Suum cuique

A nők és a menekültkérdés

„Wilkommenskultur”

A cikk apropóját ugyan az elmúlt hetek-hónapok eseményei adják, mégsem közvetlenül aktuálpolitikáról lesz szó. Az elmúlt időszakban tanúi lehettünk annak, hogy hazánkra egy tőlünk kulturálisan és etnikailag idegen tömeg zúdult, tízezres nagyságrendben. A magyar társadalom egy jelentősebb része egyfajta idegenkedést érez a hívatlan vendégek iránt, ami szerintem örömteli módon azt mutatja, hogy a magyar lakosság kultúrmarxista ideológiai befolyásolása szerencsére még gyermekcipőben jár.

Az örömömbe azonban sajnos nem kis üröm is vegyül. Amikor már azt hinném, hogy a radikálisan idegenimádó kurzus az SZDSZ néven ismert szatanisztikus párttal együtt eltűnt a süllyesztőben, szomorúan kell megtapasztalnom, hogy még mindig él hazánkban néhány tízezer, akár százezernyi olyan ember, aki egy tál lencséért eladná az országot, mi több, örömmel nyitja ki az ország kapuit a trójai faló előtt. Aki követte a Keleti pályaudvarban történteket, figyelte, hogy miféle emberek mennek ki a bevándorlókat pátyolgatni, és figyelte a Facebookon a csatározásokat, annak fel kellett tűnnie egy jelenségnek.

A „menekültek” támogatói között feltűnően felülprezentáltak a nők.

Ha végignéztük a Migszol és más hasonló Facebook-csoportok hozzászólásait, akkor láthattuk, hogy a bevándorlók megjelenése valóságos hisztériát váltott ki számos nő körében. Csöpögős, nyálas ömlengéseknek lehettünk a szemtanúi. Ilyesféléknek: „Ó, de aranyos volt Ahmed.” „Ó mennyire sírtam, mikor Oszama végleg elment.” „Soha nem fogom tudni elfelejteni Ali őszinte szemeit”. „Abdul megváltoztatta az életemet.” – Én meg fogtam a fejem, hogy ez mégis micsoda. Meghibbantak ezek a nők? Ennyire buta és naiv hogy lehet valaki? Úgy ömlengtek ezekről a szerzetekről, ahogy talán a saját férjüktől sem. És ezek a fickók ráadásul ezért semmi mást nem tettek, mint tört angolsággal jobb esetben talán dobtak egy köszönömöt a kihurcolt ingyen kajáért.

Biztosan egyébként is van elég nehéz sorsú férfi az országban, de ugye ők a lúzerek, a vállalhatatlanok, őket egy “normális” nőnek utálnia kell. A migráció kapcsán tapasztalt empátiát és segítőkészséget nem is látsz tőlük a rosszsorsú magyar férfiakkal szemben soha.

Aki ismeri a Red Pill üzenetét, annak tudnia kell, hogy minden nők tömegeire jellemző magatartásformák okai szükségképpen a nők ösztöneiben keresendők, amelyek megérthetőek és leírhatóak. Úgy vélem nem elégséges magyarázat az, hogy a nemi szerepeknél fogva a nők nagyobb arányban fogékonyak arra, hogy ezt a kérdést a bevándorlók (rászorultak) oldaláról közelítsék meg, ennél mélyebb okokat kell tételeznünk. Arra jutottam, hogy ennek a női magatartásnak indokául alapvetően három ok hozható fel.

1. Exogámia

Az exogámia kifejezés szó szerint csoporton kívüli házasságot jelent, itt pedig azt értjük alatta, hogy a nők vonzódnak a csoporton kívüli férfiakhoz. Ez megfigyelhető a legkisebb mikroközösségben is: nagyon kevés lány jár osztálytárssal, régen a faluban a lányok inkább másik faluból levő legényekhez szoktak volt szegődni. Ez ebben a léptékben még hasznos is lehet, hiszen megóv a beltenyészettől, voltaképpen ezért tabu a vérfertőzés (incesztus) is. Azonban a feminizmus diadalmaskodásával és az erkölcsi korlátok fellazulásával ez a női hajlam kifejezetten veszélyforrássá növekedett. Sok egyetemista lány veszi igénybe az Erasmus-program keretében a külföldi tanulás lehetőségét, azonban akinek van egy csöpp rálátása a dologra, nagyon jól tudja, hogy ezeknek a nőknek jókora hányada nem tanulni megy, hanem az a bizonyos fél év a külföldi pasik masszív fogyasztásából áll. Már nem csak gazdasági előnyök miatt állnak össze a fiatal magyar nők külföldi pasikkal, hanem korunk értékrelativizmusa miatt is. A határon túli magyar nők jókora hányadának szerb/román/szlovák férje lesz, gyermekeink pedig beolvadnak a többségi társadalomba. Egyes észrevételek szerint  a magyar nők egy része kifejezetten a fekete-afrikai vagy arab arab férfiakat tartja vonzó jelenségnek, (még ha csak könnyed kapcsolatok szintjén is). Véleményem szerint a női exogámia következményei katasztrofálisak lehetnek a nemzetekre nézve, tartok tőle, hogy ha sokáig így megy tovább, akkor kultúránk pusztulásában a nők exogámiájának hatalmas szerepe lesz. És még nem is beszéltünk az egyedül maradó magyar férfiak tömegeiről.

Végre normális bevándorlók
Végre normális bevándorlók

Az exogámia kérdéskörét boncolgatva érdekesnek tartom felvetni azt a kérdést is, hogy miért épp a kreolabb bőrű férfiak izgalmasak ennyire a könnyűvérű nők szemében. Miért nem például a kelet-ázsiaiak vagy a svédek? Elvégre azok is külföldiek. James D. Watson amerikai molekuláris biológus egy 2000-es előadása során kifejtette, hogy a sötétebb bőrű emberek libidója tendenciózusan erősebb, s ennek oka, hogy a pigmentációért felelős melanin felerősíti a szexuális késztetést. „Ezért vannak önöknek latin szeretőik – fordult hallgatóságához, majd humorát is megcsillantva hozzátette: még senki sem hallott angol szeretőről, csak angol betegről.” (Forrás) Lásd még: Blondes Have Deeper Roots

Összefoglalva: egyes nők igenis azért örülnek ennek a több tízezer, százezer, jobbára fiatal férfiakból álló jövevénynek, amiért sok férfi is nagyon örülne, ha hirtelen százezer tizennyolc éves ukrán vagy japán lány teremne a Keletiben. Csakhogy amíg a nők soha az életben nem vallanák be szimpátiájuk effajta jellegét, addig a férfiak jelentős része valószínűleg nem is igyekezne eltagadni, hogy véleményében a vonzalom is szerepet játszik.

2. Majomszeretet

Ez ugyanaz a perverz vonzalom, mint amikor a lányok haszontalan, magatehetetlen, létező vagy képzetbeli lényekért, „cuki” kisállatokért rajongnak. Zsebkutyák, nyuszik, plüssbutaságok meg egyéb „cukee” dolgok sztárolása, kacatok felhalmozása. A fiúk viszont inkább egy nagytestű kutyát szeretnének és katonásdit játszva készülnek a hősiességre és az erősségre. A gyengék és magatehetetlenek iránti rajongás jellemzően feminin érzület. Egy férfi nem így gondolkodik. Ez már kiskorban megfigyelhető: például a lányok az iskolában megvédik a fiúk által kicikizett, gyenge „sissy-boyt”. Hogy a cukiság alapján dönteni komoly kérdésben mennyire perverz dolog, arra ez a cikk is rámutat: A cukiság agressziót vált ki belőlünk.

Amúgy ennek is megvolna a maga helyre, rendeltetése, csak a modern világ ezt is kiforgatta. A hagyományos családi szerepekben az édesanya legfőbb és örömteli kötelessége volt gyermekének gondozása, óhajainak teljesítése, és vigasztalása, ha bánat érte. Mára nagyot fordult a világ – legalábbis annak észak-nyugati része. A modern nőnek nem kell a gyerek, hiszen az hátráltatná őt az „önmegvalósításban”. Az önmegvalósítás mi mást jelentene, mint a plázákban való időtöltés, vásárolgatás, fecsegés. E bokros teendők mellett hogy a csudába jutna idő a síró gyermek pelenkázására. Elvégre a modern nő – Lendvai Ildikó szavait kölcsönvéve – „nem tenyészállat”.

Ámde a természet programozta ösztönöket nem lehet egyik napról a másikra uninstallálni. A plázában vásárolt legújabb plazmatévé szinte 3D-ben közvetíti a népvándorlást. És akkor a modern nő lelke mélyén valami megmozdul, az immár funkciótlanná vált anyai ösztön hirtelen megleli tárgyát: a cél a szegény menekülők nélkülözésének enyhítése.

Persze a média is tudja ám, hogyan kell részvétet kelteni. A történet csúcspontja, amikor a hódítók rozoga ladikokba ülnek. A mesterkélten szappanoperává formált valóság csónakázási jelenetének katartikus hatása egy atombomba erejével vetekszik. Európa összes feministája, nőjogi harcosa, genderistája, transzvesztitája, leszbije a könnyeit törölgeti, és máris a befogadóállomásoknál, tranzitövezeteknél tolong, hogy a betolakodókon élhesse ki elfojtott anyai ösztöneit. A bevándorlók és a média pedig tovább emelik a téteket, olykor a manipulációtól sem visszariadva igyekeznek még inkább felkorbácsolni az érzelmeket, és erre természetesen megint csak elsősorban a nők lesznek vevők.

„Az AP, The Guardian, New York Times, és az egész képmutató nyugati média ez idő alatt a nyálát csorgatva mutatja, hogyan sírnak a könnygáztól a gázai módszerrel a vízágyúk elé odatartott gyerekek. Bármelyik átlagos izraeli állampolgár nagyon jól ismeri ezt a módszert, nem véletlen, hogy elsőnek az egyéb iránt baloldali zsidó értelmiség kapta fel a fejét. Ők jól ismerik ezt az „intifádát”, láttak már elég „palesztin krokodilkönnyet” és megélhették, hogyan lesz a nyugati szarmédia szemében Izrael a feketeseggű, elnyomó, rasszista, sőt fasiszta állam. Ahonnan már csak pár lépés az, amikor a Gurdian a világ összes baját elegánsan rákeni a fehér, zsidó gazdasági szupremáciára.”Írja a Tutiblog.

3. Egyenlősdi

A nőkre különösképp jellemző, hogy az igazságosságot tévesen azonosítják az egyenlőséggel, konkrétabban mondva a matematikai egyenlőséggel, avagy az osztó igazság szemléletével.  Ez megmutatkozik kicsiben is, a gyerekek közt, a családban. Pedig amíg az az anyának érdem, hogy a gyereke megszületett, attól még társadalmi értelemben önmagában nem érdem, hogy valaki megszületett, és igenis mindenki érdeme szerint kell, hogy kapjon. A családban, ha a fiútestvérek összeverekednek az édességen, anyuka rájuk parancsol, hogy osszák el „testvériesen” (értsd: fele-fele), nem számolva azzal, hogy a nagyobb gyereknek nagyobb a kalóriaigénye is.

De miért kéne fele-fele elosztani? Miért ragaszkodunk az egyenlőség matematikai elvéhez? A családban az anya mindig a kisebbnek kedvez, a kicsinek a nagyobbikkal szemben mindent szabad, elveheti a játékát stb. Számtalanszor megfigyeltem kisgyermekek körében, hogy ha a lány cukkolja a fiút, az arra visszatámad, pl. meglöki, akkor a kislány sír, és persze mindenki az ő pártjára áll, a fiút leszidják és szemmel láthatóan gyorsan frusztrálttá válik emiatt. Ez az alap hozzáállás, hogy aki lány, aki kisebb, aki gyengébb, azt mindig segíteni kell, és mesterségesen egyenlőséget kell kreálni. „Hogy neveljük frusztrálttá az idősebbet és elcseszett majommá a kisebbet” – szólhatna a könyv címe, amely ezt tanácsolja.

Pedig az életben jól látható, hogy sokszor, aki fizikailag gyengébb, az más módon kompenzálja azt és így az erőviszonyok kiegyenlítettek lesznek. Például a gyengébbet azzal lehet a legjobban segíteni, ha megtanítod neki, hogy ne húzza fel a nagyobb és erősebb agyát, mert pórul járhat. Mint ahogy kiléphetsz a kocsi elé, mert úgy gondolod, jogod van átmenni az úton, de ő az erősebb.  Így csak azt tanulja meg, hogy bármit tehetek, apu úgyis megvéd. Azonban az életben nem lesz ott apa meg anya, hogy leszidja a csúnya embert, aki bántott. A feministák pont ezért akarják, hogy mindig legyen egy „apu” (egy állambácsi), aki beleavatkozik az életviszonyokba, természetesen mellettük, erről szólnak a szervezeteik. És pont ezzel tartják a nőket kiskorúságban, pedig mennyire tiltakoznak a nők efféle megítélése ellene.

A nők vonzalmát az egyenlősdi iránt jól leírta Roy F. Baumeister:

„Az igazságosság egy másik példa. Major és más kutatók, még az 1970-es években a következőhöz hasonló eljárásokkal vizsgálódtak. Egy csoporttal elvégeztettek egy feladatot, majd a kísérletvezető elmondta, hogy a csoport egy bizonyos pénzösszeghez jutott, és azt a csoport egyik tagja oszthatja fel kedve szerint. Ez a személy akár meg is tarthatta a teljes összeget, de általában mégsem ez történt. A nők a pénzt egyenlően osztották el, egyenlő arányban mindenki számára. Ezzel szemben a férfiak egyenlőtlenül osztották fel, a jutalomból a legnagyobb részt annak adták, aki a legtöbb munkát végezte.

Melyik jobb? Egyik sem. Mind az egyenlőség, mind a méltányosság érvényes módja az igazságosságnak. Azonban különböző orientiációt mutat a társadalmi szférában. Az egyenlőség jobb a társas kapcsolatokban, amikor az emberek gondoskodnak egymásról, viszonozzák a gesztusokat, valamint az erőforrásokat és a lehetőségeket egyenlően osztják fel. Ezzel szemben a méltányosság – nagyobb jutalommal viszonozva a nagyobb hozzájárulást – hatékonyabb a nagyobb csoportok esetén. Nem néztem utána, de szívesen fogadok rá, hogyha megkérdezzük az 500 legnagyobb és legsikeresebb amerikai céget, egyet sem fogunk találni, amely ugyanannyi fizetést ad minden alkalmazottjának. Az értékesebb dolgozók, akik nagyobb energiával járulnak hozzá a cég sikeréhez, nagyobb fizetést kapnak. Egyszerűen ez a hatékonyabb rendszer nagyobb csoportok esetében. A férfi módszer a nagy csoportokhoz illeszkedik, a női pedig az intim viszonyokhoz.

Hasonlóan, a közösségiség és a csere-szemlélet viszonyában, a nők közösség-centrikusabban orientáltak, a férfiak pedig inkább a csere-szemléletben. A pszichológiában hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a közösségi szemlélet fejlettebb formája a kapcsolatoknak, mint a csere-viszony. Például gyanús lenne egy olyan pár, ahol tíz év házasság után még mindig elhangzana, hogy “a villanyszámlát én fizettem előző hónapban, most te jössz.” Ám a közösségi kapcsolatok vélt magasabb rendűsége alapvetően az intim kapcsolatokra illik. A nagy társadalmi rendszerek szintjén ez fordítva van. A közösségi szemléletű (beleértve kommunista) országok fejetlenek és szegények maradnak, míg a gazdag, fejlett nemzetek a gazdasági csereviszonyokra épülnek.

Szintén egy szempont, hogy a férfiak sokkal versenyképesebbek, míg a nők sokkal együttműködőbbek. Ismételten, bár az együttműködés sokkal inkább hasznosabb a versengésnél a közeli kapcsolatokban. Mi haszna lenne, ha a házastársaddal versengenél? Azonban nagyobb csoportokban a csúcsra törni döntő fontosságú lehet. A férfiak előnyben részesítik, hogy hierarchiákban domináljanak és az, hogy ambíciózusan a legfelső szintekre törekszenek szintén a nagy csoportok felé irányultságukat tükrözi, nem az intimitás iránti ellenszenvüket. És emlékezzünk, a legtöbb férfi nem szaporodik és mi elsősorban azon férfiak leszármazottai vagyunk, akik felküzdötték magukat a csúcsra. Nem így a nők esetében.”

Az egyenlősdi a baloldaliság egyik alapeszméje, a baloldali gondolkodás elveti a tekintélyt, az uralmat, egyenlősíteni, sőt nivellálni akar. Nivellálásnak azt nevezzük, amikor az egyenlősítés “szükségességéből” (vagyis a valóságtól elrugaszkodott dogmának való megfelelés kényszeréből) fakadóan – miután a hitványabbat nem lehet egyenlővé tenni a kiválóbbal a kiváló szintjén – a kiválóbbat kényszerítik le a hitványabb nívójára, nem törődve azzal sem, hogy ily módon a szabadság gyakorlati megvalósulásának lehetősége semmivé lesz, hiszen ez a felfogás gúzsba köti a kiválóbbakat. A német filozófus Friedrich Nietzsche így írt erről a szemléletről  “A csorda halálos ellensége a rangsornak: ösztönösen az egyenlősítőt kedvelik: az erős egyénekkel szemben a csorda ellenséges, méltánytalan, mértéktelen, szerénytelen, pimasz, kíméletlen, gyáva, hazug, hamis, irgalmatlan, alattomos, irigy, bosszúvágyó.”

+1: Béke minden áron…

… avagy itt és most, “carpe diem”. A nők mindig földhözragadtabban fognak gondolkodni, és idegen lesz tőlük a nagy eszmékben való gondolkodás, amiért ha kell, az életünket is áldozhatjuk. Ennek is megvan a maga természetes oka: a nő nem teheti meg, hogy a külvilág harcait magára vegye, neki a gyermekeit kell táplálnia, ösztöne erre indítja. Azonban a béke nem mindig igazságos, nem követendő minden áron, főleg ha megalkuvást jelent. XII. Piusz pápaságának jelmondata szerint „Opus iustitiae pax” – vagyis a béke az igazságosság gyümölcse. Ebből a contrario következik, hogy az olyan béke, amely nem az igazságra, hanem a megalkuvásra épül, nem megőrzendő érték és őrizése nem erény, hanem gyávaság. Ezzel szemben a bátorság (fortitudo) a kereszténység sarkalatos erénye. Egy érdekes teória, amely ide kapcsolódik: Az angol nők Hitlert segítették? 

Összefoglalás

Mi a tanulság az egészből? Három plusz egy olyan okot soroltam fel, amely megmagyarázza, hogy miért álltak nők tömegével a bevándorlók oldalára. Mindegyik ösztönnek meglenne a maga helye és szerepe egy normális, tradicionális társadalomban. Ha közelebbről megvizsgáljuk ezeket az ösztönöket, mind arra irányulnak, hogy a nő betölthesse azon szerepét, hogy életet adjon, és gyermekeit biztonságban felnevelhesse. Mivel a nőket mesterségesen ezen szereptől eltérítették, ezért ezek az ösztönök káros irányba kerültek becsatornázásra, mi több, ebben a feminista és atomizált társadalomban az államalkotó nemzetek pusztulásához járulnak hozzá.

29 votes, average: 2,76 out of 529 votes, average: 2,76 out of 529 votes, average: 2,76 out of 529 votes, average: 2,76 out of 529 votes, average: 2,76 out of 5 29 olvasó átlagosan 2,76 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Suum cuique

Suum cuique

218
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
53 Egyéni hozzászólás
165 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
41 Hozzászólások szerzői
wittukindHypocritSlayerorenisiHunnBalton Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
greifswalder
Olvasó
greifswalder

Nagyon jó téma. Volt egy pont, ahol már én is beírtam a fészbukra, hogy jobban szeretném, ha az ismerőseim a saját gyerekeikről készült fotóikat tennék fel ismeretlen menekültek hűdecuki gyerekei helyett. Érdekes módon, senki nem reagált rá, se nem lájkolták, se nem kritizálták, pedig sokan látták.

Aztán olyan is van, amit Viktorunk mondott: a hagyományos értékrendű ember ( nem tudom már mi volt pontosan a szövegkörnyezet, de erre gondolt ) először a családját szereti, utána a hazáját, utána meg mindenki mást. A liberális, kozmopolita meg a mindenki mást.

 

Reszet Elek
Szerkesztő
greifswalder
Olvasó
greifswalder

És érdekes, hogy néhány izraeli fórumba beleolvasva a hozzászólók egyáltalán nem a menekülteket sajnálják, és a magyarokat fikázzák ( még akkor sem, ha az eredeti cikk, amihez kommenteltek, ezt teszi) hanem kb. ilyeneket írnak: “Na igen, így szállják meg Európát”.

Amúgy ebben a nagy szeretetben biztos benne van az, hogy így ki lehet élni az anyai érzéseket anélkül, hogy kötelezettséget kellene vállalni.

 

Somogyi József
Olvasó

ajjaj ettől libsi ki fog akadni

Naooo
Olvasó
Naooo

“A „menekültek” támogatói között feltűnően felülprezentáltak a nők.”

És a zsidók. Biodíszlettel nőnek álcázva.
Ez az egész megszállóhorda a zsidóknak köszönhető, majd illően meg is kell nekik köszönni, mikor eljön az idő.

“Ilyesféléknek: „Ó, de aranyos volt Ahmed.” „Ó mennyire sírtam, mikor Oszama végleg elment.” „Soha nem fogom tudni elfelejteni Ali őszinte szemeit”. „Abdul megváltoztatta az életemet.” – Én meg fogtam a fejem, hogy ez mégis micsoda. Meghibbantak ezek a nők?”

Sok a buta lotyó, de ha a hasbarások is beszállnak, még több lesz belőlük.

“hogy miért álltak nők tömegével a bevándorlók oldalára.”

Arra van a kijárat. ->

antagonisztikevics
Olvasó
antagonisztikevics

Mert a zsidók annyira imádják az abroszfejeket (mint az közismert)!

Mit tolsz tezsvír?

Naooo
Olvasó
Naooo

Egy brancs ez mind, még ezt se tudod baszod?

hunbagira
Újságíró

Ha idejönnek baszogatni a fehér-gojokat akkor igen. Két legyet ütnek egy csapásra.

Amúgy nézd meg a videót a migszolosokról, léderer és ágnes doktornőnek ott figyeg a nyakába a dávid-csillag és az “ikonikus”” babáról” és lerí a fajtája….

Somogyi József
Olvasó
Virenzuola
Szerkesztő

Addig jó amíg kussolnak. Mert egyébként ezt is fel lehet használni férfigyűlöletre, ne legyen kétségünk arról, hogy ez meg is fog történni.

Art
Olvasó
Art

Az exogámia kritikájával vitába szállnék, ugyanis ez egy minimum kétélű dolog. Külföldön járva egy magyar férfi is kelendő az őshonos asszonyok között, itthon meg, ha egy biztos numerára vágysz, akkor lemész a bulinegyedbe, és halomra kúrhatod az ideiglenesen hazánkban állomásozó dán/holland/argentín/izraeli/bármilyen külföldi erasmusos nőket, ugyanis ők is pont ezért jönnek ide:)

Más. A 3+1 motívum mellé én felzárkóznék egy ötödikkel:

Visibility

A női párkeresési taktika legfontosabb eleme a megmutatkozás. Látva lenni, ez minden női manőver alapja és primer célja (a szekunder természetesen a pasifogás). Csakhogy amíg pár évtizeddel ezelőtt ehhez majdnem elég volt pusztán létezni, a mai fülsiketítő háttérzajból már szinte lehetetlen önerőből kitűnni.

A 70-es 80-as években bőven elég volt, ha egy nő belépett egy szórakozóhelyre, azonnal minden férfiszem felé fordult. Ma ehhez fülsiketítő visítással kell üdvözölni a barátnőket, és akkor lehet, hogy 1-2 férfi pillanatokra felkapja a tekintetét a telefonjáról.

A nők kétségbeesésükben rengeteg dologra képesek, akár extrém butaságokra is, csakhogy végre valaki észrevegye őket. Így készülnek a radikális környezetvédők, a botrányhős avantgarde művésznők, a migránsgondozók és – tadamm – a feministák is. Nézd végig a migszolos felhozatalt, csupa 30-as és 40-es, erősen értékcsökkent nőt fogsz ott látni, akiknek az utolsó esélyük, hogy legalább a kamera észrevegye őket. A hirtelen reflektorfényt persze női sikernek fogják értékelni, holott valójában politikai és bulvárszemét az egész produkciójuk.

Tibi
Olvasó
Tibi

Egyetértek veled, de azért valahol érthető a nők viselkedése is. Amerikában a 20-34 éves korosztályú férfiak 70%-a nőtlen, és ez az arány folyamatosan növekszik. Ez a szám ugyanakkor a nők kilátásait a házasságra (gyermekre családra) is kiválóan tükrözi, és nincs okunk feltételezni azt, hogy az európai statisztikák trendek ettől eltérnek. Sőt amennyire tudom, évről-évre negatív rekordok dőlnek… magyarul egyre több férfi dönt úgy a nyugati világban, hogy nem nősül. Az okokat mind ismerjük. Arról csak pár szót ejtve, milyen is az a halmaz, az a férfihalmaz (30%) ami még nősülésre adja a fejét; EU-s állampolgárságra/hozományra vágyó férfi / homoszexuális férfi, aki a környezetének, munkahelyének akar megfelelni a kötelező násszal / a mindenkibe szerelmes (valaki jöjjön már hozzám) típusú abszolút omega férfi / illetve elvált lenullázott ingatlannal, vagyonnal (már) nem rendelkező férfi, valamint egy nagyon kis százalékuk: a valóban párjába szerelmes méltó férfi.  És ha ezt megértjük, akkor valahol érthető a nők szereplési vágya, feltűnési viszketegsége, a rossz ügyek mögé való látványos beleállása. Hatalmas a verseny a figyelemfelkeltésre, – selfie-k milliói készülnek percenként – mert azért a nők szeretnének még révbe érni, elkelni. Látják az egyedül élő anyjukat, kényszerű szingli barátnőket…  és maguknak nem ezt az életet áhítják. A feminizmus célba ért, hisz sosem  volt ennyi boldogtalan nő.
A cikkhez annyit fűznék; egyrészt kiváló, 100%-ban egyetértek vele, másrészt ha nekem tudomásomra jutna egy nőről, hogy afrikai/arab férfival volt együtt, sosem kezdenék vele (mint kapcsolat/szex). Ha ez rasszizmus, vállalom a jelzőt. (zsidóban/romában érdekesmód semmi ilyesfajta kivetnivalót nem látok)

Naooo
Olvasó
Naooo

Nem fog a tudomásodra jutni, csak utólag a pozitív teszten.

“zsidóban/romában érdekesmód semmi ilyesfajta kivetnivalót nem látok”

Ne edd meg a dumát.

antagonisztikevics
Olvasó
antagonisztikevics

Mi van balambér, csúnyán lekoptatott egy vonzó zsidó vagy cigó csaj és azóta epét hánysz? Hja kérem, csajozni tudni kell! És a zsidó csajok különösen jók a lepedőn, szóval nagyon megéri az a plusz befektetés. De te, szegénykém, ezt sose fogod megtudni! Ami a romákat illati, ők tényleg túlértékeltek. Egyben jobbak csak a gádzsiknál: őszintébbek, és ha bejössz nekik, nem futják meg a harminc kört mielőtt szétteszik!

Naooo
Olvasó
Naooo

Mi van tata, megártott a kipakapitalizmus?
Jók a lepedőn? Akkora kurvák a zsidó nők?
Miben túlértékeltek a cigányok?

antagonisztikevics
Olvasó
antagonisztikevics

A kipatalizmus nem az én reszortom, én a hazai mezőgazdasági vonalon nyomultam, de már 15 éve átadtam a cégemet a lányomnak. És azóta élem a gazdag nyuggerek henye életét. (kezdhetsz sárgulni)
És ha majd lesz pár nőd legalább az alsó közép szintből és nem kizárólag pont jépégé keresztnevűre polírozgatod a bohóckát, tán rájössz, hogy a kurvák KURVÁRA nem jók a lepedőn. Viszont egy lelkes amatőr az kincset ér!  És a zsidó nőket elég nehéz megfektetni, de megéri a fáradságt, mert csodákra képesek!
A cigók meg teljesen átlagosak, nem igaz a magasabb hüvelyhőmérséklet és a fejlettebb és akaratlagosan irányítható hüvelyizomzat se! Van amelyiknél vannak spontán rángások, van amelyiknél nincsenek. Passz.

 

Naooo
Olvasó
Naooo

Mikor viszi csődbe? Vagy dől a támogatás?
Úgy irigykedem a vén trottyokra, én is de lennék már vén trotty. Nagy élet.
Egyik se ér kincset, még egy rozsdás üres májkrémes konzervet se.
A zsidó nők csak a privatizátorokra buknak? Pénzszag mi? Csodákra? Nem büdösek?

hunbagira
Újságíró

“Vonzó zsidó és cigány csaj” LOL :DDDD

Reszet Elek
Szerkesztő

Mivel kulturális közegtől függetlenül tapsztalhatóak különbségek értékpreferenciák terén, bizton állíthatóak hogy ezek sokkal ösztönösebb indíttatású különbségek.

Jobb-/baloldaliság ill. férfi/nő viszonylatában látható, hogy a nők sokkal inkább állandóságot igénylőek, míg a férfiak a változásokat preferálják, a nők ebből adódóan gondoskodás központúak, azaz minél nagyobb mértékű redisztribúció, célzott támogtások stb, míg a férfiaknál ennek ellenkezője, azaz minél több forrása felett minél szabadabb rendelkezés és minél nagyobb mértékű függetlenség a külső hatásoktól.

Nyilvánvalóan léteznek jobbos nők és balos férfiak is, ám a tendenciák és leginkább az értékítéletek erősen nemileg jellemzőek. Meglehet a jobbos nő egyben keresztényi alapú szolidaritással is bírni fog, míg a balos férfi sem szükségszerűen lesz nemzetietlen, kozmopolita rongy.

Ami a más fajtával való összefekvést illeti, nálam is kizáró ok. Még az is elfogadhatóbb számomra ha kiderül hogy kutyával szexelt, mint hogy rácuppant egy szubhumán fekete szafaládéjára. Szóval én tuti rasszista vagyok.

antagonisztikevics
Olvasó
antagonisztikevics

Nekem nincsenek előítéleteim! Én egyformán utálok  mindenkit!

(néger  nőm nem volt, most már nem is lesz, de a távolkeleti paletta egy részét végigkúrtam – mongol, koreai, csukcs, vietnami és kínai fordult meg rajtam, és hidd el, megérte!)

Naooo
Olvasó
Naooo

“Nekem nincsenek előítéleteim! Én egyformán utálok  mindenkit!”

Uncsi ez a szöveg.

“de a távolkeleti paletta egy részét végigkúrtam”

Mi az nyomor, álmodsz?

antagonisztikevics
Olvasó
antagonisztikevics

Cicuska, sok randábbnál randább emberi tulajdonság létezik, de a legocsmányabb az irigység!

Naooo
Olvasó
Naooo

Az irigy zsidókra célozgatsz? Akiknek se történelmük, se kultúrájuk, csak úgy lopkodtak mindent össze, mint a környező népek.

haemorgen
Olvasó
haemorgen

Véleményem szerint a mi kultúránkban élő nők teljes mértékben megérdemlik, hogy egyre nehezebben jutnak házassághoz.

Szerintem az erkölcsök lazulásának is lehet az az egyik oka, hogy ez akár figyelemfelkeltésként is szolgálhat a nők részéről.

Úgy gondolom, hogy egyre több férfiben fog megfogalmazódni 30 fölött a gondolat: “Lehetne gyerekem, de ribanc nem kell.”

Úgy vélem, hogy a cikk, amire hivatkozol, az nem más, mint az MGTOW beépülése a kollektív tudatba. Sokan szoktak beszélni az öt szintről, ami kicsit merev skatulyázás, és talán nem is helytálló, de a lényeg az, hogy, egyesek szerint a MGTOW nem más, mint:

házasságellenes sztrájk.

Naooo
Olvasó
Naooo

“A Neville Chamberlain miniszterelnök balsikerű megbékélési politikáját támogató női szavazókat válogatott sértésekkel illették, miután kiderült, a müncheni egyezmény csak lovat adott Hitler alá.” “A világ közvéleményének nagy része Chamberlain-t a mai napig németeket békéltető angol miniszterelnökként tartja számon. Itt az ideje, hogy ezt a portrét a helyére tegyük. Röviden: nem volt az. Feladata, a németek háborús kedvének felkeltése és a háborúba való beugratása volt, és ezt a szerepét kitűnően játszotta el. Ne felejtsük el: a világháború alatt a három hatalom vezetői között folyt bőséges és rendszeres levelezés, mondhatnánk háborús egyeztetés mely 1937-től, vagyis Chamberlain hatalomra kerülésével alakult ki. Aligha lehet véletlen, hogy a müncheni egyezmény aláírásáról hazaérkező Chamberlain-t Rooseveltnek ez az egyszavas távirata várta: “Bravó”. A Szovjetunió 1939-ben amerikai tanácsra kötött taktikai meg nem támadási szerződést Németországgal. Célja kizárólag a németek önbizalmának növelése, kedvező politikai és szövetségi konstelláció érzetének keltése a háború megindításához. Az ürügyet mindkét szerződő fél számára az alaposan rászedett Lengyelország Németország elleni provokációi szolgáltatták. Ázsiában Roosevelt Japánt csalta a Pearl Harbour-i lépre. A szerencsétlen japánok úgy gondolták, egy eredményes rajtaütésszerű támadás jobb belátásra bírja majd az amerikai kormányt Japán alapvető létérdekeinek megítélésében. Nem sejthették, hogy azok már rég elhatározták a velük való nagy leszámolást. A galád módon kiprovokált második világháború befejezése után tőrbecsalt ellenfeleinek vezetőit a világtörténelemben példa nélkül álló módon az általuk kreált “háborús bűnösök” elmélete alapján legyilkolják. Minden azt igazolja, hogy az amerikai és az orosz társadalomban az igazság nem csak szubjektív, hanem egyáltalán nem létezik. Ellenkező esetben ugyanis éppen az angol, amerikai és az orosz vezetők kivégzése volna méltányos. Ha hihetünk Elliot Rooseveltnek, miszerint apját Churchill megmérgeztette, gondolva halála okán esetleg kibújhat az Atlanti Charta kötelezettségei alól, így azt kell mondanunk, hogy saját személyében legalább elnyerte méltó büntetését. Ez azonban sovány vigasz a japán és a német, valamint a vonzáskörükbe tartozó leigázott népeknek.” “A német tábornokok józanul felmérték katonai lehetőségeiket. Világosan látták, hogy a Csehszlovákia elleni támadáshoz nem áll rendelkezésükre a legalább szükséges harminc hadosztály, nem is beszélve arról, ha Franciaország eleget tesz Csehszlovákiával szemben fennálló szövetségesi kötelezettségének, és megtámadja Németországot. Az országhatár teljes hosszúságában való megvédéséhez csupán öt tényleges és nyolc tartalékos hadosztály volt bevethető, míg Franciaország száz hadosztály bevetésére volt képes. Érthető, ha a tábornokok ellenezték az ilyen nagy kockázat vállalását. Hitler makacsságát azonban nem tudták meggyőzni. Miután minden próbálkozásuk e téren hiábavalónak bizonyult, a végső eszközhöz folyamodtak, meg akarták buktatni Hitlert és kormányát. Összeesküvést terveztek ellene. Ebben számos kulcspozícióban lévő tábornok résztvett, úgy, mint Beck tábornok a hadsereg vezérkari főnöke, Witzleben tábornok, a berlini helyőrség parancsnoka, Thomas tábornok, a fegyverkezési osztály főnöke, Halder tábornok, Helldorff gróf, a berlini rendőrség parancsnoka. Az összeesküvéshez maga a hadsereg főparancsnoka von Brauchitsch tábornok is beleegyezését adta. Az angol kormány megnyugtatására – egyben szerencsétlenségükre – az összeesküvés részleteit maga Brauchitsch tábornok közli az angol kabinettel. Mindez világosan kitűnik Churchill emlékirataiból. A német hadsereg főparancsnoka őszintén hitte, hogy az angolok békét akarnak. Csalódva kellett tapasztalnia, hogy szó sincs erről! Az angolok egy németek kezdte háborúban voltak érdekeltek. Az összeesküvés tervét egyébként a legapróbb részletekig a rájuk jellemző precizitással kidolgozták. Gondoskodtak a náci hierarchia minden prominens vezetőjének őrizetbe vételéről. Úgy tervezték, hogy először Hitlert tartóztatják le, majd egy orvoskollégium “őrültnek” nyilvánítja. Egy páncélos hadosztályt a főváros környékén készenlétben tartanak az esetleges ellenállási kísérlet elfojtására. Minden készen állott, hogy az eltervezett időpontban – 1938 szeptember 14-én 20 órakor – a tervet végrehajtsák. De mi történt? Még elhinni is nehéz 1938 szeptember 14-én 14 órakor befut egy váratlan hír, amely teljesen lehetetlenné tesz minden katonai összeesküvést, amit ennek hatására meghatározhatatlan időre el kell halasztani. Az angol miniszterelnök világgá röppenti azt az elhatározását, hogy személyesen kíván Hitlerrel találkozni. A szavakat gyorsan… Tovább olvasás »

antagonisztikevics
Olvasó
antagonisztikevics

Kimaradtak az UFO-k által irányított reptiliánok által irányított tuggyukkik által irányított illuminált szabados Kőműves Kelemenek!

Naooo
Olvasó
Naooo

Gagyi büdös *MODERÁLVA* duma.

antagonisztikevics
Olvasó
antagonisztikevics

Sebaj neveletlen vaddisznócska, azért ne csüggedj! Valahol neked is van helyed a táplálékláncban! (citrommal a szádban)

Naooo
Olvasó
Naooo

Figyeljen oda tata, nehogy fordítva tartsa azt a puskát, még főbelövi magát, ezt tanították a haccseregnél?

Virenzuola
Szerkesztő

A határvédelem és a humanitárius szempontok nem állnak ellentétben egymással érzésem szerint, a helyzetet lehet úgy rendezni, hogy mindenkinek jó legyen, a valódi menekülteknek is és Európának is. Az EU-nak ugyanis van annyi pénze, hogy a menekülteket helyben (a szomszédos országokban) elássa. Ez talán el is várható tekintettel jó pár nyugat-európai ország keze benne van az ottani háborúban.

Egyébként én érteni vélem azoknak a nőknek/férfiaknak a szándékát, akik segíteni szeretnének a menekülteken, ez egy nagyon tisztelendő szándék, a gond az, hogy azt nem értik, hogy ez nem segítség. A menekülteknek segíteni ott helyben lehetne itt nem, hiszen hatalmas az életszínvonalbeli különbség; az ilyen típusú szociális ellátások/támogatások ahhoz vezetnek, hogy emberek milliói indulnak el Európa felé és tennék ki magukat az életveszélyes útnak, ráadásul ez az európai országok gazdasági és társadalmi összeomlásához vezetne. Ők rövid távon gondolkodnak, csak azt látják, hogy itt vannak a menekültek, segítsünk rajtuk, de nem látják át ennek, a hosszabbtávú gazdasági és társadalmi következményeit.

Naooo
Olvasó
Naooo

Semmi pánik a demokraták átlátják, dörzsölik is.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Hopsz, egy normális vélemény! :-) Egyszerű földi halandóként a politikába, kormányzati intézkedésekbe nem tudunk beleszólni, napi szinten esélyünk sincs alakítani, a képviseleti rendszer nem is erről szól. De van ennek az egésznek egy humanitárius oldala, amit igenis tudunk alakítani. A kormányok bénáznak vagy épp túltolják a tevékenykedést, de az egész végén ott egy nagy rakás ember, akik a következményeket elszenvedik. A migránsok és mi tulajdonképpen ebből a szempontból ugyanazon az oldalon állunk. Bennem nem okoz semmiféle morális válságot annak az összeegyeztetése, hogy nem hagynám éhezni, alapvető dolgokban fizikailag nélkülözni a rászorulókat, miközben úgy gondolom, hogy a bevándorlást ésszerű és szigorúan átgondolt keretek között kellene – kellett volna tartani, és jóval több erőfeszítést tenni annak érdekében, hogy lokálisan, a kiindulásnál kezeljék a problémát. Az EU is, mert azért vastagon benne van a keze pár tagállamnak a háborús biliben. Viszont a magyar kormány végletes hisztije sem túl értelmes – már ha a belpolitikai tőkekovácsolást nem számítjuk értelmes cselekedetnek.

De ettől még odamentem, és vettem bébiételt, popsikenőcsöt, pelenkát, mert napi szinten többször érintem a Keletit munkábajárás közben, és láttam, milyen állapotok uralkodtak jó ideig. Normális értékrendű embernek gondolom magam, nem nagyon tudok elmenni teljes lelki nyugalommal egy vagy több éhségtől üvöltő gyerek mellett, bármit is gondoljak a szüleiről, a sorsukról, döntéseikről stb. A szigor, következetesség, átgondolt stratégia jó dolgok, de előbb kicsit legyünk már emberek, basszus.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Bennem nem okoz semmiféle morális válságot annak az összeegyeztetése, hogy nem hagynám éhezni, alapvető dolgokban fizikailag nélkülözni a rászorulókat”

Milyen rászorulókat?

“és jóval több erőfeszítést tenni annak érdekében, hogy lokálisan, a kiindulásnál kezeljék a problémát.”

Likvidálni az usát a terrorista csapataival együtt? Mehet rájuk az atom.

“De ettől még odamentem, és vettem bébiételt, popsikenőcsöt, pelenkát”

Majd elvágják a nyakadat, miután hatan beléd verték.

“Normális értékrendű embernek gondolom magam, nem nagyon tudok elmenni teljes lelki nyugalommal egy vagy több éhségtől üvöltő gyerek mellett”

Ezek nem gyerekek, ezek bűnözőfiókák.

“de előbb kicsit legyünk már emberek, basszus.”

Legyünk bizony, ezért kell őket kirugdalni. Mehetnek utánuk a pátyolgatóik is.

Pillanatragasztó
Olvasó
Pillanatragasztó

Kecskét kellett volna vinni a rászorulóknak, ahhoz vannak szokva.

“odamentem, és vettem bébiételt, popsikenőcsöt, pelenkát”

Legalább több lóvé maradt nekik a kalasnyikovra.

Koriander
Olvasó
Koriander

èbredj kiràlylàny… köszönd meg Viktornak, hogy biztonsàgban vagy.

Pillanatragasztó
Olvasó
Pillanatragasztó

Pontosan. Azt írja “de előbb kicsit legyünk már emberek”. Azt hiszem, fogalma sincs, hogy milyen valójában az emberi természet, hanem megragadt a hippi életérzésnél, abban a hitben él, hogy minden ember egyenlő és egyforma értékek mentén él. Hát nagyon nem. Az igazság az, hogy ha nincs civilizáció, akkor állatok vagyunk. A számunkra “normális” értékrend nem belülről fakad, hanem tanult képesség. Aki nem civilizált, az 20 forintért gondolkodás nélkül elvágja a nyakad. Akik onnan jönnek, ahol nincs civilizáció, azoktól nem meglepő az a viselkedés, amit bemutattak.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Ne röhögtess már, Koriander! Viktornak a biztonságunkat? Köszönje meg ő, hogy annyi szűklátókörű egybites van ebben az országban, hogy a menekültsétáltatás és kerítés után majd újra beszavazzák a tutiba. Ha törődött volna bármilyen biztonsággal, nem grasszáltat egy egész városnyi embert érdemi ellenőrzés, felügyelet és humanitárius ellátás nélkül fel-alá az országban magyar nyelvű vaktérképpel, hátha csinálnak valami balhét, vagy legalábbis jól megijesztik a szavazóbázist.

Amúgy pedig nem egy egységes massza jött, amit két-három sematikus jelzővel le lehet tudni. Vannak köztük olyanok, akik alapvetően eléggé civilizált közegből érkeztek és vannak, akik a totális barbarizmusból, és a két szélsőség között megannyi további variáció. Még akár mazsolázgatni is lehetett volna. A szír vagy iraki, iráni nők kifejezetten szépek, a bombázásuk előtt rendes kultúrájuk is volt, meg angolvécéjük, viszont a feminizmust hírből sem ismerik, sokan örülnétek egy olyan helyre, engedelmes asszonykának. Hm? Nagy igényeik sincsenek, csak a szőrtelenítőből kell többet venni nekik.

DennisVT
Újságíró

Amúgy pedig nem egy egységes massza jött, amit két-három sematikus jelzővel le lehet tudni. Vannak köztük olyanok, akik alapvetően eléggé civilizált közegből érkeztek és vannak, akik a totális barbarizmusból, és a két szélsőség között megannyi további variáció

És mi az elképzelés? A határnál, amikor jönnek befele, akkor egyesével leülsz velük beszélgetni, hogy ki, honnan, milyen kultúrából érkezett, milyen családi viszonyokból, milyen előélettel? Csináltatsz velük egy EQ/IQ tesztet, és az EU átlag 80%tól beengeded őket? És gondolod majd igazat mondanak, ha érdekükben áll hazudni? Vagy hogy? Tényleg, minden értelmes ötletre nyitott vagyok.

Naooo
Olvasó
Naooo

Megmérnék az álló faszukat.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Zsaru ismerősökkel sokszor volt ez téma. Ők alapvetően azt nehezményezték, hogy a belügyes, külügyes apparátus, titkosszolgálat releváns csatolt részei nem voltak sehol, nem volt tolmács, értelmezhető szakemberi segítség. A politikai szándék erősen az volt, hogy hagyják szabadon áramolni a tömeget, holott legalább az elején még elég kapacitás lett volna a szűréshez.

Akik helyszínen is voltak, azok szerint simán még szemre is le lehetett válogatni a csürhét a civilizált rétegtől, de ez valszeg evidens. Azt mindenki elmondta, hogy a csürhe között szép számmal voltak normális, értelmes, kulturált emberek, nem vették ők sem egy kalap alá az összeset. Ugyan sokan eldobálták a papírjaikat, de más módon próbálták igazolni a kilétüket, illetve sok mindent rejtegettek, ami később pl. munkavállaláshoz kellhet – bizonyítványok, eü iratok stb. Sok eszközük van, amivel ugyan nem lehet mindenkit teljes biztonsággal átvilágítani, de ki lehet szűrni, hogy kik engedhetők be nagyobb kockázat nélkül, a többit meg lehet visszapaterolni. Viszont a máskor standard vizsgálatra sem idő, sem ember, sem kormányzati akarat nem volt.

Az EU is elbaxta, most se jó, hogy ellenőrzés nélkül szabadon mászkál mindenki. Viszont annyian vannak, hogy egy-egy ország önállóan nem boldogul velük belátható időn belül. A zsaru haverok szerint a kvóta nem ördögtől való. Már a nyáron simán meg tudták volna fogni a tömeget és ideiglenes, városoktól szeparált helyre vinni a határ mentén, majd szépen felosztani a többi EU-tag között, hogy mindenki csekkolgassa a saját apparátusával, hogy kit lehet szabadjára engedni, és kit kell gyanús elemként visszadobni. Orbán xenofób hisztériája és a németek, osztrákok naiv hippikampánya ugyanolyan szélsőséges hülyeség volt.

Amúgy kapaszkodj, zsaruék szerint a normál eljárásnak tényleg része az IQ teszt, néhány személyiségteszt, kulturális, életmód tárgyú elbeszélgetés is. Egész meglepő pontossággal képesek belőni, hogy jelent-e veszélyt valaki, nem csak szimpla bemondáson alapul. Ha akarják. Meg ha van rá pénz, idő és ember.

Az a bajom nekem ezzel, hogy mindenki egy tőmondattal akarja elintézni az egészet, lehetőleg politikai szimpátiától függően. Holott elég sokféle vetülete van a dolognak, előnyei, hátrányai, veszélyei, humanitárius, politikai, gazdasági, katonai kérdések. Csodálkozom azokon, akik szerint fekete-fehér módon, egy csapásra, ráadásul kétséget kizáró, örök érvényű igazságok kimondásával rendet lehet tenni.

Naooo
Olvasó
Naooo

Az idegengyűlölet jó.

Kalman
Újságíró

Ezek a zsaruk voltak amelyikek a 2006-os tüntetéseket szétverték? Én is őket kérdezném meg, hogy mi a legjobb a népnek.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Kicsi ez az ország, nincs tartalék rendőrség, na meg aztán nem is kell, mert a fradi B-közép is ugyanaz, csak ma már más indokot keresnek, ha kedvük támad szétütni a várost.

De ne bántsd őket, 2006 óta sokat fejlődtek, van új vízágyú és EU-s matricás bömbik.

Koriander
Olvasó
Koriander

èn is kerestem az árnylatokat, mèg Pàrizs utàn is, de a szilveszteri összeurópai erőszakhullàm utàn màr csak fekete maradt.
n ő k e t gyaláztak meg,
nem egy városban,
hanem szinte minden európai nagyvàrosban,
ahovà illegàlis bevàndorló férfiak érkeztek.
A nèmet igazsàgügyminisztert màris shamingelik, hogy nem tehet olyan meggondolatlan kijelentèseket, hogy összehangolt akció (èrtsd taktikai, pszichológiai hadviselès) volt.
Pedig, de.
nyertek, mert mindenki fèl.
A terror latinról lefordítva fèlelmet kelteni.
Az meg egèszen ledöbbent, hogy feminista létedre, hogy van képed közel-keleti nők nyomoràn viccelődni (egyèbként meg emancipàltak voltak az arab tavasz előtt (egyetemi, nem büfèszakos (orvos, règèsz, mèrnöki vègzettségekkel…azóta jogfosztottak).

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Pedig én komoly rációt látok a szervezettségben, az összehangolt félelemkeltő akcióban. Nem tartom hülyeségnek azt a nézetet, hogy épp a terrorizmusban érdekelteknek jön jól, ha az EU kapkod és halálra rémül, illetve beigazolódni látja a szélsőségesek rémálmait. Az EU jobboldali radikalizálódása végső soron a terroristák malmára hajtja a vizet. Ráadásul valóban elkövették azt a taktikai hibát, hogy lényegében ellenőrizetlen tömegeket engedtek szabadjára a nagyvárosok kellős közepén. Ezt rohadtul nem kellett volna, az EU jó ideje béna kacsát játszik.

Miért viccelődök, miért viccelődök? Ha nyíltan femcsiként hozzád hasonló kijelentést tettem volna arról, hogy ha nem is mind, de akad a menekült nők között jó pár emancipált, értelmes, hasznos, diplomás nő, az itteni közösség két másodperc alatt széttépet a libákkal. De így talán akadt egy-két férfiember, akinek az agyán legalább egy pillanatra átfutott a gondolat, hogy értékes női lények is megfordulhattak a tömegben.

A szőrtelenítési helyzet viszont nem vicc, jártam arrafelé és láttam, mi van a csador alatt. Huhhh, őszinte részvétem azoknak a csajoknak, viszont a cukorgyantájuk bazi jó, rendszeresen hozatom az exférjemmel :-D

Naooo
Olvasó
Naooo

“illetve beigazolódni látja a szélsőségesek rémálmait”

Ez nem az igazságosok rémálmai, hanem a tapasztalati örökös tények.

“az EU jó ideje béna kacsát játszik”

Az eu eleve zsidó terroristák kreálmánya.

Reszet Elek
Szerkesztő

Naooo
Olvasó
Naooo

Humanitárius ellátás? Jobban menjen a tapizás?
Iránban mit bombáztak?

Kalman
Újságíró

Ezért férfi dolog a politika: vegyük le az érzelmeket, és nézzük csak a végeredményt! Magyarországon egyelőre nincsen jelentős mennyiségű migráns, és ha Orbán Viktor tökös marad, akkor nem is lesz. Ebben a kérdésben minden tisztességes ember mellette áll, függetlenül attól, hogy egyébként mit gondol róla meg a belpolitikájáról.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Mármint ilyen a politika, ha férfiak csinálják. Vasúti talpfát lehet gyártani az érzelmi tényező és emberi oldal figyelembe vétele nélkül, de a politikának miért kellene ilyennek lennie, mikor a cselekedetek eredménye emberek életére van hatással?

Áhhh, inkább ne is válaszolj, rohadt hosszú vita lenne…

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“a politikának miért kellene ilyennek lennie, mikor a cselekedetek eredménye emberek életére van hatással?”
Talán azért, mert emberek életéről és sorsáról nem (egyéni) érzelmek és indulatok alapján kellene dönteni, hanem racionális elvek mentén?
/Tudod, attól, hogy az embernek vannak érzelmei, még nem feltétlen azok hozzák a leghatékonyabb döntést egy problémára. Pláne, hogy érzelme minden embernek lehet különböző. Mi alapján döntenéd el, hogy melyik adja a megfelelő megoldást a sok közül?/

Reszet Elek
Szerkesztő

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Az egyének érzelmeinek, félelmeinek gerjesztése, szándékolt manipulációja belefér, az empatikus döntéshozás már nem? Ha manipulálja a választók érzelmeit a saját céljai érdekében, akkor tökös, férfias, ez kell nekünk. Ha esetleg empatikusan próbálna viselkedni valamilyen csoporttal, és ezt figyelembe venni a döntéshozáskor, akkor nőies és dobjuk ki?

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Az egyének érzelmeinek, félelmeinek gerjesztése, szándékolt manipulációja belefér, az empatikus döntéshozás már nem?
Ki is mondta ezt? Mármint rajtad kívül?

Egyébként meg attól, hogy valaki esetleg manipulálja a választókat a céljai elérése érdekében, még lehet empatikus (akár még a célja is).

Kalman
Újságíró

Hát pont ez a lényeg. Az érzelmi tényező térnyerése. Az érzelmek nem tudnak távlatban gondolkodni, csak az itt és mostot látják. Egy kisgyereket valóban így kell gondozni, de egy államot vezetni katasztrófa lenne ezzel a hozzáállással. Aki kicsit is perspektívában látja a dolgokat és nem az érzelmei által vezérelten az nagyon jól tudja, hogy ez az egész menekültesdi nagyon könnyen polgárháborúhoz vezethet. Rosszabb esetben egész Európára kiterjedő háborúhoz is. Ezért nem lehet nőkre bízni a politikát, mert ők egy síró gyerek látványától azonnal ellágyulnak. Látod, Németországnak egyetlen női kancellár is elegendő volt hogy a polgárháború szélére sodorja.

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Én épp azt látom, hogy a hideg fejjel, kiszámított módon manipulált események rövid és középtávon hatékonynak tűnnek, de épp a célorientált, hatalomvezérelt, mindenen átgázoló érdekpolitizálás okozza a legnagyobb károkat hosszabb távon.

Beleérzőképesség, empátia nélkül hoznak döntéseket kisebb, nagyobb csoportok sorsáról, akár úgy, hogy az elfogadás érdekében szemérmetlenül manipulálják is a véleményeket, majd mindenki csodálkozik, hogy a várt sikerek elmaradnak, mert az emberek életében és döntéseiben az érzelmeiknek igenis komoly szerepük van.

De ez megint egy hülye sztereotíp marhasághoz vezet, a férfi politikus nem mindig férfias, a nő meg nem mindig nőies módon politizál. Merkel mami nem viselkedett szappanoperán szocializálódott, meghatódós háziasszonyként, hanem tolta a német gazdasági szereplők szekerét, és egyéb erős német érdekképviseletet, volt az EU-ban elég férfi, akik érzékenykedtek helyette.

De máshol is van így. Pl. a hazai oktatáspolitikában Hoffman Rózsi néni viselkedett idióta férfipolitikusként, és szakpolitikai kérdésekben inkább Pokorninak voltak nőiesnek mondható megoldásai, már amíg hagyták szóhoz jutni ( poroszos rendpárti oktatás vs. egyéni kompetenciák és kooperatív módszerek).

Naooo
Olvasó
Naooo

Naivság lenne azt hinni, hogy orbán rabbi a magyarokért tette ezt. Nyilván leszóltak a hittestvérek, nehogy véletlen új izraelből palesztina2 legyen.

Caravella
Olvasó
Caravella

libsifemcsiszingli
Olvasó
libsifemcsiszingli

Ááááhhh, nektek semmi se jó! :-D

Reszet Elek
Szerkesztő

Nem úgy mint ti ott Merkel mama csizmája alatt…

Libsi: Álmodj királylány

mdmselle
Újságíró
mdmselle

Koriander, tudtok tenni valami megelőző intézkedést a védelmetek érdekében? Itt a városban nálunk a rendőrség azt ajánlotta, hogy esetleg szerelkezzünk fel önvédelmi holmikkal, pedig az országnak pont ezen a részén nincs is olyan túl sok migráns, csak a nagyobb városokban, úgyhogy elmentünk a fegyverboltba, és vettünk ezt-azt, megkaptam az első zsebsokkolómat (remélem sose kell használnom), mondta a boltos, hogy még soha olyan jól nem ment az üzlet, mint november óta, mindenki be van parázva. Azt olvastam valahol, hogy Svájcban egy magasrangú katonai vezető is azt nyilatkozta, hogy nem ártana, ha a lakosság felkészülne egy esetleges káoszra készletekkel, meg olyan eszközökkel, amivel meg tudja védeni magát. Szép kilátások mondhatom.

Koriander
Olvasó
Koriander

ez lesz.
Mi is egy nyugis környéken élünk, Szilveszterkor ez volt a legbiztonsàgosabb vàros :/, de hogy mi lesz júniustól (akkora ütemeztèk a kiskorúak menedèkét), de addig mèg sok minden vàltozhat.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“Az EU-nak ugyanis van annyi pénze, hogy a menekülteket helyben (a szomszédos országokban) elássa.”
Na hallod! Arra sokan szánnának akár még komoly összegeket is! ;D

Asidotus
Olvasó
Asidotus

Hát, én nem így látom. Amennyire feltűnt nekem, vegyesen vannak férfi és női ismerőseim a menekültsimogatók között.

És a menekültellenes hozzászólások között igenis sok nőt láttam, Facebookon, arccal, névvel is felvállalva.

A nők jelentős része, sőt, szerintem a többsége rasszista, amit egyes, kivételesen magas szintű férfivel szemben tesznek félre.

A férfiak sokkal hajlamosabbak más rasszú nővel lefeküdni, mint a nők fordítva.

És épp emiatt nagyon meglepődünk, amikor egy nő mégis, és ez szerintem torzítja az érzékelésünket

Reszet Elek
Szerkesztő

Reszet Elek
Szerkesztő

A kimutatás magáért beszél. Összefoglalva, a legkelendőbb a nők között a fehér férfiak, kivéve a fekete nőknél mert ők rasszisták míg a nőknél a kis ázsiai cukorbabák viszik a prímet. Antipátia tekintetében a nőknél a fekete szubhumán hímek a legutáltabbak, kivéve ugye a rasszista fekete nőket, míg a férfiak bőrszínre való tekintet nélkül legkevésbé fekete nőkben tüntetnék el a varázspálcájukat.

Ebből adódóan a férfiak alja, akik fekete nőkkel párosodnak míg csak a nők alja fedezteti magát fekete fickóval (kivéve ugye a fekete nőket).

Végső következtetés: A kívánatossági lista tetején a fehér férfi-ázsiai nő pár van míg a legalja a fekete férfi és fekete nő párosa. Szóval végső soron a világon mindenki rasszista kivéve a fekete férfiakat. Vagy nem? ;-)

hunbagira
Újságíró

Kár, hogy ez az amúgy érthetetlen kép. Eleve nem nevesíti a közel-keletieket és a dél-ázsiaiakat (india és környéke) akikről cikk szól.

Szóval szart sem ér….

Reszet Elek
Szerkesztő

Az ábra értelmezésében sajna nem tudok segíteni. Ha figyelmesen megnézed, láthatod, a kommentem válasz Nunu bejegyzéséte, ahol rassz-preferenciákról ír.

hunbagira
Újságíró

 

Örülök, hogy egy tapasztalati tényt akarsz cáfolni. Amúgy, hogy a nők babusgatják “rumcájszékat” az nemcsak ennek az oldalnak tűnt fel, hanem az “ellenségnek” a feminfo-nak is.

Persze ez nem azt jelenti, hogy minden EGYES nő majom és puncinedves szeretettel rohan a keletibe az egyszeri hasszánt dögönyözni és, hogy minden férfi idegenkedik tőlük. Hanem, hogy a nők között jóval több a rumcájsz lover mint a férfiak között illetve jóval kevesebben utasítják el a betolakodásukat.

Virenzuola
Szerkesztő

Mindenkinek más a tapasztalati valósága, lehet, hogy ő nem úgy látta, ahogy ti. Tényleg sok férfi van a migránssegítők között, bár én is úgy látom, hogy több a nő, de ebből nem vonnék le nagyobb következtetéseket, ennek sok oka lehet. Bár a közvéleménykutatások valóban azt mutatják, hogy a nők jobban támogatják a menekültek befogadását, mint a férfiak, de az eltérés mindössze pár százalékpontos, lényegesen nagyobbak a különbségek akkor, ha a pártpolitikai preferenciák alapján hasonlítjuk össze az emberek véleményét.

Big G.
Újságíró

Végre egy igazán jó cikk! Van aktualitása, van benne gondolat, megfelelően körüljárt és azt hiszem, sikerült megmaradnia egészen tárgyilagosnak. Ami az egyenlősdi vs. cserealapú vilàgot illeti, ezen belül a férfi és női attitűdöket, az annyira valóságos és érdekes, hogy akàr egy önálló cikket is megért volna.

.
Olvasó

.

Caravella
Olvasó
Caravella

lady
Olvasó
lady

Én inkább bemásolom a több héttel ezelőtti gondolataimat, aggályaimat!

Azért az elfelejtődött a határnyitásokkal hogy ha mi szabadon járkálhatunk akkor mások is ugyanígy bejöhetnek. Persze mint ahogy írva vagyon, itt csak átutazik mindenki , de már azért látszik meg sejthető is volt hogy nem igazán fog Európa lufikat eregetni a sok ember láttán. Persze a vezetők döntéseibe nem sok beleszólása van egy egyszerű polgárnak eszi nem eszi nem kap mást Bocsásson meg a  világ de én nem tudok azért nyugodtan hátradőlni hogy majd minden rendben lesz. Nem …pánik csak egyszerű következtetés előre tekintés , logikus gondolkodás , na de már ez is baj mert “jó” közösséget országot az egyetértés tart össze. Az egyedi véleményezők mindig kilógnak a sorból , mert nem befolyásolhatók .

Az európai lakosság is beperelhetné az államfőket ugyanis eladták Európát , ez látszik és érezhető. Csak szakszövegeket hallunk , szakértők nyilatkoznak mi van ,mi lesz azonkívül aztán hovatovább sehova.

Emberek millióit ilyen élethelyzetbe hozni , ez törvénytelen . Vagy nincs is ilyen törvény ! Ugyan hol lehetne felelősségre vonni őket , hogy mit tesznek vagy mit nem? A lakosságnak tartoznak , a népnek az egyszerű embereknek a saját földjeiken élőknek.

A legtöbb bevándorló fiatal férfi, hát  máshol úgy látszik csak fiúk születnek? Veszélyesen sokan vannak , hát nem hinném hogy az európai hölgyek velük szeretnének  szaporodni!

Naooo
Olvasó
Naooo

Egyértelmű, hogy a demokraták bűnözők.

Kalman
Újságíró

Nem szívesen fokozom tovább a rosszérzést, de szerintem még a hipergámiát is fel lehet itt sorolni. Mert igaz ugyan, hogy jelenleg szinte semmijük nincs, de mégis ők a bátrak, akik többezer kilométeres utazásra vállalkoztak, hogy egy idegen országban legyenek sikeresek. (Persze mi tudjuk, hogy valójában a titokszolgák által pénzelt és irányított tömeges kéjutazásról van szó, de ők nem tudják.)

Mi meg akik itt vagyunk még arra is képtelenek vagyunk, hogy magunkat vagy a nőinket megvédjük. (Persze ennek az EU és a saját bűnözőink az okai, csak ezt megintcsak nem értik ezek a nők.) Úgyhogy a migránsoké a jövő. A nők meg ezt megérzik, és mielőtt végleg elbukunk, átállnak hozzájuk.

Mindezt persze nem úgy kell érteni, hogy ezt végiggondolják és tudatosan így gondolják. Csak ösztön szinten érzik tudatalatt, hogy az itteniek totálisan férfiatlanok, a migránsok meg nem. Ahogy rosszabbodik a helyzet úgy fognak a “nőink” átpártolni. Sajnos ez a természet törvénye.

Naooo
Olvasó
Naooo

Ez a kurvák törvénye.

Caravella
Olvasó
Caravella

 

 

Naooo
Olvasó
Naooo

Legalább raktak volna bele mérget.

the hermit
Olvasó

Szerintem liberálisék részéről egyszerű önigazolás a dolog: így bemesélhetik maguknak, hogy ők az emberségesek, a jók, a humanisták, mindenki más pedig büdös náci.

Pash Cutter
Olvasó

hirtv.hu/magyarorszageloben/utkozesek-1306082

“Ha Európa identitása egy kicsit megroppan, akkor annak valamennyien szívből örülhetünk.” (TGM)

Naooo
Olvasó
Naooo

Mondta a midó.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez az ember lassan önmaga bohócává válik, ha ez egyáltalán lehetséges. Öregségére végképp elmegy az esze vagy csak sokkal inkább láthatóvá válik mindaz a mocsok, ami a fejében tenyészik, készen arra hogy a világba öklendezve ártson, pusztítson és romboljon.

“Ó, Gertrud, ez, mint gyilkoló pokolgép,
Több helyen üt fölösleges halált.”

greifswalder
Olvasó
greifswalder

“A mai korszellem inkább arról szól, hogy a nők egymásnak akarnak megfelelni, nem pedig a saját útjukat járva a megfelelő partnert kiválasztani.”

Hmm… ismerős valahonnan. Csak nem Social Proof-nak hívják máshol?

http://hvg.hu/plazs/20151006_c_molnar_emma_hidas_judit_interju

 

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Suum cuique:

Sok mindenben nem értek egyet veled, de ez a cikk csillagos 5-ös, gratula.

Caravella
Olvasó
Caravella
hunbagira
Újságíró

A moderátok, miért törölte a Zsoháros hsz-met?

Moderator-04
Szerkesztő
Moderator-04

Gondolom valamelyik modnak nem tetszett a linked. Ezek a helyek érdekesek lehetnek, de itt a Férfihangon semmiképpen sem hivatkozási alap.

Viszont a linked hírértéke itt is elérhető.

Naooo
Olvasó
Naooo

Pedig zsorosgyurka, pont beleillik a képbe hirdetni a buta tyúkoknak a cigányokat.

Huffnagel Pista
Újságíró

Arab fiúk, német lányok – sexepil X ribiseta X ficki-ficki http://klou.tt/a7d6bmkw5n8j 

Somogyi József
Olvasó
Pillanatragasztó
Olvasó
Pillanatragasztó

Eközben a feministák a férfiak kijárási tilalmát szeretnének bevezetni.

http://www.donotlink.com/framed?831787

Naooo
Olvasó
Naooo

Még annyi védelmük se legyen a picsáknak, hogy 1-2 járókelő lecsapjon pár szutykot, mennyire nőellenesek ezek a feministák.

Pillanatragasztó
Olvasó
Pillanatragasztó

És végre nem a férfiaknak kell végezni az éjszakai műszakot. Támogatom.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

Deansdale blogján írtam már ez ügyben, ezért berakom ide is. Szerintem lenne korrekt és normális, mégis hatékony megoldása a migráns problémának. 1. A zöld határok lezárása Minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy bárki is ki-/bejusson ott. Ha próbálkozik, le kell lőni a picsába. Ha gyereket tart pajzsként maga előtt, akkor elfogni, egy héten át naponta szarrá verni, és csak utána lőni fejbe és dobni ki a ganédombra. Ugyanez a tengereken is. A “menekültek” hajóit visszafordulásra kell kényszeríteni, avagy ha ez sikertelen, akkor rendre el kell süllyeszteni. Az első pár géppuskasorozat után nem próbálkoznának a zöld határokon, hanem csak a rendes határátkelőkön (regisztrálva). 2. Regisztrálatlanul bent lévők kipaterolása Általános razziákat tartani, és mindenkit, aki besunnyogott, visszatoloncolni a hazájába, kivétel nélkül. Ha nem árulja el, honnan jött, akkor az új otthona az Atlanti-óceán avagy a Földközi-tenger lesz, választása szerint. Hajóra rakni és beleszórni a tengerbe. Az első pár lubickoló után úgyis eszébe jut mindnek, hogy honnan is jött. Természetesen amikor kitoloncoljuk őket, ujjlenyomatot veszünk tőlük, hogy a későbbi próbálkozásokat kizárjuk. 3. Regisztrált menekültek Aki regisztrált, és regisztrációkor menekültként határozta meg magát, azokat menekülttáborokba rakni. Görögországnak van egy rakás lakatlan szigete. Nincs hideg télen se, sátortáborokban jól elvannak. Kaját, vizet, orvosi ellátást kapnak, meg megvédjük őket. Más nem jár, sem pénz, sem egyéb. Bármikor hazamehet, ha jelzi, de engedély nélkül a szigetet nem hagyhatja el. Ha megpróbálja, le kell lőni. Ha a hazájában véget ér a háború, visszaküldeni. (Ezzel egyébként az ENSZ minden törvényét és szabályát tökéletesen betartanánk, mert az is azt írja elő, hogy a háborús és hasonló menekülteket menekülttáborokban kell elhelyezni és ott ellátást meg védelmet kell nekik adni.) 4. Regisztrált bevándorlók Ha regisztrációkor bevándorlóként határozta meg magát, akkor az alábbiakat kellene nézni. – Ha van munkája (vagy iskolája, ahol tanítják), és van olyan személy, aki felelősséget vállal érte, és mellette beszéli a helyi nyelvet is, akkor maradhat. (Természetesen fokozott figyelmet kap a hatóságoktól.) Felelősséget egy bevándorlóért csak európai állampolgár vállalhat, és csak olyan, akinek mindkét szülője is már európai állampolgár volt. És egy ember maximum egy másik felnőtt, meg 2-4 gyerekért vállalhat felelősséget. A felelősségvállalás abból állna, hogy ha a bevándorló valamilyen bűnt elkövet, akkor nem csak a bevándorlót büntetik meg érte, hanem a felelősséget vállaló személy is pont ugyanazt a büntetést kapná. Utána a sok libsi kedvére hívhatná be a bevándorlóikat, és vállalhatnák értük a felelősséget. (Alapelv: Ne más f@szával verd a csalánt!) – Ha nincs munkája/iskolája, avagy ha senki nem vállal érte felelősséget, avagy ha nem beszéli a helyi nyelvet (vagy valamely európai nyelvet) akkor haza kell toloncolni. Természetesen a regisztráció (ujjlenyomat, stb.) itt is alap, akárcsak a menekültek esetében. 5. A jövőben érkezők Aki a jövőben érkezik menekültként avagy bevándorlóként, azokkal a 3-4. pont szerint eljárni. 6. Egyenlő jogok Valódi egyenlőség ember és ember között. Nincs sem negatív, sem pozitív megkülönböztetés senkinek. Akár fekete, akár arab, akár nő, akár férfi, akár cigány, akár buzi, akár rokkant, akár öreg, akár menekült, akár bármi más. Nincsenek állami támogatások az egyházaknak, nincs állami támogatás cigányoknak, nincs állami pénz nők/férfiak segítésére, váláskor a gyereket váltott elhelyezéssel + közös felügyelettel helyezzék el, nincs ingyen lakás a muszlim bevándorlóknak, stb. Mindenki egyenlő, és nincsenek egyenlőbbek. 7. Szociális háló megszüntetése Áttérés egy kapitalista gazdasági modellre (a mostani szocializmusból), ahol nem jár alanyi jogon az államtól a nyugdíj, rokkantsági segély, EÜ ellátás, felsőoktatás, családi pótlék, lakás, gyes, gyed, egyéb segélyek. Emellett nincsenek államilag támogatott munkahelyek (főleg nem bevándorlók részére). Mindenki magát tartja el a saját jövedelméből. Ha valaki támogatni akarja a bevándorlókat, cigányokat, betegeket, nőket, rákos gyerekeket, macskamenhelyeket, egyházakat, stb. azt tegye meg a saját zsebéből. Az állam csak a legszükségesebb szolgáltatásokat nyújtja. A gazdasági… Tovább olvasás »

Naooo
Olvasó
Naooo

“Sőt, megoldottuk a többi problémánk nagy részét is, a népességcsökkenéstől”

Egy boxost se akarok látni az országomban, se boxos mérnököt, se boxos orvost.

Reszet Elek
Szerkesztő

“korrekt és normális, mégis hatékony megoldása”? – ” le kell lőni a picsába”, “egy héten át naponta szarrá verni”, “hajóit visszafordulásra kell kényszeríteni, avagy ha ez sikertelen, akkor rendre el kell süllyeszteni”, “Hajóra rakni és beleszórni a tengerbe.”, “le kell lőni” ???

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

1. Ha valaki az éjszaka közepén berúgja az ablakodat, majd elkezd bemászni rajta, mit csinálsz?

A. Betessékeled, üdítővel kínálod, majd elbeszélgetsz vele a napi dolgokról?
B. Beleversz kettőt a pofájába, majd lerúgod a veséjét?

Tudod, amikor valaki a zöld határon akar bejönni, az egy ország szuverenitását vonja kétségbe. Gyakorlatilag megtámadja az országot, ezzel együtt az abban élő embereket. Nem veszi figyelembe az ottani törvényeket, az emberek szokásait és érdekeit. Márpedig ha valaki megtámadja az országot, azzal szemben a korrekt hozzáállás az, ha lepuffantjuk a picsába.

.

2. Ha valaki egy kisgyerek életét veszélyezteti; emellett maga előtt tartja, ezzel védve saját magát egy általa szándékosan elkövetett törvénysértő tett során, mit csinálnál?

A. Megsimiznéd a kis buksiját az elkövetőnek, és megpróbálnád elmagyarázni a drága embernek, hogy kisgyerekeket nem használunk pajzsként törvénysértő cselekedetek gyakorlása során?
B. Lelövöd a picsába a férget?

Tudod, ha valaki gyerekek életét szándékosan veszélyezteti, ráadásul mindezt úgy, hogy a gyereket felhasználja a saját érdekei miatt, ráadásul mindezt egy törvénysértő esetben, az nálam semmi mást nem érdemel, mint golyót. Lehet, hogy egyesek szerint ez nem olyan rossz dolog, de majd ha esetleg lesz gyereked, gondold végig, milyen lenne, ha mondjuk az anyja pajzsként használná mondjuk egy kirakatbetörős bolti rablás végrehajtása és a hatóságnak való ellenszegülése során. Utána ha ez megvan, várom majd a véleményedet.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ne essünk túlzásokba! A kérdőjelektől eltekintve minden egyes karakter a tiéd volt.

Fügetlenül attól hogy én szívem szerint mit csinálnék velük, nem tartanám korrektnek és normálisnak az általad leírtakat. Arról nem is beszélve hogy jelen politikai környezetben teljesen lehetetlen a megvalósításuk.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

“Ne essünk túlzásokba! A kérdőjelektől eltekintve minden egyes karakter a tiéd volt.”
Igen, én írtam mindet, vállalom is.
Miért lenne ez túlzásba esés? Nem értem.

“nem tartanám korrektnek és normálisnak az általad leírtakat”
Én igen. De ennyi erővel ha gondolod, szereljük le a hadseregünket, nyissuk ki a zöld határt és hadd jöjjön, aki csak akar. Még táblákat is tehetnénk ki valami “EURÓPA TÉGED VÁR!” szöveggel. :)

“jelen politikai környezetben teljesen lehetetlen a megvalósításuk”
Jelen politikai környezetben a feminizmus háttérbe szorítása is lehetetlen.
A multikulti meg a feminizmus kéz a kézben jár.
De ennek ellenére mégis ez a célunk, nem? Legalábbis az enyém biztosan.

Egyébként meg amit írtam, egyetlen nemzetközi egyezménybe sem ütközik. (Egyedül az, mikor agyonverjük meg lelőjjük miután elvettük tőle a gyereket. De ugye amíg a gyerek a kezében van, nem lövünk rá, így marad részemről ez a megoldás.) Viszont ha a zöld határon próbálkozókat lepuffantjuk, az az égvilágon semmilyen nemzetközi egyezménybe nem ütközik. Minden országnak joga van megvédeni a határait. Ez pont ugyanolyan jog, mint amikor a házadat van jogod védeni. Tudom, a mai liberálfasiszta papucs világban a betörőnek több joga van sokszor. De én nem vagyok sem papucs, sem liberálfasiszta.

Reszet Elek
Szerkesztő

1. bek.: Nem deklarált háborús helyzetben halálbüntetést sem ismerő országban bírósági tárgyalás nélkül, statáriálisan kivégezni jócskán a túlzás kategória. Emberek intézményesített fizikai fenyítése ugyancsak.

2. bek.: Ezt hívják hamis dilemma érvelésnek. Nem csak ez a két lehetőség áll rendelkezésre.

3. bek.: Valóban ez a cél, de már a te megfogalmazásodból is látható mennyire globális, az egész világot érintő problémáról van szó. Nem célszerű a valóságtól elrugaszkodott elképzelésekkel dobálózni. Ez amolyan dühöngésnek megteszi, csak semmi értelme. (megj.:Én szívem szerint aláaknáznám a határt, de még ez sem lehetséges lévén ezt is tiltja nemzetközi egyezmény, amihez csatlakoztunk.)

4. bek.: Szóval akkor mégis ütközik? Amúgy szerinted a schengeni egyezmény lehetővé tenné Magyarországnak a zöldhatárra tévedők agyonlövését?

Annyi nemzetközi egyezményhez csatlakoztunk már, hogy még kuplerájokat se lehet csinálni hivatalosan, nemhogy olyasmiket amiket írsz…

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

1.
Még éltem, mikor kis országunk határain aknamezők voltak. GYATA-64 típusú taposóaknák, ha esetleg ismerős. Pedig emlékeim szerint nem álltunk senkivel háborúban. Emellett az nem statáriális kivégzés, ha valaki odamegy a zöld határhoz, felszólítás (akár táblákkal, akár szóban, stb.) ellenére át akar jönni, majd emiatt lelövik. Ha esetleg voltál katona, akkor talán emlékszel rá, hogy őrségben ugyanez az eljárás. Ha nem áll meg a fószer a felszólításra, akkor lelövöd.

2.
Nem, ez vicc lett volna, csak ezek szerint nem ment át. ;)

3.
Nem gondolom, hogy a valóságtól elrugaszkodott dolog lenne megvédeni a zöld határokat. Ugyan a mai liberálfasiszta jajongó világ nem szereti, de ettől még logikus lépés. És én bizony erősen bízom benne, hogy hamarosan el is jutunk idáig.

Amit írsz aláaknázással, azzal pont ugyanazt csinálnád, mint az őr, aki lő.
Annyi különbséggel, hogy:
– Az őr tud mérlegelni, míg az akna nem.
Ha egy gyerek megy arra, az az aknának tökmindegy, míg az őrnek nem.
– Az őr öl, de előtte figyelmeztet.
Az akna figyelmeztetés nélkül nyomorít.

Egyébként valóban tiltja a taposóaknák használatát az általunk elfogadott egyezmény. De érdekes, hogy egyes, magukat demokratikusnak tituláló országoknak eszükben sem volt aláírni. Igazából mi is kiléphetnénk, ha akarnánk.

4.
– Az egyik része igen, ütközik. Ezt írtam is. Bár jobb lenne, ha nem tenné.
– A schengeni egyezmény nem szól bele az ország szuverenitásának ilyen jellegű kérdésébe. Meghagyja a nemzetközi jogokat e tekintetben, miszerint minden országnak joga van a határait fegyverrel megvédenie.
– Valóban sok egyezményhez csatlakoztunk. De ettől ezek még kivitelezhetőek lennének. /Na jó, attól az egytől eltekintve. :) /

Reszet Elek
Szerkesztő

1, A hidegháborús időszakra gondolsz?

3, Nyilvánvalóan méghozzá reális módon, valóban bevethető eszközökkel.

4, A schengeni egyezmény részletesen kitér a menedékkérőkkel kapcsolatos bánásmódra, teendőkre.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

1. Igen.

3. Ezt nem tudom, melyik részére írtad. Lehet, félreértem.

4. Igen, de nem bírálja felül az 1951-es genfi egyezményeket. Mindkettő tiszteletben tartja, hogy egy ország területére nem lehet csak úgy belépni, ha az adott ország nem akarja. Menedéket lehet kérni és az el is kell bírálnia az országnak. De annak is megvan a maga helye és rendje. Az az eset, mikor valaki illegális határátlépést hajt végre a felszólítás ellenére (a kerítés annak minősül), mentesíti az adott országot a fentebb írt kötelezettség alól, mivel az illető veszélyt jelent az ország számára.
Ráadásul menedékkérő az lehet, aki olyan országból lép be hozzánk, ahol üldözve van, stb. namármost nekem ne mondja senki, hogy Szerbiában üldözik a szíreket. :) A Szíriával határos országnak okés, hogy be kell őket emiatt foagniuk, majd pedig utána nemzetközi megállapodások döntenek arról (jobb esetben persze), hogy az illető hová merre fog kerülni. De a több országon keresztül való “menekülés” már valójában nem minősül anak a nemzetközi egyezmények értelmében. Szerbiában vagy Görögországban az illető már nincs veszélyben.

Reszet Elek
Szerkesztő

4. Szerbia nem schengeni ország.

Célszerű lenne hivatkoznod is, ha ilyen nemzetközi jogot érintő kijelentései vannak.

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

4. A hozzászólásommal kapcsolatban hol számít, hogy Szerbia schengeni ország-e?

Hivatkoztam. Írtam az 1951-es genfi egyezményt, a schengeni egyezményt meg te említetted. Gondolom az utóbbi rendelkezésedre áll neked is, az előbbi meg a neten fent van teljes terjedelemben.

Caravella
Olvasó
Caravella

“le kell lőni a picsába”, “naponta szarrá verni”, “hajóit … el kell süllyeszteni”, “hajóra rakni és beleszórni a tengerbe.”, “le kell lőni”

Folyton igazad van, minden szakterület és tudomány doktora vagy, bejegyzésenként tizenöt lájkot adsz magadnak, aki nem ért egyet veled, lelövetnéd.

Nem mondom, valahonnan ismerős ez a mentalitás. :)

zombigyilkos
Olvasó
zombigyilkos

1. Kínos volt számodra a sok beégésed (amit nyilván ezért is töröltél), és most miután az érveid elfogytak, marad a személyeskedés? De édes vagy. :)

2. A bejegyzésekhez te adogattál egy rakás lájkot. Az enyémhez is (mínuszokat) meg a tiedhez is (pluszokat). Meg másokat is te szoktál pontozgatni nagy serényen. /Azt sem tartom kizártnak, hogy Belvedere pajtás egyik fikanickjét tisztelhetem a személyedben./ Én csak játszottam egy kicsit veled, hogy hadd durranjon szét a fejed az idegtől, mikor nem a tied kap több lájkot. Láthatóan be is jött, mikor kifakadtál, hogy itt téged senki se szeret. :D Ha már az lelki törést okoz benned, hogy kevesebb a lájkod, mint a másiknak, akkor ideje lenne felkeresnek egy pszichiátert. ;)

Somogyi József
Olvasó
Reszet Elek
Szerkesztő

Nem véletlenül húznak párhuzamot a balliberál és a fasiszta/náci irányzatok közé. Végső soron ezek számára az olyannyira hangzatosan védett demokratikus berendezkedés csak addig üdvözlendő, amíg az a hatalomra jutás eszköze lehet.

Naooo
Olvasó
Naooo

Márpedig véletlenül. Mikor védték a nácik a demokratikus berendezkedést?

Reszet Elek
Szerkesztő

Olvass korabeli újságokat…

Naooo
Olvasó
Naooo

Megverték a nácik a nácikat, mert nem védték a demokratikus berendezkedést?
Na meg a korabeli újságok.

“1920 elejétől Felsősziléziában a szövetségközi népszavazási bizottság uralkodott. Le Rond francia tábornok nyíltan támogatta a lengyel bandákat amelyek betörtek az országba és a szavazókat terrorizálták. Ennek ellenére az 1921 március 20-án megtartott szavazás tiszta német győzelmet hozott. Erre lengyel szabadcsapatok rohanták meg Felsősziléziát. A német lakosokat tucatszámra lőtték agyon s állati módon bántalmazták. Német szabadcsapatok alakultak (“Rossbach”, “Oberland”), hogy a lakosságot megvédelmezzék. A birodalmi kormány és a szövetségközi bizottság betiltotta őket. Szabályszerű lokális háború tört ki, amelyben a lengyelek vereséget szenvedtek. Erre a birodalmi kormány kordont vont Felsőszilézia körül, amivel a lakosság oltalmazását lehetetlenné tette.
A “Berliner Tageblatt” azt írta, hogy a felsősziléziai szabadcsapatok kalandorokból állanak, akiknek üzelmeit haladéktalanul be kell szüntetni. Ugyanígy nyilatkoztak a Mosse és Ullstein kiadóvállalatok lapjai is.”

Huffnagel Pista
Újságíró
DennisVT
Újságíró
Tibi
Olvasó
Tibi

Kimásolom a cikkben szereplő képet, mert az valami fantasztikus… ahogy a poszt is.
A németek szíriai menekülteket fogadnak otthonaikban…meg lehet ennél jobban alázni egy férfit?

Reszet Elek
Szerkesztő

Egy férfit ennyire sem.

Naooo
Olvasó
Naooo

Házimunkába fog besegíteni, nem kell mindig baszásra gondolni.

KendVak
Olvasó
KendVak

Kezdettől fogva tudatosan kihasználták a migránsok ezt az emberi gyöngeséget (jobb szót nem tudok erre) és alaposan rá is játszottak. Döbbenten figyeltem a TV-ben, hogyan törték át percek alatt a horvát rendőrség sorfalát a határon. Nos a gyerekek előre szaladtak a fakabátok lábai között. Az anyák sikítva szaladtak utánuk. A rendőrök megzavarodtak, erre megindult a tömeg és a “határvédelem” (vicc lenne annak nevezni) azonnal felbomlott. Néhány embert elkezdtek kergetni, (kb. 100 méterig), de az egész horda akadálytalanul hömpölygött befelé, többszázan egyszerre.

Pash Cutter
Olvasó

“Soha nem adtam le egyetlen szavazatot sem a FIDESZ-re, sőt egy ideje már egyetlen pártra sem. Szerintem is van olyan, amikor az ember azzal foglal állást, hogy nem foglal állást. Csakhogy ez a népszavazás pont nem az az eset volt. Nem tudom követni azoknak az embereknek a gondolkodását, akik szerint ez nem egy európai jelentőségű kérdésről szólt. Ha már dönteni kell, hogy ki szerepelt le leginkább az ügyben, akkor én azt látom, hogy éppenséggel szinte a teljes ellenzék tett olyan rövidlátó, manipulatív hataloméhségről tanúbizonyságot a népszavazás kapcsán, amivel a Fidesz-kormányt vádolják. A választók azért nem felejtenek, tartok tőle, hogy az ellenzék éppen most írja ki magát a magyar politikai élet hiteles szereplői közül. Gratulálok, így lehet eljutni oda, hogy nem két harmada lesz a Fidesz-nek, hanem totális többsége. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de igaznak érzem Deansdale megállapítást, hogy még mindig velük jártunk a legjobban. Ami faszság jelen van a magyar politikai életben, abban osztozik szinte a teljes garnitúra, azon túl meg csak az kérdés, hogy kinek van gerince alapvető nemzeti sorskérdésekben. És most aztán mindannyian rendesen beálltak a röntgen gép elé, hogy alaposan szemrevételezhessük a gerincüket. Borzalom, hogy vannak olyanok, akik még ilyen történelmi helyzetben is inkább csak azt nézik, hogy hogyan feküdjenek alá a brüsszeli akaratnak és a migránsáradatnak, amely úgy masíroz át rajtunk, mintha ez nem is a mi hazánk lenne. Osztom a Fidesz álláspontját: nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget elvinni oda, ahol szükség van rá. Mindenki maradjon a saját hazájában! Hogy támogassam a nemzetek között szabadon áramló bölcsességet is, idézek egy ugyan nem ezzel az üggyel összefüggő, de amúgy teljesen univerzális, Izraelből importált gondolatot is: “Csak annak van hazája, aki hajlandó megküzdeni érte.” És vegyítem is tovább a multikulturális salátát annak érdekében, hogy megértsük, hogy a baj sem csak úgy magától keletkezik: “Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.” – Jól visszanyúltam alapkérdésekhez is, valószínűleg szükségtelenül, de talán ez közelebb visz ahhoz, hogy beláthassuk, ennek az egésznek semmi de semmi köze nincs éppen a mi “polgárháborús” állapotainkhoz. – Az viszont tényleg nagyon nagy baj, ha sokan vannak, akik nem tudták megérteni és átérezni a valódi problémát és nem tudták egyetlen közös döntés erejéig elengedni a koncot…”  (AlterEgo – 2016.10.03.13:35:31)

Naooo
Olvasó
Naooo

“nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget elvinni oda”

Segítsen rajtuk a halál.

Naooo
Olvasó
Naooo
Szergej55
Olvasó
Szergej55

Egészségükre, ezeket akkor sem piszkálnám, ha nekem fizetnének érte.

Naooo
Olvasó
Naooo

Van az a pénz.

Berengar
Újságíró

Abra Kadabra
Olvasó
Abra Kadabra
Balton
Olvasó
Balton

Javaslom exogámia témakörben, a blogon olvasottakat, megtekintésre:

http://paleoszex.blog.hu/2018/06/17/hogyan_hat_a_nemen_beluli_vetelkedes_a_migransok_megitelesere

Ezt ki is emelném: Ez a kutatás felhívja a figyelmet arra, hogy a nemen belüli vetélkedés hatással lehet a migránsok megítélésére. Az alacsonyabb párértékkel rendelkező férfiak negatívabb hozzáállást mutatnak a migránsokkal szemben (mint a magasabb párértékűek), mert valószínűleg a migránsok jelenlétét fenyegetőbbnek észlelik saját párkapcsolati és reproduktív céljaik megvalósulására nézve. Helyezzük ezt abba a kontextusba, hogy a beérkező migráns-tömegek (2,5 éve a pályaudvarokon pl.) mennyire voltak magasabb pár-értékűek, mint mondjuk példaképpen itt valamelyikünk.

Értelmezésképpen (finn kutatás, akik előrébb vannak szoc.liberális versenyfutásban, mint mi itthon (értsd a helyén!), DE sokkal hátrább és óvatosabbak mint a svédek…).

Ezen a vonalon mozogva a kutatás maga iránymutató a témában, viszont az értelmezése szerintem téves. Külön érdekes hogy a blog szerzője, megjövendöli azt hogy politikailag ezt félre fogják értelmezni, úgy hogy közben maga is ezt teszi…

Naooo
Olvasó
Naooo

“A nők esetében pedig az alacsonyabb párértékkel rendelkezők nem jutnak hozzá a legjobb minőségű partnerhez, és minőségi stratégiájukat (amely általában a nők jellemzője) kénytelenek mennyiségi stratégiára váltani.”

Nők és a minőségi stratégia.

Hunn
Olvasó
Hunn

Kedves Balton, a csatolt cikk nem is mond akkora hülyeséget, sőt! Ha úgy vesszük, végső és megdönthetetlen érvet szolgáltat arra, hogy miért is kell aknamezőt telepíteni a határra, kiadni a tűzparancsot, és legéppuskázni a migráncs szinglihordákat!

A politikai, vallási, és nemen belüli ellenséget tömegesen beengedni a saját hazánk területére, és az általunk fizetett adónkból anyagilag is támogatni őket a sajátjaink ellenében, hát ez a világ hülyesége lenne!

Ja, és amúgy szerintem a cikkben említett nemi szempontokkal a migrációt szervezők is tökéletesen tisztában vannak, hiszen a fehér férfiakat jogfosztó és kiirtani kívánó liberál-bolsevik belső ellenségeink tervéről van szó! Ugyanők nem véletlenül nyomatják a médiájukban a fajkeveredést, az alfa nigger (és arab) vs. béta fehér férfi alapvető hazugságát, a fiatal fehér női nézőket megcélozva. Nem csak faji, de szexuális háborút is vív a fehér, keresztény férfiak ellen a nemzetközi liberál-bolsevik zsidóság!

Halál a migránsokra és a migráns-simogatókra! És kajakra lesz@rom, ha ettől “alacsonyabb párértékkel rendelkezőnek” tűnök a világ szemében. Mert ha neadjisten tényleg az vagyok, akkor aztán tényleg nincs okom, hogy ne akarjak a migrik közé lövetni géppuskával… :)))

orenisi
Olvasó
orenisi

Köszi, ez a három hozzászólás most bearanyozta a napomat. Főleg a te utolsó bekezdésed. Nagyon igaz. Azért azt nem nehéz észrevenni, hogy milyen primitív, manipulatív módon próbálnak a fehér férfiakban komplexusokat ébreszteni: Ha elfogadod a migrinceket, akkor te vagy a fasza alfahím, ezért majd ennek a boldog tudatnak a birtokában fogják elvágni a torkodat. Ha meg nem vagy elfogadó, akkor egy nyomorult béta (zséta) vagy, a jó nők szemében senki, és jobb ha felkötöd magad. Vagy legyél elfogadó és akkor alfa leszel.
Egyébként nem tudom, hogy mit is gondoljak az olyan nőkről, akik erre a koszos, sötétbőrű söpredékre izgulnak? Elzavarni a halál farkára a helyes arab vagy nigger mukijával, vagy ahogy azt már többször említettétek, gyermekként bánni velük (és a többi nővel is) és (esetleg egy pár jó helyen elsütött atyai pofon segítségével) visszaterelni őket a helyes útra?

HypocritSlayer
Olvasó
HypocritSlayer

Az ösztöneinek nem tudsz parancsolni, és a igazán a kereteit sem tudod már szűkíteni mert csak a felvetésére is vonyítás van…….

Abra Kadabra
Olvasó
Abra Kadabra
Reszet Elek
Szerkesztő

Egy másik Serialslut?

Naooo
Olvasó
Naooo

Zsidók által szponzorálva.

Balton
Olvasó
Balton

https://index.hu/kulfold/2018/07/25/svedorszag_hazatoloncolas_menedekkero/#

Neszebammeg, remélem ott maradhat, mielőtt visszajönne máshova. És persze ki készítette a video-t? Elin Ersson, aki profilján motivációs előadóként hirdeti magát.
A nyugati világ haldoklik, de nem tapsvihar hanem sokmillió lájk lesz a teteme felett. Lehozta az összes mérvadó nyugat-európai lap is, mondjuk azok a posztok alatt azért megy az osztás.

Senki sem kérdezte meg példáúl egyik sajtóorgánumon se, hogy MIÉRT nem kapta meg a menedéket az afgán férfi, mi volt az amúgy is liberális beállítottságú Svéd-államnak az oka, hogy nem engedte a bejutást. Bassza kutya, nem érdekel, motivációs előadóként…

Kalman
Újságíró

A picsa jól példázza, hogy a nők emancipációja tévedés volt, és ha nem csináljuk vissza, akkor esélyünk sincs túlélni a 21. századot. Megint egy kontrollálatlan nőstény okozza a bajt. Hány ilyen eset kell még, hogy kinyíljon a fehér férfiak szeme?

wittukind
Olvasó
wittukind

Az a visszacsinálás…na, az legalább olyan dolog lenne mint a kétlábra egyenesedés.