ulomenen

CSBE-szabályozás orosz módra

ulomenen - 2017. január 28. szombat 14:17 - 24 hozzászólás

A családon belüli erőszak törvényi megítélése az európai országokban jellemzően szigorodik. Az Isztambuli Egyezményt, mely a feminista genderideológia mentén egyenlőtlenül kívánja szabályozni a kérdést, jelenleg 37 állam írta alá. Oroszországban ezzel szemben inkább enyhítenék a családon belüli erőszak besorolását bizonyos körülmények fennállása esetén. 

Az orosz parlament alsóháza, a Duma január 25-én szavazott arról a módosító javaslatról, mely szerint csupán szabálysértésnek minősülne a családon belüli erőszak, ám kizárólag abban az esetben, ha:

1. legelső alkalommal történt

2. nem okozott semmilyen komoly sérülést.

A szerdai ülésen elsöprő többséggel,  380 – 3 (más források szerint 385 – 2) arányban voksoltak igennel a módosító javaslatra az orosz alsóház képviselői.  Érdekesség, hogy a képviselők 14%-a nő (Magyarországon: 9%).  Január 28-án a végszavazás is megtörtént, már csak a felsőház és Vladimir Putyin elnök jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy a javaslat  törvényerőre emelkedjék.

Eddig az orosz törvénykezés a családon belüli erőszakot külön bűncselekmény kategóriaként kezelte és automatikusan akár 2 év börtönnel büntették azt, aki valamelyik családtagjára kezet emelt. Az új törvény 500 dollárnak megfelelő összegű büntetést, közmunkát vagy 15 nap elzárást ró ki az elkövetőre abban az esetben, ha a cselekmény elkövetésének körülményei találkoznak a fenti két pontban körülírtakkal. A visszaesőkre illetve a súlyos sérülést okozókra a törvény továbbra is az eddigi teljes szigorával sújt majd le.

A jogi szabályozás változásának támogatói szerint az állam sok helyen túl nagy jogkörrel rendelkezik a családok életében, sérülhet emiatt például a szülők lehetősége a gyereknevelés tekintetében. A törvénytervezet egyik kiötlője az a Jelena Mizulina, aki a homoszexuális propagandát tiltó törvényt is beterjesztette.  Véleménye szerint ha már egy pofonért is börtönbüntetés jár, az csak a családok szétszakítását eredményezi.

Természetesen a nőjogi szervezetek tiltakoznak. Véleményük szokásosan a meg nem értés, a csúsztatás  és a félremagyarázás hármas tengelyének metszéspontjában fekszik: “A törvény a családi zsarnokok felmentésére biztat. Azt üzeni, hogy ne büntessük azokat, akik megverték a családjukat, hiszen joguk van ezt tenni.”  – mondta a tervezetről egy bántalmazott nőket segítő központ vezetője.

A családon belüli erőszakot egyes esetekben Magyarországon is szokatlanul szigorúan büntetik a bíróságok. Például Damu Rolandot bűnösnek találták bántalmazásban (élettársának, Palácsik Tímeának okozott zúzódásos sérüléseket) és nemi erőszak elkövetésében, ezért 4 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott az ismert színész. Ezzel szemben Stohl Andrást, aki alkohol és kokain befolyásoltsága alatt közúti balesetet okozott, amelyben 4 személy sérült meg, köztük egy 79 éves férfi maradandóan, a bíróság mindössze 10 hónap börtönbüntetésre ítélte.


Az egyéni szerzői név alatt megjelenő cikkek nem a Férfihang.hu szerkesztőségének egységes állásfoglalását, hanem elsősorban a szerzők egyéni véleményét hivatottak kifejezni, bemutatni; céljuk sok esetben mindössze a vita, párbeszéd kezdeményezése a művészi provokáció eszközével. Az írások közlésére a véleményszabadság és a médiapluralizmus érvényre juttatásának igényével kerül sor. A Férfihang.hu szerkesztőségének, moderátorainak elsődleges feladata a vonatkozó törvényi keretek és a jóízlés kívánalmainak betartatása.
5 votes, average: 5.00 out of 55 votes, average: 5.00 out of 55 votes, average: 5.00 out of 55 votes, average: 5.00 out of 55 votes, average: 5.00 out of 5 5 olvasó átlagosan 5.00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

A cikk megjelent a Hírek - Politika rovatban.


Hasonló témájú cikkek:




Hozzászólások a Facebook-on keresztül
Hozzászólások (24) Hivatkozások (0)
  1. Már az is eredmény lenne itthon, ha nem lehetne valakit bemondásra tönkretenni. Mert akárhogy is nézzük, ez így nem több egy rossz viccnél.

    0     0
  2. Jó lett volna a poszt, ha Damu nem kerül a végére, az orosz tvkezés értelmében nem 4 et kapott volna, hanem jóval többet, mert nem egyszeri eseti elborulásról volt szó, lusta vagyok guglizni, de volt nála látlelettel más megvert nő is. De nyilván lehet gittet rágni, hogy a férfiakat bemondásra is már tönkre lehet tenni, ha egy ribancnak éppen olyanja van.

    Utána olvastam egyébként az orosz tvnek, ott sem direkt cél a CSBE dekriminalizálása, hanem elsősorban annak a jogi hézagnak a megszűntetése volt, amely szerint egy spontán utcai verekedés rendzavarásnak magyarán szabálysértésnek míg, ha egy anya rácsap az utcán a gyerek fenekére az már bűncselekmény mínősûl- ezt szűntették meg.

    1     0
    • Ha volt is más bántalmazott nő, akkor is érdekes a Damu-Stohl párhuzam. Megjegyzem a Palácsik által előadott módon nem lehet nemi erőszakot elkövetni, de ennek bizonyítéka már nem érdekelte a bíróságot, mert mire előjöttek ezzel, már másodfokon volt.

      Az orosz törvénykezés meg így is úgy is jogos, kérdés, hogy a feminista szervezetek miért így reagáltak, ha csak ilyen joghézag tüntettek el vele.

      1     0
      • Damu és Stohl között kül-ség: szándék és a gondatlanság. Damut szándékos élet, testi épség elleni bűncselekmény elkövetéséért vonták felelősségre, nem a nemi erőszakért és az hogy nincs dühkontrollja azt viszont videó felvételek és a kollégái állították, Stohlt gondatlanságból, az alkohol+drog+elhagyta a helyszínt sülyosbító körülmény volt és eredetileg 2 évet kapott, aztán tornázta 10re az üvje. nekem egyikem se liblingem, de azért összemosni őszintén szólva egybites.

        1     0
        • Holló a hollónak igenis kivájja a szemét…

          1     0
          • Ok. Akkor beszéljünk az olaszországi sofőrről, aki nagy valószínűséggel elaludt, mit érdemel?

            0     0
            • Damu-Palácsik relációban értettem, de beszélhetünk a sofőrről is vagy másról is…

              0     0
              • A sofőr- a gondatlanságra lett volna egy extrém példa, ehhez képest megint sikerült megvillogtatni az úthenger szkilljeidet.

                0     0
                • Úthenger szkilljeim vannak? Nem is tudtam. Ez igazán hízelgő…

                  Az említett sofőrrel kapcsolatos vizsgálat tudomásom szerint még nem zárult le, te ráadásul egy halott fószerrel szeretnél példálózni. Jóérzéssel az ilyesmihez nem fogsz partnert találni.

                  Másrészt összehozni a szezont a fazonnal nagyon álságos dolog. Olyasmi, mint ahogy a napokban egyes politikai erők a magyarországi olimpia megrendezésének alternatvájaként bérlakásprogramot és a lakhatási szegénység támogatását hozták fel alternatívaként.

                  A sofőr emlegetésével amúgy is egyértelmű volt, hogy nem is értetted mire utalok a hollókkal.

                  3     0
                  • nem pozitívan értettem.
                    Proli jól fogalmazta, demagóg a celebek idecitálása, ráadásul bűntetőjogi kategóriákat mostatok össze, úgyhogy minimális fáradságot sem vett senki, hogy csekkelje, hogy miért lett végül Stohl 2 év 4 hója csak 10 letöltendő.
                    És milyen kettős mérce szerint megy az egész, arra tipikus a sofőr miatti kikelésed pedig csak úgy viccből senki ellen nem emelnek gondatlanságból elkövetett emberölés vádat.

                    0     0
        • El vagy tévedve. Gyakorlatilag nyílt titok, hogy Damu nem erőszakolta meg Vajna Timit. Csak nem volt hajlandó lemondani a csajról, amikor Vajna emberei megkeresték. Ezért jött a nemi erőszak sztori. Pont ide illik.

          2     0
          • annyiban voltam eltévedve, hogy azt hittem, hogy nemi erőszakért NEM ítélték el, hanem kizárólag tettlegességért és ebben láttam a kûlönbséget Stohl és közte.
            azóta utána olvastam, a nemi erőszak bizonytalansága miatt kapott másodfokon kevesebbet, viszont verekedett. és ez a poszt elvileg arról szólt volna, hogy egyszeri ütésnél, na de Damunál ez nem egyszeri… és az orosz tv értelmében akármekkora irritaló egyed is Palácsik ott sem úszta volna meg Damu egy ejnyebejnyével.
            és akkor tisztázzuk.
            CSBE létezik.
            de nem úgy, hogy férfira démonizálva az elkövetők, ahogyan a patent sugallja, hanem hogy vannak elkövetők és áldozatok.
            Damu az életrajzi blikkes dolgok alapján egyértelműen CSBE àldozat, de nem a tv-nyé, hanem az anyjáé és erről lenne is mit beszélni, egy külön posztban.

            0     0
          • Elég béna ez a vajda, ha csak ilyen ószövetségi nyihaha palácsikokra futotta.

            0     0
      • Az orosz tv-el egyetértek, oroszországban durva visszaélések vannak a gyerekvédelemben, csak azért kivesznek gyereket családból mert kopott a ruhája, szegények és nagyon is becsülöm Mizulinat és még négy nő munkatársa volt, akik tüzön-vizen harcoltak ezért a módosításért.

        0     0
    • A magyar celebvilágot belekeverni kifejezetten demagóg lépés volt.

      1     0
  3. Azt gondolhatná az ember, hogy az oroszok soha nem engedtek holmi eltúlzott emberjogi avagy feminista törvényalkotási igénynek, de ehhez képest mégis van miből visszahátrálniuk ezzel a törvénymódosítással.

    Azt kell szerintem észrevenni, hogy értelmetlen, diszkriminatív és lényegében erkölcstelen a családtagokkal szemben elkövetett erőszakos bűncselekményekért nagyobb büntetést kiszabni, mert az meg burkoltan azt üzeni, hogy ha valaki egy idegen emberrel erőszakoskodik, akkor kevesebb büntetést kap, tehát egy idegen ember kevesebbet érdemel, mint egy családtag, tehát egy idegen ember jogait sokkal inkább szabad két lábbal taposni. A büntető törvénykönyvek eredetileg is megfelelő szankciókat helyeznek kilátásba a testi épség elleni bűncselekményekért, nincs szükség ember és ember között különbséget tenni. Aki az erőszakos családtagja megbüntetését óhajtja, az külön törvények nélkül is érvényt szerezhet ennek az igényének. Az pedig csak egy ostoba feminista hazugság, hogy azért nem büntetik meg megfelelően a családon belüli erőszakoskodókat, mert a jog és a rendőrség valamiféle patriarchális bűnszövetségben állnak az elkövetőkkel. Amúgy pedig szerintem igaz az állítás, hogy “ha már egy pofonért is börtönbüntetés jár, az csak a családok szétszakítását eredményezi”.  - Egyébként tudhatjuk, hogy a nők keze éppen olyan gyorsan jár el, mint a férfiaké, pont ugyanannyit erőszakoskodnak a családban, ha elszakad a cérna, csak ők a gyerekkel erőszakoskodnak jóval többet… (Komoly rendőrségi statisztikák, társadalomkutatások szerint többször annyit, mint a férfiak.) – Ki tudja, netán véletlenül még az a szégyen is fenyeget, hogy kiderülhetne, hogy ugyanannyi vagy több nőt kell(ene) eljárás alá vonni a feminista ihletésű törvények alapján mint férfi?

    Jah, most esett le, hogy minden bizonynyal azért kell visszahátrálni ebből az egészből, mert – ahogyan Makarov hozzászólása is sugallta ezt számomra – a gyereket “nevelő” nőknek-anyukáknak hamar visszanyalt a fagyi, hiszen immár pont olyan könnyű őket is sittre vágni a gyereknek hipp-hopp kiosztott pofonokért, mint az asszonyt meglegyintő “faszikat”…

    Lehet hogy kényszerűen az lesz majd a következő csiszolgatás az oroszok (és más országok) törvényein, hogy az anyákat-nőket nem kell megbüntetni a családon belüli pofozkodásért csak a mocsok férfiakat? :)

    4     0
    • az atyai pofont osztó apákat is védi.
      nem értek egyet a testi fenyítéssel, de tv. módosítás egészen egyszerűen erről szól, hogy a “juvenàlis milicija” címen futó gyermekvédelmi förmedvény,
      ne vegyen el szegény/ iskolázatlan vagy “hagyományosan” nevelő családokból gyereket, akinek a szülei ellen eljárást indítottak bűncselekmény gyanújával,
      a családból kivett gyerekeket főleg az USAba adták örökbe meg egyéb ny-európai országokba (az örökbefogadási tv is szigorítottak ebből is volt óriasi vinnyogás a progressziveknél), mert egy egész gyerekkereskedelmi ágazat épûlt ki és sokszor pedofilekhez kerültek a kölkök, pont egy ilyen eset után borult durván a dumában is a bili, de a lelenceket meg élőhúsként szervnek adták el. Lehet húledezni.

      0     0
    • “Azt gondolhatná az ember, hogy az oroszok soha nem engedtek holmi eltúlzott emberjogi avagy feminista törvényalkotási igénynek, de ehhez képest mégis van miből visszahátrálniuk ezzel a törvénymódosítással.”
      pont úgy, mint Mo aláírtak egy sor ENSZes emberjogi konvenciót, amin most próbálnak finomhangolni ès jó lenne egyébként, ha nemcsak a pestisrácok reagálnának https://www.youtube.com/watch?v=t9B-Ah052UQ

      0     0
  4. Érdekes, hogy Damut elítélték nemi erőszakért holott a szakértői tanú megalapította, hogy nem volt erőszak.

    De a vicc az egészben, hogy bírónő mondta, hogy kérjenek új bírót ha úgy gondolják de Damunak akor még nem az a ügyvédje volt aki védte Stolht.  A végén vette át az ügyét de már későn  a hód fejű elintézte, hogy sittre menjen.

    Még a bírónő is elfogult volt.

    2     0
    • Az egyik legkínosabb sztori férfijogi szempontból. Pontosan az történt, ami ellen a férfijogi aktivisták küzdenek, csak baromi nehéz ahogy látom még itt a Férfihangon is áttolni az igazságot Damu erőszakos múltja miatt. Lásd még Makarov kommentjei…

      2     0
    • És milyen érdekes, hogy a zs kategóriás Timikére az ügy után nem sokkal rátalált az igaz szerelem Hörcsögképű Vajna személyében. Semmi köze a kettőnek egymáshoz… :D

      0     0
  5. Nem tudom melyik topic alatt volt róla szó,szóval (kicsit) ide off-olok.

    Én nagyon üdvözlöm:

     

    http://hirek.animare.hu/nem_lehet_visszautasitani_a_vedonoi_latogatast_az_uj_gyermekvedelmi_torveny_szerint__4311667.html

    0     0

Szólj hozzá Te is! Minden hang számít!

Ha hozzá szeretnél szólni, akkor be kell jelentkezned!
Nem vagy még regisztrálva? Csak egy 2 perces művelet és Te is részt vehetsz a beszélgetésekben!

A hivatkozások nincsenek engedélyezve.

Támogatóink

A tárhely támogatója a Webonic.hu

Saját virtuális szerver már 2850 Ft-tól a Webonic.hu-tól

Keresés

Cikkajánló

HÍREK - Politika
Szabad bevándorlás az EU-ba a feministáknak köszönhetően?

Mivel a média fősodra nem igazán tette témájává, így a Férfihanghoz is csak jó egy hónap késés...
Kormánybuktatás nőlázadó módra

A Milla 2012. október 23-i tüntetésén a "Nők Lázadása Mozgalom" tagjai "kormányváltó" beszédet...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
NANE - PATENT - A hülyeség ötven árnyalata

Azt hiszem, az egyszerűen csak vicces, amikor a feminista ostobaság térnyerése ellen lamentáló...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
"Égjenek a boszorkányok!" - Tűz a Femen párizsi szálláshelyén

"Burn witches", magyarul: "Égjenek a boszorkányok". - Ennyi állt abban a szöveges üz...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Nyílt levél a Magyar Nők Szövetségének - He for She kampány

Két napja tartották a Deák Ferenc téren a magyar He for She mozgalom első kampányát. A He for ...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Varga István vs Halász Pálma

Elsőként idézzük fel a napokban lezajlott és még mindig jelentős utórengéseket produkáló p...
HÍREK - Politika
Kedden életbe lép a szigorú jogi határzár

A kormány közlése szerint a szigorításra azért van szükség, mert Törökország az EU-török egyez...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Csak kitalálta, hogy megerőszakolták

Egy magyarországi bűnügyi híradás olvasható a police.hu-n, amely ismét felveti a nehezen tiszt...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Olimpiai beköszönő – avagy valami bűzlik Brazíliában

A magyar idő szerinti szombat hajnali megnyitóval hivatalosan is kezdetét vette az újkori nyár...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Stop-Nőerőszak

Jó kis sztorit kapart elő az index egyik leányvállalata: A 32 éves Tiffany Baillie múlt decem...
CSALÁD - Otthon
Újra Nemzetközi Férfinap – november 19

Újra november 19-e van. Ezen a napon megemlékezünk a férfiasságról. Tisztelettel adózunk az el...
CSALÁD - Otthon
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye

Az áldozatok eljárás közbeni és utáni hatékony védelmére és megelőzésére, valamint a szemlélet...
HÍREK - Politika
Most akkor hányadán állunk a CEU-val?

A több napja tartó tüntetéshullám fényében mindenképpen érdemes áttekintenünk a CEU körül bony...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Várjuk a magyarázatot

Aranyos kis cikkecskébe futottam bele az imént. Gondolom akik rendszeresen látogatják az ind...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
A férfijog nem emberi jog?

Megdöbbentő jogtiprással és agresszióval találták szembe magukat "testvér lapunknak" az avoice...


androfóbiaApai jogokApaságCsajozáscsaládCsaládon belüli erőszakCSBEEgészségFemenfeminizmusFeminizmus - AntifeminizmusférfiférfiakférfiasságFérfigyűlöletférfimozgalomférfi szerepekGender-ideológiagyereknevelésHipergámiaházasságIsztambuli EgyezményKvótaMGTOWNemek harcaNemi diszkirminációnemi erőszaknemi szerepeknyugdíjNőzésOktatásPiros pirulapolitikapszichológiaPUApárkapcsolatRandizásRed PillszerelemszexszexualitásTársadalomVendégcikkÉletmódÖnismeret