Borisz

A Szépségek

Borisz - 2014. április 21. hétfő 13:05 - 47 hozzászólás
1689304-bigthumbnailA Szépségek fizikai test nélküli lények. Gondtalanok, könnyű életűek, vidámak és mindent tudnak az életről. A saját életükről. Vándorlények: egy-egy helyen összesen 10-15 évet élnek, utána szeretnek maguknak új helyet keresni. Persze van, ahol többet, van, ahol kevesebbet időznek, és ott, ahol nagyon szeretik őket, általában egy kicsivel tovább ottfelejtik magukat még akkor is, amikor már rég elindultak volna.

A Szépségek világa tiszta és érthető. Az élet tele van lehetőségekkel, egy nagy futószalagon jön minden, ami jó, és egyszerűen csak el kell venni, amiről úgy gondolják, hogy szükségük van rá. Ha nem veszik el, akkor majd egy kicsit később jön egy másik, de ha nagyon akarják, a futószalag még akár vissza is fordul a kedvükért. Mindent elérhetnek: a hatalmuk egyszerűen abból fakad, hogy gyönyörűek, és a világ szeret a kedvükre tenni. Ők ezt megértik, elfogadják, és cserébe igyekeznek a világ kedvére tenni: azzal, hogy vannak. Ha nem lennének, a világ borzasztó hely lenne.

A Szépségeket mindenki szereti.

Csak azok gyűlölik őket, akikben már egyszer laktak. Akikben még csak fognak lakni, azok remegve várják, hogy beköltözzenek; akikben éppen laknak, azok osztoznak a boldogságukban. Nem pontosan értik, mi történik velük, de hamar ráéreznek az ízére, és ahogy kinyílik nekik a Szebb Világ, már tudják, hogy érdemes volt várni. Érdemes volt felnőni, elviselni mindent, ami ezzel jár. Hanem évek múltán, amikor el kell engedni ezt a szellemtüneményt, akkor már sírnak és toporzékolnak: úgy érzik, hogy az megcsalta őket, hazudott nekik, és hogy a világ legnagyobb igazságtalansága, hogy csak így elmehet. Hiszen barátok voltak, és rengeteg mindent tettek egymásért! A Szépség ilyenkor nem kérdez, nem vitatkozik, nem várja a hálát az együtt töltött évekért, csak vállat von, és azt mondja: “Nekem most mennem kell. Nem maradhatok itt veled meghalni.” És megy.

Korábbi gazdája gyakran belebolondul ebbe az elválásba. Keresni kezdi a Szépségeket, és gyűlöli őket, ahol csak meglátja. Ismerőseit, akik elpártolnak tőle, azzal vádolja, hogy csak a Szépséget szerették benne; néha úgy tesz, mintha az még mindig benne lakna, és dacos ellenszenvvel fordul mindenki felé, aki felismeri a különbséget. Keserűen nézi, ahogy a Szépség magával viszi a rajongótáborát, hiszen úgy érzi, hogy azok az emberek mind-mind őhozzá tartoztak, személyesen őt szerették. Hűtlen gazemberek, gondolja fogcsikorgatva – bárcsak még mindig akkor lenne, hogy megkapnátok most a magatokét! Ó, hogy tönkretennélek benneteket! Hiszen akkor még fájdalmat is tudtam okozni; és mennyire megérdemelnétek, amiért megcsaltatok engem!… Félredobtatok, elhagytatok egy múló tüneményért…

De a lelke mélyén ő is tudja hogy nincs igaza. És mindenki más is tudja, hiszen ez a világ egyik kőbe vésett alaptétele, ami értelmet ad az egésznek.

A Szépség örök.


Az egyéni szerzői név alatt megjelenő cikkek nem a Férfihang.hu szerkesztőségének egységes állásfoglalását, hanem elsősorban a szerzők egyéni véleményét hivatottak kifejezni, bemutatni; céljuk sok esetben mindössze a vita, párbeszéd kezdeményezése a művészi provokáció eszközével. Az írások közlésére a véleményszabadság és a médiapluralizmus érvényre juttatásának igényével kerül sor. A Férfihang.hu szerkesztőségének, moderátorainak elsődleges feladata a vonatkozó törvényi keretek és a jóízlés kívánalmainak betartatása.
11 votes, average: 4.82 out of 511 votes, average: 4.82 out of 511 votes, average: 4.82 out of 511 votes, average: 4.82 out of 511 votes, average: 4.82 out of 5 11 olvasó átlagosan 4.82 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

A cikk megjelent a Beszédtéma - Bulvár rovatban.


Hasonló témájú cikkek:




Hozzászólások a Facebook-on keresztül
Hozzászólások (47) Hivatkozások (0)
  1. Tetszik ez a metaforikus, népmesei hangvételt idéző megközelítés. De azért “összezavartál” egy kicsit: eddig úgy tudtam, hogy “a szépség mulandó, a csúnyaság örök”. :)

    2     0
  2. Tegnap csak a képbeszúrásig jutottam- díjazva a húsvét hétfői figyelmet, sokat jelentett. Ez egy esztétikum pur írás, nagyon rendben van (Hofmannswaldaura emlékeztet). A szépség valóban számos előnyhöz juttatja a tulajdonosát, de a boldog(-ulás/-ság)hoz kevés… és a pontpontpontok hiánya jelenti a de facto arcraesést, nem a mulandóság.

    0     0
  3. Nekem is nagyon tetszett. :) Egész új oldaladról mutatkoztál most be, Borisz, legalábbis a számomra. Nem tudom, a férfiak hogy vannak vele, de egy nő számára egészen érdekes, amikor felserdül és észreveszi magában a szépséget, és látja, van, hogy más is észre veszi benne, akinek nem kötelező (vagyis nem a család – családtagok szájából sose tartottam nagyra, ha azt mondták, szép vagyok, hiszen mi mást mondanának). Azt még nem tudom, milyen megöregedni és elveszteni ezt a fajta női szépséget, de azt hiszem, hogyha valaki kedves és bölcs nénivé válik, akkor meg tud öregedni méltósággal és el tudja engedni a Szépséget, mert a Kedvesség és a Bölcsesség elég társaság. :)

    2     0
    • “Nem tudom, a férfiak hogy vannak vele, de egy nő számára egészen érdekes, amikor felserdül és észreveszi magában a szépséget, és látja, van, hogy más is észre veszi benne, akinek nem kötelező”

      A férfiaknak szerintem igencsak kis százaléka az, aki az élete során megtapasztalja, hogy a “szépsége” érték, és ezért a nők a nyakán lógnak, neadjisten, mindenféle kedvezményeket tesznek számára.

      Tehát, ezt értelmezhetjük egyfajta női előjogként, előnyként.

      Amit mai társadalmi vonatkozásban, igyekszenek szőnyeg alá söpörni, és figyelmen kívül hagyni a nemek közötti egyenlőség/egyensúly kialakításának mércéjénél.

      4     0
      • Erről eszembe jutottak azok az általában fiatal és jóképű férfiak, akik többségében idősebb és gazdag nőkkel jönnek össze, aztán jól lehúzzák őket. Ők (is) tartoznak a kis százalékba.

        0     0
        • A gigolók. Igen, például, ők is. De az alfa kategóriás férfiakat is ide sorolnám. Azok az elérhetetlen, igényeskedő, 20 oldalnyi elváráslistákkal rendelkező nők pillanatok alatt kukába vágják a képzeletbeli elváráslistájukat, ha odalép hozzájuk egy jóképű, határozott fellépésű/kiállású alfa, “Szia, mi a helyzet?” beszólással.

          A gigolókra visszatérve még érdemes megemlíteni, hogy gyakorlatilag a nők ugyanezen, az általad említett módon használják a szépségükből, kisugárzásukból adódó előnyüket a férfiakkal szemben.

          4     0
          • Megveted a szép nőket, de szeretnél egyet… megértem, hogy mérges vagy :-)

            1     5
            • wow. 1 mondaton belül így hozni a shaming language-t, hogy 3 állításodból egyik sem talált. :)

              1. Az, hogy meg merem említeni a nők társadalmi szinten láthatatlanná tett férfiakkal szembeni előnyeit, és az ebből levezethető hozzáállásukat a férfiakhoz, ahelyett, hogy ártatlan, csupaszív angyalkaként, vagy hátrányos helyzetű áldozatokként beszélnék róluk, még nem jelenti azt, hogy megvetem őket.

              2. Szeretnél egyet: Téves feltételezés, megrögzött agglegényként nem érzem úgy, hogy szeretnék.

              3. Mérges vagy: Nem vagyok. A kommunikációm melyik részében látsz ingerületességet?

              6     0
          • Ezt az elváráslistát úgy emlegeted, mintha nektek nem lennének ilyenek.
            Azok az elérhetetlen, igényeskedő, 20 oldalnyi elváráslistákkal rendelkező nők pillanatok alatt kukába vágják a képzeletbeli elváráslistájukat, ha odalép hozzájuk egy jóképű, határozott fellépésű/kiállású alfa, “Szia, mi a helyzet?” beszólással.
            És ha lista első helyein szerepel az elvárás, hogy legyen jóképű, határozott fellépésű, akkor miért dobnák a kukába, hiszen máris teljesült néhány pont.

            0     2
            • Az arányokat is illik figyelembe venni.

              A férfi elváráslista az nagyon egyszerű: lehetőleg nézzen ki nőnek, és minél rövidebb elváráslistával rendelkezzen a férfiak felé. :)

              (De szerintem ne gyártsunk minden cikk alá Mit várnak el a nők? Mi kell a férfiaknak? jellegű kommentfolyamokat)

              4     0
  4. Amúgy szerintem mindenki tehetne egy <div style=”line-height:1.5″> taget a cikk elejére, egy </div>-et pedig a végére.  Jobban olvasható ilyen sorközzel, nem?

    0     0
    • Igen, kicsit szellősebb a szöveg. Monitoron egyébként is rosszabb olvasni (nekem legalábbis), ha tömött a szöveg, többször vesztek sort és megakaszt a gondolatmenetben
      De ne csak offoljak :) A cikk mondanivalója is tetszett, mély és igaz. Mind beleesünk ebbe a hibába, ez belénk van kódolva.

      1     0
  5. Én speciel csendes kárörömmel figyelem az egykori szépségeket, ahogy egyetlen értékük elvesztése után csúsznak egyre csak lejjebb és lejjebb. Azt, aki röpke és múlandó virágzásának mámorában azt hiszi, hogy ez az állapot örökké tart, önmaga ostobasága bünteti. Ebben a kárörömben nincs bűntudat, mert megérdemelt a büntetés. Nincs annál nagyobb elégtétel, mint a beképzelt, egykori szépséget elhízottan és slamposan látni a szupermarket pénztárában. Az élet apró örömei :)))

    4     2
    • Szerintem nem minden szép ember hiszi azt, hogy örökké szép marad. És nem is mindegyikük beképzelt.

      De biztosan sokan nehezebben viselik az öregedést, mint egy átlagos ember.
      No, meg hát vannak szép idős emberek is.

      0     0
      • Mindig az a kérdés, hogy melyikből hány van :)

        A nőknek aggasztóan nagy százaléka hiszi (vagy legyint és viselkedik úgy, mintha hinné), hogy örökké szép marad.

        4     0
      • Nem kizárólagosan, de egy nő legnagyobb értékei a szépség és a fiatalság. (Mondom, hogy nem kizárólagosan) Márpedig mindkettő gyorsan elmúlik. A “húspiacon” ezek a tulajdonságok a legkeresettebbek. Egy férfi elsősorban egy fiatal, szép nőt kíván meg, senki nem fog lefektetni egy csúnya, de humoros nőt. Amíg fiatal és szép, addig van ingyen pia, ingyen taxi, ingyen ruha, ingyen nyaralás. Ajtónyitás, bókolás, ingyen bútorpakoló, ingyen költöztetés, ingyen IT-s, ingyen csőszerelő. Az emberek megnézik, foglalkoznak vele, minden férfi őt akarja, minden nő irigykedik. Még a gyóntató pap is kedvesebb vele, a rendőr sem bünteti meg, a szórakozóhelyekre is soron kívül bemehet.

        Mindezek mellett beképzeltté válni? Könnyű… Mindezt elveszíteni? Rémálom lehet… Személy szerint nagyon kevés szép nőt ismerek aki nincs elszállva magától.

        4     0
        • Én szép emberekről beszéltem, ti szép nőkről.
          Szerintem a férfiak is emberek.

          Ezzel az egész nőiszépségezéssel meg agyoncsapjátok a Szépségekről szóló mesét.

          1     5
          • hgyi, szerintem nem csapják agyon, de biztos, hogy a vonzó férfiak sem örülnek a ritkuló hajnak, a megereszkedő bőrnek, lanyhuló potenciának, löttyedtebb izomnak.

            Egy jóképű, szívdöglesztő férfi öregedése azért más, mint egy szép nőé. Ha jönnek a ráncok, meg az egyéb változások, attól még jóképű, vonzó férfi maradhat, pláne, ha szépen öregszik. A barázdált, öregedő férfiarc sármos lesz, ugyanez nőben viszont szimplán öreg…

            Ez van. :/

            1     2
            • Manapság aki ad magára (hatékony módszerek vannak hozzá és még mennyi lesz) és odafigyel szépen tudja tartani – ha mondhatom – fiatalon a testét..De ez a hétköznapokban ritka, mert nincs pénz és nincs odafigyelés(vagy inkább kitartás)..érdekes tegnap olvastam egy cikket a cukor öregítő hatásáról..most őszintén a mi kultúránkban ki az aki teljesen vagy részlegesen leáll a cukorról..idevehetjük a gyümölcscukrot és minden olyan ételt ami megemeli a vércukorszintet ( körülbelül erről szól a méregdrága Perricone diéta)..

              Az ilyen életmód és megelőző módszereknek kell h hatása legyen.. Van egy ismerősöm egy 45 éves nő, akinek olyan bőre van mintha photoshop-olták volna, bőven fiatalabb a koránál..na az ő “titka” h már tizenéves kora óta fényvédőzik ill. nem napozik..

              De ez amiket írtam csak felszínesség, a szépség meg ennél jóval szerintem több..

              0     0
          • Ha egy férfit szépnek tartanak, azt többnyire feminin alkatnak is. Mert a szépség, mint tulajdonság, az női tulajdonság. Egy férfira az mondják, hogy jóképű, férfias, daliás, stb. de azt azért ritkán, hogy szép. Legfeljebb szép szál legény. Senki nem mondta, hogy a férfiak nem emberek :)))Én a szépséget a női nemmel (szebbik nem) azonosítom, így számomra a mese is a nőkről szól. Így szocializálódtam, kövezz meg érte :)))

            2     1
            • Nem vitatkozom.
              De a virág is szép, egy állat is lehet szép (akár nőstény, akár hím) és még rengeteg mindenben ott laknak a Szépségek.
              Úgy tűnik, kicsit tágabban értelmezem a szépséget, mint te.

              2     3
              • Igen, Te tágabban értelmezed, én a cikk keretein belül értelmezem.

                7     3
              • Szerintem Te is jól írtad. szép az amire jól esik ránézni , lehet csodálni de ugyanúgy tova tűnik mint  a női szépség.

                0     0
              • “Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.”

                “Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.”

                Hiábavaló a rózsa szépsége, csodáló nélkül :))))

                6     2
                • Néha úgy érzem, ebben a könyvben minden benne van :-)

                  1     0
                  • Elég megosztó téma :) Még az idézetek is negatív értékelést kaptak :))))

                    Kb. 2-3 évente újraolvasom, mindig más része tetszik, mindig tud újat mondani, és minden alkalommal más. Nem a könyv változik, hanem én.

                    0     0
                    • “Még az idézetek is negatív értékelést kaptak :))))”

                      Angelo, hiszen tudod, a gonosz kis törpe itt ólálkodik a kertek alatt… ;)

                      0     2
                    • Hasonlóan vagyok én is vele. Már sokat gondolkoztam, miért van ez? Irodalomtudományi magyarázatot nem is kerestem, inkább csak úgy simán a csodájára járok újra és újra :-)

                      0     0
                    • Még az idézetek is negatív értékelést kaptak :))))

                      “Az igazság olykor fáj – lerombolja az ember illúzióit.”

                      “Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek.”

                      3     0
              • Szia ..egyetértek a “tágabb” értelmezésben..és én hiszem h a szépség nem tűnik el (legalábbis láttam már rá példát)..persze ez is annyira megfoghatatlan mint mondjuk milyen a “jó” zene..

                0     0
            • Ha egy férfit szépnek tartanak, azt többnyire feminin alkatnak is.

              Igaz..a “szépfiú” kifejezés általában a szimmetrikus arcú és feminin arcvonású férfiak sajátja, mondjuk én idesorolom az örök fiatal “babapofi” arcokat is..Én a hétköznapokban igazán szépfiúkkal nem találkozom, nagyon ritka sajnos..mozisztárok , modellek általában szépfiúk…az én párom csak jóvágású, de nekem a legszebb..:)amúgy nem lenne igaz a szépséget mint fizikai tényezőt venni csak, annyi minden lehet szép, még az élet is..

              2     0
            • Ez nem teljesen így van. Az antik világban, a középkor és a reneszánsz idején gond nélkül hívtak szépnek férfias férfiakat is. Sok nyelvben a férfi és a női szépség ma sincs megkülönböztetve. Régen nálunk is lehetett egy férfi szép, és egy nő is jóképű. Csak a XX. eleje óta van ez a megkülönböztetés, szerintem félresikerült lovagiasságból, hogy csak a nő lehet szép. Rá is mondják a legátlagosabb nőre is, hogy szép, gyönyörű, stb. Egy Adonisz pedig csak “jóképű” lehet.

              0     0
      • az öregedést szerintem azok viselik nehezen, akik magányosak.

        0     0
    • Jaj, Angelo, de csúnya dolog ez… ;)

      Nem biztos, hogy az egykori szépségeknek a szépségük az egyetlen értékük és nem feltétlenül voltak beképzeltek.

      Az viszont biztos, hogy nagyon nehéz lehet évről évre látni a tükörben a hervadást. Szerintem ez mindenkinek nehéz lehet, nyilván minél szebb volt valaki, annál inkább, meg aztán talán kisebb mértékben személyiségfüggő is. Idősek szokták mondani, hogy “belül”, a gondolkodás lényegében azonos marad, olyan, mint fiatalon volt  30-40-50 évvel ezelőtt (a menet közben felszedett tapasztalatoktól eltekintve), viszont az arc, a test változik és ezt nem könnyű elfogadni. Sokaktól hallottam már, hogy a falra másznak attól, mikor hamvas fiatalok jönnek a szöveggel, hogy öregedjen meg méltósággal. Hát igen, megnéznék őket 2-3 évtized múlva, hogy mennyire válnak  “méltóságos” öregekké… :)

      Néha igazságos az élet – majd visszakapják a megjegyzéseket az akkori fiataloktól. ;)

      0     3
      • Szerintem egyértelmű volt, hogy olyanokról beszélek akiknek csupán a szépségük van és egyben beképzeltek is. Aki szép és okos is egyben, az nem építi az életét a szépségre, ergo, nem fog lecsúszni. Aki pedig szerény, az nem “csúszik” akkorát. Soha nem azzal van/volt bajom, ha valaki szép. Hanem azzal ahogy a szépségét használja.

        Kb. 25-30 éves korig a szépség, az attraktivitás egy adottság, genetikai örökség, nem kell érte tenni semmit, csupán élvezni az előnyeit. Ezen kor felett ugyanezek a tulajdonságok már elért eredménynek számítanak. Sport, tudatos táplálkozás, tudatos élet, anyagi ráfordítás eredményének. Aki 30 éves korára lecsúszik, az mindezen dolgoknak, észnek, pénznek híján van. Ez pedig látszik is.

        Azok, akik az “öregedj meg méltósággal” szöveggel jönnek, azok olyan kultúrában nőnek fel, ahol az 50 éves énekesnő/színésznő a sokadik műtéttel, szépészeti termékek garmadájával  kapaszkodik a fiatalság illúziójába. Ezek mind rettegnek az öregedéstől. Én olyakat hallottam tőlük, hogy 30-on felül már nincs élet. Mondtam nekik néhány cifrát…

        5     0
        • “Szerintem egyértelmű volt, hogy olyanokról beszélek akiknek csupán a szépségük van és egyben beképzeltek is.”

          Így is lehet, bár eléggé egy kalap alá vetted a szépeket.

          Meg még az is lehet, hogy szép nem vagyok, de buta már igen. :)))

          0     0
        • Teljesen jó amit írtál, belső értéknek is kell lenni mert a szépség csak úgy önmagában kevés . Mint egy jóképű férfinál is.

          Jó ránézni , jó vele úgymond mutatkozni , de elsősorban jó érzés legyen vele együtt lenni.

          0     0
          • Nehéz dolog ez. Sem csúnyának, sem nagyon szépnek lenni nem lehet jó, ha az ember szeretné, hogy ne feltétlenül csak a külseje alapján ítéljék meg. Sokszor a nagyon szépekkel sem bánunk fair módon, meg a csúnyákkal sem.

            Az emberek kegyetlenek…

            2     0
  6. Van egy hasonló bejegyzésem, az se mai (merthogy ez valami 2010-es, csak előkaptam), hamarosan azt is kiteszem, csak nem akarok két ugyanolyat egymás után. Vagy inkább……… Alter, ha vázlatba kiteszem, meg tudod nézni, hogy mehet-e?

    0     0
  7. Ha majd egyszer elalvás előtt futja rá fél órátok, hallgassátok meg. Érintőlegesen kapcsolódik a szépség témájához, bár itt nyilván nem vizuális, mint inkább zenei szépségről van szó. Meg a mulandóságról.

    http://www.youtube.com/watch?v=DK493an3NHM

    Életem zenéje.

    0     0

Szólj hozzá Te is! Minden hang számít!

Ha hozzá szeretnél szólni, akkor be kell jelentkezned!
Nem vagy még regisztrálva? Csak egy 2 perces művelet és Te is részt vehetsz a beszélgetésekben!

A hivatkozások nincsenek engedélyezve.

Támogatóink

A tárhely támogatója a Webonic.hu

Saját virtuális szerver már 2850 Ft-tól a Webonic.hu-tól

Keresés

Cikkajánló

BESZÉDTÉMA - Bulvár
Kollektív befenyítés

A Svédországi Bravalla zenei fesztivált - mely északon az egyik legnagyobb - jövőre már nem re...
Számos jónevű élelmiszer az OÉTI "halállistáján"

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) néhány napja egy lista formájába...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Bemutatkoznak az üzleti innováció első női úttörői

Hány, de hány éve győzködik hiábavalóan a gonosz, elnyomó férfiakat feminista elvtársaink, hog...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
A jó és a rosszcsúf

"A nő jó. A férfi rossz." Ez a klisé olyan mélyen be van égetve az átlagemberbe, hogy nem lehe...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Hírválogatás

Olyan sztorikat gyűjtöttem ki ide, amik most kerültek az orrom elé. A többségük friss, de nem ...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Az ország neve: Halál

A cikk eredetije a Jobbegyenes blogon található. Miután nem kevesebb, mint 17 hónapig nyála...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Kisszínes

Az angol királyi légierő 3 női pilótája fejenként 100,000 angol font (35,6 millió forint) kárt...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Erősíti-e a kivétel a szabályt?

Kamaszkorom óta kísért a szabályt erősítő kivétel témája. Az, hogy miért van egyáltalán ez a m...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
BÚÉK 2017!

A Férfihang szerkesztősége feministáktól mentes Boldog Új Évet Kíván minden kedves olvasóján...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Őrségváltás az Akadémián - a feminizmus újabb frontot nyit

A Férfihang hasábjain többször szóba került már a politikai szféra, a szellemi szektor, a fels...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Lelki törésvonalak

Sokféle módon szokták a társadalmakat felosztani, én most lelki értelemben fogom. Naponta láto...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Miért problematikus a női munkatárs a munkahelyen?

A provokatív címadás utal rá, hogy most egy újabb antifeminista, emancipáció-kritikus, felszín...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Férfiak klubja - Litkey Farkas, vitorlázó

A férfiértékek visszaállítását, megőrzését céljául kitűző Férfiak Klubja misszió interjúi közü...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Gondolatok a férfiasság körül - pár sor az erőről

Tavaly egy beszélgetés közben hallottam azt a megállapítást, miszerint a macsóság vegytiszta ö...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Hol rontják el a lányok?

Talán úgy érzed, hogy ez nem fontos. Talán úgy érzed, hogy ez egy nagyon fura cikk. Esetleg fe...


androfóbiaApai jogokApaságCsajozáscsaládCsaládon belüli erőszakCSBEEgészségFemenfeminizmusFeminizmus - AntifeminizmusférfiférfiakférfiasságFérfigyűlöletférfimozgalomférfi szerepekGender-ideológiagyereknevelésHipergámiaházasságIsztambuli EgyezményKvótaMGTOWNemek harcaNemi diszkirminációnemi erőszaknemi szerepeknyugdíjNőzésOktatásPiros pirulapolitikapszichológiaPUApárkapcsolatRandizásRed PillszerelemszexszexualitásTársadalomVendégcikkÉletmódÖnismeret