don Fefinho

Egy új sötét középkor felé – III.

don Fefinho - 2012. október 30. kedd 01:00 - 6 hozzászólás

Az előző pár bejegyzés már sejtetett abból valamit, hogy mi is az összefüggés a Komintern, a politikai korrektség és annak mindenféle fajvédős-genderelméletes vadhajtása, de főleg a feminizmus között; így kellőképpen felcsigázva az amúgy a témában lagymatag érdeklődést, hosszú várakozás után lefordítottam a harmadik szakaszt is. Ez, ahogy elnéztem a szöveget, az előbbiekhez képest már picit azért konkrétabban is belecsap a lecsóba, de még így sem eléggé.

 

 


 

 

 

III. – Közvélemény-gyártás:
az “autoriter személyiség” mumus és az OSS

 

A Rádió Projekt konspirátorainak a közvélemény manipulálására tett erőfeszítéséből született a közvéleménykutatás modern áltudománya, kifejezetten azzal a céllal, hogy a kifejlesztett módszerek fölött nagyobb uralomra tegyenek szert általa.

Manapság, akárcsak a tévés híradó, a közvéleménykutatás is szervesen beépült társadalmunka. Bármikor összedobható bármilyen “tudományos felmérés” arról, hogy az emberek állítólag miről mit gondolnak, ehhez még 24 óra sem kell. Némelyik magas politikai tisztség megszerzésére irányuló kampány százszázalékban kérdőívekkel operál; valójában sok politikus igyekszik mesterséges vitákat generálni olyan témákban, melyek önmagukban ugyan tökéletesen értelmetlenek, viszont tudják róla, hogy jól mutat majd a kérdőívekben – mindezt kizárólag “népszerűségük” növelése érdekében. A fontos döntéseket a kérdőívekre alapozva meghozzák már jóval azelőtt, hogy a törvényhozás vagy a lakosság arról szavazna. A sajtó néha kegyes vezércikkeken keresztül vetemedik felhívást intézni a lakosság felé, hogy gondoljanak magukra, miközben az újság üzletkötője benyújtja a számlát a helyi közvéleménykutatóknál.

A “közvélemény” ötlete persze nem újdonság. Plato két évezrede élesen kikelt ellene Köztársaságában; Alexis de Tocqueville hosszasan ecsetelte Amerika feletti befolyását a XIX. század elején. De a huszadik század előtt senkinek sem jutott eszébe, hogy történetesen mérje is a közvéleményt, és csak az 1930-as években jutottak el odáig, hogy e mérésekre alapozva hozzanak döntéseket.

Érdemes kicsit elidőzni a gondolattal. Az ötlet, hogy a közvélemény meghatározó tényező lehet az igazság keresésében, filozófiai szempontból őrültség. Ez már eleve kizárja az egyén józan eszét. Minden egyéni elme bírja a józan ész isteni szikráját, ezért alkalmas tudományos felfedezések tételére, illetve mások felfedezéseinek értelmezésére. Ennél fogva az egyéni elme azon kevés dolgok közé tartozik, melyekből nem lehet “átlagot vonni”. Gondoljunk csak bele: a teremtő felfedezés pillanatában ha nem is túl valószínű, de elképzelhető, hogy a felfedezést tevő tudós az egyetlen, aki az adott módon vélekedik a természetről, míg mindenki más véleménye vagy ettől eltérő, vagy egyáltalán nincs is nekik. Képzelhetjük, hogyan nézett volna ki egy “tudományos felmérés” a Kepler-féle naprendszer-modellről, nem sokkal azután, hogy A világ harmóniáját kiadta: 2% mellette, 48% ellene, 50% tartózkodik.

Ezek a pszichoanalitikus felmérőtechnikák mára általánosan bevett módszerek lettek nem csak a Frankfurti Iskola számára, de szerte az amerikai szociológiai intézetek között is – különösen miután a Társadalmi Kutatóintézet megérkezett az Egyesült Államokba. E módszertan szolgált a Frankfurti Iskola legismertebb kutatása, az “autoriter személyiség” projekt alapjául. 1942-ben az Intézet igazgatója, Max Horkheimer kapcsolatba lépett az Amerikai Zsidó Bizottsággal, mely felkérte, hogy a szervezeten belül létesítsen egy Társadalomtudományi Részleget. A Bizottság ezentúl jelentősen támogatta az antiszemitizmus vizsgálatát az amerikai társadalmon belül. “Célunk nem pusztán az,” – írta Horkheimer a tanulmány bevezetőjében – “hogy az előítéletről leírás szülessen, de magyarázatot is keresünk, hogy ezzel eltörlését elősegítsük… Eltörlés alatt tudományosan tervezett átnevelést értünk, melynek alapja tudományosan elért megértés.”

 

Az F-skála

A kutatás végül öt kötetben csúcsosodott ki a késő ’40-es évek végén; a legutolsó ezek közül egyben a legfontosabb is, Az autoriter személyiség Adorno tollából, mely mű megírásában három társadalomtudós volt segítségére a californiai Berkeleyből.

A ’30-as évek vége felé Erich Fromm kidolgozott egy kérdőívet a német munkások pszichoanalízisére, mely “autoriter”, “forradalmár” vagy “ambivalens” kategóriákba sorolta őket. Adorno kutatásának magját Fromm pszichoanalitikai skálája képezte, annyi módosítással, hogy a skála pozitív végét “forradalmi” személyiségről “demokratikus” személyiségre cserélte, igazodva a háború utáni hallgatóság ízléséhez.

Kilenc különböző személyiségjegyet mértek, köztük:

  • konvencionalizmus – merev ragaszkodás a hagyományos középosztálybeli értékekhez
  • autoriter agresszió – hajlam a hagyományos értékeket felrúgók felkutatására, elítélésére, elutasítására és büntetésére
  • projektivitás – arra az elképzelésre való hajlam, hogy a világban vad és veszélyes dolgok folynak
  • szex – nemiséggel kapcsolatos túlzó aggodalom

Ezekből a mérésekből több skála is született: az E-skála (etnocentrizmus), a PEC-skála (politikai és gazdasági konzervativizmus), az AS-skála (antiszemitizmus), és végül az F-skála (fasizmus). Rensis Lickert módszertanának alkalmazása képessé tette a szerzőket, hogy összeillesszék az Adorno által “egy új antropológiai típusnak” nevezett autoriter személyiség empirikus definícióját. Amint a típust sikerül statisztikailag behatárolni, onnantól bármilyen viselkedés megmagyarázható; ha egy így antiszemitának ítélt személy történetesen mégsem viselkedne antiszemita módon, azzal bizonyára van valami hátsó szándéka, vagy csak következetlen. Az emberi elme változékonyságának gondolatát tökéletesen figyelmen kívül hagyták.

Ugyanennek a felmérésnek az eredményei tökéletesen értelmezhetőek egymással akár homlokegyenest ellenkező módokon is. Egyrészt mondhatjuk például, hogy a tanulmány bizonysága szerint az amerikai lakosság javarészt konzervatív elveket vall, nem akarja elhagyni a szabadpiaci gazdasági modellt, hisz a család erejében és büntetné a hűtlenséget, úgy gondolja, hogy a háború utáni világ veszélyes hely, és még mindig gyanakvó a zsidókkal szemben (meg a feketékkel, katolikusokkal, ázsiaiakkal stb. szemben, ami szerencsétlen módon pont igaz, viszont növekvő gazdaságon és kulturális optimizmuson nyugvó társadalmi keretek közt orvosolható). Másrészt viszont mondhatjuk akár azt is, hogy ugyanezek az eredmények a felszín alatt fortyogó antiszemita pogromok és Nürnberg-futamok rémképét festik, melyek már csak egy új Hitlerre várnak, aki szikra lehetne a lőporoshordóban. Az, hogy ezek közül ki melyik értelmezést fogadja el, az politikai döntés, és nem tudományos. Horkheimer és Adorno is szilárdan hitték, hogy “a vallás a tömegek ópiuma”. Céljuk egyáltalán nem az volt, hogy a zsidóságot megvédjék az előítéletektől, sokkal inkább az, hogy a tekintélyelvűség és antiszemitizmus általuk kreált definícióit kiaknázva végigverjék az amerikaiak és európaiak “tudományosan tervezett átnevelését”, eltávolítandó őket a zsidó-keresztény kultúra alapelveitől, melyeket a Frankfurti Iskola olyannyira megvetett. Ekkortájt született elméleti írásaikban Horkheimer és Adorno téziseik erőltetésével már-már paranoiába estek: ahogy a kapitalizmus lényegénél fogva fasiszta képződmény, ugyanúgy a keresztény filozófia is maga az antiszemitizmus melegágya. Amint azt 1974-ben megjelent “Az antiszemitizmus elemei” című művükben írják:

Krisztus, a testté lett szellem, egy istenített boszorkánymester. Az ember önreflexiója az abszolútban, Isten humanizálása Krisztus által, ez maga a proton pseudos [őshazugság]. A judaizmus meghaladása azzal a felvetéssel párosul, hogy az ember Jézus maga vált Istenné. A gonosz a kereszténység e reflektív aspektusában, a mágia intellektualizálásában gyökeredzik.

Ugyanakkor Horkheimer nyugodt szívvel írhat le a sokkal népszerűbb “Antiszemitizmus: egy társadalmi betegség” című cikkében olyasmiket, hogy “jelenleg úgy tűnik, az egyetlen ország, ahol nyoma sincs antiszemitizmusnak, Oroszország” [!].

Ezt az öncélú paranoia-keltést csak fokozta Hannah Arendt széles körben olvasott műve, A totalitarianizmus eredete, melyben az autoriter személyiség kutatását népszerűsíti. Ugyancsak az ő érdeme a híres szóvirág, a “gonosz banalitása”, melyet Eichmann Jeruzsálemben című kései művéből ismerünk: még az egyszerű közértes alkatokból, mint Eichmann, is bármikor előtörhet a náci szörnyeteg, ha a pszichológiai feltételek adottak – minden goj gyanús pszichoanalitikusan.

Arendt autoriter személyiségről szóló tézisének extrém változatán alapul a Szektafigyelő Hálózat (Cult Awareness Network, CAN) gyakorlati filozófiája, mely csoport szorosan együttműködik többek között az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával és a B’nai B’rith fémjelezte Rágalmazásellenes Ligával. A Frankfurti Iskola hagyományos módszereit követve a CAN azonosítja azokat a politikai és vallási csoportokat, melyeket politikai ellenségeinek tekint, majd rájuk ragasztja a “szekta” címkét, ezzel igazolva az ellenük foganatosított intézkedéseket.

 

A közvélemény-robbanás

“Pszichoanalitikai típusokról” szóló központi tézisének bizonyíthatatlansága ellenére a Frankfurti Iskola interpretációs felmérési módszertana egyeduralkodó lett a társadalomtudományok terén, és lényegében mind a mai napig az is maradt. Tulajdonképpen ezeknek a tudományosnak vélt módszereknek az elfogadása a ’30-as években a kérdőívek robbanásszerű használatához vezetett, melyet főleg a Madison Avenue pénzelt. Napjaink főbb közvéleménykutatói – A.C. Neilsen, George Gallup, Elmo Roper – a ’30-as évek közepén kezdték pályafutásukat a Társadalmi Kutatóintézet módszereit alkalmazva, főleg miután látták a Stanton-Lazersfeld Műsorelemző sikerét. A közvéleménykutatás kellően elterjedt már 1936-ra ahhoz, hogy indokolttá tegye egy szakmai szövetség létrehozását. Így született meg Princetonban a Közvéleménykutatás Amerikai Akadémiája, Lazersfelddel az élen; vele párhuzamosan a Chicagoi Egyetem pedig létrehozta a Nemzeti Véleménykutató Központot. 1940-ben a Rádiókutató Iroda a Columbiai Egyetem egyik szárnyává fejlődött Alkalmazott Társadalomkutatási Hivatal néven, a fáradhatatlan Lazersfeld igazgatósága alatt.

A II. Világháborút követően Lazersfeld főleg az amerikai szavazási szokások kérdőíveken keresztüli pszichoanalízisében végzett úttörőmunkát, és az 1952-es választásokra Dwight Eisenhower kampánya már a Lazersfeld munkáját felhasználó Medison Avenue szilárd ellenőrzése alatt állt. Ugyanakkor az ’52-es volt az első választás, melyet a televízió uralt, melynek befolyása, mint azt Adorno is megjósolta nyolc évvel korábban, elképesztően megnövekedett igen rövid idő alatt. Batten, Batron, Durstine & Osborne – a híres “BBD&O” reklámügynökség – már teljes egészében tévé-kamerákra szabta Ike kampány-megjelenéseit, mindezt Hitler Nürnberg-futamainak gondosságával; egyperces “helyszíni” hirdetéseket vezettek be a felmérésekkel meghatározott választói igények kielégítésére.

Ez a hógolyó azóta is háborítatlanul gurul lefelé a hegyoldalon. Az egész televízió- és reklámipar összes fejlesztése a Frankfurti Iskola tömeges elidegenítési technikáiban jártas férfiak és nők érdeme. Frank Stanton egyenesen a Rádió Projekt berkeiből vált a modern televíziózás legfontosabb vezéregyéniségévé. Stanton kezdeti legfőbb riválisa az NBC csatornán befutó Sylvester “Pat” Weaver volt; miután ledoktorált “hallgatói viselkedésből”, Weaver, mielőtt a Young & Rubicam egyik alelnöke lett volna, a Műsorelemzőnél dolgozott a kései ’30-as évek során, majd először  az NBC programigazgatója lett, végül pedig a hálózat elnöke. Stanton és Weaver is jellemző utat futnak be.

Manapság minden hálózat, reklámügynökség és közvéleménykutató szervezet munkatársai és munkatársnői, még ha személyesen soha nem is hallottak Adornoról, szilárdan hisznek Adorno azon tézisében, miszerint nem csak ki lehet, de ki is kell használni a média azon tulajdonságát, hogy gyakorlatilag bármit képes “focivá” változtatni, amihez csak hozzáér. Efelől az 1991-es Öbölháború közvetítése óta nem lehet kétségünk.

A tömeges média és reklámipar Frankfurti Iskola által kifejlesztett technikája ma gyakorlatilag uralja az amerikai politikai kampányozást. A kampányokat többé már nem politikai programokra építik fel, hanem tulajdonképpen az elidegenedésre. Pszichoanalitikus kérdőívekkel ócska görcsök és irracionális félelmek után halásznak, melyeket aztán megoldásért kiáltó problémákká fújnak fel; az 1988-as választások “Willy Horton” hirdetései, vagy a “zászlóégetési rendelet” csak néhány egészen friss példa. A civilizációnkat valóban égető kérdéseket lelkiismeretesen hírmorzsákká és fotólehetőségekké silányítják – mint Ed Murrow eredeti rádiós tudósításai a harmincas években -, ahol a drámai hatást ugyan a végletekig felfokozzák, érdemi mondanivalója viszont gyakorlatilag nincs.

 

Ki az ellenség?

Az autoriter személyiség átverés napjainkban is érezhető befolyása részben onnan ered, hogy hihetetlen módon a II. Világháború alatt a Frankfurti Iskola és annak tézisei váltak az Egyesült Államok hivatalos álláspontjává, és ezek a kominternisták feleltek annak meghatározásáért, hogy végsősoron kik is Amerika háborús illetve békebeli ellenségei. 1942-ben a Stratégiai Szolgálatok Irodája (Office of Strategic Services, OSS), Amerika sebtében összetákolt hírszerzési és fedett hadműveleti egysége felkérte a Harvard korábbi elnökét, James Baxtert, hogy állítson fel egy Kutatási és Elemzési Ágazatot (Research & Analysis, R&A) a csoport Hírszerzési Részlegének óvó szárnyai alatt.  1944-re az R&A olyan széles és tekintélyes értelmiségi emigráns csoportot gyűjtött maga köré, hogy H. Stuart Hughes, egy fiatal doktor szerint az R&A-nak dolgozni felért egy második diplomás képzéssel kormányzati pénzen. A Közép-Európai Részleg a történész Carl Schorske vezetése alatt állt; közvetlenül alatta szolgált a mindennél fontosabb Német-Osztrák Részleg tagjaként Franz Neumann, mint részlegvezető Herbert Marcuse, Paul Baran és Otto Kirchheimer mellett – mindegyik a Társadalmi Kutatóintézet veteránja. Leo Löwenthal vezette a német-nyelvű részleget a Hadiinformációs Irodában; Sophie Marcuse, Marcuse neje pedig a Tengerészeti Hírszerzési Irodánál szolgál. Ugyancsak az R&A-nál találjuk Siegfrid Kracauert, Adorno régi Kant-instruktorát, mostanra film-teoretikust; Norman O. Brownt, aki később a ’60-as években híresül el azzal, hogy Marcuse hedonizmusát és Wilhelm Reich orgonaterápiáját ötvözve a “polimorf perverziót” népszerűsíti; Barrington Moore Jr.-t, későbbi filozófust, aki Marcuse egyik könyvének társszerzője lesz; Gregory Batesont, antropológust és Margaret Mead férjét (Margaret cikkezett a Frankfurti Iskola folyóiratában), és Arthur Schlesingert, a Kennedy-adminisztrációhoz csatlakozó történészt. Marcuse első megbízatása az volt, hogy egy csoport fejeként háborús bűnökért perbefogandókat, illetve potenciális leendő német vezetőket fogdosson össze. 1944-ben Marcuse, Neumann és Kirchheimer megírják a Nácitlanító Útmutatót, melyet később a Németországot megszálló amerikai hadsereg tisztjei rendelkezésére bocsátottak, hogy ezzel segítsék őket a náci-párti megnyilvánulások azonosításában és elfojtásában. A fegyverszünetet követően az R&A képviselőket küldött hírszerzési kapcsolat gyanánt a megszállt területekre; Marcuse-t a brit zónába küldték, Kirchheimert a franciákhoz, Barrington Mooret pedig a szovjetekhez. 1945 nyarán Neumann távozik, hogy kutatási vezetőként segítse a Nürnbergi Törvényszék munkáját. Marcuse az ’50-es évek elejéig az amerikai hírszerzés berkeiben marad, ahol egészen a Közép-Európai Ágazat vezetői posztjáig jut a Hírszerzési Kutatás Állami Ügyosztályának Irodáján belül, egy irodában, melynek formális feladata “olyan pozitív-hírszerzési kutatási programok tervezése és végrehajtása… melyek megütik a CIA és más felhatalmazással rendelkező ügynökségek hírszerzési mércéit.” Marcuse amerikai kormánytisztviselői hivatala során támogatta Németország felosztását Keletre és Nyugatra, mert ezzel megakadályozhatónak vélte a frissen felszabadított baloldali pártok és a régebbi konzervatív ipari és üzleti rétegek szövetségre lépését. 1949-ben 523 oldalas jelentést írt “A világkommunizmus lehetőségei” címmel (csak 1987 után hozzáférhető), melyben utal arra, hogy a Marshall Terv általi gazdasági stabilizáció elfogadható szintre korlátozná a nyugat-európai kommunista pártok utánpótlását, ez pedig a Szovjetunióval való nem túl békés egymás mellett éléshez vezetne, melyet csak olyan távoli helyeken fellángoló konfliktusok zavarnának meg, mint Latin-Amerika vagy Indokína – mindent egybevetve meglepően pontos előrejelzés. Marcuse később a Rockefeller Alapítvány garanciáival hagyja hátra az Állami Ügyosztályt, hogy a háború után Amerika legjobb egyetemei szerte főként R&A veteránok által felállított Szovjet Tanulmányok tanszékekkel dolgozhasson együtt.

Marcuse ugyanakkor mégnagyobb pusztítást vitt végbe. Németország R&A által javasolt nácitlanítása részeként John J. McCloy, az Egyesült Államok Németországi Főbiztosa diszkrecionális forrásokat használva visszahozza Horkheimert Németországba, hogy az megreformálja a német felsőoktatást. Valójában McCloy felkérte Truman elnököt és a Kongresszust, hogy engedjenek át egy kérvényt, mellyel az amerikanizálódott Horkheimernek kettős állampolgárságot biztosítana; így hosszú idő után Horkheimer lett az első, aki amerikai-német kettős állampolgársággal rendelkezett. Németországba érve Horkheimer a késő ’50-es években belefogott a Frankfurti Iskola ottani teljes újjáélesztésének fárasztó munkájába, beleértve teljes generációknak olyan Nyugat- és civilizációellenes tudósok általi képzését, mint Hans-Georg Gadamer és Jürgen Habermas, akik jelentős felforgató hatással voltak a hatvanas évek Németországára. Az amerikai történelem egy bizonyos szakaszában, miközben egyes személyeket már a baloldaliság lágy fuvallatára is munkanélküliségbe és öngyilkosságba hajszolnak, addig a Frankfurti Iskola veteránjai – mind kiváló Komintern ajánlásokkal – hogy is mondjuk, bűbájos életutat járnak be. Amerika azon képességét, hogy saját ellenségeit meghatározza és felismerje, valami elképesztő mértékben sikerült átjátssza… a lehető legrosszabb ellenségeinek.

 

folyt. köv.


Az egyéni szerzői név alatt megjelenő cikkek nem a Férfihang.hu szerkesztőségének egységes állásfoglalását, hanem elsősorban a szerzők egyéni véleményét hivatottak kifejezni, bemutatni; céljuk sok esetben mindössze a vita, párbeszéd kezdeményezése a művészi provokáció eszközével. Az írások közlésére a véleményszabadság és a médiapluralizmus érvényre juttatásának igényével kerül sor. A Férfihang.hu szerkesztőségének, moderátorainak elsődleges feladata a vonatkozó törvényi keretek és a jóízlés kívánalmainak betartatása.
0 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 50 votes, average: 0.00 out of 5 0 olvasó átlagosan 0.00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

A cikk megjelent a +Alkalmi cikkek, Beszédtéma - Bulvár, Társadalom - Pszichológia rovatban.


Hasonló témájú cikkek:




Hozzászólások a Facebook-on keresztül
Hozzászólások (6) Hivatkozások (0)
  1. Nagyon várom az utolsó részt. Mondjuk a nevek eléggé megkavarnak, nem tudok ennyit megjegyezni, hogy volt-e róluk korábban szó, vagy nem:) Azért az akkor sem megy a fejembe, hogy ha tényleg így történt, hogyan lehetett ekkora hatással a kultúránkra pár ember, ráadásul ilyen rejtett módon.

    0     0
    • Köszönöm, igyekszem nem zavarba jönni. :)
      Maga a jelenség és a hozzá kapcsolódó emberek igaziból egyáltalán nem rejtettek. Marcuse, Horkheimer, Fromm, Adorno, Habermas, Arendt stb. mind a mai napig igen jól ismert nevek a szociológia területén, sőt az egész modern társadalomtudomány (és filozófia) rájuk épül (vö. bőőőcsééész). Az az egy dolog nem tiszta csak senkinek, hogy ezek az illetékesek történetesen vállaltan marxisták voltak, és Komintern-megbízatást teljesítettek ellenséges területen. Ennek fényében már az eredmény sem meglepő.

      0     0
    • A nevek azért kellenek ennyire, mert így jön le a mindenki mindenkivel összefügg dolog. Ma én is elolvasom, ha végre saját pc elé kerülök :)

      0     0
  2. :) vicces amúgy, hogy vannak bal liberális ismerőseim: amikor meséltem nekik, hogy Oswald Spenglert (konzervatív forradalom híve) olvasok, csak húzták a szájukat, hogy Spengler nem jó, olvassak Herber MARCUSET (1 dimenziós emberét) :) szóval tényleg igyekeznek feléjük lökni a tudatlan embert, mondjuk ebből a szempontból rajtam még Marcuse sem “segített”, mivel menthetetlenül “reakciós” vagyok az ő szemszögükből :D Azaz hiszek abban, hogy F. Nietzsche nyomán én majd eldöntöm, hogy mit tartok jónak és rossznak, és nem hagyom, hogy szuggeráljanak.

    Amúgy, hogy olyan írókat ajánljak az olvasóknak, akik másképp gondolkodnak, mint a fent említett frankfurtiak, most olvasom éppen O. Spengler A nyugat alkonyát, illetve nagyon jók Soren Kirkegaard művei is, éppen most olvasom A félelem és reszketést is (amit remélem hamarosan befejezek, mert nem szokásom egyszerre két könyvet olvasni, csak összecsúsztak, mert Kirkegaardot kezdtem el olvasni, csak az számítógépen van meg, és az albérletben nincs semmi számítógépem).

    0     0
  3. Sajnos sok a tárgyi tévedés a cikkben. Hans-Georg Gadamer pl. hol Nyugat- és civilizációellenes?

    0     0

Szólj hozzá Te is! Minden hang számít!

Ha hozzá szeretnél szólni, akkor be kell jelentkezned!
Nem vagy még regisztrálva? Csak egy 2 perces művelet és Te is részt vehetsz a beszélgetésekben!

A hivatkozások nincsenek engedélyezve.

Támogatóink

A tárhely támogatója a Webonic.hu

Saját virtuális szerver már 2850 Ft-tól a Webonic.hu-tól

Keresés

Cikkajánló

El az utunkból! Értelmiség vagyunk!

Alter Ego írása vett rá közvetve, hogy néhány szemelvényen keresztül bemutassam Hans Ulric...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
A pénz beszél?

Számos megkeseredett férfi szerint a nők alapvetően ribancok és csak a pénzre hajtanak. Mi ebb...
HÍREK - Politika
Abortusz vita - PATENT kontra Kormány

2011.05.05. Patent Egyesület A nők jogainak védelmével foglalkozó Patent Egyesület felhábor...
CSAJOZÁS - Szex
A szexuális erőszak bizonyíthatóságáról

A minap egy rendkívül tanulságos vitába keveredtem egy radikális feministával. A kiindulóp...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
A tavalyi év legpikánsabb feminista aranyköpései

Rövid összeállítás következik tengeren túli testvéroldalunk nyomán, kommentár nélkül. 1. Am...
TÁRSADALOM - Pszichológia
Nemek háborúja: valós probléma?

Lehetséges-e, hogy a férfiak és a nők megértsék egymást? Lehetséges-e, hogy ne „nemi háború” é...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Szita Bence halott - A gyilkos a nevelőanya

A nyugalom megzavarására alkalmas riport. Saját nevelőanyja gyilkolta meg Bencét, a néhány...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
A férfijog nem emberi jog?

Megdöbbentő jogtiprással és agresszióval találták szembe magukat "testvér lapunknak" az avoice...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Egy új sötét középkor felé - I.

Mint azt a bevezető cikkben ígértem, itt a soron következő első nagyobb rész. Nem ígérek ...
ÉLETMÓD - Egészség
Férfiak nyugdíjazása - A Jobbik és a Népi Front igen, de a politikai közép nem ismeri a férfiak jogait?

A politikai paletta jobboldalán helyet foglaló Jobbik már a hónap közepén bejelentette, al...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
És újra, és megint, és ezredszer is: csúsztatás és kivetítés közpénzen.

Nem tudom, idehaza övezi-e komolyabb figyelem azt a kampány-plakátsorozatot, ami véletlenül üt...
CSALÁD - Otthon
Adhatsz babát a fiúknak, de arra nem kényszerítheted őket, hogy játsszanak is vele

Alábbiakban Christina Hoff Sommers a The Atlanic magazin online változatában megjelent cikkéne...
MŰVÉSZET - Kultúra
Human

A „Human” (2015) Yann Arthus-Bertrand, francia rendező filmje. A világ hatvan országából való ...
CSAJOZÁS - Szex
Bevezetés a piros pirulába 8. - Pareto-elv

A közgazdaságtan egy meglehetősen izgalmas áltudomány, ugyanis vagy racionális módszerekkel, s...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Vallásgyalázó csöcsmutogatás a Notre-Dame-ban

Az utóbbi hónapokban Európa-szerte aggasztóan elszaporodott a kereszténység ellenes feminista ...


androfóbiaApai jogokApaságCsajozáscsaládCsaládon belüli erőszakCSBEEgészségFemenfeminizmusFeminizmus - AntifeminizmusférfiférfiakférfiasságFérfigyűlöletférfimozgalomférfi szerepekGender-ideológiagyereknevelésHipergámiaházasságIsztambuli EgyezményKvótaMGTOWNemek harcaNemi diszkirminációnemi erőszaknemi szerepeknyugdíjNőzésOktatásPiros pirulapolitikapszichológiaPUApárkapcsolatRandizásRed PillszerelemszexszexualitásTársadalomVendégcikkÉletmódÖnismeret