Számoljunk le a teljesítményizmussal!

Bajtay-Csordáss Jusztícia - 2016. november 29. kedd 19:10 - 33 hozzászólás

Hála a CEU gender studies tanszékének, és nem kis részben a progresszív hősök halálmegvető bátorsággal végrehajtott felvilágosító tevékenységnek, egyre többen jönnek rá, hogy életük, melyet átlagosnak hittek, valójában megaláztatások és elszenvedett mikroagressziók sorozata¹, és hogy akik szabad embernek gondolták magukat, valójában a patriarchális elnyomás áldozatai, akiknek joguk van mindennemű anyagi és nem anyagi kárpótláshoz. Örömteli, hogy egyre többen döbbennek rá, az életüket ért látszólag jóindulatú kritikák és megjegyzések valójában a legmocskosabb opresszió trójai falovai. Mind többen ismerik fel – nagyon helyesen -, hogy ha tőlük világosabb bőrszínű ember kritizálja őket, az rasszizmus; ha idősebb a véleményező, az édzsizmus²; ha férfi az illető, az szexizmus.

Mindez szép és jó; büszkék lehetünk eddigi áldásos tevékenységünkre. Ám ahogy Che Guevara mondta, a forradalom olyan, mint a kerékpár: ha nem halad előre, elbukik.

Épp ezért itt az ideje, hogy a szexizmus, a rasszizmus, az édzsizmus és a maszkulin-hegemonizmus után megismerkedjünk a patriarchális társadalom legaljasabb mételyével:

a teljesítményizmussal.

“Mindenkit ítéljenek meg a teljesítményük alapján.” – Ugye, sokszor hallottuk ezt hetero, ciszgender cégvezetők és más elnyomók szájából? Első hallásra talán még szimpatikusnak vagy legalábbis korrektnek nevezhetnénk ezt a hozzáállást: mindenkit az alapján díjazzanak a munkahelyén, az egyetemen vagy a mikroközösségekben, hogy milyen intenzitással vette ki a részét a rá rótt feladatokból, milyen hatékonyan végezte a munkáját. Egy ideális világban ez talán valóban fair elképzelés is lenne. A patriarchátusban viszont

a teljesítmény alapján ítélni meg a munkavállalókat vagy diákokat maga a tőrőlmetszett, vegytiszta diszkrimináció³.

Gondoljunk csak bele! Mit kell átélnie egy ciszgender, hetero férfinak, aki bemegy dolgozni? Semmit, ami triggerelhetné. Reggel közösül az elnyomott nejével, akit kényszerít arra, hogy reggelit készítsen; utána bemegy dolgozni a jól fizetett, igaztalanul megszerzett munkahelyére. Első dolga, hogy a nála sokkal okosabb, ám nőnemű kollégáját kávéfőzésre utasítsa, így alázva meg a nőt, majd böfögve sportújságot olvas ebédidőig. Étkezés után alkoholizál¼, majd elnyomó pózban közösül a titkárnőjével. Hol itt a kihívás?

Ezzel szemben egy öntudatos, progresszív kulturbalos szabadsághősnek trigger warningok zátonyai közt vezet az útja a munkába; már ha munkának lehet hívni, hogy színjeles gender-táncdráma szakos diplomával a zsebében esélye sincs áttörni az üvegplafont, és kénytelen a Starbucksban dolgozni, minimálbérért, szexista és arrogáns főnökök keze alatt, gyakran hímnemű, opresszív vendégeket kiszolgálva. Ha borravalót kap, az egyenlő a tárgyiasítással; a vendégek gyakran azt hiszik, hogy azzal a pár forinttal megvásárolták maguknak a felszolgálót, hogy szabadon ránézhetnek, megszólíthatják, eképpen merítve ki az interaction rape fogalmát.½ Más esetekben viszont még borravalót sem kap a wage gap sújtotta munkavállaló, ami tovább mélyíti a nemek közti bérkülönbséget.

Ezekből is kiviláglik, hogy egy társadalmi igazságtalanságokra érzékeny, haladó szellemű személynek, főleg ha valamelyik elnyomott társadalmi minoritás tagja, sokszor többet kell dolgoznia ugyanazon teljesítmény eléréséért, mint egy cisz, fehér férfinak. Épp ezért szorgalmazzuk, hogy minél többen csatlakozzanak Brownmiller-Thewrewk Tamás CEU-s doktorandusz Egyéniségalapú értékelést! elnevezésű kezdeményezéséhez, melynek lényege, hogy nyomást gyakoroljunk a vállalatokra, munkahelyekre, iskolákra: ezentúl ne a teljesítmény alapján döntsenek a fizetésemelésről vagy jutalmazásról, ne a teljesítmény alapján osszanak jó vagy rossz osztályzatot; az értékelésnél az elvégzett munka helyett az egyén személyisége legyen a döntő tényező.

Következő cikkünkben ellátunk tanácsokkal, hogyan legyél egyéniség. Addig is csatlakozz a kezdeményezéshez, és támogass minket Patreonon keresztül vagy PayPal rendszert használva.

 

Bajtay-Csordáss Jusztícia

 

¹ Vö.: Kirchenbach Dorina – A piknik és a sárkányeregetés, mint a patriarchizmus elnyomó fegyvere, 88. o., Gender Books Kiadó, 2016.

² G. Rastafari Aurél – A diszkrimináció dimenziói, Trigger Warning Magazin, 2016/4. sz.

³ Karen-Jill Pinkerston – Performanceism, patriarchy, fart rape, Bluffington Post 2016/42.

¾ https://www.youtube.com/watch?v=Y69tkCbeC5o


Az egyéni szerzői név alatt megjelenő cikkek nem a Férfihang.hu szerkesztőségének egységes állásfoglalását, hanem elsősorban a szerzők egyéni véleményét hivatottak kifejezni, bemutatni; céljuk sok esetben mindössze a vita, párbeszéd kezdeményezése a művészi provokáció eszközével. Az írások közlésére a véleményszabadság és a médiapluralizmus érvényre juttatásának igényével kerül sor. A Férfihang.hu szerkesztőségének, moderátorainak elsődleges feladata a vonatkozó törvényi keretek és a jóízlés kívánalmainak betartatása.
4 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 54 votes, average: 5.00 out of 5 4 olvasó átlagosan 5.00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

A cikk megjelent a Feminizmus - Antifeminizmus, Humor - Szatíra, Társadalom - Pszichológia rovatban.


Hasonló témájú cikkek:




Hozzászólások a Facebook-on keresztül
Hozzászólások (33) Hivatkozások (0)
  1. Édzsizmus (age-ism?), olyan tényleg van, vagy az is csak vicc? Komolyan kérdem, annyi baromságot találnak ki, a fajizmus után már ezen sem csodálkoznék.

    1     0
    • Van hát: http://www.urbandictionary.com/define.php?term=Ageism

      (És kicsit aggódok, hogy performancism is van, vagy lesz nemsoká.)

      1     0
      • Ah, Zagyvada Peti! Emlékszem, egy trigger-témájú slam poetry esten közösen szavaltuk el egy költeményét. Így kezdődött:

        Randiztam egy úszónővel, jó izmossal,

        Együtt szálltunk szembe a szexizmussal.

         

        Hát nem gyönyörűen progresszív?

        1     0
        • Ez a Zavada meri azt legépelni, hogy “Ez nem újságírás, ez fröcsögés“???  Két genderidióta mondat bevezetőnek, három bekezdésnyi idézet, két genderidióta mondat zárásnak, és ezt ő cikknek nevezi? (“Sárra sarat hánynak, utat úgy csinálnak”)

          De ugye az ilyet csak szánalomból közlik le? Pénzt- gondolom- csak nem kap már ezért?

          1     0
      • Abból lett „botrány”, hogy Stump merészelte kritizálni Rihanna egy koncertjét. Igazából sem Stump, sem Aristo nem mond hülyeséget Rihanna-ról:

        Stump András:

        „A tömeg viszont akkora a Sziget nagyszínpada előtt, hogy végig kell várni ezt az értelmezhetetlen és értékelhetetlen produkciót, az agyonmarketingelt világsztár félplayback-showját. Koncertnek kevés (zenét nyomokban tartalmaz csak), shownak semmi (nincs cirkuszi tűzijáték, lézeres-kivetítős, profin komponált parasztvakítás legalább), még esztétikai élmény sincs, hiszen a főhősnő még csak szépnek sem mondható.”

        „Tényleg jobban járnánk, ha a fáni jönne, de nem az jön, hanem Rihanna megint. Hogy elmakogja mondjuk: vöjkvöjkvöjk. Közben néha odanyúljon a puncijához. „Mi a fasz van, Budapest?” – kérdezi aztán, ezzel is jól megmutatja, hogy ő milyen kemény kislány. Kemény csávóról is „énekel”, a magvas dal szövege a Mandineren is olvasható. Félreértés ne essék: szex, pornó, keménység: minden mehet a zenében. Bármi mehet. (Anything goes − hallgassuk csak meg azt mondjuk a Guns N’ Roses-tól, na, így például érdemes szexről dalt írni.) Szóval bármi mehet, ha az előadó meg tudja csinálni. Ha hiteles tud lenni. Rihanna nem tud. A legtöbbször r’n'b-, máskor meg gagyituctuc-alapú valamikkel (felhívjuk a figyelmet: nem dalok) együtt esetleg Madonna-paródiaként lehetne értékelni ezt a furaságot. De paródiának sem elég jó, amit látunk.”

        „S hogy miért nem működik ez itt, most? Elég egyszerű: ez a Rihanna nevű nőci iskolapéldája a tenyésztett popsztárnak.

        Az ő világa a sminkeseké, a stúdiótrükköké és a videoklipeké. Tőle két méterre lévő kamerának tud affektálni és pózolni. Azt kitanulta. Tőle száz méterre lévő emberekhez, hús-vér emberekhez nem tud szólni. Egyrészt nem nagyon van mit mondania szegénykének, másrészt mert egyéniséggel sem bír. Éppen azért sikeres, mert annyira tucat, mert olyannyira jellegtelen. Az amerikai elnökjelöltek esetében már éppen fordul az eddigi trend, hogy a leghétköznapibb, legszürkébb, legérdektelenebb a nyerő; de a popzenében úgy látszik most ér épp csúcsra Rihannával. Ha nagy néha írnak neki valóban dalokat, amilyen mondjuk a Diamonds című sláger, amit, ha jól tudom, a hétfői Sziget-fellépő, Sia írt neki, az hallgatható, de egyéniség híján az sem átütő. Aztán jön a Four Five Seconds, amit meg Paul McCartney követett el tavaly, hogy Rihanna és a másik tehetségtelen amcsi gigasztár, Kanye West énekelje el. A dal nagyon egyszerű, de jó: Paul ritkán hibázik. Rihanna viszont még ezzel sem tud igazán aratni. Búcsúzóul egy kőkeményen Amy Winehouse-os nóta az új lemezről, lassúcska soul-dal, de ez legalább szintén dal. Van benne valamicske éneklés is, de az ív nélküli, szerkesztetlen, koncepciótlan „show” már menthetetlen.”

        Amúgy kimondottan jó a cikke, érdemes az elolvasásra:

        http://fesztival.mandiner.hu/cikk/20160812_stumpf_andras_rihanna_a_szigeten_bukas_es_hazugsag

        Aristo:

        „Én magam már igen hosszú ideje megszakítottam a kapcsolatot a szórakoztatóipar muzsikus szekciójával és az a meggyőződésem, hogy ez jól is van így. Klasszikus win-win helyzet ez, nekik is, nekem is jobb így. Annyit azonban mindennap és mindenütt kénytelen vagyok hallani belőle, hogy ne értsem Stumpf meglepetését. Az említett hölgy permanens meztelenkedéssel és az általa előadott zeneszámok szövegének durva szexuális utalásaival tett szert ismertségre. Mondjuk legalább nem buzi – ebben a szakmában már az is valami.

        Ezek után nem tudom mit várt. Hazugnak, üresnek találta a produkciót, de hát a mainstream szórakoztatóipar mindig az, mondhatni ez a lényege, hiszen nagyon nehéz abba a bizonyos három akkordba valami érvényeset belezsúfolni; ennyire azért nem egyszerű a világ. Nem osztom Stumpf kolléga abbeli nézetét sem, hogy lelkesebb ugrálással nagyobb művészi színvonal érhető el. A verejték nem végtermék.

        A szórakoztatóiparban, Hollywoodból nézve Budapest éppen olyan haknihelyszín, mint a fővárosi művészeknek Makkoshotyka. Csak egy kicsit többet kaszálnak rajta. Úgy hallottam, esetünkben éppen 1 millió dollárt. De abba is hagyom a kultúrelitista fejtegetést, mielőtt elveszítem a pop-rajongó olvasóim szimpátiáját.”

        0     0
    • A vicc az, hogy nem vicc.

      1     0
  2. Zseniális.

    1     0
  3. Átemelve innét (a kép és a komment):

    http://safespace.blog.hu/2016/11/30/felelmetes_rasszizmus_a_mediaban

    http://m.cdn.blog.hu/sa/safespace/postimage/huff_1480443046.jpg

    KalmanBlog: Mind egyéniségek mert almás laptopjuk van.”

    F. Nagy Zakariás: “Csak a szexisták használnak maszkulin-hegemón windowsos pc-t. (Egyébként évek óta pereskedünk a “pc” szó használati jogáért.)”

    http://safespace.blog.hu/2016/11/29/hogyan_legyel_egyeniseg

    F. Nagy Zakariás: “Király! Ezek szerint te is haladó szellemiségű PC egyetemista vagy. Ha gondolod, gyere le a Gozsdu udvarba, esténként ott szoktunk lógni a K. Kovács Márióval, a híres költővel, meg a Grimmbauer Dárióval, aki az ország első hallgatójaként elnyomástanból írja a szakdolgozatát. Nagyon menő arcok, sokat tanulhatnál tőlünk. Ja, meg akadnak ott nyitott szellemiségű bölcsészlányok is, akiket cseppet sem tárgyiasítva felvihetsz a lakásodra is, már ha elég PC vagy.

    Én beszarok a röhögéstől! XDDD

    0     0
    • A “safespace” ránézve, bár ne tettem volna :) egy kissé tombolni fogok, szóval érzékeny lelkűek PG Down:)

      “Üdvözlök minden progresszív, haladó szellemiségű, magasan képzett genderszakos, feminista és/vagy kulturbalos értelmiségit.”

      Az SJW kimaradt, mi ez a kirekesztés ?:)

      Ahol nem bélyegeznek meg, ha demiszexuális furry transgenderként éled értékes életed?

      Ez meg mi a szar, komolyan? :) Mostmár én is kezdem elveszíteni  a türelmem :), már a metroszexuálisok valahol a határt súrolták, de ezek az új faszságok láttán erős vágyam támadt, hogy a sharia police időnként rendet vágjon köztük, kibaszott jódolgukban az emberek megvesznek és lassan visszasírom a boszorkányüldözést meg az inkvizíciót :)

      Hol van a “csősz”, aki minden “partizánkodó” “izmusos”, értemi fogyatékost kizavar az erdőből?

      Egy hely, ami a béke, a tolerancia és az egymásra való odafigyelés szigete?

      Az pasztmek, no meg az oroszlánok együtt legelnek a zebrákkal, és az imámok keresztelik meg tetűcsordát. :)

      “Csatlakozz hozzánk, és élvezd, hogy a tolerancia e puha, védett fészékébe egy elnyomó, rasszista, cisz, fehér dög sem teheti be a mocskos lábát!”

      Itt már csak hápogni volt erőm, lassan Breivik fan leszek….

      :)DDDD

      Teccik a blog , kiváncsi vagyok, hogy hány nyomorult “repül rá” a “mézre” ?:)

      0     0
    • A képről: nem fura, hogy egyik sem néz ki úgymond jól? Egy munkahelyen azért ennyi fehér elit nő között csak van már egy olyan is akire azt mondanám hogy nah ez tényleg kibaszott gyönyörű nő…Ezek között mind átlagos vagy az alatti.

      Mondjuk azért annyira nem minőségi a kép de akkor is.

      Ezek szerint a szebbeket is kiutálják?:D

       

      0     1
    • A Lidl benyalna a vásárló nőknek. Miközben
      http://index.hu/gazdasag/magyar/lidl1204/
      “A Lidl üzletlánc cseh és lengyel üzleteiben a női alkalmazottjait sárga fejpánt viselésére kötelezték menstruációs ciklusuk alatt. Erre azért volt szükség, hogy a munkavállalókkal állítólag kíméletlenül bánó német diszkontláncban a hölgyek olyankor a kijelölt időpontokon kívül is kimehessenek a mosdóba.”

      0     0
    • Az általános séma, szenvedő nők  (és nem iq fighter egyik sem- megpróbálja a mikróba berakni a pulykát azon röhögtem:D) kövér disznó semmirekellő férj, elnyomó télapó.

      0     0
      • Teljesen életszerű és mindennapos ám az a helyzet, hogy a szegény, szerencsétlen anyuka kénytelen egyedül bénázni a karácsonyi bevásárlással, a lusta, semmirekellő férje meg otthon döglik és netezik.

        0     0
    • “Az emberiség csodálni való felének” egyik példánya ez alatt a mondat alatt éppen egy másfélszer nagyobb pulykát próbál beleerőszakolni a mikrohullámú sütőbe!!?? Aztán a karácsony hagyományos színébe, vagyis kékbe (!) öltözött nők tánccal mutatják meg, mennyivel inkább képviselik ők az ünnep szellemét, mint a férfi mikulás, aki csak pózol, de semmi hasznosat sem tesz….

      Ugyanaz a véleményem, mint az ismert német metál- propagandafilmről: nem hiszem el, hogy ezt a hülyeséget valójában nem a feminizmus és progreszivizmus lejáratására hozták össze. Ennyi baromságot nem lehet komolyan gondolni.

      Ja, aki még nem látta, itt a fent említett metál klip arról, kik az igazi németekTrigger Warning: hülyeségre, nevetséges jelenetekre, idiótán káromkodó 6 éves szőke kis picsákra érzékenyek NE nézzék meg. Az se, aki épp eszik.

      Be Deutsch!  https://youtu.be/HMQkV5cTuoY

      0     0
  4. (((Munk Veronika))) győzelmi híradása az (((index))) címlapján:

    Rettegnek a tinik a szexuális erőszaktól

    “„A médiában az elmúlt időszakban nagyobb teret kapnak a szexuális abúzusok, a gólyabáltól egészen az uszodai erőszakig, ami még közelebb hozza a lányokhoz a szexuális erőszak veszélyét, úgy érezhetik, szinte a mindennapok részévé vált. Eközben az iskola és a szülők is hadilábon állnak a szexuális felvilágosítással. Teljesen természetes, hogy mostanra ez odáig fajult, hogy a fiatalok félnek, hiszen rengeteg a fenyegető hír, miközben nincsenek önvédelmi eszközeik, információik, és nem tudják, hova forduljanak, ha bántják őket”

    0     0
    • “Az SOS felméréséből kiderül az is, hogy megdöbbentően magas azoknak a középiskolásoknak az aránya, akik fokozottan félnek a szexuális erőszaktól. A lányok közül minden második, míg a fiúk 18 %-a nagyon tart ettől.” – A fiúk 18%-a fél hogy megerőszakolják? Etessétek anyátokat! Szegény tinik még a szexről se tudnak semmit és internetes hozzáférésük sincsen.

      0     0
    • Munk Veronika nagyon kielégítetlen , lehet humanitárius küldetésre kéne küldeni Afrikába :D

      0     0
    • “Minden második gyerek szorong valami miatt (56,6 %) és nem bízik magában (41,3 %)” – végre kezd beérni a progresszívek és kulturbalosok munkájának gyümölcse, és az érzéketlen kölykök is rájönnek, hogy egy mocskos, elnyomó patriarchátusban élünk, ahol minden szar, és mindenki rohadék; és ők is csak a patriarchátus szekértolói, és potenciális erőszaktevők vagy éppen elnyomott áldozatok.

      0     0
  5. Itt a vég! Mit ki nem találnak!

    http://kepkezelo.com/images/w6ddcw19gqff1gftz87g.jpg

    [URL=http://kepkezelo.com/][IMG]http://kepkezelo.com/images/w6ddcw19gqff1gftz87g.jpg[/IMG][/URL]

     

    0     0

Szólj hozzá Te is! Minden hang számít!

Ha hozzá szeretnél szólni, akkor be kell jelentkezned!
Nem vagy még regisztrálva? Csak egy 2 perces művelet és Te is részt vehetsz a beszélgetésekben!

A hivatkozások nincsenek engedélyezve.

Támogatóink

A tárhely támogatója a Webonic.hu

Saját virtuális szerver már 2850 Ft-tól a Webonic.hu-tól

Keresés

Cikkajánló

FEMINIZMUS - Antifeminizmus
440 millió svéd korona járna a fiúk oktatására?

4 év után újra megtörtént: a fiúk átlagosan jobb jegyeket kapnak, mint a lányok egy svéd közsé...
Bevezetés a piros pirulába 9. - Szexpiaci érték

Továbbra is közgazdaságtani vonalon mozgunk tovább a piros pirula világában. Aki az előző rész...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
A férfiak ideje

Ezt a vendégcikket innen emeltem át. Köszönöm a kiváló gondolatokat! Azonban a sok hasznos gon...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Kizárták a Huffnágel blogot a Goldenblog versenyből

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a HVG Goldenblog című versenyén induló Huffnágel Életmód ...
CSALÁD - Otthon
Ranschburg Jenő: A meghitt erőszak II. rész

A recenzió első része itt olvasható. A könyv harmadik részében némi elmélkedés következik a...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Puzsér Róbert és a(z anti)feminizmus

Fiatalként jó néhány világnézeti irányba nyitott vagyok az élet minden területén, ezért is van...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Vita egy feminista szabadgondolkodóval

Csizmár Péter szabadgondolkodónak vallja magát, és blogján egy hosszabb fejtegetést tett k...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Radikális

Nem, ezt a képet nem azért rakom ide, hogy indulatokat gerjesztve az utcára zúduljunk törni-zú...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Ki védi meg a férfiakat? - Feminizmusról és emancipációról Dr. Warren Farrell könyve nyomán

Dr. Warren Farrell művének teljes címe: "Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak ki...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Véleményütköztetés a sorkatonaság újbóli bevezetéséről

Nincs olyan társadalmi kérdés a nagyvilágban, mellyel kapcsolatban oly hatalmas mértékű volna ...
CSALÁD - Otthon
Ranschburg Jenő: A meghitt erőszak III. rész

A recenzió I. része itt olvasható. A recenzió II. része pedig itt olvasható. A könyv neg...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Ugrás a feminizmusért

Könnyed lazításként egy videó, amely ezer szónál is beszédesebben képes szólni a feminizmus ön...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
A marxista-leninista nőfelszabadítás alapjai

Az alábbi vendégcikk egy történészhallgató munkája. Nem tartalmaz eszmei állásfoglalást, idéze...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Háború a férfiak ellen

Az USA-ban körülbelül 50.000 ember ül börtönben gyermektartás elmaradása miatt. Ez önmagában i...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Humorterror nemi erőszak fronton

Az elmúlt hónapokban  csúcsra járatott nemi erőszak hisztéria újabb fázisához érkezett, amihez...


androfóbiaApai jogokApaságCsajozáscsaládCsaládon belüli erőszakCSBEEgészségFemenfeminizmusFeminizmus - AntifeminizmusférfiférfiakférfiasságFérfigyűlöletférfimozgalomférfi szerepekGender-ideológiagyereknevelésHipergámiaházasságIsztambuli EgyezményKvótaMGTOWNemek harcaNemi diszkirminációnemi erőszaknemi szerepeknyugdíjNőzésOktatásPiros pirulapolitikapszichológiaPUApárkapcsolatRandizásRed PillszerelemszexszexualitásTársadalomVendégcikkÉletmódÖnismeret