Alter Ego

Goldenblog – “Huffnágel” MGTOW kontra radikális “Csak az olvassa” feminizmus

A Hvg.hu egy évtizedes hagyomány nyomán idén is megszervezte Goldenblog című versenyét. Az idei év egyik újdonságának számító “Pszichológia blokkba” a párkapcsolati, önismereti, lélektani témában írt szakmai és személyes blogot nevezhet a nagyérdemű közönség. Ebben a kategóriában nevezett a Huffnágel Életmód Magazin is, amely blog a Férfihang.hu olvasói számára valószínűleg nem ismeretlen, hiszen ezen a helyen is közöltük Huffnágel Pista néhány konszolidáltabb írását a világszerte rohamosan terjedő MGTOW életfilozófia szemléltetése céljából. Bármilyen meglepő, a radikális MGTOW provokátorként a blogoszférába robbanó blog rövid idő alatt széles közfigyelmet vívott ki magának, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a több mint 100 blogból álló mezőnyben is a top 10-be sikerült pozicionálnia magát. Mivel nem vagyok a blogoszféra különösebben nagy ismerője, egy a verseny állását bemutató grafikon alapján igyekeztem szemlézni az élmezőnyt.

goldenblog-10-29

Az “Oh Carrie” című blogon a “Segítség, már megint egy gyökérrel járok!” című folytatásos leányregény úgy tűnik, hogy a jó pasi – rossz pasi – női intrika (bermuda-)háromszögben vész el több poszton keresztül és semmi újat nem mutat a női nevekkel fémjelzett “romantikus” füzetecskékhez képest. Más bejegyzésekben pedig a nőies melankóliát váltogatja a fel-feltörő indulat. Megtudhatjuk, hogy a Barbie-babákat kocsányon lógó szemmel bámuló pasiját bizony “nyakon kell vágnia” (Sic!) a nőnek, továbbá, hogy ne higgyen senki a társkeresőkön a férfiaknak, mert nem is 180 centi magasak, hanem 160 centi alacsonyak, meg úgy általában szemetek a pasik, de azért valahol mindenkit vár a nagy szerelem…

“Ugyanolyan értékes NŐK vagyunk, mint bárki más. Sőt! Mi olyanok vagyunk, akik még értékesebbek. Miért? Mert olyan erővel vágunk az óriás trauma után az életnek, amilyen egyébként nem létezik.” – Dramatizálja a válást és erőlteti magára a magabiztosságot Petrus Márta, az Elvált Magabiztos Nő, aki korábban azzal híresült el, hogy a partnerkeresést elősegítő, kissé “tárgyiasító” ötlete részeként elárverezte az interneten férfiismerőseit.

“Épp csak, hogy megismerkedtünk egy jó pasival. Azonnal kipróbáljuk fejben, hogy passzol-e a vezetékneve a keresztnevünkhöz.”  – Mondja a Fapiacról kertvárosba bloggerinája a sminktippek és miegyebek mellet, majd megtoldja még azzal, hogy “Picit zsíros a hajunk? Lófarokra fel!”, no meg “Az a pillanat, amikor kibújunk a melltartóból. SZABADSÁG!” – Éljen a szabadság! – Kontrázhat rá a férfi olvasó lelkesen.

A Beauty With Plus néven futó facebookos közösség XXL hölgyei pedig arról győzködik egymást és magukat, hogy ők bizony így is szépek, az olvasót pedig arról, hogy “nem jogos a súlyuk miatti diszkriminatív megkülönböztetés”. Őszintén, elképzelni sem tudom, hogy milyen diszkriminációról beszélnek. – “No photoshopped!” feliratú egyenpólóban hirdetik, hogy… Öööö… –  Talán azt, hogy mindenki kövér, aki nincs photoshoppolva? – Tényleg zavarba ejtő. Azon túl, hogy láttam mascarponés brownie tortáról készült fényképet és sok-sok kövér nőt hol ízléstelen miniszoknyában, hol pedig kabátban a tengerparton, fogalmam sincs, hogy miről beszélnek. Másoknak biztosan van, mert a friss hírek szerint az első helyet ostromolják máris.

Bár a fenti grafikonon még nem látszik, de időközben a top 10-ben tör a csúcsok felé a SalvaDora Leszbikus Blog is, amelynek egyik posztjában így lamentál a bloggerina: “Higgyétek el, hogy mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy megértsem azokat a leszbikus lányokat, akik a Butch-okért vannak oda, nem megy. Pszichológiai oldalról is próbáltam megközelíteni, de amire jutottam, az nem tűr nyomdafestéket.” – A butchok – amint azt frissen megtudtam – a leszbikus párok “férfi” tagjai, olyan férfias megjelenésű nők, akiket semmi oka szeretni egy igazi, rendes leszbikusnak. Ennél már csak az volt érdektelenebb számomra, amikor arról kellett volna hosszasan olvasnom, hogy micsoda nehézségek elé néz az a szegény leszbikus nő, aki már nagyon anya akar lenni. – Gondolom csak egy férfit kell keresnie, akit felhasználhat céljai szerint. Ezúton is helyére kerülhet korunk világképében a férfi.

Gerle-Eva-X
Gerle Éva – radikális feminista blogger
Fotó: RTL Klub videó állókép screenshot – interneten fellelhető forrásból

A “Csak az olvassa” blog régi ismerősöm, évente egyszer meglátogatom, hogy felelevenítsem a régi rossz emléket. Most már csak azért is érdemes volt, mert így Gerle Éva friss bejegyzéséből értesültem róla, hogy miután Huffnágel Pista megelőzte, visszaléptette blogját a versenyből (amelyre állítólag nem is saját maga nevezett).  Az utóbbi időben sajnos megszokottá vált, hogy folyamatos és felettébb ízléstelen botrányok tevékeny résztvevője a bloggerina, ezért az nem különösebben meglepő, ha újfent összeszólalkozik valakivel, most történetesen a provokatív MGTOW bloggerrel, Huffnágel Pistával. Szerencsére úgy tűnik, hogy a szóváltás személyeskedő részét gyorsan letudták, ezért koncentrálhatunk a bloggerina lényegi mondandójára, ami nem más, mint a Huffnágel blog és általában a MGTOW kritikája. Bár maga írja, hogy a MGTOW nyilvánvalóan egy reakció, mégis később kijelenti, hogy a jelenségnek valójában nincs létjogosultsága, főként nem Magyarországon. Azzal a kérdéssel adós marad, hogy akkor mégis minek köszönheti ez az eszmeiség a növekvő népszerűségét.

Én leginkább azt nem értem, hogy miért annyira dühös Gerle Éva a MGTOW provokációra, és miért nem ismer rá inkább saját radikális feminizmusának komplementer párjára. Bár néha mímeli az empátiát, de alapvetően képtelen kiszabadulni saját torz világképének fogságából, unos-untalan arról ír, hogy a férfiak gonosz patriarchák, akik az erőszakért élnek és gyűlölik a nőket. Mindezek miatt cseppet sem hiteles, amikor most arról beszél, hogy őt nem érinti meg a MGTOW fenyegetés, mert ismer “felelős, okos, előnyös külsejű férfiakat dögivel, akik nem impotensek érzelmileg (sem)”. – Ismer egy fityfenét! Én azt hiszem, a radikális feminista úgy éli meg az életét, mintha már régen megvalósult volna a legborzalmasabb MGTOW apokalipszis, és minden férfi megvonta volna a megértés, a szeretet és a támogatás utolsó morzsáját is a női nemtől. Gerle Évának nincs erkölcsi alapja a Huffnágel blog kritikájára, hiszen az legfeljebb annyira nőhibáztató, mint amennyire férfihibáztató a “Csak az olvassa” blog. A különbség csak az, hogy míg Huffnágelnél sejthetjük, hogy él a stílusparódia eszközeivel is és szándékosan provokál, Gerlénél csak remélni tudjuk, hogy nem gondolja komolyan mindazt, amit leír.

Huffnagel-Pista-X
Huffnágel Pista – radikális MGTOW blogger
Fotó: Éberling András – interneten fellelhető forrásból

Igaz, Gerle Éva általában dühösen támadja a férfijogi aktivistákat is:  “valójában az erőszakot pártolják, könnyű szexért, sőt, a nemi erőszak jogáért hisztiznek, és ab ovo nőgyűlölőek”. – Ki is kérném ezt a komplett baromságot a férfijogi aktivisták és újságírók nevében, ha lenne bármi értelme egy szélsőséges feminista blog szerzőnőjének efféle üresen rosszindulatú tézisével vitába bocsátkozni. Az új keletű férfijogi mozgalom, amelyet a radikális feminista eszmék mainstreambe áramlása hívott életre, még legdühödtebb kezdeti stádiumában sem annyira elvakult, hogy elkövesse a feminista mozgalmak Simone de Beauvoir óta újra és újra visszaköszönő hibáját, hogy a legelkeseredettebbek frusztrációjából, neurózisából származtassa önmagát. Sőt tovább megyek: még a radikális antifeminista, MGTOW Huffnágel Pista is nagyobb éleslátással szemléli saját szerepét a nemek társadalmi párbeszédében, mint a feminista mozgalom főáramlata, hiszen ő több esetben leszögezte, hogy nem tekinti a férfijogi mozgalom mintaképének blogját; a “Huffnágel Életmód Magazinnnal” ő nem kíván feminista-antifeminista párbeszédet kieszközölni, inkább egészen más módon akar hatást gyakorolni. A magyar feminista mozgalom viszont vakon vágott bele a nemek háborújába többek között akkor, amikor a Női Érdek – Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a legnagyobb európai feminista szervezet, a European Women’s Lobby (EWL) tagszervezete Hüpatia Média Díjával elsők között jutalmazta a radikális feminista, dühödten férfigyűlölő neurózisblog szerzőnőjét, Gerle Évát. Nos, ha ez korunk feminizmusának legitim csúcspontja, akkor – bármennyire is sajnálatos -, ehhez képest igencsak visszafogott és higgadt válasz az, amit a magyar blogoszférában a “Huffnágel Életmód Magazin” testesít meg. Ismét csak azt látjuk, hogy a feminista dühödt rikácsolására fanyar humorral felel meg a férfi szerző.

Éles képet rajzol elénk társadalmi viszonyainkról a  férfiblogok erős hiánya a Goldenblog versenyben, az önkritikátlan nőiségben és a feminizmusban tobzódó, felszínes, legjobb esetben is csak a Bridget Jones naplóját folytató női blogok dömpingje, amellyel szemben mindössze egyetlen férfiblog áll támadások kereszttüzében. Igazán kíváncsian várom, hogy a kizárólag nőkből álló zsűri kit választ majd győztesnek ebből a mezőnyből…

11 votes, average: 5,00 out of 511 votes, average: 5,00 out of 511 votes, average: 5,00 out of 511 votes, average: 5,00 out of 511 votes, average: 5,00 out of 5 11 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Alter Ego

Alter Ego
Érdekelnek az emberek. Érdekelnek a közösségek. Mindez a pszichológia és a társadalomtudomány nagyítója alatt is. Mindig is meghökkentettek és lenyűgöztek az egyéni- és a közgondolkodás paradoxonjai. Emellett van személyes véleményem is a világról, sőt nem átallom néha le is írni. Elismerem, hogy az elemző énem felett néha a privát szenvedélyességem győzedelmeskedik, ezért a kedvenc műfajom a publicisztika.

483
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
32 Egyéni hozzászólás
451 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
38 Hozzászólások szerzői
AlfomernokKodoReszet ElekPillanatragasztóModerátor-01 Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Naooo
Olvasó
Naooo

Mi a szarnak ennyi picsablog? Menjenek kacsát tömni.

don Fefinho
Újságíró

Nem tudom ki hogy van vele, de ez a mezőny, ez k***agáz.

Cefre
Olvasó
Cefre

Hát eléggé. Beauty with plus? WTF? Zsarnai Beáta közhelygyűjteménye? Elvált magabiztos nő 0 kommentes blogja? Nyomni kell a propgandát keményen. Nyomják is nekik, különben a kutya sem szavazana rájuk. De ezt kb. már leírtam Hufinál is.

Jah, ezzel a linkkel már kapásból be lesz jelölve Hufi blogja! goldenblog.hu/szavazas.aspx?bId=6177#_=_

Reszet Elek
Szerkesztő

Érdekes módon a top 10-ben egy semleges (a drogos) mellett nyolc csajos van. Így Huffnágel igazi pionírnak tekinthető, aki leszúrta meredt falloszt ábrázoló zászlóját a csúcs közvetlen közelében.

Amúgy meg: “Téged fotoshoppoltak!

don Fefinho
Újságíró

Erről a nőről amúgy csak ilyen pszichopata sorozatgyilkos fotók vannak?

Jampi One
Újságíró

Vannak róla jobb képek is, amelyeken embernek látszik, ő “művészfotónak” szokta azokat titulálni, de mindig hisztizik és perrel fenyegetődzik, ha valahol másodközlik. Nyilván azért ez van itt, mert egy RTL-es közszereplésből származik, amit nem tud letiltani.

don Fefinho
Újságíró

Kijelenthetjük-e nagy levegő után, hogy az úriemberek klubjai, a sportok, az egyház, a rendvédelmi szervek és a közösségi hálók után most oda a blogoszféra is?

Cefre
Olvasó
Cefre

Mondjuk azt, hogy kezd odalenni.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Ezzel a cikkel egy már rég felfedezett titkomnak adtál írásos alátámasztást… A pasik ugyanúgy szeretik másokon köszörülni a nyelvüket, mint ahogy azt a nőkről állítják. Pont olyan a hangulata, mint egy tavaszi délutáni bűnbe esős, tortázós, pletykálós, kibeszélős, megszólós összeröffenésnek.

Mikor néhány haverom csinál ilyet, persze sörrel, kávéval süti helyett, és mi lányok jóízűen nevetünk a pasis pletykaesten, mindig kikérik maguknak… (a sör mellé a jagert ist) :-D

Deansdale
Admin

Úgy érted a pletyka kategória top10-ében meglévő cirka 90%-os női fölény nem jelenti, hogy a nők pletykásabbak, de ha az antifeministák írnak egy cikket arról, hogy ebben a top10-ben ott van csakmazochistaolvassa és huffnágel is, az bizonyíték, hogy a férfiak ugyanannyira pletykásak mint a nők?

Ööööööööö, izé…

Cefre
Olvasó
Cefre

A pasi a világ legundorítóbb szava! És még értelme sincs!
férfi=nő
srác=csaj
pasi=???

hgyi
Szerkesztő

nő: leány, leányzó, lány, kislány, csaj, fiatalasszony, nőci, csajszi, kiscsaj, lányka, hölgy, kisasszony, bakfis, menyecske, spiné, leányka, bige, kishölgy, úrhölgy, kisasszony, nőszemély, hölgy, asszony, hölgyemény

férfi: alak, ember, koma, pacák, hapsi, pasas, pali, muki, ipse, krapek, tag, ürge, figura, muksó, pasi, fickó, csávó, manus, hapek, arc, fószer, fazon, csóka, csákó, legény, hapi, srác, fiú, úr, pofa, személy, illető, mandró, fráter

Szerintem nem undorító. De ha szeretnéd, mondhatjuk pasi helyett, hogy pacák, vagy amit választasz helyette. :o)
A szinonimáknak nem mindig van már értelmük, mégis használjuk. Biztosan vissza lehet vezetni valamire.

Cefre
Olvasó
Cefre

De valahogy ahogy kjön az ember száján az bennem ellenérzést kelt, egyszerűen feláll a szőr a hátamon.
Amit leírtál szerintem nem jó. A nő az nem kislány. A kislány az kislány. És így tovább.

don Fefinho
Újságíró

pasi ~ picsa

hgyi
Szerkesztő

Nem. A “pasi” szónak nem negatív.

Maestro
Szerkesztő

A ‘pasi’ szót az teszi negatívvá, hogy jobbára olyan nők használják, akiknek normális férfi nem szeretne a ‘pasija’ lenni.

hgyi
Szerkesztő

Nyakam behúzom, de én is használom. Nem tudom, de én szeretem ezt a szót. Szerintem jobb, mint az összes többi.
Nektek melyik tetszik jobban? (De ne a “férfit” válasszátok, mert az nekem olyan, mintha pl. egy Györgyöt Györgynek kellene szólítanom.)

Koriander
Olvasó
Koriander

Bebifesz, en is behuzom:-), ui en is hasznalom, A pasimra, ennek jatekos töltete van, es azt jelenti,hogy a ferfi akivel elvezettel dugok, a jopasi az akivel elvezettel dugnek, ha nem lennek elkotelezodve. A pacak az pejorativ.

A pasi nôi megfelelôje a bige. Ertelemszeruena pasim szokott bigezni es potosan azt jelenti, hogy a no akivel elvezettel dug.

ellenvetesek ferfiak?:-)

Naooo
Olvasó
Naooo

Krapek, faszi, ember, tapsihapsi.

Koriander
Olvasó
Koriander

tapsihapsi :DD Naooo nyuszika, edes :))).

(a faszi teljesen jo, olyat is szoktam)

Naooo
Olvasó
Naooo

Koriander
Olvasó
Koriander

idomitott nuszi :-)

krapek -elmegy, az ember vagy ‘zember’ vhogy mostanra modoros/ kenyszer jofejkedôs, a zuram is, akkor mar inkabb a ferjem/nejem. Kb.mint a gyereknel a ‘pocaklako’,’babo’ meg ‘babaprojekt’, bleeee.

antagonisztikevics
Olvasó
antagonisztikevics

Tepsihapsi.

(tárkonyos, kakukkfüves baconba tekerve faszénparázs fölött sütve nagyon finom)

Szoffy
Újságíró

antagonisztikevics: Ááááá…vigyázz, mert a végén Gerle néni azzal vádol majd, hogy lekannibáloztad a feministákat :D

Reszet Elek
Szerkesztő

Én személy szerint nőket sokkal inkább szeretek a teljes keresztnevükön szólítani és magázni. Persze a neve is válogatja. Szerintem így sokkal szebben lehet kurizálni.

Pl: Bori de szexi a mosolyod! helyett:  Boriska kedvesem, önnek olyan behízelgően szép a mosolya! Le akar venni a lábamról?

Pl: Kriszti te aztán begerjesztettél! helyett: Krisztina az ön jelenléte egyszerre megnyugtató és kifejezetten izgató is. Érdekes kombináció. Más férfiakra is ilyen hatással van?

Jó persze kissé modoros, de a helyzettől függően működőképes és egy kicsit kiemel a köznapiság kereteiből, a flörtölés pedig végülis erről szól.

Nélküled…  :-)

Koriander
Olvasó
Koriander

“Én személy szerint nőket sokkal inkább szeretek a teljes keresztnevükön szólítani és magázni. ”

Ezt hogy kell elkepzelni? T’om mar razom rendesen a pofonfat, de igerem uccso :D

“Andrea, megtisztelne, ha ma este baszna velem? Mondjuk, este kilenc orakkor, megfelel?”

Emmost komoly????

Reszet Elek
Szerkesztő

Sajna manapság már legfeljebb a közeledési fázisban ill. a tét nélküli meccsekben (értsd flört) lehet alkalmazni. Ezért az baszós kitétel ide nem jó. Persze azt is lehet sokkal finomabban mondani mégha a lényege ugyanaz is.

hgyi
Szerkesztő

:o)
Egyetlen dolog miatt szeretem a nevemet. Nem szükséges – sőőőőt! – becézni.
Pl. Bori lehet önálló keresztnév is. Mint a Katalin több becézett formája ma már önálló keresztnév, mint pl. Kata, Katinka, Kati, vagy az Annáé Panna, Panni.

György, legyen szíves …
László kérem, ne vegye zokon… Ez még így elmegy.
Köszönöm, József, megyek. – Ehh.

don Fefinho
Újságíró

Touché!

A használata sokaknál kapásból kizáró ok.

Cefre
Olvasó
Cefre

Egész jó megközelítés. A jó pasi kifejezés is irritál még ha rám mondják is. Legyek jóképű vagy valami ilyesmi. :)

visuo
Olvasó
visuo

pasi az ilyen lekicsinylő, pejoratív. mint egy eldobható plüskutya.

Cefre
Olvasó
Cefre

THX! :)

Ukrin
Olvasó
Ukrin

A pasi szó tárgyiasítja a férfiakat ;)

Amúgy tényleg van benne valami ami a tisztelet teljes hiányát jelzi. Lehet, hogy csak a szót feltűnően sokat használók egyéb tulajdonságai miatt tűnik így (főleg amikor a saját kedvesüket illetik ezzel a szóval), de úgy látom nem vagyok egyedül ezzel az ellenérzéssel. A “csajom” kifejezés is ez a kategória.

Cefre
Olvasó
Cefre

Én sem használom a “csajom” kifejezést. Barátnőt szoktam.

Egyébként kicsit megnyugodtam, látom nem vagyok egyedül, vagyunk páran akik nem szeretik ezt a szót. :)  Én egy ideje irtom minden fórumon meg szóban is. :)

Nora
Olvasó
Nora

Gerle Éva arca mindent elárul. Azt nem értem, Ő miért dühös a férfiakra? Milyen erőszakkal találkozhatott, amiért feministává vált? Ki nyomta el? Nem lehet, hogy ez az egész projekció? Nem lehet, hogy mindaz a férfielnyomás, ami ellen küzd, önmagában van? Oké, ő jól elvan egyedül, vagy a vibrátorával kettesben… De könyörgöm, miért kell ebből ideológiát csinálni??? Azért, hogy azok a nők, akik még esetleg egyedül vannak, és párt keresnek, hagyjanak fel a hülye hóbortjukkal, mert ő rájött a (kényszer)szingli élet csodáira?

Jó lenne egyszer arról is hallani, hol van az a rengeteg nő, aki el van nyomva?  Akiket ver a férje? Akik társadalmilag hátrányos helyzetben vannak a férfiak miatt? (persze erre a feministák azzal szoktak jönni, hogy nem szabad adatokat kiadni személyiségi jogok védelme miatt-a feministáknak MINDENRE van válaszuk,erről híresek.) Átnyújtott valaki egy petíciót a feministáknak, hogy védjék meg őket? Vagy egyszerűen ÖNHATALMÚLAG és erőszakkal, minden áron meg akarják védeni a nőket az erőszaktól? Gyanítom, hogy a feministák többen vannak, mint az ún. hátrányos helyzetű nők, akiknek a jogaiért harcolnak.

Lehet, hogy van néhány vadbarom férfi, aki veri a feleségét v. párját. De miért kellene ezért az ÖSSZES férfit büntetni??? Nyilván vannak erőszaktevő, aljas nők is. Ellenük miért nem lép fel egy maszkulinista csoport? Miért nem büntetik meg érte az ÖSSZES nőt??? Képtelenség az egész. Egy mondvacsinált probléma miatt felbomlasztani egy amúgy is nehezen működő társadalmat, és gerjeszteni még jobban a feszültséget. Igen, vannak problémák, esetleg a politikai helyzet, a gazdasági válság, a mélyszegénység stb.

Az egészben az a legszomorúbb, hogy megosztják a társadalmat, és nyilván (többek között) ez is a céljuk azoknak, akik pénzelik a feminizmust.

don Fefinho
Újságíró

Állítólag megerőszakolták. Ami elképzelhető, hiszen mint tudjuk minden negyedik nőt már a főiskolán is…

De az is lehet, hogy csak szerette volna, ha végre valaki, dehát senki…

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Inkább az utóbbi. Gerle Éva blogján kint van, hogy mióta nem él már bántalmazó kapcsolatban, csak éppen azt felejti el megemlíteni, hogy abban a kapcsolatban ő volt a bántalmazó.

Gerle Éva csak azért ilyen dühös a férfiakra, mert irigy. Az irigység Éva meghatározó életélménye. Egész életében irigyelte a nála sikeresebbeket, a szebb nőket, a sok munkával valamit elérő férfiakat. Több közösségből kiutálták, aztán rátalált egy slágertémára és felkapott lett a blogja, azóta ott henceg a drága dolgokkal, amiket immár megengedhet magának. És ha valaki kritizálja a férfigyűlölő írásait, akkor máris kész a válasza, hogy az illető csak irigyli az ő sikereit. A cikkben megjelent fotója nem túl szép, de sokkal jobban tükrözi a jellemét, mint a beállított fotói. Az egész élete arról szól, hogy próbál a valóságosnál szebb képet festeni magáról, de sajnos elég átlátszóan csinálja.

the hermit
Olvasó

Az egész élete arról szól, hogy próbál a valóságosnál szebb képet festeni magáról, de sajnos elég átlátszóan csinálja.

Sajnos???

Éppen így jó, az élet igazságos…

don Fefinho
Újságíró

Aztán lehet ám, hogy Forintocskával kevertem egy pillanatra. Úgy összefolynak néha.

Naooo
Olvasó
Naooo

Felpofozta valami biciklista.

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Már régóta harcolt a fogaskerekűn utazó downhilles biciklisekkel, feljelentette őket, cikkeket írt róluk. Aztán amikor az egyikkel összeszólalkozott a fogason és kapott egy taslit, befenyítette a srácot. Közzé kellett tennie egy Gerle Éva által írt, megalázó bocsánatkérést, és ezt a tévé előtt is meg kellett ismételnie, ez volt a feltétele a vád ejtésének, hogy ne tegye tönkre egy életre. A kép abból az adásból való, ezzel az arccal hallgatta Éva a férfi megalázkodását. Aztán, mikor megkapott minden elégtételt, és a srácot is kirúgták a munkahelyéről a botrány miatt, Éva sajnálkozva közölte a szerencsétlennel, hogy a garázdaság közvádas és hiába ment le kutyába, ugyanúgy bíróság elé kerül.

don Fefinho
Újságíró

Aztarohadt. :O

Nagyon, nagyon, nagyon-nagyon hihetetlennek találom, hogy az illető mindezek után nem agyalta meg úgy istenigazából.

don Fefinho
Újságíró

Tudsz erről linkelni valamit? Érdekelne az ügy részleteiben.

don Fefinho
Újságíró

Egy komment egy oldalon az ügyben, árnyalás gyanánt. Esetleg ott volt, nem tudhatjuk.

http://kerekagy.blog.hu/2014/02/27/budosek_es_agresszivek-e_a_downhillesek_a_fogaskerekun/full_commentlist/1#c21810993

Cefre
Olvasó
Cefre

Simán elhiszem, hogy így volt ahogy ez a komment írja. Ez a nő beteg, ez élteti, ez az életcélja, hogy végre igazolhassa, hogy a férfiak nőverők és az “agya” felszoroz minden felé irányuló idnulatot, sőt, tudat alatt még ki is provokálja jelen esetben a bicikilirugdosással amihez minden bizonnyal egy agylágyító és idegborzoló rikácsolás és pofa is társult.
Amúgy szemtanúk? Simán igazolhatnák.

Naooo
Olvasó
Naooo

“fiatalember belém kötött, majd teljes erőből megütött a fogason”

Naponta látok ilyen kötözködőket. Faszi odamegy a csajhoz, beleköt, aztán ad neki egy tockost. De csak úgy. Előre kitervelten.

Jampi One
Újságíró

Most azt hiszed, hogy jól felismerhetően ironizálsz, de nagyon nagyot tévedsz. Mióta a feminista mozgalmak bevitték a köztudatba, hogy minden második nőt rendszeresen bántalmaznak, azóta simán komolyan veheti bárki a szavaidat!

hgyi
Szerkesztő

Írjuk oda, hogy: Ez irónia! Kérjük a megfelelő helyen kezelni!
:o]

Reszet Elek
Szerkesztő

Az ilyenek teszik élhetetlenné a környezetük életét. Már néhány is elegendő a komoly kártételhez és mégis mennyivel több van! Szerintem mindannyian ismerünk néhányat…

Asszem Vidéki Meeeen szívesen lekeverne neki egyet…

Pash Cutter
Olvasó

“Oké, ő jól elvan egyedül, vagy a vibrátorával kettesben…”

Szomorúan nem kettesben a vibrátorával, meg a macskáival. Van egy kislánya is – időnként posztol is egy-két képet róla a blogjában. Egyedülálló anya. Kérdem én: miféle nevelést fog adni az ilyen anya a gyerekének? Átadja neki ugyanazt a világ- és öngyűlöletet, amivel már saját magát is sanyargatja? :(

Bizonyos szinten ezek a dolgok nem olyan nevetségesek ám. Inkább szomorú. Mert ez nemcsak az ő életére van kihatással. Nem csak magának adagolja a mérget. :(

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Három gyereke van, a két fiatalabbat neveli ő. Szegény gyerekek, ők nem tehetnek semmiről. Két vibrátora van, Bubu és Fifi, a blogjában írt róluk. Ezt pedig egy közeli ismerőse vagy az is lehet, hogy rokona írta róla, még mikor a Kozma-csald ellen harcolt. https://gerleevahazugsagai.wordpress.com/2014/08/15/peter-atya-diagnozisa-gerle-eva-csakazolvassarol/

Nora
Olvasó
Nora

Igen, a három gyerekéről én is hallottam. Hogy 2 vibrátora is van, azt nem tudtam, ilyen mélységekig nem merültem el az életében.. De nem is szeretnék.

A Kozma-Gerle konfliktusról már tudok egy ideje, meghallgattam pár Kozma videót ebben a témában. Úgy tudom, Kozmáék csak annyit szerettek volna elérni, hogy Gerle szedje le a Joó Violettát lejárató bejegyzést, mert a Google kereső másodiknak ezt dobja ki, ami hátrányos a megrendeléseik szempontjából. Már jó ideje hadakoznak egymással, mert Gerle nem hajlandó erre, sőt még Erdélybe is elment, hogy maga mellé állítson embereket és Kozmáékat lejárassa.

Az a nagy baj, hogy a nő nem szimplán bolond, hanem gonosz is.

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Azt még meg tudom érteni, hogy valaki ilyen megkeseredett és gonosz lesz. Azt azonban nem értem, hogy az olvasói ezt miért nem látják? Miért nem szólnak neki? Ilyenkor hol vannak az igazi barátai? Vannak-e neki egyáltalán?

Nora
Olvasó
Nora

Arckifejezése alapján neki nem igazi barátokra, hanem igazi ellenségekre van szüksége…

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Hogy is mondta az a ‘Péter atya’ a fenti liken? Szerinte Évának segítségre lenne szüksége, mégpedig fehér köpenyesre. Ez biztosan nem sértő vélemény, hiszen Éva is leírta már ugyanezt másról.

Igazi ellenségei nincsenek, mert az igazi ellenség feltételezi az egyenrangúságot. Aki vitaképtelen, hazug, gerinctelen és kisstílű, az nem ellensége senkinek. Azon csak nevetnek vagy szörnyülködnek, odajárnak mulatni a blogjára, de nem tekintik ellenfélnek.

Ez Gerle Éva nagy bánata, hogy a kis fanatikus szektáján kívül sehol sem veszik komolyan, pedig ő annyira szeretné, hogy másoknak is fontos legyen, amit mond.

Szoffy
Újságíró

A mai napon egyébként Gerle Éva elérte hiteltelenségének csúcsfokát. Még tegnap este FB-os belépéssel (magyarán vállalva a valódi nevem) írtam neki egy kommentet. Írtam neki a feminizmusról, referenciákat belinkeltem. Oké, kicsit személyeskedtem is, ezt elismerem. Ma azt vettem észre, hogy: 1. átírta az eredeti komentemet, és egy nagyon gusztustalan szövegre változtatta; 2. folyamatosan szapult, akkor is, amikor én már nem kommentelhettem, mert persze nem engedett. Nem én vagyok a lényeg ebben, hanem hogy ő hogyan reagál saját idegbajára. Egyrészt visszaélt egy felhasználó account-jával, másrészt bizonyította, hogy nagy bajok lehetnek vele. Miért ír nyilvános blogot valaki, aki nem képes elviselni a kritikát vagy az övével nem egyező véleményeket?

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Ahogy olvastam, kampányol is Huffnágel ellen az fb oldalán és töröltette a rá vonatkozó részeket a cikkből.

Szoffy
Újságíró

Szívesen írnék a FB oldalára a gerinctelen megnyilvánulásai miatt, de úgyis kitörli és még fel is jelent :D

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Gerle Éva nem bírja a kritikát, nem tud vitatkozni, nárcisztikus és éretlen személyiség. Ugyanazt csinálja, amit másoknál hevesen kritizál – hozzászólások átírása, álnéven kommentelés – és még el is magyarázza, hogy miért teszi jogosan.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ismertem ilyen típusú nőt. A kikezeletlen mentális problémái miatt az évek során odáig jutott, hogy többek között meggyőződésévée vált, chipeket építettek a testébe és azokon keresztül megfigyelik ill. hogy fiatalon többször is elloptak a hasából magzatokat, akik most már felnőttként élnek a világban.

Az emberben óhatatlanul is felmerül a kérdés, hogy hol húzódnak a normalitás határai ill. hogy honnan tekinthető egy ember normalitáson túli viselkedése a környezetére is károsnak.

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Szerintem, amíg valaki normális életet él, dolgozik, neveli a gyerekeit, nem árt másoknak, az alapvetően normális. Ha mindenkit elmegyógyintézetbe záratnánk, aki a fácsén homeopátiás vagy chemtrail-ellenes oldalakat lájkol, kiürülne az ország.

Viszont, ha valaki más embereknek támad neki kifejezett károkozási szándékkal, akinek fontosabb a saját sikere, mint más emberek élete, aki uszító és gyűlölködő blogot működtet -, ott valami nagyon nincs rendben.

Ron
Olvasó
Ron

Na, most kampányol csak igazán. Még arra is biztat, hogy még hétköznap szavazzanak a Huffnágelt előzőkre, mert az jobb, mint a hétvége.

Na, ettől azért leesett az állam… kicsit mintha vonal alatti lenne a dolog. Erre van ideje, emelt feje? Milyen sportszerű, igaz? :D

Nora
Olvasó
Nora
Beleolvastam a Csakazolvassába (régebben is beleolvastam már, de émelyegtem tőle). Szóval vettem magam mellé egy hányózacskót is. A kommenteket olvasva az volt a benyomásom, hogy akik a blogba írogatnak, azok: 1. keresik az identitásukat, 2. unatkoznak 3. kapaszkodókat keresnek 4. magányosak. Összességében véve pedig úgy éreztem,  mintha csupa kis gerle éva írogatna, átvéve a stílusát. Aztán jött a nagy Gerle Éva komment, hogy aszondja:

“Úgy értem, akinek ez a kávé-tea dolog nem poén, az… na. NEM VAGYOK NORMA, NEM KELL AZONOSULNI, LEHET, LEGYEN MÁS A VÉLEMÉNYED! Annyi van csak, hogy az én véleményem valamiért sokakat érdekel.”

( jah, de azért NAGYON ne legyen más a véleményed, mert akkor belédrúgok v. feljelentelek! )

No comment.

Érdemes lenne összegyűjteni egy csokrot az önellentmondásaiból, mert kurva sok van. Csak ahhoz gyomor kell, nekem felfordul tőle a gyomrom.

Amúgy azért lenne fontos komolyabban foglalkozni a Gerle Éva jelenséggel, mert veszélyes!

Ron
Olvasó
Ron

Ő leginkább magára veszélyes. A rajongók egy idő után magukhoz térnek a radikális technika okozta kábulatból, megrázzák magukat és továbbmennek. Sértegeti is őket, ez sem használ a projektnek. Marad a két-három elvakult, ők jó eséllyel lesznek a jövő ellenségei.
A nagy veszélyt tehát saját magára jelenti, és azokra, akiket eredményesen tud megtámadni. Kevés ilyen van/lesz, az emberek többsége bölcsen kikerüli. Akkor van baj, ha valakinek rendezetlenek a sorai, ha talál egy rést, ahol besurranhat. Ebből baj lehet, mert utolsó vérig üti-vágja a másikat. És semmi se szent, se gyerek, se egyéb, súlyos körülmények. A Kozma-ügy dermesztő volt. Dermesztő.

Ha erre gondolsz, igen, veszélyes.
Határozottan át kell nézni rajta és nem szabad szóba állni vele.

Holda
Olvasó
Holda

Körtefa azért neked sem kell egy kis elvakultságért a szomszédba menned.
A Kozma-Joó páros is rendesen kitett magáért védekezés címén.
Tényleg dermesztő, amit egymással műveltek. (Vagy még művelnek most is?) Gondolom, nemigen van már petárda ebben a játékban. Viszont a Goldenblog-Huffnágel friss husi.
Gerle Évának lehet, toleránsabbnak kellene lennie más szélsőségesekkel – vagy egyszerűen csak a tőle eltérő normákkal élőkkel -, s akkor nem tűnne ennyire vadnak, elvakultnak, megkockáztatom a kifejezést – elborultnak.

Szoffy
Újságíró

Több mint 2000 követője van a Facebook-on….ez sok mindent megmagyaráz. Közben hülyeségeket beszél, aminek semmi értelme. Kezdjük azzal, hogy a blog elején lefikázott egy családapát, amiért a gyermekeiről írt és jót kívánt nekik az új tanévre….noooormális????

Ron
Olvasó
Ron

Holda, igazad van. Ők is kitettek magukért… de a másik fél kegyetlensége, kimódolt brutalitása, kajánsága volt az, amitől futott a hideg a hátamon. Az, hogy kifejezetten élvezték az alázást, a kegyetlenkedést. Az, hogy sokszoros túlerőben voltak. Szabályos lincselés volt. A Kozmáékat szavakkal gyilkolók urbánus, felvilágosult, viszonylag jó körülmények között élő, diplomás értelmiségiek voltak. Nagyon szomorú ez.

És a bloggerina élvezte. Szerinte ártatlan, pogány jókedv volt csak. Többször leszögezte, hogy nem kérte, hogy írjanak oda a hívei. Azóta is hol elismeri, hol körömszakadtáig tagadja, hogy írt oda… ez is milyen.

A kalandra ráment a blogja, szétesett a közösség, az ő ingatag pszichés állapota is romlott. Vajon megérte?

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Szerintem ez a Kozma ügy inkább egy katalizátor volt, kihozta a meglévő feszültséget közte és az olvasói egy része közt. Ő nem akart érzelmi kapcsolatot az olvasóival. azok egy része akart vele és egymással is és ez nem tetszett neki. Azután elkezdte kritizálni őket, utána azokat akik kiálltak mellettük és elindult a láncreakció.

Pillanatragasztó
Olvasó
Pillanatragasztó

Üdv!

A komment szellemi termék – megváltoztatása jó eséllyel a szerzői jogi törvénybe ütközik. Ha meg még pluszban úgy írta át, hogy egy gusztustalan szövegre változtatta azt, akkor  a személyiségi jogaidat is megsérthette.

Naooo
Olvasó
Naooo

HAJJÁK?

hgyi
Szerkesztő

Bár még elég új vagy itt nálunk… Kérdezhetek egy aránylag személyeset?

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Attól függ, mit?

hgyi
Szerkesztő

Úgy látom, igen tájékozott vagy. Te elpártoltál Gerle Éva mellől? És ha igen, miért?
Esetleg személyesen is ismered?

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Soha nem álltam Gerle Éva mellett. Vagy olyan agyhalottnak látszom, mint a törzsolvasói? A biciklis botránya után figyeltem fel rá, követtem ténykedését a blogján és a Kozma-családdal való harcát a petíción. Ott nagyon sok kellemetlen igazságot leírtak róla, sokszor elszólta magát ő is, és nekem jó a memóriám. Szívesen megosztok részleteket az érdeklődőkkel, mert sajnos a legtöbb fórumot Gerle letöröltette.

Sokszor undorodtam attól, amit Évától láttam, sokszor jól szórakoztam rajta, és nagyon sokat tanultam. Ma már bármikor megmondom neked egy blogbejegyzéséből, hogy mikor hazudik vagy mit akar elleplezni. Mókás látni, ahogy felfújja magát, ahogy feszül, ahogy fényezi magát, ahogy tombol. És akármilyen aljasságot művel, mindig megmagyarázza, hogy azt helyesen tette. Igaza van Huffnágel Pistának, meg kell mutatni az embereknek, hogy milyen egy feminista.

hgyi
Szerkesztő

Vagy olyan agyhalottnak látszom, mint a törzsolvasói?
Jaj, dehogy látszol agyhalottnak! Ne haragudj, ha akaratomon kívül megbántottalak!

Köszönöm a választ! :o) Így már értem a tájékozottságodat.

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Nem érdemelne ennyi szót, ha csak egy hétköznapi zakkant nő lenne. De Gerle Évában olyan erős a frusztráció, az irigység és a düh, hogy ontja magából a gyűlölködő írásokat és még mindig vannak olyan sérült lelkű emberek, akik vezérüknek tekintik.

Bár az is igaz, hogy sok törzsolvasója lelépett. Olyan húzásai voltak a Kozma ügyben, ami még nekik is sok volt. Akik megmaradtak, azok nem mernek neki ellentmondani. A kommenteket előzetesen és utólagosan is moderálja, néha át is írja. Vita nincs, más vélemény nem lehet. És mindent átitat a keserű, férfiellenes düh.

A fotódon nagyon babaarcod van, de ugye nő vagy. Hát akkor ne olvass túl sok csakazolvassát. Tényleg beteg dolgokat ír az a szerencsétlen.

hgyi
Szerkesztő

Igen, akkor még babaarcom volt, de már felnőtt, nagymamakorú nő vagyok. :o)

Köszönöm, sosem olvastam, csak néha belenéztem, de azt is csak a blogja elindulása környékén. Már akkor sem tetszett, főleg a kommentek nem tetszettek, így nem mentem oda többet. Azóta híreket hallok csak.
Amikor jött Viola – akiről szintén nem sokat tudtam -, hogy támogassuk, ezért is írtam neki, hogy nem tudok sem támogatni, sem ellenezni olyasmit, amiről nem tudok szinte semmit, csak annyit, hogy hosszadalmas, bonyolult és ha utána akarnék olvasni, nem órákat, de teljes napokat venne igénybe a rengeteg “vastag kötetnyi” írás ezügyben.

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Ó igen, a Viola-ügy. Azzal írta ki magát Gerle végleg az európai blogszférából. Okosan tette, hogy visszalépett a vesztésre álló Goldenblog versenyből is, mindenkinek kínos lett volna a jelenléte.

Ron
Olvasó
Ron

Rendkívüli és egyedi módon van besötétedve. Formátumot, szellemi erőt vágyik mutatni, de csak gonoszságot sikerült. Zsigeri őrülete a rombolás, a tönkretevés. És úgy tűnik, személyes ügyei vannak. Akit megtámad, kínpadra von, aki ellen uszít, azokra privát, kínos módon haragszik. S mintha várná a megfelelő pillanatot, amikor lecsaphat. Jelzem, ez csak az én véleményem. Viszont sokan osztják. Tényeket is hallok.

Eleinte szadista módon élvezte a Kozmáékkal való ütközetet. Minősíthetetlen és méltatlan módon gyalázkodtak a petíción a hívei, aztán többen megcsömörlöttek, kiszálltak. Csalódtak, mert nagyjából az első kanyarban árulta el őket, feszt arra hivatkozott, hogy nem ő kommentel a petíción, akik ezt teszik, azoktól nem kérte, a saját döntésük stb. Közben persze az ő hozzászólásait elég jól meg lehetett ismerni. Két olvasója komolyan érintett lett a perben, ami készülődik, belehúzta őket majd kihátrált mögülük. A végén már nem szórakozott olyan jól, ránőtt az egész, nagyjából ennek köszönhető a blog felpuhulása és szétesése.

Kérdés, hogy valóban ilyen-e egy feminista.  Ez valami más. Talán nincs is rá szó, hogy micsoda.

Reszet Elek
Szerkesztő

A hírhedt szélsőséges feministák szerintem ilyenek. Az olyanok mint Andrea Dworkin vagy Mary Daly ugyanez a kártevő vonulat. Szerencsére ezek már komposztálódnak.

Amúgy ha megnézzük ezeknek a szélsőségeseknek a nagyrésze leszbikus és/vagy zsidó. Csak erről nem szabad beszélni.

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Ez egy Hüpátia-díjjal kitüntetett, mértékadó feminista.

Reszet Elek
Szerkesztő

Az egy bohóc díj. Elég megnézni a leírását.

Amúgy sem értem milyen alapon sajátítják ki a femik a személyét és nem csak nálunk. Gyakorlatilag csak azért mert elismert tudós volt és történetesen nő. Amennyi megmaradt róla, azok alapján nekem az a benyomásom hogy hányt volna ezektől a “nőjogi harcosoktól”. Szerintem elsősorban tudósnak tartotta magát.

Hüpatia média díj

Ha meg valaki hányni akar, nézze meg a lobbi anyagokat…

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Olvasom a Hüpátia Média Díj pályázati céljait: előítéletektől mentes, hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatás, nemek valódi egyenlősége, kritikus viszonyulás a különféle erőszakokról szóló tévhitekhez, témáiban és szereplőiben tükrözze a férfi-ő arányokat…

Ha ezeket valóban komolyan vették volna, akkor ezt a díjat a Férfihangnak kellett volna adniuk.

don Fefinho
Újságíró

Reszet, ez még Dirivölgy egy régi kommentje, direkt neked bugáztam elő.

http://www.ferfihang.hu/2012/01/03/miert-nincs-egyenjogusag-magyarorszagon/#comment-1225

Csakazolvassáról, hát nem tudom hogy is fogalmazzam meg, nekem is eszembe jutott egy s más.

Reszet Elek
Szerkesztő

Nem tudom melyik kommentre gondolsz. Átlinkel de nem tudom mire kellene neki…

don Fefinho
Újságíró

Erre gondoltam:

>> Ahol nem kifejezetten polkorrekt/neoliberális a közönség, ott mindig ugyanaz zajlik a kommentekben: a nagytöbbség leírja, hogy a feminizmus csak a siránkozó fapicsák hobbihisztije – és pár hisztis fapicsa ellenkezik, hogy az nem is úgy van.

Mint például retardpower barátnőnk, aki valószínűleg tőből felháborodna azon, hogy ha azt mondanám, a feminizmus a leszbikus zsidó marxisták szívügye – ő csak mintegy véletlenül leszbikus zsidó marxista. “A feministák” (mint fogalom) nem férfigyűlölők, csak az egyes feministák azok szinte kivétel nélkül. <<

Tibi
Olvasó
Tibi

“Azt azonban nem értem, hogy az olvasói ezt miért nem látják?”  – mert a legegyszerűbb, legpraktikusabb és egyben, mindenki számára a legkényelmesebb válaszokkal szolgál a párkapcsolati kérdésekben —-> …nem te vagy a hibás, hanem az a rohadék, aki a fotelban tesped sörrel a kezében… És ez így mindenkinek megfelel. Nem kell magunkba nézni, mérlegelni, kompromisszumot kötni, hiszen az a fasz (férfi) eredendően alkalmatlan és méltatlan mindenre. Könnyű eleség, választékosan csomagolva.

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

A siker biztos receptje! Ehhez képest a 2-3 ezer facebookos rajongó azt jelzi, hogy van még remény és a nőknek csak egy nagyon kis része verhető át ilyen könnyen.

Ron
Olvasó
Ron

Persze, ez elég kicsi tábor.
Emlékszel, amikor feljelentette Violettát és elvetette tőle a gyedet? Előtte megfenyegette, majd beváltotta az ígéretet. És még büszke is, hogy elvette a gyerektől az a nevetséges pénzt. És nem nyílik meg alatta a föld… beszarás.
Nem is tudom… én elbujdostam volna a helyében. Na, akkor sokan megundorodtak tőle. Többen ezért szakadtak le róla.

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Emlékszem. Tegyük hozzá, hogy Gerle Éva ellenfele jogosulatlanul kapta a gyedet, mert nem Magyarországon élt akkor éppen, de kétségtelenül a gyerekére költötte azt. Mit tesz egy átlagos állampolgár, ha ilyesmiről értesül? Nem foglalkozik vele, mert nem az ő dolga és a szakmája sem házmester. Vagy feljelenti, mert öntudatos állampolgár, aki védi az állam vagyonát.

Gerle Éva egyiket sem tette, hanem a Facebook oldalán megzsarolta ezt a nőtársát, hogy ha nem hagyja abba a harcot, akkor elveteti a tőle a gyedet. Az ultimátum lejárta után így is tett. De ha enged neki a másik, akkor semmi baja nem lett volna a szabálytalanul felvett pénzzel.

Aztán, mikor mindezt felhánytorgatták neki, egyszerűen nem értette, mi ezzel a baj. Ez a történet sok fanatikus rajongójának megfeküdte a gyomrát.

Ron
Olvasó
Ron

Igen, nem járt neki a gyed. De százból ha egy tenne feljelentést. Mert tök nem az volt, hogy talicskával hordják haza a pénzt, és akkor még felveszik azt a pár tízezer forintot, mert kapzsiak, hanem ott szegénység van… nem is kicsi. Képes volt a gyereken ütni egyet.

Ahogy képes volt a “pedofilügyben” szereplő kislány életét is szétzúzni, megvádolni az apát. Meg lehet nézni a blogján, hogy mondatta ki az olvasóival a nevét. Mert ő nem merte… Majd lehet rájuk hivatkozni :) Naná, hogy nem merte, az ugyanis kevés, hogy látott pár szakvéleményt a gyerekkel kapcsolatban. Valószínűleg ügyésznek képzeli magát…

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Úgy érzem, elhamarkodottan írtam azt, hogy ha enged Gerle Évának az általa megtámadott nő, akkor bezzeg nem zavarta volna őt a jogosulatlan gyed felvétele. Elfogult és téves ítéletet alkottam a bloggerináról. De aztán eszembe jutott a biciklis esete és most már biztos vagyok benne, hogy ha engedett volna Gerle Éva zsarolásának az ellenfele, attól még egy névtelen feljelentő ugyanúgy megfosztotta volna attól a gyedtől.

Szoffy
Újságíró

Ha már elnyomás….

http://www.youtube.com/watch?v=NlrRcLQwPEs

És akkor nyugodtan el lehet kezdeni a “de ez túlzás” a “biztos van ilyen, de ritka” és a “nem minden radikális feminista ilyen” valamint a “ez a pasi egy puhapöcs” jellegű beszólásokat. Vagy ki lehet nyitni a szemecskéket.

Cefre
Olvasó
Cefre

Ismerős…

Amúgy ez jó kis komment volt hozzá :D ‘I’m perfect for you’…. um honey.. have u seen your teeth?

Deansdale
Admin

Péppé röhögtem magam csakazolvassa képén, csak azért nem vertem a seggem a földhöz, mert munkahelyen nem díjazzák az ilyesmit :D

Deansdale
Admin

Kedves érdeklődők, ezt kínálja nektek a feminizmus… Csatlakozzatok ti is, és ugyanilyen beszűkült, karót nyelt, neurózisos, életellenes gyűlöletcsimbókká fogtok változni! Hajrá! :)

Reszet Elek
Szerkesztő
Pash Cutter
Olvasó

“Kedves érdeklődők, ezt kínálja nektek a feminizmus… Csatlakozzatok ti is, és ugyanilyen beszűkült, karót nyelt, neurózisos, életellenes gyűlöletcsimbókká fogtok változni! Hajrá! :)”

Lehet belőletek Antoni Rita, Gerle Éva, Szatmári Réka…. Boldogtalan felnőttek, kik lélekben megmaradtak gyereknek…

Maestro
Szerkesztő

“Boldogtalan felnőttek, kik lélekben megmaradtak gyereknek…”

Na de pont a hiszti- és dackorszakban kellett megrekedniük? :-)))

Koriander
Olvasó
Koriander

én nem röhögtem, inkább sajnálattal vegyes szánalmat érzek- igazolja a mondást, hogy 30 felett az arcáért mindenki maga felel- akinek ilyen mimikája van, annak belül vmi nagyon nincs rendjén, ritka kellemetlen ember benyomását kelti.

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Nem olvasok csakazolvassát, mert egy fos, borzasztóan szeretné, ha olvasnák őt, valami reakciót, ezért hazudozik.

Pash Cutter
Olvasó

Ettől ne féltsd: olvassák. De azok olyan emberek is. Hasonszőrűek. Van egy réteg, mely ezt az “irodalmat” igényli. Napi frusztráció-tabletta. Polgárháborús irodalom.

Cefre
Olvasó
Cefre

“Igaz, Gerle Éva általában dühösen támadja a férfijogi aktivistákat is:  “valójában az erőszakot pártolják, könnyű szexért, sőt, a nemi erőszak jogáért hisztiznek, és ab ovo nőgyűlölőek”. – Ki is kérném ezt a komplett baromságot a férfijogi aktivisták és újságírók nevében, ha lenne bármi értelme egy szélsőséges feminista blog szerzőnőjének efféle üresen rosszindulatú tézisével vitába bocsátkozni.”
De, vitába kell, mert sajnos ez a Gerle nagy nyilvánosságot kap, a sok fogalmatlan nő aki elé meg valahogy odakerül egy ilyen írás (szemenszedett hazugság) az el is fogja hinni.

Koriander
Olvasó
Koriander

Ez egy tök fanki kis összefoglaló volt kedves Alter, komolyan,

ha lehet ilyen, h a közönseg mit szeretne…en tok szivesen olvasnek ilyen jellegű irasokat, blogismertetők/ film10esek, toplistak:)- ez az elegans cinizmus, eletvidam vitriol nekem nagyon tetszik. Nyilvan en ide vhol entertejnörködni is jarok es az ilyen kis frappans szurkak, szoval koszi a poszt önmagabana is nagyon tetszett. Na megyek megnezem mi fan terem ez a Huffnagel :)).

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

Ezek majdnem mind női blogok. 90%-os elnyomás! És hol marad a férfi kvóta? A matriarchátust kompenzálandó, a férfiblogok eredményét szorozzuk fel tízzel! Aki nem áll be mögém, az szexista, soviniszta disznó, nem az egyenlőségért harcol, tehát nem lehet feminista sem!

TheZeta
Újságíró

Gratulálok Pistának! De erősen kétlem, hogy ezt a versenyt megyneri. A blogírók és olvasók nagyrésze még most is nő. A médiában pedig amúgy is szélmalom harcot vív, aki anitfeminista nézetekkel akar bármit is elérni.

Jampi One
Újságíró

Egyetértek, nincs túl sok esélye a győzelemnek, viszont nem tartom kizártnak, hogy nem is ez a célja Huffnágelnek. Élek a gyanúperrel, hogy most is povokál, de azt nagyon hatékonyan. A versenyben való részvétel és a top 10-ben való szereplés önmagában totális győzelem. Szóval tényleg megérdemli máris a gratulációt.

Szoffy
Újságíró

Én is így gondolom. Egyelőre ez az oldal még nem elég erős…de legalább “elindult” és abban biztos vagyok, hogy ezek a mozgalmak tovább erősödnek. Ha minden nap csak egy új férfi és/vagy nő elkezdi vizsgálgatni a nemek helyzetét ilyen oldalak segítségével, már megérte.

Koriander
Olvasó
Koriander

szia Szoffy, eddig meg nem lattalak itt, orulok, hogy ide talaltal, viszont lenne hozzad egy kerdesem:

Elmeseled,hogy mi vonzo szamodra Huffnagelben?

(A huffnagel.blog.hu legitimitasat ertem-ez egy akcio valamire, amitol mar mindenkinek a gyomra forog, oke. A Huffnagel Pista mögötti szemely egyertelmuen egy badass es profi marketinges, foleg ha a mostani valaszat nezem G.E.nek es, hogy a strategia resze volt GEt a goldenblogos kampanyba bevonni…de a te szempontjaidat, hogy ott pörögsz, mint szubmissziv es minden foshoz tapsikolo diszlet,komolyan nem ertem. ismered Huffy-pufi emberi arcat vagy mi a vonzo ebben a maszkban?!). Bocsi, de kikivankozott, pedig eskü ket napig ültem az ujjacskaimon:-).

Igy osszessegeben az egesz goldenblogos ugy es ennek a poszt kapcsan kb.  ugy erzem magam, mint egy nôi MadMax a wallstreet farkasabol, a sracok egyertelmuen jol szorakoznak…de! ez egy kan buli oda csak a ribancok hivatalosak, kihasznal es eldob, kar belefeccölni illuziokat.

http://www.youtube.com/watch?v=c3Bx6yS8FgU

 

Szoffy
Újságíró

Szia Koriander

Köszönöm az üdvözlést és a kérdést is. Egyrészt igen, ismerem az emberi arcát, és hogy mi rejlik a blog mögött. A tapsikolós díszlet…direkt csinálom személyes okokból, ehhez szerintem mindenkinek joga van (Nem, nem vagyok szerelmes a blog szerzőjébe, nem vagyok valójában férfi, nem gyűlölöm a nőket). Az érdekes, hogy az jön le belőle, hogy szubmisszív vagyok, mert az nem igaz. Nem kell mindent komolyan venni, főleg nem a blogok világában. De lehet az is, hogy borzasztóan szar a humorom…ez van :)

Koriander
Olvasó
Koriander

Nyugalom, nekem is szar a humorom, kicsit elragadtattam magam, nem gondollak egyaltalan se butanak, se szerelmesnek, szubika még lehetnél- az egy teljesen vállalható dolog:)). Csak a mozgató rugóidra voltam kíváncsi, mert az a világ azért egy erőteljesen szélsőséges fèrfiasság ès elèg kevès nőnek megy az a tempó, ezért ugrott be Scorsese is, nemtom láttad-e a filmet, amit linkeltem. Teslas cikke HPnek kifekezetten tetszett :)).

Szoffy
Újságíró

Nem volt időm megnézni…de most megnéztem :D Imádom ezt a filmet…zseniálisan undorító :)

the hermit
Olvasó

Épp most néztem újra a Casino-t, még mindig nagy film…

Koriander
Olvasó
Koriander

Jajj, te, szivem legkedvesebb Hermitje, az egy óriàsi film, Marton bacsi nagyon erti a ferfias vilagot. Nekem kedvenc szerelmes filmem a Tégla, annyira finom az pszicho-csaj es diCaprio kozt az egesz., brrr libabôr.

Franciska
Olvasó
Franciska

Jönnek az utánzatok. http://1gumiszoba.wordpress.com

Maestro
Szerkesztő

:-)
Ezért kell a Huffnágelre szavazni.
A nősténysoviniszta blogokkal már Dunát lehet rekeszteni, a hímsoviniszta blog viszont igazi unikum! :-)

Maestro
Szerkesztő

“Éva úttörő ebben, sokan tanultunk tőle, hogy azután megtaláljuk a saját hangunkat és mondjuk vagy kiáltsuk ezerféle módon ugyanazt: A nők szarul vannak!” (idézet a fenti blogbejegyzésből)

Hát, ez az. Amíg a Férfihang gondolkodik, elemez, érvel, vitázik, párbeszédet és megoldásokat keres, addig ezek a ‘női hangok’ egyre csak azt óbégatják, hogy jaj de szarul vannak…

.
Olvasó

Ez a kép erről a blogról tökéletesen összefoglalja azt, amilyennek én a feminista nőtípust látom:

Szoffy
Újságíró

Láttátok, hogy a blog már a negyedik helyen áll? :)

Ezt a Gerle Évát nem szabadott volna nekem “megismernem”. Csak azt a posztját olvastam, amiben (nagyon gyengén) próbálja elhitetni az olvasókkal, hogy nem irigységből vonta vissza a goldenblog-jelölést. Mire a poszt végére értem már izzadtam a sok ellentmondásos, értelmetlen hülyeségtől. Teljes a fogalomzavar…az olvasói meg ezt zabálják.

.
Olvasó

Csak az egyik blog szerzője férfi? Végre kezd megvalósulni egyenlőség. Megyek pezsgőért.

Reszet Elek
Szerkesztő

Csere volt nálad is? Vivien Leigh-re hasonlít…

.
Olvasó

Pedig Audrey Hepburn.

Igen, meguntam szegény Mucha-nénit. De azért veled nem kelek versenyre… :-)

Reszet Elek
Szerkesztő

Hoppá! Akkor egy kicsit benéztem. Mentségemre legyen szólva a kép beállítása és hogy kissé életlen. No igen én tényleg gyakrabban váltogatom.

.
Olvasó

Segond. Kinagyítva furán néz ki, de most nincs kedvem javítani, mert mostanában fagy a gépem és fél órás művelet lenne így… Leightet is szeretem, Scarlettként brilliáns volt, de nem a típusom.

Koriander
Olvasó
Koriander

nagyon kedvelem Audreyt :-), egyebkent meg anyum volt tiszta Audrey csak kicsiben, nagyon vekony, hosszu vegtagokkal, hatalmas szemek es sotet dus, egyenes haj es elegancia- a lanyom ezt az alkatot orokolte, az eleganciat meg nemtom megitelni- ehhez kepest en egy rovidvegtagu bohokasan loknis igaslo vagyok :D (nemtom tudod-e, hogy Audreynak 41es laba volt es ehhez kepst kell elkepzelni, hogy mennyire kecses:-)).

.
Olvasó

Azt tudtam csak, hogy viszonylag magas volt (170 cm). :-)

Koriander
Olvasó
Koriander

(en se magamtol tudom, a bezzegen olvastam vki nagyon okostol, mire nem jok a noiforumok :-))

.
Olvasó

Örülök, hogy a bosszankodáson kívül másra is jók. :)))

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez nem kecsesség hanem rendkívüli soványság volt, köszönhetően a ’44-es tél hollandiai majdnem éhhalálának, aminek maradandó nyomai lettek. Igazán fiatalon ez még annyira nem látszott mert a kamaszos hamvasság kompenzálta (lásd Római vakáció) ám később már igencsak problémás volt a filmekben öltöztetni (pl. My fair lady).

.
Olvasó

Aki sovány, nem lesz automatikusan kecses is. Egyébként Hepburn szerintem nem nézett ki betegesen. Nem mondom, hogy tessen, de azért az anorexia egy durvább kategória.

Koriander
Olvasó
Koriander

Pontosan. a kecsesseg az mozgas es tartas, nem alkat fuggo, a kubai nok kapcsan mondta egy tanarom, hogy vannak koztuk igazan donnatonnak is, de ahogyan jarnak, mozognak azt tanitani kene.

Ill. Visuo is vmi ilyesmirôl beszelt a cammogo nostenyek kapcsan.

Reszet Elek
Szerkesztő

Mivel balettozott ezért kecses volt.

Szerintem tuti hogy te is az vagy.

hgyi
Szerkesztő

Mert kedvelem ékes beszédit,
mikor fecseg,
ilyenkor bájak zengedeznek
s kecsek.
Imádom én a daliás Nyuszit,
s a gúny hiába ostoroz és uszít,
adok neki, ha kell, cvikipuszit.
Csak úgy recseg.

írta: Micimackó

Reszet Elek
Szerkesztő

Kosztolányi feminista volt? :-)

Kosztolányi Dezső: Nők
Nem kamasz-szerelem kis hevületében
beszélek.
Az élet közepén, megkoszorúzva nõi karoktól
vallok,
nõk, rokonaim.
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,
mint senki más
s szeretlek is benneteket.
Zavarosak, mint én,
termékenyek, mint én,
zavaros források, melyekbõl aranyat mostam,
igazi aranyat.
Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok,
de igazabbak
a meddõ gondolatnál,
a büszke hazugnál,
a csontos, ijesztõ, gyilkos férfinál.
Hová is futhatnék én,
kócos fejemmel,
költészetemmel,
rettenetesen-cikázó tétovaságommal,
ha nem lennétek ti,
megértõk, megbocsátók,
elvtelen szentek,
jámbor pogányok,
bizonytalan jók,
valóság hû sáfárjai.
Ha varrtok, vagy vajat mértek,
kirakatot szemléltek komolykodó szakértelemmel
s hócipõben topogtok, kecsesen, de balogul is, mint az albatroszok,
fölkacagott az örömtõl, hogy vagytok
s én is vagyok, mellettetek.
Hozzátok kötözött engem a végzet,
örökkévalóan,
köldökzsinórral, azután a vágyak
eleven kötelével,
hogy mélyetekben keressem az utat az élet felé
s öletekbe ejtsem le terhes koponyámat.
Nem egy, hanem mindegyik.
Mindegyik leányom, mindegyik feleségem,
mindegyik barátnõm, rejtélyes kedvesem.
Mindegyik anyám.

http://www.youtube.com/watch?v=QMaUo77c7L0

 

Koriander
Olvasó
Koriander

högyike lediszlajkoltam veletlenül :(,  pppedig ez annyira cuki :)

Koriander
Olvasó
Koriander

idealizálsz.

emlèkszel mit mondott neked a papa? szedd elő a filozófiakönyveidet :)) majd írok mélt van egy ötletem egy szöveg aktushoz…

Reszet Elek
Szerkesztő

Remélem ezzel nem szúrom hátba a férfihangot, de itt egy kis makeup tutorial.

Egyrészt itt és egy másik itt.

hgyi
Szerkesztő

:o))) Sajnos nekem nincs ennyi bizbaszom, hogy Audrey Hepburn-t csináljak magamból (meg öreg is vagyok az ilyen kislányos bájhoz) – bár a műszempilla amúgy sem kell, mert van nekem sajátom. :o))
Na de komolyan. Audrey Hepburn az Audrey Hepburn. Miért kellene rá hasonlítani bárkinek, ha egyszer nem hasonlít.

Reszet Elek
Szerkesztő

Azt hiszem erről nőtársaidat kell megkérdezned. Elvégre a nő az aki “álöltözetek által mássá teszi magát, mint aki igazánbul volna”.

hgyi
Szerkesztő

Hát az, aki álöltözetek által mássá teszi magát, nem éppen leány. :o)))))

Na de igen. Arcra mindenképp a nők. Viszont az álarcok jelmezek viselése nem csak női szokás. Úgy általában emberi jellemző. Bár az állat- és növényvilágban is sokszor találkozunk vele.

Reszet Elek
Szerkesztő

Nono vigyázzunk! Nem csak az arc hiszen például ott van a férfinem ellensége, a kipárnázott melltartó…vagy modernebb változatban a műanyag cici.

hgyi
Szerkesztő

Az az én ellenségem is. :o)))
Teljesen megértem a férfinemet.
Jónéhány évvel ezelőtt Japánban divat volt a műcicivel ellátott melltartó.

.
Olvasó

Megpróbálták. Nem sikerült. Hiába sminkelik magukat meg öltöznek Audreynak, hogyha nincs meg bennük az az ártatlan báj, sem az elegancia, ami benne volt. Pedig az első videón a nő még hasonlított is rá arcra, de amilyen képet vág meg a megnyilvánulásai, inkább pitsás. Audreyt nem a smink meg a ruha tette azzá, aki.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez a kisugárzás-dolog igazán érdekes és némiképpen rejtélyes is. Sokak által vágyott és mai napig megfejtetlen talány. Egyik részről karizma, ami számomra inkább a férfi attribútuma, másik részről szexepil, ez pedig inkább női jellemző.

hgyi
Szerkesztő

De azért te is látod az embereken, nem? Pl. a tekintetből, a mozdulatokból, arckifejezésekből, mosolyokból. És mindezt együtt nem tudatosan érzékeljük, hanem a másik ember kisugárzásnak valamizzük (érezzük? érzékeljük? látjuk?).
A Varázs. :o)

don Fefinho
Újságíró

Geiger-Müller számláló!

brandon
Olvasó
brandon

Pont ez jut nekem is eszembe. Mi ez a szexizmus a Goldenblogon kérem? 10-ből 9 nő? És a nemi egyenlőséggel mi lesz?

Szükség lenne arra, hogy a nemi egyenlőség megvalósítása érdekében, a blogversenyen bevezessünk egy 50%-os nemi kvótát. A legjobb 10 helyre minimum 5 férfi bloggert kell jelölni.

.
Olvasó

Ez nem tűnt fel az “egyenlőségért küzdő” feministáknak. Ellenkező esetben már mekkora hiszti lenne!

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

“kizárásra kerülnek azok a blogok:
(…)
, amelyek sértik a hatályos magyar törvényeket (a versenyben szereplő blogok nem tartalmazhatnak pornográf, kirekesztő, rasszista, uszító írásokat, képeket, videókat)”
http://goldenblog.hu/goldenblog/verseny_menete.aspx

Lehet, hogy ezért kellett visszalépnie a csakazolvassának?
Amilyen szélsőséges, gyűlölködő, férfiellenes blog, nem maradhatott volna versenyben.

Ron
Olvasó
Ron

Nem, most azon fáradozik, hogy kizárassa Huffnágelt. Izzít a blogján, a tumblin, a fészen… már kiadta a parancsot a csakazolvassán, hogy tiltakozzanak az olvasói is.  Ez milyen?

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Érdekes, Éva néni néhány napja még könnyedén legyintett, hogy nyerjen csak a Pista, ha tud. Most, hogy 5 hellyel előrébb került és akár meg is nyerheti a versenyt, már minden eszközzel ki akarja záratni. Pista pedig örül a növekvő publicitásnak és dörzsöli a tenyerét, hogy milyen könnyű volt manipulálni ezt a szerencsétlen nőt.

Ron
Olvasó
Ron

Elég vicces…

Szoffy
Újságíró
hgyi
Szerkesztő

Sajnos, ez van. Már munkálkodnak a változtatáson. Addigis tegyetek be 2-3 sor akármicsodát pl. csillagokat, és akkor csak az fog látszani a főoldalon.

Admin
Admin

Máris megtörténtek bizonyos javítások, reményeink szerint már rendben lesz, de ha mégis valaki azt észleli, hogy a kezdőlapon olvasható egy privát üzenet, az kérjük jelezze a szerkesztőségnek…

Naooo
Olvasó
Naooo

Biztos, hogy nem.

Ron
Olvasó
Ron
Szoffy
Újságíró
Szoffy
Újságíró
Ron
Olvasó
Ron
Szoffy
Újságíró
Szoffy
Újságíró

Ha véletlenül tényleg kizárják, akkor is Éva néni lesz a vesztes :)

Szánalmasnak tartom ezt a fajta uszítást. Az sem jó, ha a másik fél uszít, de Éva próbálkozásai…hát nem is tudom milyen szót használjak rá.

hgyi
Szerkesztő

már kiadta a parancsot
Anne Bonney már kiadta a parancsot a Csakazolvassa fedélzetén.

Nem tudom, tudtátok-e, hogy régen, ha egy kalózkapitányból elege lett a legénységnek, leválthatták, kidobhatták – keményen kirúgták, no. Ez akkor eshetett meg, ha a kapitányt túl gyengének találták. A gyenge kapitány miatt az egész legénység bukhatott az üzleten, hiába melóztak véresen. Ilyen gyengeség lehetett például, ha a kapitány elengedett értékes foglyokat – akikért sokat lehetett volna kaszálni a rabszolgapiacon. De akkor is kirúghatták, ha már a legénység sem bírta az általuk választott főnök ok nélküli kegyetlenkedéseit – ha a foglyokat nem elengedte, hanem lemészárolta. Se így, se úgy nem jártak jól a kalózok. Ilyenkor vagy kivégezték a kapitányt, vagy kirakták őt egy csónakban az óceán közepén, vagy ha épp egy lakatlan szigetnél jártak, hát oda költöztették.

Anne ugyan nem járt így, de Éva még járhat.
Odafigyelhetne, mit csinál és mélyebben elgondolkodhatna a következményeken. Nem így gondoljátok?

Ron
Olvasó
Ron

Odafigyelhetne, de nem teszi, úgy néz ki, “csakazértsem”. Tolja, nyomja, harcol, vádaskodik, fenyegetőzik.
Nála a szembenézés nem működik, nincs rálátása saját magára. Nincsenek önreflexiós folyamatai.
És hát pont ez az egyik vesszőparipája, ilyesmikért szapul másokat, pl. pont az önrefi hiánya miatt.

Egyébként gyönyörű, tökéletes iskolapéldája a hárításnak, amivel boldog-boldogtalant megvádol, azok a legkomolyabb bajai. Lásd:  “aljas vagy, le akarsz nyomni, fölényt akarsz szerezni, hazudsz, irigy vagy” és társai… Ezek az ő problémái, és így próbál tőlük szabadulni.

the hermit
Olvasó

Egyébként gyönyörű, tökéletes iskolapéldája a hárításnak, amivel boldog-boldogtalant megvádol, azok a legkomolyabb bajai.

Kösz hogy ezt leírtad helyettem. Sokszor jutott eszembe nekem is, miközben olvastam.

Ron
Olvasó
Ron

És nem is ritka dolog, igaz? Kisebb-nagyobb mértékben az ember magát is rajtakapja a hárításon. Belső munka kell ehhez… De nála rohadt nagy baj lehet, az ő önbecsapásai elefántméretűek. De még ez sem lenne baj. A baj a a pusztítás, a károkozás és a mindent felülíró éhség mások tönkretételére. A mértéktelen rosszakarat és hataloméhség. A gonoszság.

don Fefinho
Újságíró

Most a Gumiszoba fácse-oldalán köpködnek egymásnak a Hufiról. Illetve próbálnak keresni egy fehér lovagot egymás közt, aki majd jól odamenne megrendszabályozni a kommentekben. :D Eddig semmi. Istenem… Bár irigy rájuk, azért úgy érezhette biztosan, hogy őket még föl lehet használni. De ha nem jön be, őket is úgy dobja majd el, mint egy taknyos zsebkendőt.

Ron
Olvasó
Ron
don Fefinho
Újságíró
don Fefinho
Újságíró
Ron
Olvasó
Ron
don Fefinho
Újságíró
Ron
Olvasó
Ron
don Fefinho
Újságíró
hgyi
Szerkesztő

Picit lemaradtam. Miért idézted ezt a versenymenetből?

Ron
Olvasó
Ron

Müller csak átvette a csakazolvassa fészbukjáról a kampányszöveget Huffnágel ellen. Csakazolvassa úgy tűnik, azzal próbálkozik, hogy valahogy kizárassa Pistát a blogversenyből.

Szoffy
Újságíró

Szeretnék valamit leírni. Lesz olvasó, aki tudja miért.

Nem vagyok sem Gerle Éva, sem a beépített embere…ellenben azt hiszem nekik köszönhetek valamit, ami nagyon elszomorít. A radikális és gyűlölködő feministák “áldásos” munkájának eredménye, hogy már nincs senki, aki elhinné, hogy egy nő valóban támogathat egy másfajta mozgalmat.

 

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Én elhiszem neked, itt is vannak ilyen nők.

Szoffy
Újságíró

Az ilyen Gerle Éva félék nem csak a férfiakat ócsárolják….a saját nemüknek is ártanak. Nagyon érik bennem, hogy saját blogot nyissak…csak nem hiszem, hogy lesz értelme. Talán évek múlva, amikor több nő megértette már, hogy nem a Gerlékhez kell húzni. Legalábbis remélem, hogy egyre több ilyen nő lesz.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Az biztos, hogy nem tesz jót az olvasóinak, ha elhiszik hogy mindenért a férfiak a hibásak és a megoldás a férfiak bűnbánata és jó útra térése. A férfiaknak és a nőknek is megvannak a hibáik, el kell fogadni hogy senki nem tökéletes és törekedni a nagyobb hibák kijavítására.

Koriander
Olvasó
Koriander

Talan ott tevedsz, hogy tulertekeled Evat, nekem bevallom őszintén egyáltalán nem tetszik, hogy ha vkit ilyen szinten démonizálnak, mint ami most megy, még akkor se, ha ő maga is nyakig benne volt hasonló játszmákban és most visszanyalt a fagyi.

Alapvetően van egy nő, aki indult egy iszonyat hendikepes önbizalommal és óriási ambiciókkal (keress rá az Éva magazinos cikkeire Rumbold Evakent publikalt, az első férjéről, a másodikról, hogy milyen konflikt volt a harom feleseg kozt…),  a beka segge alatti önertekelese miatt olyan ferfival kezdett (a nagyobbik fia apja), akivel normalis no  szerintem soha, a masodik ferje meg nos volt, amikor kufircoltak. Ezek mind ritka zavaros ügyek es hiaba probal vki olyasmivel haritani, hogy a szereto az csak katalizalja egy kapcsolat veget es nem az ő sara, megis en oriasi felelosseget latok abban, amikor egy harmadik beszuszakolja magat egy omladozo kapcsolatba. Most, hogy kapcsolatilag tiszta nem veletlen, hogy ratalalt az igazi szerelem. csak tiszta alapokkal mukodhet egy intenzivnes felhotlen boldogsag. Es ezt, hogy boldog a parkapcsolata van en siman elhiszem neki, mert vegre magahoz valot talalt. Amikor az anyai kompetenciait kerdojelezik meg netto rosszindulat, jo anya, a nagyfia irasai kifejezetten szellemesek es a kicsik is nagyon edes, kiegyensulyozott gyerekek benyomasat keltik.

az, hogy a blogbol megel, az vetites, biztosan vannak megbizasai is, de nem nehez utanaszamolni, hogy az alapjovedelmet: a masodik ferje utan kapott ozvegyi nyugdij (ami a parja magas statuszat tekintve nem keves) ill a gyerekek utani felarvasagi, gondolom a nagyfiura is fizet az apa osszegek kepezik. Szoval nem onellato, hanem a ferjei teremtettek meg az egzisztenciajat.

Ezek utan noi onallosagrol beszelni enyhen szolva is hiteltelen.

a magam reszerol egyebkent a nala olvasgatast miutan egy par embert a pisziseg kapcsan legerinctelenezett tenyleg befejeztem, remelem Pikareszk jol van, igazabol Pika miatt jartam meg Evahoz. Ennyi.

Ron
Olvasó
Ron
hgyi
Szerkesztő

Pletykáknak sosem lehet hinni. Kérdezd meg tőle egyenesen, s ha azt mondja, hogy ezek hazugságok, hidd el neki.
Ha te is pletykának tartod, minek írod le? Ezt nevezik pletykálkodásnak.

Ron
Olvasó
Ron

Szerintem igaz.
Az valóban nem volt szép a bizalmasától, hogy az összeveszés után így kiadta ország-világ előtt. Sőt, gusztustalan.

Koriander
Olvasó
Koriander

az az igazsag, hogy en ebbol a tortenetbol meg senkit se ismerek es nem is igazan erdekel, hogy mi van Gerle Evaval, de vot’szerencsenk hozza egy hülye keresztlink miatt, bemutatkozas nelkul rohanta le a kis trecspartinkat es blogjara masztizo gyikokrol kotkodacsolt, csak lestunk, hogy emmegkijapicsa, plusz szoszerint Pikareszk torkanak esett, mert Pika hasonloan szelsosegesnek minositette a Csakazolvassa allaspotjat, mint a Ferfihanget. Pikat vedtuk es a mai napig nem ertem, hogy mi volt szamara vonzo Csaonal…

Pikareszket, annak ellenere, hogy mar semmi kapcsolatunk nincs, meg mindig nagyon kedvelem, ill.ma irtam neki egy e-mailt, ha ismet lenne kedve egyutt dzsemmelni a kozosen inditott blogunkon, akkor a Marton-nap idealis lenne az ujra egyutt gagogashoz, talan,

bar Reszetnek is udvarolni kell, de ennyit meger.

(jesszum csapjatok mar le, tuti volt valami comingoutolos szirup az altatoban… Ide Reszet belinkelheted a reszeg gunarasat a Vukbol :-) en csak egy liba vagyok gagagaga, Lady Gagara valtom hónap a nickem)

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Ebben igazi mester Gerle Éva, amikor valahol rombolni kell. Az a mániája, hogy mindenki az ő tehetségét és a sikereit irigyli, és szerintem most is azt hiszi, hogy mértékadó véleményéért támadják, pedig csak szörnyülködve elemezik a beteg dolgait.

És abban is profi, hogyan állítson maga mellé gyenge jellemű, ingadozó embereket, akik aztán fanatikus hívei lesznek. Azon a régi petíción ezeket csicskának nevezték. Csak később derült ki, hogy mennyire beletaláltak ezzel, mert voltak olyan rajongói is, akik ténylegesen eljártak hozzá takarítani, mikor neki nem volt ilyenre ideje a nagy blogolástól.

Ettől függetlenül, Pikareszk butaságot beszélt, mert a Férfihang nem szélsőséges, a Csakazolvassa pedig nagyon az. Ráadásul fel sem meri vállalni, sőt talán tudatában sincsen annak, milyen valójában.

Koriander
Olvasó
Koriander

nem beszelt butasagot, az antifeminizmus az a feminizmus ellenpólusa, vmi ellenében jött létre, ha nem lesz feminizmus az antifeminizmus is okat veszti…A szélsôséget mint pólusokat értette és nem mint radikalizációt.  A probléma még mindig az, hogy G.E. es a hasonszôrûek mejnsztrímnek és középvonalas humanistáknak képzelik magukat, nnna ez a valós skizóság.

Maestro
Szerkesztő

Ne haragudj, Kori, de ezzel nem tudok egyetérteni. Egymás ellentétei a nősténysovinizmus (feminizmus) és a hímsovinizmus (nincs igazán jelen a közéletben). Az antifeminizmus nem a feminizmus fordítottja, a Férfihang nem egy inverz Nőkert. Esetleg olyan értelemben nevezhető ellenpólusnak az antifeminizmus és a feminizmus, ahogy a normális, párbeszédre épülő, humanista eszme küzd a szélsőséges, diktatórikus, szexista eszmével. Azt már mindenki döntse el maga a látottak alapján, hogy melyik eszme az antifeminizmus és melyik a feminizmus.

Koriander
Olvasó
Koriander

Maestro, nem haragszom es egyetertek, hogy a Ferfihang altal kepviselt eszmek nem inverze a nôsténysovinizmusnak, de ha nem ismered az oldalt, akkor az anti-elôtag a laikusoknak ellenpolaritast sugall es en ebben a kontextusban vedem Pikat. en ertem, hogy nagyon nehez pontosan definialni az iranyvonalat, de nekem leginkabb az emancipalt humanizmus tetszik, ha önmagamat definialom, bar  a mai nap utan az esô se mossa le mar rolam, hogy antifeminista szekertolo  lettem :)).

Ron
Olvasó
Ron

Igazad van, nincs tudatában, hogy milyen. Ő azt hiszi, tök rendben van ez a történet is, Hufi kizáratása. Nem érti, mi ebben a ciki.
Hiszen feljelenthette volna simán – ahogy eddig is elballagott a rendőrségre, amikor már nagyon olyanja volt – az életveszélyes fenyegetés miatt. De nem, neki a versenyből való kizárás a legfontosabb…

Vajon miért :)

Koriander
Olvasó
Koriander
Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller
Koriander
Olvasó
Koriander

Köszi:-), mégis fájó veszteség, nem hittem eddig, hogy az ideológiák tematizálhatják az emberi kapcsolatokat, de egy tüskés sünihez kraft kell, belőlem meg most úgy tűnik kiszállt az eltökéltség, van egy határ ahonnan tényleg nincs vissza.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

válaszolt neked pikareszk ?

.
Olvasó

Szia Körtefa, nem akarlak ledorongolni, de mivel rólam már pletykáltak sok hülyeséget össze-vissza, ezért elég érzékeny vagyok rá, és megvédek olyat is, akivel amúgy világnézetileg távol állunk egymástól. Az ember hajlamos rá, hogy aki ellenszenves neki, arról minden rosszat rögtön elhiggyen, de ez rossz irány. A vád bizonyít, ezért amíg nem tudod bizonyítani, addig nem szabadna terjesztened róla ilyesmit. Még ha oda is írod, hogy csak pletyka. Képzeld magad a másik helyzetébe, te örülnél-e neki, ha ilyesmit állítanának rólad.

Naooo
Olvasó
Naooo

Persze. Mindegy, csak beszéljenek rólam.

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Szerintem sem kellene pletykákat terjeszteni. Felesleges is.

Hogy Gerle Éva milyen kvalitású ember, szépen kiderül a blogjából és a tetteiből. Hagyjuk a bizonyíthatatlan szóbeszédet, mikor elég lesújtóak a közismert tények is.

Ron
Olvasó
Ron
.
Olvasó
don Fefinho
Újságíró

 Privát hozzászólás.

hgyi
Szerkesztő

A szerinted is még mindig csak pletyka.
Nem volt elég egyértelmű a közlésem. De nem akarom, hogy csak találgasd, mit akartam mondani: éppolyan pletykás vagy, mint akitől olvastad. És akkor most arra is megkérlek, hogy ezt a pletykavonulatot itt fejez is be.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Kérdezd meg tőle egyenesen, s ha azt mondja, hogy ezek hazugságok, hidd el neki.”

Amit mond, azt el kell hinni.

hgyi
Szerkesztő

A magánéletéről igen.

Naooo
Olvasó
Naooo

Ez az, magánéletéről mindenki az igazat mondja.

hgyi
Szerkesztő

Nem, szívem, de nem is ezt mondtam. :o)
A pszichiáter, meg a pszichológus kiváltsága, hogy ne higgye el.
De most majd! Majd én jól megmondom neked a tutit a magánéletedről!!! :o))) Remélem, a párod nem olvas minket… >o]

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Csernus doktor ? :)

hgyi
Szerkesztő

Aurelius… Plö. :o)
Dr Csernus Imre előadása – MultiSzerelem – Munka és magánélet egyensúlyaBelvárosi Színház – Belvárosi Színház
Budapest – 2014. November 19. Szerda, 19:00

Remélem, el tudok menni.

Naooo
Olvasó
Naooo

Hát akkor mit?
Azért pénzelik őket, hogy ne higgyenek?
Jöhet.
Nincs púp a hátamon.

Szoffy
Újságíró

Az első bekezdés nekem szólt? :) Igazad van, nem szabad démonizálni sem, csak tegnap picit kiakadtam, mert fura módon az Éva bosszúhadjárata kellős közepén engem pikk-pakk kitiltottak a Huffnágel blogról, amit akkor is támogattam, amikor Éva szar-szemét f*szszopónak nevezett…nagyjából :) Nyilván ez nem Éva közvetlen hatása vagy hibája…nem tudom. Lehet, hogy a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Végülis az MGTOW arra bíztat, hogy boycott all women….mostantól csak csendben támogatok :)

És nem, ezzel nem akarom a blog szerzőjét és közönségét piszkálni. Nem tudom az okokat, nem is fogom tudni. Remélem, hogy nem lesz Goldenblogos kizárás és a blog megtartja a helyét vagy akár javít is rajta, még van idő.

No…személyes-rinya-üzemmód OFF

don Fefinho
Újságíró

Feltűnt ugyan, hogy nagyon csendben volt már a vége felé, de hogy kitiltották, azon most én is nagyon meglepődtem. A kezdeti einsteines cicabajusz-ráncigáláson kívül nem emlékszem égbekiáltó HP-ságokra Öntől, és idővel tényleg érezhető volt a pártoló hangnem is. Reméljük Hufi megenyhül majd, nem tudom mi vitte rá. Mindazonáltal a blog az övé, úgy kezeli ahogy akarja.

Szoffy
Újságíró

“Mindazonáltal a blog az övé, úgy kezeli ahogy akarja.”

Ez így van.

Koriander
Olvasó
Koriander

Oh, ölelés, rá se ránts, Hufnagel már a rajzfilmben is egy tipikus seggfej, az ostoba Paula meg sosem tudta, hogy mit akar. a vicc az lenne ha GErôl kiderülne, hogy a blogos Hufy volt az elsô szerelme, aki miatt elmalacosodott.Ez az ô tangójuk, kicsilany, szardd le, itt szivesen lat mindenki, jo kis tarsasag.

Paula jelen sztoriban Gerle Éva, Mzga Géza nemtom ki, de az, akivel GE kufircol:-), tiszta szving.

Szoffy
Újságíró

Tudom, hogy Te nem csíped…de pont nem az volt a célom, hogy lehúzzam mások szemében…ezért írtam, hogy nem tudom az okokat. Ergo nem basztatok inkább senkit, csak rinyáltam egy sort.

Ennek ellenére köszönöm :)

don Fefinho
Újságíró

Napok óta mindenki számokat linkelget. Akkor mostmár aztán én is!

http://www.youtube.com/watch?v=pi00ykRg_5c

Deansdale
Admin
don Fefinho
Újságíró
Deansdale
Admin

Whoa, pont erre volt szükségem :)

Reszet Elek
Szerkesztő

Erre csakis ez lehet a méltó válasz! :-)

don Fefinho
Újságíró

Pf… :D :D :D Ez jobb, mint amit én ismertem… :D

Reszet Elek
Szerkesztő

Ismertem. :-)

Az enyémben ez a kedvenc: “Azt mondta: töf töf. Hazafutok, mosok, zokni koszban tocsog…”

 

Szoffy
Újságíró

Jajjistenem…a töf töfnél már szinte sírtam :D

Reszet Elek
Szerkesztő

Na tiéd a tök wok! Apakerék!

Szoffy
Újságíró

Hol van 5 köcsög? :D

Megnéztem több ilyen video-t is, de tényleg ez a legjobb.

hgyi
Szerkesztő

Vazze! Ez nagyon súlyos!!!! :o)))))))))))))))))))))))

Koriander
Olvasó
Koriander

Amennyiben helyesen értelmezem a zenei üzeneted beszedaktusanak illokuciojat, ti urak, most gúnyolódtok? ;;)

http://www.youtube.com/watch?v=hPMl2-DFmuA
Mar eccer linkeltem, de akkor megint barokk rules.

Koriander
Olvasó
Koriander

még ez sem igaz :-) en szimplan csak mozizok…es azert most van bôven eksön, szoval Mr.Hufy pont olyan, mint Leo diCaprio a Wallstreetben-  mulattato, van benne intelligencia amit es ahogyan csinalja, de egy mocskos diszno:-) a konkret filmben nekem az FBI ügynök Kyle Chandler a libling karakterem es ez passzol a ferfihangos sracok mindegyikere, megtehetnek hogy DiCapriok legyenek, de maradnak a tisztessegnel es a metronal.

Szoffy
Újságíró

Szigorúan csak a filmhez kapcsolódik…:D Egyébként Scorsese és DiCaprio jó páros…csak nagyon hanyagolja őket az Academy.

http://www.youtube.com/watch?v=JHBsbxLw0Wo

Koriander
Olvasó
Koriander

A dzsorden helyett a joooordánon  behaltam, wahhahaha. igen Martin papa szépen emberré nevelte a titanikos takonypòcot. Egyebkent volt mar errol itt szo, de Scorsese tenyleg az uccso ferfias mohikan halivudban es nem mernek a tekintelyevel a feminista talpnyalok ujjat huzni, de pont a maszkulinitasa miatt ignoralja ot a zAcademy.

Szoffy
Újságíró

Hát igen Jordán…meg a Vidám Vasárnap és a Titanic :D

Scorsese és az Academy…érdekes amit írsz, és simán elhiszem. Képzeld el hány nő háborodott volna fel, ha Leo megnyeri az Oscar-t egy ilyen szerepért….a bandát biztosan Oprah vezette volna bleh…

Tibi
Olvasó
Tibi

“a masodik ferje utan kapott ozvegyi nyugdij (ami a parja magas statuszat tekintve nem keves) ill a gyerekek utani felarvasagi, gondolom a nagyfiura is fizet az apa osszegek kepezik. Szoval nem onellato, hanem a ferjei teremtettek meg az egzisztenciajat” –  és ezt egy nő írja le a Férfihangra, így mindenki számára hiteles, maga a rideg valóság, milyen elnyomó, kizsákmányoló is ez a PATRIARCHÁTUS.
Aki Évában észreveszi a cinikus élt, a túlzó általánosító kritikát, annak Huffnágelnél is ugyanúgy illene, ha már egyenjogúság, vagy mi. Eddig egyik sem követett el semmi olyat, ami jogi lépéseket igényelne, bár míg az előbbi egy egész csoportot (férfiak) diszkriminál, aláz, sérteget nemi alapon, – az egyenjogúság álcája alatt – addig az utóbbi (Pista) egy erre adott jogos reakció, kizárólag a feministák és a brancsuk irányába.

Koriander
Olvasó
Koriander

ezt most nekem irtad? szerintem már igy is csontig nyaltam Hufnagelnek, ha figyelmesen olvastal,
meltattam a strategiat, a fordulatot es az intrikussagat,
azt is irtam, hogy egy badass, mit kene meg elismernem?
tiszteletben tartom a migtausagat,
elolvastam par cikket, jol ir,
erdekes figura,
de az egy ferfi pur jatszóter,
ha ez is az, pliz beszeld meg a szerkikkel.

Tibi
Olvasó
Tibi

neked írtam, annak kapcsán, hogy ahhoz képest mennyire férfi – és házasságellenes az a blog, a bloggerina egész jól jött ki a kapcsolataiból. Továbbá botorság részéről jogi lépéseket fontolgatni, (a Férfiak Lapján már ezt sugallja) míg az ő kritikáira adott válaszreakció minden esetben enyhébb mint, az általa indított akció. Lehet, hogy szarul fejeztem ki magam, de egyetértettem a hozzászólásoddal.

Koriander
Olvasó
Koriander

Jaaah, engem “aki észreveszi…annak Huffnagelnél is illene ” megfogalmazás tévesztett meg, azt hittem nekem címzed, közben meg az értő olvasás általános igényéről beszélsz. igen, ezzel maximálisan egyetértek, hogy elég szelektív olvasókájuk van az elkötelezett szektatagoknak, de ez sajnos elég általános jelenség, tudatos liberális rombolás, minél több a funkcionális analfabéta annál könnyebb irányítani.

Wastrel
Újságíró

Most már ilyen is van :)
http://www.mgtowmagazine.com/

Toplak Zoltán
Újságíró
don Fefinho
Újságíró

Zoli, mi történt? Megzsarolt? Megfenyegetett?

hgyi
Szerkesztő

Vagy felkérte, hogy támogassa.

.
Olvasó

Nem. Kedves volt vele. Az emberi jóság és keresztény szellemiség mércéje pedig, úgy látszik, az, ki mennyire kedves vele…

hgyi
Szerkesztő

Én úgy nézem, még csak kedves sem volt vele. Lerázós hangnemű volt, pici ingerült beütéssel.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

tényleg nem volt kedves, kifejezetten lekezelően beszélt vele végig, a lehordás és a jól van te kis debil, váltotta egymást. Én nagyon mérges lennék ezért, ha így beszélnének velem.

hgyi
Szerkesztő

De te férfi vagy.

Maestro
Szerkesztő

Mindig is tudtam, hogy a nők a kegyetlenebbek ;-)

hgyi
Szerkesztő

Mindig is egyetértettem vele. :o)

.
Olvasó

Nem tudom, de Zoli azt írta, kedves volt vele. Tehát ő így érzékelte, és ez a lényeg ebben az esetben.

Koriander
Olvasó
Koriander

Bocs Zoli, de egyszerûen olvasni is fajt ezt a csuszomaszo szöveget, beled torli a saros lelket es te csaholva asszisztalsz. Mijaloboncosfaszert kell nekunk ebben egyaltalan allast foglalnunk? Baszd meg es hagyj minket a kurva eletbe beken,ha mar kiment a ver a faszodbol talan rajossz, hogy kihasznal. Ember hol a gerinced?

Maestro
Szerkesztő

Szívemből szólottál :-)

Koriander
Olvasó
Koriander

mar megmostam  alaposan szappannal: a kezem, a szám és a tabletem, ti meg toroljetek ha tul ize, sajnálom a trágár szavakat, de egyszerűen van egy határ, amin csak az indulatszavak segítenek, asszem a legjobban azon csesztem fel magam, hogy Zoli Pál apostolra hivatkozva próbálja a balfaszságot legitimmé tenni,  Jéeezusom, holnap Márton-nap, egy katona ember napja, bravo Zoli… bocs még egyszer mindenkitől, visszamegyek békés üzemmódba.

hgyi
Szerkesztő

Akinek nem tetszik, szórjon egy kis parfümöt a monitorra… :o))

P.S.: Nóóóórmális vagy? Nehogy bocsánatot kérj! :o) Nagyon emberi volt!

Maestro
Szerkesztő

Félre ne érts, abszolút helyénvaló választ adtál Zoli írására.
Ebből is láthattuk, hogy a gyenge, könnyen manipulálható férfiak nem elismerést váltanak ki a nőkből, hanem zsigeri ellenérzést.

Koriander
Olvasó
Koriander

Oke, meggyőztetek, ezek szerint normális vagyok :D.

hgyi
Szerkesztő

Szerintem is.
(Máskülönben meg normálatlan vagy.) :o)))

.
Olvasó

Pontosan.

the hermit
Olvasó

Korikám, szelíd voltál és nőies…

Koriander
Olvasó
Koriander

ne már…mióta gyerek van, csak kutyafülezni szoktam, de ahogyan ismetlik sejteni lehet, h nalam mit jelent:-

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Nekem tetszett, ez a jó ízes káromkodás :)

Koriander
Olvasó
Koriander

mucsi zoltán, azt jobban tud :DDDD

http://www.youtube.com/watch?v=T-QMqz93RlA

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez még a mobilomon is fenn volt….

Róóland, Róóland!

Koriander
Olvasó
Koriander

Mer’ Tôled tudom :-) meg egy csomo minden mast is ;-)).

hgyi
Szerkesztő

A Szomszédnénik is tudnak:
http://indavideo.hu/video/Szomszed_neni_Produkcios_Iroda_a_Showder_klubban

de Jakab-Benke Nándort is nagyon szeretem:
http://www.youtube.com/watch?v=1H8mLJlbXKY
Ez csak egy kis kiegészítő verekedés:
http://www.youtube.com/watch?v=e3627ZJz6jw

Koriander
Olvasó
Koriander

siiirok :DDDD

Wastrel
Újságíró

Coming out-olgatunk, kedves Koriander? :) Ezek a velejéig őszinte hangok hol maradnak, amikor a serdülőfélben lévő fiúkat kéne megtanítani arra, hogyan csajozzanak, és legyen kiegyensúlyozott, boldog életük egy nővel (vagy többel :D)?

Koriander
Olvasó
Koriander

Hat, serdülô fiam nincs, de bizom benne, hogy a fiammal, aki iden eppen Szilveszterkor tölti az ötöt leszünk majd 15 evesen is olyan jo viszonyban, hogy ha elakad es a velemenyemet keri, segithessek, bar szerintem egy kamaszfiunak az anyja a legnagyobb teher, szoval tuti nem fogok a nyakaban lihegni (max az oklomet harapdalom majd aggodva)

Maestro
Szerkesztő

Szerintem pedig nagyon jól írta Ego a cikkében, hogy Huffnágel és Csakazolvassa ugyanannak az éremnek a két szélsőséges oldala, csak ráadásul Csao sajnos komolyan is gondolja mindazt, amit leír, Hufi pont az efféle szélsőséges feministákat parodizálja. Görbe tükröt tart eléjük, ők pedig sivalkodnak, amikor meglátják a saját arcukat kívülről. Én személy szerint örülök annak, hogy a Férfihang nem szállt be Csao elvtársnőnek ebbe a csatározásába (sem), és meg tudott maradni a valódi egyenjogúság értékei mellett.

hgyi
Szerkesztő

Felkészültél te erre, vagy megint csak nagy hebrencsen beleugrottál az ismeretlenbe?

Kapard elő az összes eldugott humorérzékedet is, mert gondolkodás helyett azzal szoktad kezelni a jeges vizet…

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Te egy alternatív univerzumból jöttél? Ahol Gerle Éva számára “alapvetően érték a tolerancia, a másik véleményének figyelembe vétele”???

Jól mondta Koriander, te totál beizgultál attól, hogy Éva néni hozzád fordult és a segítséged kérte. Nem veszed észre, hogy csak manipulál és igazából irtózik tőled ő is? Olvasd el a párbeszédeiteket a blogján vagy a Facebookon. Csak azért tűr meg maga mellett, mert fel tud használni, például egy ilyen cikk megírására.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Elég röhejes GÉ-t toleránsnak nevezni, ő legintoleránsabb nő, akit ismerek. Nála a tolerancia maximuma az, hogy nem teszi ki a személyes adatait és nem jelenti fel a kritikusait a rendőrségen.

don Fefinho
Újságíró

Nem bántani akarom szegényt, de akkorát reccsent a gerince, hogy a valkűrök azt hitték itt a Ragnarök.

hgyi
Szerkesztő

Kicsodának?

don Fefinho
Újságíró

Szultánnak.

Ron
Olvasó
Ron

És az a vicc, hogy lehet, hogy sikerült kizáratnia Pistát a versenyből.

Kiírta a fészbukjára a híveinek, hogy köszöni nekik, mert valami lesz… hát, nem semmi a nő.
De az a leggusztustalanabb, hogy tényleg nem bírta elviselni, hogy megelőzte, ezért provokálta.

Pista meg nem volt higgadt, pedig ezzel a nővel szemben csak a seggálarc és a hidegvér ér valamit .

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Az a Gerle Éva trükkje, hogy megállás nélkül ismétel magáról olyan állításokat, amiket csak szeretne, ha igazak lennének. A butább olvasói pedig elhiszik, mint ez a Zoli is. Ott kezdődik a baj, hogy már Éva is kezdi elhinni a saját vetítéseit és nemes szabadságharcosnak képzeli magát.

Ron
Olvasó
Ron

Igen, és ez működik sajnos, nem is kell hozzá butának lenni. Elég a jóhiszeműség is.
És ki nem kapta még magát rajta, hogy  a következetesen szajkózott kamut bekajálta?

Közismert a pszichiben, hogy az emberi psziché vagy az idegrendszer “egyszerűsít”. Van erre tudományos magyarázat. Tehát ami egyszer megtörtént, abból hajlamosak vagyunk kánont csinálni, ugyanígy, a sűrű állításokkal kapcsolatban is befogadók vagyunk. Egy darabig.

Adolf Weininger
Újságíró

megalakult az antifeminizmus feminista platformja. kár hogy ZOLI és nem ANTI

brandon
Olvasó
brandon

Anti-antifeminizmus ütötte fel a fejét. Azaz, férfiellenenesség. Rövidítve: NENE

Ron
Olvasó
Ron

A legnagyobb csúsztatás, hogy Hufinak bármi köze lenne Éva címének közzétételéhez a petíciós felületen. Amit egyébként rég töröltek, sok héttel ezelőtt. A cikkedből pedig úgy tűnhet, hogy Pista rakta ki a címet.
Látod, milyen könnyen átvert? Naiv vagy :)

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

A legnagyobb csúsztatás, hogy Hufinak bármi köze lenne Éva címének közzétételéhez a petíciós felületen.

Ez fontos észrevétel! Egy kis betekintés a feminista propaganda módszereibe.

brandon
Olvasó
brandon

Ilyen analfahím módon becsicskulni…

Mert a Gerleéva nem szélsőséges, botrányos amúgy. Én meg a Dalai láma vagyok.

És mindez egy Férfiak lapja c. oldalon… Akkor inkább Nők lapját olvasok, abban tökösebb cikkek jelennek meg. :)

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Viszont szép forgalmat gerjesztett a blogjának, de GÉ köszönő kommentjét nem látom nála.

Koriander
Olvasó
Koriander

Az Offspring brok viszont irtak egy dalt, testveriesen, hiaba a pankoknak van szivuk:-)

http://www.youtube.com/watch?v=qhuWek1jF-g

I know I’m being used

That’s okay man cause I like the abuse

I know she’s playing with me

That’s okay cause I’ve got no self esteem

Reszet Elek
Szerkesztő

Válaszul: It’s a M.A.N.S. World!

Ha pedig valakinek nehezére menne a hallás utáni szövegértés íme a szövege itt.

Koriander
Olvasó
Koriander

(ertekelem, hogy csatoltad a szöveget, bar at elfelejtetted odairni, hogy ez van beprogizva az ebresztôórádba és ezzel rémiszted halálra a békésen szunnyadó népeket :p)

Reszet Elek
Szerkesztő

Nem nem! :-)

Nekem a Most múlik pontosan az egyik ébresztőm a másik meg a Reveille.

Koriander
Olvasó
Koriander

de volt vmi zúzós, amitôl életre kelsz…vagy már nem vagy reggelente alvajáró?

Reszet Elek
Szerkesztő

Amennyire emlékszem nem volt. De alvajáró vagyok és maradok is. :-(

Ezért teszem kartávolságon kívülre a telefont. Ha már felültem a fejem kihúz az ágyból akármennyit is aludtam.

hgyi
Szerkesztő

Ebben is következetes vagyok: nekem nem kell semmilyen ébresztőzaj. :o)

Koriander
Olvasó
Koriander

De neked mar lassan fellövik a pizsit, cukorka mar feltiz, te meg meg itt csicseregsz…Reszet meg boven ejfel utan fekszik, altalaban en is es ugy mar nem olyan lajtos az a hat óra… vagy mit irtal ötkor kelsz.

Messze meg a hajnal haromoooorahuuuusz :))

http://www.youtube.com/watch?v=XCahur4oj5k

 

hgyi
Szerkesztő

Megyek már, nem kell sürgetned!! :o)P
No igen. 5-5:30 között kelek, aztán főzök, reggelit készítek, és itt a gép előtt reggelizek. Aztán irány a munka. :o) Holnap is 7kor indulok.

don Fefinho
Újságíró
Koriander
Olvasó
Koriander

:)))

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Megérkezett a GÉ reakciója Zolira, egy nagy köpés formájában :))

Szoffy
Újságíró

Ez a szörny most már olyan, mint egy elakadt lemez…folyton ismétli önmagát, miért kell ennyire védekeznie? Valamint rendkívül ostoba módon reagálta le az egészet, ami újfent a Huffnágel blog malmára hajtja a vizet, de ezt Gerle Éva nem vágja :D Elég lett volna megköszönni a cikket, amelyben ő pozitívabban lett feltüntetve….ehelyett bizonyította, hogy mennyi esze van. Semennyi…

Kíváncsi vagyok, hogy ennek hatására hányan pártolnak el tőle (már megint hehe), és hányan fognak “csakazértis” a Huffnágel blogra szavazni :D

don Fefinho
Újságíró

Ingyom-bingyom táliber, én nem aggódok, bizodalmam az égiekben rendíthetetlen, az Aranykapu tárva, Marduk nyila seggen találja majd, akit seggen kell. Mert hiszen, legszebb öröm az üröm.

Szoffy
Újságíró

A Karma is elég lenne….de ha Marduk besegít az még jobb :)

don Fefinho
Újságíró
Szoffy
Újságíró
Szoffy
Újságíró
Deansdale
Admin
don Fefinho
Újságíró
Deansdale
Admin
don Fefinho
Újságíró
Deansdale
Admin
don Fefinho
Újságíró
Deansdale
Admin

Ha azt kérdezed, hogy a cél egység vagy széthúzás, akkor nem tudom miért akarsz széthúzást szítani a férfijogi törekvések támogatói között. Ráadásul egy olyan nő kedvéért, aki havonta jelentget fel mindenféle embereket, nincstelenek gyerekének a szájából veszi ki a falatot, ráadásul egy mélyen keresztényellenes ideológiát terjeszt.

Kitört belőled a keresztényi szellem, és a másik arcodat is odatartod az ellenségednek, de ez jelen esetben nem annyira erény, inkább félreértett mártíromság. Rosszindulatú, beteg lelkű embereket támogatsz, így – hadd éljek keresztényi hasonlattal – a Sátán munkáját segíted. Az Istened mondott olyasmit, hogy szeresd a bűnösöket is, de azt nem mondta, hogy segítened kell a bűnösöket a minél nagyobb rombolás elérésében.

hgyi
Szerkesztő

Hm. Nem te nevezted a Csakazolvassa blogot a Goldenblogra?
Már csak csupa jószándékból és nyelv-edzés  miatt, hogy mire Éva hazaér legyen az éjjeliszekrényén egy rózsaszín szalaggal átkötött meglepcsi Tőled. – Kósza gondolat, amelyet hirtelen támadt közlési kényszer íratott le velem.

don Fefinho
Újságíró

:O

Hogy te milyen gonosz tudsz lenni néhanapján! :D Hallatlan! :D
Cuppanós a homlokodra! ;)

hgyi
Szerkesztő

Elpirultam a bóktól! :o))

Pash Cutter
Olvasó

Kár ezért a Zoliért. Azért voltak neki egész szellemes és empatikus sorai is itt, a Férfihangon. Én remélem, mihamarabb összeszedi magát és visszatér közénk.

Deansdale
Admin

Valaki betette gerlénk fotóját Zoli lapjára, szegényke nem nagyon örül neki. Szembefényben készült!

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Erre a képre gondolsz?

Gerle Éva radikális feminista blogger

Szembefényben, hát persze. De a napszemcsi azért még nem kellett XDDDD

hgyi
Szerkesztő

Fotózáshoz napszemüveg?

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Filmezéshez. És szembenaphoz.

hgyi
Szerkesztő

Filmezés vagy fotózás, mindegy. A szembenapot meg viselni kell, nem illik napszemüvegben interjút adni. De ha nem tarjuk megfelelően előnyösen az arcocskánkat a kamera felé, és nem vagyunk szakszerűen bevilágítva, tökmindegy, hogy szembenap, vagy arcárnyék vagy oldalról fény, akkor is előnytelen lesz. Főleg, ha nem vagyunk profik.

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Vannak olyan arcocskák, de főleg olyan arckifejezésecskék, melyeket jobb eltakarni amivel csak lehet.

hgyi
Szerkesztő

De az arckifejezésecske nem tudatos, sokkal gyorsabban jön, mint a tudatos cselekvés elrejtésének foganatosítására. Egyetlen megoldás a profi arckifejezés-kontroll.

Hans D. Müller
Olvasó
Hans D. Müller

Erről beszélek. Az az arckifejezés, amivel hallgatja a biciklis férfi megalázkodását, többet elmond Gerle Éváról, mint az egész csakazolvassa blog. Többet, mint valaha is szerette volna. Nem véletlen, hogy mindenhonnan el akarja tüntetni ezt a képet.

Ron
Olvasó
Ron

Pontosan. Többet, mint szerette volna.
És lehet, hogy tényleg elhiszi, hogy a szembenap…
A fotón az ábrázolódik, ami a legijesztőbb benne: kontroll- és uralkodásvágya, kegyetlensége. Az is árulkodik ám, hogy boldog-boldogtalant vádol félelemmel, ezzel együtt folyton bizonygatja, hogy ő nem fél. Mi a manó ez a tangó a félelem körül? Az állandó fenyegetőzés, a feljelentgetések, a beígért szankciók.
Alapvetően persze sajnálom. Viszont állati gonosz, gátlásai se nagyon vannak. Emiatt aztán néha lejövök a szánalomról :)

Rokapapa
Újságíró

Teljesen mindegy milyen megvilágításban készült a kép.

Elnézve ezt a némbert (a nő elnevezés sértő lenne a nőkre nézve) a következők jutottak az eszembe róla vagy a következő érzéseket kelti.

Egy kifejezetten gonosz, rosszindulatú ember aki még nemtől függetlenül is csak ártani akar másoknak (ez teszi boldoggá). Megkeseredett életunt ember aki nem bírja elviselni más emberek boldogságát, sikereit és életvidámságát sem. Egy olyan ember aki pénzért bárkin bármikor bármely aljas módon átgázol és még a saját anyját is eladná pár forintért.

Nem biztos, hogy tényleg ilyen bár pár dolog biztos ráillik, ezek az én megérzéseim. Röviden megfogalmazva mint ember kifejezetten visszataszító jelenség, mint nő pedig (ez már nem tűrné a virtuális nyomdafestéket sem)…

Darth Hideous
Olvasó
Darth Hideous

Az a fordulat tetszik legjobban, hogy “nem járulok hozzá a közzétételhez”. Ha jól értem, ez egy nyilvánosan levetített interjú képkockája volt. Tetszett volna ott reklamálni. Vagy nejlonzacskót húzni a fejére az interjúhoz.

Huffnagel Pista
Újságíró

Olvasónktól érkezett Éva tavalyi fair play díjas promóciós felhívása

Éva ide versenyen bevetett ellenkampánya, amivel megduplázta a szavazatinkat

Maestro
Szerkesztő