George Herceg

Itt rontják el a férfiak a párválasztást

George Herceg - 2017. április 8. szombat 02:25 - 263 hozzászólás

ismerkedesA párkapcsolatok a nők döntésével/választásával jönnek létre, de az ajánlatokat a férfiak teszik. Nézzük meg, mi alapján tesz ajánlatot a férfi, és hol veti el a későbbi szakítás magvait.

A férfiak alapvetően két dolgot vizsgálnak egy nőben ismerkedéskor, amennyiben hosszabb távra keresnek barátnőt. Az első és legfontosabb a szexuális kisugárzás. Ebbe különböző hangsúlyokkal beletartozik a nő külseje, metakommunikációja, hozzáállása a szexualitáshoz és az adott férfi testéhez. A másodikat én együttélési mutatónak hívom. Ez egy olyan összkép a másikról ,ami megmutatja, hogy hosszú távon alkalmas e együttélésre az adott nő. Ide tartoznak a nő viselkedési formái, kommunikációja, intelligenciája, problémákra adott reakciói. Minden olyan dolog, ami az együttélés során a szexen kívül felmerülhet. Pl. hozzáállás a gyermekvállaláshoz, pénzkezeléshez, házimunkához, a férfi támogatásához, saját célokhoz, valláshoz, világnézethez stb.

A legnagyobb gond ott van, hogy a férfiak, főleg 30 alatt hajlamosak kizárólag az első szempontot vizsgálni és a másodikat figyelmen kívül hagyják. Ennek persze a lehet oka a hormonfröccs, de aki hosszabb távon gondolkodik és hagyományosabb kapcsolatokban, annak muszáj az együttélési mutatót is figyelni. Többek között ezért is bomlik fel sok kapcsolat az összeköltözést követően. Sok sikertelen kapcsolat után, főleg 30 év fölött, a döntő többség korrigál és alaposan leteszteli az együttélési mutatót. Ilyenkor a férfiak pörgetik a lányokat, hiszen a szexet gyorsabban lehet kitapasztalni a másikkal, mint az együttélést, ezért jóval több nő ragad meg a szexpartner státuszban, mint az élettársiban.

Néhányan azonban, a férfiak kisebbsége, talán a csalódások miatt átesik a ló túlsó oldalára és hajlamos akkora kompromisszumokat kötni a külső és a szex terén, csak azért, hogy a másodikban hozzájuk illő partnert találhassanak. Ez pedig hosszú távon mindig megbosszulja magát, ugyanis bármennyire „macsó” dolog a szerető tartás a hivatalos kapcsolat mellett, ez felőrli az embert, másrészt pedig a női receptorokat nehezebb becsapni, mint fordított esetben a férfiakét. Megoldás lehetne a vágyak teljes elnyomása, de az pedig olyan mértékben rontja az életminőséget, hogy normális ember erre az útra nem léphet.

A legideálisabb természetesen, ha az erotika és az együttélés színvonala kiegészítik egymást és harmóniában vannak. Ennek elérése azonban megbukik az alkalmas nők kevés számán és az erősödő versenyben. Mivel manapság a 20 és 40 közötti nők gyorsabban alakítanak ki párkapcsolatokat, ezért azokat gyorsabban is erodálják el. Ennek oka az, hogy még a legátlagosabb nő is olyan mennyiségű ajánlatot kap, hogy a mély érzelmeknek idejük sincs kialakulni, mivel gyorsan követik egymást a jobb, vagy legalább is jobbnak tűnő férfi jelöltek. Férfi oldalról, pedig mivel kezdjük elfogadni, hogy gyorsan eldobhatóak vagyunk, ezért már mi sem köteleződünk el hosszú távra, mert nem vagyunk hajlandóak befektetni sem időt, sem energiát, sem pénzt egy olyan dologba, amiért nem kapunk semmit. Sajnos semmilyen általános megoldást nem tudok javasolni, csak annyit, hogy nagyon körültekintően kell párt választani, bár ez meg akkora közhely, hogy én kérek elnézést.


Címkék: , , , ,

Az egyéni szerzői név alatt megjelenő cikkek nem a Férfihang.hu szerkesztőségének egységes állásfoglalását, hanem elsősorban a szerzők egyéni véleményét hivatottak kifejezni, bemutatni; céljuk sok esetben mindössze a vita, párbeszéd kezdeményezése a művészi provokáció eszközével. Az írások közlésére a véleményszabadság és a médiapluralizmus érvényre juttatásának igényével kerül sor. A Férfihang.hu szerkesztőségének, moderátorainak elsődleges feladata a vonatkozó törvényi keretek és a jóízlés kívánalmainak betartatása.
5 votes, average: 5.00 out of 55 votes, average: 5.00 out of 55 votes, average: 5.00 out of 55 votes, average: 5.00 out of 55 votes, average: 5.00 out of 5 5 olvasó átlagosan 5.00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

A cikk megjelent a Csajozás - Szex rovatban.


Hasonló témájú cikkek:


Ezért nem szeretnek a férfiak fizetni a randin

Női magazinok lapjain és internetes blogokon egyre gyakrabban lángolnak fel viták arról, hogy az első randin fizessen-e a férfi vagy sem. Míg a nők eg...
A multiorgazmusos férfi - Gondolatok egy könyvajánló apropóján

A minap a kezembe akadt Doug Carlton Abrams és Mantak Chia "A multiorgazmusos férfi" című könyve. Az alábbiakban e könyv ajánlója, illetve a...
A félreértett csajozó művész - 1. rész

Világszerte egyre ismertebbek és népszerűbbek a PUA (pick up artist = csajozó művész) írások és tanfolyamok, de a közismertséggel párhuzamosan szaporo...
Miért menekülnek a feleségek a hálószobából?

Szerintem mindenkinek van olyan férfi ismerőse, aki arra panaszkodik, hogy a felesége elhanyagolja szexuálisan. Bár nincsenek statisztikáim, de a ford...
Prostitúcióról másképpen

A prostitúciónak könyvtárnyi szociológiai és történelmi szakirodalma van. Ezek a művek elsősorban a prostituáltak helyzetére, a társadalomban elfoglal...


Hozzászólások a Facebook-on keresztül
Hozzászólások (263) Hivatkozások (0)
  1. Egy lábon nem lehet messzire bicegni.

    0     0
  2. (Sajnos) tökéletesen felvázoltad a jelen helyzetet,nem könnyű és csak fokozódik …(és nem csak a nemzetközi,hogy Virág elvtárstól egy klasszikust idézzek). Én a nevelésben (erkölcsi) és a lehető legszélesebb körű kampányolásban,”hang hallatásban” látok némi esélyt. A nők/lányok nagy részének fogalma sincs ezekről a dolgokról (még én is meglepődtem,amikor idetévedtem). Nekik is érdekük lenne odafigyelni ezekre a hangokra,az ő életük-párkapcsolatuk (egyre kevesebb alfa-özvegy stb) is csak jobbá válna.

    1     0
    • azok a nok akiken a fel varos atment, alkalmatlanna valnak kapcsolatokra. az pedig hogy varosokban elnek, a hipergamiajukat az egekbe tolta. nem csoda hogy viragzik a HPV mindenfele.

      sakk-matt igazabol a helyzet, a ferfiak szamara az a javaslatom hogy az egy ejszakas kapcsolatokon kivul nem nagyon eri meg semmi, velemenyem szerint az sem. en jo ideje monk modban mukodok, nem mindenkinek valo, de aki birja az megmenekul egy csomo bullshittol.

      a nyugati tipusu tarsadalmaknak annyi szerintem, elvezzetek ki a hanyatlast, amig lehet, enjoy the decline.

      3     0
      • “a nyugati tipusu tarsadalmaknak annyi szerintem, elvezzetek ki a hanyatlast, amig lehet, enjoy the decline.”

        Itt volt ez a link pár napja valakitől, tökéletesen leírja a helyzetet ezzel kapcsolatosan (is):

        https://www.youtube.com/watch?v=UxpVwBzFAkw

         

        2     0
        • “A nyugati férfi megadta a nőnek a szabadságot és a szabad választást. És a nő most választja azt, aki elveszi tőle ezt”.

          3     0
        • Ezt le kéne szinkronizálni, annyira jó. De tényleg.

          Reménykedem abban, hogy ez az iszlamizálódás abbamarad, vagy legalábbis lelassul annyira hogy észbekapjon a nyugat. Pl. altright mozgalmak usaban, vagy a hiddenlol-os mémek, amik hiába vicc számba mennek de híven tükrözik a fehér férfiak érzéseit.

          Sajnos a patriarchálisabb társadalomra még a készítő sem tudott semmilyen ötletet.

          0     0
      • Egyetértek Igor-al!

        És kiegészíteném a cikket az élettapasztalatommal:

        1. A közepes feletti szexuális kisugárzású nőkkel kapcsolatot teremtni szélmalomharc a férfiak nagy része számára. Ha nem üti meg a férfi meg az egekbe tolt hipergámia által állított mércét, akkor gondolkodás nélküli elutasítás a vége. Kb ha túl szép és népszerű a lány egy idő után nem is próbálkoztam mert nem akartam csalódást meg felesleges időpocsékolást, még blue-pill koromban se. Szép és kedves lányokat ruha nélkül csak az erre szakosodott oldalakon láttam.

        2. A közepes és az alatti szexuális kisugárzás  esetén vannak kedves lányok akikkel össze lehetett jönni és néhány hónapig továbbra is barátságos módon viselkedtek. Nyilván kevésbé jellemző, hogy  egekben van a mércéjük, meg az ember azt hinné, megbecsülik akit összeszednek. Az is igaz, hogy a kisugárzás és hogy a csaj ténylegesen mennyire aktív az ágyban és a kapcsolatban, két külön dolog. Voltam pár, ilyen szempontból igen jó csajjal akik mellesleg elég gömb alakúak voltak…(nem mintha nekem ne lett volna sörhasam, szóval nem sok jogom van másokat kritizálni emiatt egyébként se) De ami miatt az efféle kompromisszum is életképtelenné válik, hogy az első néhány hónap elteltével minden nő (akit ismertem) elkezdett hisztizni , megsértődni meg olyasmiket akarni amit én nem.  A fenéért nem lehet egyszerűen csak “barátság extrákkal” alapon csinálni egy kapcsolatot akármeddig? Mert az eljén belemennek a komolytalan kapcsolatba, aztán kezdik terelni a komolyság irányába. Nekem meg az nem kell. Így is a sürgős és a fontos dolgokat halasztgatom egymás kárára munkában és magánéletben egyaránt, minden összevissza van. Ebbe nem férne bele semmi komoly kapcsoalt, ami még egy teljes embert kívánna.

        Ja, és nem szeretek olyan szituációban lenni, ahol csak egy eldobható senki vagyok.

        kiegészítés: szóval, a jelenlegi helyzetben az egyetlen tuti jól működő kompromisszum az agglegénység, amit ugyebár mostanában MGTOW-nak hívunk, de mindig is létezett.  Nem akarok eldobva lenni, miközben valaki, akit szerettem, meglóg a fele vagyomommal, és rosszabb esetben fizethetek tartásdíjat valami zabigyerek után. De még ha ki is tartana a kapcsolat: Egyik hosszabb kapcsolatom közben az állandó rohanás és konfliktus meg hiszti meg a folyamatos megfelelési kényszer közben megkérdeztem magamat, hogy ilyen következő 30-40 évet akarok e átélni? Hát nem!

        1     0
        • “A közepes és az alatti szexuális kisugárzás  esetén vannak kedves lányok akikkel össze lehetett jönni és néhány hónapig továbbra is barátságos módon viselkedtek. Nyilván kevésbé jellemző, hogy  egekben van a mércéjük, meg az ember azt hinné, megbecsülik akit összeszednek. Az is igaz, hogy a kisugárzás és hogy a csaj ténylegesen mennyire aktív az ágyban és a kapcsolatban, két külön dolog. Voltam pár, ilyen szempontból igen jó csajjal akik mellesleg elég gömb alakúak voltak…(nem mintha nekem ne lett volna sörhasam, szóval nem sok jogom van másokat kritizálni emiatt egyébként se) De ami miatt az efféle kompromisszum is életképtelenné válik, hogy az első néhány hónap elteltével minden nő (akit ismertem) elkezdett hisztizni , megsértődni meg olyasmiket akarni amit én nem.  A fenéért nem lehet egyszerűen csak “barátság extrákkal” alapon csinálni egy kapcsolatot akármeddig? Mert az eljén belemennek a komolytalan kapcsolatba, aztán kezdik terelni a komolyság irányába. Nekem meg az nem kell.”

          Itt a kulcs mondat: ” A fenéért nem lehet egyszerűen csak “barátság extrákkal” alapon csinálni egy kapcsolatot akármeddig”. Erre nőként pontos választ tudok adni.

          Menjünk vissza az időben kissé,evolúciós szempontból szinte semmi,mondjuk 60 év és persze előtti idők. Egészen más volt egy szexuális kapcsolat megítélése. Vallási,erkölcsi,nevelési szempontból egy férfinak tartós szexuális kapcsolata jószerivel csak házasságon belül lehetett (nyilván voltak akkor is nyilvános házak,férjes asszonyok-lényegesen kevesebben mint manapság,akik félreléptek,voltak szeretői viszonyok,lényegesen kisebb számban házasságon kívül ,már csak a nem kívánt terhesség miatt is rizikósabb volt). Hosszú-hosszú évezredeken ez “ivódott” belénk:férjhez menni,gyereket szülni. Akár bevallja valaki,akár nem,a nők 90% így működik. Én is azért mentem hozzá a férjemhez,mert feleségnek,anyának akart,végre valaki, aki nem csak dugni akart velem. A nők egy lényeges hányadának a “csak arra kellek”-még akkor is,ha fizikálisan jó is a nőnek abban a kapcsolatban-degradáló.Egyszerűen többre vágyik attól,hogy valakinek a “kielégítő partnere”egyen. Ez akkor is igaz,ha mint már vázoltam,ő is megkapja a szexuális örömöket. Egy nő nem vágyik “csak” erre,mindig többre vágyik. A mostaniak is (legalábbis egy idő után). Ezzel szerintem nem nagyon lehet mit kezdeni,mert belénk van kódolva. Egyébként régebben,még kevésbé tehetted volna meg,hogy “csak dugsz” egy lánnyal. Van olyan nőismerősöm,aki 10 évig csak dugott a barátjával (miközben szerette),nem panaszkodott,nem erőltetett semmit (gyerek,összeköltözés), jó feleség alap lett volna,önzetlen,kedves,szerintem az átlagostól picit még jobb külsővel is.A fickó soha nem kérte meg,aztán elvett 35 évesen egy 24 éves lányt (mert kiveszett a romantika,meg a láng stb…) okkal. Mondjuk azóta elváltak, az ismerősöm is férjhez ment fél év ismeretség után (itt nem húzta az időt), van két kisgyerek,8 éve házasok…Ennyi év kódolást,akármilyenek legyenek az erkölcsi viszonyok,nem lehet eltüntetni  és még a legnagyobb ordas kurva is arra vágyik,hogy egyszer anya lehessen.

          Ja,és még egy kiegészítés. Sajnos az emberek nagyobb hányada,ebben nők-férfiak egyformák vagyunk,egyszerűen nem tudjuk megbecsülni a jót,a nekünk valót,nem tudunk boldogok lenni,ha “csak” minden rendben. A hosszú és boldog (nak mondható) kapcsolat alapja,hogy megbecsüljük a párunkat és folyamatosan emlékeztessük magunkat arra,hogy ő miért is jó nekünk.

          2     0
          • Hmmm:

            Én is azért mentem hozzá a férjemhez,mert feleségnek,anyának akart,végre valaki, aki nem csak dugni akart velem.

            :)

            A nők egy lényeges hányadának a “csak arra kellek”-még akkor is,ha fizikálisan jó is a nőnek abban a kapcsolatban-degradáló.

            A faszkörhintás csajok azért sorban állnak ezekért a “degradáló” kapcsolatokért….

            Egyszerűen többre vágyik attól,hogy valakinek a “kielégítő partnere”egyen.

            Vágyni vágyik, csakhogy ennyi “jut”, a vágy az nem alapjog….

            Ez akkor is igaz,ha mint már vázoltam,ő is megkapja a szexuális örömöket. Egy nő nem vágyik “csak” erre,mindig többre vágyik.

            Igen semmi nem elég neki:), lást a férjvásárlós viccet….

            ……

            Ennyi év kódolást,akármilyenek legyenek az erkölcsi viszonyok,nem lehet eltüntetni  és még a legnagyobb ordas kurva is arra vágyik,hogy egyszer anya lehessen.

            No comment.

             

            1     0
            • “Vágyni vágyik, csakhogy ennyi “jut”, a vágy az nem alapjog….”

              Mint ahogy nem alapjog az sem,hogy minden elköteleződés,felelősség nélkül, a másik eseteleges vágyait és evolúciós törvényszerűségeket figyelmen kívül hagyva  állandó , kielégítő szexuális szolgáltatást kapjunk. Erre vannak a kurvák  ,voltak régen a nyilvános házak. Aki erre hajlandó nőként,azt ugyan ki venné el ,szeretné anyának ,ha mégis úgy hozza a sors? Anyának-feleségnek való nő,nem dug hosszú évekig “csak úgy”. Szerintem. Én legalábbis biztosan nem tettem volna.

              1     0
              • Mint ahogy nem alapjog az sem,hogy minden elköteleződés,felelősség nélkül, a másik eseteleges vágyait és evolúciós törvényszerűségeket figyelmen kívül hagyva  állandó , kielégítő szexuális szolgáltatást kapjunk.

                Ha :

                - férfi: minden alfát akaszzunk fel :) Ja, nem jó, mert akkor az új alfákkal mi lesz:) csak vicceltem:)

                - nő: igazán bármikor megteheti, kvázi büntetlenül, nem nagy ügy.

                Aki erre hajlandó nőként,azt ugyan ki venné el ,szeretné anyának ,ha mégis úgy hozza a sors?

                Az a béta aki eléggé ki van “éhezve”…..

                Anyának-feleségnek való nő,nem dug hosszú évekig “csak úgy”. Szerintem.

                :)

                Én legalábbis biztosan nem tettem volna.

                Aki ezt teszi, az is csak az “Igazit ” keresi, hát ittenkém, még nem találta meg…..

                1     0
              • “Aki erre hajlandó nőként,azt ugyan ki venné el ,szeretné anyának ,ha mégis úgy hozza a sors?”

                Úgy érted, hogy egy olyan álomnőt, aki 10 évig hajlandó ilyen kompromisszumot kötni, hogy csak egy emberrel dug miközben szexkapcsolatról van csak szó? Szerintem nagyon sokan.

                Aki 10 évig egy férfivel belemegy a szexkapcsolatba az az elköteleződés magas foka. Ez pedig a mai világban nagyon értékelendő, ahol a “komoly kapcsolatok” is pár évig tartanak csak.

                 

                0     0
                • No igen,igazad van, megérdemelte volna,hogy elvegyék,de az élet nem ezt igazolta,nem becsülték meg.

                  Ez olyasmi ,mint  ,hogy a rendes béták is megérdemelnék a ” friend zone”-ban,hogy értékeljék a rendességüket,de a nők (nagyrészt) mégsem teszik….

                  Sok nő és sok férfi,csak akkor tanulja meg értékelni azt,aki mellette van jóban-rosszban,amikor elveszíti.

                  0     0
                  • No igen,igazad van, megérdemelte volna,hogy elvegyék,de az élet nem ezt igazolta,nem becsülték meg.”

                    Magam is ismerek több ilyen lányt, akik a “legszebb” éveiket (22-30 ig) egy srác mellett töltötték, arra várva, hogy az majd eccercsak jól elveszi őket. Aztán meg mégse. Úgy vélem, ebben a dologban sokkal határozottabbnak kéne lenniük a lányoknak, mert ha egy fiatal, kedves, családszerető lány barátja nem akar belátható időn belül elköteleződést, utódokat, hát szíve joga, csak akkor lapát, de íziben.

                    A lányok egyik legnagyobb hülyesége, hogy “Majd biztos el fog venni, ha elég türelmes vagyok”. Az esetek többségében minél több időt töltenek együtt, annál kevésbé lesz házasság, miegyéb, ha lesz is, az már olyan is… Felnőtt, értelmes emberek tisztázzák a rövid- és hosszútávú terveiket, és ha azok nincsenek összhangban, akkor ki- ki folytatja a saját ösvényén tovább.

                    Ez olyasmi ,mint  ,hogy a rendes béták is megérdemelnék a ” friend zone”-ban,hogy értékeljék a rendességüket,de a nők (nagyrészt) mégsem teszik….

                    Aki barátként viselkedik egy nővel, azt barátként is kezelik, logikusan és jogosan. Szerintem ez ennyire egyszerű.

                    0     0
          • “A nők tisztában vannak vele, hogy mennyi kísértés ér egy férfit élete során. Hogy hány kis kurva, vagy éppen kívánatos nő szaladgál az utcákon, aztán ugye ott vannak a munkahelyeken eltöltött napi 8-10 órák száma, hogy a férfi természetéből adódóan bármibe beleteszi a farkát ami nem egy darázsfészek mert a férfiak ösztöne ezt diktálja. Ezzel a nők teljes mértékig tisztában vannak, és ezt nem akarják. De miért is akarnák?”

            A férfiak tisztában vannak vele, hogy mennyi kísértés ér egy nőt élete során. Hogy hány kis talpnyaló, vagy éppen milliomos faszi szaladgál az utcákon, aztán ugye ott vannak a munkahelyeken eltöltött napi 8-10 órák száma, hogy a nő természetéből adódóan bárkitől elfogadja a bókot, ha kicsit szebb az ördögnél, vagy lehet csúnyább is, csak luxusautója legyen, mert a nők telhetetlensége ezt diktálja. Ezzel nem minden férfi van teljes mértékig tisztában, akik meg igen, ezt nem akarják. De miért is akarnák?

            “A cél, hogy a nő olyanná formálja a férfit, ami neki megfelelő, és amivel a legminimálisabbra szoríthatja annak az esélyét, hogy az a férfi elhagyja őt egy másik nő miatt.”

            Ez nagy probléma valóban, véletlen se fordítva szokott történni 99%-ban.

            “A nő ezek után nem érti, hogy ha a kapcsolat kezdetén minden nap szexeltek naponta többször is, akkor most miért van, hogy konkrét hónapok maradnak ki mindenfajta együttlét nélkül és a férfiben a szexuális vágy szikrája sincs már meg.”

            Ekkora baromságot.

            5     0
            • Annyira nem rossz az iromány. Nagyjából tényleg így működik a folyamat. Lehet rugózni egy-két kiragadott mondaton, de az összefüggések logikusak. Végülis ezért mondja a red pill irodalom, hogy a nők önmaguknak ártanak, csak egy erős férfi által vezetve lesznek biztonságban és lesznek boldogok.

              0     0
        • Szép és kedves lányokat ruha nélkül csak az erre szakosodott oldalakon láttam.”

          Ez nagyon jó mondat, erőteljes megfogalmazása annak a problémának, ami sokszor tárgyaltatik errefelé.

          “A fenéért nem lehet egyszerűen csak “barátság extrákkal” alapon csinálni egy kapcsolatot akármeddig?

          Ez viszont nekem kissé ellentmondásos… nem arról szól a migtau, hogy a nyugati fiatal nők nem alkalmasak normális feleségnek, anyának, hanem csak ribancok? Erre azon panaszkodsz, hogy a volt csajaid komoly kapcsolatot szerettek volna veled, míg te csak elköteleződés nélküli, laza szexkapcsolatot…

          Nemigen adja ez ki nekem.

          0     0
  3. Megoldás lehetne a vágyak teljes elnyomása, de az pedig olyan mértékben rontja az életminőséget, hogy normális ember erre az útra nem léphet.

    Tényleg ne tegyétek! Én ezt tettem, hosszú, hosszú évekig. Azokban az években, melyek fiatal férfiként a legszebb éveim lehettek volna.

    Teljes spirituális éjszakát okoz a léleknek. Gyűlölet és önpusztítás lehet csak az eredménye. Józanul kibírni valószínűleg lehetetlen, és kitörni a negatív spirálból iszonyatos erőfeszítés.
    Red Pill és Game ismerete a megoldás. Tényleg a Game-nek van valami magyar szinonímája? Csajozási tudás? Mi a megfelelő magyar terminológia?
    2     0
    • És, ha a legszebb éveid lettek volna, az miért lett volna a legszebb? Mitől?

      Hallom sok helyen hogy ezek a legszebb éveim, de biztos vagyok benne hogy jobb volt a gyermeki tudatlanság, sőt még az egyetemi full-blue pilles vesztes csóróság is. Meg a kedvencem amikor azt hallom hogy egyetemrn kell megállapodni és életre szóló társat találni mert azután már csak a munka lesz. Monk-mode level 70

      A game talán a játszma vagy a játék szinonimája, csak az angolt nézve nem magát a módszert.

      1     0
      • Erre a “legszebb éveim” dologra csak azt a közmondást tudom mondani, hogy most kezdődik életed hátra levő része. Én eszerint élek és küzdök, és egyre szebbek az éveim. Még van mit elérni, most 30 felett kezdem végre valóra váltani a gyerekkori vágyaimat is…. ahonnan indultam az rosszabb volt mit a pokol, de ahogy növekedett az egzisztenciám, és a kontroll a saját életem felett, úgy lett minden egyre jobb.

        Talán ez illik az életemre legjobban:

        sith code

        3     0
        • Tulajdonképpen úgy vagyok vele, hogy ha a mostani fejemmel visszamehetnék fiatalabb koromba, nagyon sok mindent másképp csinálnék, szinte mindent. Ugyanakkor azt is tudom, hogy ha csak simán újra fiatalabb lennék akkori fejemmel, akkor valószínűleg csak ugyanúgy elvesztegetném és elpazarolnám az ifjúságomat.

          Igazából annak örülök, hogy bár most már biztosra tudom, hogy én is meg fogok öregedni és meg fogok halni, de hála Istennek most még sem öreg nem vagyok, se nem haldoklom. Még semmi sem túl késő! Rajtam ;s csakis rajtam múlik innentől minden. De az időm véges, és az óra ketyeg. Nem érek rá hülyeségekre.

          Úgyhogy nem érdemes a múltamon rágódni vagy szomorkodni, hanem tanulnom kell belőle, és a jelenben jól csinálni. Mert ha most, mikor már jobban tudom, továbbra is rosszul csinálnám – na az lenne az igazán megbocsáthatatlan vétek! Azt sohasem tudnám megbocsátani magamnak.

           

          2     0
            • Végre valami hallgatható. Bár a blues bétáknak való, amióta alfaságra törekszem alig bírom hallgani a blues számokat. De ha ettől eltekintek jó.

              0     0
            • Vén ordas

              Hol van már a régi nyarak gyantacsorgató forrósága?

              Hol van már a kacagó nőstényed játékos ugrálása?

              Hol van már a falkád éjszakába hasító vonyítása?

              Állsz a hideg szélben, szemed a telihold sápadása,

              a kölykök rég elköltöztek már a folyón másik partjára,

              Magányos esték vontatottan ugató sírása…

              Hol van már egykori téli éjszakák csontrepesztő hidege?

              Hol van már a kölykeid kérdő, tiszta tekintete?

              Hol van már a hozzád bújt párod melege?

              Felhágsz a forróságban a kopasz dombtetőre,

              az elmúlt évszakokra gondolsz merengve.

              Torkod folytogatja az elejtett szarvas vére.

              1     0
          • “ha a mostani fejemmel visszamehetnék fiatalabb koromba, nagyon sok mindent másképp csinálnék, szinte mindent. Ugyanakkor azt is tudom, hogy ha csak simán újra fiatalabb lennék akkori fejemmel, akkor valószínűleg csak ugyanúgy elvesztegetném és elpazarolnám az ifjúságomat.”

            Ott a lényeg. Szerintem ezen mindenki átesik, aki “öregszik”. Én is a legszebb éveimet (14-25) vesztegettem el, de ha belegondolok, nem hiába történt, mert megismerkedtem rengeteg olyan tudással, aminek a hiányában még rosszabb is lehetne az életem, elég csak a legvalószínűbbre gondolni, hogy összejövök egy olyan nővel, akinek gyerekeket csinálok, kiforgat a (nem létező) vagyonomból és fizethetem neki évtizedekig a gyerektartást és akkor is egy csomó mindent feláldoztam volna a párkapcsolat oltárán.

            Nem bánom, hogy ez kimaradt az életemből és akárhogy tekintek vissza a múltra, ez lett volna a legvalószínűbb forgatókönyv. Talán az egyetlen, amit bánok, hogy koncentrálhattam volna jobban a tanulásra és a karrieremre, illetve talán szexelhettem volna többet, ha kicsit pofátlanabb és nyomulósabb vagyok és nem félek annyira az esetleges visszautasításoktól.

            Ettől függetlenül azt sem bánom, hogy nem voltam az éjszakai élet császára és nem ittam és drogoztam szét magam, meg nem fesztiváloztam el több havi fizetésem egy nyár alatt. Illetve ami még ehhez hozzátartozik, a tipikus bétaspirál, lakás (hitelre), kocsi (hitelre), mert ezek nélkül nem férfi a férfi és így tovább…

            0     0
      • És, ha a legszebb éveid lettek volna, az miért lett volna a legszebb? Mitől?

        Mondjuk attól, hogy nem a West End klotyójában kerestem volna a vénámat a herkával teli inzulinos fecskendő beszúrásához, miközben a karomról csöpög a vérem a húgyfoltos padlóra, hanem helyette inkább a G-pontot kerestem volna egy helyes fiatal lány hamvas puncijában, egy kényelmes franciaágyon heverve.

        Hallom sok helyen hogy ezek a legszebb éveim, de biztos vagyok benne hogy jobb volt a gyermeki tudatlanság, sőt még az egyetemi full-blue pilles vesztes csóróság is. Meg a kedvencem amikor azt hallom hogy egyetemrn kell megállapodni és életre szóló társat találni mert azután már csak a munka lesz. Monk-mode level 70

        A csóróság fiatalon nem automatikusan vesztest jelent, a csajozásnál az nem gáz, hiszen fiatalon mindenki az. Különben is, ahogy azt izomtibi is megmondta: a jóképűen csajozás a szegények sportja… Fiatalon annyi a fő feladatod, hogy leküzdd az “approach anxiety-t”, és ha ez sikerül, sokkal nyitottabbak lesznek rád a nők mint azt gondolnád, vagy mint amitől korábban féltél.

        Amúgy az egyetemi pártalálás az én családomban is alap élet-elvárás volt, és hát mit mondjak: nem jött össze… Ma már azt vallom: az agy Feminista / Blue Pill kondicionálásának megtörése az egyik legfontosabb dolog egy fiatal srác életében. Ha az megvan, utána határ a csillagos ég. Te most, huszonévesen, ha belekezdesz egy self-improvement projektbe, és gyakorlod a Game-et / PUA technikákat, vagyis csajozol ezerrel, akkor mire annyi idős leszel mint most én, már lesz egy olyan múltad amire örömmel tekinthetsz vissza, és egy olyan jelenre és jövőre lesz kilátásod, amilyet tényleg szeretnél.

        Ezzel én nem panaszkodni szeretnék a saját múltamra. Számomra amúgy kicsit ilyen terápiás jellegű és célú ez a fajta kommentelgetés, a múltam ilyen formában történő felelevenítése és leírása. Ezek olyan dolgok, amelyekről amúgy az életemben én egyáltalán nem szoktam beszélni. SENKINEK. SOHA. Leírni is csak így, anonim módon vállalom, mert így öncenzúra nélkül leírhatom az igazat.

        Talán fura, de én valahol pozitív példának látom saját magamat, legalábbis abban az értelemben, hogy mennyire lent voltam és hogy honnan keltem föl, hogy milyen sötétségben voltam elveszve, és végül mégis megleltem a helyes utat. Példa vagyok arra, hogy ez bárkinek sikerülhet, hogy sohasem túl késő, és hogy mindig van remény. Hogy a Red Pill, a PUA, a Manoszféra életet ment! És talán figyelmeztető példa vagyok arra, hogy hogyan NE pazaroljuk el a fiatalságunkat és hogyan ne basszuk el az életünket, de arra is, hogy micsoda iszonyatos pusztítást tud végezni egy fiatalember életében és nőkkel való kapcsolatában (illetve annak teljes hiányában) a Feminista kondicionálás és agymosás!

        És sok jó nőt, és hozzájuk jó vadászatot kívánok neked fiatal éveidben! Menj, és hódítsd meg a világot, ifjú Padawan!

        2     0
        • “herkával teli inzulinos fecskendő”

          Erre azt tudom kommentelni, hogy a szerelem az egyik legrosszabb drog mind közül. (Tudományos cikkek is a kokainhoz hasonlítják.) És még rossz útra sem kell térni, mindenkibe bele születik a függőség. És, ha a gyerekkor és mérgező szülők pszichésen tönkretették az embert, akkor szinte minden “szerelem-díler” (leánykori nevén: csajszi) visszautasít, akármit is adnék cserébe az életemből, hiszen a “dílerek” értéktelennek tekintik az egészet, nem kellettem nekik. És nem értem miért, mit csinálok rosszul, mi baj velem. Pszichológia könyvek, PUA vagy Red pill irodalom létezéséről nem is tudtam, meg arról se, hogy hol keressek hasznos információt, totál vakfolt volt a téma számomra. Rengeteg szenvedés, mellé még az otthoni helyzet, az állandó veszekedés üvöltözés mindenért.

          Pont akkor nem kaptam szinte semmit, amikor a legnagyobb szükségem lett volna a segítségre, mert romokban van minden, és egy kis motiváció, némi gyengédség segítene motiválni. Ez van a legtöbb esetben. Amikor, és akitől meg mégis kapni szerelmet vagy ilyesmit, ott beüt a függőség, és egyre több kellene, hogy jól érezze magát az ember. És kíméletlenül ki is használnak, agyamra mennek, problémás kapcsolat lesz belőle.  Vagy lehet készpénzben fizetni érte szolgáltatóknál, de az a fajta törődés meg drága és nem sokat használ.

          De mint bármilyen anyagról, a szerelemről is le lehet szokni. Meg kell tanulni hogy senki nem szeret és nem is fog, magamnak kell jól érezni magam, magamak kell megoldani mindent mert senki nem segít. Meg kell gyászolni, hogy tényleg nem fogom megkapni azt aminek a szerelmet a blue pill beállítja.  Tudomásul venni az élet tényeit. Kibékülni. Aztán megnézni mi marad, és abból kihozni amit lehet. Van még rengeteg egyéb szórakoztató dolog az életben. Ki-ki megtalálja azokat, ami neki az eredményeket hozzák és a szórakozást jelentik.

          Az approach anxiety-ről: Én nem “féltem” a szó szoros értelmében, inkább -egy ismeretlen csajnál- halvány gőzöm se volt, hogy mit mondjak. De félig már ismert csajokkal sose volt gondom beszélgetni. De akkor is szinte mindig hiányzik a közös téma. A hétköznapi mainstream témák meg unalmasak és nem érdekelnek. Őket meg én nem érdekeltem, jó tanulóként több esélyem lett volna valami földönkívülit felszedni…

          És nem panaszkodni szeretnék a múltam miatt. Van az a mondás, hogy ami nem öl meg az megerősít. Sose felejtem el, némelyik volt barátnőim milyen hisztiket vágtak le olyan apró dolgok miatt, amit én higgadtan tudomásul veszek, hogy “ez most nem sikerült”. Egyik ex csaj meg is mondta, hogy “eddig neki szinte minden sikerült”. Nincsen hozzá edződve hogy az élet csak akkor lesz habostorta, ha az ember megküzd érte. Mármint legalábbis azokért a dolgokért, amit átmennek a befektetett energia, veszélyek és a remélt haszon elemzésén, hiszen ne legyünk Don Quijote.

          1     0
          • Az lett volna jó, ha apám leültet 13 éves koromban, úgy jó 25 évvel ezelőtt, és elmagyarázza nekem az élet tényeit. Én, ha lesz egy fiam, ezt meg is fogom majd tenni vele. Sajnos egészen pár évvel ezelőttig nem voltam faterommal olyan viszonyban, hogy őszintén meg tudjunk beszélni bármit is – ez felerészben az én hibám is volt. És benne fel sem merült, hogy nekem szükségem vagy akár igényem lenne ilyesmire. Jó példakép pedig az öreg, azt hogy egy kapcsolatban hogyan kell férfinak lenni, azt tőle lestem el. De azzal, hogy hogyan is kell egy nőt elcsábítani, azzal a “Red Pill” felfedezéséig magamra voltam utalva. Hát, mit mondjak: nem volt egy fáklyásmenet. Az alapok alapjaival nem voltam tisztában egészen pár évvel ezelőttig.

            Most már megérkeztem egy olyan lelkiállapotba, melyben megleltem a belső békémet. Sokáig, sok éven át gyűlöltem a nőket, míg meg nem értettem, hogy a hiba nem bennük, hanem mindvégig bennem volt. Én nem gondolkodtam és én nem viselkedtem férfiasan, férfiként. És ezen az sem segített volna, ha a világ két legjobb nője vall nekem anno szerelmet és kapkodja ki egymás szájából a farkamat, mert a hiba az én fejemben volt.

            Az elvesztegetett éveket sajnálom, azt, hogy mi lehetett volna, ha. De hát így jártam. Mostanra megtaláltam és internalizáltam azt a hozzáállást, azt az attitűdöt, ami eddig a fejemből hiányzott. Nem nyomom el önmagamban azt, hogy szexuális lény vagyok, azonosulok a férfiasságommal, és ennek megfelelően kezelem a nőket, ennek megfelelően igyekszem cselekedni. És most már szeretem a nőket, imádom őket!

            De ebből a “frame”-ből még mindig ki tudok billenni, illetve ki tudnak billenteni. Nagyon vigyázni kell az embernek, hogy milyen információkat, érzéseket, hangulatokat, hatásokat enged be az agyába. Főleg a Média jelent iszonyatos veszélyt, a Feminista szubverzió és a “Blue Pill” kondicionálás, ami a Médiában zajlik. Mert ha kibillenek, ha elveszítem ezt a fókuszt, akkor szinte öntudatlanul térek vissza a berögzült “Blue Pill” gondolatokhoz és béta viselkedésmintákhoz – ás ez negatív gondolatspirálhoz, ön- és nőgyűlölethez vezet. De ha észreveszem magamon, már ismerek pár technikát, amivel vissza lehet térni a macsó Zen-szerű, ZFG állapotba. Ezek egyike, bármilyen furcsán hangzik is, a meditáció. :)

            Megkérdezhetem hogy hány éves vagy, és hogy hány évesen találtad meg a Manoszférát/ a Red Pill-t/ a PUA dolgokat? Csak azért kérdezem, hogy a kommentedet illetve a tapasztalataidat ebben a kontextusban is el tudjam helyezni. Én nemsokára negyven leszek, és kb. 35 éves voltam amikor a “Red Pill”-t benyeltem, hogy azóta se nézzek vissza. Bárcsak öt évvel korábban történt volna ez, de ha egyszer az Isten így rendelte, én nem reklamálok, végülis jobb később mit soha…

            1     0
            • Írtam, 30 felett vagyok kicsivel. A red-pill manoszférát néhány éve találtam.(illetve a párkapcslati könyveket, pua-t azt még valamikor réges régen 2009-ben.)  Eleget tapasztaltam a nők természetéből, hiába ismertem a Pua tanításokat. Hiába szedek fel egy csajt, attól még úgyis néhány hónap és problémássá válik. Hogy bennem van e a hiba? Lehet. Nem vagyok tökéletes, sőt igen messze állok ettől. A következő kérdés az, hogy ha több év önfejlesztéssel tudtam eljutni egyáltalán ahhoz hogy kapcsolatokat létesítsek, akkor még hány év tapasztalatszerzés és tanulás kell ahhoz, hogy a kapcsolat amit létesítenék, stabil és viszonylag nyugodt legyen? Biztosan, pszichés okból, következetesen rosszul választok nők terén, ezt “ismétlési kényszer”-nek nevezik. És mire minden bajt kiszednék magamból, hány éves lennék? 50? És mennyi időt és energiát kellene az egészre rááldozni, amit másra is fordíthatnék, ami több hasznot hoz? Maradok inkább “nem tökéletes” ezen a téren, hiszen egyébként sem szerepel az életcéljaim között mindaz, ami egy stabil kapcsolattal elérhetővé válna. Nem akarok gyereket, mert amúgy is iszonyatosan idegesítőnek tartom őket. (és én se voltam egyszerű gyerekként.) Nem akarok családi dolgokat meg az “amerikai álmot” csinálni. Szimplán jó akarom érezni magam, azzal foglalkozni amit szeretek és ami az eredményeket hozza.

              És már se nem imádom, se nem gyűlölöm a nőket, egyszerűen olyanok amilyenek, és pont. Függetlenül attól hogy szexuális lénynek tekintem e magam vagy nem. (arra megvannak a megfelelő weboldalak.) Már nem akarok semmit, és nem engedek senkit a magánszférámba, aki a legjobb barátomnak álcázza magát, aztán kihasznál. Mert úgyse kapom meg, csak mégtöbb problémát az életembe. Persze lehet “reménykedni” de azt mondják, ha ugyanazt csinálja az ember újra és újra, miközben jobb eredményt vár, az a bolondság definíciója. Már nem vagyok romantikus végtelenségig reménykedő típus, megvan a véleményem az egészről. És már csak azokkal az emberekkel vagyok rendes és segítőkész és kedves, akik biztosan rövid időn belül viszonozzák, mert nem vagyok Mikulás hogy ingyen legyek rendes. Adok kapok. Csak így lehet az életet egyensúlyban tartani. És ez az amit egy kapcsolat SOHA nem adott meg. de még csak a közelébe se jutott.

              2     0
              • Oké, tehát egy korosztály vagyunk olyan értelemben, hogy egy férfi kb. 30 és 40 között van férfiként a toppon. No már most, én egészen kiváló tanácsokat tudok ám adni… másoknak. Mert saját követendő példát, na azt konkrétan nem tudok felmutatni. Csak olyat hogy hogyan NE. Illetve esetleg arról tudok még beszélni, hogy én hogyan próbálok kikeveredni a mélypontról, hogy milyen tapasztalataim vannak eddig, és hogy azokból milyen következtetéseket vontam le idáig.

                Lehet hogy poénból írok is majd egy ilyen listát, hogyan legyünk és maradjunk 100%-ig biztosra “incel”-ek, vagy hasonló címen. :)

                De hogy hogyan szólítsuk le és csábítsuk el életünk legjobb nőjét, hogyan alakítsunk ki vele kölcsönös testi-lelki vonzalmon alapuló, szexuális és intim párkapcsolatot, hogyan alapítsunk vele családot, hogyan neveljük fel a Red Pill szellemében közös gyermekeinket, és hosszú, boldog házasság után hogyan temessenek miket elválaszthatatlanul a közös sírba – ha ezt tudnám , akkor már csinálnám. De csak igyekszem, próbálkozom. Ráérek, időm mint a tenger – egészen addig, amíg el nem temetnek.

                Egy dolgot viszont azért megkérdeznék tőled, személyesen neked címezve: mennyire vagy te biztos abban, hogy az, hogy te nem akarsz gyereked, az a saját ösztöneidből, a saját gondolataidból fakad? Mert tudom, hogy minden ember azt gondolja a propagandáról, hogy az a birka tömegre ugyan egyértelműen hat, na de ő saját maga azért sokkal okosabb annál, hogy ne látna át a szitán…

                Mert a családellenesség, az, hogy a férfiakat és a nőket tudatosan a gyerekvállalás ellen hangolja, az bizony a Feminista propaganda egyik alappillére. A kultúrmarxista szubverzió egyik leglényegesebb célja. Biztosan a te agyadban, magadtól született meg ez az ötlet? Biztos vagy benne, hogy ebben nem volt része külső sugalmazásnak, Feminista kondicionálásnak?

                Megmondom miért kérdezem. Én 35 körül kezdtem el azt érezni, hogy én még ebben az életben a kezemben akarom tartani az elsőszülött gyermekemet. Felnevelni őt vagy őket, és továbbadni tudásomat, tapasztalatomat, felkészíteni őket az életre, felnevelni hogy felnőtt emberként és magyar emberként megtalálják a helyüket ebben a világban. Ezzel halálom után is kicsit tovább élni. Hogy valamit fel tudjak mutatni magam után. Hogy van valami kézzelfogható eredménye is az életemnek. Hogy valami értelme legyen annak, hogy itt voltam.

                És ezt megelőzően én is úgy gondolkodtam mint te. Még hogy én, gyereket? Erre a világra? Na, nem… És ma már biztosra tudom, hogy ezt az érzést mesterségesen ültetik ma belénk, férfiakba, és a nőkbe is. Hogy ez természetellenes gondolkodás, hogy ez nem belőlünk, belülről fakad. Ez a génjeink továbbadására bennünk lévő ösztön mesterséges lefojtása a szubverzív Feminista propaganda hatására.

                Ne érts félre: nem abba akarok beleugatni, hogy mit csinálsz az életeddel, nem megmondani akarom neked hogy mit csinálj, nem megkérdőjelezni akarom a döntésedet. Semmi ilyesmi nincs a kérdés mögött, a kérdés hátterében. Csupán annyi van benne, mint amiről maga a kérdés szól, egy gondolattal sem több.

                 

                0     0
                • Nem “családellenes” vagyok. Felőlem aki akar, csinálja. Nem kondicionált senki arra, hogy ne akarjak családalapítást. Sőt, ennek az ellenkezőjét hallom anyámtól állandóan mostanában, hogy mikor szerzek már barátnőt, meg blabla… (mi köze hozzá, az én életem.) Nem tartom magam semmilyen “kondicionálás” áldozatának. Rég megtanultam, hogy a saját élettapasztalatomon kívül bármi akár hazugság is lehet. Meg kell keresni, hogy nekem mi jó. Ha a feministák se akarnak családot, az az ő dolguk, semmi közöm hozzá.

                  Miért akarnék saját gyereket? Mire jó lenne ez nekem? Ha meg leszek halva, már pont nem fog érdekelni, ki vagy mi marad utánam, vagy mi van a génjeimmel. Jól akarok szórakozni. És mindenki egyedül hal meg. Természetellenes gondolkodás? A természetemben legfeljebb az van benne, hogy szexelni meg szeretni akarnék, de a gyerekek baromi idegesítőek.

                  0     0
            • Kicsit én utam is hasonló volt pár nüansznyi eltérést leszámítva, majdnem az életkorok is stimmelnek. Tartok tőle, hogy nem unikális sem a Te sem az én példám, hanem jelenség ami elég sok fiatal(és sajnos egyre több középkorú) férfit jellemez.

              1     0
              • Valahol ez is felfogható egyfajta ébredésnek.

                1     0
                • Csak nem szabad a kihagyott helyzetekre gondolni, mert akkor a maradék önbizalomcsirák is kiszáradnak.

                  2     0
                  • Ellenkezőleg, szembe kell nézni vele, mit basztál el és felhasználni tapasztalatként és fűtőanyagként (“kizárt, hogy még egyszer ekkora idióta legyek!”)

                    1     0
                    • Én annyira nem hiszek ebben, ha kicsit jóképűbb a férfiember az ördögnél számtalan helyzete lesz, még akár 50 évesen is. De lehet hogy mégsem nekem van igazam, bár ez nálam bejött.

                      Mondjuk a fentiekellenére, ma is bánom amikor Katka le akart smárolni kihagytam, de én akkor egy másik lányban voltam szerelmes. Aki aztán fasza hipergámmódon háromszor is feltörölte velem még kb. a budipadlót is… Meg a pírszinges hambiscsaj, aki kvázi felajnlkozott, de túl hülye voltam…

                      1     0
                    • Legalább azt megtanulod, hogy … Never pass up a good thing

                      1     0
                    • “ha kicsit jóképűbb a férfiember az ördögnél számtalan helyzete lesz”

                      Ez a nőkre igaz.

                      2     0
                  • Én annyira nem hiszek ebben, ha kicsit jóképűbb a férfiember az ördögnél számtalan helyzete lesz, még akár 50 évesen is. De lehet hogy mégsem nekem van igazam, bár ez nálam bejött.

                    A Feministák pedig azt fogják mondani ha férfiként elmúltál 40, hogy miért nem kezdesz inkább “hozzád illő korú” nővel, akik egyébként szerintük a veled egyidős korosztály? Mert biztosan félsz tőlük. Hogy egy 20 és 30 közötti nő számára te már túl öreg vagy, ők csak kinevetnek a hátad mögött, és max. a pénzed kell nekik, és arra is valószínűleg csak lehúznak. És bla, bla, bla…

                    Hát egy nagy faszt! Ordas nagy kamu ez mind, nagy büdös baromság, mint minden hazug Feminista ugatás! Ha ezekből bármit is elhiszel és magadra veszel, akkor magadra vess!

                    Kérdés.

                    Egy nő 20 és 30 között van a toppon, akkor a legszexibb, legvonzóbb a teste, akkor tudja neked a legnagyobb gyönyört adni, önmagából a legtöbbet nyújtani, és akkor van a gyerekvállaláshoz legjobb formában.

                    Ha ezt a tíz legjobb évét mások faszán pörögve töltötte, míg te max csak álmodozhattál róla, ha rád mint élete nagy szerelmére és gyermeke apjául választott párjára élete tíz legjobb évéből egy másodperc nem sok annyit sem pazarolt, akkor neked mégis mi okod lenne vele tölteni a hátramaradt negyven legrosszabb évét?

                    Ha erre kapok csak egyetlenegy meggyőző, értelmes indokot, akkor eskü holnap elveszem feleségül az első szembejövő harmincas szingli hölgyet, és a karrierjére tekintettel szigorúan csak amikor betölti a negyvenet, megcsinálom neki az első közös gyermekünket. És hajtok életem végéig, hogy nekik jó legyen.

                    Mert ez a modern, Feminista nő. 20 és 30 között faszkörhinta, 30 fölött pedig házasság, 40 körül az első gyerek. A faszkörhintát és a logikáját még értem. No de a továbbiak? Könyörgöm, kivel és kitől???

                    És én még különösebben kegyetlen sem vagyok, sőt, kifejezetten elfogadó és megértő. Mivel a legszebb éveim nagy részét jómagam is elkúrtam, és én sem tudom teljes egészében a jövendőbeli páromnak adni, ezért 25 alatti nővel komoly párkapcsolatba én sem kezdek, max megédesítem vele az életemet. Ami fair az fair…

                    0     0
                    • Nem fogok tudni adni meggyőző indokot, de nem is akarok.

                      Szerintem azért lehet érdemes próbálkozni nem csak a 20-onévesekkel, mert nem minden nő tölti faszkörhintán az életének 20-30-as periódusát. Nem akarom mentegetni a nőket, különösen úgy hogy az első három kapcsolatomban: egyszer megcsaltak, egyszer lebétáztak(azt mondta a hölgy hogy lehetek a 3. férje, mindezt 22 évesen mondta nekem…) és otthagytak, harmadszorra meg megint lebétáztak és otthagytak. Nekem is megvolt a magam mgtow időszakom, úgy hogy lóf…szt sem tudtam hogy azt töltöm, és nem 1-2 évig tartott(de kurva jó lett volna, ha ez az oldal akkor meglett volna, de nem volt).

                      Azt meg felejtsük el már végre, hogy ha minden nő 30+x éves lesz akkor, mehet a kukába. Már bocs, de a párom 35 évesen szűlt nekem, ja és nem azért hajtok hogy NEKIK hanem hogy NEKÜNK jó legyen. Néha nem értem azt amikor a mondnivaló egyik felében, kristálytiszta logikákat fogalmaztok meg, ugyanakkor a másik felében meg az jön le hogy mert minden nő…

                      Egy kérésem azért van :), ne vedd ezt támadásnak, és ne vedd el az első szembejövő harmincas szinglit, mert abban igazad van hogy jó eséllyel kiélt, feminista pitsa lesz, de nem biztosan!

                      Illúzióim azért nincsenek, gondolom nem leszek ezzel annyira népszerű… Nekem a feminizmussal van bajom (nem a nőkkel), meg annak az agyakra a társadalomra gyakorolt hatásával. Azt akarom, hogy a fiamnak tizeniksz év múlva ne kelljen azt a sok kepesztetést megtennie mint nekem, ha meg arra mennek a társadalmi folyamatok, akkor felkészíteni arra amire engem senki nem készített fel.

                      1     0
                  • a kicsit jóképűbb a férfiember az ördögnél számtalan helyzete lesz, még akár 50 évesen is.

                    Új vagy itt, hogy visszaböfögöd a klasszikus-hazug feminista-bluepill propaganda mondatot? Ez max akkor van így, ha milliomos vagy és el tudod tartani a delikvenst.

                    Amúgy a fordítottja!

                    ui: a szerkesztők felé, képet, hogy tudok beszúrni?

                    0     0
                    • A fa ikonnal webről tudsz beszúrni.

                      0     0
                    • Azt, hogy ha egy férfi elmúlt 40 akkor rajta a fiatalabb nők már csak röhögnek és maximum ATM-nek kellhet nekik, én ezt érdekes módon mindig főleg 30 fölötti nők szájából hallottam. Ez a klasszikus Feminista/Blue Pill paráztatás tankönyvi példája! Tudják hogy te most vagy a topon, ők pedig már nem. kételyt akarnak kelteni benned saját magadban, meg akarják ingatni az önbizalmadat, ha hagyod.

                      30 körül jártam, amikor volt egy huszonéves barátnőm rövid időre. Apám 50 fölött járt, és miután először találkoztak, a kiscsaj azt mondta nekem, hogy: “de jó pasi az apukád”. Ezért is van többek között, hogy ma nem stresszelek pl. az őszülő hajamon meg azon hogy hány éves vagyok. Mondjuk azt a kiscsajt sem vittem haza többet. :)

                      Ha egy fokkal szebb vagy az ördögnél, és nem vagy hajléktalan, munkanélküli csöves, az pont elegendő alap a csajozáshoz. Minden egyéb csak fokozat, csak extra.

                       

                      0     0
              • Ez olyan szinten általános hogy döbbenet. Csak a magánéletben senki sem beszél róla. Én sem, te sem. Meg az a rengeteg többi sem, akiről nem is gondolnád, hogy érinti a probléma.

                És még az sem igaz már lassan, hogy a nők 80%-a összeállnak a top 20%-ba tartozó férfiakkal, mindenki másnak meg marad a netpornó. Mert már lassan a férfiak top 20%-nak is a nyomor van! Ha megnézed ezt a “Sugar baby”-jelenséget, ami megjelent Magyarországon is, a Red Pill lencséjén keresztül, akkor garantáltan besírsz. Mert mi a Sugar baby dolog lényege?

                1. Ne nevezzük a kurvát kurvának. A nők, elsősorban a kurvák,  ezt dehonesztálónak érzik. Ha másképp nevezzük őket akkor már nem is azok. Női logika.

                2. Tekintsük úgy a prostitúciót, mintha az erkölcsösebb és őszintébb lenne a házasságnál, mert valahol ott is számítanak az anyagiak, de ők legalább felvállalják ezt és nyíltan kimondják. Hát persze, az anyátokat..

                3. És végül a lényeg: a Sugar baby, aki általában dekoratív huszonéves lány úgy van vele, hogy az ő szexpiaci értéke olyan szinten magasan van fent a sztratoszférában, hogy ha te egy magas, jóképű, izlésesen kigyúrt, nagyfarkú milliárdos cégtulajdonos vagy és a legokosabb, legtanultabb szakértőként a kormány tanácsadója, úszómedencés házzal és a legújabb Audival, az TERMÉSZETESEN nem elég ahhoz, hogy veled kölcsönös testi-lelki vonzalmon alapuló, intim párkapcsolatba kezdjen, de nem ám! Ez ahhoz nem elég, hogy szalvétával megfogja a farkadat.

                Nem, az az ALAP hogy neked ez megvan, de ha meg akarod ugrani a szexpiaci értékeitek közt fennálló nyilvánvaló szakadékot, akkor te szépen lerakod a több ezer eurót, és ha tisztelettel bánsz vele, és ha úgy érzi hogy megvan közöttetek az az összhang, a bizsergés, akkor esetleg leereszkedik hozzád és este a tiéd lesz, de tedd össze a két kezed és úgy köszönd meg Istennek a jó dolgodat. De persze a legjobb az lenne, ha köszönnél, leraknád a több ezer eurót az asztalra, és minden további nélkül eltakarodnál a jó büdös francba. Amilyen linkek a csajok, lefogadom hogy van aki előadja hogy nem érzi a kapcsolatot és különben is fáj a feje, és lelép a pénzzel, és van olyan gazdag balek béta aki ezt hagyja.

                A Sugar babyk fejében ez szerintem úgy jelenik meg hipergámia szempontjából, hogy alfa fux beta bux egy csomagban, de férfi szempontból ez beta bux kimaxolva úgy, hogy minden valós alfaság, amivel a Sugar baby-t meghúzó ember rendelkezik, az alapból érvénytelenítve van.

                Szóval ez ilyen általános dolog, mert a férfiak átvették a női gondolkodást, a megfelelés vágyát, a Feminista kondicionálás hatására. De ezzel nem lehet elérni semmit, hiába igyekszel. Mert a nők a megfelelési vágyat úgy értelmezik, hogy mit szeretnének Karácsonyra? És a válasz minden esetben ugyanaz lesz: pónit! Ezt az egészet sürgősen, és össztársadalmi szinten, kurvára be kellene már fejezni, de lehetőleg tegnaptól.

                0     0
                • A kurva,az kurva. Teljesen mindegy,hogy egy férfival teszi (azt “nem megcsalva”-lásd Sarka Katák, Vajna Timik és társaik) anyagi érdekből,vagy fél óránként mással az út mellett. Egyik sem jobb a másiknál. Ha bármilyen anyagi dolog közrejátszik egy nőnél abban ,hogy kivel dug,az prostitúció és állítom az út mellettit jobban becsülöm,mert legalább őszinte.

                  0     0
                  • A kurvaság határai nagyon elmosódóak. A szexet és a szexualitást mint konvertibilis fizetőeszközt a nők ösztönszinten használják egyéni céljaik elérésében. A prostitúció ennek a leginkább látható, legőszintébb és legegyértelműbb formája. A legtöbb férfi a spektrum másik végének jelenségeit hajlamos kárhoztatni. Érdekes módon a nők legtöbbje viszont az innensőt.

                    0     0
                    • ??????

                      Pl. én sosem dugtam pénzért,ajándékért,jobb jegyért,előnyért és soha nem tartott el/ki senki. Rajtam kívül azért létezik jó néhány nőnemű lény aki ugyanezt elmondhatja magáról-szerintem nem is kevés….

                      0     0
                    • Egy kis affektálás, mórikálás, cici- és csipőrezegtetés sem volt sosem hogy a dolgok a te szájízed szerint alakuljanak?

                      0     0
                    • Elek :

                      Eskü nem emlékszem ilyesmire. Lehet,hogy nem is vagyok igazi nő ?! :) Nekem ez valahogy hiányzik a fegyvertáramból….

                      “affektálás, mórikálás, cici- és csipőrezegtetés”- na ez nem én vagyok,illetve persze van/volt cici és csípőrezegtetés ,csak nem érdekből,hanem azért hogy csábítsak,de az talán csak nem minősül kurválkodásnak,hogy azért mórikálom magam,hogy legyen szex ?! (azért időnként én is kezdeményezek). De arra meg is esküszöm,hogy soha nem szexeltem azért-sőt eszembe sem jutott-,hogy pl ide menjünk,oda menjünk,ezt vegyük meg,azt vegyük meg,stb.

                      Lehet hogy hülye vagyok,de sosem használtam ezt ki…

                      0     0
                    • Te a szűk kisebbséghez tartozhatsz. Persze az is igaz, hogy a jelenség ösztönös mivoltából adódóan, ellentétben egy külső szemlélővel, az adott személynek nem szükségszerűen tűnik fel bármi is.

                      0     0
                    • Pl. én sosem dugtam pénzért,ajándékért,jobb jegyért,előnyért 

                      Én sem:) De mivel erre soha nem adódott lehetőségem(nem ajánlották fel:) , így könnyű nekem így nyilatkozni, no meg ugyanilyen könnyű azon kb7-8-tól felfele lévő hölgyek esetében is, akik “ingyen” megkapták/megkapják, még sokszor be sem kell “lebegtetni” ennek a reményét…

                      és soha nem tartott el/ki senki.

                      Gondolom terhesen/szülés után/közben hortad a maltert……

                      Rajtam kívül azért létezik jó néhány nőnemű lény aki ugyanezt elmondhatja magáról-szerintem nem is kevés….

                      Mondani mondja, több is…

                      De Elek szavait idézve pontosan erre gondoltam:

                      A kurvaság határai nagyon elmosódóak. A szexet és a szexualitást mint konvertibilis fizetőeszközt a nők ösztönszinten használják egyéni céljaik elérésében. A prostitúció ennek a leginkább látható, legőszintébb és legegyértelműbb formája.

                      Szóval igen, AWALT.

                      0     0
                    • “Gondolom terhesen/szülés után/közben hortad a maltert…”

                      Ezzel most igen mellé lőttél…

                      1. Sosem voltam gyes-en,gyeden,erről gondoskodott kedves Bokros úr…Aki esetleg nem ismerné a Bokros csomag kifejezést,annak ajánlom a rákeresést. Sikerült pont akkor szülnöm(megjegyzem fogantatáskor még szó sem volt róla-nyilván ha igen,akkor is vállaltam volna) ,amikor nem járt alanyi jogon sem gyes,sem gyed,de még családi pótlék sem. Míg élek nem bocsátom meg neki,hogy vissza kellett mennem dolgozni a 16 hónapos gyerekem mellől.

                      2. A lányom 1 éves koráig betegállományban voltam ,utána kivettem a felhalmozódott szabikat és még 6 hétig saját jogon is betegállomány a házi doki által,így húztam ki 16 hónapos koráig.És ellentétben sok nővel nekem VOLT spórolt pénzem még lánykoromból,amit fel is éltünk addigra,mire dolgoznom kellett menni,jött a tél,a fűtést pedig valahogyan fizetni kellet,magyarul jövedelem nélkül egyáltalán nem voltam.Mivel elég magas bérrel rendelkeztem akkori viszonyok között,a betegácsi sem volt 0.

                      Jut eszembe,ezt egyszer tutira megkérdezem Bokros úrtól,tényleg a kismamák munkába állítása volt a legjobb megoldás az államháztartási hiányt csak ezzel lehetett orvosolni ? Fogadjuk el,hogy ez az áldozat valóban nagyon fontos volt. Én meghoztam az áldozatot,mert kényszerűségből elszakítottak a gyerekem mellől és épp láttam otthon az első lépéseit,hallottam az első szavait,aztán bezsuppolhattam a bölcsibe (és hatalmas szerencsémre imádta a bölcsit).De kedves Bokros úr milyen áldozatot hozott,ő mit tett le a haza oltárán? Ez örökre fájó pont marad…

                      UI: tudomásom szerint ráadásul semmi nagy anyagi előremozdulást nem hoztak az intézkedések,vagy jó magyar szokás szerint ellopták az akkori vezetők

                      UI2 : Ja,és a lényeg,ha terhesen, vagy kisbabával eltartanának-eltartottak volna mégis ,akkor a férfi már nem engem tart el,hanem a CSALÁDJÁT,a születendő/megszületett gyermekét és annak anyját,nem egy élősködő nőt.

                      1     0
                    • “Gondolom terhesen/szülés után/közben hortad a maltert…”

                      Ezzel most igen mellé lőttél…

                      Biztos?

                      A Bokrosozás kissé meredek nekem, alapvetően irreleváns, mert vagy nem érted, hogy mit írtam, vagy tudatosan vitted félre……

                      Apropó a  gyes/gyed alatt a gyerek apja merre volt?

                      Tényleg beteg voltál, vagy „kihasználtad”/”átverted” a rendszert?

                      A „második” Bokrosozásnál is csak meresztettem a szemeim, hogy jön ez ide?….

                      UI2 : Ja,és a lényeg,ha terhesen, vagy kisbabával eltartanának-eltartottak volna mégis ,akkor a férfi már nem engem tart el,hanem a CSALÁDJÁT,a születendő/megszületett gyermekét és annak anyját,nem egy élősködő nőt.

                      Ez ok, a kérdés még mindig az, hol volt közben az apa?

                      0     1
                    • Az igazi kérdés nem ez, hanem hogy hol volt eközben…

                      0     0
                  • Az, hogy egy nő felméri a férfiben rejlő anyagi potenciált is, az egyáltalán nem az ördögtől való. Ez ösztönös női cselekvés, felmérni hogy ha komolyra fordulna a kapcsolat, akkor vajon az illető férfi el tudná-e tartani a közös gyermekeiket, a családját.

                    De ez férfioldalról is szerves része az ember identitásának! Én speciel sokkal férfiatlanabbnak érzem magamat olyankor, amikor anyagilag rosszul állok, anélkül hogy akár csak egy darab nő is lenne a közelemben!

                    A pénz nem boldogít, de jobb mint ha nincs.

                    Teljesen normális társadalmi jelenség, hogy a szépségkirálynők és topmodellek nem osztogatnak rendszeresen szociális alapon puncit szexuális célra a munkanélküli hajléktalanoknak.

                    Az viszont nem az, hogy szemmel láthatólag van egy olyan törekvés, hogy minden férfi és nő közötti kapcsolatot monetizálni, szimpla üzleti tranzakcióvá akar redukálni a jelenlegi globális társadalmi-gazdasági rendszer!

                    Ez tetten érhető például abban, hogy a nők által végzett otthonteremtést, általuk a családjukért elvégzett házimunkákat tulajdonképpen meg nem fizetett alkalmazotti munkaviszonyként próbálják meg a Feministák beállítani.

                    Tetten érhető abban is, hogy megpróbálnak egyenlőségjelet tenni minden férfi-női kapcsolat között azzal, hogy a kölcsönös testi-lelki vonzalmon alapuló, hosszútávú intim párkapcsolatot, vagyis a házasságot rejtett prostitúcióként próbálják meg ábrázolni, azt a prostitúcióval azonos, sőt az alatti erkölcsi szinten lévő dologként próbálják meg megjeleníteni.

                    És végül az erkölcsileg egyértelműen elítélendő cselekedetek relativizálása, sőt elfogadtatása, ha nőkről van szó, szintén észrevehető Feminista törekvés.

                     

                     

                    0     0
                    • … szépségkirálynők és topmodellek nem osztogatnak rendszeresen szociális alapon puncit szexuális célra a munkanélküli hajléktalanoknak.”

                      George Carlin már kitalálta a megoldást: Puncimentő Alapítvány

                      “Fuck the whales! Save the pussies!”

                      https://youtu.be/3sEVT_rV_dM

                      0     0
                  • Ez is túlzás. Ugye a nő ha csak az ösztönös vonzalmára hagyatkozik, akkor nagyon könnyen úgy járhat, hogy felcsinálja valami motoros-gitáros, aztán lelép. Ez lenne az erkölcsileg magasztos kategória, mert ő nem várt semmilyen anyagi juttatást a “kedvesétől”?

                    Nem! Ha egy nő odaadja magát a férfinak – ami azt jelenti, hogy odaadja a fiatalságát, vezeti a háztartást és egy rakás gyereket szül -, akkor elvárhatja cserébe, hogy anyagi értelemben megadja neki a férfi amire a családnak szüksége van. Ezt hívják hagyományosan házasságnak, ami minden normális emberi kutúrában szent dolog.

                    Attól válik kurválkodássá egy “házasság”, hogy:

                    * egyátalán nincs szexuális vonzalom, csak eljátssza a pénzért.

                    * Nem vezet háztartást

                    * Nem szül gyereket, vagy azt nem gondozza, neveli

                    * indokolatlanul sokat költ, amit nem igazol a család jólétének igénye

                    1     0
                    • “Ha egy nő odaadja magát a férfinak – ami azt jelenti, hogy odaadja a fiatalságát, vezeti a háztartást és egy rakás gyereket szül -, akkor elvárhatja cserébe, hogy anyagi értelemben megadja neki a férfi amire a családnak szüksége van.”

                      Ez így teljesen jogos. A kulcs mondatrész “amire a családnak szüksége van.” Igen,nem amire NEKI,amire a CSALÁDNAK…Ez már egy teljesen más kategória,ez itt már nem pusztán férfi-nő kapcsolat.

                      0     0
                    • Egyetértek Kálmán, úgyhogy kifejteném bővebben, mire is gondoltam, és utólagos engedelmetekkel tehát úgy egészítem ki a saját fentebbi kijelentésemet (a kiegészítést lásd alant, dőlt betűkkel) , hogy:

                      Tetten érhető abban is, hogy (sic: a Feministák) megpróbálnak egyenlőségjelet tenni minden férfi-női kapcsolat között azzal, hogy a kölcsönös testi-lelki vonzalmon alapuló, hosszútávú intim párkapcsolatot, melyben a férfi a család eltartásának oroszlánrészét, míg a nő az otthonteremtésnek és a család összetartásának oroszlánrészét vállalja fel a család és a közös gyermekeik boldogulása érdekében, vagyis a házasságot rejtett prostitúcióként próbálják meg ábrázolni, azt a prostitúcióval azonos, sőt az alatti erkölcsi szinten lévő dologként próbálják meg megjeleníteni.

                      Szerintem így már kerek és egyértelmű, hogy mire is gondoltam én.

                      Érdekes amúgy ez az egész pénzdolog. Abban simán benne lennék, hogy összeállok egy jó nővel, és tiszta erőből hajtok a családomért. De annak egyedülállóként nem láttam értelmét, hogy a pénzért kepesszek csak azért, hogy az legyen majd a puncimágnes. Hogy azért legyen vagyonom hogy egy nő, aki amúgy nem állna szóba velem, úgymond leereszkedjen hozzám, és ágyba bújjon velem, de ez olyan szintű “traumát” okozzon neki, hogy jogosultságot érezzen arra, hogy adódó alkalommal, amint “rátalál az igaz szerelem”, lehúzzon engem és lelépjen a vagyonom felével… Mondjuk lehet hogy túltoltam ezt a mentalitást, mert jelenleg nincs egy vasam se…  :)

                       

                      0     0
  4. A cikk nem rossz vitaindító. Ha az ember fiatal, talán túl sokat rugózik a szépségen. Pedig az aztán múlandó, 10-20 év házasság után biztosan. Lehet, hogy vannak kivételek, de az is csak a szabályt erősíti. Mit szóltok a megállapításomhoz: azok a lányok, akik iskolás koromban szépek voltak, sokkal jobban lehanyatlottak, átlag alattiak, ezzel szemben az akkor átlagos lányok most is átlagos nők.

    2     0
    • Meg tudom erősíteni a megállapításodat, mivel én is ezt figyeltem meg pár napja a 30 éves érettségi találkozómon. Azok az osztálytársnők, akik az érettségi környékén kifejezetten jó csajnak számítottak, most az ötvenhez közeledve már egyáltalán nem vonzók, elhízottak, leharcoltak. Az akkori átlagos csajok pedig most is átlagosan néznek ki. Viszont érdekes, hogy az a két nő, akik most a legcsinosabbak voltak, annak idején nem voltak se szépek, se kedvesek, és úgy tűnik, mintha az utóbbi 5-6 évben váltak volna azzá. Egyiküket akkor kifejezetten irritálónak tartottam, most pedig kívül-belül vonzónak tűnt, egy tízest letagadhatna.

      Szintén érdekes, hogy mintha ugyanez érvényesülne a férfiaknál is: az akkoriban leghelyesebbnek számító két srác ma érett férfiként legfeljebb a jó átlagot hozza külsőleg.

      2     0
    • 10-20-30-40 év házasság után szerintem úgy van vele az ember, hogy ez az én asszonyom. A feleségem, a gyermekeim anyja. Életem párja, aki fiatalon nekem adta a fiatal testét az én örömömre. Aztán megszülte a gyermekeimet és a melléből táplálta őket. Mindez ugyan nyomot hagyott a testén, de hát ez az élet rendje. Már nem olyan szép mint fiatalon volt, de hát már én sem vagyok az. Kurvám száz is lehet, de feleségem csak egy van. Szeretem őt, és szeretem a megjelenő ráncokat is az arcán, amik jelzik a velem szeretetben és boldogságban eltöltött idő hosszát. És töpörödött öreg mamiként is azt a szépséges fiatal lányt látom benne, aki egykoron az enyém lett, ahogy gyengéden végigsimítom ráncos kezemmel az ő ráncos arcát.

      De mindez csak akkor működik ilyen szépen és emberien, csakis és kizárólag akkor működhet, ha ő fiatalon a tiéd volt. Ha nem harminc éves korában jön veled össze hogy elvedd feleségül, hogy negyven éves korában akarja majd tőled az első gyereket. Mert ha fiatalon, harminc éves kora előtt nem volt a tiéd, akkor a harmincadik éve fölött egyik nőnek sincsen kegyelem, még idősebbnek meg aztán pláne.

      0     0
  5. Ha kérdezik, hogy éltem-e
    mit mondjak majd?
    Ha kérdezik, hogy éltem-e
    majd azt mondom hogy:

    Nem tud beilleszkedni a társadalomba az egykori pornószínésznő:

    http://www.life.hu/intim/20170410-oszinten-meselt-az-eleterol-egy-egykori-pornos-lany.html

     

     

    2     0
  6. Azt hiszem az egyik legnagyobb csapda az, és amibe, bevallom, magam is gyakran beleesem, az valójában az, hogy a férfiak többsége folyton-folyvást azon gyötrődik, hogy vajon megfelel-e, és ha nem, akkor hogyan feleljen meg a nők – képzelt vagy valóban létező , reális vagy irreális – elvárásainak.

    Úgy gondolják, hogy ha majd elég kigyúrt és/vagy gazdag leszel, akkor majd tapadnak a csajok. És elkezdenek gyúrni és gazdagodni, és várják hogy majd történik valami. És amíg az illető nem érzi magát elég kigyúrtnak és/vagy gazdagnak, addig gyakran nem is igazán próbálkozik. Hanem várja hogy elérkezzen arra a pontra, ahonnét és amikortól majd megfelel az elvárásoknak.

    Csakhogy kigyúrtnak, gazdagnak lenni a nőknél egy férfi számára nem alapfeltétel, nem alapkövetelmény, hanem extra. És nem is cheat code-ok ezek a nőkhöz. Igaz, ezek által többet tudsz adni a nőknek, amiért cserébe valószínűleg ők is szívesebben adnak neked magukból.

    Ezzel nem a self improvement ellen kívánok beszélni, sőt. A self improvement nélkül nem lesz soha, semmi. De ez a megfelelési vágy a hipergámia szempontjából tudat alatt azt jelzi a nőnek, hogy kiindulási pontként ő magasabb SMV-vel rendelkezik, mint te. Tulajdonképpen piedesztálra is helyezted őt ezzel a hozzáállással. És azt, hogy meg van fordítva a férfi-női kapcsolat dinamikája, hiszen a megfelelési vágy, illetve megfelelési kényszer alapból a nőknél jelenik meg a férfi irányában, ezt egyszerűen nem is fogják tudni magukban értelmezni. De emiatt szintén férfiatlannak tűnsz majd nekik tudat alatt, hiába hiszed majd azt hogy megfelelsz, hiszen kigyúrt vagy és gazdag…

    Ami viszont alap, legalábbis annak kellene hogy legyen mindenkinél, az a férfias, vagány viselkedés. Alfa fux, beta bux, and hypergamy doesn’t care, ahogy az ángliusok mondják.

    “Férfi vagyok, tehát alapból megfelelek a nőknek.” Legyen ez minden férfi mottója!

    1     0
    • Az önfejlesztés nem a külső jelei miatt elsődlegesen fontos, hanem mert visszahat a belsőre. E hatás nélkül keveset ér.

      A problémákkal és akadályokkal megküzdő férfi magabiztosságra (önbizonyosságra) tesz szert. A sikerei éhessé teszik továbbiakra stb. Magam is ismerek konditermi patkányt, aki ugyanúgy megmaradt mulya bétának. Kinézetre van izom, de nincs benne erő (sok gép, kis súly). Ugyanez az egyéni érvényesülésben is. Ha a sors (apu) aláteszi az embernek a dolgokat, ritkán válik tökös gyerekké. Láttam ilyet is nem egyet.

      Végső soron ez az önbizonyosság és sikeréhség teszi vonzóvá a nők szemében a férfit. A többi járulékos, még a kinézet is.

      Ha valaki nem izzad bele, nem verítékezik vért, nem üti meg magát amikor kudarcot vallva elesikl majd feltápászkodik és újra elindul akkor sosem válik igazi férfivé (Alfává). Sajna.

      3     0
      • Valóban.

        Általában szerintem ha egy férfi azt mondja, hogy “a nők csak a pénzre mennek”, vagy hogy “a nőknél csak a külső számít”, azzal igazából kivetíti a saját félelmeit a nőkre amiatt, hogy nem érzi elég gazdagnak, vagy elég jóképűnek és kigyúrtnak magát. És tudat alatt ezzel meg is magyarázza magának, és egyben engedélyt is ad magának arra, hogy miért ne közeledjen a nő felé legyőzve a saját félelmét, anélkül hogy sérülne az egója.

        Ugyanakkor ha elkezd gyúrni és gazdagodni, mert úgy érzi hogy ez számít, akkor ez elég magabiztosságot adhat neki ahhoz, hogy közeledjen a nők felé. És a pozitív fogadtatás, a pozitív reakciók és sikerek megerősítik az önbizalmát.

        Gyakran gondolkozom azon, hogy mi is az oka a rengeteg srácnál megjelenő “approach anxiety”-nek. Szerintem nem az elutasítástól való félelem. Hiszen racionálisan megvizsgálva a dolgot, ennek semmi értelme sincs.

        Arra jutottam, hogy valószínűleg a történelem folyamán ténylegesen veszélyes volt ismeretlen nőket leszólítani, mert mindenütt voltak, gyakran fegyveres, férfiak akik úgymond védték a közösségükhöz tartozó, mondjuk a falujukbeli, nőket a kívülről érkező férfiaktól. Ha nem a megfelelő nőt szólítottad le nem a megfelelő módon, akkor megbicskáztak vagy párbajoznod kellett.

        Ezt elraktározta a DNS-ünk, amely nem tudja, hogy a XXI. századot írjuk: a tudatalattink tehát azt jelzi a testünknek, hogy ez egy “fight or flight” szituáció, valahányszor egy jó nő leszólítása mellett döntünk. Ennek a “harctéri idegességnek” a leküzdése a fiatal férfi egyik legfontosabb feladata. És szerintem erre az alapra építkezik a Feminizmus, a média, erre erősítenek rá, tudatosan és szándékosan, hogy minél jobban felerősítsék ezt az érzést a fiatal férfiak tömegeiben.

        Egyébként egy vicces dolog: én férfitársaságban (hadsereg, barátok, iskola, stb…) mindig a legvagányabb oldalamat mutattam. Valami, és utólag számomra mindig is érthetetlen oknál fogva, nők társaságában szinte automatikusan váltottam át reménybeli “beta provider” módra. Tiszta lökött voltam, a fő ok az lehetett, hogy nem voltak lánytestvéreim, a nőkről való ismereteimet a TV-ből, a filmekből szereztem, ami 100%-ban “blue pill”-kondicionálás. A nők szinte csendben könyörögnek, hogy “ha férfi vagy akkor légy férfi” hogy a költőt idézzem, hogy légy vagány. És én ezt szinte, úgymond, megtagadtam tőlük – és ezáltal magamat is automatikusan megfosztottam a siker lehetőségétől…

        0     0
        • Velem is ez a probléma, sokat gondolkodtam rajta, miért nem bírok odamenni egy nőhöz kezdeményezni. Az ikszedik elmulasztott alkalom után már feltettem magamnak a kérdést, hogy van-e bármi racionális oka, amiért nem bírom leküzdeni magam és odamenni kezdeményezni. Persze a pia látszólag segít, látszólag, de az nem megoldás, bárhogy látni a filmekben. Mikor ilyen szituációba kerülök és látom ösztönösen, hogy itt a lehetőség, minden idegszálam az ellen van, szinte ordít hogy: takarodjál innen a picsába te nyomorék! És persze, voltak sikereim is, például amikor bokszolni jártam, mondták is meg észre is vettem, hogy iszonyúan megnőtt az önbizalmam, már-már pofátlanul viselkedtem, és bejött basszus, egy lánynál, aki szerintem elkönyvelt full bétának, de nekem tetszett, nem szálltam le róla, nem adtam fel, majdnem sikerült ágyba vinni. A majdnemen azt értem, hogy mikor elérkezett a pillanat, ahol az ember tudja, hogy most vagy csók vagy elástad magad, megint csak elkúrtam :D…és máig nem tudom mi a franc ütött belém, nem bírom magamnak megmagyarázni, arra jutottam, hogy kibaszott gyáva vagyok ezen a téren. Szerintem rögtön ez után hagytam fel az edzéssel is, mert egy hatalmasat csalódtam magamban megint. Esküszöm ha választani lehetne, hogy odamegyek egy csajhoz, aki tetszik nekem, azaz nem szarok bele az egészbe, vagy most rögtön mondjuk megverekszem egy kidobóval, én nagyon elgondolkodnék a kidobós opción… Az összes sikerem úgy jött össze mikor egy olyannal kezdek, aki nekem nem jön be, szarok a véleményére, meg úgy általában  a csajra is, és ezt valamilyen szinten éreztetem is vele. És  voltam izmos, kigyúrt sportos, kinézetre mondjuk egy kilences srác, de látszott rajtam hogy egy balfasz vagyok, az első gesztusból…mióta pár éve hízok, és nem edzek, mert minek, szart sem segít, esküszöm jobban tudok ismerkedni (bár még mindig a nullához közelít) , mert egyszerűen már belefáradtam és leszarom. Csak az a baj, hogy így sosem lesz olyan nőm aki esetleg tényleg tetszik is. Gyáva vagyok, és pont. Erről beszéltem is pár barátommal, és mindnek hasonló béta problémái vannak, pedig így férfitársaságban egyikről sem mondaná meg az ember hogy egy balfasz… férfiember a nők által mérettetik meg úgy látszik.

          2     0
          • Gyáva vagyok, és pont.

            Mindenki az, aki meg azt mondja hogy nem, az meg festi magát:)

            A kérdés inkább az, hogy mennyire vagy kockázatkerülő, illetve mitől félsz?

            Én két lehetőséget látok: szakembert a félelem legyőzéséhez és gyakorlást, gyakorlást, gyakorlást……..idegen környezetben, ha ott jobban megy, gyakorlatilag “új szokásokat” felvenni, ez pedig idő és munka.

            0     0
          • Figyelj, tesó, itt három dolog van.

            Az első az, hogy azonnal húzzál vissza box-edzésre, hiszen jó hatással van rád. Ne is várj hétfőig, ha holnap van edzés, menj le már holnap. Ez parancs, a kommentem végén érteni fogod majd, hogy miért.

            A másik az, hogy ami veled történik, az teljesen normális. Ahogy korábban írtam, ez az egész “approach anxiety” ez egy para, ami történelmi okok miatt van genetikailag kódolva a férfiakban. Ez az, amit régen kamaszkorukban megtanultak leküzdeni. Csakhogy itt a többség felnőtt emberként, huszonévesen meg harmincévesen tanulgatja azt, amit más tizenöt évesen elsajátított.

            Igen, eleinte a leszólítás megy nehezen, főleg azoknál a nőknél akik számítanak, akik nagyon bejönnek. A többivel könnyű, mert ők nem érdekelnek, de neked nem a többit küldte Isten az utadba, hanem azokat akik az eseteid. Aztán attól jön vissza a para, hogy meg kellene csókolnod. Aztán attól, hogy most kéne bevigyed ebbe a szobába és leápolnod. Aztán végül végigmész az úton, és végre egy megvan. Aztán a következő. Ez elkerülhetetlen!

            De a lényeg, hogy tudj megbocsátani magadnak, és hogy tanulj belőle! Legközelebb egy ilyen szituban emlékezni fogsz, hogy mekkora gáz volt nem odamenni, mekkora gáz volt nem megcsókolni, mekkora gáz volt nem megdugni, hogy mekkora lúzernek érezted magad utána – és ezt a lúzer érzést annyira el akarod majd kerülni, hogy az szinte röpít majd előre hogy megállíthatatlanul cselekedj.

            (Zárójeles történet, velem ez két hónapja történt. Oda kellett volna menjek egy csajhoz a buliban, de kb. életem nője, olyan szintű kis szépség, ráadásul én korábban már beszélgettem vele, amiatt mentem le egyáltalán a buliba, hogy vele találkozzak. Beparáztam, mondom á ebből nem lesz semmi úgysem, vettem a kabátom és elindultam kifelé. Ajtónál járok, amikor mondom magamban, hogy hé, pontosan mi a faszt is csinálsz te most, ember? Tényleg most egy hétig lúzer kis köcsögnek akarod érezni magad, és utálni akarod magad, amiért még ahhoz is gyáva voltál, hogy legalább megpróbáld?

            Úgyhogy megfordultam, és egyenest mentem a kiscsajhoz. Kábé a nyakamba ugrott a boldogságtól. Utána persze elkúrtam a folytatást :)))) , de nem ez a lényeg. Legközelebb már az is menni fog. Ja, és ezt a bénázást nem tizenhat évesen csináltam, amikor ez aranyos és megbocsátható, hanem így negyvenhez közelítve. Helló! :) De ház ez van, most mit csináljak, lőjem főbe magamat inkább? Feküdjek le sírva a fal felé fordulva, és várjam a halált? Nyugdíjazásomig ráérek, előbb-utóbb csak lesz valami… Zárójel bezárva)

            Harmadikként még valamit mondok, jó hogy említetted a filmeket. A világ körülötted úgy van felépítve és manipulálva, hogy ezt a meglévő alap-parát benned erősítse, és ha igyekeznél megszabadulni tőle, azt megnehezítse, sőt, hogy szinte lehetetlenné tegye. Minden, ami a médiából jön, de az égegyadta világon minden, ami a médiában férfiakról, nőkről, illetve férfi-női kapcsolatokról és a szexualitásról szól, azt a para érzést, azt a hangulatot, bizonytalanságot, ami férfiban és nőben egyaránt megvan egymás iránt, és amelynek a feloldása az, amikor férfi és nő egymással intim kapcsolatba kerül, tudatosan és tudat alatt egyaránt felerősítik. Ennek oka van, ez tervezett, most nem megyek bele abba hogy ezt kik csinálják és hogy miért is van ez így, de ha megfigyeled,  ez történik. És az emberek többsége erre reagál, és a mi reakciónk is azt bizonyítja, hogy ez a manipuláció működik.

            Tehát : 1. Nem adod fel, 2. Visszamész boxolni, 3. Folytatod az ismerkedést, 3. Felfogod hogy hibázni fogsz még párszor, és ezt már most, előre megbocsátod magadnak, 4. És a legfontosabb: kibaszod a TV-t az ablakon, nem engeded be a médiát az életedbe az által, hogy többé nem nézel TV-t

            1     0
          • Folytatom.

            Említetted, hogy volt olyan, hogy az utolsó pillanatban elgyávultál. Ismerős a sztori, a másik kommentemben a zárójeles történetem folytatása, amikor végül összeszedtem a bátorságomat és odamentem a kiscsajhoz, és örült nekem, az nálam is úgy folytatódott, hogy megriadtam amikor az eszkaláció tényleg működött. És azóta is utálom magamat érte, de már megbocsátottam magamnak. És tudom, hogy legközelebb ügyesebb leszek.

            Azon próbálkozom mostanában, hogy ezeket a parákat megpróbálom helyén kezelni, úgy kezelni csupán, mint egy jelzést. Hogy az agyam azt jelzi, hogy itt és most lépni kell. Az általam korábban említett történelmi/genetikai okok miatt a tudatalattink “fight or flight” szituációt jelez, tehát “harc vagy menekülés”, és a visszariadás esetünkben a “menekülés” opció választása volt. És férfiként nekünk a ilyen helyzetben a “harcot”, azaz a csábítás folytatását kell(ene) választanunk, mégpedig tudatosan!!! Úgy látszik, nekünk ezt kell megtanulni, és valahogy internalizálni. Remélem sikerülni fog.

            Mert legnagyobb valószínűség szerint, tudod mit gondolt az a lány, akitől visszariadtunk a döntő pillanatban?

            -“Nem vagyok elég jó!”

            Azt gondolja magáról, hogy nem volt nekünk elég jó. Hogy itt volt egy jó pasi (annak látott minket, különben nem állt volna szóba velünk, nem lett volna ott, nem éreztette volna velünk azt, hogy itt a lehetőség, a pillanat), és szemmel láthatólag tetszettem is neki, úgy éreztem hogy szexinek lát, de végül mégsem történt semmi. Mi lehet ennek az oka, talán közelről csúnyának talált? Túl kicsi a mellem? Túl nagy lenne a popsim? Talán dagadtnak volnék? Talán csúnya az arcom, túl nagy az orrom, csálé a fülem? Nem értem…

            Mert neki a probléma amivel mi küzdünk, egy nő számára úgy ahogy van, értelmezhetetlen. It simply does not compute.

            Mert amikor mi azon gondolkodunk, hogy vajon elég jó pasik vagyunk-e, elég kigyúrtak és gazdagok vagyunk-e, elég nagy-e a farkunk és vajon jó szeretők vagyunk-e és képesek vagyunk-e orgazmust okozni nekik, lehetőleg többszöröset, az drága testvérem, és erre nem is olyan túl régen jöttem rá, hogy ez bizony tipikus női gondolkodásmód, ez bizony maga a klasszikus NŐI gondolkodás tankönyvi példája!

            Mert a női gondolkodás kiindulási alapja az, hogy “meg akarok felelni a férfi(ak) elvárásainak. Szép akarok lenni, szexi akarok lenni, azt akarom, hogy örömét lelje a testemben, hogy gyönyört akarok neki adni a testemmel, a mellemmel, a popsimmal, a számmal, a puncimmal. Bármit is mutasson a tükör, bizonytalan vagyok abban, hogy elég jó vagyok-eegészen addig, amíg egy férfi oda nem jön, hogy ő engem akar. Amíg el nem csábít, míg végül együtt vagyunk az ágyban és bennem van. Csak akkor lehetek biztos önmagamban és a saját értékemben.”

            És azzal, hogy mi azon izgulunk hogy megfelelünk-e vajon az adott nő elvárásainak, hogy elég jók vagyunk-e neki, azzal mi megfordítjuk az egésznek a dinamikáját! Aminek a lényege az, hogy mi megkívántuk őt és őt akarjuk, odamentünk hogy megszerezzük, ő pedig eldönti hogy a miénk akar-e lenni, vagy sem. Ráadásul ezzel a megfelelési bizonytalanságunkkal automatikusan emeljük őt piedesztálra, hiszen mi akarunk megfelelni neki és nem ő nekünk, és ebből logikailag következik az, hogy fölöttünk állónak fogadtuk el.

            De mivel a nők fejében, a női szempontból ez az egész egyszerűen pont fordítva történik, vagyis hogy pont fordítva kell(ene) történjen, tehát nekik a mi problémánk értelmezhetetlen. Sőt, csak annyit éreznek, hogy valami nincs rendben velünk, hogy valami nem oké, hogy valami itt nem kóser. És akkor emiatt azt mondják, hogy bocsi, de nem. Nem vagy az esetem, mondják még akkor is, ha valójában speciel külsőleg/anyagilag pont jók lennénk náluk.

            Ezért van az, hogy nekünk nő nem tud segíteni, nem tud tanácsot adni. Nekünk el kell jutni ahhoz a ponthoz, hogy megértettük a helyzet dinamikájának a lényegét, és ahhoz alkalmazkodunk. Nincs másik út.

            És a Feministák, és a Média, mind-mind a valóságos dinamikával ellentétes dolgokat állít. Nők nem fogják tudni megmondani nekünk soha, hogy hogyan kell férfinek lenni. ezért káros a férfiaknak a feminista indoktrináció. Hiszen ha a férfiasság, a férfias gondolkodás és a férfias viselkedés az “toxic masculinity”, “mérgező férfiasság” amin nekünk a modern világban “változtatnunk kell”, azt csak egy irányba lehet eltorzítani a férfiaknál: a nőiesebb gondolkodás, a nőiesebb viselkedés felé!

            És ez a Feminista indoktrináció az oka, hogy a fentebb említett klasszikus női gondolkodásmódot alakítottuk ki és sajátítottuk el mi is saját magunkban. Megkockáztatom a kijelentést: sok olyan taszító női viselkedés, amitől mi félünk, ahogy kicsesznek férfiakkal, egyszerűen női reakció a belénk kondicionált béta viselkedésünkre. A Feminizmus a legnagyobb “shit-teszt” a világon, amivel a nők szinte térden állva könyörögnek nekünk, hogy rakjunk már rendet a világban és rakjuk őket is a helyükre – és ezt jelenleg a férfinem kollektíve, társadalmi szinten bukja el…

            2     0
            • Mindkettővel totálisan egyetértek. Ezt, hogy a megfelelés mánia női gondolkodás, ízlelgetni és olvasgatni fogom egy darabig, mert új fényt vet homályos sarkokra!

              1     0
            • “Mert amikor mi azon gondolkodunk, hogy vajon elég jó pasik vagyunk-e, elég kigyúrtak és gazdagok vagyunk-e, elég nagy-e a farkunk és vajon jó szeretők vagyunk-e és képesek vagyunk-e orgazmust okozni nekik, lehetőleg többszöröset, az drága testvérem, és erre nem is olyan túl régen jöttem rá, hogy ez bizony tipikus női gondolkodásmód, ez bizony maga a klasszikus NŐI gondolkodás tankönyvi példája!”

              Hali!
              Jókat írsz, tetszenek a gondolataid.

              Egy kérdés: az oké, hogy ezt elolvasom, megértem, de szerinted mi kell ahhoz, hogy ezeket a félelmeket legyőzzük, és ne így gondolkodjunk?

              1     1
              • Régen hallottam egy jópofa mondást: “Nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki fél, de ennek ellenére megteszi amit meg kell.” Nem tudom, hogy hol hallottam, de számomra megnyugtató gondolat, mert én bizony néhány dologtól félek.

                Teljesen legyőzni szerintem nem lehet, meg kell tanulni együttélni vele, és ennek ellenére cselekedni. Azért gyakorlással az éle koptatható. Ha leszólítasz napi egy nőt, akkor egy fél év után lassan megszokássá válik. De addig csak úgy juthatsz el, ha a félelmed ellenére erőt veszel magadon, és próbálkozol, próbálkozol, próbálkozol. A Red Pill, meg a PUA tehát segít, de csak akkor, ha nem elméletben képzed magad, hanem kimész a “terepre”, és csinálod. A nagyvárosok kitűnően alkalmasak erre, mert ott objektíve következmények nélküli amit csinálsz: elköszönsz és soha többé nem látod viszont azt akinél esetleg “beégtél”. Valóban nem kockáztatsz semmit.

                Ha nem gyakorolsz sokáig, akkor pedig szép lassan visszajön az közelítéspara. Tapasztalatból mondom :-).

                2     0
                • Teljes mértékben egyetértek.

                  1     0
                • “Nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki fél, de ennek ellenére megteszi amit meg kell.”

                  A félelem olyan, mint a fájdalom. Jelzés az agynak, hogy valami nem klappol, mutatja, hogy tennivaló van. Aki nem fél semmitől, az nem egészséges ember (fejben), ahogy az se természetes, ha valaki nem érez fájdalmat.

                  Egyébként a konkrét “félelem” ellen igazából a legjobb gyógymód az lehet, ha fejben sikeresen fordítasz a dolgon. Ő vizsgázik, nem te.

                  “Hm, kinézetre oké, úgyhogy odamegyek és kiderítem, tejlesen megfelel-e az igényeimnek ez a nő. Ha nem elég nőies/kedves/stb, akkor bukja a dolgot”

                  1     0
                  • Igen, igen, igen. Hercegem, szerintem nagyon fején találtad a szöget. Én is azon vagyok, hogy az “approach anxiety”-t, a parát csak jelzésnek tekintsem, és ez alapján tudatosan cselekedjek.

                    Ami nagyon nehéz dolog. De nem lehetetlen. Ha egy nő nagyon nagy parát vált ki belőlem, azt igyekszem tudatosítani magamban, hogy Isten őt direkt az én utamba küldte abból a célból, hogy elcsábítsam.

                    Hiszen azért érzem a parát, mert a nő NAGYON az esetem – mert aki nem az, azzal én is könnyen tudok laza lenni. De az előbb-utóbb megbosszulja magát, mert azt a nő is megérzi azért, hogy nem vagy annyira szenvedélyes vele. És ezzel tulajdonképpen kibaszok vele, mert az idejét rabolom, amit egy olyan férfival is tölthetne, aki tényleg szenvedélyesen kívánja őt.

                    0     0
                  • “Hm, kinézetre oké, úgyhogy odamegyek és kiderítem, tejlesen megfelel-e az igényeimnek ez a nő. Ha nem elég nőies/kedves/stb, akkor bukja a dolgot”

                    Szerintem ez tök szuper hozzáállás !

                    Egyébként igazatok van abban,hogy nők ne adjanak férfinak párkapcsolati tanácsokat (ez egyébként megfordítva is igaz,férfiak se adjanak nőknek,mert nem működik),egyszerűen azért ,mert mindkét nem a saját fejével próbál tanácsot adni és saját érdekeit tartja szem előtt-én milyen társsá szeretném formálni a másikat. Szerintem el kell fogadni a másikat olyannak,amilyen,vagy tudok ezzel együtt élni,szeretni (hibáival együtt),vagy nem.Ha elfogadom őt ,akkor meg ne siránkozzon senki,hogy miért nem tudsz te ilyen,meg olyan lenni.(itt nem arról beszélek ,hogy ha van egy konfliktus, nézeteltérés azt ne beszéljük meg).

                    Egyébként-mivel nem az én női “kútfejemből” pattant ki,szerintem hasznos lehet,igaz castinggal kapcsolatban mesélte egy híres férfi színész (G. Clooney-ha jól rémlik),hogy hogyan győzte le magában a castingokon való megmérettetetést,hogy ne izguljon annyira. Elgondolkodott,hogy igazából mi történik,ha nem sikerül:nem kerül rosszabb helyzetbe attól,mint amilyenben volt a casting (ismerkedési első lépések) előtt. Ez nem egy életbevágó vizsga,műtét stb,ez segített neki lazábban kezelni a castingokat és az első görcsös-és sikertelen próbálkozások után ez be is jött. Szóval csak lazán.

                    És itt jön a már idézett mondat Herceg-től,ha egy csaj bunkó módon,lekezelően reagál,akkor én biztosan megmondanám neki,hogy eddig még csak-csak bejött kinézetre,de köszönöm szépen ,hogy ilyen hamar kiderült róla mekkora egy tapló és az igazán nőies kedvességnek nyoma sincs benne, szóval keresek egy barátnőnek lényegesen alkalmasabbat. (na ez bizonyosan egy nő elevenébe talál). Végül mégis tanácsot adtam :),de ez inkább a Herceg által írottak megerősítése .

                    1     0
                • Egyetértek Kálmánnal, létfontosságú a gyakorlás. Mert a számítógép előtt, a Manoszférát olvasgatva, nagyon könnyen rá tudja állítani az ember az agyát, meg meg tudja érezni az ember a megfelelő attitűdöt.

                  Kiindulási pontnak ez pont jó is. Csak aztán kimegy az egyes harcos az ellenséges nagyvilágba, a valós emberek, a hús-vér nők közé. és a hatások amik közben folyamatosan érnek, nagyon könnyen ki tudnak billenteni ebből a fókuszból.

                  Nem véletlenül mondják a tapasztalt okosok, hogy “Frame is everything!” Ha meg tudod őrizni ezt a “frame”-et, ezt a fókuszt, ezt az attitűdöt a gyakorlatban is, miközben ezerrel csajozol, na onnantól lesz jó. Gondolom én, mert én is gyakran kibillenek még. De hogy ez berögzült és internalizált alappá váljon bennünk, ahhoz tényleg a gyakorlati csajozás az egyetlen járható út.

                  0     0
              • Ez a legfőbb kérdés, nem igaz?

                Következőképpen látom. Ugye a régi világban, őskortól kezdődően kábé, de egészen a XX. század eleji paraszti világig, az emberek zárt közösségekben éltek. Párt viszont, a genetikai keveredés igénye okán, más közösségből választottak.

                Csakhogy a másik közösség nem fogadta ám őket tárt karokkal, hogy gyere tesa, melyik bige kéne, vigyed, sőt vigyél kettőt, hanem védte tőlük a lányokat. Nem volt olyan, hogy te kamaszfiúként együtt aludhattál a kamasz barátnőddel, a szülők meg mosolyogva csukják rátok az ajtót, jézusom. Addig vertek volna mindkettőtöket amíg mozogtok. Na, szóval tmentél a másik faluba becsajozni, leszólítottad a neked tetsző lányt a bálon, akkor tuti hogy bunyózni vagy bicskázni kellett a tizenkét bátyjával meg a többi falubeli keménylegénnyel.

                És ha álltad a sarat, akkor előbb-utóbb elfogadták, hogy te is belevaló gyerek vagy, a lány is látta hogy te komolyan gondolod, ha már bevállaltad érte a heti menetrendszerű bunyót, és nem vagy ilyen tedd ide tedd oda gyerek, meg fogod tudni védeni őt és majd a gyerekeiteket, úgyhogy ha a szülők is rábólintottak, akkor lehettetek egy pár. Itt jött be a képbe a pénz, pontosabban neked mennyi földed van, nála mekkora a hozomány, stb…, de ez kb. így működött.

                És ez megmaradt a férfiak kollektív tudatalattijában. Hogy egy nőt leszólítani veszélyes üzem, hogy abból perceken belül kitörhet az erőszak. Mert te valójában nem a nőtől félsz, nem az elutasítástól, nem attól hogy ma is egyedül alszol el. Azt hogy a nőtől vagy a reakciójától féltél, azt csak utólag magyarázod bele, mert nem érted mi történik, és logikailag ez látszik helyesnek. De ez nem így van. Az agyad, a tudatalattid a szituációt jelezte veszélyesnek, a tudatalattid jelezte, hogy egy nő leszólítása miatt erőszakos helyzetbe csöppensz, hogy a balhé bármelyik pillanatban bekövetkezhet, ahogy eddig ez őseidnél maradéktalanul meg is történt.

                Az agyad nem tudja, hogy a XXI. század végén vagyunk, ahol ez már nincsen. az agyad, a tudatalattid jelzi neked, hogy helló te most egy veszélyes helyzetbe készülsz belemászni, ez egy “fight or flight” szituáció, megindul a testi reakció, izzadás, szívdobogás, a gondolat hogy ezt most nagyon nem kéne csinálni és innen most azonnal menni kéne amíg nem késő, de hiszen ismeritek az érzést.

                Leküzdése? “Fight or flight” szituáció van a csatában is. Andy McNab irja a Hívójele bravó kettő nulla című könyvében, hogy amikor lő rád az ellenség, akkor legszívesebben puszta kézzel kaparnál egy mély lyukat magad alatt, abba belebújnál, behunynád a szemed és csak sokkal később nyitnád ki amikor ez a dolog már véget ért és az ellenség már rég elment. Az agyad viszont tudja, hogy ha ezt teszed akkor előbb-utóbb odajönnek és megölnek, tehát fel kell pattannod és rohamozni előre, az ellenség és a golyók felé, ami ellened minden ösztönöd tiltakozik. De mégis megteszed, mert tudod, hogy kell, és akkor átveszik a kiképzésen tanultak az irányítást.

                Valahol tehát itt rejtőzhet a megoldás számunkra is az analógia szerint. Hogy tudatosítjuk az agyunkkal, hogy ösztönszinten mi is történik velünk éppen és miért, tudatosan felülírjuk az ösztönös reakciót, és megyünk előre. A gyakorlás pedig megadja majd azt a rutint, amire hosszabb távon is támaszkodhatunk.

                Hogy az ösztönök tudatos felülírása hogy is történjen? Amikor ráparázunk, veszünk egy nagy levegőt., elszámolunk tízig, végiggondoljuk és lépünk. Vagy esetleg amikor elkezdjük a parát érezni, azonnal lépünk, és ezt a feszültséget belevisszük a kommunikációba. Mert olyankor, ha a nő reakciója pozitív, akkor az szinte ilyen drog hatású eufóriát okoz a fejben, nálam legalábbis.

                Sőt, többet mondok: az, hogy a nők leszólítása veszélyes üzem, az bizony megmaradt a nők kollektív tudatalattijában is. Tehát ösztönösen tudják, hogy aki leszólítja őket, az egy tökös gyerek, aki kész harcolni értük. És ezért van az, hogy az a gyönyörű nő, aki a nagy szövegével elméletileg csak kigyúrt, nagyfarkú milliomosokkal áll szóba, amikor leszólítod, nagyon pozitívan reagál, hiszen az ösztöne azt fogja súgni neki, hogy ez egy vagány gyerek.

                És ezért van az, hogy az “approach anxiety” leküzdésében a nők a büdös életben nem fognak segíteni. Ha tudnának se akarnának. Úgy vannak vele, hogy ha ahhoz nem vagy elég bátor ahhoz hogy őt, a bizonytalan fiatal kislányt leszólítsd, akkor mi lesz majd, ha mondjuk rablógyilkosok baltával törnek a családra? Félelmedben sírva bebújsz az ágy alá? Ha ezt nem tudod leküzdeni akkor meg sem érdemled őt, akkor ne is akarj semmit, ők így vannak vele.

                Amúgy igazából nem sok olyan nő van, aki negatívan reagál arra, ha tetszik egy férfinek. Ha nagyon nem jön be neki a pasi, akkor legfeljebb nem fekszik le vele, de harapni nem fog. Ha mégis, az pedig kellemes.

                Ettől jobb ötletem jelenleg nincs.

                 

                0     0
                • A XX.század eleje- igaz már rejtetten, de többségében- még mindig az elrendezett házasságok korszaka.

                  Károlyinak és kijelölték Andrássy Katinkát, és Apponyi Geraldinek és Wid albán fejedelmet…

                  Legfeljebb annyi volt már a lehetőség, hogy az apák több lehetőséget adtak a gyerekeknek….

                  0     0
            • Kettővel egészítenélek ki:” a Feministák, és a Média, mind-mind a valóságos dinamikával ellentétes dolgokat állít” – kicsit úgy csinálják, mint az alámondásos filmeket. A “filmet” látva az emberek nagyjából értik(érteni vélik) a dolgokat(mint az ide írók/kommenetelgetők) viszont a média/reklámok/facebook/filmek/könyvek/de még a körülötted álló nők is folyamatosan másról papolnak. Ha nem vagy eléggé beoltva ellene, akkor egyszerűen belemegy az agyadba és elhiszed, hogy a nők ártatlanok/jobbak/érdemesebbek…

              “nekünk nő nem tud segíteni, nem tud tanácsot adni.” - viszont ad sajnos, mindehol azt súlykolják a fejedbe, hogy te vagy a szar ha nem felelsz meg, bla-bla. Aztán eljön a pillanat hogy legyőzted magadban a kétkedést és alkalmazkodsz, az asszonyka fogja magát ‘de balfasz’ felkiáltással otthagy, vagy csak magában kummogva kúr párat a szomszéd ászoksörszagú munkanélkülivel, aki krva férfiassnak hat miközben böfög. Te ugye nem böföghetsz otthon, mert az patriarchálisan-teátrális…

              0     0
              • “If you tell the same lie enough times, people will believe it; and the bigger the lie, the better.” – Joseph Goebbels

                1     0
              • Ugye a Média, meg a Feministák, azt akarják elérni, hogy a férfiak meg se próbálják leszólítani a nőket. Hogyan?

                Ha megfigyeled a filmeken az van sok jelenetben, hogy milyen gáz szitu amikor egy olyan pasi szólítja le a nőt aki a nőnek nem esete. Ugye a csaj kényelmetlenül érzi magát, a srác csetlik-botlik, stb… Te nézed és arra gondolsz, hú ez gáz, nem akarok ilyen helyzetbe kerülni. És ez eszedbe jut amikor leszólítanál egy nőt. Honnan tudhatnád hogy nem ez lesz-e a helyzet, hogy nem te leszel-e ez a lúzer? Sehonnan. Úgyhogy inkább nem mész oda.

                Angliában már van olyan város, ahol a Feminista rendőrfőnöknő bevezette, hogy ha leszólítasz egy nőt, aki ettől kényelmetlenül érzi magát, magyarul nem voltál az esete, az zaklatásnak és nőgyűlöletnek számít. Honnan tudhatod biztosra, hogy az esete leszel? Sehonnan. Tehát nem szólítod le.

                Mint a kiscsajok, felöltözik pináig érő miniszoknyába meg köldökig érő dekoltásba, de azt szeretné hogy csak az a pasi vegye észre aki neki bejön, a többi pedig váljon kísértetté és cenzúrázza magát.

                Ez egy tendencia, ezt erőltetik, Média és Feministák, és mivel nagyon erőteljes a blue pill kondicionálás, a srácok magukévá teszik a szemléletet. Ami az alapból meglévő approach anxiety-t olyan szintre emeli, ahonnan alig van visszatérés. Szerintem legalábbis ez történik.

                Mi ezzel szemben a valóság? A nők alig várják hogy leszólítsák őket. És igen, mindig a nő választ, és igen, nem mindegyiknek leszel te az esete. De az élet így működik. De amikor nem szólítod le, akkor te döntesz helyette hogy nem. Miért döntöd el te helyette előre hogy nem? Végiggondolva ez hülyeség, hát nem?

                1     0
                • Nem szorosan az approach anxiety-hez meg a leszólításhoz, de mindenképpen hozzátartozik hogy a nők alig várják hogy…

                  Apósom mindig is a családjának élt, sosem volt egy kemény férfikarakter. Három nővel kellett együtt élnie, és ő azt a stratégiát választotta hogy nem konfrontálódott sosem, ha valamit kértek vagy mondtak neki, szinte azonnal és hezitálás nélkül megcsinálta. Gondolom ez a hosszú évek alatt annyira aláásta a tekintélyét hogy szép lassan nőállammá fejlődött a családja. Ebbe a képletbe kerültem bele, amikor összejöttem életem párjával…

                  Emlékszem kb. a második vagy harmadik alkalommal lehettem náluk nem sokkal a megismerkedésünk után, amikor először mentünk el vacsorázni. Odaértünk az étteremhez, amikor kaptam egy telefont, amiben nem túl kellemes híreket közöltek. Majd befele menet odaérve az asztalunkhoz teljesen automatikusan elkezdtem az asszony kabátját lesegíteni. Nem vagyok az a pokolban is gentleman típus, de néha szoktam ilyeneket. Az asszony rám meredt, majd odakaffantott hogy ő önálló kislány és le tudja venni a kabátját egyedül is ám. Ránéztem áthatóan, a félig levett kabátot visszalöktem rá majd minden egyéb udvariasságot félretéve levágtam magam a székemre. Kicsit feszengve állt mindenki, após-anyós gyorsan leült, de a főhősnő csak állt zavartan. Oda is vakkantottam neki, hogy ha ennyire önálló akkor külön akar e másik asztalhoz ülni, vagy azért jó lesz itt velünk is. A vacsora alatt ha szólt volna valamit hozzám, tüntetően nem válaszoltam neki, az n-edik próbálkozás után halkan ennyit kérdezett: most akkor haragszol? Nem, de összeszedhetnéd magad végre és megpróbálhatnál viselkedni is. Annantól fogva, asszony görcsösen kapaszkodott a kezembe végig még néha evés közben is, anyós egész este körülugrált, kifele menet após odasúgta hogy ez azért kemény volt ő ilyet sose próbált meg.

                  Ja és a lényeg, este nem kellet nekem kezdeményeznem a szexetJ megtette az más…

                  1     0
            • Hunn,

              Naqyon jókat írsz, csak így tovább! Szükség van erre a dinamikus, aktív, a problémák megoldására koncentráló (tehát férfias) hangra a számos kesergő, áldozatszerepet felvállaló “a szemét nők a hibásak!” hozzáállás ellensúlyozására!

              “A Feminizmus a legnagyobb “shit-teszt” a világon, amivel a nők szinte térden állva könyörögnek nekünk, hogy rakjunk már rendet a világban és rakjuk őket is a helyükre – és ezt jelenleg a férfinem kollektíve, társadalmi szinten bukja el…”

              Nagy bölcsességet írtál le, magam is pedzegettem már ezt többször. Annyival egészíteném ki, h nem csak a férfinem bukja el társadalmi szinten, hanem az egész nyugati civilizáció és talán az egész emberiség is…igaz, ez ennél összetettebb, mert az emberiség gondját nem egyedül a férfiak tudják megoldani, hanem természetesen egymást kiegészítve a nőkkel közösen, de mivel a férfi vezet, ezért mégiscsak a mi dolgunk az élére állni.

              UPDATE: a többieknek is köszönöm, akik bekapcsolódva ebbe a témába megosztották az élményeiket, gondolataikat!

              0     0
              • Köszi a biztatást neked is, meg mindenki másnak, akinek bejött az amit írtam.

                Nehogy félreértés legyen, én nem valami sikeres pick-up artist vagyok ezer levarrt 10/10-es csajjal a háta mögött, hanem csak egy átlag lúzer, aki pozitív irányba akarja változtatni az életét a nők terén is.

                Próbálom megkeresni, hogy mitől voltam lúzer, hogy mit és miért csináltam rosszul, levonni a megfelelő következtetéseket és logikailag végigvinni az ehhez köthető gondolatokat. És kitalálni, hogy akkor hogyan is kéne ezt ez egészet jól csinálni, és hogy ezt milyen alapokon lehet.

                0     0
                • Hunn,

                  “hanem csak egy átlag lúzer, aki pozitív irányba akarja változtatni az életét a nők terén is” – pont ezért hiteles és hasznos, amiket írsz! Lúzernek szerinten ne nevezzed magad, mert aki tesz, küzd, harcol, levonja a tanulságokat, újra feláll, az nem lúzer. Lúzer az, aki megrekedve a gyermek érzelmi szinten képtelen felelősséget vállalni a saját életéért, tetteiért és mástól várja a megváltást és a sültgalambot (sajnos ez az emberek többsége még egyelőre).

                  Mondjuk, olyan  beszámolókat, tapasztalatokat is szívesen olvasnék, amelyben a TRP-t komoly, hosszú távú kapcsolatban, akár házasságban használják már a férfihang tagok. Vannak itt többen, akik ilyen kapcsolatban vannak, jó lenne tőlük is olvasni részletes beszámolókat.

                   

                  0     0
                  • Egyetértek, ez tényleg jó volna.

                    Mert az, hogy hogyan dugjunk meg minden jó nőt aki bejön, az 15 és 35 éves férfikor között létszükséglet és alapkérdés. Mivel ez nálam kimaradt, ezért igyekszem én is egy kicsit ezt bepótolni, mondjuk a következő két év során.

                    De hát azért én is csak szeretnék családot alapítani, gyerekeket szeretnék, és nem az a célom, hogy a következő 20 évemet használjam el arra, amire az előző huszat kellett volna.

                    És nem hatvanöt évesen versenyezni a harmincéves srácokkal a huszonéves nők kegyeiért, hanem inkább az unokáknak tanítani az okosságokat.

                    Mert az nem igaz, hogy ezt az egészet nem lehet jól csinálni, merthogy Feminizmus meg hipergámia meg a modern nők így meg úgy, mert apáinknak és nagyapáinknak is sikerült. És bár a világ változott, de a lényeg, az alapok, azok nem változtak amióta csak az ember megjelent a történelem folyamán, és nem is fognak változni, amíg csak ember él a Földön.

                    0     0
            • “ÁDe mivel a nők fejében, a női szempontból ez az egész egyszerűen pont fordítva történik, vagyis hogy pont fordítva kell(ene) történjen, tehát nekik a mi problémánk értelmezhetetlen. Sőt, csak annyit éreznek, hogy valami nincs rendben velünk, hogy valami nem oké, hogy valami itt nem kóser. És akkor emiatt azt mondják, hogy bocsi, de nem. Nem vagy az esetem, mondják még akkor is, ha valójában speciel külsőleg/anyagilag pont jók lennénk náluk.”

              Akkor magyarázd már el nekem, hogy miért van az, amikor bizonyos férfiaknál a nők kezdeményeznek, míg másokat kb. észre sem vesznek, keresztülnéznek rajtuk? Úgy azért nem nehéz magabiztosnak lenni, ha 0 erőfeszítés mellett is évente 5-10 alkalommal dugsz, de ha erőfeszítést teszel (buli, társkereső, stb.) akkor ennek többszörösét.

              A levezetésed egyébként nagyon tetszett és a helyére került most bennem néhány kirakósdarabka ezzel a “érzi a nő, hogy valami nem kóser, ugyanis nőiesen gondolkodunk ezzel a “vajon megfelelünk-e a nők elvárásainak” dologgal”.

              De ettől még sajnos a feminizmus és a modern nők óta a nők már figyelembe veszik a külsőt is és ők kezdeményeznek inkább a felső 10-20%-nál, minthogy összeálljanak egy alantasabb férfivel.

              Régen viszont működött, ugyanis akkor még derogált a nőknek kezdeményezni, így inkább bánkódott élete végéig, hogy miért nem a Huffnágel Pistát választotta, de hát ha a Géza volt az egyetlen tökös gyerek, aki leszólította, akkor neki adta magát.

              Most eleve nincs már ilyen, ennél öntudatosabbak a lányok, plusz a virtuális tér is kibővítette a lehetőségeket, Angliában élő magyar sráctól kezdve az ország másig végén élő srácig mindenki lehet a csaj virtuális udvarlója anélkül, hogy valaha látta-e őt élőben. Ez pedig nagy mértékben csökkenti a csaj közelében élő férfiak esélyeit.

              0     0
              • Na most, én nem a bölcs Salamon vagyok, akinél ott a bölcsesség piros köve, de megpróbálok összehozni valami használható gondolatot.

                Akkor magyarázd már el nekem, hogy miért van az, amikor bizonyos férfiaknál a nők kezdeményeznek, míg másokat kb. észre sem vesznek, keresztülnéznek rajtuk? Úgy azért nem nehéz magabiztosnak lenni, ha 0 erőfeszítés mellett is évente 5-10 alkalommal dugsz, de ha erőfeszítést teszel (buli, társkereső, stb.) akkor ennek többszörösét.

                Nem tökmindegy? Őszintén. Értem én, hogy az lenne a szuper, ha mi lennénk azok a konkrét személyek, akiknél a nők alapból is kezdeményeznek. Engem is frusztrált fiatalabb koromban, hogy bár tudtam hogy vannak ilyenek is, de nem én vagyok az.

                Kérdés: biztos, hogy ezek a srácok érdemtelenül jutnak nőhöz? Hogy korábban nem tettek semmit azért, hogy a jelenben ilyen szerencsés helyzetbe kerüljenek?  Vagy ami még fontosabb: akár igen, akár nem, számít ez valamit nekünk? Talán sajnáljuk tőlük? Talán az a menet nekünk járt volna helyettük? Nem hiszem hogy ez így működne.

                MINDEN EMBER szexuális lény, de nagyon kevés emberhez van valójában közünk az életben. Szerintem nekünk arra kell koncentrálnunk, hogy a nekünk szexuálisan nagyon vonzó nőket el tudjuk csábítani. És hogy mit csinál az összes többi férfi és az összes többi nő, az teljesen lényegtelen. Vedd úgy, hogy ők nincsenek. Te nem akarsz tőlük semmit, ők sem akarnak tőled semmit, és hogy ők egymással mit csinálnak, az neked nem oszt nem szoroz.

                Értem én, hogy aki kamaszkorban, meg fiatalon sikeres volt a kiscsajoknál, annak később sokkal nagyobb önbizalma van a nőknél, aki meg nem, annak ez nincs. De ez a helyzet, így jártunk, nem tudjuk visszamenőleg megváltoztatni. Nem fog mágikusan megváltozni a dolog. Annyi van csak, hogy nekünk időben eltolódott ez a dolog. Most kell megszerezni azokat a sikereket amire tovább épül az önbizalom. Jobb lett volna korábban, de ez van. De, és itt egy fontos dolog: korábban SEM csak a nőkön múlt, szerintem.

                De ettől még sajnos a feminizmus és a modern nők óta a nők már figyelembe veszik a külsőt is és ők kezdeményeznek inkább a felső 10-20%-nál, minthogy összeálljanak egy alantasabb férfivel.

                Amikor azt mondjuk, hogy a külső fontos, az úgy értendő, hogy a férfias külső a fontos. Nem értem, mi a baj ezzel, hogy ezt a nők nézik? Minél nőiesebb egy nőnek a külseje, annál vonzóbb nekünk. Minél férfiasabb a külső, a férfitest, annál vonzóbb a nőknek. Ez csak természetes. Ezért gyúrunk. Mert a legtöbbet akarjuk adni a párunknak magunkból, ezen a téren is. Tehát nem megfelelési vágyból, hanem azért, hogy adjunk.

                Te amúgy mennyire látsz bele a felső 10-20% életébe? Semennyire. Nem mozgunk az ő köreikben. De gondolod, hogy a magyar férfiak 10%-a magas és jóképű, kigyúrt, kockahasú, nagyfarkú, fiatal milliárdos, mondjuk sikeres startup-vállakozó és megyei fitness-bajnok egy személyben? Ha igaz lenne ez a “csak a felső 10%, csak a kigyúrt test, és csak a pénz”, akkor Magyarországon az elmúlt 15 évben csak Simicska Lajos és a fiatal Kásás Tamás jutott volna puncihoz, és mindenki másnak coki.

                Én ezt a férfiak 20%-a meg nők 80%-a dolgot felesleges paráztatásnak tartom, amire felesleges rágörcsölni. Mert bármi is legyen a rendszer, bármit csináljon a legfelsőbb 10%, bármit csináljon a Soros-Hálózat és Nyugat-Európa, a Feministák, a topmodellek, a jóképű milliárdosok, a mi küldetésünk továbbra is az, hogy a nekünk szexuálisan nagyon vonzó nőket elcsábítsuk, és ennyike.

                Annyit tudnék még mondani, hogy arról, hogy jó pasik vagyunk-e, csak annak a nőnek a véleménye számít, aki éppen alattunk fekszik. És az ő véleményére már amúgy is rájöttünk, már meg sem kell kérdezni. Számít még valamennyire azok véleménye, akiket fel akarunk szedni, de akit végül nem sikerült felszednünk, a véleménye annak is onnantól érdektelen. A többinek a véleménye pedig a nullánál is kevesebb.

                Nem is lehet általánosságban megfelelni a nők elvárásainak, mert a nők elvárásai, bár általánosnak tűnnek, de mégis egyéniek. És még ha az általánosnak gondolt elvárásoknak – lásd: kigyúrtság, pénz – nagy nehezen meg is felelnénk, még mindig nem tartunk ott, hogy az egyes nők egyéni elvárásainak is automatikusan megfeleltünk. Ezért ez az egész megfelelés-mánia egy csapda, amibe nem érdemes belemenni.

                0     0
                • “És hogy mit csinál az összes többi férfi és az összes többi nő, az teljesen lényegtelen. Vedd úgy, hogy ők nincsenek. Te nem akarsz tőlük semmit, ők sem akarnak tőled semmit, és hogy ők egymással mit csinálnak, az neked nem oszt nem szoroz.”

                  Próbálkozom folyamatosan, csak mikor úgy érzem, hogy hiába fejlesztem magam aranyérmes futóbajnokká évek munkája által, amikor a pályán elhúz mellettem valaki motorral és átszakítja előttem a célszalagot aki sokkal később indult el a pályán, csak a genetika és a családi háttér adta előnyöket élvezi, akkor elvesztem egy idő után az önbizalmamat.

                  Az embernek folyamatosan kell a pozitív visszajelzés az élettől ahhoz, hogy tudjon tovább és tovább menni és fejlődni. Még a valóban fájdalmas, vérrel-verítékkel teli edzés is ezen alapul, hogy lassan, de lineárisan fejlődik a tested, egyre több lesz a teljesítőképességed.

                  Még a pénzkeresésnél is van valami kis linearitás a dologban, bár ott már jobban dominál az exponenciális hatástöbbszörözés (akinek sok van, az passzívan is még többet csinálhat belőle).

                  De a csajozás pont a pareto elv miatt nem így működik. Ha nem tudsz betörni a felső 20%-ba, akkor lényegtelen, hogy úgy nézel ki, mint Quasimodo vagy 6/10-es vagy.

                  Az pedig sovány vigasz, hogy egy év munkája arra elég, hogy a Suzanne Boyle külsejű ork megfogja a bicepszedet, hogy “Wow, régóta gyúrsz?”, mert mivel rohadtul nem jön be, kínosnak érzed, ugyanis nem tudsz hogyan reagálni a helyzetre, mert nem akarod megbántani sem, valahol jól esik, hogy legalább neki bejössz, de nem akarsz tőle semmiképp semmit, mert tőle még az internetes pornó is jobb.

                  “Most kell megszerezni azokat a sikereket amire tovább épül az önbizalom. ”

                  És itt jön be a második pofára esés, ugyanis a mai tudásunkkal 15 éves testben sokkal sikeresebbek lennénk, mert akkor még csórón és egzisztencia nélkül is lehetett csajozni. Tehát az eltolódás nem korrigálható, nem csak a veszteséget kell benyelnünk, hanem behozni a hátrányt, amit nehéz, ugyanis aki 14 éves kora óta aktív szexuális életet él, volt már neki szűz is meg komplexusos MILF is az sokkal jobban ismeri a nők testét, tehát még ezen a téren is előnyben van.

                  “De, és itt egy fontos dolog: korábban SEM csak a nőkön múlt, szerintem.”

                  Ez igaz, de ettől még egyenlőtlen a verseny, mint az élet minden területén, csak itt szemben a másik kettővel (edzés, pénzkeresés) nincs linearitás. Ha csak azt nem érzékeled annak, hogy esetleg veled lóg a fullos csaj, de csak mint barát vagy minimális vonzalmat érez irántad egy átlagos csaj, smárolgattok, majd jön a “nagy hiba volt én az xy-t szeretem” (akivel szakított), végül összejön egy harmadikkal akivel pár órás vagy pár napos ismertség után szobára megy.

                  Ezeket lehet sikerként is nézni, hogy “legalább hozzámért, legalább megcsókolt”, de összességében akkor is kudarc. Itt nincs olyan, hogy “már a saját súlyomat ki tudom nyomni” vagy “legalább minimálbért keresek”, itt olyan van, hogy beteljesült szexuális aktus vagy nem teljesült szexuális aktus.

                  “Te amúgy mennyire látsz bele a felső 10-20% életébe? Semennyire. Nem mozgunk az ő köreikben.”

                  Nagyon nem, de ismerek 3 ilyen embert, ebből van egy végtelenül romantikus, monogám srác, aki már házasságban él és kb. 7-8 szexuális kapcsolata volt mert személyiségileg olyan, hogy zavarja, ha csak a külsőt nézik benne a csajok. És a 7-8 kapcsolat is komoly kapcsolatnak indult csak a féltékenység vetett véget ami miatt a srác még rosszabbul érezte magát, hiszen ő a monogámia mintaképe.

                  A másik egy hajléktalan tróger… lenne de a külseje miatt mindig van nő, akinél aludhat és akin élősködhet, bár már így 40-hez közelítve az életvitele miatt nem Sean Connery típusú öregedés vár rá, kezd leépülni, ma már csak olyan 6/10-7/10-es csajokat kap meg.

                  A harmadik személyi edző, tehát ő sem gazdag, csak középosztály körül, viszont az ő skalpjainak száma vetekszik a pornósztárokéval, neki több celeb is megvolt, pedig semmi köze a médiához.

                  Egyiknek sem követtem végig kamerákkal az életét, viszont pszichológiában vagyok már annyira jártas, hogy kiszúrom a hazugságot, szóval 90% valószínűséget adok neki, hogy egyik sem vetített az életéről.

                  “Ha igaz lenne ez a “csak a felső 10%, csak a kigyúrt test, és csak a pénz”, akkor Magyarországon az elmúlt 15 évben csak Simicska Lajos és a fiatal Kásás Tamás jutott volna puncihoz, és mindenki másnak coki.”

                  Ezt sehol nem írtam, csak azt, hogy nekünk tízszer többet kell küzdenünk a top 10 által használt puncikért. És ami a legrosszabb… Ha a top 10-ből valaki úgy dönt, hogy neki ma éjszakára mégis az a csaj kell, akivel mi már járunk, akkor egy FB üzenet és ha nem is rohan egyből a karjaiba a csaj, de az aznap esti együttlétünket már meg is vétózta a srác, mert a csaj elbizonytalanodik és hirtelen közbejön neki valami. És nem feltétlenül rohan át a sráchoz, de összeül a legjobb barátnőkkel és kupaktanács, hogy most mi legyen, mert X annyira kedves, aranyos srác, viszont Y meg uhh… elmondhatatlan, tőle teljesen elolvad mikor ránéz.

                  “a mi küldetésünk továbbra is az, hogy a nekünk szexuálisan nagyon vonzó nőket elcsábítsuk, és ennyike.”

                  Ezt az után mondd, ha sorozatosan pofára esel és időt, pénzt és energiát ölsz egy olyan csajba, aki később más ágyában köt ki. Vagy mikor hetekig, hónapokig fűzöl egy csajt, akit más pár nap vagy 1-2 hét alatt megkap.

                  “Annyit tudnék még mondani, hogy arról, hogy jó pasik vagyunk-e, csak annak a nőnek a véleménye számít, aki éppen alattunk fekszik. És az ő véleményére már amúgy is rájöttünk, már meg sem kell kérdezni.”

                  Erre csak azt tudom mondani, hogy aki megtanult dobozon kívül gondolkodni az már nagyon nehezen fog tudni megtanulni dobozon belül gondolkodni. Értem ez alatt, hogy mennyire vagy jó pasi, ha alig volt nőd és azok is valamilyen téren problémásak voltak és csak pótléknak használtak vagy szánalomból feküdtek le veled, ezzel szemben a ténylegesen jó pasi ott kezdődik, hogy 30 éves korára megkaphat mondjuk 100 különböző, neki tetsző nőt. (prosti nem számít). Tehát ha monogám, akkor nem kötelező neki, de a lényeg, hogy megkapHATná, ha akarná.

                  Egyébként értem amit mondasz és az élet a folyamatos küzdelemről szól, csak mivel racionális ember vagyok magas IQ-val, gyakran eszembe szokott jutni, hogy vajon matematikailag lehetséges-e ekkora hátrányt leküzdeni és érdemes-e egyáltalán küzdeni vagy csak az alap evolúciós kódot futtatjuk a selejtes hardverünkön, ahelyett, hogy önként leugranánk a Taigetoszról.

                  És ezt próbálom évek óta újra és újra leküzdeni több-kevesebb sikerrel, de rohadt nehezen megy, mivel csak az önmagamba vetett hit, ami táplálhat, semmi egyéb, annak erőssége pedig a pozitív visszajelzésektől függ. És a 22-es csapdája bezárult.

                  0     0
                  • Hát ez nagyon penge volt! Én is épp ezeken rágódok és mérlegelem a   lehetőségeket majd azok előnyét hátrányát majd öszevetem!

                    Azt már tudom sokmindent elk..tam és olyan dolgok rögzültek bennem ami igen káros önmagamra nézve!

                    0     0
                  • Értelek én, csak két dolgot mondanék. Egy, az élet igazságtalan, és senkinek sem jár alapból semmi, sem nő, sem pénz, de még egy szál cigi se.

                    Te kívülről azt gondolod hogy vannak olyan srácok, akiknek Isten csak dobálja a farkára a nőket, anélkül hogy bármit is tennének, mert a nők alapból akarják őket. Hogy aki ilyen az megütötte a szerencse terén a lottó-főnyereményt, mindenki más meg rejszolhat az online pornóra. Ez egyszerűen nem így működik.

                    Valójában te nem látsz bele más emberek fejébe, más emberek életébe. Minden embernek megvan a maga keresztje, a maga nyomora, amit lehet ha ismernél, már nem is akarnál vele cserélni attól függetlenül, hogy hogy áll a nőkkel.

                    Verseny az van, csak nem így. Elmagyarázom. Melletted áll két srác, az egyik kigyúrt és gazdag aki megdugott ezer nőt, a másik egy rusnya hajléktalan aki szűz. Az, hogy lesz-e egy húszezres a tárcádban délutánra, és hogy dugsz-e az este folyamán, múlik-e valamelyikükön? Nem. azon múlik, hogy bemész-e a melóba, és a keresett.pénzből elmész-e a szórakozóhelyre, leszólítod-e a neked tetsző nőt, és befűzöd-e sikeresen a fejét, mondjuk PUA-technikával.

                    Ami pedig a nőket illeti, a hipergámia csúnya dolog, de a rengeteg szivatás amit a nők megengednek maguknak férfiakkal szemben, pontosan azért történik, mert a bétáskodást büntetik, mert a férfiak hagyják, megengedik nekik. Azzal foglalkozz csak, hogy veled, konkrétan, jelen pillanatban mit csinálnak, ne azzal amit másokkal, vagy hogy mit csinálhatnának.

                    Még annyit mondanék, hogy a top 10% férfi és az őket szexuálisan naponta kielégítő 80% nő egyrészt messze lakik, a nevüket sem tudod, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy az illető nők neked egyáltalán az eseteid.

                    Szóval nincs idő, meg fogsz öregedni, meg fogsz halni, és hamarabb mint gondolnád. Neked, drága barátom, erre a baszakodásra nincs időd, higgyél nekem.

                    Még valami. Szerintem te igazából nem versenyezni akarsz, és a versenyben győzni. Te azt szeretnéd, hogy garanciád legyen arra, hogy te győztél, kockázat nélkül. És azt gondolod, hogy akik győztesek, nevezzük őket tőlem felső 10%-nak, annak eleve van ilyen. Hogy van valami elvárásrendszer a nőknél, legyen ez egy valamilyen kigyúrtság/pénz kombó, aminek ha nem felelsz meg akkor esélyed sincs, ha meg megfelelsz, akkor kipipálhatod, mert akkor azonnal szubmisszív szexkiscicákká változnak számodra. Innentől kezdve az egész kockázatmentes, hiszen megfelelsz a nőknek, és neked már csak válogatni kell. És te azt sajnálod, hogy ennek úgy érzed nem felesz meg, más meg igen. Na most, ez így a világon nincs, csak a te fejedben. Ami viszont jó hír, mert ez így valójában csak téves kondicionálás és téves információ téves értelmezésének az eredménye. Nem veled van a baj. Csak meg kell tanulnod a dobozon kívül gondolkodni!

                    Figyelj, most csináljuk úgy virtuálisan, mintha én lennék az edződ, éppen egy kis pofont adok az arcodra a ringben, hogy fókuszálj és nézz a szemembe, és figyelj a szavamra, és azt mondom neked: -”Ne félj!”

                    Ezt ragozhatnám, de szerintem leesett, hogy mit akarok. És most menj, fiam, és hódítsd meg ezt a kibaszott világot!

                    Tehát röviden összefoglalva:

                    Ne megfelelni akarj, hanem hódítani!

                    4     0
          • ggwp,

            Pár éve részt vettem férfifejlesztő coach-csal “terepgyakorlaton”. Ennek első lépése volt – persze az odavágó írásbeli anyagainak az átnézése, megemésztése után – odamenni az utcán nőkhöz. Az első fázis csak annyi volt, h köszönés és mondani neki egy bókot (pl. “szia, csak annyit szeretnék mondani, h nagyon szép vagy”), aztán elbúcsúzni és továbbállni. Na ez pl. tök jó az odamenési félelem oldására, ajánlom figyelmedbe! Ugyanis: 1., Nincs tétje, hiszen semmi célod nincsen a nőcivel a továbbiakban. 2., Rövid időn belül kereket oldhatsz, tehát nem vagy kénytelen hosszasan egy – egyelőre még – nagyon stresszes helyzetben lenned.

            Mi az előnye? Egyrészt gyakorolsz. Másrészt látod, megtapasztalod a saját bőrödön, h a nők többsége barátságos, kedves, örül a bóknak. Bunkóval én amúgy eggyel sem találkoztam, max volt aki flegmán köszönte meg. Adott esetben már ebből is lehet olyan eset, ahol érzed a nőn, h nyitott feléd és nyugodtan tovább is mehetsz az ismerkedésben. De persze megvan rá az esély, h nagy idegességedben inkább alig várod, h leléphess – saját élmény. :D Szóval a lényeg a fokozatosság, ne akarjuk elsőre megváltani a világot (azaz magunkat)! :)

            Amúgy ismét csak ajánlom a társastáncot, mint lehetséges gyógyírt erre az esetre is: megteremti a kereteket ahhoz, h teljesen “legálisan” odamenj egy csajhoz és felkérjed táncolni. Persze ettől még nem vagy a bugyijában, de már megérintettétek, megszagoltátok egymást, már nagyon ősi férfi és női szerepben megtapasztaltátok egymást a tánc közben, szóval az alapok megvannak az ismerkedés folytatásához. Persze nem jön el ettől a paradicsom, meg a sült galamb, de közelebb kerül. Azt meg, h nincs érzéked a tánchoz (ez a leggyakoribb férfi süketelés), felejtsd el gyorsan, mert senki sem táncoslábúként születik. Igaz, vannak akik később profi versenytáncosok lesznek, de az már egy másik műfaj, ha odafigyelsz az órákon és rendszeresen elmész bulikba gyakorolni, bőven megfelelő szintű tánctudást sajátítasz el.

            0     0
            • “szia, csak annyit szeretnék mondani, h nagyon szép vagy”

              Még nyomtátok is őket a további beképzeltség felé, ahelyett, hogy jól lefikáztátok volna mindet, ha már úgysincs tétje.

              0     0
  7. Olyan társat kellene  találni, aki a” jég hátán is megél”tipus. Tehát nem fog az első problémánál ajvékolni , meg keseregni hanem a megoldáson gondolkozik.  Az érzelmileg instabil nőket kerülni kell , akik állandóan az érzéseiket  hangoztatják vagy minderre magyarázatot követelnek vagy minden érzelmi viharukat rátestálják a társukra.  Hosszabb távon ez piszok fárasztó lehet , és ne felejtsük el hogy ha anya lesz a nő akkor egy kiegyensúlyozott anyára lesz szüksége a gyereknek. Nagyon nem mindegy milyen alaptermészetű a nő mivel főleg ő lesz legtöbbet az ifjúsággal . Mondhatni a család alaphangulata a nőn múlik . Vagy nem ! Talán , esetleg , ki tudja! :)

    0     0
    • Érzelmileg stabil van vagy 10%.

      0     0
    • Hm. Egyetértek. Nem vagy te férfi véletlenül? :-)

      0     0
      • Én férfi?  Á dehogy , azért is van nőies nickem hogy  egyértelmű legyen. Fiútestvérrel nőttem fel , és a szülőknek sem lehetett visszapöntyögni . A gyerekkori nevelés kihat az egész életre , vagy megszereti az ember vagy lázad ellene vagy kipróbál másfélét mert nem érzi jól magát ahogy nevelődött , vagy pedig dacból másképp akar élni.  Harmóniában éltek a szülők, én ezt szerettem meg ezt az életérzést!

        0     0
        • “Fiútestvérrel nőttem fel , és a szülőknek sem lehetett visszapöntyögni . A gyerekkori nevelés kihat az egész életre , vagy megszereti az ember vagy lázad ellene vagy kipróbál másfélét mert nem érzi jól magát ahogy nevelődött , vagy pedig dacból másképp akar élni.  Harmóniában éltek a szülők, én ezt szerettem meg ezt az életérzést!”

          Ezt írhattam volna pontosan így én is…. Harmónikus családban felnőtt gyermekek,akár lányok ,akár fiúk, lényegesen nagyobb előnnyel indulnak az életben,sokkal  kiegyensúlyozottabbak,”problémamegoldósabbak”.

          0     0
          • Lady, Vivien,

            Ti kis kényelmesek: könnyed feladatokat adtatok magatoknak erre az életre azzal, h harmónikus szülőket választottatok! Hol itt a kihívás??? ;)

            0     0
    • Ah, klasszikus projekció. Gyakorlatilag leírtad női szemszögből, hogy nőként te milyen párt (férfit!) keresel, és tálaltad nekünk. Remek példa arra, amiről Hunn ír feljebb.

      0     0
      • Ah Herceg, , nem vagyok már eladósorban , nem azért fogalmaztam úgy a gondolataimat!  De igaz csak akkor vagyok elégedett ha rendben vagyok magammal csak akkor tudok egy figyelmes ember lenni.   Az életben van stresszhelyzet , problémák ,megoldásra váró feladatok , ez épp elég nem kell még érzelmi viharokkal generálni.  Az sem baj ha két ember mondhatni viharosabb életet él , ha hasonlóan élik meg az érzelmeket. Viszont ha gyerek születik akkor azt érzékeli a gyerek hogy feszültség, vita van , és nem lesz érzelmi biztonsága. Erről szólt az egész  , bár itt senki nem szorul női tanácsra tudtok mindent Ádámtól Éváig levezetve!:-)

        0     0
  8. Xcsakx :

    “A Bokrosozás kissé meredek nekem, alapvetően irreleváns, mert vagy nem érted, hogy mit írtam, vagy tudatosan vitted félre……”

    Tök logikus:Bokros csomag-nincs gyes/gyed/családi pótlék-egy szimpla keresetből nem lehet fenntartani a családot,házat ( + 2 gyerekre fizetett gyerektartás)-húzhatsz vissza dolgozni a kisbaba gyermeked mellől,vagy éhen haltok. (a 18 éves korodtól apránként félretett pénzed felélitek,hogy kihúzd valameddig)

    “Tényleg beteg voltál, vagy „kihasználtad”/”átverted” a rendszert?”

    Jogosan voltam betegállományban a lányom egy éves koráig,ma már csak egy rossz emlék szerencsére,de ez magánügy.

    “A „második” Bokrosozásnál is csak meresztettem a szemeim, hogy jön ez ide?….”

    Úgy,hogy ez az abban időszakban szülő (több ismerősöm,kolléganőm) nőknek olyan fájó pont,amit nem lehet feldolgozni,azóta sem.Több évet-hónapot raboltak el tőlünk,mi NEM a KARRIER miatt mentünk vissza,hanem mert kenyérre kellett,ez meg eléggé odaillik az eltartottság témájához….

    És a férjem természetesen dolgozott,csak nem tudott minket eltartani egy fizetésből (ami nem az ő hibája volt),sajnos az egyetlen lehetséges megoldás az volt,ha újból,megítélésem szerint túl korán, munkába állok. Egyébként ez sem az ő hibája volt,hanem az akkori politikusoké.

    Megint elkövettem a szokásos hibámat,többé nem fogom.

    0     0
    • Privát hozzászólás.

      0     0
    • Tök logikus:Bokros csomag-nincs gyes/gyed/családi pótlék-egy szimpla keresetből nem lehet fenntartani a családot,házat ( + 2 gyerekre fizetett gyerektartás)-húzhatsz vissza dolgozni a kisbaba gyermeked mellől,vagy éhen haltok. (a 18 éves korodtól apránként félretett pénzed felélitek,hogy kihúzd valameddig)

      Én egy szóval sem mondtam, hogy nem logikus, én azt mondtam, hogy ez irreleváns abban a kontextusban, amiről beszélünk.

      “A „második” Bokrosozásnál is csak meresztettem a szemeim, hogy jön ez ide?….”

      Úgy,hogy ez az abban időszakban szülő (több ismerősöm,kolléganőm) nőknek olyan fájó pont,amit nem lehet feldolgozni,azóta sem.

      Érdekes, no meg megható, csak épp, még  mindig irreleváns…..

      Több évet-hónapot raboltak el tőlünk,mi NEM a KARRIER miatt mentünk vissza,hanem mert kenyérre kellett,ez meg eléggé odaillik az eltartottság témájához….

      Nem, nem illik, semmi köze sincs.

      És a férjem természetesen dolgozott,csak nem tudott minket eltartani egy fizetésből (ami nem az ő hibája volt),

      Tudhatott valamit, hogy (+ 2 gyerekre fizetett gyerektartás) ennek ellenére is tőle kellett neked gyerek….

      sajnos az egyetlen lehetséges megoldás az volt,ha újból,megítélésem szerint túl korán, munkába állok. Egyébként ez sem az ő hibája volt,hanem az akkori politikusoké.

      Értem:)

      Megint elkövettem a szokásos hibámat,többé nem fogom.

      ?

      0     0
  9. Köszönöm nektek az előző néhány napi közös gondolkodást, egy élmény volt.

    Mivel korábban jó hosszú kommenteket írtam, most inkább három pontban összefoglalnám a mondandóm lényegét, a magam számára is, meg talán másokéra is:

    1. Hogy a megfelelési vágy az klasszikus női gondolkodás, és

    2. Hogy ne megfelelni akarjunk a nőknek, hanem hódítani, és

    3. Hogy az úgynevezett “approach anxiety” egy a férfiaknál történelmi okokból kialakult, ösztönös jelzés, melyet tudatosan kell felülírnunk, és ezt gyakorolni kell.

    Ne feledjük: a patriarchális elnyomás nem olyan dolog, ami a nőknek alapból jár. Azt bizony ki kell érdemelni!

    Jó vadászatot mindenkinek!

    Még eszembe jutott a negyedik: ne pazaroljuk el a fiatalságunkat, különös tekintettel a 30 és 40 közötti éveinket. Mert bár sosem késő, de nem lesz ugyanolyan mint amilyen lehetett volna.

    2     0
    • kb. 90%-ban egyetértek veled.

      0     0
      • És a maradék 10%? Melyik része az, amelyik hülyeség? Nem sértődésből kérdezem: tényleg érdekel mi az, amit esetleg tévesen látok, vagy hol téves a logikám, vagy mennyiben tévesek a következtetéseim? Mert nem nagy megmondóember akarok lenni, hanem közösen akarok gondolkodni veletek.

        0     0
        • Azért mert valamivel nem értek egyet, attól az még nem hülyeség:), csak lehet, hogy én máshogy látom, vagy talán más magyarázatot találok rá az életemből. Az utolsó hozzászólásoddal 100%-ig egyetértek, az itteni, eddig általam,  tőled olvasott “összes munkásságod” -ra értettem a 90%-ot:), inkább nüanszok, nem fősodor az, amiben másként gondolom. Konkrétan most nem fogok rájuk vadászni, de ha lesz olyan, szóvá fogom tenni:)

          0     0
        • Én is kb. 10%-kal nem értek egyet, de én le is írom (és szintén inkább itt válaszolok, mert nem akarok megint hosszú regényt írni).

          Szóval: Ez a “béta mutassa alfának magát” dolog kicsit olyan, mint mikor a szavannán a zebra rávicsorog az oroszlánra.

          Természetesen összetettebb a dolog ennél, nyilván ha gazdag vagy többet ki tudsz magadból hozni, már alfásodsz kicsit, de ettől még a külső behatárolt.

          És két női párválasztási sík van. A szexuális és az intellektuális. Utóbbit azért hívom így, mert az aranyásók és az extrém aranyásók (90 és a halál közti bácsikkal) csak kicsi szeletei a teljes tortának. Sok nő (főleg a feminizmus óta) beéri egy kb. egyenrangú lelki/intellektuális társsal, aki barátként, lelki szemetesládaként és hasonlóként funkcionál és mivel biológiailag ott van benne az ösztön, hogy találjon maga mellé egy férfit, időnként rákényszeríti magát a csaj, bebeszéli magának, hogy “kedves, rendes, normális, az arca sem torz, a teste sem rossz ha nem is kigyúrt, mindig lehet rá számítani, jól bánik a gyerekekkel, szereti az állatokat, ugyanazokat a filmeket, zenéket, szabadidős tevékenységeket szeretjük, stb, stb. a végtelenségig lehetne sorolni. DE nincs meg a szikra, nincs meg a kémia. És időnként lefekszik vele a csaj, néha egy kis pia hatására, néha csalódás hatására (nem szakításra kell gondolni, csak pl. kikosarazta egy alfa), néha a barátnők nyomására (kívülállóként jó tanácsokat tudnak osztogatni nőtársaiknak, mert nem nekik kell szexelniük az illetővel), de vagy nem élvezi a szexet, vagy élvezi, de nem tudja igazán átadni magát a pillanatnak, a férfi úgy érzi, hogy szánalomból feküdtek le vele és valójában a nő másra vágyik, alfákról ábrándozik.

          És ezen kurvára nem változtat semmi. Lehet játszani a(z) vicsorgó zebrát alfát, de ettől még ugyanúgy a nők, akikkel szemkontaktust veszel fel 99%-a el fog utasítani nonverbálisan és a maradék 1% meg olyan, akivel te nem akarsz lenni, mert elsőre, külsőre bejött, de a személyisége olyan, hogy maximum szexre lenne alkalmas, de még a helyzetedet sem könnyíti meg, ugyanis nem adja könnyen magát és már ismeri a szexhez vezető trükkök nagy részét.

          Gondolok itt az aszexuális lányoktól a “várjunk legalább fél évig” spirituális típusokon át a “térj meg az én vallásomra” és az elmaradhatatlan “neveld az 1-2-3 gyerekemet”, ez általában néha megfűszerezve egy kis “egyébként még a gyereke(i)m apjával élek, akivel néha le kell feküdnöm, de nem élvezem (burkolt “ments meg” segélykiáltás).

          Talán még a gyerekes az, akivel néha 1-1 kóbor numera összejöhet de ott is kérdőjeles, ha belevarrsz a kapcsolatba x összeget. És az x mindig nagyobb, mint amennyiért már prostit kapsz. Aki meg szintén nem fog vonzódni hozzád, mert a pénzért van veled. De a pénzzel csajozás is béta mintsem alfa vonás.

          0     0
          • „Béta alfaként viselkedik” =  zaklató

            Az alfaság nem abszolút fogalom, hanem relatív, adott közösség , adott időpontban(időszakban) elfoglalt „rangsorolás”.+ az ismeretlen mindig vonzóbb, „ jóbarátból” nagyon elenyésző arányban lesz szexpartner.

            A „saját hazájában senki nem lesz próféta”,  és mivel a nők jó 60-70 %-nál nem igazán van extra erős szexuális késztetés -erre lesz majd biztos ferhöldülés:)-(kb. ilyen arányban számolnak be az orgazmus hiányáról is, lehet nem véletlenül) – , a béták “közti” “állapotra” -lehetőségeikre utaltam:)- így a „biztonság” mellett „voksolnak”.

            A szikra soha nem lesz meg, ha pedig megvolt és „kihunyt”, akkor soha nem fog visszatérni.

            A nők mindig alfáról álmodoznak és a (hiányukból fakadó :) frusztráltságukat  (is:) pedig bétákon élik ki/vezetik le:)

            Tetszik, nem tetszik, de ki kell lépni, „szűz” területen kell „vadászni”, ott válhatsz alfává, de  a”régit” erről nem tudod „meggyőzni”, bármennyit is „fejlődj” – ha már „buktál” előtte, akkor nem tudsz újra belelépni ugyanabba a folyóba.

            A „várjunk legalább fél évig” az azt jelenti, hogy veled vár fél évig és még meg is teheti veled, hogy megvárat fél évig…. a térj meg az én vallásomra, meg neveld a gyerekeimet, – szexért „árukapcsolás”az már igazán a „legalja” a férfi részéről…

            Ha a szexért bármilyen „anyagi” módon fizetek, az – legalábbis számomra – azt jelenti, hogy végérvényesen búcsút mondtam minden „férfiasságomnak”….

            2     0
            • Én úgy látom, hogy ha Penge-t olvasom, neki adok igazat:), ha Hunn-t, akkor meg neki:), szerintem kiegészítitek egymás mondanivalóját és nem ellentétek vagytok:)

              A maga szempontjából tulajdonképpen minden embernek igaza van. És gondolom, ezt olvasva igazat fogsz adni nekem. :)

              Közös alap, hogy amit írunk, tulajdonképpen ugyanarra a dologra reakció. Ugyanarra a kérdésre keressük a választ, ugyanarra a problémára a megoldást.

              Engem ő fiatalabb önmagamra emlékeztet, a régi gondolkodásomra. Régen én is úgy láttam a világot, hogy vannak a gazdag és szép emberek, meg van a többi, és aki nem tartozik az első csoportba, annak reszeltek. Én is úgy gondolkodtam, hogy meg akartam felelni a nőknek, hogy engem válasszanak, és utáltam magamat amiért nem ezt tették, és azt gondoltam, hogy nem vagyok elég jó.

              De ez nem visz előre. Nem azt mondom hogy nálam a bölcsek köve, de azt tudom, hogy ezzel a fajta gondolkodással nem leszünk beljebb. Én sem voltam, és ő se lesz. Mert ez női gondolkodás, és a férfiaknál ez a gondolkodás a Feminista kondicionálás eredménye. Női gondolkodást vettünk fel, és ezt kurvára be kell fejezni, mert garantáltan rábaszunk.

              Ami pedig előre visz, az a “self improvement”, hogy létrehozzuk a lehetőségekhez képest önmagunk legjobb verzióját, és átkattintjuk az agyunkat a férfias gondolkodásra és viselkedésre. Az hogy arra vágyunk, hogy bárcsak más emberek lennénk más tulajdonságokkal, meg az hogy azzal foglalkozunk, hogy más férfiak milyen nőket kaphatnak meg és hányszor, az agysejtjeink tevékenységének pazarlása.

              Legszívesebben megráznám a srácot, hogy szedd már össze magad, Penge édes öcsém! De mivel ezt interneten keresztül nehéz, ezért inkább csatolok egy Fankadeli videót, egyik kedvenc számom, címe: Menni előre. Remélem megnézi ő is.

              https://www.youtube.com/watch?v=JoHAiPfjckE

              És a legjobb az, hogy nem reménytelen eset ő sem, ahogy én sem voltam az, mert esze az van neki, mert az eszét azért használja. Csak mint én is anno, ő is téves alapról indul el, és téves alapról a leghelyesebb logikával is téves az eredmény. Teljesen normális reakció az övé is, egy olyan kondicionálásra amit kaptunk, és egy olyan világra, ami körülvesz minket. De ő még nem érkezett meg saját maga számára kézzelfogható megoldáshoz, ezért még csak forgatja a fejében a dolgokat, küzd a dolgok értelmezésével. És leírja nekünk, és így közösen át tudjuk venni a dolgokat. És remélem ez jó hatással lesz az ő életére is. Vagyis jó irányba halad. Ne hagyd abba Penge, ne add fel, csak menni előre, tesó!

              0     0
              • A maga szempontjából tulajdonképpen minden embernek igaza van. És gondolom, ezt olvasva igazat fogsz adni nekem. :)

                Nem erre gondoltam, inkább arra, hogy egymást “tévedéseit” korrigáljátok/pontosítjátok.

                Régen én is úgy láttam a világot, hogy vannak a gazdag és szép emberek, meg van a többi, és aki nem tartozik az első csoportba, annak reszeltek.

                Ez most is így van, de ezek általában “pillanatnyi” állapotok, nem véglegesen determináltak.

                Én is úgy gondolkodtam, hogy meg akartam felelni a nőknek, hogy engem válasszanak, és utáltam magamat amiért nem ezt tették, és azt gondoltam, hogy nem vagyok elég jó.

                Szerintem a férfiak 90%-a igaz (volt/most is az/lesz) ez az állapot.

                És igen, a többi részével 100%-ban egyetértek, szerintem mindketten olyan “dudások” vagytok, akik megjárták a “poklot” és “megtanulták” a dudát fújni:)

                 

                0     0
                • Szerintem a férfiak 90%-a igaz (volt/most is az/lesz) ez az állapot.

                  Az fasza, mert akkor a férfiak 90%-át fejben már meg is vertük anélkül, hogy egy fűszálat keresztbe tettünk volna. Innentől már csak az a dolgunk, hogy a fizikai világban is realizáljuk a győzelmet. Kalandozó magyarok vagyunk zsákmányszerző körúton, és elraboljuk magunknak a meotiszi ingoványok legszebb szüzeit!

                  Egyébként ez egy klasszikus Red Pill dilemma: amikor látod hogy mások rosszul csinálják, mert te már tudod hogy az a Blue Pill-es baromság amit erőltetnek az kurvára nem fog működni, akkor inkább szólj és segíts nekik, vagy pedig hagyd rájuk és használd ki a lehetőséget, amit esetleg ezzel neked teremtenek. Én amúgy az előbbi híve vagyok, mert ezt az egész Blue Pill dolgot egy mesterségesen kialakított dolognak, a Feminista kondicionálás eredményének tartom, éppen ezért már csak ideológiai alapon is küzdeni kell ellene, a magyar jövendőért.

                  Ugyanis véleményem a következő: arról van szó, hogy ugye itt nyugaton a nemzetközi zsidóság van hatalmon, és ők ezt a hatalmat meg akarják őrizni anélkül, hogy kihívás érné őket. Ezért erőltetik a gyökér nélküli, identitás nélküli emberekből álló Multikulturális társadalom kialakítását, a nyílt társadalmat. Ehhez be kell hozni színesbőrű tömegeket, akik itt identitásukat vesztik, és le kell csökkenteni a helyi lakosságot az identitásuk rombolása mellett, nehogy valaha is erőre kaphassanak.

                  Ennek a legjobb módja, ha nem szaporodnak. Azt elérni, hogy ne szaporodjanak úgy lehet egyrészt, ha félnek egymástól. A nőket a patriarchális elnyomással paráztatják, illetve azzal hogy nem elég szexi a testük (lásd: szilikon-műtétek), a férfiakat meg azzal, hogy ha nem vagy kigyúrt és gazdag, akkor oda se menj. A nők nem fognak odamenni, a férfiak meg paráznak oda menni. Ebből nem lesz kapcsolat, nem lesz gyerek.

                  A másik pedig, amivel elérhetik hogy ne szaporodjanak az, ha arra biztatják őket, hogy fiatalon rossz életmódbeli döntéseket hozzanak, ami később megnehezíti az egymásra találást. Ezért van a mainstream ifjúsági kultúrában ez a drogozz, meg egyik egyéjszakás kalandból tántorogj a másikba című, nagyon erős sugalmazás. És amikor felnőtt fejjel felébredsz, nőként lehet hogy már ott a Fal, és késő, ha elbasztad a fiatalságodat akkor elbuktad az életedet. Férfiként ebből a szempontból könnyebb, még szerencse hogy nem vagyunk egyenlőek.

                  Legdurvább az, hogy a Gender-ideológiával még tovább mennek mint az eddigi, Feminista pusztítással. Mert ezzel már az emberek alap-identitását, a nemi- és szexuális identitását akarják porrá rombolni.

                  És ezért van az, hogy ez az egész Red Pill dolog úgy indult, hogy pár srácnak csak állt a farka és akart éjszakára magának egy jó nőt, és végül megérkezünk oda, hogy megmentjük a fehér, európai, keresztény civilizációt, köztük a magyart is. Isten útjai kifürkészhetetlenek!

                  1     0
                  • “”Egyébként ez egy klasszikus Red Pill dilemma:”"

                    Akarod mondani PUA-s dilemma.

                    A red pill nem a csajozást jelenti, a red pill az amikor beveszed a pirulát, és magadhoz térsz izmok nélkül, miközben csövek állnak ki belőled.

                    “”Ugyanis véleményem a következő: arról van szó, hogy ugye itt nyugaton a nemzetközi zsidóság van hatalmon, és ők ezt a hatalmat meg akarják őrizni anélkül, hogy kihívás érné őket.”"

                    Ha gondolod van pár alufólia fejfedőm, kölcsönadom ha kéred…

                    “”És ezért van az, hogy ez az egész Red Pill dolog úgy indult, hogy pár srácnak csak állt a farka és akart éjszakára magának egy jó nőt, és végül megérkezünk oda, hogy megmentjük a fehér, európai, keresztény civilizációt, köztük a magyart is.”"

                    1,3…

                    0     0
                    • Akarod mondani PUA-s dilemma.

                      A red pill nem a csajozást jelenti, a red pill az amikor beveszed a pirulát, és magadhoz térsz izmok nélkül, miközben csövek állnak ki belőled.

                      Akarom mondani, PUA-dilemma. Így igaz.

                      Ha gondolod van pár alufólia fejfedőm, kölcsönadom ha kéred…

                      Mi szükségem lenne alufólia fejfedőre? A polkorrekt világnak vége van már, a náci-kártya már nem a régi, mindent vivő adu-ász. Talán az én hibám, hogy azt csinálják, amit csinálnak, én meg észreveszem és leírom? Úgy kéne tegyek, mintha nem venném észre, vagy mégis mit várnál tőlem?

                      Nem a zsidóság a lényeg, hanem amit csinálnak. De hát ha egyszer ők csinálják, akkor nem írhatom azt, hogy az eszkimók érdekeinek megfelelően alakulnak a dolgok…

                      0     0
                  • “Az fasza, mert akkor a férfiak 90%-át fejben már meg is vertük anélkül, hogy egy fűszálat keresztbe tettünk volna.”

                    És itt bukik meg az elméleted, ugyanis létezik aranymetszés meg evolúcióbiológia. Az egy érdekes tanulmány lenne, hogy egy bizonytalan Justin Bieber, Hugh Jackman, stb. illetve egy magabiztos Danny DeVito, Santiago Segura (Torrente) közül végül ki, milyen sikeraránnyal tudna szexuális kapcsolatot kialakítani nagy mintavételű, random összeválogatott csajok csoportjából.

                    Egyébként megfigyeltem már, hogy mintha a férfiak (mert statisztikailag még mindig ők vannak többen a vezetői székekben, még ha feminista manginák is) a saját vizuális beállítottságukkal próbálják meg létrehozni az új férfiideált. Ugyanis régen mindig valami foglalkozás vagy hivatás volt vonzó a nők számára a férfi külseje másodlagos volt. Még pár évtizede is a katona volt a “fess fiatalember”. Most pedig már kb. teljesen mindegy, hogy munkanélküli tróger sittes (lásd: Jeremy Meeks) senkiházi-e az illető, ha a külső adottságok megfelelnek a kor ideáinak, akkor ő a félisten. Kicsit mintha egybeolvadt volna a nők által elképzelt ideál (maszkulin külső jegyek) és a férfiak által elképzelt ideál (metroszexualitás, divatos ruházat) és létrejött belőle egy lassan már nemi identitás nélküli lény, akinek még egyelőre himbálózik valami a lába között. Még egyelőre…

                    “Ugyanis véleményem a következő: arról van szó, hogy ugye itt nyugaton a nemzetközi zsidóság van hatalmon, és ők ezt a hatalmat meg akarják őrizni anélkül, hogy kihívás érné őket. Ezért erőltetik a gyökér nélküli, identitás nélküli emberekből álló Multikulturális társadalom kialakítását, a nyílt társadalmat. Ehhez be kell hozni színesbőrű tömegeket, akik itt identitásukat vesztik, és le kell csökkenteni a helyi lakosságot az identitásuk rombolása mellett, nehogy valaha is erőre kaphassanak.”

                    Ez szerintem így önmagában egy faszság. Eleve a zsidó kultúra arra épül, hogy a gyerek már általános iskola első osztálya előtt több nyelven beszéljen és mire lediplomázik (piacképes diplomát, nem büfészakot) már bejárta a fél világot, önkénteskedett, gyakornokoskodott nagy cégeknél, kb. majdnem olyan tudatossággal nevelik a gyerekeiket, mint a Polgár lányokat nevelték.

                    Ugyanezt megtehetnék a magyarok is. Nem a csórók, hanem a tehetősek. Helyette mit tesznek a tehetős magyarok? A gyereknek a segge alá rakják a saját lakást, a kocsit meg mindent (sokszor még hitelből is), a gyerek meg egy VV Kékrefestettfaszúműmájerköcsög lesz, aki nem találja a helyét a világban a félbehagyott büfészakos diplomájával és aki 30 évesen belefullad a saját hányásába vagy kiüt egy betonoszlopot a devizahitelre vásárolt Ferrarijával.

                    Tisztelet a kivételnek, de amíg az átlag magyarok kb. ezen a szinten vannak, addig miért kell bármilyen kulturális vagy vallási ellentétet szítani?

                    Amikor látom az amúgy echte fehér magyar lányt, kb. maximum 25 évesen tolja a babakocsit, mellette kézen fogva a rinyáló 3-4 éves, aki földhöz veri magát az élelmiszerboltban, hogy neki csoki kell, az meg mikor már nem bírja tovább a hisztit megveszi neki a csokit… olyankor úgy elgondolkozom, hogy baszki, ez ebből lesz az átlagos szavazópolgár. És a nyuggereket (azok is megérnének egy misét) fikázzuk. Ezek se lesznek sokkal értelmesebbek.

                    És hűen követik a szocialista “mindenki hibás csak mi nem” attitűdöt. Hiszen mindenért külső körülményeket okolnak és hibáztatnak. Fáradtak a 12 óra munkában és már nem bírják ideggel, hogy a gyerek hisztizik és megveszik neki, behódolnak egy 4 évesnek. A gyerekből pedig ugyanolyan hisztis semmirekellő lesz, aki majd azután fogja tökönszúrni magát vagy elmenni kurválkodni, ha rájön felnőttként, hogy az állam és a társadalom magasról leszarja, hogy ő mennyire hisztizik, maximum – még egyelőre – beteszik TB alapon valamelyik zárt osztályra ha túllő a célon, de felelős a saját döntéseiért. És ezt egyébként is nehéz elfogadni és beletörődni úgy, hogy 0-ról indulsz, semmid nincs, hát még ha a szüleid nem erre neveltek, hanem arra, hogy egy kis hisztivel mindent megkaphatsz.

                    “Ennek a legjobb módja, ha nem szaporodnak.”

                    Elhiszem, hogy szívesebben látnál fehérbőrű, szőke, kék szemű babákat, de ez azért picivel globálisabb probléma ennél. Most éppen a szaporodást erőltetik. De akik most a CSOK miatt születnek, azokat nagyon sajnálom, mert ha nem valami felső 20-30%-ba tartozó családba születnek, illetve nem maximálisan tudatosan nevelik őket, már most felkészülve a jövőbeli ösztöndíjakra vagy gyűjtve a felsőoktatási tandíjukra, akkor ők elvesztek. Ők járulékos veszteségek lesznek. Egy darabig még infláción alapuló gazdasági hókuszpókusszal szőnyeg alá lehet söpörni a közelgő technológiai szingularitás miatt feleslegessé váló tömegeket, de egyre jobban dudorodik a szőnyeg.

                    Aki nem látja át kellően a rendszert, az még hihet abban, hogy egy csomó helyen ténylegesen munkaerőhiány van és csak meg kéne fizetni a dolgozókat, de ha elég magasról, madártávlatból nézzük a világot, akkor látható, hogy az IT minden ágazatot magába fog olvasztani.

                    És most gondolj bele. Ha te csórónak érzed magad a fűtött, árammal, vízzel felszerelt lakásban, akkor milyen csórónak érezheti magát az a négus, aki még napi 2 liter vizet sem tud inni, de Mark Zuckerberg filantróp intíttatásból elviszi neki az internetet? Van neki vesztenivalója? Háború nélkül is el fog indulni, ahogy a migránsok tették. Ez az, amikor a fagyi visszanyal. Mi már tudjuk, hogy a reklámok hazugságot, hamis képet tükröznek, de még az itteni embereket is átverik vele, mert egyre fejlettebb pszichológiai eszközökkel operálnak. Szerinted aki még színestévét is csak akkor látott, amikor a szemétszállító komp lerakta, vagy a csendes-óceáni szeméthegy egy részét kisodorta a partra a víz, az mit gondol? Ő fel lesz készülve arra, hogy a reklámok által közvetített életérzés az nem valós még a nyugat-európaiak többségének sem? Hogy tömegek tartanak fenn hitelekből látszat életszínvonalat, hogy megfeleljenek a média által közvetített szintnek? Nem hiszem. Ő csak azt fogja látni, hogy Európában meg az USA-ban milyen rohadt jól élnek az emberek, menjünk mi is. Ahogy mi is azt láttuk, hogy Angliában, Németországban meg Ausztriában minimálbérből, segédmunkákból fenn lehet tartani egy albérletet, itthon meg 80 nettóból a munkásszálló is necces.

                    0     0
                    • Penge, ne aggasszon téged a Danny DeVito meg a Santiago Segura sorsa! Nagyfiúk, megoldják maguknak, ha meg nem, akkor így jártak! Ki a tökömet érdekel? Hidd el nekem bemondásra, hogy ők sem azon agyalnak éppen, hogy vajon Budapesten a jő öreg Pengének vajon csurran-e, cseppen-e a lépesmézből, és ha nem, akkor ugyan vajon miért?

                      Figyelj, most jöttem rá, hogy miért írják mások, hogy mi nem ellentétes, hanem egymást kiegészítő dolgokról írunk. Te arról írsz, azt próbálod lemodellezni, hogy hogy működik a világ. Én meg arról, hogy személyesen nekünk, a mi saját helyzetünkbenmi a teendőnk ebben a világban.

                      Egyetértek veled, a világ az egy ellenséges hely, ahol nem mi húztuk a legjobb lapot. És? De nem is a legrosszabbat, cimbora!

                      Megmondom, hogy mi van. Nekem pénz kell, hogy túléljek, lehetőleg minél több. Azon kívül nőt is akarok a farkamra. Kapni nem fogok egyiket se, adni nem fog a világ! Fel kell hát kötnöm a kardot az oldalamra, ki kell menjek az ellenséges világba, és szereznem kell magamnak!!!

                      Teljesen mindegy, hogy milyenek az esélyeim másokhoz viszonyítva, vagy hogy másoknak mi van, hogy könnyebben vagy nehezebben szerzik-e meg nálam azt, ami nekik kell. Mert bármi is a helyzet másokkal, bármilyen is legyen ez a kibaszott világ, nekem ez KELL.

                      Mit tudok tenni? Azt, hogy használom az eszemet, és megpróbálom kifundálni, hogy hogyan érhetem el a célomat. Elhelyezem magamat, hogy hol is állok én a világban, és a lehetőségeimhez mérten cselekszem. A gyakorlatban, akár menet közben rájönni, hogy mi az, ami az én helyzetemben eredményesen működik. És csinálni.

                      Nem vagyok hajlandó sírva lefeküdni a földre, és a fal felé fordulva várni magányosan a halált csupán azért, mert a jó Isten nem utal milliókat az OTP-számlámra, vagy nem dobál 10/10-es modelleket a farkamra az égből.

                      És ez az egész kurvára nem a nőkről szól, és nem is a szexről. Ez arról szól, hogy az ember megéli a férfiasságát.

                      Nézd meg ezt a Fankadeli klippet amit lentebb csatolok a linken, szám címe: Menni előre. Mostanában ezt hallgatom meg minden reggel, hogy rákészüljek lelkileg az előttem álló napra. (Csatoltam már amúgy egyszer, csak nem tudom te olvastad-e azt a kommentemet.) Bejön neked ez a nóta? :)

                      https://www.youtube.com/watch?v=JoHAiPfjckE

                      Más.

                      Azzal, ha nem próbálkozunk be a nekünk bejövő nőknél, azzal a Feministák céljai valósulnak meg. Akkor mi igazi, tősgyökeres white knight-ként, fehér lovagként megvédjük a nőket saját magunktól, és más(ok)nak ajándékozzuk ezzel őt. Ne tegyük, erre semmi szükség, nem erre születtünk. Mindig a nő választ, ne döntsünk előre helyette.

                      De csak abból a merítésből választ, tud választani, egy nő, akik bepróbálkoznak náluk. Ha tetszik de nem mész oda, akkor te döntöttél helyette. Ő nem döntött akkor semmiről, hiszen nem mentél oda, az ő szemszögéből nézve te nem érdeklődtél utána, amiből még azt a következtetést is levonhatja, hogy biztos nem tetszik neked.

                      Érdekesek amúgy: felöltöznek szexinek, aztán felháborodnak a szexuális érdeklődésen. Ez azért van, mert az ő fejükben az a rendkívül reális és életszerű kívánság van, hogy csak az a férfi érdeklődjön, akit ők akarnak, a többi meg cenzúrázza magát. Kérdés: honnan tudhatod, hogy te melyik vagy, az akinek az érdeklődésének örül vagy az akiének nem? Válasz: sehonnan, baszki, nem vagyunk gondolatolvasók. Oda kell menni, aztán kiderül.

                      Egyet kell megérteni: mindig a nő választ! Ez az egyetlen dolog, amit nem lehet meghekkelni. Mindig ott a rizikó, hogy úgy dönt, hogy nem. Nincs olyan, se pénzzel, se kigyúrt testtel, hogy garanciát nyer az ember az igenre. Ezt nem lehet megbundázni. ez a kockázat mindig ott lesz. Szarul esik az ember lelkének, ha nemet mondanak. De úgy kell felfogni, hogy mi is értéket adunk, illetve akartunk adni, és a nő úgy döntött, hogy erre az értékre jelen pillanatban nincs igénye, nem pedig úgy, hogy értéktelenek vagyunk.

                      Tehát nem kipuhatolni akarjuk, hogy az általa elképzelt tökéletes férfihoz képest mi hol állunk, és mennyiben felelünk meg az amúgy tök irreális elvárásainak. Nem. Ő egy nő, mi férfiak vagyunk, és őt akarjuk. Ha úgy dönt hogy nem, ami jogában áll, akkor nézzük a következőt, akit szintén ugyanúgy kívánunk. És ismét, és ismét, amíg be nem jön a lottó ötös.

                      És ezek nem automatizmusok. Nem kétbites rendszer, nem az van, hogy ha elérsz egy bizonyos bankszámla-egyenleget, vagy testtömeg-indexet és testzsír-százalékot, akkor automatikusan nyílnak az addig zárva tartott női lábak. Mert nem gépek. Nem csak testek, hanem emberek. És nem csak a testi és anyagi szinten zajlanak a dolgok. A párválasztásnak, a szexualitásnak megvan a pszichológiája, szociális dinamikája, a lelki és spirituális oldala. Ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, ezek nélkül az egész nem is értelmezhető. Az elme szintjén sokkal több zajlik, mint a fizikai és anyagi világban.

                      Szóval én azt tanácsolom: megvan neked is a magadhoz való eszed, használd hát célirányosan. Mégpedig arra, hogy ha neked az a célod, hogy megdugj egy jó nőt, akkor azt a rendelkezésre álló eszközökkel és a lehetőségekhez mérten, a gyakorlatban hogyan kivitelezd. És akkor csináld is meg!

                      És arra, hogy Sanitago Segura vajon sikeresen becsajozik-e, arra bazmeg ne pazaroljál már gondolkodási időt, te hülyegyerek. :)  Különben is, Santiago Segura bal-liberális, szóval valószínűleg buzi is, ráadásul a nők különben is a fasisztákra buknak. Úgyhogy egy valóságos, hús-vér Torrente előbb jutna célba, mint Santiago Segura, a bal-liberális filmrendező és színész. :)

                      Ennyikeh.

                       

                      0     0
                    • “Csatoltam már amúgy egyszer, csak nem tudom te olvastad-e azt a kommentemet.) Bejön neked ez a nóta? :)”

                      Igen, meghallgattam már akkor is. Nem rossz, de nem is lesz a kedvencem. De erről jut eszembe, hogy ezekkel a motiváló dolgokkal is nagyon át lehet esni a ló túloldalára.

                      “Azzal, ha nem próbálkozunk be a nekünk bejövő nőknél, azzal a Feministák céljai valósulnak meg.”

                      Ahogy már mondtam, bepróbálkozok én, nem ezzel van a baj, csak
                      1. A tapasztalat, hogy akivel nem alakul ki kontakt, azzal esélytelen a dolog.
                      2. Nagyon kevés nővel alakul ki kontakt és ha kivonom belőle azokat, akik maximum “egy patront megér” kategóriás nők (értsd: még véletlenül sem akarok velük komoly kapcsolatot), akkor még sokkal kevesebb. Mondhatni évente 2-3. Tehát tényleg nagyon kevés.
                      3. És visszautalva Santiago Segurára meg Danny DeVito-ra, ilyenkor úgy érzem, hogy hiába vagyok fiatalabb és jóképűbb ezeknél, de még magasabb is, egyszerűen mivel nem ütöm meg a mércét kb. tök mindegy, hogy az átugrani kívánt szakadéknak a közepén zuhanok le vagy már csak 5 centi hiányzott, a végeredmény ugyanaz, bezuhanok a szakadékba, hasonlatot lefordítva: a béták mezőnyében versenyzek.

                      “De csak abból a merítésből választ, tud választani, egy nő, akik bepróbálkoznak náluk.”

                      Azt is írtam már, hogy ez nem így van, mert manapság a nők az emancipáció és a feminizmus eredményeként rányomulnak a nekik tetsző férfiakra. Sőt, némelyek odáig vetemednek, hogy inkább másod, harmadhegedűsként egy álompasi háremének a tagjai, mintsem, hogy beérjék egy kevésbé vonzó férfivel.
                      És további szívás, hogy pont ezek közül kerül ki a legtöbb lazább erkölcsű lány, egy katolikus csaj össze fog jönni Quasimodoval is, ha az eleget udvarol neki és a belső értékeik passzolnak, mert őt úgy nevelték, hogy a férfinek egy fokkal kell szebbnek lennie az ördögnél és a személyiség a lényeg. De ezzel nem vagyok kisegítve, ugyanis ezek a nők.
                      1. Nagyon nehezen kaphatóak.
                      2. Minél tapasztaltabbak, annál jobban tesztelik a férfit, tehát még ha etikátlan módon szerelmet hazudva akarnék beférkőzni a bugyijába is nagyon nehéz dolgom lenne. Mondhatni ár/érték arányban csak akkor érné meg az “ostrom”, ha a célom a nő hosszútávú megtartása, nem pedig egy (vagy ha jó, akkor több) numera.

                      “Nincs olyan, se pénzzel, se kigyúrt testtel, hogy garanciát nyer az ember az igenre.”

                      Még mindig arról az aránytalanságról van szó, hogy van, aki évente tud 1 nőt megdugni (vagy még annyit sem) és van, aki hetente hármat.
                      Van, aki az évente 1-et több száz órányi csajozással és x összeggel érte el.
                      És van, aki ha a heti háromhoz nem ragaszkodna, hanem beérné heti eggyel, akkor kb. a csaj menne el hozzá lakásra egy üveg piával és egy csomag kotonnal és rá maximum annyi teher hárulna, hogy felálljon a farka.

                      “és a nő úgy döntött, hogy erre az értékre jelen pillanatban nincs igénye, nem pedig úgy, hogy értéktelenek vagyunk.”

                      Itt most leginkább arról van szó, hogy a béta értékeinkre igénye lenne, de azt meg mi nem akarjuk. Hiszen mi kiélni akarjuk magunkat (én legalábbis), kiélvezni az életet, tapasztalatokat szerezni, nem pedig azt, hogy egy nő folyamatosan a nyakamon lógjon és legtöbbször szexmentes programokat akarjon szervezni.

                      Tehát a végső kérdés: Hogyan érjük el azt, hogy nagyobb körből válogathassunk, ha nem azzal, hogy bizony meg akarunk felelni a nők elvárásainak. Ezt nyilván nem fogjuk a nőnek elmondani, hogy “Szépségem, öltöztess fel, mint egy Ken babát és ha valami nem tetszik rajtam, mondd meg bátran, hogy változtathassak rajta.”, ezt hátulról kell megszerezni ezt az információt, hogy minél nagyobb halmaznak az ízlését le tudjuk fedni. És akkor az évente 1 (vagy annyi se) csajt tudjuk növelni. Ha nem is heti 3-ra, de már a havi 1 is önmagunkhoz képest hatalmas teljesítmény.

                      0     0
                    • Tehát a végső kérdés: Hogyan érjük el azt, hogy nagyobb körből válogathassunk, ha nem azzal, hogy bizony meg akarunk felelni a nők elvárásainak. Ezt nyilván nem fogjuk a nőnek elmondani, hogy “Szépségem, öltöztess fel, mint egy Ken babát és ha valami nem tetszik rajtam, mondd meg bátran, hogy változtathassak rajta.”, ezt hátulról kell megszerezni ezt az információt, hogy minél nagyobb halmaznak az ízlését le tudjuk fedni. És akkor az évente 1 (vagy annyi se) csajt tudjuk növelni. Ha nem is heti 3-ra, de már a havi 1 is önmagunkhoz képest hatalmas teljesítmény.

                      Kezdetben talán úgy, hogy megértjük, hogy ez egyszerűen nem így működik. Ott van egy másik ember, egy nőnemű lény, és te azt akarod, hogy ő önszántából, saját magától úgy legyen vele, hogy itt ez a srác, és én nőként azt akarom, hogy ő élvezze a testemet, a puncimat, gyönyört akarok adni neki minden porcikámmal.

                      Fel kell tenni a kérdést: miért gondolná ő ezt így? Milyen oka lenne rá? Ki vagy te neki?  Mit adsz neki, hogy ő így legyen veled? Miért gondolod azt, hogy ha szimplán csak  megjelennél tíz kiló izommal nehezebben, és plusz tízmilliós egyenleggel a bankszámládon, akkor ő alapból ezt gondolná?

                      Az nem megy, hogy használni akarjuk az emberek testét hogy kielégüljünk, és ők sorba álljanak ezért a kitüntetésért. Nem megy, nem így működik, nem fog megtörténni. Erre nincs tanács, erre soha nem lesz lehetőség, ez a valóságban nem lehetséges, ilyen nem történik, nem megoldható, nem realizálható. Nem így működik.

                      Ami a való életben működik az az, hogy igyekszünk a saját legjobb verziónkat megteremteni, és azt adni, azt nyújtani, mert adni kell, mert senkit sem szeretnek, senkivel sem fekszenek le pusztán azért, mert VAN, és megkeresni azokat a nőket, akiken azt látjuk hogy bejövünk nekik, és őket elcsábítani. Hogy ők hányan vannak, és hogy milyen időközönként kerülnek utunkba, azt pedig csak a jó Istenke tudja.

                      0     0
                    • “Miért gondolod azt, hogy ha szimplán csak megjelennél tíz kiló izommal nehezebben, és plusz tízmilliós egyenleggel a bankszámládon, akkor ő alapból ezt gondolná?”

                      Azért, mert akkor beindulna nála egy szexuális izgalom és úgy érezné, hogy ő is meg akar kapni engem. A pénzzel önmagában csak béta mezőnyben versenyeznék, viszont 3 nagyon fontos szempont itt is lenne.
                      1. a pénzem által a szexuális igényeim prostikkal kielégítésre találnak, ezáltal nő a magabiztosságom és akár halál lazán egy szájrapuszival köszönök el tőle (PUA tippek) és benne megfordul a kérdés “Eddig minden pasi meg akart dugni. Ő vajon miért nem? Vajon nem tetszem neki? De akkor miért jött el randira? Miért beszélt meg második randit?” és utána már a csaj kvalifálja magát.
                      2. a pénzem által valószínűleg vagy jobb(an hangzó) munkám is van, vagy ha csak az ölembe hullott is ki tudok építeni egy image-t, hogy mivel foglalkozom. ez is plusz magabiztosságot ad.
                      3. Végül pedig eleve annak tudata, hogy a csaj összefutott egy olyan férfivel, akinek van pénze, már csak ezért is jobban ragaszkodik hozzá, hogy béta státuszra megtartsa.

                      Ezen három pont függvényében pedig hamarabb ágyba tudom vinni. Igaz, gerinctelen bétaként, aki utána nem hívja, pedig a nő többre vágyott, de hamarabb odaadta magát, mert mivel nem tudta mással kvalifálni magát, hát bevetette a végső joker kártyát, a puncit.

                      De ettől függetlenül a pénznél sokkal jobban számít a külső, vagyis hogy a nő rád néz és akarjon téged, akár már a látványodtól nedvesedjen, a fényképeddel tapétázza ki a szobáját és éjszaka arra maszturbáljon. Ha néhány férfi ilyen mértékű szexuális ingert képes kiváltani nőkből, akkor ne mondd már, hogy nekik nincs valami titkuk.

                      Elfogadom, hogy ilyen mértékű rajongás már beteges, de csak szemléltetésképp írtam, hogy ilyesmi is van. Ettől még nála is a nők többsége nem fog odamenni hozzá meg nyomulni.

                      “Az nem megy, hogy használni akarjuk az emberek testét hogy kielégüljünk, és ők sorba álljanak ezért a kitüntetésért.”

                      A szex szerintem egy kölcsönös dolog, amit a nők is élveznek ugyanúgy, ha nem jobban a multiorgazmus miatt. Szóval ez a “használni akarom a testét” ez igazi feminista duma, de még annak is nevetséges, ugyanis épp a feministák szólalnak fel az ellen, hogy a nő házastársi kötelességből szexeljen és hirdetik, hogy élje meg szabadon a szexualitását és élvezze a szexet, kísérletezzen, érjen el hüvelyi orgazmust, stb.

                      A probléma inkább az lehet, amit már ezerszer elmondtam: a béta férfi nem vált ki szexuális ingert a nőből, ha béta mezőnyben el is nyeri a nő kegyeit a szex akkor sem lesz olyan, mint amilyen szexet megélne a nő egy alfával. Tehát itt jön képbe ez az asszimetrikus cserekereskedelem, hogy ő puncit ad, te pedig egzisztenciát, szexmentes randikat, összebújós romantikus filmnézős estéket és még sok-sok más dolgot. És ezekért megkaphatod a puncit.

                      Ellenben egy alfa esetében a nő is akarja a szexet, sőt van, hogy ő még jobban is akarja a szexet és extrém esetben képes akár fizetni is érte (megnézted a japán dzsigolós videót?), ha a csávó ott hagyja őt egy patron után is extázisban közli a barátnőivel, hogy megszerezte (ő, az elvileg meghódítandó nő) a csávót és isteni volt vele, de hát egy ilyen álompasit ő nem tudott megszelídíteni. Majd ha ez az álompasi fél év után ráír Facebookon, akkor az aktuális béta pasiját, akivel x hónapja együtt vannak bármikor kész lenne eldobni az alfáért még ha kicsit bizonytalan is.

                      Fogalmazhatunk úgy is, hogy az alfa már első látásra képes szerelmet (mint biokémiai reakció) ébreszteni a nőkben és talán ezért adja oda neki magát. És akit mi könnyűvérűnek tartunk az talán érzékenyebb ezekre a biokémiai ingerekre.

                      “Erre nincs tanács, erre soha nem lesz lehetőség, ez a valóságban nem lehetséges, ilyen nem történik, nem megoldható, nem realizálható.”

                      Akkor az alfáknál miért működik? Miért van, mikor több csajt tart valaki háremként és a nők tudnak róla és nem érdekli őket? Miért van, mikor az alfa még a monogám barátnőjét arra is rá tudja venni, hogy vegyenek be egy csajt harmadiknak a béta pedig még az orális szexre sem?

                      Miért van, hogy az alfával akkor is vele marad a nő, ha az nyíltan megcsalja és még a csaj érzi úgy, hogy mivel ő menstruáció alatt nem akar szexelni, a párjának jár az, ha ez alatt ő mással dug?

                      A legdurvább sztori eddig az volt, mikor a gazdag lány fizette a barátjának az alkalmankénti prostituáltat, mert a csávóba halálosan szerelmes volt és elmondása szerint nem akarta azért elveszíteni, mert ő nem vállal be extrémebb szexuális játékokat, mert amúgy ezt leszámítva ő a tökéletes álompasi az életében és úgy döntött, hogy így ellenőrzöttebb keretek között történik a dolog ahol a hivatásosnak is érdeke a védekezés és nem visz be semmi betegséget a kapcsolatba.

                      De amúgy az öttömösi csávó is megér egy misét. Bár ő érdekes átmenet az alfa és a béta között.

                      0     0
                    • Azért, mert akkor beindulna nála egy szexuális izgalom és úgy érezné, hogy ő is meg akar kapni engem.

                      Nem akarlak elkeseríteni, komám, de egy nő esetében a szexuális vágyhoz, a szexuális izgalom kialakulásához a férfi külsejénél százszor, ezerszer fontosabb az adott férfi illata! Namost próbálj meg illatra gyúrni…

                      Elfogadom, hogy ilyen mértékű rajongás már beteges, de csak szemléltetésképp írtam, hogy ilyesmi is van.

                      Ez azért van, mert a nők ufók, bazmeg. Általában teljesen elmebetegek mégpedig az összes, kivétel nélkül. Azon gondolkodni, hogy mit miért csinálnak, egy férfi számára a legbiztosabb út az őrületbe. Én szóltam.

                      Namost, alfák és béták, illetve kivel hogyan szexelnek a nők témája. Megmondom neked tök őszintén, hogy a világban bármelyik olyan szexuális aktus, amely az én részvételem nélkül jön létre, amelyikben én nem vagyok benne, az engem pont nem érdekel. Csinálják, áldásom rájuk. Nem izgat, hogy az egyik csávó így járt mert alfa, a másik csávó meg úgy járt mert béta, hogy ez vagy az a csaj ezzel vagy azzal a csávóval ezt csinálta vagy azt csinálta. Pont leszarom. Nagyfiúk és nagylányok, megoldják az életüket ahogy tudják. Nem az én dolgom, nem az én ügyem.

                      Amúgy egy szerelmes nővel bármit meg lehet csinálni, de tényleg bármit. Verheted, alázhatod, csalhatod – mondjuk én nem vagyok annak a híve, hogy rossz hatással legyünk mások életére, de hát ízlések és pofonok – egyetlen dolog kivételével, ami a férfiatlan viselkedés, ami pedig a férfiatlan gondolkodás eredménye. Mert azt a nők büntetik, kegyetlenül és azonnal.

                      És egyre inkább biztos vagyok benne, hogy ahogy az általad bétának nevezett férfiakkal a nők bánnak, annak pontosan ez az oka: hogy férfiatlanul gondolkodnak és ezért férfiatlanul viselkednek a nőikkel.

                      Nem született alfák és béták vannak, hanem vannak olyan srácok, akik már kiokoskodták meg ráéreztek, hogy hogyan is kell bánni a nőkkel, és vannak azok, akik még nem.

                      Ide megmondom neked, anélkül hogy személyesen ismernélek, hogy ezzel az alfa meg béta, meg külsőn alapuló szex dologgal te totál feleslegesen beparáztatod magadat. Lazíts, tesó, ne paráztasd magadat hülyeségeken, mert belső béke nélkül el fogod riasztani a nőket, mert érezni fogják hogy valami gond van, anélkül hogy tudnák, mi az. Mert ahogy korábban is írtam, az elme szintjén sokkal több minden zajlik, mint a fizikai, az anyagi világban.

                      Mert így viszont lefogadom, hogy azon fogsz agyalni amikor ott van veled egy csaj, hogy na ez most vajon alfának vagy bétának lát engem, vajon tetszik-e neki a külsőm vagy csak az állásom és a pénzem imponál neki, miközben titokban az alfája füttyére vár, aki éppen megcsalja őt, de aki ha itt lenne, ez a nő engem le se köpne. Esküdj meg nekem, hogy nem ilyen faszságokon agyalsz nőtársaságban, és én hazugnak foglak akkor nevezni. Mert ide a rozsdás bökőt, hogy ezt csinálod, édes hülyegyerekem.

                      És ezzel fogod elbaszni még a legjobb esélyeidet is. Mert nem fogsz tudni ráhangolódni a kislányra, mert nem arra fogsz reagálni, amit ő ott mond és tesz. Mert ott és akkor csak ti ketten szabad létezzetek az egész kibaszott világon, te és ő, férfi és asszonya, Ádám és Éva.

                      Mint amiről ez a szám is szól, az egyik legszexibb, legérzékibb progresszív psytrance szám a világon: Astrix – Vicious cycles

                      https://www.youtube.com/watch?v=slnPsdO7lls

                      “It’s dark now. But they feel each others breath. And they know all they need to know. And they feel each others tears. Caressing each others faces, bodies close together, eyes closed, oblivious to the world around them. Because that is how life goes on. Like that. Like that. Like that.”

                      Jut eszembe: ez az egész nők így szexelnek az alfákkal úgy a bétákkal téma. Az, hogy úgy gondolkodunk a szexről, hogy jaj, vajon eléggé felizgatja-e a partneremet a testem, vajon tényleg örömét leli-e bennem, vagy pedig titokban másról, valaki sokkal szexisebbről álmodozik, hogy egy másik lány, pardon, hogy egy alfa sokkal jobban felizgatja és kielégíti őt mint én valaha is fogom, hogy vajon sokkal jobb-e neki a szex és az orgazmus másokkal mint velem, hát ismételten csak ott tartunk, hogy ez a klasszikus női gondolkodás a szexről meg a férfiakról!!!

                      Tehát: férfias gondolkodás, férfias viselkedés lehet csupán kulcs a nők szívéhez és puncijához. Nincs hátulról körbe kerülőút, nincs kiskapu, nem lehet megbundázni. És ez az elmében dől el. Egyszer láttam egy filmet, ahol Afrikában a néger csávót kérdezték a kultúrájáról, aki elmondta hogy a helyi nők hogyan szépítkeznek, hogyan ápolják magukat, milyen női praktikákat használnak, hogy vonzóak legyenek, stb… És megkérdezték a csávót, hogy a férfiak mit tesznek hogy tetsszenek a nőknek? És erre a néger csávó azt mondta, hogy én férfi vagyok tehát jó vagyok úgy ahogy vagyok, és a nők dolga az hogy a férfiaknak tetsszenek, nem pedig fordítva! És ez egy tök átlagos néger csávó volt egy vályogkunyhó előtt. NWA, A Nigger With Attitude. És nem tudok én sem mást mondani, mint hogy neki van igaza. Ha férfi vagy, akkor kellesz a nőknek és vágynak rád, mert a nő férfit akar, a nőnek férfi kell ahhoz, hogy nőnek érezze magát, de ahhoz hogy nőnek érezze magát, ahhoz a férfinak férfiasan kell gondolkodnia és viselkednie. Attitűd, tesó!

                      Háború van, bazmeg! Szamurájnak születtünk, de egy atomjaira hullott, individualizált társadalomban csak róninok lehetünk. A csata megtalál így is – úgy is, hát akkor inkább rohamra fel! És lehet, hogy ha a maximumot nyújtjuk, dolgozunk és eddzük magunkat, nap mint nap véres verejtékkel, és elérjük a legjobb formánkat, akkor is lehet, hogy a csatamezőn szembetaláljuk magunkat egy nálunk sokkal nagyobb, erősebb és gyorsabb harcossal, akinek két fűszálat nem kellett azért keresztbe tennie hogy nálunk jobb legyen, mert őt pártolta a szerencse, és játszva legyőz minket. És akkor mi van? Ez a harcos útja.

                      “Every morning a warrior should recommit himself to death. In morning meditation, see yourself killed in various ways, such as being shredded by arrows, bullets, swords, and spears, being swept away by a tidal wave, burned by fire, struck by lightening, dying in a earthquake, falling from a great height, or succumbing to overwhelming sickness. An elder warrior said, “Once out of your front door you are surrounded by death. Once you leave your gate you are surrounded by enemies.” This saying is not merely a parable, but a way to prepare for your fate.” ( Yamamoto Tsunetomo: Hagakure)

                      És én nem hiszek neked, Penge! Én nem hiszem el neked, hogy a te lelked mélyén is nem egy harcos lakozik, mert ez ott lakozik minden férfi szívében! Már maga a nick-neved is gyanús, hogy “Penge”, ez nem egy félénk és bizonytalan kislány jellemére utal. Engedd hát szabadon a benned élő harcost!

                       

                      0     0
                    • Ha az illat olyan fontos (egyébként tudományos kutatások igazolják, hogy az emberek feromon érzékelő receptora nagyon elcsökevényesedett), akkor elvileg a megfelelő parfümmel egy csomó nő vonzalmát már azzal ki kellene váltanom, hogy elsétálok mellette, vagy beszállok vele egy liftbe.

                      “Megmondom neked tök őszintén, hogy a világban bármelyik olyan szexuális aktus, amely az én részvételem nélkül jön létre, amelyikben én nem vagyok benne, az engem pont nem érdekel.”

                      Ezzel a világban mindenki így van és nem csak a nőkkel, hanem a pénzzel (akinek sok van, azt nem érdekli, hogy más nem tudja x vagy y dolgot megfizetni), vagy a környezettel (amíg az életkörülmények megfelelők sem érdekel senkit, hányan élnek sivatagban, tundrán, vagy simán csak a híd alatt) kapcsolatban is. De csak addig, és csak addig a pontig, amíg nem szenved hiányt az adott területen. Tehát amennyiben hozzájutok a szükséges szexmennyiséghez, engem sem fog érdekelni, hogy én “csak” 3-4 6/10-es nőt tartok talonban és havonta újítok be egyet, más meg 10-15 10/10-es nőt tart talonban és hetente újít be 3-at.

                      De van egy szint, amit el akarok érni és ez a szint minden embernél más. Én nem vagyok az a megalkuvó típus. Más lehet, hogy beéri egy 6/10 fölötti feleséggel, aki hűséges, de én fejlődni akarok, hogy ennél többet érhessek el.

                      “Amúgy egy szerelmes nővel bármit meg lehet csinálni, de tényleg bármit. Verheted, alázhatod, csalhatod – mondjuk én nem vagyok annak a híve, hogy rossz hatással legyünk mások életére”

                      Én sem és ilyesmit nem is tennék senkivel, viszont a kulcs a megfelelő nő és a megfelelő pszichológia. Nem olyat kell összeszedni, aki kinyírja magát, ha megcsalod, mert akkor az már a te lelkeden szárad. De olyat se, aki felgyújtja a lakásodat vagy kirúgat az állásodból, esetleg megkésel. Szóval a kettő között a mentálisan stabil lányt, aki maximum besokall és elhagy. Vagy talál egy jobbat és elhagy. De ez egyébként is benne van a pakliban. De akkor legalább nem lesz lelkiismeret-furdalásod, hogy “hány évet pazaroltam rá az életemből, hűséget fogadtam, erre elhagy”. Egy nőnek egyébként is sokkal több lehetősége nyílik a megcsalásra és sokkal diszkrétebben is meg tudja oldani.

                      A másik pedig, alapvető jellemvonásom, hogy független vagyok. Tehát ha történetesen egyetlen barátnőm lenne monogám kapcsolatban is nehezen viselném, ha minden nap velem akarna lógni meg ide-oda rángatni. Tehát még az az opció sem áll fenn, hogy a többi csaj miatt rá kevesebb idő jutna. Mert az ő szempontjából teljesen mindegy, hogy a haverokkal sörözök, edzek, gépezek vagy éppen más csajjal vagyok, hiszen ő egyikben sem vesz részt. Igen, itt jön a “megjavítani a rosszfiút” és a “leválasztani a férfit mindenkiről, izolálni, hogy papucsot csináljunk belőle” effektus, és hoppá, ez is bizonyítja, hogy legbelül én alfa vagyok, csak éppen bétaként viselkedem, mert ebben szocializált a társadalom tinédzserkorom óta és a médiából (az internetről is) ömlik a feminista propaganda és ez az oldal egy kis sziget, ahol nem bétát akarnak csinálni a férfiből.

                      Kicsit a minimálbéres állás vs. vállalkozás vs. több év egyetem és jól fizetett alkalmazotti állás hármassal tudnék párhuzamot vonni.

                      És szerintem az arányok is hasonlóak lehetnek. A legtöbb ember béta (minimálbér), ahogy a mondás is tartja, “a sánta, a púpos, a félszemű is megtalálja a párját”, ma már ez sem stabil, mert nincs keretrendszer (szocializmus-patriarchátus párhuzam), de még mindig a legstabilabb.

                      De a nagyravágyók inkább vállalkoznak. A nagy részük (nem tudom pontosan mennyi) bele is bukik, de néhányan sikeresek lesznek. A sikerreceptet még nem találta még meg senki, ugyanis itt is egyénileg kell felépíteni mindenkinek önmagát. Senki nem kap pontos instrukciót ahhoz, hogy havi félmilliót, egymilliót keressen tisztán, ahogy ahhoz sem, hogy hogyan szedjen fel nőket.

                      Ebben a mezőnyben van a legnagyobb biodiverzitás is. A Valent Gábor-féle halmozottan hátrányos (alacsony, kopaszodó, köpcös, kerek fejű) típustól a Pumped Gabo típusokig, akiknek elég egy laza félmosoly és már a nő megy oda hozzájuk.

                      Mellékgondolat: A gazdagok szintjén is elkülönül az alfa és a béta. Illetve általában az alfa “gyárilag” kapta a sok lóvét, így az egója is hatalmas, mert semmi sem törte le neki, míg aki megjárta a szamárlétrát (azon túl, hogy nem sok ideje volt csajozni, gyakorolni), nem felejtette el, hogy honnan jött és tudja értékelni azt, amit elért. Meg a legtöbb esetben valószínűleg kompenzál valamit és így lesz belőle béta, mert meg akarja vásárolni a társaságukat, hiszen ahogy az alkoholista szülők gyereke is legtöbbször az alkoholhoz nyúl mert az a kézenfekvő stresszkezelési módszer, úgy a pénzes ember is legtöbbször a pénzhez nyúl, mert ott meg az. A gazdag alfák viszont a pénzt még ha szórják is, általában nem a nőjükre, hanem saját magukra, a státusszimbólumaikra, amikkel páváskodhatnak. És erre jönnek az aranyásók.

                      És végül ott van a sok tanulás és jobban fizetett munka párhuzam. Megfelelője a PUA és a Red Pill.

                      De ahogy programtervező informatikus sem lehet mindenki, mert nincs hozzá megfelelő agykapacitása (ugyanezt még rá lehet húzni bármilyen jobban fizető munkához szükséges tudásanyagra), ugyanúgy itt sem fogod tudni kompenzálni a külső terén lévő hiányosságaidat, de van, ami megváltoztatható.

                      És itt jön képbe, hogy én meg akarom változtatni ami megváltoztatható. Harcművészes hasonlattal élve: Ott is el kell döntened, hogy karatézni, aikidozni, kungfuzni, kick-boxolni, bokszolni, judozni vagy mit akarsz. És akármelyik edzőterembe mész, az adott terület mestere azt fogja mondani, hogy az a legjobb, amit ő oktat.

                      De ha te le akarod küzdeni a hátrányodat és hoppá, milyen hasonló a harcművészeknél is a helyzet. Ha összeengeded Dwayne Johnsont meg valami kis alacsony, sovány valakit, akkor utóbbi csak technikával fogja tudni legyőzni a nagy drabális, izmos állatot, ha egyáltalán sikerül neki, mert előbbi többszörös előnyben van, a gravitáció is neki segít, míg a másik felet ugyanannyival hátrányba hozza.

                      Visszautalva az előzőre: Valent Gábornak is akkor jut könnyűvérű numera aznap estére, ha belefut olyanba, akit már nem dug rendszeresen egy Pumped Gabo. De mivel utóbbi magasabb értékű, neki még állandó puncibérlete is van. Mert a Facebook korában egy ilyen nő párhuzamosan 40-50 pasival írogat és több ajánlat közül mindig a legjobbal fog elmenni. Tehát egy 10/10-es alfa hívószava mindig erősebb lesz egy 8/10-es vagy 6/10-es alfa hívószavánál.

                      “Ide megmondom neked, anélkül hogy személyesen ismernélek, hogy ezzel az alfa meg béta, meg külsőn alapuló szex dologgal te totál feleslegesen beparáztatod magadat.”

                      Nem. Azzal paráztatom be magam, hogy nagyon kevés nőn látom az érdeklődés jeleit, ha pedig véletlenül mégis látom, akkor valóban túlagyalom a dolgot, mert nincs bennem a “korlátlan próbálkozás lehetősége” érzés, hiszen örülök, hogy végre találtam egyet, aki végre érdeklődik irántam és ilyenkor hajlamos vagyok túltaktikázni ahelyett, hogy lazulnék. De ez nem ok, hanem okozat. Ha több nő érdeklődne irántam, akkor biztosan sokkal lazábban venném. De nagyon fontos, hogy az IOI előtt teljesen laza és nyugodt vagyok és utána is időről-időre egyre jobb leszek benne, de még van mit fejlődnöm, viszont ez a rohadt túltaktikázás. Mindig arra várok, hogy úgy terelhessem a szexre a témát, hogy a csaj ne érezze túlzott nyomulásnak. És így, hogy most leírtam megfogalmazódott bennem, hogy elvileg ha annak a nőnek én vagyok az alfa az IOI miatt, akkor próbálkozhatnék jobban, de valami miatt mégis azt érzem (és már ez is többször bebizonyosodott), hogy tovább ne menjek, mert mindig azok a csajok adják az IOI-t, akik nem a könnyűvérűek.

                      “Esküdj meg nekem, hogy nem ilyen faszságokon agyalsz nőtársaságban, és én hazugnak foglak akkor nevezni.”

                      Nőtársaságban csak azon szoktam agyalni, hogy “Mit mondjak neki?” és ezen rohadt sűrűn, hogy “Most mi a faszt mondjak?”, amikor meg lekések egy poénos beszólást mert későn áll össze az agyamban a megfelelő mondat a megfelelő megfogalmazásban, akkor azon, hogy “Most mikor lesz megint ilyen lehetőségem, már megint nem szólaltam meg x ideje, egyelőre még beszél, hol vannak horogszavak, mivel folytassam a beszélgetést, melyik témakört tudom a számomra megfelelő irányba terelni?”

                      Ezt pedig rohadtul nehezíti, hogy egyébként sem vagyok jó a small-talkban. És mivel tévét sem nézek, a celebvilágban és a bulvárban sem vagyok otthon így általában három kimenetel szokott lenni.

                      1. Elakad teljesen a kommunikáció, mert két ellentétes világ vagyunk.

                      2. Találunk pár közös pontot és nyögvenyelősen megyeget a dolog. Meglepő módon ilyenből szokott a legtöbbször szex lenni.

                      3. Rengeteg közös pont van, ilyenkor vagy van párja és hűséges típus, vagy félreértettem az IOI-t és csak sima szimpátia volt. Eddig egyetlen olyan nőm volt, akivel úgy tudtam szexelni, hogy közben rengeteg közös pont volt. Igazából még közölte is, hogy ő akivel szexelt, arra többé nem tud barátként tekinteni, így döntsem el, hogy mit választok, mivel pinahiányom volt, a szexet választottam és a csaj következetesen lezárta velem a dolgokat utána. Akkor még igazán nem is realizáltam, csak rá pár hónapra, amikor visszaelemezgettem az egészet, hogy “Basszus, ez a végzetem, hogy ha találok egy hozzám hasonló csajt, akkor azzal pont azért nem lehet hosszútávú kapcsolatom, mert hozzám hasonló, aki szintén nem akar hosszútávú kapcsolatot. Tehát valamiben mégis különböznie kell, pl. ugyanolyan mint, nevezzük X-nek, de valójában a kötődés terén meg olyan, mint azok a lányok, akik adják az IOI-t, de komoly kapcsolatban gondolkodnak csak és kizárólag. De ilyesmi paradox módon nem létezhet, ugyanis ha komoly kapcsolatot akar velem, akkor nem passzol a gondolkodásmódunk, ugyanis én sem akarnék magammal komoly kapcsolatot, mert kapnék magamtól jobbat is. Ha pedig női testben sem kapnék magamtól jobbat, akkor annyira rusnya lennék, hogy magamnak sem kellenék.

                      Szóval maradnak azok a lányok, akiknek képes a kémiának nevezett valami elhomályosítani a racionalitásukat (nők között egyébként is ritka a racionális és a legtöbb racionális nő aranyásó), de azoknál akik a homályosítós agyi sajátossággal bírnak, na azok minden ingerre hasonlóan fognak reagálni, a fogyasztói társadalomra, a marketingre, a reklámokra, a politikai propagandákra, ez pedig az élet minden területét átszövi és ott jön ki, hogy kurvára két külön világ vagyunk.

                      “Én nem hiszem el neked, hogy a te lelked mélyén is nem egy harcos lakozik, mert ez ott lakozik minden férfi szívében!”

                      De igen, ezért vagyok ezen az oldalon és ezért próbálom meg fejleszteni magam. De ahogy a harcos is biztosan meghal, ha 3 karate/kungfu/akármi edzés után nekiront a sensei-nek, ellenben ha alázattal tanul, edz és gyakorol éveken, hosszú éveken át, akkor elérheti azt a szintet, hogy ha a sensei-t nem is tudja legyőzni, de döntetlenre kihozza a harcot vagy túléli a küzdelmet.

                      Csajozásra lefordítva, nem csóróként, szar melóval, stílustalan, turkálós ruhákban, átlagos testtel, kopaszodó fejjel fogsz majd aratni a csajok között úgy, hogy közben a szüleiddel élsz.

                      Vagy az anyagi helyzeteden változtatsz drasztikusan és akkor azzal a kevés érdeklődővel lyukra lehet játszani, mert ha nem hát nem, jön a következő, legrosszabb esetben ha már nagyon kangörcsöd van, egy prosti.

                      Vagy pedig a külsődön (a kettő nem zárja ki ugyan egymást) és akkor nagyobb mennyiségű nő fog felfigyelni rád, akik közül ha a 90%-uk el is küld, akkor is van akinek így is kelleni fogsz. És cserébe a 10%-kal nem kell kompromisszumokat kötnöd (tehát még ha komoly kapcsolatra is akarod a csajt is jobban jársz vele, mert elfogad téged úgy, ahogy vagy, nem akarja, hogy te magad más ember legyél, aki behódol egy nőnek. Én úgy vagyok vele, hogy egyetlen nő sem ér annyit, hogy behódoljunk neki hosszútávon. A legjobb nőt is unja valaki. Senki nem akar kihasználni senkit, éppen ezért a legjobb az, ha a nő is élvezi ezt a helyzetet. Hogy ezt azért élvezi-e mert hibás a szocializációja vagy mert a szerelem endorfint termel az agyában az már részletkérdés. A lényeg, hogy ő maga is úgy éli meg, hogy boldog volt veled.

                      És ennél jobb nincs, mert így te sem frusztrálódsz. Nekem a szex a legfontosabb egy kapcsolatban, ezért ha túl sokat kell várnom rá, akkor felfokozza az igényemet arra, hogy valami különleges legyen és ha nem az (és legtöbbször nem az, mert nem pornósztárokkal jövök össze), akkor lehangoló érzés, hogy “Ezért kellett ennyit várnom?”

                      Tudod, ugyanaz, mint mikor hónap elején megkapod a megfeszített munkádért a kevés pénzt is örülsz neki (hiszen fizetésnapkor a legboldogabb az ember a munkahelyén), de mégis olyan kicsit rossz szájízzel konstatálod, hogy megint lófaszt se kaptál, amiből nem lehet megélni.

                      Ellenben ha egy vállalkozó vagy tulajdonos vagy és havi összesített 20-30 órányi munkával, – ami főként telefonálásból meg utazgatásokból áll – megkapod a tízszeresét, na akkor aztán földöntúli boldogság lesz úrrá rajtad.

                      Erre mondtam, hogy meg kell találni mindenkinek a saját útját. Már csak azért sem lehet receptet gyártani, mert mindenkinek más a vágya. Van, aki egyenesen azt az elvet vallja, hogy a túl könnyen szerzett dolgokat nem tudja az ember becsülni. Én pedig pont fordítva vagyok. Én olyanná akarok válni, aki túl könnyen szerzi meg a dolgokat, ahelyett, hogy egy életen át főnék a saját kis irigységem levében és ha elértem ezt a szintet, akkor én majd megbecsülöm.

                      0     0
                    • “hoppá, ez is bizonyítja, hogy legbelül én alfa vagyok, csak éppen bétaként viselkedem, mert ebben szocializált a társadalom tinédzserkorom óta és a médiából (az internetről is) ömlik a feminista propaganda és ez az oldal egy kis sziget, ahol nem bétát akarnak csinálni a férfiből.”

                      Erről van szó, tesó! Ez már beszéd! Pon-to-san! Örülök, hogy végül neked is leesett. Erről beszélek már mióta… Végre ugyanarra az oldalra lapoztunk a könyvben, örülök hogy te is megérkeztél. Hol csavarogtál idáig?

                      Őszintén megmondom neked, hogy a Red Pill bevétele szerintem pontosan ezt jelenti!!!

                      Innen lehet elindulni. És a Red Pill bevételét követően eleinte lassabban, de később egyre biztosabban férfiasra változik a gondolkodás, férfiasra változik a kommunikáció, férfiasra változik a viselkedés. És ennek köszönhetően megváltozik a nők reakciója is! Mert megvan a szívükhöz a kulcs.

                      Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy az alfaság vagy a bétaság nem velünk született alaptulajdonság, hanem mindkettő tanult gondolkodásmód és tanult viselkedésforma! Ráadásul az alfaság a normális férfiösztönökre épít, míg a bétaság ezzel szemben pont azoknak a megtagadására és belső elfojtására épül! A jó hír viszont az, hogy a jó pap is holtig tanul…

                      Tudod hogy férfi vagy, tehát tudod, hogy mindent meg tudsz adni egy nőnek, amire egy nő vágyik! Elfogadod hogy mindig a nő választ! Ezért hogy növeld ennek az esélyét, és azért is, hogy a legtöbbet tudd az asszonyodnak adni, hiszen te is elvárod hogy nőként a maximumot nyújtsa neked, gyúrsz és/vagy box-edzésre jársz, tanulsz és művelődsz, dolgozol és gazdagszol. Hogy a saját magad legjobb verziója legyél. Hogy az asszonyod gyönyört leljen a testedben, hogy vészhelyzetben meg tudd a tiéidet védeni, és hogy el tudd tartani a családodat, ha majd valamikor úgy döntesz, hogy családot alapítasz.

                      És tudod, hogy a többi férfi is ugyanezt csinálja! A bajtársaiddal együttműködsz, az ellenséggel harcolsz. És nem irigykedsz arra, akik sikeresek a nőknél, hanem cinkosan rájuk hunyorítasz, és csak bólintasz egyet, hogy ez igen, hogy ti is jól csináljátok, srácok, csak így tovább.

                      Szóval, lényeg a lényeg: ezzel a gondolatoddal már te is ráléptél a jó és helyes és igaz útra szerintem, Penge tesó! Isten hozott a klubban! Kitartás, le ne térj róla, és ne hagyd, hogy bárki is eltéríthessen rossz irányba!

                      Jó lesz ez!

                      0     0
                    • “Végre ugyanarra az oldalra lapoztunk a könyvben, örülök hogy te is megérkeztél. Hol csavarogtál idáig?”

                      Egy szóval nem mondtam, hogy másképp látom, csak némely területeken, de azok most sem változtak. Ilyen az, hogy a külső igenis számít és némileg a pénz is.

                      “És a Red Pill bevételét követően eleinte lassabban, de később egyre biztosabban férfiasra változik a gondolkodás, férfiasra változik a kommunikáció, férfiasra változik a viselkedés.”

                      Akkor arra mondj még nekem valami okosat, hogy ha férfiasra változik a viselkedés, akkor az egy csomó olyan személyiségvonással jár, aminek a logikus következménye az, hogy az adott férfi gazdag és sikeres lesz. Ha ez nem következik be annak általában két oka van. Az illetőnek nem fontos a pénz és a siker vagy valamit nagyon elhibázott.

                      El kell tehát számolnom az elvesztegetett idővel, mert ha én innentől faszagyerek leszek, akkor elkerülhetetlenül jönni fog, akár a konkurens férfiaktól a “És ki a fasz vagy te? Mit tettél le az asztalra? Mit tudsz felmutatni?” ezzel imádják a férfiak oltani egymást. És megfigyeltem, hogy minél férfiatlanabb valaki, ellenben pl. nagyon jól kereső többdiplomás kocka, annál inkább szeret ezekkel a dolgokkal támadni, mert a 40 évesen segédmunkás azt mondja, hogy “Gyere ki a hóra, öcsém!” vagy “Én már akkor cementes zsákokat pakoltam fél kézzel, amikor téged még pelenkáztak.”, ezzel az intellektuális szinttel nem nehéz versenyre kelni, de ha megkapod a 23 éves, 3 nyelven beszélő CEO-tól ezt az intelligens, vulgaritást és támadó hangnemet mellőző oltást, akkor abból hogyan jössz ki jól?

                      Furcsa hibrid vagyok egyébként, mert egyfelől vágyom arra, hogy gazdag legyek, nem a státusszimbólumok és a luxus, hanem a teljes függetlenség miatt. Másfelől pedig talán pont ezért van bennem ez a kultúrpunk attitűd, hogy bassza meg a rendszer. És az aránytalanság miatt nekem másokhoz képest 10x, esetenként 100x többet kell küzdenem az életben. És mikor ezt realizálom, akkor nehéz miből erőt merítenem.

                      “Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy az alfaság vagy a bétaság nem velünk született alaptulajdonság, hanem mindkettő tanult gondolkodásmód és tanult viselkedésforma!”

                      Én sokáig elmélkedtem azon, hogy vajon miért van az, hogy minden újszülött ugyanúgy kezdi, aztán kamaszkorban némelyeknek beverik a pofáját (van, akinek fizikálisan, van akinek átvitt értelemben) és a negatív/pozitív mérleg az egyiknél felfelé csúszik (egókirály) a másiknál pedig lefelé (bocsánat, hogy élek).

                      A pszichológia vizsgálja, hogy a büntető-jutalmazó mechanizmus hibás működése az emberekben milyen mentális betegségeket okozhat (egyik oldalon szorongás, depresszió, stb. másik oldalon dark triad). De ez már okozat. Van egy kiváltó ok. Van egy ok, ami kialakít egy ranglistát aminek a legtetején az osztály alfája áll, a legalján pedig a csicska, akit állandóan szekálnak. Utóbbinál is inkább külső, mint viselkedés, amivel magára vonja a figyelmet (negatív értelemben) és utána találják be, a viselkedés már csak innentől dominál. Én már általános iskolától fogva megfigyelőként fürkésztem a környezetemet és olyan dolgokra jöttem rá, hogy pl. az alfa lehet, hogy lelkileg sokkal gyengébb, mint a csicska, csak éppen őt nem találta, nem találja be soha senki, mert mintha egy láthatatlan mező lebegné őt körül. Én mindig egyedi voltam, rám a reklámok sem hatnak, a hipnózis sem és a trükkök nagyrészén is átlátok. Ezért volt olyan, mikor kóstolgattak és én nem hittem abban, hogy az alfának van láthatatlan mezője, így kicsit átrendeztem az erőviszonyokat. Nem én kerültem a csúcsra, de taszítottam le alfákat a csúcsról és amolyan kívülálló, “ezzel nem szívózok” csávó lett belőlem. De ettől még nem jutottam előrébb és attól, hogy az alfában valójában semmi extra nincs még a társadalom többsége hisz benne, hogy van benne extra. Azt is tudom, hogy a horoszkóp kamu, de ettől még a nők többsége hisz benne.

                      Ellene harcolni hülyeség és lehetetlen, az egyetlen járható út, ha keresem azt, hogy én hogyan érhetném el ezt a “láthatatlan mező” effektust, amikor a nők más szemmel néznek rám, amikor ők akarnak engem.

                      A szex példa csak szimbolikus értelmű. Valójában az alfát is ugyanúgy komoly kapcsolatra akarja a nők többsége, kivéve azok, akik kijelentik, hogy “nagyon buta, de jó teste van, szexre jó”, illetve “túl fiatal, csak szexkapcsolatra kell”. Viszont a nagyon fontos az a szerelem, kémia, vagy akármi, ami miatt a nőt elárasztják a hormonok és nem tud reálisan gondolkodni. És csak azt érzi, hogy megéli a pillanatot és megtörténik a dolog. Ahhoz már nem alfának, hanem félistennek kell lenni, hogy leszólítod a csajt és nyíltan szexuális ajánlatot teszel neki és ő belemegy. És most nem szórakozóhelyen, fesztiválon alkohol hatása alatt értem, hanem utcán, villamoson, plázában, stb.

                      “Ráadásul az alfaság a normális férfiösztönökre épít, míg a bétaság ezzel szemben pont azoknak a megtagadására és belső elfojtására épül! A jó hír viszont az, hogy a jó pap is holtig tanul…”

                      Azt hiszem Carl Sagan mondta, hogy ha egy adott civilizáció elér egy bizonyos fejlettségi szintet, akkor elpusztítja önmagát. Ő ezt a földönkívüli civilizációkra értette, de ugyanez igaz emberi civilizációkra, sőt, az egyének szintjére is levetítve. Newton szüzen halt meg. De még ha a szélsőséges példáktól el is tekintünk, a legtöbb utódot sosem azok az egyedek alkotják, akik a leginkább előreviszik az emberiséget bármilyen értelemben is.

                      “Tudod hogy férfi vagy, tehát tudod, hogy mindent meg tudsz adni egy nőnek, amire egy nő vágyik!”

                      Na ehhez kell a valóságtorzítás és a dark-triad tulajdonságok, hogy ebben őszintén tudjak hinni.

                      1. Védelem: Nem vagyok egy 40 kiló vasággyal kategória, de harcművész sem, szóval 2-3 16 éves cigánygyerek is elképzelhető, hogy szarráverne. Mivel nincs hátterem, státuszom, bandám, hírnevem, így még az a lehetőség sem áll, hogy nem támadnak be, mert félnek, hogy következménye lesz. Bár legalább a kiállásom aránylag magabiztos, tehát külső ránézésre akár gondolhatja azt a nő, hogy meg tudom őt védeni. Csak megfelelően kell játszanom, mert ha konfrontálódom, hamar kiderül az igazság, ha viszont nem, akkor nyuszinak gondol majd, aki nem akarja vagy nem tudja megvédeni.

                      2. Biztonság: Anyagilag még magamnak sem tudom megteremteni a vágyott feltételeket, nemhogy egy nőnek és esetleg egy jövőbeli családnak. De még ha pl. lenne egy saját lakásom (vagy egy olyan magas fizetésem, amiből ki tudok fizetni egy albérletet és nem nélkülözök mellette) meg valami 10 év körüli kocsim, akkor is csak egy átlag lennék. Vagyis a férfiak 50%-a ugyanúgy gazdagabb lenne tőlem. Nem beszélve azokról, akik hitelekből finanszírozzák az életüket, hiszen az evolúcióban az számít, hogy mit mutatsz kifelé. Csak az nem mindegy, milyen árat fizetsz érte.

                      3. Szex: Panasz még nem volt rá, de valószínűleg nagyon messze vagyok egy James Deen-től, de még attól is, hogy a nők nekem fizetnének, hogy dugjam meg őket, szóval ezen a téren is vannak jócskán alfábbak tőlem.

                      4. Határozottság: Talán ez az, amit a legkönnyebb megvalósítanom, ehhez csak a negatív mintákat kell elhagynom, hogy a nőnek akarok kedvezni, hiszen a nő nem tudja, hogy mit akar, szereti, ha megmondják neki, hogy ide megyünk, oda megyünk, ezt nézzük, azt nézzük, ezt csináljuk, azt csináljuk.

                      Szóval akkor mit is tudok adni egy nőnek?

                      A felső 20%-ban semmilyen téren nem vagyok benne. Vagyis csak megtévesztéssel tudok dolgozni, el kell hitetnem a nővel azt, hogy én vagyok számára a legjobb választás. Tehát egy kibaszott kártyavárra építkezem.

                      És ez még csak az egyik oldala a dolognak. Extrém racionális emberként extrém módon az érzelmeire kell hatnom a nőnek (teljesen ismeretlen terep) és ha a nő véletlenül racionalitással válaszol, akkor egy lose-lose szituációba kerülök, mert ott van előttem az úgymond igazi-jelölt, a racionális nő. Ha önmagamat adom (racionális), akkor kizárólag ugyanarra a következtetésre tudok csak jutni, mint ő és beismerni, hogy valóban talál tőlem jobbat is. Ha viszont továbbviszem az érzelmi vonalat (felvett maszk) ilyen szar, Don Juan-os ne fojtsa el az érzéseit, keresse a boldogságot, stb., akkor még mindig 50-50% esélyem van rá, hogy eldob vagy megkapom, de hosszútávon sehogy sem fog működni, mert a struccpolitika még sosem vezetett eredményre.

                      De szerencsémre kevés a racionális nő. Viszont aki nem az, azzal eleve nem is akarnék komoly kapcsolatot soha, mert hosszútávon nem passzolnánk. Szóval ismét levezettem, hogy miért a legjobb stratégia számomra a nem anyagi (mivel annak szűkén vagyok) jellegű önfejlesztés (izomzat), minimális anyagi (ruha mindenképp kell, csak nem mindegy, hogy mit sugárzok vele) és a legnehezebb része: hatalmas egót növeszteni, hiszen szexre a legnehezebb nőt szerezni, vagyis kb. mint a hideghívásos értékesítő ügynök, olyan sikeraránnyal fogok tudni dolgozni, vagy még annál is rosszabb, mert előbbihez elég, ha az illető meg akarja venni a terméket, míg utóbbinál ha be is jövök neki is ott vannak a beletáplált, mélyen gyökeredző társadalmi elvárások, hogy “jó kislányok nem fekszenek össze alig ismert idegenekkel”, még ezen a pajzson is át kell törnöm magam.

                      És mily meglepő, az ügynöki munkakörökben is a dark-triad emberek érnek el kiemelkedő teljesítményt.

                      0     0
                    • El kell tehát számolnom az elvesztegetett idővel, mert ha én innentől faszagyerek leszek, akkor elkerülhetetlenül jönni fog, akár a konkurens férfiaktól a “És ki a fasz vagy te? Mit tettél le az asztalra? Mit tudsz felmutatni?” ezzel imádják a férfiak oltani egymást. És megfigyeltem, hogy minél férfiatlanabb valaki, ellenben pl. nagyon jól kereső többdiplomás kocka, annál inkább szeret ezekkel a dolgokkal támadni, mert a 40 évesen segédmunkás azt mondja, hogy “Gyere ki a hóra, öcsém!” vagy “Én már akkor cementes zsákokat pakoltam fél kézzel, amikor téged még pelenkáztak.”, ezzel az intellektuális szinttel nem nehéz versenyre kelni, de ha megkapod a 23 éves, 3 nyelven beszélő CEO-tól ezt az intelligens, vulgaritást és támadó hangnemet mellőző oltást, akkor abból hogyan jössz ki jól?

                      Engem ezekkel a dolgokkal elvesztesz, egyszerűen nem értem, hogy miről beszélsz. Én más férfiakkal kapcsolatban a következőket tudom:

                      1. Pénzem nem belőlük van, hanem a saját munkámból. Ők maguktól egy szál cigit sem adnak nekem.

                      2. Nőt nem ők szereznek nekem, hanem én csábítok el és hódítok meg magamnak egyet.

                      Tehát se pénzt, se puncit nem általuk szerzek. Ez nem közösségi tevékenység. Ezek után meg ki a faszomat érdekelnek? Kit érdekel hogy mi van velük, mijük van, mi a véleményük, hol állnak az életben hozzám képest, élek-e vagy halnak? Jó, nyilván ha összeesik azért ráhívom a mentőt. Egyedül apám és a bátyám sorsa – természetesen – érdekel, de a többi férfi hogy minek van, arra még nem jöttem rá. Persze, együttműködöm azokkal, akiket az én oldalamra sodort az élet, és harcolok azok ellen akik a barikád túlsó oldalán vannak, de aztán kalap, kabát. Az én sorsomat más férfiak sorsa nem befolyásolja.

                      Na ehhez kell a valóságtorzítás és a dark-triad tulajdonságok, hogy ebben őszintén tudjak hinni.

                      Nem, ez valójában egy valós tény, a Red Pill egyik lényege. Ezt nem “hinni” kell, erre rá kell döbbenni. Ezt tudatosítanod kellene magadban. Ne arra használd a Red Pill adta információkat, hogy kimazsolázod belőle azokat a részeket, amik megerősítik a Blue Pill/béta korodban kialakult paráidat! Gyakran úgy érzem, hogy te ezt teszed. Ne tedd!

                      Ellene harcolni hülyeség és lehetetlen, az egyetlen járható út, ha keresem azt, hogy én hogyan érhetném el ezt a “láthatatlan mező” effektust, amikor a nők más szemmel néznek rám, amikor ők akarnak engem.

                      Ezt viszont már szeretem! Kiváló Red Pill-es hozzáállás! Férfias gondolkodás, férfias tartás, férfias kommunikáció és férfias viselkedés – szilárd meggyőződésem, hogy ebben fogod megtalálni a “láthatatlan mező” kulcsát.

                      Szóval akkor mit is tudok adni egy nőnek? A felső 20%-ban semmilyen téren nem vagyok benne. Vagyis csak megtévesztéssel tudok dolgozni, el kell hitetnem a nővel azt, hogy én vagyok számára a legjobb választás. Tehát egy kibaszott kártyavárra építkezem.

                      Ez hülyeség. A felső 20% messze lakik. Ha egy nő ott van veled, akkor őt nem a felső 20% dugja, mert akkor nem ott lenne veled, hanem épp a felső 20% dugná valahol messze. Vagyis valójában két lehetőséged van: mindent megteszel, hogy bekerülj a felső 20%-ba, és akkor megdugod azokat, akiket a felső 20% dug. A másik lehetőség pedig az, hogy azok közül a nők közül, akivel te a saját életedben találkozol, megpróbálod befűzni azokat akik nagyon bejönnek neked, vagy azokat akiken látod, hogy te nagyon bejössz nekik.

                      Mondok én neked valamit: én egy vas nélkül, hatvanöt kilóra lefogyva, enyhén őszülő halántékkal lementem a hétvégén egy buliba, és csajoztam. Nem lett dugás a vége, de nem is arra mentem rá. A kiscsaj csillogó szemmel, rám ragyogva búcsúzott el tőlem és megesketett, hogy a jövő hétvégén, a következő buliban újra találkozunk majd. És ha, pontosabban amikor majd levarrom – szurkolj értem, hogy így legyen – az nekem többet fog adni, mint amit egy 10/10-es, ezer eurós luxusprosti ad egy tökéletesre kidolgozott testű, milliárdos CEO-nak, az alfák legalfábbikának. És ha nekem sikerül, akkor neked is sikerülnie kell. Mert ez nem Mission Impossible, ez szimpla oldschool BECSAJOZÁS! :)

                      0     0
                    • “Tehát se pénzt, se puncit nem általuk szerzek.”

                      De általuk annál inkább elveszíthetsz meglévő vagy potenciális puncit. Amolyan modern lovagi torna, anno párbajra hívták ki egymást, most odamegy és lazán közli a tényállást, hogy ő mekkora király. És mivel mindezt szerényen teszi, kihangsúlyozva, hogy ő mennyit küzdött érte, a csajnál érzelmi húrokat pendít meg és az már el is kezd érdeklődni iránta.

                      “férfias tartás, férfias kommunikáció és férfias viselkedés – szilárd meggyőződésem, hogy ebben fogod megtalálni a “láthatatlan mező” kulcsát.”

                      Akkor vázolom: Alapvetően szkeptikus beállítottságú ember vagyok, aki szeret megbizonyosodni a dolgok működéséről. Nyitott vagyok mindenre, de csak azokat a dolgokat szeretem követni, aminek a működése bizonyítást nyert. Rám még a placebo sem hat.

                      Már régóta keresek olyan vállalkozó kedvű embereket, akik segítségével ki lehetne próbálni, hogy ugyanaz az ember más ruházatban vajon mennyivel kelti fel jobban a nők érdeklődését, illetve más-más stílust és élettörténetet előadva mennyire kerül közel a szexhez. Illetve lepukkant ruházatban egy 190-es, izmos, jóképű adonisz mennyivel lesz sikeresebb.

                      Mert elérhető célokért bármennyit hajlandó vagyok küzdeni, de elérhetetlen célokért egy percet sem, akkor inkább alternatív vonalon próbálok meg kompenzálni (pl. magas jövedelem és prostizás, illetve később szexrobotok).

                      Kezdetben én is örültem neki, hogy mekkora királyság, hogy mennyi telefonszámot szereztem, aztán rájöttem, hogy mekkorát kaszálnak a pua oktatók ezen az egészen és a sok marha még ingyen testimonals videókat is csinál, mert elhiszi, hogy működik. Közben meg a valóság, hogy mikor az addig “bocsánat, hogy élek” srác magabiztos fellépéssel ledumálja a csajt, akkor – mivel sok nő eleve szubmisszív beállítottságú – a nő a védekező repertoárjának minden eszközét beveti (sokan erre hiszik azt, hogy shit tesztek), majd végül megkönnyebbülve ad egy telefonszámot vagy Facebookot, hogy ennek fejében elválhatnak útjaik és máris jön a “Na ugye, hogy működik a módszerünk, kedves Béla! Mennyi telefonszámot szereztél ma?”

                      És mielőtt megint felhúznád magad, ezzel nem azt mondom, hogy ne fejlődj. Csak azt, hogy egy nyamvadt telefonszámszerzés még nem teljesítmény, magabiztos fellépéssel kb. a nők 80-90%-a fog elérhetőséget adni és az a maradék 10% nem, aki elég határozott ahhoz, hogy elküldjön a bús picsába, ha tovább nyomulsz.

                      Ráadásul a nők imádnak válogatni. Ruhákat, cipőket, kozmetikai szereket és pasikat is. És nehezen döntenek. És imádnak beszélgetni is. Szóval valóságos háremük van béta jelöltekből, akik csak arra várnak, hogy “Na, majd most talán, ma éjszaka talán felmehetek hozzá, mert már flörtöl velem.” És ennél nagyobbat sokszor nem is tévedhetnek.

                      “A felső 20% messze lakik.”

                      Ez a globalizáció előtt még valóban így volt, de ma már a nagyvárosokban mindenféle ember megfordul, beleértve a külföldieket is. Ha nyelvet beszél a csaj akár külföldi pasija is lehet. Ha elmegy, annál jobb. Egy feszültségoldó szex egy alfával és közben tartja a kapcsolatot a bétával. Versenyezzél már egy holland vagy norvég sráccal, esetleg egy négerrel, aki itt él Pesten, maximum másik kerületben. Az meg nincs olyan messze. Meg versenyezzél már a sok kis budapesti mikrocelebbel.

                      Még egy random szórakozóhelyen sem leszel benne a felső 20%-ban. Maximum egy zártkörű házibulin, ahol oda van figyelve az ivararányra.

                      “mindent megteszel, hogy bekerülj a felső 20%-ba, és akkor megdugod azokat, akiket a felső 20% dug.”

                      Ez a legfőbb célom.

                      “vagy azokat akiken látod, hogy te nagyon bejössz nekik.”

                      Hát ha arra várnék, hogy lássak olyan nőt, akinek nagyon bejövök, akkor talán még mindig szűz lennék. Rengeteg nőnek vagyok szimpatikus emberként, viszont nagyon kevés nőnek jövök be férfiként.

                      Tehát már csak ezekből kiindulva is kérdőjeles, hogy van-e esélyem bekerülni a felső 20%-ba. De ettől még ezt tettem fel elsőszámú célnak, ugyanis nekem kell az az érzés, hogy bejövök egy nőnek. Engem ne azért válasszon senki, mert “kedves, aranyos, eleget küzdött értem” meg még csak ne is azért, mert esetleg nagyon tróger pasijai voltak, mert az nem vonzalom, hanem langyos víz…

                      “Mondok én neked valamit: én egy vas nélkül, hatvanöt kilóra lefogyva, enyhén őszülő halántékkal lementem a hétvégén egy buliba, és csajoztam.”

                      Milyen bulikba jársz te, ahol egyetlen vas nélkül beengednek? Még egy házibuliba is illik piát vinni vagy x összeggel beszállni ha nem te vagy a házigazda vagy a DJ.

                      “És ha nekem sikerül, akkor neked is sikerülnie kell. Mert ez nem Mission Impossible, ez szimpla oldschool BECSAJOZÁS! :)”

                      Mert te valójában alfa vagy, meg segít egy kicsit a heroinos múlt is. A nők szeretik a megjavult rosszfiúkat és náluk ez a múltad felér egy háborús veterános, sittes vagy hasonló izgalmas sztorival. Meg azért benne voltál az élet sűrűjében, prosti barátnő aki téged akart pénzelni? Ez is egy magasan alfa vonás. Még a PUA körökben is van egy ilyen értékes skalp kategória, hogy szedj fel egy sztriptíztáncosnőt vagy prostit (úgy értve, hogy pénz nélkül, csak miattad, a külsőd és a személyiséged miatt szexeljen veled).

                      Inkább az érdekelne, hogy hogyan kezdődött el a személyiségfejlődésed. Hogyan lettél izgalmas és vonzó a nők számára? Mert oké, hogy Red Pill meg PUA, meg férfias nonverbális kommunikáció, de ez kevés. Neked kell a legjobban tudnod, ha igaz a múltad, hogy tényleg leszartak a csajok (és nem csak a heroin miatt épp te szartad le azokat akik esetleg érdeklődtek volna irántad már akkor is), most pedig sikeres vagy a csajozásban.

                      0     0
                    • De általuk annál inkább elveszíthetsz meglévő vagy potenciális puncit. Amolyan modern lovagi torna, anno párbajra hívták ki egymást, most odamegy és lazán közli a tényállást, hogy ő mekkora király. És mivel mindezt szerényen teszi, kihangsúlyozva, hogy ő mennyit küzdött érte, a csajnál érzelmi húrokat pendít meg és az már el is kezd érdeklődni iránta.

                      Ezt úgy érted, hogy a te jelenlétedben, olyan csajnál, akit éppen te fűzöl??? Akkor azt mondod a csajnak, hogy: “Ennek a srácnak nagyon tetszel. Én simán találok magamnak mást, de neki lehet hogy te vagy az egyetlen esélye, hogy jól végződjön az estéje. Úgyhogy neki adlak!” és huncut mosollyal, leheletfinoman és jelzésszerűen picit felé tolod a csajt, te pedig otthagyod őket. Garantálom, hogy nem fogja lecsapni a kezedről, és a csaj tíz perc múlva újra ott lesz melletted.

                      Már régóta keresek olyan vállalkozó kedvű embereket, akik segítségével ki lehetne próbálni, hogy ugyanaz az ember más ruházatban vajon mennyivel kelti fel jobban a nők érdeklődését, illetve más-más stílust és élettörténetet előadva mennyire kerül közel a szexhez. Illetve lepukkant ruházatban egy 190-es, izmos, jóképű adonisz mennyivel lesz sikeresebb.

                      Mi értelme lenne azt kutatni, hogy egy másik ember mivel sikeresebb? Kutasd inkább azt, hogy konkrétan te milyen ruhában, milyen szöveggel vagy sikeres! Totál elérhető cél, és sokkal jobban fogod érezni magadat közben, sokkal jobb móka lesz mintha a szomszéd Józsi esetében ugyanezt a tevékenységét figyelnéd.

                      És mielőtt megint felhúznád magad, ezzel nem azt mondom, hogy ne fejlődj. Csak azt, hogy egy nyamvadt telefonszámszerzés még nem teljesítmény, magabiztos fellépéssel kb. a nők 80-90%-a fog elérhetőséget adni és az a maradék 10% nem, aki elég határozott ahhoz, hogy elküldjön a bús picsába, ha tovább nyomulsz.

                      Szex egy jó nővel. Ez az egyetlen olyan dolog, amit “eredmény” címszó alatt lefűzhetünk. Ebben szerintem mindkettőnk véleménye megegyezik. Ami ettől kevesebb, az a “semmi” címszó alá kerül. Amelyik nőt nem dugja az ember, annak a nőnek az ember senkije és semmije.

                      Ez a legfőbb célom.

                      Akkor tervezd meg a célod eléréséhez szükséges lépéseket, és valósítsd meg őket a gyakorlatban. Szurkolok neked, hajrá! A csajozással viszont ne várj addig, amíg eléred ezt a célt! Csajozz nyugodtan annak biztos tudatában, hogy már úgy is effelé a cél felé haladsz! Természetesen észben tartva a fokozatosság, illetve a minimális erőfeszítéssel, minimális befektetéssel történő profit-maximalizálás elvét. Nem biztos, hogy csak a tökéletesség az elfogadható, a lényeg annak az állapotnak az elérése, amikor már megkapod a nőket akiket kívánsz, nem igaz?

                      Milyen bulikba jársz te, ahol egyetlen vas nélkül beengednek? Még egy házibuliba is illik piát vinni vagy x összeggel beszállni ha nem te vagy a házigazda vagy a DJ.

                      Jó, nyilván a belépőjegyet kifizettem, meg tudtam inni egy kávét, de mondjuk taxival már nem tudtam volna hazamenni, ilyen értelemben gondoltam. Amúgy én az ilyen underground-típusú techno partikat szeretem. Ahova ha lemész, bárki vagy, bármilyen ruhában, elfogadnak ha jó arc vagy és szereted ezt a zenét. Minimal techno, progressive psytrance, ilyesmi bulik a bejövősek.

                      Mert te valójában alfa vagy, meg segít egy kicsit a heroinos múlt is.

                      Vicces dolog, de mindig is eltitkoltam a nők elől, mert szégyelltem, és úgy gondoltam, hogy normális nő szóba sem állna velem ha tudnák. De csoporton is mondták a többiek, hogy vannak nők, akik a drogosokat valamiért izgibbnek találják, pedig mi tudjuk, hogy a valóságban szutyok tróger vesztesek vagyunk. Ekkor kigyúlt a kis lámpa az én hátsó agyamban is, hogy hoppá, lehet hogy ebből még valami pozitív dolgot is ki lehetne hozni? De mondjuk azóta sem reklámozom. Lett volna amúgy egy lány, aki még így is elfogadott volna, de nála én döntöttem szándékosan úgy, hogy kimaradok az életéből, mert picit beleszerettem, és nem akartam rossz hatással lenni rá. Ő most boldog mással, és én ennek örülök.

                      most pedig sikeres vagy a csajozásban

                      Nem úgy általában a csajozásban, meg nem úgy általában a nőknél lettem mostanában sikeresebb. Általában véve a nők 90%-a le se köp. A felelősségteljes anyák az én fényképemet mutogatják a kamasz lányaiknak, hogy nézd kislányom, azért kell minél szebbnek és minél okosabbnak legyél, hogy ne egy ilyen tróger tegye rá mocskos és szőrös mancsát a te szűzies, hófehér habtestedre. Nem. Én kizárólag azokra a nőkre koncentrálok, akik abba a típusba tartoznak, akik nagyon-nagyon az eseteim, és közülük szúrom ki azokat, akiknek én is bejövök. És jelenleg azt tartom fő küldetésemnek, hogy felkutassam az összes ilyen nőt!

                      Inkább az érdekelne, hogy hogyan kezdődött el a személyiségfejlődésed

                      Hát ugye ott voltam, és rájöttem, hogy amikor legutoljára nőt láttam ruha nélkül, az akkor volt, amikor még Gyurcsány Ferencék védték a magyar demokráciát a fasiszta csőcseléktől. És láttam a hírekben az Elliot Rodger-t, és totál megértettem a srácot, hogy mit csinált és miért. És olvastam a George Sodini-ről, és rájöttem hogy erre felé tartok én is, ha nem változik semmi, és arra is, hogy magától nem fog változni semmi, mert ő egy negyven-akárhány éves pali volt, tehát simán lehet, hogy ha minden ugyanígy megy tovább, akkor én is így járok.

                      És akkor olvastam egy Feminista cikket, hogy egy bizonyos hímsoviniszta Roosh V azt írta, hogy a PUA megmenthette volna Elliot Rodger-nek és áldozatainak az életét, és hogy ez mennyire gáz már és mennyire téves vélemény. És akkor ráklikkeltem arra az említett Roosh V cikkre. Így találtam rá a PUA/Red Pill/Manoszféra dologra, és a többi, ahogy mondani szokták, már történelem.

                      Nekem soha nem azzal volt a problémám, hogy ha megvan egy nő, akkor mit kezdjek vele. Imádom Édesapámat, ő a példaképem, én úgy bánok a nőkkel ahogy ő bánik szeretett Édesanyámmal. Csak azt nem tudtam soha korábban, hogy odáig hogyan kell eljutni, hogy a nő már ott legyen.

                      Iszonyatos “approach anxiety”-ban szenvedtem mindig is, megfejelve azzal, hogy valahogy elfojtottam magamban a férfiasságot és annak kimutatását, hogy férfiként szexuális lény is vagyok. Ennek okát pedig a Feminista kondicionálásban látom, amit életem során a nagyvilágtól kaptam. Ezért is gondolom, hogy alapból mindenkiben megvan ami a nőkhöz kell, és csak a világtól, a Feministáktól érkező téves indoktrináció hatására cselekedjük pont az ellenkezőjét, mint amit kéne.

                      És én emiatt végigszenvedtem a fél életemet. Erről nem beszéltem senkinek, mert vagány gyerek vagyok, meg különben is. Én is azt hittem, hogy a nők a külső és pénz alapján proaktívan választanak, és elhittem, hogy konkrétan zavarja őket, ha egy olyan férfi megy oda hozzájuk, aki nem hozza a társadalom szemében ideális pénz és kigyúrtság kombót. Amely téves kiindulásból logikusan következett hülye fejem számára, hogy az egyetlen esélyem a szexre az, ha elmegyek kurvázni…

                      És ennek a problémának a leküzdéséhez kaptam felbecsülhetetlen gyakorlati segítséget és jótanácsokat a PUA oldalakon, amiket a gyakorlatban is elkezdtem megvalósítani. Ez megmentette az életemet, helyre rakta a fejemet, és normalizálta a nőkhöz való viszonyomat. Bárcsak már fiatal koromban lett volna ilyen, de hát szerencsére férfi vagyok, még nem késő.

                       

                      0     0
                    • “A felelősségteljes anyák az én fényképemet mutogatják a kamasz lányaiknak, hogy nézd kislányom, azért kell minél szebbnek és minél okosabbnak legyél, hogy ne egy ilyen tróger tegye rá mocskos és szőrös mancsát a te szűzies, hófehér habtestedre.”

                      Pontosan ezért vagy alfa. Említettem már azt a sztorit, mikor a csajt úgy sikerült aznap este megdugnom, hogy durván konfrontálódtam a csaj anyjával és végül a csaj is kikelt a saját anyja ellen és mellém állt? Amíg én voltam a cukifiú, aki jóba volt az anyjával és az apjával is, addig langyosvíz kategória voltam, akivel elvolt a csaj. Amikor eldurrant az agyam, akkor pár órára alfa lett belőlem. Igaz, utána nem lett semmi, mert pont az volt a baja a csajnak, hogy túlságosan a családja árnyékában él és megfelelési kényszere van, de ez a nagy könyvben megírt alfa tulajdonság, hogy a szülők óvják tőled a lányaikat. És a lányaiknak pont ettől vagy rohadtul izgalmas.

                      “Iszonyatos “approach anxiety”-ban szenvedtem mindig is, megfejelve azzal, hogy valahogy elfojtottam magamban a férfiasságot és annak kimutatását, hogy férfiként szexuális lény is vagyok.”

                      Én az “approach anxiety”-t küzdöttem le legelőször, aztán jött az, hogy én csinálom rosszul, aztán jött az, hogy már durván tudatosan figyeltem arra, hogy jól csináljam, aztán jött az, hogy azért csinálom rosszul, mert nem a megfelelő nőket választom és nem figyelek eléggé az IOI-re. Aztán jött az, hogy baszhatom, mert ha nincs IOI, akkor nincs kit leszólítanom, ha véletlenül nagyon ritkán van, akkor pedig inkább “keep anxiety” van jelen, mert annyira ritkán van ilyesmi, hogy megbecsülöm. Mint a szomjazó busman a kaktuszból kifacsart pár deci ivóvizet.

                      És így jutottam el a jelen helyzetemig, hogy mi a kibaszott gáz van velem, amiért alapjáraton nem érdeklődnek irántam a nők? Nem vagyok torzszülött meg semmi, de talán ha én lennék az Elefántember is jobban megnéznének, illetve viszonoznák a szemkontaktust.

                      “Én is azt hittem, hogy a nők a külső és pénz alapján proaktívan választanak, és elhittem, hogy konkrétan zavarja őket, ha egy olyan férfi megy oda hozzájuk, aki nem hozza a társadalom szemében ideális pénz és kigyúrtság kombót.”

                      Árnyalnám. A nők többsége itthon szelektíven feminista. A számukra pozitív (vagy inkább úgy fogalmazok, kényelmes) dolgokat megtartják, a negatívakat viszont elvetik. De ez egyrészt tipikus magyar szokás is, csak a nőkben is kivetül a feminizmusra vonatkoztatva. Ha sikeressé válik egy nő, kérkedik vele, hogy ő az erős nő, aki saját erőből ezt elérte. Ha sikertelen lesz, akkor ő a gyenge nő és a férfi dolga az, hogy megteremtse a családalapításhoz szükséges anyagiakat és egyáltalán örüljön, hogy ő dolgozik a Tescoban, vannak férfiak akik örömmel eltartanák, csak hát ő nem esik hasra a pénztől, neki ennél több kell.

                      Szóval a többség még mindig csak maximum a top 5%-ot szólítja le vagy nyomul egyértelműen, a felső 20% maradéka, az 5% alatti 15%-ra maximum csábítóan mosolyognak vagy bejelölik Facebookon. Az alatta lévőkre pedig még annyit sem.

                      És itt jön képbe az, hogy ezek a nők vágynak ugyanúgy társra, de a passzivitásuk miatt beérik egy aktívabb bétával. Egyéni habitustól és sérülési szinttől (simán csak hanyagolták, vagy megdugták páran és eldobták, esetleg sokan megdugták és sokan eldobták) függően a kockázatvállalási szint (megbecsüljem vagy lecseréljem egy jobbra?) változik. Biztos én vagyok túlérzékeny ezekre az ingerekre, de szar mikor azt látja az ember, hogy a nője másra vágyakozik, akit nem kaphat meg, illetve aki leszarja őt, de beéri vele.

                      “És ennek a problémának a leküzdéséhez kaptam felbecsülhetetlen gyakorlati segítséget és jótanácsokat a PUA oldalakon, amiket a gyakorlatban is elkezdtem megvalósítani.”

                      Tehát eleve egy vagány gyerek voltál, csak senkitől nem kaptad meg a nők felszedéséhez szükséges instrukciókat. Vagyis elég volt az új információkat beolvasztanod a már meglévő ismereteid közé és nem a teljes személyiségedet kellett átírni hozzá. Sheldon Cooperből átváltozni Barney Stinsonná. Mert ez sokkal nehezebb dolog és az elemzői, agyalós alapszemélyiség miatt folyamatosan felugranak a kérdőjelek, hogy “Lehetséges célt érni? Lehetséges csípőből tüzelős, laza csávóvá válni, aki úgy tud szexuális utalásokat tenni, hogy a nő nem érzi tőle kényelmetlenül magát?”

                      0     0
                    • Én az “approach anxiety”-t küzdöttem le legelőször, aztán jött az, hogy én csinálom rosszul, aztán jött az, hogy már durván tudatosan figyeltem arra, hogy jól csináljam, aztán jött az, hogy azért csinálom rosszul, mert nem a megfelelő nőket választom és nem figyelek eléggé az IOI-re. Aztán jött az, hogy baszhatom, mert ha nincs IOI, akkor nincs kit leszólítanom, ha véletlenül nagyon ritkán van, akkor pedig inkább “keep anxiety” van jelen, mert annyira ritkán van ilyesmi, hogy megbecsülöm. Mint a szomjazó busman a kaktuszból kifacsart pár deci ivóvizet.

                      És így jutottam el a jelen helyzetemig, hogy mi a kibaszott gáz van velem, amiért alapjáraton nem érdeklődnek irántam a nők? Nem vagyok torzszülött meg semmi, de talán ha én lennék az Elefántember is jobban megnéznének, illetve viszonoznák a szemkontaktust.

                      Ide a rozsdás bökőt, hogy női szemmel nézve külsőleg semmi gáz nincs veled, és hogy bármit is gondolnak rólad, annak köze nincs ahhoz, ahogy te látod magadat. Ez nekem is lassan esett csak le, hogy az emberek teljesen másnak látnak, mint ahogy én látom magamat, a kettő köszönő viszonyban sincs egymással.

                      Egy nőnek halvány fogalma sincs, hogy mi zajlik benned. Ő csak a viselkedésedből tud következtetni – ezért is sikeres az amit a PUA tanácsol, hogy “fake it till you make it”. A viselkedéseden fog múlni, hogy alfának vagy bétának lát, nem pedig azon, hogy ránézésre a külsőd alapján a 20% legszebb férfi közé tartozol-e. Amúgy minden ember 5 másodperc alatt el tudja dönteni, hogy a másik szóba jöhet-e nála, és nem csak a testi vonzalom alapján, hanem egy időben a kisugárzás alapján is.

                      Én sosem találkoztam veled személyesen, és kicsit merész dolog lenne kommentek alapján kisugárzásra következtetni. Mégis, ha csak azokat veszem alapul, én NEM azt érzem, hogy egy kiegyensúlyozott, önmagával békében lévő ember lennél. Hogy sugároznád a magabiztosságot és érzelmi biztonságot, aki mellett egy nő azt érezné, hogy nem tudom miért, de emellett a fiú mellett olyan jól érzem magamat, ezzel olyan jó együtt lenni. És pontosan tudom, hogy ennek az oka a korábbi sikertelenséged a nőknél, a lányokkal korábban, fiatalon szerzett negatív élményeid. Tudom, mert én is innen indultam. Mert én is voltam ilyen lelkiállapotban. És ilyen lelkiállapotban én mindig sikertelen voltam.

                      Tégy meg nekem valamit. Menj el egy jóga-órára, hatha-jógára mondjuk, ahol az óra végén van meditáció. Nagyon jó nők szoktak jógára járni, már csak ezért is érdemes. És amikor óra végén megérkezel a nagyon pozitív tudatállapotba, abban a tudatállapotban próbálj aznap este csajozni. Alapból én is totál befordult vagyok, de én ez ellen szintén főleg a jógázással küzdök. És a csajozási eredményeim amikor befordulva próbálkozom, meg amikor pozitív tudatállapotban próbálkozom, ég és föld. Össze sem lehet hasonlítani. Ez egy gyakorlati tanács, ami nálam bevált. Remélem hogy ezzel neked is egy jó ötletet adtam.

                      Árnyalnám. A nők többsége itthon szelektíven feminista.

                      Nemcsak itthon, hanem mindenhol. A Feminizmus valójában nem női mozgalom, és a legtöbb csaj eszmeileg és ideológiailag totál képzetlen és teljesen fogalmatlan. Amikor olyanokat mondok nekik vita közben, hogy Frankfurti Iskola, meg kultúrmarxizmus, meg kritikai teória, többségük csak néz, mint borjú az új kapura.

                      Szóval a többség még mindig csak maximum a top 5%-ot szólítja le vagy nyomul egyértelműen, a felső 20% maradéka, az 5% alatti 15%-ra maximum csábítóan mosolyognak vagy bejelölik Facebookon. Az alatta lévőkre pedig még annyit sem.

                      Én továbbra is azt látom, hogy a nők 99%-a továbbra is azt várja, hogy a férfi nyomuljon rá. Nem mondom, hogy ellenükre van ha a felső 20% teszi ezt, de tőlük is azt várja, hogy a férfi nyomuljon. Arra várni, hogy ők nyomuljanak rád, és haragudni és fújni rájuk ha nem teszik, az olyan elvárás a nők irányába, ami alaptermészetükkel ellenkezik.

                      Már csak azért is, mert a nő nem tudhatja, hogy a férfinak akire rányomul, tetszik-e. Te is tudod, az approach anxiety kapcsán, hogy egy férfinek milyen nehéz ez. Akkor gondold el, egy nőnek az egója, az egész világképe, magáról mint nőről alkotott képe milyen szinten sérülne, ha rányomulna olyan férfiakra, akik esetleg azt is mondhatnák neki, hogy nem. A nők azért olyan kis magabiztosak, mert eleve azok a férfiak mennek oda hozzájuk, akinek tetszenek. Ha nem így lenne, tudod hol lennének magabiztosak a nők? Hah…

                      Sheldon Cooperből átváltozni Barney Stinsonná. Mert ez sokkal nehezebb dolog és az elemzői, agyalós alapszemélyiség miatt folyamatosan felugranak a kérdőjelek, hogy “Lehetséges célt érni? Lehetséges csípőből tüzelős, laza csávóvá válni, aki úgy tud szexuális utalásokat tenni, hogy a nő nem érzi tőle kényelmetlenül magát?”

                      Egyszerűen nem hiszem, hogy neked a személyiségeddel gond lenne. Hogy azt meg kellene változtatnod, és tulajdonképpen valaki mássá kellene válnod, ennek nincs értelme. A gondolkodás és a viselkedés a lényeg, hogy a legférfiasabb, legvagányabb oldaladat mutasd a nőknek. Lefogadom, hogy a többi srác felé azt mutatod. Mutasd ugyanazt a nők felé is.

                      Azt várni, hogy alapból megkívánjon, alapból elfogadjon téged egy nő, és azonnal szubmisszív legyen, az egész egyszerűen irreális vágy. Ez a férfi-női dinamika lényege, mindennek, de tényleg mindennek az alapja, hogy a nő meghódításáből fakad a férfi iránti szubmissziója, nem pedig abból, hogy a testedet látva ellenállhatatlanul rádkívánt! És ez a hódítás nem valami automatikus folyamat, úgy is mondhatnám, hogy küzdenek ellene, hogy nem mindenki által hagyják legyőzetni magukat….

                      Csak a testi vonzalomra koncentrálva azt vetíted ki a nőkre, ahogy te magad gondolkodsz róluk, vagyis hogy a nő teste és testi vonzereje a legfontosabb számodra, ez a választásod alapja, és azt feltételezed, hogy ők ugyanígy vannak a férfiakkal. Ez teljesen logikusnak látszik férfiaggyal, csakhogy a valóságban, pont az ellentétes oldalán állva a dinamikának, a nők teljesen máshogy gondolkoznak, mint ahogy azt feltételezed. Ezt nagyon fontos tudni!

                      És a meghódításuk egy folyamat, ami mint fentebb írtam, nem automatikus. Tulajdonképpen arról van szó, hogy míg te azonnal megkívánod őt, addig neki előbb meg kell győződnie arról, hogy te úgymond igazi férfi vagy-e, még ha tetszel is neki. Amiről mi beszélgetünk, azt le lehet fordítani ilyen szemszögből úgy is, hogy milyen gyorsan tudjuk őket meggyőzni arról, hogy mi bizony azok vagyunk. Te azt vallod, azt szeretnéd, hogy ez azonnali hatállyal történjen, különben szart sem ér az egész. Én azt mondom, érdemes erre rászánni az időt, mert megéri. :)

                      0     0
                    • Ha folytatjátok akkor szerintem vigyétek ki a beszélgetést mert egyrészt érdekes, másrészt a hosszú kommentek eléggé gázul néznek ki belsőként.

                      A beszélgetésekhez: Nagyon-nagyon kevés férfi van, akihez odamennek a nők. A férfiak többségének alapból erőfeszítéseket kell tennie.

                      A menő srácról őrzött képed nagyon klisés. A személyiségednek megfelelőt kell hoznod és nem lesz semmi gond. Egy extrovertált kommunikatív alaknak egy páváskodó, kissé köcsög stílus sikeres lehet, egy zárkózottabb kevésbé kommunikatív személynek meg teszem azt egy byroni borongásba burkolózó fekete figura lehet célravezető. A kamu álcákon könnyű átlátni és nehéz fenntartani. De nem is szükséges. Nem másnak kell lenned, hanem önmagad legobb, feltupírozott változatának. Szóval inkább arra kellene koncentrálni, hogy milyen vagy nem pedig arra hogy milyen nem vagy.

                      Kettőtök mondanivalójában a legnagyobb különbséget a hozzáállásban látom.

                      0     0
          • Írhatnék válaszként én is egy jó hosszú posztot, de inkább megfordítanám a dolgot:

            Oké, tegyük fel, hogy így van minden, ahogy írod. Rendben.

            És akkor mi következik mindebből? Vagy, ahogy Lenin elvtárs is felvetette egyik leghíresebb pamfletjében: Mi a teendő?

            Akár általánosságban nézve is, mondjuk társadalmi szinten, de elsősorban és különös tekintettel személyesen rád nézve, és gyakorlati szempontból?

            Tehát mi következik mindebből? Mi a gyakorlati teendő? Mi a működőképes megoldás, ami sikeres választ jelent a felmerülő problémára?

            (Zárójeles kérdés: jól tippelek, hogy kb. huszas éveidben jársz? Zárójel bezárva.)

            0     0
            • “ Vagy, ahogy Lenin elvtárs is felvetette egyik leghíresebb pamfletjében”

              Mondott olyat is, hogy “tanulni, tanulni, tanulni” és olyat is, hogy “ami nem megy, azt nem kell erőltetni”. Melyikre gondolsz? :D

              “jól tippelek, hogy kb. huszas éveidben jársz?”

              A végén, de még egyelőre igen. De ettől még nem leszek szerintem 30 fölött sem népszerűbb a nők körében, ha csak nem szakad rám egy komolyabb vagyon (ami esélytelen). Meg amúgy sem akarok béta tulajdonságokkal csajozni. Nekem az kell, hogy önmagamért szeressenek a nők. Hogy ha rám néznek szexuális vágy ébredjen bennük, függetlenül attól, hogy előzőleg megtudták volna, hogy valójában csöves vagy milliárdos CEO vagyok-e. A külsőm, a fizikai habitusom, kiállásom ébresszen bennük szexuális vágyat és nedvesedjenek tőle. Ha ez nincs, akkor sosem lehetek igazán alfa, maximum pénzzel kompenzáló balfasz béta.

              Amiből maximum akkor tudok jól kijönni, ha millió feletti a jövedelmem és annak egy csekély százalékát költöm a nőkre. Akkor mondhatni, béta vagyok, de az erőforrásaim csupán olyan mértékben csapolják meg, mint egy szúnyog vagy kullancs azt a pár nanoliter vért, amit kiszív belőlem. Tehát kvalitásaimhoz mérten megéri jövedelmem x százalékát kurvákra költenem. De kizárólag ebben az esetben, ez alatt mondhatni luxustermék a hagyományos pina is.

              0     0
              • Hofi szerint nem is az mondta hogy tanulni, tanulni, tanulni, hanem hogy felejteni, felejteni, felejteni.

                1     0
              • Nekem az kell, hogy önmagamért szeressenek a nők.

                Drága édesanyád az egyetlen nő. aki önmagadért szeret, más ilyen nem lesz se nálad, se más férfi életében.

                Hogy ha rám néznek szexuális vágy ébredjen bennük, függetlenül attól, hogy előzőleg megtudták volna, hogy valójában csöves vagy milliárdos CEO vagyok-e. A külsőm, a fizikai habitusom, kiállásom ébresszen bennük szexuális vágyat és nedvesedjenek tőle. Ha ez nincs, akkor sosem lehetek igazán alfa, maximum pénzzel kompenzáló balfasz béta.

                Roppant dicséretes elképzelés. Heti hány órát töltesz jelenleg a konditeremben, hogy ezt a célodat elérd? Csinálsz mellette kardio vagy küzdősport-edzéseket is,  táplálékkiegészítőre mennyit költesz? Betartod a 48 óra pihenőidőt, nyújtasz, lazítasz rendesen? Lábnapot nem hagyod ki? Régóta edzel, hogy ezt a célodat elérd, vagy még csak mostanában jöttél rá erre, hogy erre vágysz, és nemrég kezdted el a nehéz, súlyzós edzéseket?

                És most elárulok neked egy titkot. Egy átlag heteroszexuális nő számára egy átlag heteroszexuális férfi teste ugyanúgy szexuálisan vonzó, mint egy átlag hetero férfinak egy átlag hetero nőé. A kigyúrtság, a tökéletes test ezen felül már csak extra, de nem alap, ugyanúgy ahogy mi sem csak egy 10/10-es nővel élvezzük a szexet.

                Neked arról fogalmad sincs, hogy hány nő kívánt rád, amíg nem mentél oda és próbáltad meg elcsábítani. Mert azt remélem, hogy még ha el is éred célodat és a tökéletes testedért extra erősen izgulnak rád, azt azért nem fogod tőlük elvárni, hogy ők menjenek oda hozzád és jelezzék neked azt a tényt, hogy rádizgultak?

                0     0
                • Speciel én még nem csajoztam legalábbis ha igen az mindig kudarc volt, szégyen nem szégyen de engem felszedtek a lányok, jó persze nem sok 3 rövidebb kapcsolat és egy hosszú volt idáig ami kicsit hosszabbra sikerült mint kellett volna! A miértekre itt megkaptam a válaszokat, és arra is hogy miért nem is lessz most egy jó darabig újra nőm! :) Ahogy már írták a pu..iért így vagy úgy fizetni kell, jelenleg másra kell a pénz és idő. :D

                  0     0
                  • Csajozzál csak nyugodtan, mert ahogy azt izomtibi is megírta Magilla bekombinál című alapkönyvében és bestsellerében, “a jóképűen csajozás a szegények sportja”. Nem vagy milliárdos, nem vagy kigyúrt, (csak tippelek, ha bármelyik vagy, szólj) tehát ha felszedtek a lányok, akkor logikailag kizárásos alapon csak jóképű lehetsz. Ami bármit jelent ami egy fokkal szebb az ördögnél.

                    Amióta megváltozott a mentalitásom, a nők megjegyzik, hogy jóképű vagyok. Én ezen magamban jókat mosolygok: akkor húsz évvel ezelőtt is az kellett volna legyek, oszt mégsem szóltatok. Mert nem is az arcomon múlt, hanem hogy mit lát amikor belenéz a szemembe…

                    Arról már nem is merek beszélni kigyúrtságra és pénzre rákattant barátunknak, hogy bizonyos gyakorlással az ember pontosan ráérez a nőknél, a szeméből, a nézéséből, a mozdulataiból, a viselkedéséből arra, hogy érdemes odamennie és próbálkoznia, illetve hogy lesz-e valami az estéből vagy sem.

                    Tehát gyakorlatilag kiszúrod akár az általad említett, téged felszedni akaró, vagy akár barátunk által említett, úgymond “rádizguló” lányokat. Mondom mindezt 170 centis és 65 kilós, tömény patriarchális elnyomásként, vagyis hát görög isten, na az pont nem vagyok, és anyámtól kérek cigire, anyagilag kb. annyira lent vagyok.

                    0     0
                • “Neked arról fogalmad sincs, hogy hány nő kívánt rád, amíg nem mentél oda és próbáltad meg elcsábítani.”

                  De nagyjából tudok rá következtetni már csak abból, hogy hányan kerülik még a szemkontaktust is, miközben más férfiak iránt érdeklődést mutatnak.

                  A PUA megtanított arra, hogy ne féljek leszólítani a nőket, mert nem harapnak és csak nagyon kevés aki alpári módon reagál ha én normális vagyok. Viszont arra már magamtól kellett rájönnöm, hogy ha a nő elsőre nem szúrt ki engem, akkor abból szex maximum több hetes tortúrák árán lesz, (de többnyire még úgy sem), de ha mégis, akkor is csak ha tudatos manipulációval terelem ennek irányába a dolgokat, különben a csaj képes lenne sokkal tovább várni és múltbéli csalódásokra, “nála nem a szex a központi kérdés” és még számtalan másik kifogásra hivatkozva engem jobban megismerni, hiszen “szimpatikus vagy, jól érzem magam veled, miért akarod ennyire elsietni?”

                  Kezdek egyre inkább arra gondolni, hogy teljesen mindegy milyen közegben mozgok, én azokkal a nőkkel tudok csak kapcsolatot teremteni, akik így gondolkodnak és ha néha meg is dugják őket az ital vagy egyéb hatása alatt történik vagy éppen olyan érzelmi állapotban vannak. Valahogy a könnyűvérű nőknek nem jövök be.

                  És ha evolúcióbiológiailag nézzük simán lehet, hogy van x típus, akikből szexuális vonzalmat tudok kiváltani és az x típus nagy része nem a könnyűvérű nő.

                  Beszélgettem párszor erről olyanokkal, akiknek tök könnyen megy a csajozás és ők meg mindig arról panaszkodnak, hogy ők bármit megtennének azért, ha normális párkapcsolatot ki tudnának alakítani, némelyik még azt is mondta, hogy ha összehozom őt x vagy y nővel (akiért történetesen ő teper én meg szimpatikus vagyok neki), akkor segít nekem cserébe olyan nőket találni, akik könnyen adják magukat. De ez sajnos nem így működik, főleg frigid fapicsáknál nem így működik.

                  “azt azért nem fogod tőlük elvárni, hogy ők menjenek oda hozzád és jelezzék neked azt a tényt, hogy rádizgultak?”

                  Foxtrott28 is megadta a választ, hogy neki bizony előfordultak ilyenek, de én is tapasztaltam már a környezetemben és szerintem ha nyitott szemmel jársz, akkor te is, hogy vannak férfiak, akikre rá vannak kattanva a nők. Túlzottan nem akarom leegyszerűsíteni, hiszen nem is úgy működik, hogy “Szia, tetszel nekem, lenne kedved megdugni?” mert ilyen még pornóban is túl direkt ismerkedés. De van az, akinek elég pl. annyi, hogy “Szia, nem tudod merre van a xy előadóterem/igazgató irodája?” majd az útbaigazítás után már a csaj megy oda, hogy “Szia, látom új vagy még errefelé, nem lenne kedved meginni valamit/eljönni velem ide/oda mert én sem ismerek errefelé túl sok mindenkit?” és még milliónyi forgatókönyv van.

                   

                  “Mondom mindezt 170 centis és 65 kilós, tömény patriarchális elnyomásként, vagyis hát görög isten, na az pont nem vagyok, és anyámtól kérek cigire, anyagilag kb. annyira lent vagyok.”

                  És ilyen külső tulajdonságokkal hány nőt tudsz kiszűrni, akik rád izgulnak? Milyen sikeraránnyal dolgozol? Az anyagi helyzeted itt maximum annyiban számít, hogy valószínűleg nem tudod hova vinni a csajt, max ha anyád nincs otthon, illetve ha cigit is úgy tarhálsz, akkor kóla+La Fiesta bor meg némi pékáru ami még megfizethető kategória, de rengeteg olyan alfa van, aki szintén ezen az anyagi szinten van és mégis tobzódnak körülöttük a nők.

                  Egyébként írtad feljebb, hogy drogoztál. Azokban az időkben gondolom volt egy rakás szexkapcsolatod és alkalmid.

                  Amúgy a kigyúrtságra csak annyira vagyok rákattanva, hogy egy sportos külső, ami közelebb áll a a Dávid szoborhoz, mint a fiatal Schwarzeneggerhez (ugyanis utóbbi már extrém és csak bizonyos szubkultúrákban jön be) nagyban megnöveli majdnem* minden nőnél az esélyeidet.

                  * Azért majdnem, mert mindig lesznek olyanok, akiknek pl. a teljesen kisfiús, izomgyenge alkat vagy a sörhasú pasik jönnek be, de akinek csak és kizárólag ez a típus jön be az nagyon ritka.

                  Ezen kívül stílusból viszont annyi van, mint égen a csillag, pl: emós, fültágítós, melírozott félhosszú felállós hajú páva, sportos, AirMax, izompóló, elegáns, öltöny, audemar piget óra, hip-hopos fullcap, deszkás, rapper ruházat, vastag aranylánc, pecsétgyűrű, bakancsos farmeros rocker, motoros-bőrdzsekis, raszta zenész, kockásinges, SZTK szemüveges hipszter, stb.

                  Ezen a téren kénytelen önmagadat adni, ha csak nem akarsz meghasonulni, mert bár csábító lehet pl. introvertált, rockzenét hallgató kockaként ábrándozni, hogy fullcapes rapperként vagy diszkós partiarcként fürtökben lógnának rajtad a csajok, de nem az vagy, nem lennél önmagad. Csak meghasonulnál tőle. Kivéve ha nagyon sok pénzed van és élvezed az adrenalinfröccsöt, mert akkor tudsz magadnak kreálni alternatív múltat.

                  De mivel minden stílust nem képviselhetsz, mert egymással ellentétesek meg kell találni azokat a közös értékeket, amik az emberiség történelme óta közös értéknek számítottak és ezáltal a nők legnagyobb halmazát fedik le.

                  Ilyen a sportosan izmos test, a magasság (ez genetikai adottság, sajnos te sem bírsz vele), az arcszerkezet (ez is genetikai adottság), illetve a pénz, vagyon, illetve ehhez tartozó magabiztosság, dominancia, egzisztencia, talpraesettség (a kettő visszahat egymásra).

                  0     0
                  • De nagyjából tudok rá következtetni már csak abból, hogy hányan kerülik még a szemkontaktust is, miközben más férfiak iránt érdeklődést mutatnak.

                    Ezzel mi a gond? A többi srácnak is kell hogy jusson nő, nem akarhatod mindet a magadénak. Aki már a szemkontaktust is kerüli, azzal szerintem ne is foglalkozz.

                    És ha evolúcióbiológiailag nézzük simán lehet, hogy van x típus, akikből szexuális vonzalmat tudok kiváltani és az x típus nagy része nem a könnyűvérű nő.

                    Nem mondasz hülyeséget. Nekem is van egy tipus akinek bejövök, és oltári szerencsémre ez pont az a típus, akiért én is oda vagyok. Win-win szituáció. amikor erre rájöttem, az életem egyik legnagyobb megnyugvása volt. Ha az esetedben ezek nem könnyűvérűek, gondolj arra, hogy legalább ha párkapcsolatba kerülsz vele, másokkal sem lesz könnyűvérű. A legtöbb ilyen nő amúgy nagyon odaadó az ágyban annak az egynek, akinek végül odaadja magát.

                    És ilyen külső tulajdonságokkal hány nőt tudsz kiszűrni, akik rád izgulnak? Milyen sikeraránnyal dolgozol? Az anyagi helyzeted itt maximum annyiban számít, hogy valószínűleg nem tudod hova vinni a csajt, max ha anyád nincs otthon, illetve ha cigit is úgy tarhálsz, akkor kóla+La Fiesta bor meg némi pékáru ami még megfizethető kategória, de rengeteg olyan alfa van, aki szintén ezen az anyagi szinten van és mégis tobzódnak körülöttük a nők.

                    Egyébként írtad feljebb, hogy drogoztál. Azokban az időkben gondolom volt egy rakás szexkapcsolatod és alkalmid.

                    Eleve úgy vagyok vele, hogy amelyik nő magasabb nálam vagy akkora mint én, azt meghagyom a nagyobbra nőtt srácoknak. Nekik is kell jusson valami, nem lehetek önző. :) Szóval lemegyek egy partira, ott van mondjuk háromezer ember, annak a fele nő. Ebből vannak huszan akik kisebbek nálam, és ebből mondjuk lesz egy, max 2, aki visszamosolyog. Ahhoz odamegyek, aztán vagy lesz valami vagy nem. A többivel nem foglalkozom, velük nincs dolgom, őket nem nekem kell boldogítsam, nincs közöm hozzájuk. Nem is álmodozom róluk, nem vágyakozom rájuk, különösebben az sem érdekel, hogy jó pasi vagyok-e szerintük vagy sem. Én azt a néhányat keresem, akihez érzem hogy valamiért közöm van vagy közöm lesz.

                    Cuccosként én egyedül voltam mint az ujjam, a mellett egyszerűen a nők vagy szex vagy párkapcsolat nem is érdekeltek.

                    Én amúgy pont mostanában találtam ki egy elméletet, hogy simán lehet pénz és izom nélkül csajozni, és a magam mulattatására igyekszem ezt az axiómát bizonyítani, mert unatkozom. Mondjuk idáig nem túl nagy meggyőződéssel, tulajdonképpen félgőzzel csináltam, de tény és való, jól szórakoztam közben.

                    Zárásképpen annyit írnék még, hogy szerintem a nők 90%-a olyan, hogy ha közelebbről ismernéd, akkor tuti nem is akarnál tőlük semmit. Én már a nők 90%-nak nemhogy tetszeni nem akarok, de kifejezetten díjaznám, ha hozzám se szólnának, sőt, ha nem is látnám őket. Legjobb lenne ha mindegyik inkább otthon lenne és főzne háziasszonyként meg nevelné a gyerekét, és nem kellene a világban beléjük botlani.

                    0     0
                    • “Zárásképpen annyit írnék még, hogy szerintem a nők 90%-a olyan, hogy ha közelebbről ismernéd, akkor tuti nem is akarnál tőlük semmit.”

                      Ezzel én már most így vagyok, pedig jócskán fiatalabb vagyok. :D

                      0     0
                    • “A többi srácnak is kell hogy jusson nő, nem akarhatod mindet a magadénak.”

                      De aránytalan az eloszlás. És a visszamosolygás még nem jelent semmit, nem ősközösségben élünk, hogy ilyenkor egyből lehet párosodni. Odamész, beszélgetsz és rájöttök, hogy két külön világ vagytok.

                      “Ha az esetedben ezek nem könnyűvérűek, gondolj arra, hogy legalább ha párkapcsolatba kerülsz vele, másokkal sem lesz könnyűvérű. A legtöbb ilyen nő amúgy nagyon odaadó az ágyban annak az egynek, akinek végül odaadja magát.”

                      De ha nem akarok párkapcsolatot, akkor eleve sakk-matt.

                      “Eleve úgy vagyok vele, hogy amelyik nő magasabb nálam vagy akkora mint én, azt meghagyom a nagyobbra nőtt srácoknak. Nekik is kell jusson valami, nem lehetek önző. :)”

                      Mintha túl sok választásod lenne. :D A magasság kérdés is érdekes, ugyanis mivel itt tisztán matematikai százalékok vannak, hiszen egy egzakt értékről van szó. És Van még valami, amit sokan nem vesznek figyelembe. Nagyon sok magas nőt annyira frusztrál a magassága, hogy erősen felülreprezentált lesz a férfi magassága és alulreprezentált a többi tulajdonsága. És őrületesen nagy szerelemnek kell lenni, hogy ezt áthidalja. Szóval kapásból az 175-180 fölötti nők a magas férfiak kiváltságai.

                      Ezekbe azért nem megyek bele jobban, mert a magasságon egyelőre még nem tudunk változtatni, olyasmin pedig felesleges rágódni, amin nem lehet változtatni. De ha már szóba került ebből is láthatod, hogy egy 180 alatti férfinek már kb. 20-30%-kal kevesebb potenciális nő jut.

                      “Nem is álmodozom róluk, nem vágyakozom rájuk, különösebben az sem érdekel, hogy jó pasi vagyok-e szerintük vagy sem.”

                      Ez eddig oké, a gond akkor van, ha ez a két visszamosolygó nő olyan, akit bottal sem piszkálnál meg.

                      “Én amúgy pont mostanában találtam ki egy elméletet, hogy simán lehet pénz és izom nélkül csajozni, és a magam mulattatására igyekszem ezt az axiómát bizonyítani”

                      Ennek a működését nagyon szeretném egyszer látni élőben is. :D

                      “Én már a nők 90%-nak nemhogy tetszeni nem akarok, de kifejezetten díjaznám, ha hozzám se szólnának”

                      Nem lettél te kicsit frusztrált ettől a “csak azoknak akarok bejönni, akiknek én is bejövök” dologtól? Mert ilyen magabiztos elméleti háttérrel falnod kéne a nőket.

                      0     0
                  • “Foxtrott28 is megadta a választ, hogy neki bizony előfordultak ilyenek,”

                    Nem, nem előfordultak hanem csak ilyen volt! :) Még egyéjszakás is csak ilyenek voltak!

                    Akiknél próbálkoztam sose jött össze semmi akármit csináltam mondtam, pedig azért már tisztába a voltam régóta hogy van olyan hogy szintkülönbség ami már nem áthidalható és az esély egyenlő a 0 val!

                    Nem vagyok sem jóképű sem kigyúrt se gazdag (inkább csóró, de munkám van és volt mindíg) beszélőkém átlagosnak mondhatom! Ja ahogy a nagy filmben:anyámmal élek, van egy macskám még egy babettám.

                    Lehet nem pontosan így volt a filmben de a lényeg adott. :)

                    0     0
                    • Nem, nem előfordultak hanem csak ilyen volt! :) Még egyéjszakás is csak ilyenek voltak!

                      De pont ez a csajozás lényege, nem? Vagy rosszul csinálom?

                      Lemész, beméred hogy neked kik lennének az eseteid, és közülük ki az aki nyitott rád. Akár annyira, hogy konkrétan odajön (most hogy belegondolok, nekem is volt ilyen!), akár csak annyi hogy rád mosolyog, vagy birizgálja a haját, vagy beveti azt, amit én magamban úgy neveztem el, hogy a nézés. Ettől neked elkezd a torkodban dobogni a szíved, de erőt veszel magadon, és leszólítod. Örültök egymásnak, ő jó pasinak tart, különben lekoptatna, meg már eleve nem ragyogott volna rád a csillag szemeivel, te jó nőnek tartod, különben nem mentél volna oda. Voila, mindenki boldog! Nem egy nagy megfejtés, nem kell hozzá külön diploma, de ennél jobbat én se tudok olyat kitalálni, ami tényleg működik.

                      1     0
                  • De aránytalan az eloszlás. És a visszamosolygás még nem jelent semmit, nem ősközösségben élünk, hogy ilyenkor egyből lehet párosodni. Odamész, beszélgetsz és rájöttök, hogy két külön világ vagytok.

                    Az élet nehéz és igazságtalan. Az hogy más srácok milyen eloszlásban, darabra hány és mennyire jó nőket kapnak meg azok közül akiket én nem, azt egyszerűen nem látom be, hogy hol érint engem. Áldásom rájuk, és sok sikert kívánok nekik.

                    A két külön világot hogy érted? Már azon túl, hogy a férfi és a nő az alapból két külön világ. De ha magyar a lány, akkor ugyanazon a nyelven beszélünk, ugyanabból a kultúrából jövünk, szóval meg fogjuk találni a közös nevezőt, nem?

                    De ha nem akarok párkapcsolatot, akkor eleve sakk-matt.

                    Helyzet az, hogy én is ismerek olyan nőket akik úgymond könnyen kaphatóak, de az esetek többségében nem arról van szó, hogy ennyire imádják a férfiakat, a szexet és a faszt. Hanem általában alacsony az önbecsülésük, és ez által érik el, hogy ha átmenetileg is, de vonzónak érezzék magukat és azt érezzék, hogy valakit érdekelnek, valaki törődik velük. Ritka az a nő, aki ezt kifejezett hedonizmusból csinálja.

                    Ez eddig oké, a gond akkor van, ha ez a két visszamosolygó nő olyan, akit bottal sem piszkálnál meg.

                    Akkor nem mosolyogtam volna rájuk én sem. :) De amúgy én úgy vagyok vele, hogy aki nekem nem tetszik, az nem az esetem, de attól még tetszhet másnak akinek igen.

                    Nem lettél te kicsit frusztrált ettől a “csak azoknak akarok bejönni, akiknek én is bejövök” dologtól? Mert ilyen magabiztos elméleti háttérrel falnod kéne a nőket.

                    Az frusztráló, ha valaki nekem nagyon bejön és én neki nem. De olyankor úgy vagyok vele, hogy ahogy nekem sem mindenki az esetem, el kell fogadnom, hogy velem is így vannak az emberek. Ettől én nem lettem kevesebb, nem lettem egy rossz pasi vagy mit tudom én.

                    Falnom kéne a nőket, parancs, értettem! :) De igazából nekem is csak az utóbbi egy-két évben álltak így fejben össze a dolgok. És még mostanában is előfordul azért, hogy kiesek néha a fókuszból és megbétásodom. Meg azt is tudjuk, hogy az elmélet egy dolog, a gyakorlat az meg a másik. Mert mondjuk az interneten vagányul kommentelni az könnyebb, mint a partikon vagányul lazázni és benőzni. Mondjuk az attitűd már megvan, a nagyon pozitív élmények amik az utóbbi időben a nők körül értek pedig azt sugallják nekem, hogy jó irányba tapogatózok. Meglátjuk. Főleg azért, mert az életem többi területén is totál a katasztrófa, de hát mit csináljak, ha egyszer ez van?

                    Amúgy a kutya tényleg a gyakorlatnál van elásva. Internetes kommentelés közben nincs ami kibillentsen, de az ismerkedés során, ahogy az okosok is mondják, “frame is everything”, tehát a keret, a narratíva, a történések értelmezése ami az ember fejében van, alap fontosságú. És szerintem a szolid frame-hez kell, hogy az ember lesakkozza magában az egészet. Ezért is írom le, hogy én eddig mire jutottam, félig tulajdonképpen saját magamnak.

                    0     0
                    • “”De ha magyar a lány, akkor ugyanazon a nyelven beszélünk, ugyanabból a kultúrából jövünk, szóval meg fogjuk találni a közös nevezőt, nem?”"

                      Persze, feltéve ha el tudod játszani a külföldit ;)

                      “”Ritka az a nő, aki ezt kifejezett hedonizmusból csinálja.”"

                      Óh persze, érdekből csinálja. Vagy csak mert kíváncsi milyen négerrel.

                      “”Mert mondjuk az interneten vagányul kommentelni az könnyebb, mint a partikon vagányul lazázni és benőzni”"

                      Megmondanátok, hogy nektek miért jó, hogy a pina rabszolgái vagytok?

                      “”Főleg azért, mert az életem többi területén is totál a katasztrófa, de hát mit csináljak, ha egyszer ez van?”"

                      Rakd össze az életed. Merthogy férfi vagy, és ez a dolgod. Nem csak egy kan. Vagyis hogy is mondjam, itt elvileg alfákról akarunk beszélni, nos az alfasághoz ez az alap. A nők csak másodlagos. De persze már régóta mondom, hogy amit itt alfának mondunk, az tulajdonképpen az omega.

                       

                      0     0
                    • “A két külön világot hogy érted?”

                      Úgy, hogy nem tudsz vele miről beszélgetni, kínos csendek, erőltetettség és a kezdeti szimpátia elillan. Akivel meg tök jót tudsz beszélgetni és jól megértitek egymást, az frigid fapicsa.

                      “Hanem általában alacsony az önbecsülésük, és ez által érik el, hogy ha átmenetileg is, de vonzónak érezzék magukat és azt érezzék, hogy valakit érdekelnek, valaki törődik velük. Ritka az a nő, aki ezt kifejezett hedonizmusból csinálja.”

                      Én inkább ezt mondanám omegaságnak, mikor az ilyen lányoknak gerinctelenül, szerelmet meg a csillagokat is lehazudva férkőzik valaki a pinájához. Ha egyvalami közös az alfákban (akik tényleg azok), akkor az, hogy ezt a hozzáállást mélységesen megvetik, ők soha senkinek nem ígérnek semmit, de mégis ennek ellenére vonzódnak hozzájuk a nők.

                      És itt jött képbe újfent az a rohadt taktika. Nem tudom, hogy milyen stílust kéne felvennem és hogyan kéne módosítanom a személyiségemet, csak azt tudom, hogy a mostani az valami nagyon gáz.

                      Attól, hogy nem érdeklődöm extrém módon a kocka dolgok iránt (számítógépes játékok, képregények, sci-fi, anime, stb.) azzal még az alapszemélyiségem ugyanúgy kocka, maximum egy identitását vesztett kocka, akihez még az a nagyon kevés kocka csaj sem fog vonzódni, mert közelebb érzi magához azt, akivel egész nap tolják a WoW-ot vagy a LoL-t. Nem mintha azzal nagyon ki lennék segítve, ekkora libidóval, ami nekem van, maximum valami pornóban tudnék kiteljesedni vagy ha tényleg alfává válhatnék és mindig lenne nő, akivel éppen szexelhetek.

                      Az egyik ilyen “core” személyiségvonás a problémamegoldás. Bárhol, bármilyen szituációban problémákat akarok megoldani, ahol nincs is keresek, hiszen a tökéletest sosem érhetjük el, de törekedni kell rá, így mindent a végtelenségig tovább lehet fejleszteni, javítani. Ez egy már bejáratott párkapcsolatban még pozitív is lehet, hogy kreatív vagyok és nem kell minden apróságért szerelőt hívni, de a kezdeti dolgokon nem enged túllendülni, így el sem jut a párkapcsolat eddig a fázisig. De ha eljutna véletlenül is csak béta szintre determinálna.

                      A másik a vitatkozási hajlam, néha azzal védekezem ellene, hogy inkább nem is írok, mert a nap 24 óráját kevésnek érezném alvás és munka nélkül is, hogy mindenhol, mindenkinek tudjak válaszolni arra, ami böki a csőrömet. A “Someone is wrong on the internet.” tipikus esete.

                      Ezek olyan erős személyiségvonások, hogy ha ezektől megfosztanám magam, akkor ennyi erővel bárkivé válhatnék.

                      “Mondjuk az attitűd már megvan, a nagyon pozitív élmények amik az utóbbi időben a nők körül értek pedig azt sugallják nekem, hogy jó irányba tapogatózok. Meglátjuk. Főleg azért, mert az életem többi területén is totál a katasztrófa, de hát mit csináljak, ha egyszer ez van?”

                      És ha megvan a szimpátia, akkor mivel mész oda hozzá, hogyan viszed tovább a beszélgetést? Az első találkozástól hogyan jutsz el addig, hogy szexelsz a csajjal? Ha úgyis csak ez a cél, akkor felesleges a sok randi, mert csak kijönnek a különbségek és béta irányba tolod a dolgokat.

                      0     0
                    • Az utóbbi 1-2-re válaszolva, csak nem tudom jobb helyre írni:

                      Valóban szép, tulajdonképpen nemes dolog is, hogy fejlődni akartok, azt egy férfiembernek mindig kell. Ugyanakkor ez szerintem sajnos az a terület, ahol hogy ha valamennyit sikerül is “alfa” irányba megtenni, a többségnek nem feltétlenül való és nem is lehetséges dolog azzá válnia. Ez törvényszerű, a béta, omega, satöbbiként megcímkézett viselkedésminták tulajdonképp a jó dolgozókra jellemzők, azokra, akik építik a társadalmat és tesznek érte, nagydumás szarházi attitűdből pedig kevesebb akad. Ezért gondolom, hogy ezek a százalékok, amikről itt is mindig szó esik, nagyjából kőbe vésettek, akármennyire is szeretnénk ennek az ellenkezőjét gondolni. Például nekem egyszerű a nagydumás laza gyereket adnom, szövegelni is mindig tudtam, a személyes vonzerőm is megvan, ilyen szempontból sosem volt azzal gondom, hogy a csajok vonzódjanak hozzám (akkor is, ha engem fél százalékuk sem érdekel). De látom, hogy alapvetően kisebbség vagyok. Amikor én rájöttem, hogy ez a legcélravezetőbb, nem volt semmilyen különleges dolgom, egyszerűen szabadon eresztettem magam, nem kellett hónapokig gyakorolnom a szöveget és a gesztikulációt, de látom, hogy ami nekem csak a saját ilyen oldalam szabadon engedése, az másnak vért izzadással ér fel és nem egyszer önmegerőszakoláshoz, meghasonuláshoz vezet. Ráadásul én még jobban is érzem magam azóta, hogy tudom, ténylegesen magamat adva nagyságrendekkel jobbak a lehetőségeim (a párválasztás lehetetlensége a silány kínálat miatt és egy kapcsolat hosszú távú veszélyei engem is ugyanúgy érintenek, ezért is hanyagolom a témát mostanában).

                      Amire ki akartam térni: nem veletek van gond, egyszerűen a rendszer van elrontva, mert a férfiak nagy részét érdektelenné tette bármiben, ami fejlesztést, fejlődést érint a társadalomban. Tökéletesen megértem, gürcöljön a halál kékeres szerszáma olyanért, amiből nem hogy nem kap, hanem még pluszban meg is vetik érte, ez az egész szar ezért fog mindenestül összeomlani. A mi időnk akkor jön el, amikor valamit ennek a helyébe kell emelni. A társadalomformáló ügyetek mellé teljes mértékben megnyertetek, a magam módján én is igyekszem kitörölni a kék pirulás mintákat mindenki fejéből, akivel rendszeresen társalogni szoktam.

                      0     0
                    • “”Attól, hogy nem érdeklődöm extrém módon a kocka dolgok iránt (számítógépes játékok, képregények, sci-fi, anime, stb.)”"

                      Fel nem foghatom, hogy Assimov, Lem, Zsoldos, vagy éppen Verne, Huxly Orwell Sztugackij fivérek, Bulgakov mikor lettek a magas kultúra, és a műveltség fontos részéből kockaság, de azért örülnék ha elmondaná valaki, hogy miért?

                      0     0
                    • “ami nekem csak a saját ilyen oldalam szabadon engedése, az másnak vért izzadással ér fel és nem egyszer önmegerőszakoláshoz, meghasonuláshoz vezet. ”

                      Pontosítanék. Maga az attitűd nem okozna gondot, nem hiába szerettem pl. a GTA játékokat. Sokat gondolkoztam ezen és arra jutottam, hogy minél többet tudok a világról, minél szélesebb a látóköröm, annál inkább látom azt, hogy mennyire sebezhető az ember, akár fizikai, akár gazdasági, akár társadalmi értelemben.

                      És ami 13-14 évesen még kimerült annyiban, hogy az iskolaudvaron összevertétek egymást, kaptál egy osztályfőnökit vagy rosszabb esetben igazgatóit, esetleg pár hónapra megcsappant a népszerűséged, annak a felnőtt világban a megfelelője az, hogy maradandó sérüléseket szenvedsz az éjszakai életben vagy éppen egy felszarvazott férfitől, több milliós adótartozásokat, különböző kölcsönöket, büntetéseket meg hasonlókat halmozol fel, viszi a bank a házad, esetleg olyan embereknél baszod ki a biztosítékot, akik a szakmai előmeneteledben segíthetnének, esetleg kirúgnak az állásodból.

                      A felnőtt életben mindennek sokkal nagyobb tétje van, ez már nem a szárnypróbálgatások ideje. És ezt senki nem kerülheti el, a naturál alfa sem, csak azok már rögtön a jó stratégiát követték mert a megfelelő mintát kapták. Ők másban szenvednek hiányosságokat, de azokat könnyebb pótolni ha a szülők megfelelő támaszt nyújtottak vagy az élet nem adott túl nagy pofonokat. Nem véletlenül vonnak párhuzamot a korral és a megkomolyodással. Ha valakinek hamar fel kellett nőnie, annak már nehezebb 25-40 között lazulni és elkövetni azokat a “hibákat”, amiket tizenévesen kellett volna.

                      RedGreg: Onnantól, hogy ezekre nagyon kevés nő bukik és aki igen, az sem a könnyen kapható típus. Amúgy sci-fi alatt konkrétan nem ezekre a könyvekre gondoltam, hanem mikor Star Trek, Star Wars, BSG maratont tartotok a haverokkal, meg LAN partikat nyomtok, tehát kb. úgy kockultok, mint a The Big Bang Theory szereplői. És ettől még érdekesnek tartom, csak extrém módon nem kerülök a hatásuk alá, mostanság sokkal többre értékelem ha olyan területeken fejlődhetek, amikben a béka segge alatt vagyok. Például a csajozás.

                      Hunn: Mivel nem dohányzom a tüzes dolog kiesett. Ezt leszámítva nagyjából én is ugyanezt próbálom, csak gyakran nem talál megfelelő fogadtatásra, viszont a csaj legtöbbször kétértelmű jeleket ad, gondolok itt olyanokra, hogy az érintéseket hárítja vagy semlegesen áll hozzá, viszont továbbra is ül vagy sétál mellettem és beszél vagy várja, hogy én beszéljek.

                      “Mesélj magadról is valamit.” és máris nekem kell kvalifikálnom magam. Vagy rohan, de megadja az elérhetőségét és utána már át is helyezte magát a “safe space”-be. Szóval az egész mindig abba az irányba terelődik, hogy jobban meg akar ismerni, komoly kapcsolatot akar. Tehát három lehetőség van:

                      1. Kihaltak a könnyűvérű nők.
                      2. Csak olyanoknak jövök be, akik nem könnyűvérűek, így bárhová is megyek, csak ilyenekkel tudok kapcsolatba kerülni.
                      3. Valamit rosszul csinálok és ezeket a nőket (egy részüket biztosan, de mindegyiküket kétlem) valakik pár nap alatt levarrják, akik a megfelelő módszert alkalmazzák.

                      0     0
                    • “”Onnantól, hogy ezekre nagyon kevés nő bukik és aki igen, az sem a könnyen kapható típus.”"

                      Szóval amire a nő nem bukik, az már kockaság? Azt hittem független személyiségek vagyunk, akik a saját életüket élik.

                      “”Amúgy sci-fi alatt konkrétan nem ezekre a könyvekre gondoltam, hanem mikor Star Trek, Star Wars, BSG maratont tartotok a haverokkal”"

                      A Star Wars egy szép tündérmese, és a JJ féle ámokfutást kivéve egy nagyon is szép történet a jóról és a rosszról. A Star Trek mocskosul értelmiségi dolog, aminek minden aspektusát még én se láttam meg, pedig 8 éves korom óta számtalanszor néztem végig. Persze JJ itt is belerondított. De csak példaként: A második pilot filmben egy néger nő volt a kommunikációs főtiszt, egy olyan korban, amikor Amerikában még a négerek nem ülhettek a buszon, és a nők nem tanulhattak tovább… De amúgy is az elméleti kummunizmusban megvalósult amerikai álom amit a brit flotta védelmez a német gyalogsággal, és közben a szovjet titkosszolgálat végzi a piszkosmunkát (igen a Föderáció) Ha ezeket érted, a világból is többet értesz.

                      “”mostanság sokkal többre értékelem ha olyan területeken fejlődhetek, amikben a béka segge alatt vagyok.”"”

                      Pl a sci-fi, mert a sci-firől a star wars eszedbe jutott, Assimov meg nem

                      Amúgy felér egy kóros tünettel az, hogy mindent a nők szemszögéből nézünk. A tudományt, ami patriarchális elnyomás, a művészeteket, ahol méltatlanul kirekesztik a nőket, és persze mindent. Pedig a lényeg, hogy te magad legyél. És hidd el, a sci-fi egyáltalán nem puncitaszító. Az a puncitaszító, ha te azért nem vállalod fel, hogy szereted, mert meg akarsz felelni.

                       

                      0     0
                    • “Szóval amire a nő nem bukik, az már kockaság?”

                      Hivatalos definíció szerint: nerd is a person seen as overly intellectual, obsessive, or lacking social skills. Such a person may spend inordinate amounts of time on unpopular, little known, or non-mainstream activities, which are generally either highly technical, abstract, or relating to topics of fiction or fantasy, to the exclusion of more mainstream activities.

                      Igaz, a motorozás, tetoválások, testékszerek, raszta haj vagy az extrém sport sem mainstream, de ezekre pl. buknak a nők. Tehát az kockaságnak nem nevezhető.

                      “Pedig a lényeg, hogy te magad legyél. És hidd el, a sci-fi egyáltalán nem puncitaszító. Az a puncitaszító, ha te azért nem vállalod fel, hogy szereted, mert meg akarsz felelni.”

                      Pedig puncitaszító. Nem nőtaszító, mert ismerek pár 30 év körüli szüzet is, akiket imádnak a nők… mint barátot, mint lelki szemetesládát. Rendben, ők hülyére vehető balekok. Ismerek olyanokat is, akiket imádTAK a nők, most pedig amiatt utálnak, mert mindegyiknél a sarkára állt és közölte olyan PUA-san, hogy “Barátom van elég.” “Nőkkel nem barátkozom.”, stb. Csak éppen a nőkben rohadtul nem indított be semmit szexuálisan és ezért kényszerdöntési helyzetben inkább a kapcsolat megszakítását választották, minthogy domináns, férfias kijelentésüktől behódolva megpróbálják együtt.

                      Szóval nem nőtaszító, egy nő értékeli, ha vállalod önmagad. A társadalomban szükség van bétákra is, akik későn találják meg életük párját, ha szerencséjük van egy olyan nő személyében, aki szintén problémás és ezért kiegészítik egymást. És így az önigazolás is megvan, hogy a kitartás meghozta gyümölcsét. Csak éppen nem mindegy, hogy milyen gyümölcsöt, mert ugyanazt annak az alfának is elhozhatta, aki levarrt fiatalon 100 nőt és számára már a házasság hullámvölgyeiben sem jelent veszélyt semmilyen nő, mert mindenféle nője volt. Nem x gyerek és x év után fog megkattanni, hogy neki márpedig még a férfiklimax előtt dugnia kell két nővel egyszerre, ázsiaival, négerrel, kreollal, vagy éppen egy szilikonmellű, kacsaszájú plázacicával, vagy éppen szűz csajjal, mert ezek kimaradtak az életéből.

                      Ezek pedig nem olyan élmények, amiket 70-80 évesen is meg lehet élni, mint egy világ körüli utat, ezt még fiatalon kell letudni.

                      Hunn “Lehet hogy azt teszteli, kitartó vagy-e, hogy tényleg nagyon akarod-e őt, vagy csak bepróbálkoztál könnyű zsákmány reményében, de annyira azért nem érdekel téged az egész, hogy kitartó legyél.”

                      Ezek viszont már béta tesztek.

                      “A könnyűvérű nők nem haltak ki, csak kb. a második könnyűvérű dugás után rájönnek, hogy ebből pénzt is lehet csinálni, és ribancból kurvák lesznek.”

                      Volt idő, mikor én is ezzel magyaráztam, de akkor hol helyezkednek el ebben az elméletben azok a nők, akik konkrétan nemhogy pénzt nem csinálnak belőle, de még ők fektetnek bele többet, ha mást nem, az ő lakására hordja a neki tetsző alfákat akik az ő piáit isszák és az ő hűtőjét eszik ki?
                      Hol helyezkednek el azok, akik egyenesen, direkt módon pénzelik az alfák között is a legnagyobb alfákat? Nem öreg meg túlsúlyos meg ilyesmi nőkről beszélek, hanem rohadt jó nőkről.

                      Beszéltem én már ilyen nőkkel bizalmasan és elmondták, hogy a prostitúciónál termékek lennének és nekik az nem éri meg, mert így nem csak azzal vannak, akikkel ők akarnak, de lehetnek és vannak is elvárásaik a férfiak irányában. Ráadásul ha nem egy 10-es vagy 20-as cserél gazdát, hanem esetleg más jellegű természetbeni juttatást kap az némelyik ilyen típusú csajnak sokkal többet ér, azt a 10-20 ezret egyébként is státusszimbólumokra meg csajos dolgokra költené. Ha egy siófoki nyaralóban vagy egy yachton tol pár szelfit és rakja ki fészre’ meg instára’, az neki többet ér és a követők is sokkal jobban irigykednek rá.

                      Ők egy lépéssel a férfiak előtt járnak gondolkodásban, tisztában vannak vele, hogy egy ilyen státuszú férfi nem tudná elviselni, hogy a barátnője kurva. De ha sikeresen elhiteti vele, hogy ő a sikeres férfiakra bukik és őt választotta, akkor a férfi a világ minden kincsét megadja neki. A nők hipergám ösztöneihez sokkal jobban passzol a privát prostitúció, mint a futószalag prostitúció. Utóbbi a szakma ha nem is legalja, mert az az útszéli, de nagyon az alsó részén van.

                      És itt el is érkeztünk oda, hogy a prostituáltak és aranyásók halmaza sokkal erősebben metszi egymást, mint a prostituáltak és könnyűvérű nők halmaza.

                      “Abban sokkal inkább, ha közötök van egymáshoz, van közös történetetek. Az intimitás-faktor, “barátnő feeling” igazából, bármily meglepő, egy barátnőnél jobban ott van.”

                      Ezt hány nő után mondod? Mert pongyolán fogalmazol. Egy egyéjszakás, két barátnő meg 28 éves korod előtt prostizás… Csak mert ha ennyiből próbálod meg levezetni, hogy a két barátnőddel sokkal jobb volt minden, akkor az inkább nosztalgikus szerelem, mintsem korrekt mintavétel.

                      Túl sok személyes tapasztalatom nekem sincs, de mikor láttam, hogy nők alfa ismerősökre hogy rá tudtak állni, némelyik milyen durván rájuk nyomult, már szinte a nő “erőszakolta” meg őket és nem, nem dagadt tramplit kell elképzelni, olyan nőket, akikről alapból meg nem mondanád, volt a végzet asszonyától az aranyos lányon át a visszahúzódó könyvmolyig minden kategória benne, akkor nagyon irigykedtem.

                      Én meg folyamatosan azt a rohadt bizonytalanságot éreztem a nőkben. Ahol nem azt, ott pénzt akart volna, meg amit már mondtam, frigid fapicsák, akik kötelességként élték meg a szexet, némelyiket még az orális szexre sem lehetett rávenni. Még egy önértékelési zavart is összeszedtem, hogy talán a szexben vagyok szar és azért nem akarnak és azért van, hogy pl. filmet nézünk és utána ő aludni akar én meg szexmániás köcsög vagyok, amiért egy hét után van pofám szexre vágyni. Köszönöm, ezekből nem kérek…

                      A barátnő feeling igazából a kémia, amikor a nő vonzódik hozzád. Máskülönben az egész egy megjátszott szar és minél régebb óta vagy egy ilyen nővel, annál frusztrálóbb érzés. Akkor inkább betudod egy alkalminak, ami nem volt jó és jöhet a következő. De ha már kezd kialakulni az emberi kötődés, viszont a szexuális nem követi, vagy szexuálisan nem passzoltok, mert te gyakrabban szeretnéd, akkor csak feleslegesen bonyolódik a dolog az ismerkedési fázissal.

                      Ez a különbség az alfa és a béta között. Hogy az alfákra rányomuló nők bármikor szívesen feleségül is mennének az alfához, maximum ő nem tartja őket méltónak rá, addig a béták iránt érdeklődő nők maximum intellektuális vagy lelki társat látnak benne, akik iránt néha “letudják” a szexuális “kötelezettségeiket” is. Ha meg találsz olyat, aki szexuálisan sem frigid, akkor vagy túl sok az egzisztenciális elvárása ami még ha megvan is megfontolod, hogy érdemes-e ennyit költeni rá, vagy folyamatosan résen lehetsz a hipergámiája miatt, vagy hogy megcsal mert már megunt, vagy éppen olyan időszakod van, amikor stressz vagy egyéb miatt nem úgy teljesítesz.

                      Az alfánál a bőségszaru adott, ő bármikor a hangulatának megfelelő nővel lehet.

                      Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, hogy az alfaság a modern nyugati pénzember státusz, aki bármikor bárhova beülhet kajálni és azt amit akar, természetesen neki is lehet gyomorrontása, ételallergiája, érkezhet zárás után és már nem kap ott enni, be kell érnie valami éjjel-nappali gyorsétteremmel, de ezek a problémák eltörpülnek a bétáéhoz képest.

                      Ő ugyanis a falusi gazdálkodó ember, aki ültet x fát, tart y állatot és azokról folyamatosan gondoskodni kell, etetés, oltások, állatorvos, stb. gyomlálás, kártevő irtás, kitéve az időjárás viszontagságainak, kitéve a világpiaci áraknak, a globális felmelegedésnek…

                      A kettőjük helyzete nem hasonlítható egymáshoz. Még akkor sem, ha az alfa sem tud delfinhúst rendelni éjjel 2-kor a Blahán, illetve neki is belecsulázhat egy meki alkalmazott a Big Macjébe, ha túllő a célon. De azért nagyságrendekkel nagyobb a lehetősége. Mondhatni, a társadalom csúcsán áll.

                       

                      0     0
                  • Engedelmetekkel, itt egyben válaszolok Szergej55 és Penge legutolsó kommentjeire.

                    Én is felszabadulásként éltem meg a Red Pill-t, szerintem hasonlóképp ahogy te is Szergej55. Valahogy úgy, hogy volt a személyiségemnek egy olyan oldala, amit én ezelőtt elnyomtam magamban. Nevezzük csajozós vagy szexuális oldalamnak. És ahogy átkattant az agyam, és megéltem a férfiasságomat, így lett teljes és kerek az egész. Mondjuk úgy, hogy pl. az az axióma, hogy “a nők a rosszfiúkat szeretik” az egyenlő azzal, hogy nemhogy engedélyed, de nyílt parancsod van rá, hogy a legférfiasabb, legvagányabb oldaladat mutasd nekik.

                    Szóval, Penge, én nem hiszem hogy a személyiségedet meg kellene változtatni, és azt sem, hogy bármi gond lenne veled vagy a személyiségeddel. Én a helyedben inkább úgy fognék hozzá, hogy megkérdezném magamtól, hogy vajon az a csávó, ahogy elképzelted magadat, hogy milyen lennél ha tökéletes testűre ki lennél gyúrva, hogy hogyan viselkednél akkor – és akkor pontosan azt meg is csinálnám a jelenben. persze ez csak egy ötlet.

                    Az ilyen dolgok pedig, hogy szubkultúrák, vagy kockaság, kinek mi a hobbija vagy milyen zenét szeret, ez gimi után lényegtelen. Ez nem a személyiség része, felnőtt embereknél ezeken a dolgokon nem múlik semmi.

                    Hogy mit teszek én a gyakorlatban. Hú, hát ha érzem hogy érdemes odamenni, akkor odamegyek, tök mindegy milyen indokkal. “-Szia, van tüzed? Nincs? Még szerencse, hogy nekem van.” Akármi. A lényeg, hogy a fejemben az van, hogy mindketten tudjuk hogy miért vagyok ott, és hogy a beszélgetés nem csupán beszélgetés, hanem alatta zajlik valami, ami nem a szavakban jelenik meg. Nem küldött el a francba, vagyis van nála keresnivalóm. Beszélgetés közben megérintem, semmi szexuális jellegű érintés természetesen, hanem a felső karját, esetleg a vállát ha állunk, ha ülünk akkor a térdét vagy a combját, de lábon nem megfogom, hanem érintem, karját viszont megfogom ha úgy adódik.. Ha elhúzza, akkor tudom hogy nem nyert, ha nem, akkor nem zavarja az érintésem. Szemébe nézek, esetleg ilyen huncutul vagy csibészesen mosolygok rá. Ha eddig minden pozitív volt, akkor ha a haja az arcába hull kisimítom belőle. Ha elhúzza a fejét nem nyert, ha nem, akkor sinen vagyunk. Végigsimítom az arcát. A “szép szemeid vannak” elcsépelt klisé, de ha tényleg szépek, és őszintén mondja az ember, szerintem hatásos. Ha úgy érzem, hogy nyitott rá, megcsókolom. És így tovább, és így tovább.

                    Nyilván az a cél hogy szex legyen a vége, de valahogy az is benne van, hogy azt akarom hogy jó nőnek érezze magát, hogy azt érezze hogy ez neki egy pozitív élmény, hogy itt van egy férfi, és az akar tőle valamit. Ezt adom neki, és ő eldönti, hogy kell-e neki vagy sem. És ha úgy dönt hogy kell, az azt jelenti, hogy ő is adni akar cserébe. És mivel az elején persze izgultam, approach anxiety meg minden, ezért ahogy halad a dolog és ha pozitívak a visszajelzések, akkor egy ilyen nagyon pozitív felszabadultságérzés vesz rajtam erőt, ami nagyon nagy fless. Valahogy így.

                    Mondjuk nem az, én sem vagyok egy magas, kigyúrt és gazdag görög isten, de hát hozott anyagból dolgozunk, és a háborút sem olyan a hadsereggel vívják a tábornokok amilyet szeretnének, hanem azzal ami rendelkezésre áll. Kiindulási pontként az elmúlt két év során ketten is említették hogy egész jóképű vagyok, mondom fasza, akkor lássuk mit lehet felépíteni erre az alapra. :)

                    Amúgy jobban belegondolva, a lényeg pont az, hogy azok közül a nők közül, akik neked az eseteid, megtaláld akinek bejössz. És akkor, hogy nekik tudj többet adni magadból, hogy biztosra téged válasszanak, vagy hamarabb ágyba bújjanak veled, gyúrsz és gazdagszol. Ez az egész Red Pill meg PUA dolog lényege, nem? Vagy ezt benéztem volna és másról szól a történet? Amúgy ha csak mindösszessen négy ilyen nő van csupán az egész Földön, akkor már lehet egy király kis négyfős háremed, nem is kell tovább foglalkozni a többi három és fél milliárddal, hát nem remek?

                    0     0
                  • Nem vagy te buta gyerek. Nagyon jól látod, itt bizony minden élesben megy. Életre-halálra. Felnőtt embernek nincs kegyelem. És egyedül van az ember, tulajdonképpen nincs közösség körülöttünk. És csak az lesz amit magadnak megcsinálsz, nőket is beleértve. Az utcán meg hideg van.

                    Itt az én példám. Ha drága Édesanyám nem lenne, nem támogatna, akkor most hajléktalan csöves lennék, és ennyi volt. És megköszönöm a jó Istennek a jó sorsomat, és igyekszem Édesanyámnak a világ legjobb fiúgyermeke lenni, ha már eddig nem voltam az.

                    És ahhoz képest, amilyen helyzetben vagyok, az hogy most melyik kis picsának mennyire vagyok jó pasi, hallod, ez valahol a fontossági sorrendben a negyvenmilliomodik helyen szerepel.

                    Más. Ha hárít de ott marad, az azt jelenti csupán, hogy még nem győzted meg. Nem para, lököd tovább a sódert, próbálkozol később. Nem haragszik érte, mert akkor lelépne. Lehet hogy azt teszteli, kitartó vagy-e, hogy tényleg nagyon akarod-e őt, vagy csak bepróbálkoztál könnyű zsákmány reményében, de annyira azért nem érdekel téged az egész, hogy kitartó legyél. Sose feledd, más logikával gondolkodnak mint mi. Minden ami nem mi vagyunk, azok ők, minden amit nem mi gondolunk-vagy amit mi nem gondolunk, na, azt gondolják ők. Ufók, bazmeg. Vedd úgy hogy egy ufót próbálsz levarrni éppen. :)

                    “Mesélj magadról valamit”. Ó, hát ezt a legkönnyebb megfordítani. “Saját magamról mindent tudok, abban nem lenne számomra újdonság, viszont jelenleg engem te sokkal jobban érdekelsz.” És kérdezel tőle valamit. Úgyis imádnak magukról beszélni. :)

                    A könnyűvérű nők nem haltak ki, csak kb. a második könnyűvérű dugás után rájönnek, hogy ebből pénzt is lehet csinálni, és ribancból kurvák lesznek. Ne feledd milyen kegyetlen világ van, magad is rájöttél, és a csajok is ebben élnek. Ilyen laza, hedonista, fűvel-fával szabad szerelem életvitelt max nyugaton a gazdag hippilányok folytatnak.

                    Ha olyan nőt fogsz ki, aki nem könnyűvérű, és egy boldog párkapcsolatban kúrhatod rommá mondjuk mostantól számítva három hónapon belül (most hasamra ütöttem az időkeret kapcsán, mert minden nőnél más az időkeret ami alatt össze lehet jönni vele, és csak akkor tudod meg hogy kifutottál belőle, ha már kifutottál belőle), az miért baj? Őszintén megmondom neked, volt egy darab egyéjszakás kalandom, és abból leszűrtem, hogy ebben nincs vitamin. Abban sokkal inkább, ha közötök van egymáshoz, van közös történetetek. Az intimitás-faktor, “barátnő feeling” igazából, bármily meglepő, egy barátnőnél jobban ott van. Én azt szerettem mindig, ha barátnőm van (eddig kettő volt). Igazából ha találnék egy normálisat, eskü elvenném feleségül és pont nem érdekelne a többi. De ezt csak anonim módon vállalom fel, nehogy elterjedjen rólam. :) Persze ízlések és pofonok.

                    0     0
                  • Ezek viszont már béta tesztek.

                    Más néven shit-tesztek. Igen. szóval már azt is szeretnéd, hogy ilyenek se legyenek? Egyetértek. Nyújtsunk be petíciót a nőknek, hogy ne legyenek. A parlament hozzon törvényt.

                    Ismerek olyanokat is, akiket imádTAK a nők, most pedig amiatt utálnak, mert mindegyiknél a sarkára állt és közölte olyan PUA-san, hogy “Barátom van elég.” “Nőkkel nem barátkozom.”, stb. Csak éppen a nőkben rohadtul nem indított be semmit szexuálisan és ezért kényszerdöntési helyzetben inkább a kapcsolat megszakítását választották, minthogy domináns, férfias kijelentésüktől behódolva megpróbálják együtt.

                    Ez a lényeg, tesó. Te pont a lényegbe kötsz bele. Ezek a srácok a friendzone-ban voltak, és végre sikeresen kitörtek belőle! HÁT PERSZE hogy a nők a kapcsolat megszakítását választották, hiszen ha kapcsolatot akartak volna ezekkel a férfiakkal, akkor eleve nem a barátzónába teszik őket. Mégis, mire számítottál? Hogy valaki rádöbben a Red Pill-re, és végre a sarkra áll, akkor az egy nő szemében azonnal törli az addigi bétáskodását? Használd már egy kicsit az eszed, érezz rá picit a dolgok logikájára, ne csak az alfák elképzelt életmódjára pazarold a gondolataidat.

                    Volt idő, mikor én is ezzel magyaráztam, de akkor hol helyezkednek el ebben az elméletben azok a nők, akik konkrétan nemhogy pénzt nem csinálnak belőle, de még ők fektetnek bele többet, ha mást nem, az ő lakására hordja a neki tetsző alfákat akik az ő piáit isszák és az ő hűtőjét eszik ki?

                    Az egyik csaj akit anno meghúztam, az pont ilyen volt. De jó, akkor tulajdonképpen én is alfa vagyok? Egyik barátnőm a kettő közül meg konkrétan fiatal kis drogos prosti volt, húzta le az embereket, engem meg tömni akart pénzzel csak nekem nem kellett, mert én nem vagyok strici. Meg a fenti barátnőjével összehoztunk egy hármast. Na, most már tuti hogy én is alfa vagyok.

                    Őszinte leszek: szerintem a nők 90%-a szutyok, aki nem ér egy szál cigit sem. Lehet hogy húszévesen zavart, hogy az ilyen lányok nem mind engem rántanak magukra, de mostanra ez engem már egyáltalán nem érdekel.

                    Amit ezek a nők, és a nők általában csinálnak, azt azért csinálják és csinálhatják, mert ebben az elmebeteg világban ők is meg vannak menve fejben, meg a férfiak is, és mert emiatt a férfiak megengedik nekik. És mint ahogy te is írod,

                    egy ilyen státuszú férfi nem tudná elviselni, hogy a barátnője kurva. De ha sikeresen elhiteti vele, hogy ő a sikeres férfiakra bukik és őt választotta, akkor a férfi a világ minden kincsét megadja neki.

                    Erről is ugatok én. ezek a férfiak lehet hogy sikeresek, és emiatt megkapják a nőket, de nagyon nem mindegy, hogy milyen feltételekkel! Igen, azok az emberek akik sikeresek, mert gazdagok és szépek és híresek és hatalmuk van, megkapják ezeket a nőket. De csak ezekkel a feltételekkel. És ezek béta feltételek, bazmeg. Mert ezek az emberek sem gondolkodnak férfiasan. És a picsák ezekkel is megtehetnek mindent, mert hagyják. ez lenne az alfaság netovábbja?

                    Szerintem nekem az alfaság mást jelent, mint amit neked.

                    Ezt hány nő után mondod? Mert pongyolán fogalmazol. Egy egyéjszakás, két barátnő meg 28 éves korod előtt prostizás… Csak mert ha ennyiből próbálod meg levezetni, hogy a két barátnőddel sokkal jobb volt minden, akkor az inkább nosztalgikus szerelem, mintsem korrekt mintavétel.

                    Édes öcsém, mondtam hogy tíz évig herkás voltam, és most próbálok leállni. Az meg olyan, hogy ha benyitsz a szobádba és ott fekszik a világ legjobb nője meztelenül, és azt mondja, szerelmes beléd és kér hogy használd a testét a legperverzebb vágyaid kielégítésére mert nedves és már nem bírja tovább a magányt, és ott van mögötte a kisasztalon a pakett, akkor te -”Félre az útból, ribanc!”-felkiáltással félrelököd, és ráveted magad a motyóra. És mellesleg vagy elmenni nem bírnál, vagy eleve fel se állna. Őszintén, mit vársz tőlem? Ezt a tíz évet amit csajozással tölthettem volna, amit csajozással kellett volna töltenem, azt elbasztam erre a szarra. Ez van.

                    A barátnő feeling igazából a kémia, amikor a nő vonzódik hozzád.

                    Van ezen kívül más is, ami emberileg ér valamit? Ezen kívül van az, hogy pénzért, külsőért, státuszért, hatalomért, ilyesmiért fekszik le a nő.

                    Mondhatni, a társadalom csúcsán áll.

                    Én úgy látom, hogy a “társadalom csúcsán álló”, gazdag és szép, általad alfának nevezett embereket ugyanúgy lehúzogatják, meg érzelmileg tönkreteszik a nők. ez azért van, mert ők sem gondolkodnak férfiasan, mert ezt a generációt erre nevelték ebben a kibaszott Feminista világban.

                    Engem egy másodpercig nem érdekel, hogy bejussak ezekbe a körökbe. Ha ez érdekelt volna, akkor mondjuk kigyúrtam volna magamat és meggazdagodtam volna. De belül mindig is éreztem, hogy valami nem kerek, hogy ez a nők elvárásainak való megfelelési vágy cink. És nem olyan rég jöttem rá, hogy ez azért cink, mert a megfelelési vágy klasszikus női gondolkodás.

                    Írod, hogy az alfákra rányomulnak a nők, és hogy ezt szeretnéd te is magadnak. Az, hogy arra vágyunk, hogy olyan gyönyörűek legyünk hogy mindenki minket akarjon, és minket szólítsanak le, ez kiknek a gondolkodása? Kikre emlékeztet ez téged? Csak nem kis tinicsajokra? EZ NŐI GONDOLKODÁS. Édes öcsém, ez lófasz, ez nem Red Pill, bazmeg! És ez sokkal nagyobb probléma szerintem, és sokkal jobban akadályoz téged az életben, mint az, hogy nem tartozol a gazdasági- és szépségipari elitbe.

                    Úgyhogy nem tudok mást mondani neked: ha ezekbe a felső körökbe vágysz, gyúrd ki magad, gazdagodj meg nagyon, legyen státuszod, hatalmad, és akkor élheted azt az életet, amit ezek a férfiak élnek. De szerintem csalódni fogsz, mert nem azt fogod kapni, amire számítasz.

                    Mert mit jelent szerintem az alfaság? Azt, hogy megéled a férfiasságodat, hogy férfiként gondolkodsz és férfiasan viselkedsz, és elcsábítod, meghódítod, és megdugod azokat a nőket, akikkel vonzódtok egymáshoz. Bárhol is állsz a társadalmi ranglétrán, bármekkora a vagyonod, a karizmod, fagy a farkad hossza. Szerintem.

                    0     0
                    • Én úgy látom, hogy ha Penge-t olvasom, neki adok igazat:), ha Hunn-t, akkor meg neki:), szerintem kiegészítitek egymás mondanivalóját és nem ellentétek vagytok:)

                      0     0
                    • “Más néven shit-tesztek.”

                      Az alfákat is shit-tesztelik. De az nem shit teszt, amikor ultimátumot ad a nő, amin ha átmész, akkor béta vagy, ha nem mész át, akkor pedig buktad a csajt.

                      Egy olyan lánnyal találkoztam (pedig még csak 18 éves volt, de korához képest nagyon komoly), aki elég durván nyomta a shit teszteket, őt nem tudtam hova tenni, de valamiért nem akart elmenni, kb. 20 percig menni készült, de csak játszott. Végül ő kezdte el a szexualitásra terelni a témát és annál a résznél buktam el, hogy belementem a játékba, ami csapda volt és
                      lány: Szóval erre ment ki a játék. Akkor én itt most el is búcsúzom.
                      én: Te hoztad elő a szexet.
                      lány: De én csak viccből mondtam.
                      én: És honnan tudod, hogy én nem viccből mondtam?
                      lány: Onnan, hogy kiismertelek. Szóval viszlát.

                      És innentől már átment kicsit bétás egyezkedésbe, de végül buktam a csajt, már semmivel sem tudtam menteni a helyzetet. Kiskutyába azért nem mentem le, megőriztem a méltóságomat.

                      Utólag mindig elemzem ezeket a helyzeteket, hogy talán lehetett-e volna menteni valamivel, de mindig arra jutok, hogy itt már a csaj csak a játék kedvéért játszott, mert 18 évesen ezen a szinten lenni, biztosan sokat gyakorolhatott, mert még szakmájából adódóan sem szerezhetett gyakorlatot ennyi idősen.

                      Ezzel szemben még 30 közeli nőket is 2-3 perc alatt úgy érvelési végtelen ciklusba lehet lökni azzal, ha átmész azon a néhány shit teszten, hogy jön a nyiff-nyaff meg a “Nem, mert nem, mert csak! Mert legyen elég ennyi, mert most megyek, nem szeretnék veled beszélgetni.”

                      “Az egyik csaj akit anno meghúztam, az pont ilyen volt. De jó, akkor tulajdonképpen én is alfa vagyok? Egyik barátnőm a kettő közül meg konkrétan fiatal kis drogos prosti volt, húzta le az embereket, engem meg tömni akart pénzzel csak nekem nem kellett, mert én nem vagyok strici. Meg a fenti barátnőjével összehoztunk egy hármast. Na, most már tuti hogy én is alfa vagyok.”

                      Hát lehettél volna az, csak belecsúsztál a drogokba. Meg a heroin nem olcsó dolog, szóval ha jól tippelek el is tudtad adni magad, hogy jól fizető munkád legyen, amiből finanszírozod az életviteledet (és a kurvázásokat). De az ilyen élmények alfaságról árulkodnak.

                      De kiegészítésként, hogy egyértelműbb legyen: Az alfaságot egy skálán kell elképzelni. Az alfaság csúcsa az, amikor valaki úgy él, mint ez az úriember. Ettől te messze voltál, de attól még alfa vagy. A béta eleve ilyesmibe nem ment volna bele, hanem már vörös rózsával ment volna fel a csajhoz, vitt volna valami italt és valószínűleg el is cseszte volna.

                       

                      “Mert ezek az emberek sem gondolkodnak férfiasan. És a picsák ezekkel is megtehetnek mindent, mert hagyják. ez lenne az alfaság netovábbja?”

                      Nem. Amúgy nekik ez az életük nagy problémája, hogy mivel nagyon gazdagok és nagyon sikeresek, nem tudják eldönteni, hogy a nő a pénzükért van-e velük, vagy tényleg szereti őket. Illetve a “tényleg szereti” sem ilyen egyértelmű kétbites dolog, hanem vannak többszerelmű, meg bizonytalan meg mindenféle nők. Meg akikre a barátnők meg a női magazinok hatására lesz aranyásó, pedig amúgy nem volt az.

                      De erről is van egy elméletem, miszerint egy bizonyos anyagi szint fölött már annyira nem számít a pénz, hogy nekünk kívülről soknak tűnik, hogy félmilliót költ a nőjére, de ha havi 5 millió a bevétele és mivel ő maga is luxusban él, nem lehet élesen különválasztani, hogy mennyi a többletköltsége (ha van egyáltalán), hogy az aktuális nője is éppen a villában él vele, így inkább azt mondanám, hogy nem olyan rossz neki, ha nem akarunk nagyon empatikusak lenni.

                      És azért lássuk be, az is egy státusz, hogy olyan nővel vagy, aki mondjuk előtted nem sok férfivel volt és ennek ellenére 10/10-es. Ők a karrierjükben teljesedtek ki, nincs idejük ilyen irányú önfejlesztésre, viszont a nő is egyfajta státusszimbólumként van mellettük. Időnként stróman is egyben.

                      “Őszintén, mit vársz tőlem? Ezt a tíz évet amit csajozással tölthettem volna, amit csajozással kellett volna töltenem, azt elbasztam erre a szarra. Ez van.”

                      De ha 38 vagy, akkor még mindig 10 aktív éved volt, vagy ha 14-től számoljuk 14, amit drogoktól mentesen, csajozással tölthettél. És gondolom a drogos éveid sem egyformák voltak, hanem az elején még minden szép és jó volt és utána csúsztál bele egyre mélyebben, amikor már csak a drog volt és semmi más.

                      “Ezen kívül van az, hogy pénzért, külsőért, státuszért, hatalomért, ilyesmiért fekszik le a nő.”

                      A külsőt nem sorolnám ide, az maga a kémia forrása.

                      “Én úgy látom, hogy a “társadalom csúcsán álló”, gazdag és szép, általad alfának nevezett embereket ugyanúgy lehúzogatják, meg érzelmileg tönkreteszik a nők. ez azért van, mert ők sem gondolkodnak férfiasan, mert ezt a generációt erre nevelték ebben a kibaszott Feminista világban.”

                      Az sem jó, ha átverik és lehúzzák, de erre mondtam néhánnyal feljebb, hogy ezt még idővel jobban be lehet pótolni, hogy nem hagyod magad lehúzni meg átverni, mint azt, hogy vicsorgó zebra állapotból hogyan érd el, hogy legalább néhány nő oroszlánnak lásson. Nem akartam soha abba a körbe tartozni, akik az edzőtermekben lebzselnek, eszik a fehérjeport és kacsacsőrű emlősökkel az oldalukon feszítenek a BMW-ben. Már csak azért sem, mert túl költséges életvitel, én sokkal megfontoltabb vagyok ennél. Kacsacsőrű emlőst bármikor kaphatok egy órára 20 rongyért. Állandóra nem kellene.

                      “Mert mit jelent szerintem az alfaság? Azt, hogy megéled a férfiasságodat, hogy férfiként gondolkodsz és férfiasan viselkedsz, és elcsábítod, meghódítod, és megdugod azokat a nőket, akikkel vonzódtok egymáshoz. Bárhol is állsz a társadalmi ranglétrán, bármekkora a vagyonod, a karizmod, fagy a farkad hossza. Szerintem.”

                      Ezzel a női gondolkodás vs. férfi gondolkodás témával kezdted a hozzászólásaidat. Most is csak ugyanazt tudom mondani, mint akkor. Jó dolgokat írsz, csak azt nem veszed figyelembe, hogy ha ez így működne, akkor szerinted nem omlana össze kb. az összes a férfiak külsejére építő iparág?
                      Ha a kisugárzás és a magabiztosság a lényeg, akkor miért epekednek jó külsejű emós srácokért is? Pedig érvagdosós emberekre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy magabiztosak és nagy a kisugárzásuk.

                      Számít a kisugárzás, de nem tudsz vele mindent áthidalni. Ahhoz valamivel meg kell fognod a nőt, hogy egyáltalán elkezdhess kialakítani valamit.

                      De most értettem meg valamit. A “ne másnak akarj megfelelni, hanem önmagadnak” illetve a “amíg önmagadat nem fogadod el, hogyan várod, hogy más elfogadjon” lényegét. Hogy ha te elfogadod önmagadat és nem érzed azt, hogy tele vagy hiányosságokkal, akkor lelkileg sebezhetetlen vagy. Nem tud megsérteni a nő, jön a következő.

                      Ha viszont érzed, hogy valami nem kóser, mert nem vitted semmire az életben, mert nem tudsz a “mesélj magadról” kérdésekre olyan érdekes és izgalmas dolgokkal jönni, hogy “Hát tudod… hol is kezdjem, épp múlt héten jöttem haza Miamiból…” és hasonlók, vagy “most épp egy bankban dolgozom fiókvezetőként, de váltani szeretnék…” akkor a csaj nem tud rajtad fogást találni.

                      Te értéket adsz (ahogy a PUA tanítja), a csaj pedig kvalifálja magát, mert nem erre számított és ezt már nem tudja megfordítani mint a “szüleimmel élek”-et egy “én 18 éves korom óta dolgozom és magamat tartom el” szöveggel vagy “xy helyen dolgozom (ahol 150 nettó alatt van a havi fizetés)” ő pedig “családi vállalkozásnak én viszem a pénzügyi részét” vagy csak egy sima “most csak xy helyen (ahol szintén alacsony a fizu) de előtte x évet lehúztam külföldön és abból vettem egy lakást”…

                      Szóval az alfa szintről lekerülsz a béta szintre ezen a szinten pedig ilyen kérdésekkel fog a “földbe döngölni”, mert szólnod sem kell semmit, ő föléd emelte magát egy elvitathatatlan mércén. Nemhogy a férfiasságodat elvette (egy nő, aki gazdagabb, talpraesettebb, stb. mint te), de még emberi mivoltodban is megalázott.

                      Ha te a 2 éve tartó intenzív ismerkedéseidnél ezekbe nem futottál bele, akkor az is azt bizonyítja, hogy valami alfa csak van benned, mert a te esetedben megmaradt a rövidtávú kapcsolat medrében a kommunikáció, nem terelte át a csaj béta-szintre, ahol már nálad is jöttek volna az egzisztenciára vonatkozó kérdések.

                      0     0
                  • Ezt nem hiszem el! Te most tényleg lealfáztál engem? Literally I can’t even…

                    Az alfaság csúcsa az, amikor valaki úgy él, mint ez az úriember.

                    Most hülyítesz? Egy kibaszott dzsigoló? Ne csináld már ezt velem, tesó! Nullánál is kevesebb, kábé a stricikkel van egy szinten, ha az emberi értékeket nézzük. Sőt, mint a végén kiderül, lehúzzák a csajokat, uzsoratartozást csináltatnak velük, aztán prostiként kell nekik ledolgozniuk a tarcsit, úgyhogy nem is csak kábé, hanem ez pontosan az a szint. Ez bűnözés. Vannak csajok akik a bűnözőkre buknak, de ha az akarnék lenni, akkor már rég kirámoltam volna egy bankot. És egyébként nekem végig az volt a benyomásom, hogy ez a japán srác meleg.

                    Egy olyan lánnyal találkoztam (pedig még csak 18 éves volt, de korához képest nagyon komoly)

                    Gyerek az még, csak most próbálgatja magát, sok mindent ösztönösen csinál csak, illetve tapasztalatlan. Még ha kívülről nagyon szép, vagány és laza és jégkirálynő, belül csak egy bizonytalan kislány. Lehet megijedt.

                    Lehet, hogy érdemes lenne leírni ilyen eseteket, hogy miket művelünk meg bénázunk, és akkor a tapasztaltabb kollégák kiszúrhatnák, hogy mit bénázunk el, és adhatnának tanácsot. Én is dilemmában vagyok, mert a hétvégén buliban találkozni fogok egy nővel, akit lehet hogy már az előző találkozás során elbuktam, csak még nem tudok róla.

                    Ezzel szemben még 30 közeli nőket is 2-3 perc alatt úgy érvelési végtelen ciklusba lehet lökni azzal, ha átmész azon a néhány shit teszten, hogy jön a nyiff-nyaff meg a “Nem, mert nem, mert csak! Mert legyen elég ennyi, mert most megyek, nem szeretnék veled beszélgetni.”

                    Biztos, hogy megfelelőképpen értelmezzük a shit-teszteken való átmenés lényegét? Mert az átmenést az bizonyítja, hogy van folytatás. Ha nincs folytatás, akkor pont az ellenkezője történt.

                    Számít a kisugárzás, de nem tudsz vele mindent áthidalni.

                    Én azt mondom, hogy a férfias gondolkodás és férfias viselkedés az az alap, a kulcs, amire bármi is épülhet. És emellé természetesen gyúrunk és gazdagszunk, hogy saját magunk legjobb verziója lehessünk. ez így kerek.

                    De most értettem meg valamit. A “ne másnak akarj megfelelni, hanem önmagadnak” illetve a “amíg önmagadat nem fogadod el, hogyan várod, hogy más elfogadjon” lényegét. Hogy ha te elfogadod önmagadat és nem érzed azt, hogy tele vagy hiányosságokkal, akkor lelkileg sebezhetetlen vagy. Nem tud megsérteni a nő, jön a következő.

                    Hát persze! Amúgy igazából érzed a hiányosságaidat, igyekszel is tenni ellenük, csak adott pillanatban pont leszarod, illetve tudod, hogy a másik ember sem tökéletes.

                    Páncél a lélek körül, fal az elmében, amin nem törhetnek át, nem érhetnek el, nem törhetnek meg. Harcosok vagyunk, túlélők vagyunk, nem adjuk fel soha!

                     

                    1     0
                    • “Ezt nem hiszem el! Te most tényleg lealfáztál engem? Literally I can’t even…”

                      Ahogy már mondtam, sokkal komplexebb ez annál, hogy 1-2 szempont alapján lehessen mérni.

                      “Mert az átmenést az bizonyítja, hogy van folytatás. Ha nincs folytatás, akkor pont az ellenkezője történt.”

                      Érdekes kérdés, mert shit teszt irányulhat nem csak a magabiztosságra, hanem az anyagi helyzetre illetve külsőre is. És magabiztossággal nem tudsz mindent felülírni. Ha füled-farkad behúzva felveszel egy bocsánat, hogy élek attitűdöt, azzal biztosan elbuktál, viszont ha jól kezeled a problémákat sem garantálja a sikert. Csak annyit, hogy “ez egy tökös srác, de ettől még nekem kevés, én többre vágyom és van is itt a telefonomban kb. 20-30 olyan pasi, akik jobb anyagi helyzetben vannak és jobb külsővel rendelkeznek, szóval maximum számot cserélek vele, talonban tartom, aztán egyszer majd ínségesebb időkben futok vele még egy kört” – gondolja magában a nő.

                      “És emellé természetesen gyúrunk és gazdagszunk, hogy saját magunk legjobb verziója lehessünk. ez így kerek.”

                      Én is ugyanezt mondtam. Kiemeltem a lényeges részt. Saját magunkért tesszük, nem azért, hogy a nőknek imponáljunk.

                      De kicsit úgy érzem, hogy a pénz az egyetlen, ami célra vezethet. Nem kérkedni kell vele, meg státusszimbólumokat venni, hanem annyit keresni, amiből nem fáj jobban havonta párszor elmenni kurvázni, mint egy minimálbéresnek venni 1-1 kiló kenyeret. Ha eljutsz erre a szintre, elérted a szexuális függetlenséget, nem függesz többé a punci hatalmától. Mert bármikor meg tudod fizetni. Onnantól tudod mondani, hogy játék az egész csajozás és nincs tétje.

                      De amíg te anyádtól tarhálsz cigire, én se vagyok sokkal jobb helyzetben, még ha nem is dohányzom, addig marad az, hogy ál-magabiztossággal próbáljuk befűzni a csajokat, de a visszautasításokkal sérülünk. Mert kizárólag egy win-win szituációban nem sérülnél, ahol tudnád, hogy este mindenképpen dugsz, vagy az általad kiszemelt 7-8-9-10/10-es csajjal, vagy egy szintén általad kiszemelt prostival. De ha utóbbi nem játszik, akkor csak marok marcsa marad…

                      0     0
                • “azt azért nem fogod tőlük elvárni, hogy ők menjenek oda hozzád és jelezzék neked azt a tényt, hogy rádizgultak?”

                  De.

                  0     0
                  • De.

                    Addig állj fél lábon. Hosszú várakozás lesz. Alaptörvényként kéne beleverni minden férfi fejébe: neked kell odamenned és kezdeményezned, kivétel nélkül, mindig. A nők ezt várják, és pontosan tudják hogy miért mentél oda.

                    0     0
                    • Azt aztán várhatják. Addig álljanak fél lábon. Hosszú várakozás lesz. Vagy megalázkodnak, vagy érjék be egy megalázkodóval.

                      0     0
                  • Vagy megalázkodnak, vagy érjék be egy megalázkodóval.

                    De hát szegénykéim alig várják, hogy végre megalázkodhassanak egy tökös férfi előtt, aki odamegy és leszólítja őket. Miért tagadnád meg tőlük ennek a lehetőségét? Kegyetlen vagy!

                    Ha rád mosolyog az elég, vagy konkrétan térden állva kell könyörögjön hogy a szájába vehesse a f@szt?

                    0     0
            • Hunn,

              másik hsz-ban írtad, itt tudok hozzászólni:

              “tökéletesre kidolgozott testű, milliárdos CEO-nak, az alfák legalfábbikának”

              Valamennyi esély van rá, h alfák alfája, de döntő többségében ezt kétlem. Tervezek erről a témáról írni egy mélyebb merítésű cikket, itt csak röviden annyit, h nem attól lesz valaki alfa, h hány nőt dug meg. Ez lehet az alfaságnak az egyik ismérve, de még csak nem is szükséges az alfasághoz. Lásd pl. egy családapát, akinek van egy szuper felesége, gyerekei, egy jó munkája, amelyben sikeres és olyan kisurágzása, h tapadnak rá a nők. De mivel ő nem akar más nőt, ezért nem dugja meg őket.

              Másfelől a dúsgazdag CEO, vagy celeb, lehet, h naponta húz meg jobbnál-jobb nőket, de közben meg a lelke mélyén totálisan boldogtalan, magányos és üres – amit hiába próbál kétségbeesetten pénzzel, hatalommal, drága hobbikkal és tárgyakkal, valamint pinával pótolni, valójában továbbra is csak vegetál az életben. Talán ezt a fajta “alfát” akarja bárki férfi is megcélozni…?

               

              0     0
              • “Másfelől a dúsgazdag CEO, vagy celeb, lehet, h naponta húz meg jobbnál-jobb nőket, de közben meg a lelke mélyén totálisan boldogtalan, magányos és üres”

                Ó, szegény, majd sírok érte holnap, ha el nem felejtem.

                0     0
              • “Hunn, másik hsz-ban írtad, itt tudok hozzászólni: “tökéletesre kidolgozott testű, milliárdos CEO-nak, az alfák legalfábbikának” Valamennyi esély van rá, h alfák alfája, de döntő többségében ezt kétlem.”

                Azt csak azért így mondtam, mert Penge komám fixa ideája az alfaságnál ez a felső 20%-ba tartozás, mind a külső, mind a pénz terén. Gondoltam, ezzel a költői képpel jobban átmegy a mondatom mögött rejlő gondolat.

                Ha én meg akarom határozni az alfaságot, akkor abszolút nem innen közelítek hozzá. Szememben a kritérium az, hogy az illető férfi egy vagy több, neki tetsző, számára szexuálisan vonzó nőt sikeresen elcsábít. Vagyis a lényeg nem ott van, hogy a többi férfihez képest hol áll az életben vagy a nőkért való versenyben. Hanem hogy a nőkkel való viszonyában férfiként sikeres-e.

                Igazából a mennyiség és változatosság kérdése az embert huszonéves korában izgatja igazán. Amikor még a legyet is röptében, és szőke-barna-fekete, kismellű-közepes-nagymellű, körte és alma hátsójú, bármi jöhet. Amikor a nők többségét gerincre akarja vágni.Ezért lenne fontos a huszonéves srácoknak a PUA-tudás elsajátítása. Mert anélkül marad a nyomor, vagy járhatnak a kuplerájba. Egyik sem szerencsés egy egészséges férfilélek számára.

                Mint a viccben a fiatal bika, a középkorú bika, meg az öreg bika beszélget a hegytetőn. És a fiatal bika mondja, hogy most leszáguldunk, és megdugjuk az összes tehenet. És a középkorú bika azt mondja, nem, leballagunk és mindegyikünk megdug egyet-egyet. Mire az öreg bika: nem megyünk sehova, amelyik akar valamit az úgyis feljön. Én már úgy vagyok vele, mint a viccben a középkorú bika: még hajlandó vagyok leballagni egyért, de nagyra értékelem az öreg bika bölcsességét. :)

                Lásd pl. egy családapát, akinek van egy szuper felesége, gyerekei, egy jó munkája, amelyben sikeres és olyan kisurágzása, h tapadnak rá a nők. De mivel ő nem akar más nőt, ezért nem dugja meg őket.

                Ez, ahogy ezt itt leírtad, röviden és tömören: A CÉL! Ráadásul komolyan úgy érzem, néha még egy nő is sok tud lenni, nem hogy egy egész hárem…

                Talán ezt a fajta “alfát” akarja bárki férfi is megcélozni…?

                Főleg, hogy amikor én kamasz voltam Magyarországon, és beütött a rendszerváltás, milyen nehéz volt felfogni számomra, hogy itt hirtelen milliárdosok és kastélyban élő földbirtokosok és tőkés gyártulajdonosok vannak. És előtte a komcsi vezérigazgató, akiből most a nagytőkés tulaj lett, ő is ott lakott a panelben, csak legfeljebb volt egy nyaralója a Balcsin, és nem Trabanttal járt hanem Zsigulival.

                Egyszerűen képtelen vagyok úgy tekinteni erre az emberfajtára, hogy mekkora istencsászárok, amikor tudom, hogy mindenüket abból lopták, amit a szüleink közösen felépítettek. Nyilván azóta már vannak olyan gazdagok is, akik önerőből és megérdemelten lettek azzá, és ők megérdemlik a tiszteletet, de én ezt az egész pénzzel gizdulást azóta sem tudom senkitől sem komolyan venni…

                1     0
                • A nagy vagyonok alapja mindig a kemény munka. A gond azonban az, hogy leggyakrabban a másoké…

                  1     0
                  • Máshogy nem is lehet. az ember vagy a saját munkájából él, vagy a másokéból. ez nem is jelent feltétlenül gondot, csakhogy. Én eddig kizárólag a nemzetiszocialisták hozzáállását találtam emberileg elfogadhatónak, mely a következő:

                    A nemzetgazdaság célja az, hogy minél több embernek munkát, és ezáltal minél jobb megélhetést biztosítson a nép tagjainak. Munkaalapú társadalom, az érték alapja a munka. Így gyarapszik, így emelkedik egyre feljebb a nemzet. Azok az emberek, tőkések, akik ezt a lehetőséget megteremtik, biztosítják, megérdemlik hogy az átlagnál sokkal jobban gyarapodjanak, hogy így tüntesse ki, hálálja meg nekik ezt a társadalom.

                    Tehát nem arra biztosítottak lehetőséget, hogy egyéni önzéssel és mások kizsákmányolásával, lehúzásával gazdagodjanak meg emberek, és utána őket tekintsék istencsászárnak. Hanem aki a legtöbbet beletette a közösség érdekében, az kapja a legnagyobb szeletet a tortából. Egyfajta érdem szerinti gyarapodás, gazdagodás lehetősége. Hasonló elképzelés volt a feudalizmus, ahol az önmagát összetartozónak érző keresztény közösség érdem és kiválóság szerint próbálta szervezni a dolgokat, lásd apostoli királyság, hierarchia és társai.

                    Amit szerintem az emberek többsége el tudna fogadni, azzal együtt, hogy ugyanúgy megvannak a társadalmi és anyagi különbségek. Ami a mai kapitalizmusban van, az ennek teljesen az ellentéte, az zsidó mentalitásra épül. Élősködni, kifosztani a tömegeket akikhez semmi közöd, ez a zsidó gondolkodás. Rosszul is érzi magát a rendszerben rajtuk kívül majdnem mindenki. Nem véletlenül hitetik el az emberekkel, hogy amit a nácik csináltak, az “minden rossz”…

                    Ezt az egészet nem provokációnak szántam, nem azért írtam, és nem is akartam ennyire eltéríteni a témát, mert látom, hogy a cikk sem az “Itt rontják el a férfiak a párválasztást a Harmadik Birodalomban” címet kapta… :)

                    De ha már úgyis zsidózok, mai cikk a Díványról: 10 nőből 9 elégedetlen a testével.

                    http://divany.hu/eletem/2017/05/05/test_testkep_szorongas_onbizalom_szex

                    És persze ezért a nők a férfiakat hibáztatják általában.

                    Csakhogy a mai nőknél a testkép-zavarok nem onnan erednek ám, hogy a férfiak nagyítóval vizsgálják és ötpercenként baszogatják őket, ha netán eltérnének a 10/10 pontos,  90-60-90 homokóra-testformájú ideáltól. Én az életben nem emlékszem olyat, hogy én egy nő külsejét megkritizáltam volna. Magamban eldöntöttem hogy tetszik-e vagy nem, de sosem éreztem késztetést, hogy akik nem tetszettek azoknak ezt el is mondjam, vagy pláne hogy meg is indokoljam, miért nem.

                    Ez az egész faszság a médiából jön. És kinek a kezében van a média? Na (((kinek))). Mintha az lenne a céljuk, hogy elérjék hogy kihaljunk. És ennek a legjobb módja ha nem is szaporodunk. Amit akkor lehet legjobban elérni, ha a nők elégedetlenek a testükkel, és félnek a férfiaktól. Tervezett szubverzió ez mind, akárhova nézek.

                    0     0
                    • Az utolsó dolognak ennél jóval prózaibb oka van. Egy nőnek, aki elégedetlen a testével sokkal több szart el lehet sózni.

                      A többivel egyetértek.

                      0     0
                    • “Élősködni, kifosztani a tömegeket akikhez semmi közöd, ez a zsidó gondolkodás. Rosszul is érzi magát a rendszerben rajtuk kívül majdnem mindenki. Nem véletlenül hitetik el az emberekkel, hogy amit a nácik csináltak, az “minden rossz”…”

                      Volt idő, mikor én is hittem még ezekben az ideákban, hogy a közösség meg stb. aztán rájöttem, hogy a természetben egyetlen szabály van. A természeti törvények, az evolúció törvénye, amit nem lehet áthágni, dacolni vele, alkalmazkodni hozzá lehet, de áthágni nem. Vagyis aki ezen a szinten él, az mindig előnyben lesz. És egy idő után hatványozottan előnyben, mert hogyan neveli a zsidó a gyerekeit?

                      - Már általános iskola előtt több idegen nyelven beszél.
                      - Elit magániskola, szakkörök, mert oktatásra költött pénz mindig megtérül.
                      - Sport és egészséges táplálkozás, mert egészségre költött pénz mindig megtérül, így kihozza a genetikai maximumát.
                      - Sok-sok utazás, hogy testközelből megtapasztalja a világban uralkodó különbségeket Afrikától Dubajig.

                      Az ilyen ember már 16-18 évesen valóságos polihisztor, olyan mértékben intelligens, olyan mértékben tájékozott, művelt, hogy még egy átlagos középosztálybeli ember is nehezen veszi fel vele a versenyt, nemhogy egy olyan, akinek a családi kapcsolataitól kezdve minden problémás és nélkülözött vagy jelenleg is nélkülözik.

                      Igaz, az “apumegvetteavárost” típusú gazdag gyerekek sem, de ők majd később fogják ennek megtapasztalni a hátrányait, aztán beállhatnak a sorba, hogy “a pénz nem boldogít”, közben pedig de, csak megfelelően kell tudni hozzáállni és élni vele.

                      “De ha már úgyis zsidózok, mai cikk a Díványról: 10 nőből 9 elégedetlen a testével.”

                      Igen, mert 10 Divány olvasó nőből 9 csak olyan férfiakkal hajlandó összejönni, akikkel szemben indokoltan lehet elégedetlen a testével, mert egy olyan férfi, aki minden napra több nőt kaphat, az a legjobbakat fogja kiválogatni. Tehát aki hoppon marad az agyalhat azon, hogy mit rontott el. És mivel dugásról, testiségről van szó, marad a test, mint a hiba forrása, amiért nem őt választották mint aznap esti numerát.

                      “Én az életben nem emlékszem olyat, hogy én egy nő külsejét megkritizáltam volna.”

                      Mert nem voltál még igazi alfák között, akik ezt megtehetik és sokan meg is teszik .Nem lehet rám mondani, hogy mangina vagyok, de néha már komolyan megsajnáltam a lányokat, olyan oltásokat kaptak. Igaz, csak néha, mert házhoz mentek a pofonokért. Az egyik legdurvább eset az volt, mikor a fiúvécéből extázisban jött ki a lány, majd a srác hozzávágott egy 100-ast  a következő mondattal: “Nesze, öblítsd le valamivel a szádat. A következő srácnál pedig kevesebbet fogazz, kevesebbet kezezz és a végén nyeld le. Gyakorolj még, nagylány.”, a lány pedig 10 másodpercen belül sírógörcsben tört ki. Én vigasztaltam és kaptam érte 2-3 ölelést, arcrapuszit meg néha megkínált chipszel. Meg utána bizalmasa lettem, amiért nem pletykáltam el az osztálynak ami történt. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a srác is diszkrét legyen, elvileg haverom volt ő is, bár valamiért én voltam szimpatikusabb neki, de ez a srác is kb. olyan volt, hogy megvette a családja kilóra a sulit, külsőre is 10/10 volt, jellemre meg kb. Draco Malfoy

                      “És kinek a kezében van a média? Na (((kinek))).”

                      Magyarországon jelenleg a Fidesznek. :D Amúgy tudom, hogy kire célzol, az USA-ban még érvényes is a dolog (Rupert Murdoch), de egyesek túl nagy hatalmat tulajdonítanak a médiának. Hosszútávon, évszázados távlatokban vizsgálva valóban, hiszen generációkról van szó, de itt inkább arról van szó, hogy mi élünk jelenleg a történelemben először abban a korban, ahol valós időben információkat kaphatunk a bolygó minden pontjáról és minden lakosáról. De az ősidők óta benne volt az emberekben, evolúciósan kódoltan, hogy egyenlőbbek akartak lenni. Ezért döglött meg mindig minden kommunizmusra tett kísérlet. Mert csak izolált környezetben jöhet létre egy kooperáción alapuló társadalom, mert a héja és a galamb mentalitás egyensúlya beáll egy evolúciósan stabil stratégiára (lásd: Richard Dawkins: Önző gén) és az lesz az uralkodó egészen addig, amíg kívülről valami fel nem borítja. Most éppen a nyugat-európai galambokat fogják kicsit megtizedelni a héja migránsok. De az evolúciósan stabil stratégia egyensúlyi helyzetbe fog állni.

                      “És ennek a legjobb módja ha nem is szaporodunk. Amit akkor lehet legjobban elérni, ha a nők elégedetlenek a testükkel, és félnek a férfiaktól. Tervezett szubverzió ez mind, akárhova nézek.”

                      Tudom, hogy eretnekség, de Tóta W. 10 évvel ezelőtti írását még mindig aktuálisnak tartom, mint megoldási javaslat. Csak ezt senki nem fogja meglépni. Még Észak-Korea sem. Viszont ettől függetlenül ha nem globálisan gondolkodunk azzal is végső soron magunknak ártunk. Illetve a jövő generációjának, akiket azért szülnek meg a mostani nők, hogy a migránsokkal és négerekkel versenyezzenek. Nem fog menni. A 18-25 évvel későbbi migránshorda a férfiakat meggyilkolja, a nőket pedig megerőszakolja, teherbe ejti és/vagy meggyilkolja. Ezen nem segít sem a mostani CSOK, sem az összes többi szaporodást serkentő kísérlet. Ezt a versenyt elvesztettük, azon kell gondolkodnunk, hogy az intelligenciánkkal, tudásunkkal, infrastruktúránkkal hogyan tudjuk a legjobbat kihozni belőle. Tudományos tény, hogy a kevert rasszok a legegészségesebbek. Egy néger vagy ázsiai újszülöttből még bármi lehet. Őt még nem indoktrinálták eszmékkel, vallásokkal, belőle még ugyanúgy lehet mérnök, tudós, bármi, amire a jövőben szükség lesz, mint a most születő fehérekből.

                      Mindig azt tartsuk szem előtt, hogy ki veszít többet. Akinek nincs vesztenivalója, mert egy élhetetlen sivatagban él, vagy akinek fejlett infrastruktúrája van?

                      0     0
                    • Az evolúciós pszichológia szerint az ember egyszerre egyén és közösségi tag. Az önzés ÉS az önzetlenség is szolgálhatja az egyén érdekét. Az önzés alapja a viszontasság reményének hiánya míg az önzetlenségé értelemszerűen annak megléte. Az adott közegben az az attitűd kerül túlsúlyba amelyik jobban szolgálja a túlélést.

                      A javak önzetlen megosztása azok sokkal hatékonyabb felhasználását segíti elő. A hatékonyság viszont a fogyasztói társadalom legfőbb ellensége. A fogyasztói társadalom annál jobban prosperál, minél önzőbbek az emberek, minél elégedetlenebbek (legfőképpen önmagukkal), minél boldogtalanabbak és általában minél magányosabbak (nagyobb fogyasztási felület).

                      Nem nehéz összetenni a dolgokat, amikor feminizmusról, neomarxizmusról, végletes társadalmi igazságtalanságokról, a családok szétveréséről, a torz lelkületű félanalfabéta újember felemelkedéséről és hasonlókról beszélünk végső soron a mai világgazdaságról, globalizációról, fogyasztói társadalomról beszélünk. A következtetés egyértelmű, az elsőként felsorolt jelenségek mindaddig megmaradnak, amíg élteti azaz él a mai világrend.

                      0     0
                    • “így kihozza a genetikai maximumát”

                      Csak az egyik lábán lesz lúdtalp és a másik füle áll majd el?

                      “olyan mértékben intelligens, olyan mértékben tájékozott, művelt, hogy még egy átlagos középosztálybeli ember is nehezen veszi fel vele a versenyt”

                      Az ilyeneket a legszórakoztatóbb felhúzni, aztán nézni ahogy pattogva hisztiznek.

                      0     0
                • “Ezért lenne fontos a huszonéves srácoknak a PUA-tudás elsajátítása.”

                  Mindenki bassza meg az összes nőt? Hová vezetne ez?

                  1     0
                  • Mindenki bassza meg az összes nőt? Hová vezetne ez?

                    Hagyjuk meg a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának?

                    Nem az összeset. Csak amelyik hagyja magát.

                    Kizártnak tartom, hogy amit javasoltam oda vezetne, hogy mindenki halomra döntené a nőket, és egy mindenki mindenkivel orgiába csapna át az egész. Az eredmény szerintem az lenne, hogy sokkal több fiatalember élhetne kielégítő szexuális életet, és meggyőződésem, hogy a legtöbb ezt boldog párkapcsolatban tenné.

                    Most kell nekünk, hogy ilyen bekattant Elliot Rodger-korú fiatalemberek lövöldözzenek le ártatlanokat az utcákon, holott meg is lehetne tanítani nekik, hogy hogyan érjék el a céljukat? Közösségként az az érdekünk, hogy fiaink és leányaink egymásra találjanak, és ha maguktól nem megy, akkor jó irányba noszogatjuk és terelgetjük őket. Társadalmi kontroll. ez kéne. Mint régen, az ántivilágban.

                    0     0
                    • “Nem az összeset. Csak amelyik hagyja magát.”

                      Az a három darab, amelyik nem hagyná magát, az lenne a nemzeti alap? Mert a többit akkor pinánként vagy 500-an töcskölnék. Szép új világ lenne.

                      0     0
                    • “Most kell nekünk, hogy ilyen bekattant Elliot Rodger-korú fiatalemberek lövöldözzenek le ártatlanokat az utcákon, holott meg is lehetne tanítani nekik, hogy hogyan érjék el a céljukat?”

                      Nekem kicsit fáj a szívem érte, mert ha ismertem volna halála előtt, akkor elhívtam volna őt Magyarországra, ahol a pénzével az egzotikus Mark Dacascos külsejével annyi nőt meg tudott volna dugni, hogy görcsbe állt volna a farka és mindjárt kigyógyult volna a pszichopátiájából. Még a végén megszerette volna az országot, mint számos pénzes amerikai. És cserébe a tippért állta volna számomra is a cehet, ami számára csekély aprópénz lett volna. ;-D

                      0     0
                    • Tripperért olvastam.

                      0     0
              • “De mivel ő nem akar más nőt, ezért nem dugja meg őket.”

                Idézném saját magamat “Tehát ha monogám, akkor nem kötelező neki, de a lényeg, hogy megkapHATná, ha akarná.

                De tovább megyek: Az alfa, mint definíció elég széleskörű, itt a férfihangon főleg a két nem közötti kapcsolatra van kihegyeződve minden témakör. De pl. Newton vagy Stephen Hawking lehet a tudományos világ alfája. Sokféleképpen lehet kategorizálni a dolgokat.

                “de közben meg a lelke mélyén totálisan boldogtalan, magányos és üres”

                Személy szerint ezt is egy városi legendának tartom, amit ugyanazok a szegények találták ki és mantráznak, akik azt is, hogy a pénz nem boldogít.

                Mindent meg lehet magyarázni, de mentálisan ép embert boldogítja a pénz. Bármennyi. Ha dollármilliárdjai vannak, akkor magasabb célokat tűz ki (lásd: Elon Musk, Bill Gates), mintha csak egy magyar falu polgármestere. De célok mindig vannak. Mindig vannak magasabb célok, amiket ki lehet tűzni, nincs olyan, hogy túl sok pénz.

                Ha pedig valaki mentálisan defektes, akkor a pénz bár minden lehetőséget és segítséget megad ahhoz, hogy meggyógyuljon, ha ő maga nem akar, akkor csodát az sem fog tenni. De ettől még kijelenteni, hogy “nem boldogít…” Igen, az emberek mentálisan defektes részét nem boldogítja. A többit viszont igen.

                “amit hiába próbál kétségbeesetten pénzzel, hatalommal, drága hobbikkal és tárgyakkal, valamint pinával pótolni”

                Tudom ajánlani a Kiszámoló blogot és Miklós egész életfilozófiáját, vagy az angolul tudóknak Mr. Money Moustache blogját. Én ebben hiszek. Ha annyi pénzem lenne, mint Soros Györgynek, akkor sem költenék semmilyen luxusra, hanem tudományos, emberiséget előrevivő projekteket finanszíroznék. Drága divatszarokra akkor sem költenék, bár a ruhatáram kicsit változatosabb lenne, pl. sportolásra a megfelelő technológiákkal legyártott sportruházat (mondom technológiákkal, nem marketingbullshit) nyilván növelné a potenciált, az autóm egy Tesla lenne, nem pedig Bugatti Veyron, a lakásom pedig egy passzívház Budán. Nem azért, mert ott divat élni, mert burzsuj környék, hanem infrastrukturálisan a legoptimálisabb (jó levegő, zöld övezet, főváros közelsége akár tömegközlekedéssel).

                Pinával pedig biztosan nem kompenzálnék, viszont akkor már nem is lenne rá szükségem, mert jönnének maguktól. Amúgy meg a mangina jelenséget ne akarjuk már ráhúzni a gazdagságra. A szegény ultrabéta mangina ugyanúgy kifizet egy 20-ast a 80 nettós fizetéséből mikor első randin le akar nyűgözni egy csajt, ahogy ezt a gazdag teszi, amikor pl. egy középszerű pinát eltart és havi 2-300 ezret költ rá meg a lakhatás meg a kajája meg a kocsija meg a többi.

                Csak a gazdagoknál ez hangsúlyosabb. A csóró viszont hónap végén már Providentből veszi a kiló kenyeret. De ezek mentálisan beteg emberek. Az igazi alfaság a gazdagoknál is abból fakad, hogy megtehetném ha akarnám, de nem teszem meg, mert tulajdonképpen ki vagy te nekem? Egy szimpatikus lány, akit még alig ismerek, még annyit sem tudok róla, hogy milyen lehet az ágyban.

                Nos a feminizmus és a pénzes nők óta ez úgy működik, hogy a csaj ilyenkor azzal shit tesztel, hogy mindenki fizeti a magáét. Csak ő pontosan tudja azt, hogy te minimálbért keresel, ő meg havi félmilliót. Te albérletben vagy munkásszállón élsz és 0 vagyonod van, neki van egy lakása, a szüleinek egy villája, a két nagyszülőnek 1-1 családi háza, x millió itt-ott és kinek nagy érvágás egy puccos étteremben a 30 ezres számlát kétfelé dobni? Neked vagy neki? Erről van szó…

                0     0
                • A pénz nem boldogít, de jobb mintha nincs. Nem a pénz a lényeg, hanem a hiánya.

                  Kaja és innivaló, ruha, fedél a fej fölé ahol lehajthatjuk éjszakára a fejünket és ahol van fűtés ha fázunk meg fürdés lehetősége, plusz némi tartalék váratlan probléma felmerülése esetére, és rendben vagyunk. A többi ami e fölött van csak extra.

                  Bevallom őszintén, én nem láttam soha annak semmi értelmét, hogy magamért hajtsak. Ha a fenti minimum megvan, nekem az elég. Azért hogy engem valamikor a jövőben a gazdagságomért válasszanak a nők, azért én két fűszálat nem vagyok hajlandó keresztbe tenni. Nem is voltam soha.

                  Most hogy jobban belegondolok, én ezért is nem igyekeztem különösebben elérni semmit, és ezért nem érdekel hogy más mennyivel többet tud felmutatni. Ha lenne egy szexi asszonykám aki normális, meg tőle egy gyerekem vagy kettő, értük a csillagokat is lehoznám az égből. De csupán magamért, vagy hülye ribancok igényeinek kielégítéséért? Haggyuk mán…

                  0     0
                  • “Most hogy jobban belegondolok, én ezért is nem igyekeztem különösebben elérni semmit, és ezért nem érdekel hogy más mennyivel többet tud felmutatni. Ha lenne egy szexi asszonykám aki normális, meg tőle egy gyerekem vagy kettő, értük a csillagokat is lehoznám az égből. De csupán magamért, vagy hülye ribancok igényeinek kielégítéséért? Haggyuk mán…”

                    Ez egy gyönyörű megfogalmazás. Férfi szemmel. De most legyek troll?

                    Női shit teszt: “Nekem sosem kéne egy olyan férfi, aki önmagáért nem hajlandó küzdeni, önmagát nem becsüli annyira, hogy ne egy patkánylyukban éljen közel 40 évesen. Ez pedig, hogy a tökéletes nőért lehoznád a csillagokat az egyik legszakállasabb csajozós duma, amit már ezerszer hallottam. Kreatívabbnak gondoltalak.”

                    Na erre mit lépsz? A kis 18 éves dobált nekem hasonlókat.

                    0     0
                    • - Én a normális nőkről beszéltem, nem rólad. :)

                      18 éves lánnyal különben sem szabad olyanokról beszélgetni, hogy hol laksz, vagy hogy mit értél el az életben vagy a szakmádban. Úgysem tudja értelmezni vagy helyiértékén kezelni.

                      Amit velük érdemes ki domborítani az a korkülönbség, de játékos-huncut formában.

                      - Rád nézhetek egyáltalán már férfiszemmel, vagy ezért még elvisz engem a rendőr?

                      - Nagyon vonzó vagy, de attól félek, hogy túl fiatal vagy hozzám. Látod, hősiesen tartom magamat, pedig el sem tudod képzelni, hogy milyen nehéz ez.

                      Ilyenek.

                      Nagyon fontos, hogy ne ess hasra a fiatalságától és a szépségétől. Akkor kegyetlen lesz, mert ehhez szoktatták hozzá a férfiak, hogy bármit benyelnek tőle a punci reményében – amit persze pont ezért nem kaphatnak meg. Mivel ő maga még tapasztalatlan – akármit is csinált odáig, akkor is csak 18 éves – , ezért olyan férfit akar, aki tudja is hogy mit csinál. Bétáskodni szigorúan tilos, még gondolatban sem, mert ha megérzi akkor vége. “Cocky and funny attitude”, ahogy Roissy mondaná.

                      Fiatal lányok, annyira azért nem bonyolultak ha ráérez az ember…

                       

                      0     0
                • Az ilyen ember már 16-18 évesen valóságos polihisztor, olyan mértékben intelligens, olyan mértékben tájékozott, művelt, hogy még egy átlagos középosztálybeli ember is nehezen veszi fel vele a versenyt, nemhogy egy olyan, akinek a családi kapcsolataitól kezdve minden problémás és nélkülözött vagy jelenleg is nélkülözik.

                  Fenntartom azt, hogy ha mindegyikük sokkal különb ember, mint amilyenek mi, magyar parasztgyerekek valaha is lehetnénk, az még nem ok arra, hogy átadjuk nekik az ország kulcsát és a hatalmat felettünk kényükre-kedvükre. A közösségünk önvédelme követeli meg ezt, mert ezt a kiválóságukat a mi érdekeink ellenében fogják felhasználni. És a valóságban ezt teszik.

                  Igen, mert 10 Divány olvasó nőből 9 csak olyan férfiakkal hajlandó összejönni, akikkel szemben indokoltan lehet elégedetlen a testével, mert egy olyan férfi, aki minden napra több nőt kaphat, az a legjobbakat fogja kiválogatni. Tehát aki hoppon marad az agyalhat azon, hogy mit rontott el. És mivel dugásról, testiségről van szó, marad a test, mint a hiba forrása, amiért nem őt választották mint aznap esti numerát.

                  Látod, ezt nem gondoltam így végig. Ebben bizony van valami. Szóval akkor úgy mondanám, hogy a médiában egy nőkben alapból meglévő szorongást erősítenek fel hatalmasra és mesterséges módon.

                  Mert nem voltál még igazi alfák között, akik ezt megtehetik és sokan meg is teszik .Nem lehet rám mondani, hogy mangina vagyok, de néha már komolyan megsajnáltam a lányokat, olyan oltásokat kaptak. Igaz, csak néha, mert házhoz mentek a pofonokért. Az egyik legdurvább eset az volt, mikor a fiúvécéből extázisban jött ki a lány, majd a srác hozzávágott egy 100-ast  a következő mondattal: “Nesze, öblítsd le valamivel a szádat. A következő srácnál pedig kevesebbet fogazz, kevesebbet kezezz és a végén nyeld le. Gyakorolj még, nagylány.”, a lány pedig 10 másodpercen belül sírógörcsben tört ki. Én vigasztaltam és kaptam érte 2-3 ölelést, arcrapuszit meg néha megkínált chipszel. Meg utána bizalmasa lettem, amiért nem pletykáltam el az osztálynak ami történt. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a srác is diszkrét legyen, elvileg haverom volt ő is, bár valamiért én voltam szimpatikusabb neki, de ez a srác is kb. olyan volt, hogy megvette a családja kilóra a sulit, külsőre is 10/10 volt, jellemre meg kb. Draco Malfoy

                  Hány évesek voltatok, amikor ez történt? Tizen………??? Kamaszfiúk hülyeségei, kamaszlányok botladozásai. Ezért nem engedték régen az ántivilágban a tinédzsereknek a pasizást/csajozást. Felnőtt emberek ilyeneket nem csinálnak egymással. Lefogadom, hogy felnőtt emberként már ők is mind a ketten mást gondolnak az akkor történtekről, és mindketten másképp csinálnák ha visszamehetnének az időben. Kamaszfiúk játsszák a nagyfiút, kamaszlányok meg úgy képzelik, hogy férfiakkal vannak, a többi kamaszfiú meg arról álmodozik, hogy miért nem engem választottál helyette édes, én őszintén szeretnélek. Ezek kamaszok, ezek gyerekek, ennek nincs köze alfasághoz vagy felnőtt szexualitáshoz.

                  Tudom, hogy eretnekség, de Tóta W. 10 évvel ezelőtti írását még mindig aktuálisnak tartom, mint megoldási javaslat.

                  Migránskérdés? Kerítés mögött aknamező, tűzparancs és lőni a határon. Aki korábban jött, deportálni. Meg lehet csinálni, ha megvan a politikai akarat hozzá. Előbb-utóbb meglesz.

                   

                  0     0
                  • Ez csak közhely a zsidókkal kapcsolatban- Kb. mint a cigányokkal hogy milyen muzikálisak. Sokkal inkább a pozíciók őrzése, azokba a magukfajta besegítése dominál. A legtöbb helyre tucatnyi nem zsidó, hasonlóan tehetséges jelölt is lenne. Ez náluk a túlélési ösztön része.

                    Valójában úgy viselkednek, mint a fenyők. A fenyők lombozata kovasavat tartalmaz. A lombozatuk elhullajtásával elsavasítják a földet olyannyira hogy ott már csak fenyők képesek nőni. Ezért olyan sivár a fenyőerdők gyep- és cserjeszintje.

                    1     0
    • 1, Szerintem a megfelelési vágy alapvető emberi tulajdonság. Nemi különbségek ott vannak, hogy kinek, minek akar az illető megfelelni. Sok helyet igényelne kifejteni, de sarkítva kb. annyi, hogy a nők inkább külső tényezőknek (szociális közeg stb.) míg a férfiak gyakrabban belsőnek (énkép).

      2, Az elsőből adódóan magunknak akarjunk megfelelni. Nem mellesleg ilyen esetekben a nőknek is meg fogunk felelni.

      3, A történelmi ok ha lett is volna, evolúciós szempontból túl kicsi időtáv hogy ösztönszinten kódolódhasson. Ez sokkal inkább az egónk hamis visszajelzése. A megközelítési félelem alapja a vele járó kudarcérzés. A kudarcérzés pedig az első pontban említett önmegfelelési vágy hamis kifejeződése.

      0     0
  10. Hunn :

    “Az nem megy, hogy használni akarjuk az emberek testét hogy kielégüljünk, és ők sorba álljanak ezért a kitüntetésért. Nem megy, nem így működik, nem fog megtörténni. Erre nincs tanács, erre soha nem lesz lehetőség, ez a valóságban nem lehetséges, ilyen nem történik, nem megoldható, nem realizálható. Nem így működik.”

    Ez pontosan így van ! “Egyszerűen” el kell érni,hogy megkívánjuk az illető férfit és ez nagyon nagyon különböző úton valósítható meg nő és nő esetében,erre valóban nincs recept. Amíg az egyiknél ez működik,a másiknál az. Amíg nálam elengedhetetlen,hogy magas intellektussal rendelkezzen és humorral,de nem érdekel a pénztárca,hatalmi pozíció,meg a bicepsz mérete,addig másnál tök mindegy ,hogy két egybefüggő mondatot nem tud kimondani,de elképesztően jó teste van az illetőnek,akkor már nyerő…

    “Amúgy egy szerelmes nővel bármit meg lehet csinálni, de tényleg bármit. Verheted, alázhatod, csalhatod – mondjuk én nem vagyok annak a híve, hogy rossz hatással legyünk mások életére, de hát ízlések és pofonok –”

    Mint ahogy egy szerelmes férfival is bármit meg lehet csinálni,csak ott nem a testét,hanem a lelkét,pénztárcáját lehet kiszipolyozni. (megtehettem volna többször,NEM TETTEM) Tudom,hogy nem bátorításnak szántad ,csak azért ki kell hangsúlyozni,hogy ilyen esetekben arról teszel tanúbizonyságot ,hogy milyen EMBER vagy és hidd el,visszakapod,lehet nem akkor,nem úgy ahogyan gondolnád,de visszaüt a dolog. Szóval azért mert megteheted,nem kell megalázni másokat.Arról nem beszélve,ha egy szerelmes nő rádöbben,hogy kihasználták,megalázták,pláne,ha még el is hagyják,sajnos a legtöbb esetben átmegy “nőstényördögbe ” és nem válogat,semmilyen hazugságtól,feljelentéstől,anyagi meghurcolástól,munkahelyi lejáratástól nem riad vissza és még jogosnak is érzi (persze nem az),ez sajnos még szimpla nem megalázós-kihasználós kapcsolatok végén is előfordul (nagyon helytelenül). Szóval ne bántsuk egymást gyerekek!

     

     

    0     0
  11. “Amíg nálam elengedhetetlen,hogy magas intellektussal rendelkezzen és humorral,de nem érdekel a pénztárca,hatalmi pozíció,meg a bicepsz mérete,addig másnál tök mindegy ,hogy két egybefüggő mondatot nem tud kimondani,de elképesztően jó teste van az illetőnek,akkor már nyerő…”

    1. Te valószínűleg nem a könnyűvérű nő vagy és csak komoly kapcsolatokban gondolkodsz. Ezekben pedig a belső számít, még a legfelszínesebb nőknél is számít a belső.
    2. Már az, hogy itt vagy nőként ezen az oldalon bizonyítja, hogy intelligensebb vagy az átlagnál, tehát nyilván komoly kapcsolatra hozzád hasonlót fogsz keresni ezen a téren, ugyanis míg a szerelmi fellángolás 1-1,5 évig tart maximum, addig egy párkapcsolat életünk végéig is eltarthat és nem mindegy, milyen minőségben.
    3. Olyan kijelentést, hogy pénz, hatalmi pozíció és bicepsz nem érdekel akkor tegyél, ha elméleti síkon elképzelted, hogy ott van egymás mellett x férfi, akik belsőre 100%-ban megegyeznek, csak a külsejük tér el.

    Azt tehát elfogadom, hogy a prioritási sorrendben nálad ezek hátul vannak és előbb választanál egy Torrente külsejű művelt, intelligens, többdiplomás embert jó humorérzékkel, mint egy random, kigyúrt valóságshow szereplő intelligenciájával és jellemével rendelkező valakit. De azért próbáld meg csak elméletben, hogy teret engedsz az ösztöneidnek és mondd, hogy egy adonisz testű férfit nem kívánnál jobban csak szexre, mint egy intelligens, művelt akárkit, aki viszont ronda. Az ágyban irreleváns az intelligencia, ott a külső, az illatok, az érintések és a többi játszik szerepet. Szexkapcsolatra maximum még olyan belső tulajdonságokat tudok pozitívumként felhozni, mint figyelmesség (bár ezzel óvatosan, mert van, aki pont a durvább, BDSM szexet szereti és egy gyengédebb férfit elküld a búsba, így inkább azt mondom, ért a szóból és ha már nem élvezi a nő, akkor felfogja), meg diszkréció (főleg ha esetleg párja van az illetőnek, vagy mindkettőnek).

    Innentől pedig a két végleti sík között (sírig tartó párkapcsolat a nagybetűs igazival, akinek szüzességünket adjuk vs. sosem megállapodni és még 80 évesen is utazgatni és olcsó, de annál tehetségesebb és lelkesebb néger escortokkal dugatni magunkat trópusi paradicsomokban, ha már a nekünk tetsző férfiak nem kívánják a plasztikai műtétek ellenére is megszottyadt testünket) találkozik a vonal egy középponton, ahonnan az egyik irányban hangsúlyosabbak lesznek a belső tulajdonságok, amiket említettél (ezzel párhuzamosan a komoly kapcsolat igénye a szabad szex felett), illetve a másik irány, ahol a külsőségek fontosak (és ezzel párhuzamosan a szabad szex igénye a komoly, kompromisszumos és unalmas kapcsolat felett).

    0     0
    • Most vettem csak észre ezt a válaszodat. Igen sok mindenben igazad van. Nyilván,ha egy intelligens, jobb testű férfi és ugyanolyan intelligens külső adottságait tekintve kevésbé vonzó férfi között kéne választani csak szexre (ezt meglehetősen nehéz számomra elképzelni,mert sosem volt ilyen kapcsolatom),akkor egyértelmű,hogy nekem is a jobb adottságok jönnének be. De ha már szellemi-érzelmi téren kevesebb a mutatósabb pacák (amúgy a kedves,intelligens kiemelkedően jóképű férfi,kb. annyira gyakori,mint a nagyon szép intelligens,kedves,nem beképzelt nő) ,akkor már messze nem biztos.Igen,amikor először megláttam a jelenlegi páromat,tetszett és tudtam,hogy külsőre,tudnék vele szexelni ,de ennyi,ennyi még nagyon nem elég.(számomra amúgy a figyelmesség nagyon számít,ugyan be lehet” vadulni” egy érzelmeken alapuló,figyelmes szex során is,de a BDSM tőlem nagyon távol áll). Engedd meg ,hogy idekapcsolódva itt kommenteljem lentebbi írásodból kiragadva a következőt:

      “Ugyanis én élből utálom a flört és az összes ilyen kásakerülgetés minden formáját. A számomra optimális, tökéletes világ az lenne, ahol oda lehetne menni a nőkhöz és nyíltan, őszintén, de udvariasan feltenni azt a kérdést, ami jelenleg ebben a szabadnak mondott világban kurvára tabunak számít: “Szia, nagyon tetszel nekem, lenne kedved szexelni?”

      Hunn és Elek is már tökéletesen leírta egy részét annak,hogy miért nem működhet a dolog.( Ribancnak nézés,szavakkal nem mondod ki stb). Valóban minden nő tudja,hogy ha odamész hozzá ismerkedni,akkor nyilván külsőre-szexuálisan bejön neked.(mondjuk -erről már írtam korábban-én még ezt is képes voltam “benézni” időnként tini koromban,lásd Iron Maidenes póló stb).De ,te utálod a flörtölést,a kásakerülgetést stb,de a nők IMÁDJÁK,imádják,ha udvarolnak nekik (a legtöbb). És vannak nők (ezek közé tartozom én is,mily meglepő) ,akik zsigerileg képtelenek megismerés nélkül ágyba bújni,neveltetés,elvek,biztonság fontossága miatt. (nem, alfákkal sem, volt egy igazán-most már tudom- alfa barátom ,szerencsére nem a bunkóbbik fajtából,vele is eltartott egy hónapig kb,mire szex lett belőle.) Ez azért fontos egy normális nőnek,mert egyszerűen szüksége van arra az információra,hogy megbízhat-e az illetőben,hogy jól dönt-e,hogy minél kisebb sérüléssel jöjjön ki a kapcsolatból,ha úgy adódik. Ez nem feltétlen időhúzás,meg a másik szívatása,egyszerűen nem tudsz kinyílni,megbízni nőként egy vadidegenben. De férfi szempontból sem árt manapság az óvatosság,a sperma lopások, nemi erőszak feljelentések korában ugye…

      Szóval nekünk nőknek kell az udvarlás (gyönyörű példája a Passengers c. filmben Pratt udvarlása J. Lawrence felé-nem kerül pénzbe a dolog,de szinte MINDEN nő ilyesmire vágyik,nyilván nem mindegy kitől,ez igaz,de ha megvan a testi vonzalom is,akkor ez a nyerő). És sokunknak szüksége van a szexhez, a feltétlen bizalomra,hogy befogadd,hogy teljesen át tudd magad adni a férfinak. No meg ott van még a büszkeség, (ez is az én asztalom,nem tagadom) ,hogy azért küzdjenek meg értem,nem adom magam olyan könnyen,kicsit harcoljanak értem…

      0     0
      • Azért, ha a „szövetet kissé megpiszkáljuk” az igazság „szálai” ki-ki türemkednek:)

         Nyilván,ha egy intelligens, jobb testű férfi és ugyanolyan intelligens külső adottságait tekintve kevésbé vonzó férfi között kéne választani csak szexre (ezt meglehetősen nehéz számomra elképzelni,mert sosem volt ilyen kapcsolatom),akkor egyértelmű,hogy nekem is a jobb adottságok jönnének be.

        :)

        Majd kezdődik a juhok hajtása……:

         De ha már szellemi-érzelmi téren kevesebb a mutatósabb pacák (amúgy a kedves,intelligens kiemelkedően jóképű férfi,kb. annyira gyakori,mint a nagyon szép intelligens,kedves,nem beképzelt nő) ,akkor már messze nem biztos.

        A lényeg:

        Igen,amikor először megláttam a jelenlegi páromat,tetszett és tudtam,hogy külsőre,tudnék vele szexelni ,de ennyi,ennyi még nagyon nem elég.

        ……………

        (számomra amúgy a figyelmesség nagyon számít,

        Hogyne, ha megelőzi az első feltétel: ….tudtam,hogy külsőre,tudnék vele szexelni….

        Hunn és Elek is már tökéletesen leírta egy részét annak,hogy miért nem működhet a dolog.( Ribancnak nézés,szavakkal nem mondod ki stb).

        Naná, ha béta mondja, akkor zaklató, ha alfa, akkor meg évődik/flörtöl/viccel stb…..

         Valóban minden nő tudja,hogy ha odamész hozzá ismerkedni,akkor nyilván külsőre-szexuálisan bejön neke.

        Pedig én aszittem, hogy a belső (szív/másj/vese, etc.……:) , no meg a „nem külső értékei” számítanak igazán egy férfinak, – most törés következett be a lelkemben:)

         ….a flörtölést,a kásakerülgetést stb,de a nők IMÁDJÁK,imádják,ha udvarolnak nekik (a legtöbb).

        Naná, erről (is) szól a felhőztetés….., csak tudja a fickó(k), hogy hol a helye…..

         És vannak nők (ezek közé tartozom én is,mily meglepő) ,akik zsigerileg képtelenek megismerés nélkül ágyba bújni,neveltetés,elvek,biztonság fontossága miatt. (nem, alfákkal sem, volt egy igazán-most már tudom- alfa barátom ,szerencsére nem a bunkóbbik fajtából,vele is eltartott egy hónapig kb,mire szex lett belőle.)

        Aham:)

         Ez azért fontos egy normális nőnek,mert egyszerűen szüksége van arra az információra,hogy megbízhat-e az illetőben,hogy jól dönt-e,hogy minél kisebb sérüléssel jöjjön ki a kapcsolatból,ha úgy adódik. Ez nem feltétlen időhúzás,meg a másik szívatása,egyszerűen nem tudsz kinyílni,megbízni nőként egy vadidegenben.

        Az örök idézet: akkor higgyél nőnek, amikor ló legel a ……

        Szóval nekünk nőknek kell az udvarlás ……………. szinte MINDEN nő ilyesmire vágyik,nyilván nem mindegy kitől,ez igaz,de ha megvan a testi vonzalom is,akkor ez a nyerő). És sokunknak szüksége van a szexhez, a feltétlen bizalomra,hogy befogadd,hogy teljesen át tudd magad adni a férfinak.

        Magyarul, nem a férfitől függ/múlik, hanem a hörcsöge munkáján, amihez . jóhír :) lehet adni muníciót:)

        No meg ott van még a büszkeség, (ez is az én asztalom,nem tagadom) ,hogy azért küzdjenek meg értem,nem adom magam olyan könnyen,kicsit harcoljanak értem…

        Elvégre nincs ingyen ebéd, az üzlet az üzlet…..

        1     0
      • Hunn és Elek is már tökéletesen leírta egy részét annak,hogy miért nem működhet a dolog.( Ribancnak nézés,szavakkal nem mondod ki stb). Valóban minden nő tudja,hogy ha odamész hozzá ismerkedni,akkor nyilván külsőre-szexuálisan bejön neked.(mondjuk -erről már írtam korábban-én még ezt is képes voltam “benézni” időnként tini koromban,lásd Iron Maidenes póló stb).De ,te utálod a flörtölést,a kásakerülgetést stb,de a nők IMÁDJÁK,imádják,ha udvarolnak nekik (a legtöbb). És vannak nők (ezek közé tartozom én is,mily meglepő) ,akik zsigerileg képtelenek megismerés nélkül ágyba bújni,neveltetés,elvek,biztonság fontossága miatt. (nem, alfákkal sem, volt egy igazán-most már tudom- alfa barátom ,szerencsére nem a bunkóbbik fajtából,vele is eltartott egy hónapig kb,mire szex lett belőle.) Ez azért fontos egy normális nőnek,mert egyszerűen szüksége van arra az információra,hogy megbízhat-e az illetőben,hogy jól dönt-e,hogy minél kisebb sérüléssel jöjjön ki a kapcsolatból,ha úgy adódik. Ez nem feltétlen időhúzás,meg a másik szívatása,egyszerűen nem tudsz kinyílni,megbízni nőként egy vadidegenben. De férfi szempontból sem árt manapság az óvatosság,a sperma lopások, nemi erőszak feljelentések korában ugye…

        Szóval nekünk nőknek kell az udvarlás (gyönyörű példája a Passengers c. filmben Pratt udvarlása J. Lawrence felé-nem kerül pénzbe a dolog,de szinte MINDEN nő ilyesmire vágyik,nyilván nem mindegy kitől,ez igaz,de ha megvan a testi vonzalom is,akkor ez a nyerő). És sokunknak szüksége van a szexhez, a feltétlen bizalomra,hogy befogadd,hogy teljesen át tudd magad adni a férfinak. No meg ott van még a büszkeség, (ez is az én asztalom,nem tagadom) ,hogy azért küzdjenek meg értem,nem adom magam olyan könnyen,kicsit harcoljanak értem…

        Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy a Penge helyzetében lévő srácoknak a szex meg a nő az ágyukba az úgy kéne, hogy tegnapra. Az ehhez szükséges tudás és tapasztalat pedig tegnapelőttre. Mit tegnapelőttre, anno mondjuk 2009. nyarára, amikor az a gyönyörű, szexi lány azt mondta nekik, hogy: “Te egy nagyon kedves, normális, rendes srác vagy, egy nap biztosan rád talál majd az a lány, aki nagyon szerencsésnek fogja érezni magát melletted, csak várj türelemmel.”

        Namost van egy elméletem, miszerint annak idején, 56-ban Apró Antal parancsára ezzel a mondattal hergelték a Földművelésügyi Minisztérium tetején az ávósokat, mielőtt belegéppuskáztak a tömegbe a Parlament előtt. A vörös posztó minden férfiember számára, az ultima ratio, a mindent vivő sláger, mely majdnem megvédte még a munkáshatalmat is. Majd a történészek eldöntik, de egyáltalán nem lennék meglepve.

        Van aki azt mondja, hogy a nők ravaszul azt akarják, hogy ezek a rendes srácok legyenek majd ott várakozva, hogy majd legyen aki elveszi őket, miután ők jól kiélték magukat a körhintán, de én ezt nem hiszem. Ennyire azért nem zseniálisak, meg aztán a fiatal lányok sok mindennel foglalkoznak ugyan, de ami a távoli jövőt illeti, azzal pont nem. Másról van itten szó. Valójában ez egy teljesen őszinte, jó szándékú tanács, amit azonban a helyén kell kezelni és megfelelően értelmezni.

        Mert NEM arról van itten szó, hogy amelyik nő ezt a tanácsot adja, az megfigyelte volna maga körül a férfiakat, hogy amelyik férfi a nőknél sikeres az mind így csinálja, á dehogy. Saját magából indult ki, hiszen a nőknél ez pont így működik. Igyekszik jól kinézni, szexin felöltözni, rúzs és smink, aztán vár, hogy jöjjenek a férfiak, akik között előbb-utóbb lesz egy, aki nagyon bejön. Ettől jobb ötlete nincs, ezt viszont személyesen tapasztalta, és működött. Nála. Ha neki ez bejött, akkor a férfiaknál is valószínűleg hasonlóképp lehet, csak a másik oldalról, nem igaz?

        Hát tökre nem, a férfinak proaktívan kell párt keresnie. És ebben a női tanácsban burkoltan benne van az is, hogy nem a külsőddel van a baj, nem is a pénztárcáddal van a baj, te egy teljesen normális ember vagy, csak valami megfoghatatlan dolog mégiscsak hiányzik. No mi lehet ez? Amit elfojtottál magadban, ami miatt korábban nem mertél lépni, mert egy jelre vártál a lánytól, holott a jel az volt, hogy ott van. Amiről én a számat tépem: a férfias fellépés, férfias gondolkodás, férfias viselkedés. Ami ha meglett volna akkor, 2009-ben, akkor lehet hogy pont ez a lány lett volna az, aki oly szerencsésnek érezte volna magát melletted…

        Csak sajnos a fiatal férfiak ezt a tanácsot nem értelmezik, hanem szó szerint megfogadják, és várnak. Várnak. És várnak. Várnak, hogy az a helyes lány, akivel már jó ideje barátkoznak, egy nap varázslatosan arra ébredjen, hogy ő a számára az ideális férfi és a nagy szerelem. Vagy várnak arra a másik lányra, akinek az a rosszfiú barátja van aki folyton megcsalja, hogy végre rájöjjön mennyivel jobban járna egy ilyen rendes fiúval, és amikor ez megtörténik, elkaphassák a lepattanót, mint a kosárlabdában.

        És persze hiába várnak, mert nem így működik. Így magától nem fog történni soha semmi. És mivel nem történik soha semmi, pedig ők várnak becsülettel és hitük szerint mindent jól csinálnak, hiszen a nők, a Feministák, meg az egész Blue Pill-es világ azt mondja nekik hogy ezt így kell csinálni, ezért előbb-utóbb befordulnak, és azt fogják gondolni, hogy valami olyan nagy gond van velük, amit tulajdonképpen nem is lehet segíteni. Kimennek a világba, teszik a dolgukat mint a gépek, és senki sem tudja, hogy belül titkos féreg foga rágja és emészti a lelküket.

        Ezért kurva jó dolog a Red Pill, és ezért van az, hogy amikor a Feministáktól olyat olvasok, hogy ez valamiféle nőgyűlöletet tanít és be kéne tiltani, akkor legszívesebben falhoz állítanám őket. Viszont azt is érteni kell, hogy ez egy fokozatos dolog. Az ember rátalál a Red Pill-re, a PUA-ra, és akkor hirtelen úgy van vele, hogy ma este ennek működnie kéne, de legkésőbb jövő kedden. Pedig ez lassan működik. Lehet, hogy megtalálása után két évvel csak. Vagy hárommal. Először kapsz egy női mosolyt. Megszólítasz valakit, akit korábban nem mertél volna. Egy érintés. Egy csók. Az első nő, csodálatos hús-vár teremtés, akit ágyba vittél. A második. Aztán a végén te vagy a Szex Terminátor, aki visszajött a jövőből, hogy teherbe ejtse Sarah Connort. “Érted jöttem át az  időn, Sarah”. De ez tényleg idő, türelem és kitartás.

        Sokszor az van, hogy ha már meglenne a most még hiányzó tapasztalat, akkor ugyanannál a nőnél azt gondolnád, hogy “jó irányba tartok, ebből még simán lehet valami, de szuper, ez olyan izgalmas, annyira élvezem”, míg a tapasztalat hiányában azt gondolod, hogy “jó, érzem én hogy mintha alakulgatna talán valami, de lehet hogy rosszul látom, könnyen lehet hogy valamit elrontok, á ebből sem lesz úgyse semmi, de elegem van már az egészből”. A tapasztalatot viszont csak a gyakorlás és az idő hozza meg, azt még az sem váltja ki, ha az ember szó szerint és kívülről bemagolja Roissy összes műveit.

        Szóval lényeg a lényeg. Idő. Türelem. .Kitartás. Férfias gondolkodás és viselkedés. Idő, idő, idő. Jó úton járunk, jó lesz ez!

        0     0
  12. Hunn: “Arra várni, hogy ők nyomuljanak rád, és haragudni és fújni rájuk ha nem teszik, az olyan elvárás a nők irányába, ami alaptermészetükkel ellenkezik.”

    Svédországban állítólag simán nyomulnak a nők is. Igaz, a Torrentéknek ott valószínűleg még szarabb, mert ha mocsokszemét férfiként le mer szólítani egy nőt, akkor hajszálon függ a szexuális zaklatás vádja, viszont ott szerintem azért nem csak a felső 20, de talán a felső 40-50%-nak nem lehet olyan rossz, mert azért néha-néha nekik is beesik 1-1 nő.

    “Akkor gondold el, egy nőnek az egója, az egész világképe, magáról mint nőről alkotott képe milyen szinten sérülne, ha rányomulna olyan férfiakra, akik esetleg azt is mondhatnák neki, hogy nem.”

    Igen, csak azt felejted el, hogy nyomulni nem csak direkt módon lehet, ellenben ha egy férfi leszólít egy idegen nőt, akkor még mindig a többségi társadalom úgy érzékeli (többségében helyesen), hogy fel akarja őt szedni. Néhány Miss Picsa ezt szokta túltolni azzal, hogy már egy “Elnézést…”, vagy “Szia, ne haragudj” kezdetű mondat elhangzása után jön az autoreply, hogy “Bocsi, van barátom.” úgy, hogy az illető lehet, hogy csak a pontos időt akarta megkérdezni, vagy tüzet kért volna.

    Ellenben egy nő még ha a feministák el is akarják hazudni, még mindig rosszabbul tájékozódik, védelemre szorul, stb. Tehát kérhet ártatlan útbaigazítást, plusz egy csomó olyan dolog van, ami egy nőnek nem ciki, egy férfinak igen. Én adjak tippeket? Egy nő úgy meg tudja egyszerre dicsérni egy férfinek a ruházatát, hogy folytatja azzal, hogy az öccse is hasonló stílust képvisel és bla, bla, bla. A nők szeretnek shoppingolni, szeretik a divatot, nincs ebben semmi különös. Ha egy férfi követne el hasonlót, akkor vagy buzinak lenne nézve vagy valami lúzernek, esetleg rosszabb esetben perverznek, aki felnőtt férfi létére ilyesmivel foglalkozik.

    A nőknek a passzív oldal miatt ezerszer könnyebb még aktívan ismerkedni is. És ezt még csak férfi szemmel mondtam, nem adtam hozzá a női hatodik érzéket, azt az extrát, amivel a nők a férfiak veséjébe látnak, mert sokkal fejlettebb az empátiás képességük. Tehát egyből leveszik, hogy a férfi esetleg bátortalan volt-e és csak a kezdőlökést kellett megadni neki, vagy eleve nem érdeklődik irántuk. Továbbá az indirekt forma miatt a végsőkig elhúzhatják a tesztelgetést, amíg még mindig vissza tudnak táncolni a szituációból, hogy ők csak érdeklődtek, illetve semleges kérdéseket tettek fel, miért kell mögé ezt vagy azt látni, legvégső soron, ha ténylegesen holdkóros állatba botlanak, kijátszhatják a feminista joker kártyát, hogy “Egy nőnek is joga van megszólítani bárkit x vagy y indokkal és ez nem jogosítja fel a másik felet, hogy már szexuális érdeklődést lásson mögé.”

    “Csak a testi vonzalomra koncentrálva azt vetíted ki a nőkre, ahogy te magad gondolkodsz róluk, vagyis hogy a nő teste és testi vonzereje a legfontosabb számodra, ez a választásod alapja, és azt feltételezed, hogy ők ugyanígy vannak a férfiakkal. Ez teljesen logikusnak látszik férfiaggyal, csakhogy a valóságban, pont az ellentétes oldalán állva a dinamikának, a nők teljesen máshogy gondolkoznak, mint ahogy azt feltételezed. Ezt nagyon fontos tudni!”

    Akkor a feminizmus férfiagyú nőket nevelt ki, ugyanis míg régen az anyák intelme a “fokkal szebb legyen az ördögnél” volt, addig ma a nők a felső 20% fotóira maszturbálnak otthon.

    Ha valóban a saját preferenciámat vetítem ki, akkor a saját anyagi helyzetem és az egzisztenciám miért fontos számomra? Mert ez meg pont a nők számára fontos, a férfi nem várja el, hogy a nő gazdag legyen. A feminizmus és a reálbérek megfeleződése előtt még azt sem várta el, hogy dolgozzon a nő. Sőt, nagyon sok férfinek az egóját is sérti, ha a nő többet keres nála.

    Reszet Elek: “Szóval inkább arra kellene koncentrálni, hogy milyen vagy nem pedig arra hogy milyen nem vagy.”

    Ha önmagam lennék, akkor maximum akkor tudnék nőket szerezni, ha sok pénzem lenne és kurváznék vagy a jövőben sok pénzem lenne és az akkor már létező élethű szexrobotokat meg tudnám fizetni.

    Ugyanis én élből utálom a flört és az összes ilyen kásakerülgetés minden formáját. A számomra optimális, tökéletes világ az lenne, ahol oda lehetne menni a nőkhöz és nyíltan, őszintén, de udvariasan feltenni azt a kérdést, ami jelenleg ebben a szabadnak mondott világban kurvára tabunak számít: “Szia, nagyon tetszel nekem, lenne kedved szexelni?”

    Minden más, ami már ettől több, az egy felvett szerep. Olyan a személyiségem, mint egy Linux kernel, bármit köré lehet építeni. És ez nálam nem elvek feladása. De erről még a férfiak közül is csak az intelligensebbeket tudom meggyőzni, akik megértik mi zajlik bennem, a nőket viszont esélytelen. Nálam pl. a ruha is funkciót lát el. Nem azért nincs stílusom, mert nincs stílusom, hanem azért, mert ez számomra egy értelmezhetetlen fogalom. Nem a márkát fizetem meg, hanem a tartósságot, használhatóságot és ha a kettő nincsen párhuzamban egymással, akkor esélytelen. Ha sok pénzem lenne is maximum high-tech ruházatot hordanék, pl. vékony, fűthető kabát brutális power bankos béléssel és hasonlók. Ettől függetlenül mögöttes céllal ugyanúgy magamra ölthetek egy bármilyen stílust mert éppen szeretném a hasonló stílusú nők figyelmét felkelteni. Ráadásul a külsőségekkel úgy vagyok, hogy ha a nőnek az a vágya, arra gerjed, arra nedvesedik, hogy én neki tetsző stílust hordok vagy azokat a zenéket hallgatjuk amiket ő szeret, stb. az nem elvfeladás, hanem kölcsönös, oda-vissza dolog.

    Önmagam adásával még sikertelenebb lennék. Racionális, szkeptikus vagyok, pénzügyileg tudatos. A politikai nézetem technokrata, transzhumanista. Utópista elképzelésem egy Venus Project-ben megálmodott jövőkép, reálisabb elképzelésem pedig libertarianizmus (ami kicsit pont az ellentéte). Ugyanis hiszek abban, hogy a megfelelő emberekkel, a megfelelő tervezéssel és kivitelezéssel a jelenlegi fejlettségi szintet messze meghaladó világot lehetne teremteni, csak ehhez el kéne dobni számos mélyen gyökeredző, de fejlődést hátráltató eszmét és a vallásokat. Talán a buddhizmus maradhatna. Babonákat, kultúrákat, szokásokat nagyon drasztikus mértékben el kéne törölni, hogy létre jöhessen egy ilyen világ.

    Ellenben jelenleg olyan szinten van a politikai elit (nem csak itthon, hanem úgy az egész világon), ami közelebb áll a Hülyék Paradicsoma című filmben felvázolt jövőképhez. Ergo, én nem vagyok hajlandó azért adót fizetni, hogy számtalan faszságra elköltsék és ami még értelmes is lenne (egészségügy, oktatás, stb.) is mérhetetlen pazarlások vannak és a lánc végén végül alig marad valami. A nyugdíjrendszer is egy agyrém. Szóval éppen ezek miatt a jelenben létező, égetően súlyos problémák miatt a gyors és hatékony orvoslásra a libertarianizmust tartom a legjárhatóbb útnak, hiszen ott csak szabadon kell engedni szárnyalni az emberi természetet.

    De ezekbe most nagyon nem akarok belemenni, mert politikai vitákra vannak megfelelő fórumok, csak próbáltam egy vázlatot rajzolni az alapszemélyiségemről, amivel szerinted nincsen semmi gáz, és ami szerinted nem szorulok a perifériára többszörösen.

    Én a nyíltságot és az őszinteséget tartom a legfőbb dolognak. De mivel alapszabály, hogy nem a világ nem a mi idealizmusunkhoz fog alkalmazkodni, hanem nekünk kell hozzá, elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, amiről már régóta megy itt a vita: Mi az a stílus, amit a legtöbb nő vonzónak talál? Azért a legtöbb, mert áldozatot így is, úgy is kell hoznom, de minél nagyobb a halmaz, annál inkább tudok válogatni és annál több lehetőségem van hibázni, mert van következő, akinél tudok próbálkozni.

    Én nem tehetem meg azt a “luxust”, mint pl, a kivarrt, piercinges alternatív srác vagy a gitáros raszta vagy a motoros bőrdzsekis, mert ők olyan stílust képviselnek, ami alapból vonzó egy réteg számára. Igaz, a többséget nem fedik le, de azt a réteget nagyon.

    Én milyen réteg számára vagyok vonzó a fentebb vázolt személyiségjegyekkel és világnézettel?

    0     0
    • A skandinávoknál régebben is lazábban vették az ismerkedést, ez nem valamiféle feminista vívmány. Ennek gyökerei szerintem még a kereszténység előttre nyúlnak vissza.

      A személyiség jóval képlékenyebb dolog, mint ahogy utalsz rá. A körülmények, a saját tudatos visszacsatolásaid megerősítik illetve gyengítik egyes aspektusait. Nem arról van szó hogy más legyél, sokkal inkább arról hogy melyik önmagad.

      Amiket magadról mondtál az egy dolog, a nők meg egy másik. A lehető legritkább esetben lesz bármelyik nő is a szellemi partnered. Nekik nem ez az oldalad kell. A nők arra vannak hogy megdugják őket, hogy gyereket csináljanak nekik, hogy hozzájáruljanak az érzelmi stabilitásodhoz, hogy érzelmileg kiteljesítsenek, hogy a múzsáid legyenek meg még ezer dologra, de nem velük fogsz Locke gondolatairól vagy ha már előkerült Fresco jövőképéről eszmét cserélni.

      “jelenleg ebben a szabadnak mondott világban kurvára tabunak számít: “Szia, nagyon tetszel nekem, lenne kedved szexelni?”” – Ez még megütötte a szemem. Pedig valójában pont ezt mondod csak nem szavakkal. De nem mondod ki, nem dörgölöd a nő orra alá mert akkor alapban (legalábbis szavakban) elutasító lesz. Ha tudsz angolul tudok szakirodalmat linkelni, hogy mit érdemes elolvasni.

      Szóval szerintem a megközelítéssel van a gond. Olyan oldalad próbálod nyújtani a nőknek, ami nem kell nekik, túl sok vagy. Olyan oldaladat pedig nem adod amire szükségük lenne, ebben meg értelemszerűen túl kevés.

      2     0
      • ” A körülmények, a saját tudatos visszacsatolásaid megerősítik illetve gyengítik egyes aspektusait. Nem arról van szó hogy más legyél, sokkal inkább arról hogy melyik önmagad.
        Amiket magadról mondtál az egy dolog, a nők meg egy másik. A lehető legritkább esetben lesz bármelyik nő is a szellemi partnered.”

        De a személyiség alappillérei az élet minden területére és témakörére kivetülnek. Small talkban eleve szar vagyok emiatt, mert pl. celebek meg a bulvár nem érdekel, ahogy az aktuálpolitika sem igazán és bármelyikről kifejtem velős véleményemet az már teljesen más síkra tereli a mondandót. Szerencsére nem szenvedek OCD-ben, mint a példámban szereplő Sheldon, így csak nagyon ritka és speciális esetben érzek kényszert, hogy “Erre az orbitális faszságra mondanom kell valamit.”, viszont a felszínesség nehezen megy, szóval marad a szűkszavú “Aha”, “Igen”, “Ja”, “Tényleg”, “Hát ez szomorú.” és ilyenkor megyek át pszichológusba, mert viszont a “Miért?” keresés és az alapvető kíváncsiságom rávisz, hogy érdeklődjek és innentől már visszahozhatatlanul elvesztem.

        “Nekik nem ez az oldalad kell. A nők arra vannak hogy megdugják őket, hogy gyereket csináljanak nekik, hogy hozzájáruljanak az érzelmi stabilitásodhoz, hogy érzelmileg kiteljesítsenek, hogy a múzsáid legyenek meg még ezer dologra, de nem velük fogsz Locke gondolatairól vagy ha már előkerült Fresco jövőképéről eszmét cserélni.”

        De a bókokat sem vihetem túlzásba, vicceket se meséljek túl sokat, mert erőltetett, ha szabadtéren sétálunk még pár semleges mondatot be lehet lökni, hogy beszéljünk valamiről (mert a nők 99%-a befeszül 10 másodpercnél hosszabb csendes periódus alatt), de még ha tegyük fel beülnék vele valahova is csak pár percnyi bónuszt adna, utána újra jönne, hogy “Valamit mondjak, lehetőleg ne magasröptűt mert attól kocka leszek, ne bókot mert attól nyálas leszek és az érdeklődést is fogjam vissza, mielőtt átmennék pszichológusba, mert onnan már csak egy hajszál a lelki szemetesláda.”

        “Pedig valójában pont ezt mondod csak nem szavakkal. De nem mondod ki, nem dörgölöd a nő orra alá mert akkor alapban (legalábbis szavakban) elutasító lesz. Ha tudsz angolul tudok szakirodalmat linkelni, hogy mit érdemes elolvasni.”

        Pedig nekem volt szerencsém megtapasztalni, hogy nemhogy a random ismerkedés, de még a szívecskés szmájlik meg ha feljön lakásra sem feltétlenül garantálja, hogy szex lesz belőle. És rengeteget elemeztem ezeket a szituációkat és azon túl, hogy kb. minden egyéni helyzet más-más kategóriába sorolható kezdve attól a csajtól, aki nem tudta az exét feledni, volt az amúgy nagyon intelligens ám szociálisan már-már fogyatékos csaj (esélyes, hogy Aspergeres), aki tényleg, full őszintén nem vágta le, hogy ha fent alszik nálam és előtte még ráadásul együtt zuhanyzunk, akkor abból normál esetben arra következtet az ember, hogy szex lesz a vége. És rohadtul messze vagyok a nagy számoktól, tehát hasonló hülyék aránya statisztikailag csak növekedhet.

        Illetve az ingyenszállást kereső, akinek az utolsó pillanatban minden baja volt a menstruációtól a szerelmi bánaton át a fejfájásig, viszont annyira teátrálisan IOI-zott, hogy végül nem tudtam megsajnálni, így éjszakai járattal végződött az estéje.

        Tudok angolul, linkelheted a szakirodalmat.

        1     0
        • Néhányat linkelek amin el lehet indulni:

          https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/3etimn/womens_hierarchy_of_feelings_dog_shit_and_baseball/

          https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/3en92o/the_critical_importance_of_approaching_attractive/

          https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/3iamfs/you_will_be_rejected_before_you_are_accepted_how/

          https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/3k8uxw/roles_respect_and_responsibility_acceptance_as_an/

          http://theredpillroom.blogspot.hu/2012/08/male-dominance-beginners-guide.html

          https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/3ljn4u/pulling_pussy_off_the_pedestal_3_common_excuses/

          https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/3pt13b/the_red_pillers_guide_to_women/

          https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/3x6whe/21_ways_to_take_pussy_off_the_pedestal/

          http://www.returnofkings.com/76347/10-things-my-dog-taught-me-about-women

          https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/4h9y4i/what_it_means_to_be_a_man/

          https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/4ip7j1/the_charisma_styles_as_described_in_the_charisma/

          https://www.reddit.com/r/TheRedPill/comments/5bcjt2/game_the_vagina_not_the_woman_part_1_super_secret/?st=iv7rbyjy&sh=c08a4b36

          Egy érdekes könyv: https://archive.org/details/pdfy-vXiSrVKID8X2y4pD

          A végére pedig egy érdekes videó: https://www.youtube.com/watch?v=G6BOHzlP-Uk

          Megjegyzés: A kommentjeid olvastán az a benyomásom hogy a nőknek akarsz megfelelni nem pedig magadnak és bizonyos fokig haragszol is a világra meg a nőkre hogy nem úgy működnek ahogy szerinted kellene. Ami azt illeti a nők és a világ sem fog megváltozni, szóval azt hiszem sokkal inkább nekünk kell(ene).

          0     0
          • Megjegyzés: A kommentjeid olvastán az a benyomásom hogy a nőknek akarsz megfelelni nem pedig magadnak és bizonyos fokig haragszol is a világra meg a nőkre hogy nem úgy működnek ahogy szerinted kellene. Ami azt illeti a nők és a világ sem fog megváltozni, szóval azt hiszem sokkal inkább nekünk kell(ene).

            A linkeket külön megköszönöm jómagam is, hiszen én is találtam köztük nem egy hasznosat. Engedelmetekkel én is csatolnék alább egy linket, egy olyan magyar PUA-blogról, amire a minap leltem rá:

            http://sorozatrandizo.blog.hu/

            Külön Penge figyelmébe ajánlanék róla két cikket: az egyik a csajozás anyagi oldalát boncolgatja, kitérve a prostitúcióval való összehasonlításra is, a másik pedig a “hétórás szabály”-ról, mely szerint általában hét, egymás társaságában eltöltött, tartalmas óra szükségeltetik ahhoz, hogy egy nőt ágyba lehessen vinni. Végiggondolva teljesen reálisnak tartom a dolgot.

            http://sorozatrandizo.blog.hu/2017/04/26/piszkos_anyagiak_215

            http://sorozatrandizo.blog.hu/2017/04/05/a_het_oras_szabaly

            Penge, én annyit tennék még hozzá, hogy a megfelelési vágy klasszikus női gondolkodás – a kedvenc vesszőparipám. És te ezzel a fajta megfelelési vágyaddal piedesztálra emeled a nőket! Ezt jelenti a nők piedesztálra emelése, ahogy te gondolkodsz a dologról. Ez a klasszikus Blue Pill-es, béta gondolkodás, már ne is haragudj. Nyeld le azt a nyavajás Red Pill-t, ne csak forgasd a szádban!

            Te magad fölé emeled a nőt, szinte az egész a női nemet bírónak, és elébük járulsz, hogy itt vagyok, tartok tőle hogy nem vagyok elég jó, sem elég kigyúrt sem elég gazdag, vajon milyennek kéne legyek, hogy kívánjatok és szeressetek? Te nem párt keresel, hanem a párja akarsz lenni valakinek. Nem te akarod a nőt bevonzani az életedbe, hanem azt akarod, hogy ő tegyen meg téged élete részének. Ez az a bizonyos frame, a keret. “Frame is everything!”, ahogy a régi nagyok is mondani szokták.

            Nem baszogatni akarlak, tesó, nehogy félreértés legyen. Ott az alfa a lelked mélyén, már többször is megvillantottad itt nekünk. Alig várja, hogy átkattintsd az agyadban a kapcsolót, hogy végre rászabadulhasson a világra. Free Penge!!!

            Vedd úgy, hogy ejtőernyővel vagy ledobva az ellenséges dzsungelbe, egy szál karddal a kezedben. Csak az a zsákmány lesz a tied, akár aranyról akár asszonyról legyen szó, amit magadnak szerzel. Magadnak kell a saját szeletedet karddal kihasítanod az életnek nevezett tortából. A jó hír viszont az, hogy férfi vagy, vagyis alapból minden adottságod és esélyed megvan arra, hogy győzhess. Viszont az égegyadta világon semmi, de semmi sem fog csak úgy az öledbe hullani, hanem neked kell tenned érte, és ez a saját felelősséged és senki másé. Én legalábbis ilyennek látom a dolgokat…

            Még egy dolog jutott eszembe, Penge. Úgy látom, hogy te is elsősorban a promiszkuitást céloztad meg a magad számára. Nincs evvel semmi gond, a mai világban ez teljesen érthető – bár tény, hogy a mai promiszkuózus világ az nem egy természetes, hanem mesterségesen létrehozott állapot. Ennek a történelmi előzményeibe, a miértekbe és hogyanokba most inkább nem is megyek bele, mert késő van. De az jutott eszembe, hogy még ha ez is a célod, lépésről lépésre haladj.

            Az első kitűzött cél mondjuk lehetne az, hogy elcsábítani és egyszer lefektetni egy jó nőt, aki téged szexuálisan vonz. Aztán lefektetni még egyszer, esetleg többször. Aztán egy másodikat, egyszer, kétszer, többször. Meglátod majd, mire lesz igényed, hogy hogyan tovább. Nem pedig ajtóstul rontani a házba, hogy minden héten másik három olyan modellcsaj kapkodja ki egymás szájából a farkadat, akik egy pillantást rád vetve rádkívántak, meg ilyen hasonló álmodozások. Hanem lépésről lépésre, a valóság talaján. szerintem.

             

            0     0
          • Köszönöm. A linkelési sorrendben olvassam el, vagy számít egyáltalán valamit a sorrend?

            “Megjegyzés: A kommentjeid olvastán az a benyomásom hogy a nőknek akarsz megfelelni nem pedig magadnak és bizonyos fokig haragszol is a világra meg a nőkre hogy nem úgy működnek ahogy szerinted kellene. Ami azt illeti a nők és a világ sem fog megváltozni, szóval azt hiszem sokkal inkább nekünk kell(ene).”

            A kettő nem zárja ki egymást. Egyben neked és Hunn-nak is válaszolok. Szóval valamilyen szinten meg kell felelni a nőknek, éppen azért, mert a világ nem fog alkalmazkodni hozzánk, ahogy a nő sem, aki magasabb szexpiaci értékű (hiszen mi akarjuk jobban a szexet, hiszen ő ahhoz jut hozzá korlátlan mennyiségben). Ezt a PUA egy határig úgy kompenzálja, hogy adj értéket, és a magabiztosság és a többi férfias személyiségjegy mellett nem meglepő módon végül ők is kijelentik, hogy azért nézz ki valahogy, alakíts ki stílust, esetleg páváskodj ha annyira távol nem áll tőled, végezz olyan munkát amivel jól keresel és szereted is csinálni, tehát mindent vess be, amit csak lehetséges.

            Most gazdasági kérdéseket nem akarok boncolgatni, miszerint az emberek 90%-ának a nagy része nem azért végez szar és alulfizetett munkát, mert ő egész életében azt szerette volna és hogy valójában hány embernek sikerül ténylegesen kitörni és hányan buknak bele és kerülnek még mélyebbre, mint ahol voltak. Vannak ténylegesen menthetetlen trógerek, vannak a menthető trógerek, de ettől még elég nagy halmaz a járulékos veszteség.

            Amúgy a természetes alfák is megfelelnek a nők elvárásainak, csak ők gyárilag ilyenek valami miatt és ez folyamatosan ad nekik egy akkora ego-boostot, hogy nem is akarnak másmilyenek lenni. Pontosan az az attitűd, amit te is emlegetsz, Hunn, hogy csak azok a nők relevánsak, akiknél kölcsönös a kontakt, a többi le van szarva. Nos a legelső lépés (vagy ha úgy tetszik, nulladik lépés), hogy legyen annyi mennyiségű nő, akikkel kölcsönös a kontakt, hogy ha annak csak az 5-10%-a jön is össze (és akkor még optimista voltam) akkor is tudjak kivel szexelni. Úgy, hogy te diktálod a feltételeket, úgy hogy közben férfias vagy. Ha ez megvan, hidd el, nem fogok rá vágyni, hogy képletesen térden csússzak egy nő előtt a szexért.

            “Külön Penge figyelmébe ajánlanék róla két cikket: az egyik a csajozás anyagi oldalát boncolgatja, kitérve a prostitúcióval való összehasonlításra is, a másik pedig a “hétórás szabály”-ról, mely szerint általában hét, egymás társaságában eltöltött, tartalmas óra szükségeltetik ahhoz, hogy egy nőt ágyba lehessen vinni.”

            Az anyagiakról szóló poszt kicsit felvidított, eddig úgy gondoltam, hogy teljesen selejt vagyok, most már csak félig. :D Ugyanis én jóval alatta vagyok a nőre költött összeg/dugás-nak. Bár nem is büszkélkedhetek 50-100 trófeával meg 10/10-es modellcsajokkal sem (bár azért 6/10 alá nem adom). De mondjuk az is igaz, hogy a szerzőnek gondolom már a ruházata is 50+ ezer meg ő már nagyban nyomja a dolgokat és ha valakinek a plázák meg a belvárosi helyek a fő vadászterületei, azoknak ennek még a duplája is kijön. Akkor hogy is van a nem akarunk megfelelni a nőknek?

            Egyébként ez a 10-15 ezer dugásonként elég komoly összeg a magyar átlagfizetéshez képest. Szóval mégegyszer: hol is van a megfelelési kényszer? Mikor egy férfi azért dolgozik, hogy azt így vagy úgy, de puncira költhesse? Ez nagyon messze van az alfaságtól.

            Személy szerint alfábbnak tartok egy drogrehabos rosszfiút, aki meghúz egy doktornénit, nővérkét vagy csini szociális munkást, mint azt a díszbuzit, aki fodrász, kozmetikus, plázás ruházat, konditerem, szolárium kombóval felturbózott testtel a luxusautójával úgy szed fel csajokat és viszi őket a saját villájába hogy fejenként többet költ rájuk, mint ha luxuskurvázna. És
            1. Ettől függetlenül a drogrehabos rosszfiúval nem cserélnék, mert tudom, hogy nagyon szar az élete, szenved eleget meg csóró is, viszont puncikban dúskál.
            2. A díszbuzival cserélnék, mert gazdag, viszont teljesen máshogy élném az életem.
            Persze biztosan vannak eredendően metroszexuális férfiak, de ne mondja már nekem senki, hogy a férfiak 90%-a akik ilyesmikre vetemednek, azok nem a nők miatt csinálják végső soron (ugyanis még a fiúhaverokkal való rivalizálás is többnyire szexuális drive-okra vezethető vissza).

            Nem mondom azt, hogy a követendő példa a Richard Stallman stílus, de azért Ken babába se menjünk már át…

            Egyébként emlékszel amikor írtam, hogy a saját személyiségem elbaszott és te meg, hogy semmi gáz nincs velem? Szerinted ennek a “mennyibe kerül egy átlag dugás” post fényében mennyire kelendő bármilyen kapcsolatra egy olyan férfi, aki az egész fogyasztói társadalmat megveti és már csak elvből sem hajlandó pörgetni a GDP-t ha nem muszáj? Mert ha lenne egy komolyabb vagyonom, akkor még hihető is lenne és a csajban is felébredne a “megváltoztatom a rosszfiút és majd engem fog pénzelni, hogy plázázhassak”, de így maximum az merül fel a csajban, hogy “végül is, tök eredeti duma, ezt még nem hallottam, de nyilvánvalóan a saját csóróságát próbálja jó színben feltüntetni.” illetve a “de gáz, csóró és ezzel akar takarózni”, végül az ultrabuta (de ettől még dugni jó) “mijaza fogyasztói izé? én ilyen kifejezéseket nem vágok ám, ez a pasi túl okostojás”.

            “Penge, én annyit tennék még hozzá, hogy a megfelelési vágy klasszikus női gondolkodás – a kedvenc vesszőparipám. És te ezzel a fajta megfelelési vágyaddal piedesztálra emeled a nőket! Ezt jelenti a nők piedesztálra emelése, ahogy te gondolkodsz a dologról. Ez a klasszikus Blue Pill-es, béta gondolkodás, már ne is haragudj. Nyeld le azt a nyavajás Red Pill-t, ne csak forgasd a szádban!
            Te magad fölé emeled a nőt, szinte az egész a női nemet bírónak, és elébük járulsz, hogy itt vagyok, tartok tőle hogy nem vagyok elég jó, sem elég kigyúrt sem elég gazdag, vajon milyennek kéne legyek, hogy kívánjatok és szeressetek? Te nem párt keresel, hanem a párja akarsz lenni valakinek. Nem te akarod a nőt bevonzani az életedbe, hanem azt akarod, hogy ő tegyen meg téged élete részének. Ez az a bizonyos frame, a keret. “Frame is everything!”, ahogy a régi nagyok is mondani szokták.
            Nem baszogatni akarlak, tesó, nehogy félreértés legyen. Ott az alfa a lelked mélyén, már többször is megvillantottad itt nekünk. Alig várja, hogy átkattintsd az agyadban a kapcsolót, hogy végre rászabadulhasson a világra. Free Penge!!!”

            Az alfa azzal tudna kiszabadulni a világra, ha visszautasítás spirálból átmenne visszaigazolás spirálba.

            A hiányérzetet kell megszüntetni. A hiány mindennek a kulcsa és a magja.

            Ahogy lepra melót is az végez, aki hiányt szenved, mert éhezik meg laknia kell, ugyanúgy az éri be 5/10 alattival, feleséggel, bétasággal esetleg prostizással, aki máshogy nem jut szexhez.

            A munka párhuzam egyébként azért is jó, mert tökéletesen lemodellezi a hasonlóságot, hiszen a többségi társadalom szerint ugyanúgy érték a munka, ahogy a monogám párkapcsolat és ugyanúgy lenézett a munkakerülés, ahogy a nőcsábász életstílus.

            És akkor a bűvös kérdés: Egyformán nézik le a csövest, segélyen élőt, valamint a passzív jövedelemből élő full gazdagot? Aligha. Előbbi kettőt szinte mindenki lenézi, utóbbit pedig szinte mindenki irigyli.

            Csajozásra visszavetítve, ha te úgy döntesz, hogy férfi vagy és márpedig te úgy vagy jó a nőnek, ahogy vagy, nem akarsz megfelelni, akkor lehetsz nevetség tárgya Torrente kategória, lehetsz nevetség tárgya Johnny Bravo kategória (csak hogy ne csak mindig a negatív férfi külsőt kössem össze a sikertelenséggel) de lehetsz férfitársadalom által irigyelt csöves/sittes/migráns/cigány, akiért odavannak a nők. Ha szembemész a főárammal, akkor így is-úgy is magadra maradsz a problémáiddal, csak kérdés, hogy egy gyökér, lúzer csajozógépnek leszel elkönyvelve, aki hébe-hóba jut csajhoz, vagy egy lelketlen szarházi szívtörő csajozógépnek, aki még azokat a nőneműeket is időnként megfekteti, akik ilyen véleménnyel vannak róla, mert nem tudnak ellenállni gyenge pillanatukban.

            Tudod, olyan ez, mint az ügynöki munka. Nem mindegy, hogy mennyire vagy benne sikeres. Hiszen mi sem egyszerűbb, mint követni a tippeket, trükköket és akkor az eladásaid az egekben lesznek és milliomos leszel, utána meg hol érdekel, hogy hány embert basztál át? Csak sajnos a legtöbben belebuknak és akkor már fogja őket érdekelni, mert azok jóakaratára lesz ráutalva, akiket átbaszott.

            Tehát nem az alfát félek kiengedni, hanem megfelelően felkészülten akarom kiengedni. Ezért is akarok rengeteg anyagot elolvasni, hogy legalább elméletben profi legyek, még ha a gyakorlatban bénázok is. Mert nekem olyan nőket fog kelleni megnyitnom, akik nem küldenek IOI-kat, tehát kb. hideghíváshoz hasonló visszautasítási rátával kell szembenéznem. Akkor meg legalább verbális önvédelemből legyek annyira felkészült, hogy frappánsan lekezelem a szituációt és esetleg a többedik alkalomnál már nem lesz rajtam belső feszültség úrrá.

            “Igen ám, komám, csakhogy neked férfiként a leghalványabb segédfogalmad sem lehet arról, hogy a te külsőd női szemmel nézve mennyire vonzó vagy éppen mennyire szexi. Mert te magadat férfiszemmel látod, ők pedig női szemmel néznek.”

            De következtetni lehet belőle. És arra következtetek, hogy mivel nem néznek meg és nagyon ritkán kapok IOI-t, így valamit változtatnom kell magamon. Ugyanis a legelső fázisa a csajozásnak az, hogy az IOI-t adó nők közül a neked legjobban tetszőt kiválasztod és bepróbálkozol nála. Ha csak egy ad, akkor kizárásos alapon csak annál az egynél tudsz. Ha egy se, akkor azt a kört buktad.

            “Te pedig jelenleg még igazából a mások asszonyát vagy asszonyait kívánod illetve kívánnád”

            Ez nagyon nagy hülyeség, a párkapcsolatban, illetve házasságban élő nők azon része, aki hajlandó félrelépni a legjobb alapanyag erre a célra, ugyanis én sem akarok tőle többet és remélhetőleg ő sem, hiszen a bétája egy csomó mindent biztosít számára.

            “Hiszen nem mentél oda, ami azt implikálja számukra, hogy nem akarsz tőlük semmit és kész.”

            A mai egókirálynő csajoknál szerintem inkább azt implikálja, hogy “Ez a szánalmas kis lúzer de jó, hogy nem szólított le.” vagy “De kár, hogy nem szólított le, legalább gyakoroltam volna a visszautasítást.” esetleg optimistább eset: “Kár, hogy nem szólított le, épp most szakítottam a pasimmal, de mindegy, majd választok valakit a fészről.” viszont ami a legritkább esetben történik meg

            A nők fejében ezek vannak. Az önértékelési zavaros nő meg attól önértékelési zavaros, hogy egy-kettő (ismétlem EGY-KETTŐ) olyan pasi visszautasította vagy le se szarta, akiért majd meghalt volna és az összes többi 30-40-et akik közvetlenül kezdeményeztek nála, illetve a maradék több százat, akiknek szintén bejön azt egyszerűen figyelmen kívül hagyja, mert az agyában extrém módon el van tolódva valami.

            “De logikus, hogy egy nő miért érezne bármit is egy olyan férfi iránt, aki még nem a szeretője, csak befűzni próbálja – hiszen sok ilyen pasi van körülötte, ha mind iránt érezni kezdene valamit, valszeg meg is kattanna.”

            Akkor áruld már el, hogy miért van az, hogy nők időnként akár teljesen plátói szerelmekhez jobban kötődnek mint béta pasikhoz, akikkel együtt élnek és időnként bizony szexelnek is? Miért van az, mikor egy megnyerő profilképpel meg pár jó mondattal egy társkeresős ismertség képes teljesen kibillenteni az egyensúlyból már meglévő párkapcsolatot?

            A nő nagyon összetett és instabil lény. Nem olyan, mint mi, férfiak, hogy ha bejön egy nő, akkor maximum valami nagyon extrém dolog miatt (erős szájszag, teljes elmebetegség, ápolatlanság, stb.) tud csökkenni a libidó. A nőnél elég egy rosszul megválasztott parfüm, vagy hogy rossz helyen keresed az erogénzónáit (a nőknek sokkal több van), esetleg jó helyen keresed, de pont az egyik exére emlékezteted, ezer apró dolog miatt ellenkezhet.

            “Nem biztos, mert Magyarországon általában úgy van vele mindenki, hogy utcán nem ismerkedünk. “

            Akkor ha a Tinder faszság, utcán pedig nem ismerkedünk, akkor hol ismerkedjek? Szórakozóhelyeken, ahol annyira üvölt a zene, hogy nem hallani mit mond a másik?

            “Mégpedig azt, amire saját bevallásod szerint – teljesen normálisan, megjegyzem, hiszen minden férfinél ez a normális – te magad is legjobban vágysz. Azt, hogy egy olyan jó nő legyen alattad, aki szexuálisan kíván téged, testestül-lelkestül. A vágy pedig nem alku tárgya, azt nem lehet sem kibérelni, sem lízingelni, sem megvenni. Az vagy ott van már az első pillantásban és az első érintésben, vagy nem is lesz ott soha – de a prostitúciónak ehhez nincsen köze. Mert egy kurvának ez az egész dolog munka, nem pedig szex.”

            A kurva sem egy idegen lény, aki nem tud kémiát érezni az iránt, akivel éppen szexel. Nem minden férfi egyforma neki, mint neked a gyártósoron az, amit össze kell szerelned. Ez azért a szolgáltatóiparban nem így működik. Természetesen ez a megélhetési forrás, számít a pénz, de ugyanezt bármilyen kapcsolatban elemezni fogja a nő. A kurva a legritkább esetben fogja azt mondani, hogy “Hagyjad, édes, olyan őrületesen jó volt veled, nem is tudom hány orgazmusom volt ez alatt az órácska alatt, nekem kéne inkább fizetnem neked.” (bár biztos volt már ilyenre is példa a történelem során, főleg a sok kis kezdő, pár hónapig tevékenykedő naiv lánykánál), de ettől még élvezheti nagyon a szexet.

            Szóval attól, hogy valaki abból él, hogy emberekkel szexel az csak három dolgot bizonyít. Azt, hogy
            1. Szereti a szexet.
            2. Nyitott szexuálisan.
            3. Racionálisan, materiálisan áll a szexhez és nem mindenféle megfoghatatlan érzelmi hablattyal emeli elérhetetlen magasságokba.

            Plusz stabilan képviseli az érdekeit, elküld a bánatos picsába ha nem jössz be neki (még mikor nem űzi az ipart, akkor is, céltudatos, határozott csaj), nem játssza ezt az ártatlan hercegnőcskét, akit próbálsz eszkalálni, nincs is ellenére (úgy értem, még a teste sem rezzen meg és még a társaságodat is néha ő keresi), majd elpanaszkodja a barátnőjének, hogy te nyomulsz, fogdosod őt és hogy őt ez mennyire zavarja, de persze a szemedbe már csak akkor mondja, amikor ezt utólag visszahallottad mástól és kérdőre vonod. A kedvenc indokom pedig: félt a szemedbe mondani, mert nem akarta elrontani a barátságot, mert amúgy tök rendes srác vagy.

            Nem tudom miért állsz ennyire ellenségesen a kurvákhoz, a hivatásosok a lehető legkorrektebb nők. Biztos mint minden szakmában itt is vannak szar szolgáltatók, nem róluk beszélek.

            “Az, hogy ki mit hisz magáról, az hogy az emberek általában hol látják őt a skálán, és hogy egy konkrét személy hol helyezi el őt rajta, az három teljesen különböző dolog, ami néha akár egymástól teljesen független is lehet”

            1. A férfi SMV-ben jóval több az abszolút dolog, mint a relatív (vannak csajmágnes szakmák, mint orvos, mixer, DJ, stb.) és vannak semleges szakmák és vannak alja szakmák (kukás, segédmunkás, közmunkás). A csajmágnes szakmák attól még csajmágnes szakmák maradnak, ha egy nő azt mondja, hogy ő bizony az egyenruhásokra bukik és egy rendőr SMV-je magasabb lesz mint akár egy éjszakai bár tulajdonosáé. A mai nagyipornós, állatospornós, szarós, hányós perverz világban pedig még azt is el tudom képzelni, hogy van “nefürgyéle!” női változata is, amikor a nő kifejezetten bűzlő hajléktalanokra bukik.

            2. Még női SMV-ben, ahol többnyire a külsőre helyeződik a hangsúly is azt mondanám, hogy nem teljesen relatív. Vagy szerinted pl. Falusi Mariann vagy Lang Györgyi bárkinek is jobban bejön, mint pl. Megan Fox? Relatív? Valóban. De ugyanakkor minél feljebb vagy a listán, annál nagyobb körből válogathatsz. De ha már celebek, tudok egy jó példát. Tilda Swinton ritka rusnya nő. Mennyivel is tudta megnövelni az SMV-jét?

            0     0
            • A Pygmalion-effektus elmebeteg módon ömlik belőled. :)
              Fentebb néhány millió sornyival azt írtad nálad a placebo sem működik. Ó dehogynem. :)
              Nem hittél benne és annak megfelelően működött.

              Írod:
              “Alapvetően szkeptikus beállítottságú ember vagyok, aki szeret megbizonyosodni a dolgok működéséről. Nyitott vagyok mindenre, de csak azokat a dolgokat szeretem követni, aminek a működése bizonyítást nyert.”
              Aminek nem ismered a működésést, de működik, azzal hogy állsz? Pl placebo?. :)
              A pszichológiában vannak ám hírhedt esetek. Pl egy barna szemű páciens többszörös tudathasadással. Aztán az egyik személyisége azt gondolta magáról, hogy ő inkább kék szemű. Volt ám fejvakargatás a zárt osztályon. :) Na emán level99 placebo! :) Skizofrén-hisztéria kombós hölgyet kádba tettek, langyos víz, szem beköt, óvatosan random tompa késsel eret kamufelvág. Hát a hülye nem elhitte, hogy elvérzett?!

              Soha nem a placebo szőlőcukor gyógyítja meg a rákot. Hanem a páciens saját maga, csak a hülye önmagától nem hiszi el, hogy ilyeneket tud. Na veled is ez a helyzet. :)

              Nem hiszed el, hogy magadtól meg tudsz gyógyulni + még a kamu boost sem szokott segíteni.
              Azt hiszem kezdem érteni miért kerültél ilyen ordas nagy gödörbe. Az igazi medicína neked a hit lenne. Azzal viszont van egy sejtésem, hogy hadilábon állsz. Ezért egy paradoxonba rongyoltál bele tátott szájjal. Azt a pirulát kéne bevenni, amivel a vélt racionalitásoddal szembe mennél.

              Akármennyi tudást felhalmozhatsz a linkelt anyagokból, a helyzeten nem változtat. Önmagukban csak szőlőcukorkák és te változtatod medicínává.
              Szemmel láthatóan a srácok próbálnak segíteni, de nem látják csak a lombozat beteges részeit, pedig az összes tünetet a gyökér rothadása produkálja.

              Egy másik megközelítése a dolgoknak:

              Ex Machina c. filmből egy részlet:
              - Ismered ezt a faszit, ugye?
              - Jackson Pollock, Igen. A fröcskölős festő.
              - Oké. Ő kikapcsolta az agyát, a kezét pedig szabadon engedte. Nem szándékosan festett,és nem véletlenül. Valahol a kettő között. Automatikus művészetnek nevezik. Mi lett volna, ha Pollock megfordítja a feladatot? Ha a gondolkodás nélküli műalkotás
              helyett azt mondta volna: “Semmit sem festek, csak ha pontosan tudom, miért teszem.” Mi történt volna?
              - Egyetlen pacát sem ejtett volna soha.
              - Igen! Látod, ez az én emberem,ez az én cimborám, aki gondolkodik, mielőtt kinyitja a száját! Egyetlen pacát sem ejtett volna soha.

              Na te vagy az az ember, aki művész szeretne lenni de addig nem akar festeni míg mindent nem tud. Azt gondolja, hogy eddig csak azért festett szarul, mert kevés volt a tudása. A tudatos és a tudattalan csak egymás kárára terjeszkedhet. És te a tudatost 95%ig hízlaltad, holott a balance is the key. :)

              Ezért nem mennek a párbeszédek, ezért nem mennek az interakciók. Gyakorlatilag alig létezik a természetes emberi társalgáshoz szükséges spontaneitás benned. Egy droid vagy. Munkára jó, de kiszámíthatatlan all night boogiera alkalmatlan. Mert oda bizony nem patika rend kell, hanem termékeny, kreatív káosz.

              Sean Penn rendezte Into the Wild c. amúgy feledhető filmben van egy nagyon szép gondolat.

              “Ha beismerjük, hogy az ember létét az értelem irányítja, az élet lehetőségét pusztíjuk el”

              Szóval felteszem a kérdést. Élni akarsz VAGY mindent (jobban)tudni. Puncit VAGY mindent érteni? :)

              1     0
              • Sosem gondoltam volna, hogy ebben az életben lesz olyan, hogy egy Jorg von Kurzbach-komment fog továbbgondolkodásra inspirálni, de hát ha egyszer ez történt, azt kénytelen vagyok – fogamat szíva bár, de – elismerni. Tulajdonképpen ez a lényege az egész internetes anonimitásnak: tök mindegy hogy ki mondja, csakis a gondolat nettó értéke számít.

                Szóval, Penge, te azt mondod:

                Szóval valamilyen szinten meg kell felelni a nőknek, éppen azért, mert a világ nem fog alkalmazkodni hozzánk, ahogy a nő sem, aki magasabb szexpiaci értékű (hiszen mi akarjuk jobban a szexet, hiszen ő ahhoz jut hozzá korlátlan mennyiségben).

                Meggyőződésem, hogy a nők ugyanúgy akarják a szexet, mint a férfiak, és ugyanúgy olyan valakivel akarnak ágyba bújni, akit szexuálisan vonzónak találnak. De nem megfelelni kell a nőknek, hanem adni kell tudni nekik!

                A Pygmalion-effektus elmebeteg módon ömlik belőled. :) Fentebb néhány millió sornyival azt írtad nálad a placebo sem működik. Ó dehogynem. :)
                Nem hittél benne és annak megfelelően működött.

                - írja Jorg.

                Vagyis önbeteljesítő jóslat. Nagyon fontos gondolat ez!!! A nőknél van egy olyan dolog, hogy preszelekció. Ha egy jó nő mellett látnak a társaságban, és ugyanazokban a szociális körökben mozogtok, akkor jön létre a preszelekció, vagyis könnyebb helyzetben vagy, mintha tök ismeretlen vadidegenként próbálkoznál be náluk a nyílt utcán. Nagy vonalakban ez a preszelekció lényege, egyfajta előszűrést jelent.

                Te Pengém viszont mintha egy fordított preszelekciót végeznél. Egyfelől azt mondod, csak az 5%-nyi top alfának van esélye (másrészt titokban azért szeretnéd, ha ennek ellenére mégiscsak téged választanának). De mivel úgy vagy vele, hogy eleve csak a top 5% férfinak van esélye te pedig nem tartozol közéjük, ezért vagy eleve oda sem mész, vagy ha odamész is, azt ebben a tudatállapotban teszed és bétáskodsz egy sort, vagy úgy viszonyulsz hozzájuk, hogy “nyuszika, baszd meg a fűnyíródat” és utálod őket.

                Így nincs pozitív eredmény, nem is lesz, mert önbeteljesítő jóslatként valóban nem téged fognak választani. Mert te negatív értelemben preszelektálod, kizárod saját magadat! Előre eldöntöd helyettük, hogy úgysem téged fognak választani, hanem valakit a top 5%-ból. Tehát nem ők nem választanak téged, hanem te döntesz helyettük úgy hogy nem! Ők jobb híján csak megerősíteni tudják ezt a döntést, esélyt sem adsz nekik, hogy másképp is dönthessenek.

                (Az alfasággal, különös tekintettel a top 5%-ba tartozó külsejű férfiakkal kapcsolatban pont a minap volt egy nagyon jó új poszt a Heartsie blogján, csatolom a linket:

                https://heartiste.wordpress.com/2017/05/18/the-assumed-alpha/

                Ami alátámasztja azt, amiről én dumálok időtlen idők óta: hogy az alfaság, még a PUA esetében is, nagyon NEM egyenlő a top 5%-nyi “férfiszépségek” közé tartozással, hanem férfias gondolkodást és férfias viselkedést jelent. Mert a nők ezt keresik, erre vágynak, ez az egyetlen dolog, amiben valóban meg kell felelni nekik, olyan értelemben, hogy ez az, amit adni kell a nőknek!)

                Azt hiszem kezdem érteni miért kerültél ilyen ordas nagy gödörbe. Az igazi medicína neked a hit lenne. Azzal viszont van egy sejtésem, hogy hadilábon állsz. Ezért egy paradoxonba rongyoltál bele tátott szájjal. Azt a pirulát kéne bevenni, amivel a vélt racionalitásoddal szembe mennél.

                Akármennyi tudást felhalmozhatsz a linkelt anyagokból, a helyzeten nem változtat. Önmagukban csak szőlőcukorkák és te változtatod medicínává.
                Szemmel láthatóan a srácok próbálnak segíteni, de nem látják csak a lombozat beteges részeit, pedig az összes tünetet a gyökér rothadása produkálja.

                Na te vagy az az ember, aki művész szeretne lenni de addig nem akar festeni míg mindent nem tud. Azt gondolja, hogy eddig csak azért festett szarul, mert kevés volt a tudása. A tudatos és a tudattalan csak egymás kárára terjeszkedhet. És te a tudatost 95%ig hízlaltad, holott a balance is the key. :)

                Ezért nem mennek a párbeszédek, ezért nem mennek az interakciók. Gyakorlatilag alig létezik a természetes emberi társalgáshoz szükséges spontaneitás benned. Egy droid vagy. Munkára jó, de kiszámíthatatlan all night boogiera alkalmatlan. Mert oda bizony nem patika rend kell, hanem termékeny, kreatív káosz.

                Szóval felteszem a kérdést. Élni akarsz VAGY mindent (jobban)tudni. Puncit VAGY mindent érteni? :)

                - írja Jorg.

                Két hibát követsz el, Penge. Az egyik, hogy a Blue Pill-es korodban, béta tudatállapotban szerzett benyomásaidat és információidat próbálod beleilleszteni egy Red Pill-es világképbe, ami viszont nem realizálható, vagy ha némileg mégis, akkor annak a végeredménye minden lesz, csak nem Red Pill!

                A másik, hogy veszel egy teljesen irracionális, illogikus, és szubjektív dolgot, ami a női logika és a női párválasztás logikája. Ezt egy fix állandónak tekinted, szilárd alapnak és erre építesz fel kérlelhetetlen logikával egy rendszert. Ebben a rendszerben, zárt logikai láncon belül, látszólag igazad van. Csakhogy mivel a kiindulási alap valójában ingatag, az egészet futóhomokra építed, ezért a végeredmény nem reális, a valóságnak nem megfeleltethető. És ahol a rendszered néha mégis ráhibázik a valóságra, az is csak a véletlen műve folytán lehetséges, és ez a megfeleltetés nem bizonyítja visszamenőlegesen az alapod szilárdságát. Hibás kiindulási alapról tökéletes logikával is csak hibás végeredményre lehet jutni.

                Megoldás?

                Kukázd az elméletet! Csak gyakorlati csajozási tanácsokat olvasgass. Csajozz a gyakorlatban! És majd miután az elkövetkező 10 évet végigcsajoztad, férfias, Red Pill-es hozzáállással, viselkedéssel és attitűddel, akkor állj csak majd neki újra, hogy a Red Pill-es tapasztalataid alapján lemodellezd a világ valódi működését.

                Jó vadászatot!

                 

                0     0
                • “Sosem gondoltam volna, hogy ebben az életben lesz olyan, hogy egy Jorg von Kurzbach-komment fog továbbgondolkodásra inspirálni,,,,”  —-

                  Áruld el barátom, Szarumán a bölcs mikor hagyta el az értelmet az őrületért”

                  0     0
                  • Áruld el barátom, Szarumán a bölcs mikor hagyta el az értelmet az őrületért”

                    Olvastam ugyan a Gyűrűk urát, valamikor nagyon régen, de nem tudom dekódolni a kulturális utalást. Mire gondoltál ezzel a mondattal, Elek?

                    0     0
                • “ezért vagy eleve oda sem mész, vagy ha odamész is, azt ebben a tudatállapotban teszed és bétáskodsz egy sort”

                  Aki odamegy hozzájuk, az eleve egy megalázkodó bétapapucs.

                  0     0
                  • Aki odamegy hozzájuk, az eleve egy megalázkodó bétapapucs.

                    Jól értelmezem, Naooo, hogy ami az anti-Feminista reakciót illeti, te inkább az MGTOW vonalat pártolod, illetve képviseled?

                    0     0
                    • Én azt képviselem, hogy a nőket mindeféle joguktól meg kell fosztani, a párválasztásitól legfőképpen. Létre kell hozni egy összepárosító testületet.

                      1     0
                  • Én azt képviselem, hogy a nőket mindeféle joguktól meg kell fosztani, a párválasztásitól legfőképpen. Létre kell hozni egy összepárosító testületet.

                    Akkor már ne tököljünk, hanem vezessük be az általános szopási kötelezettséget a nők számára. Meglátod, megkívánod, és csak intened kell. 2/3-os törvénnyel szerintem simán megoldható. Áder simán aláírná, ha hihetünk az ellenzéknek.

                    0     0
              • Elkezdtem volna megint a válaszolni, de teljesen felesleges, mert leírtad a lényeget.

                “A tudatos és a tudattalan csak egymás kárára terjeszkedhet. És te a tudatost 95%ig hízlaltad, holott a balance is the key. :)
                Ezért nem mennek a párbeszédek, ezért nem mennek az interakciók. Gyakorlatilag alig létezik a természetes emberi társalgáshoz szükséges spontaneitás benned. Egy droid vagy. Munkára jó, de kiszámíthatatlan all night boogiera alkalmatlan. Mert oda bizony nem patika rend kell, hanem termékeny, kreatív káosz.”

                Erre írtam, hogy Sheldon Cooperből nehéz átváltozni, mert a személyiségem gyökeréig kell leásni, ami valamikor nagyon fiatalon kezdődött el.

                És így belegondolva, félelmetes, hogy mennyire racionális vagyok. Képtelen vagyok relaxálni, képtelen vagyok meditálni, képtelen vagyok még lazítani is, komolyabb drogokkal még nem próbálkoztam, de egyszerűen semmitől nem tud kikapcsolni a tudatom. Ha túl sokat iszok, akkor behányok,, de mindig tudatos maradok. Viszont teljesen jól játszom a természetest.

                De ettől függetlenül a külsőmre kellene hogy gerjedjenek a csajok. Mert nonverbálisan kurvára nem látszik rajtam semmi, maximum ha már beszédbe elegyedek valakivel.

                Tehát ez, amit te mondasz ez teljes mértékben igaz, de ez maximum arra lehet magyarázat, hogy miért van ez a langyosvíz effektus, hogy miért nem lett eddig egyetlen szexuális kapcsolatom sem szerelmes belém (főleg mivel állítólag még a szexuális teljesítményem is jó), de arra nem, hogy külső alapján miért nem jönnek rám a nők.

                0     0
                • Azt csak hiszed, hogy a tudatalattid képes vagy “tudatosítani”. Minél mélyebbre mégy, annál mélyebbre süllyed az is.

                  Szerintem már teljesen rágörcsöltél hogy milyen tudatos vagy és van egy hamis képed arról milyennek kellene lenned, mivé kellene válnod.

                  Az hogy tudatosnak tartod magad, jelen esetben csak annyit jelent hogy nem vagy képes elengedni magad és/vagy hogy megpróbálod kontrollálni a környezeted eseményeit.

                  Az ilyen viselkedés leginkább egyfajta belső bizonytalanságból ered. Nem a spontaneitás hiányzik belőled (gyanítom nem tervezed meg életed minden apró-cseprő dolgát jó előre), hanem a bizonyos dolgokkal kapcsolatos belső bizonytalanságaid nyomják rá a bélyegüket az életed egyes aspektusaira, például az érzelmi életedre, a nőkkel való kapcsolataidra.

                  Ezen bizonytalanságok eredetén kellene elgondolkodnod, az okok feldolgozásával tudnád megoldani a problémádat. Milyen szülői szerepmintákat kaptál, milyenek voltak a családi viszonyok, milyen gyerekkori élmények köthetőek a problémádhoz, milyenek voltak az első tapasztalataid, élményeid a lányokkal mittomén. Ezeket neked kell tudnod.

                  megj: A meditációnak, relaxálásnak nincsen köze a spontaneitáshoz.

                  0     0
                • “Erre írtam, hogy Sheldon Cooperből nehéz átváltozni, mert a személyiségem gyökeréig kell leásni, ami valamikor nagyon fiatalon kezdődött el.”

                  Pygmalion-effektus? Eldöntötted, hogy nehéz, és megmagyaráztad magadnak, hogy miért.

                  Kb azt mondod, hogy a dohányzást nem lehet abba hagyni, mivel a statisztika is bizonyítja, hogy a leszokás sikerességének százalékos aránya a legkemény drogokéval egyenlő. Ráadásul már gyerekkorod óta csinálod, ezt elfogadod, mint nehezítő tényezőt, hiszen már a személyiséged része.
                  Szerinted az Isten majd kockázik és 100ból vagy benne leszel a szerencsés 3ba vagy nem? Ha milliárdszor dobna se lennél benne.

                  Sajnos voltam olyan ostoba, hogy nem láttam a statisztikákat és én hülye nem hittem el, hogy a korai rászokás nehezítő tényező. Azokat a fránya gátakat nem állítottam fel magamban. Aljas módon a pygmailoni játékot a nekem tetsző módon játszottam, 3x kb 25perces rohamot kellett leküzdenem, tulajdonképpen 75 percig fájt. Szóval végső soron eddig szenvedtem, (effektív) 75 perc alatt szoktam le róla. Soha többet nem hiányzott.
                  Ha kvintilliárdszor kockázna a JóIsten én akkor is mindig benne lennék a 3ba.

                  “Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket.” – by Albert Einstein.

                  Ki kell lépni a folyónak a medréből, ha NEM ugyanoda akar eljutni mint eddig.
                  “De ettől függetlenül a külsőmre kellene hogy gerjedjenek a csajok.”
                  A meggyőződésed(kellene) nem egyezik a tapasztaltakkal. Lefordítva:
                  Van egy elméletem amit az empirikus tapasztalatok nem igazolnak. – Szerintem a gravitáció rám nem hat, mégis ugrás után visszaesek a földre.
                  Gondolom nem lesz vita közöttünk ha azt mondom, hogy akkor bizonyítottan téves az elméleted. Tehát — Mert nonverbálisan kurvára nem látszik rajtam semmi — Ez sem lehet igaz. Sőt a tapasztalat azt mutatja, hogy qvára minden látszik nonverbálisan, (szerinted)máskülönben a külsődre buknának a csajok.

                  Miből gondolod, hogy a személyiségünknek nincs lenyomata a legkisebb mozdulatunkban is? Talán mert a 95% miatt gyakorlatilag azt sem tudod mi az, hogy intuíció? Igen ám, de a lányoknak a másik oldal alsó hangon 70%. Nekik nem kell a nasa szuperszámítógépével osztani-szorozni, hogy nem szimpi-szimpi. Nem rágják magukat évekig, hogy tetszik-nem tetszik. Másodpercek alatt saccra matekoznak. A hasonló a hasonlót kilóméterekről kiszagolja. Mert látja saját magát a másikban. És vica versa, az idegen szagot is pillanatok alatt kiszúrja. Mert létidegen számára.

                  Ezt tapasztalod. Látják rajtad, hogy nem vagy olyan mint ők.

                  “miért van ez a langyosvíz effektus, hogy miért nem lett eddig egyetlen szexuális kapcsolatom sem szerelmes belém”

                  Először is, ezt jó tudni, csak a férfi baszna meg egy nőnek kinéző robotot. A nő nem akarna egy férfinak kinéző robottal baszni.
                  A szerelem fúzió alapján működik. A te érzéseid hasítják meg a nő érzései magját, amiből energia (vonzalom) keletkezik. Ez jó esetben benned szintén maghasadást okoz, amitől a te érzéseid is felerősödnek. Ettől lesz baromi jó kis játék a férfi-nő kapcsolat. A te részedről érzések hiányában nem fog semmi sem beindulni.

                  “főleg mivel állítólag még a szexuális teljesítményem is jó”
                  Kérdezz meg bárkit ezzel kapcsolatban aki picsán ül! :)
                  Van egy 10 pontos akrobata művész aki nem érez a nő iránt semmit, kizárólag szexuális vágyat.
                  És van egy férfi aki szerelmes belé, de csak 5,5 pont az ágyban.

                  Minden nő azt fogja mondani, MINDEGYIK kivétel nélkül, hogy a szerelmes csókával volt a jobb az ágyban. Ugyanis az érzelmek annyit dobnak a latba.
                  Tehát irreleváns nekik a te produkciód. Ezért tapasztalod annak dacára, hogy odapirítasz, különösebben nem hatja meg őket az összhatás tekintetében.

                  “de arra nem, hogy külső alapján miért nem jönnek rám a nők.”
                  A magyarázat ott van feljebb…

                  Hunn:
                  Ekkora pofába nehogy ám azt hidd, hogy csak hülyeség fér bele. ;)

                  0     0
                  • ““Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket.” – by Albert Einstein.”

                    Ezt épp kitől lopta a kis kókler? Paolókohellótól?

                    “Először is, ezt jó tudni, csak a férfi baszna meg egy nőnek kinéző robotot. A nő nem akarna egy férfinak kinéző robottal baszni.”

                    Csak kígyóuborkával, banánnal, szilikonlófasszal, satöbbi.

                    0     0
                  • “főleg mivel állítólag még a szexuális teljesítményem is jó”
                    Kérdezz meg bárkit ezzel kapcsolatban aki picsán ül! :)
                    Van egy 10 pontos akrobata művész aki nem érez a nő iránt semmit, kizárólag szexuális vágyat.
                    És van egy férfi aki szerelmes belé, de csak 5,5 pont az ágyban.

                    Minden nő azt fogja mondani, MINDEGYIK kivétel nélkül, hogy a szerelmes csókával volt a jobb az ágyban. Ugyanis az érzelmek annyit dobnak a latba.
                    Tehát irreleváns nekik a te produkciód. Ezért tapasztalod annak dacára, hogy odapirítasz, különösebben nem hatja meg őket az összhatás tekintetében.

                    “Hard screwing is not enough to get a woman’s love.”

                    Ezt az alapvetést egy pornófilmban hallottam, amit még tizenévesen láttam. Nagy igazság. Érdekes az is, hogy minden nő csak az után kezdi el azt gondolni és mondani, hogy a férfi méretével és teljesítményével nem volt megelégedve, miután szakítottak. Előtte pont jó volt, esetleg évekig. Kicsit sem átlátszó…

                    0     0
                • De ettől függetlenül a külsőmre kellene hogy gerjedjenek a csajok.

                  “That’s where you’re wrong, kiddo.” A nők a szexuális vonzerődre kellene hogy gerjedjenek, ami nagyon nem egyenlő a szép férfikülsővel.

                  Ahogy már mondtam, ez klasszikus női gondolkozás. Így a fiatal lányok gondolkodnak saját magukról. “Gerjedjenek rá a srácok a szép cicimre meg popsimra meg lábamra meg arcomra, az egész szexi testemre.” Ezt gondolják magukban a fiatal lányok, meg az idősebbek is.

                  Gúnyolódhatnék most rajtad, cinkelhetnélek, de nem teszem. Mert nem veled van bajom, hanem a kibaszott Feminista világgal, ami ilyen képzeteket és gondolatokat kelt fiatal emberekben, mint ami a te fejedben is van, és a társadalom nem korrigálja őket, ezért tévútra mennek. Hát most vedd úgy, hogy én vagyok a Társadalom, és szólok: ezt kukázd, ez nem Red Pill, ez lófasz. Nem férfias gondolkodás.

                  És nem is racionális. Nem logikus, nem a valóság megfigyelésén alapul. ez totál irracionális. Nem félelmetesen racionális, hanem egy félelmetesen nagy hülyeség.

                  A férfi gondolkodás az a hódítási vágy és a harci szellem. Aki nőre te gerjedsz azt megpróbálod meghódítani, aztán vagy sikerül elcsábítanod vagy nem. Ez az az alapgondolat, ahonnan érdemes elindulni. Ennyi a megfejtés.

                   

                  0     0
            • “Személy szerint alfábbnak tartok egy drogrehabos rosszfiút, aki meghúz egy doktornénit, nővérkét vagy csini szociális munkást”

              Az ilyen nőket intézetbe kéne zárni. Na most basszál kurva.

              0     0
    • Svédországban állítólag simán nyomulnak a nők is.

      Ráadásul a migránsokra. Mert a helyi férfiakat viking harcosokból, Feminista kondicionálással, totálisan elbétásították. A svéd “férfiak” nem győzik a nők seggét nyalni, és nem lépnek fel agresszívan a migránsokkal szemben sem, nehogy rasszistának tartsák őket. A migránsok pedig, szigorúan csak hozzájuk képest, de a klasszikus alfa gondolkodást és viselkedést képviselik, noha sok mindennek tagjai, így pl. az ISIS-nek is, de a legfelsőbb 20%-nak, na annak konkrétan pont NEM. Ez az egyik oka többek között amúgy, hogy miért nem szabad a migránsokat beengedni Európába, egy árva lelket sem.

      Igen, csak azt felejted el, hogy nyomulni nem csak direkt módon lehet, ellenben ha egy férfi leszólít egy idegen nőt, akkor még mindig a többségi társadalom úgy érzékeli (többségében helyesen), hogy fel akarja őt szedni.

      Mégis, mi egyébért mennél oda??? Ezt nem csak a többségi társadalom érzékeli így helyesen, hanem az a nő is, akihez odamész. Minden nő pontosan tudja, hogy ezért mentél oda!!! És pontosan EZÉRT nem úgy mész oda, hogy azt kérdezed, hogy “Szia, nagyon tetszel nekem, lenne kedved szexelni?”, mert maga a tény hogy odamentél, implicit módon pontosan EZT jelenti. Viszont ha így mennél oda, hogy ezt kérdezed szó szerint, az női logikával arra utal, hogy ribancnak nézed, és még ha ő is a legnagyobb ribanc a világon, ráadásul még tetszenél is neki, AKKOR IS NEMET MONDANA NEKED, merthogy őt ne nézze senki ribancnak! Se te, se a társadalom. Istenem, Pengém, de hát ezek alap dolgok! :)

      “Minden más, ami már ettől több, az egy felvett szerep. Olyan a személyiségem, mint egy Linux kernel, bármit köré lehet építeni. És ez nálam nem elvek feladása. De erről még a férfiak közül is csak az intelligensebbeket tudom meggyőzni, akik megértik mi zajlik bennem, a nőket viszont esélytelen.

      De ezekbe most nagyon nem akarok belemenni, mert politikai vitákra vannak megfelelő fórumok, csak próbáltam egy vázlatot rajzolni az alapszemélyiségemről, amivel szerinted nincsen semmi gáz, és ami szerinted nem szorulok a perifériára többszörösen.

      Én milyen réteg számára vagyok vonzó a fentebb vázolt személyiségjegyekkel és világnézettel?”

      Egy teljesen normális, fiatal kölyök vagy te, bazmeg. Nincs semmi gond sem az alapszemélyiségeddel, sem a világról alkotott politikai véleményeddel. Ha pedig az ördögnél egy fokkal szebb, fiatal srác vagy, és az anyagi helyzeted jobb, mint az aluljáróban aprót kéregető hajléktalan csövesé, akkor a külsőd és a pénzed is megvan ahhoz, hogy sikeresen csajozhass. És kurvára az agyamra mennél, ha a következő tíz évedet nő és szex nélkül töltenéd csupán azért, mert bebeszélsz magadnak olyan dolgokat, amik nincsenek.

      Idefigyelj. Blue Pill béta korodban azt láttad, hogy vannak srácok, akiknek simán megy a csajozás, de neked nem. És a világ, az emberek és a média, mind azt mondták, hogy ezeknek a srácoknak a nőknél aratott sikereik kulcsa kizárólag a külsejükön és a pénzükön múlik, és te elfogadtad ezt a magyarázatot. Ehhez hozzájött a Feminista kondicionálás, a direkt bétásítás, ami a valójában megakadályozta, hogy neked is sikereid legyenek a nőknél. És elkezdtél parázni azon, hogy bár szeretnél ezek közé a srácok közé tartozni, de lehet hogy nem vagy elég jó, és lehet hogy sosem leszel az. Aztán rátaláltál a Red Pill-re, és elkezdted a fentieket ezen a szemüvegen keresztül szemlélni, és abban reménykedni, hogy megtaláltad a kulcsot, ami által te is bekerülhetsz a fentebb említett srácok csoportjába.

      Csakhogy a Red Pill-el nem lehet Blue Pill-es célokat elérni!!! Nem lehet Blue Pill-es elképzeléseket realizálni, a Blue Pill-es korban kialakult álmokat valóra váltani!

      A nők rád elsősorban mint férfira kíváncsiak, a személyiséged a második helyen szerepel max. Tehát elsősorban egy férfit, vagyis te magadat kell adnod nekik. Egy férfit, aki férfiasan gondolkodik és cselekszik, hiszen férfi. Ez az, amit várnak tőled. Semmi mást. És ez az, amit nem fognak megmondani neked, mert úgy vannak vele, hogy ha nekik kell megmondaniuk neked azt, hogy hogyan légy férfias, ha nekik kell elmagyarázniuk neked, hogy hogyan kell férfiasnak legyél – ezt egyébként ha akarnák se tudnák megtenni, mert fogalmuk sincsen, milyen férfinak lenni vagy hogy hogyan kell azt csinálni – akkor az ő szemükben egyszerűen nem vagy az!

      És többek között ez az, aminek az ellenkezőjéről a Feministák meg akarnak győzni, ez az amiről a Feministák azt hazudják, hogy ez nincs így.

      Ezt nem tudod meghekkelni. Sem felvett személyiséggel, sem öltözködési stílussal, semmivel. És itt jön be a képbe a következő: Férfi vagy. Ne megfelelni akarj, mert az női gondolkodás. Ne azon agyalj, milyen réteg számára vagy vonzó, vagy hogy hogyan lennél a legszélesebb kör számára vonzó. Azt lesd, hogy neked ki felel meg, és azt próbáld meg elcsábítani. Ennyi. És ne azzal törődj, hogy ő milyen férfiról álmodozik úgy általában, hanem azzal, hogy te légy az, akit választ, ott és akkor.

      Mert nem a személyiségeddel van a gond, hanem a hozzáállásoddal, szerintem. Illetve azzal, hogy én nem érzem azt, hogy te elfogadnád magadat olyannak amilyen vagy. Hogy értéknek tartanád önmagadat. Hogy tisztelnéd önmagadat. És akkor hogy várhatod el másoktól, egy nőtől, hogy téged elfogadjon, értékesnek tartson, és tiszteljen, ha ezt te nem teszed meg saját magaddal szemben?

      És az, hogy ez így van, az szerintem nálad is, mint a mai fiatal srácok többségénél, a Feminista kondicionálásból fakad. Egy olyan, negatív és férfiatlan tudatállapotba kergetik bele a fiatal férfiakat, tervezetten és szándékosan, mint amilyenben szerintem te is vagy. És amilyenben egykor én magam is voltam!!!

      Könnyű nekem most azt tanácsolni, hogy szerintem változtass gondolkodáson és viselkedésen, de mivel ez a tudatállapot megváltozását jelenti valójában, amit önmagán szinte lehetetlen megcsináljon az ember – ez ugyanolyan, mintha saját magadat a hajadnál fogva kellene kihúznod a mocsárból – már csak azért is, mert a tudatállapot az egy olyan dolog, hogy az ember tapasztalja és érzi, hogy EZ VAN és nem tudja elképzelni, milyen is az amikor MINDEN MÁSKÉPP VAN, amíg azt személyesen soha nem élte át, ezért az a leghelyesebb ha leírom, hogy én hogy változtattam meg a negatív gondolkodásomat, hogyan jöttem ki az egymást erősítő negatív gondolatok és érzések spiráljából, a negatív és önpusztító felfogásból, elkeseredettségből és kilátástalanságból.

      Ez gyakorlati tanács, gyakorlati tapasztalat alapján, és talán ez lesz a legértékesebb, amit jelenleg adhatok, személyesen neked Penge, a jelenlegi helyzeted figyelembevételével. Na most, tudatállapotot lehet változtatni úgy, hogy rossz módon. Ezek a drogok. Alkohol, extasy, heroin, akármi. A gond itt az, hogy hiába érzed pozitívnak a tudatállapotot amit elérsz, nem maradsz benne, és utána sokkal rosszabb lesz. Ezt az utat kerüld el. Ami pedig nekem személy szerint segített, az a módon elkövetett tudatállapot-változtatás, ami pedig a következő hármas volt: 1. Meditáció 2. Jóga 3 Fül-akupunktúra.

      Ennél a három tevékenységnél, illetve ezek hatására éltem át először az életemben, hogy jól érzem magamat a fejemben, hogy jól érzem magamat a testemben, hogy jól érzem magamat az életemben. Hogy megbékélt a lelkem, hogy békét kötöttem önmagammal és a világgal. Hogy az életem, a testem, a lelkem, hogy én magam is érték vagyok. Belső béke.

      És ebben a tudatállapotban láttam neki csajozni, láttam neki kipróbálni a PUA-technikákat, illetve átszűrni az agyamon a Red Pill és a Manoszféra nyújtotta információkat illetve mindazt, amit a világból, vagy konkrétan a nőktől tapasztalok. Ezért sikerült felfognom, hogy én is ember vagyok, hogy férfi vagyok, hogy én is szexuális lény vagyok, hogy megélem a férfiasságomt, hogy férfiként vonzó vagyok a nők számára. Enélkül a hármas nélkül viszont garantáltan egy befordult, magányos, heroinista incel maradtam volna negyven éves korom utánra is.

      Próbáld ki ezt a három dolgot, és utána abban a tudatállapotban menj el csajozni. És ha még akkor is a top 20%-ba tartozó alfák és az általuk dugott nők fognak aggasztani – amin nagyon meglepődnék és amit erősen kétlek – akkor szólj bátran, és megbeszéljük. :) Ennyi. Remélem hasznát veszed.

       

      1     0
      • Hunn,

        Félre ne érts, nem akarlak isteníteni, de úgy látszik, megszállt téged valami múzsa, mert remekül és nagyon jól érthetően összefoglalod mindazt, amit már ezerszer elmondtak és ezerszer hallottunk, de sosem elég belőle!

        Csak így tovább! De vigyázz: ha így folytatot, még a végén összegyűjtöm a hsz-aidat és vagy kiadom könyvben, vagy PUA iskolát indítok belőle! ;)

        Deansdale és Dennis újabban sajnos ritkán teszi errefelé a tiszteletét, úgyhogy külön öröm, h helyettük most te vetted át a fáklyát a velős, érthető gondolatok világos megfogalmazásával.

        0     0
        • Hunn, Félre ne érts, nem akarlak isteníteni, de úgy látszik, megszállt téged valami múzsa, mert remekül és nagyon jól érthetően összefoglalod mindazt, amit már ezerszer elmondtak és ezerszer hallottunk, de sosem elég belőle! Csak így tovább! De vigyázz: ha így folytatot, még a végén összegyűjtöm a hsz-aidat és vagy kiadom könyvben, vagy PUA iskolát indítok belőle! ;) Deansdale és Dennis újabban sajnos ritkán teszi errefelé a tiszteletét, úgyhogy külön öröm, h helyettük most te vetted át a fáklyát a velős, érthető gondolatok világos megfogalmazásával.

          Apám valószínűleg azt mondaná nekem, hogy édes fiam, neked túl sok időd van mostanában gondolkodni. :) De magam is azt érzem, hogy talán végre jó úton járok, hogy ráéreztem valamire, hogy elkaptam valamit, amivel beljebb leszek az életben. Köszönöm, hogy ezt így megerősítettétek ti is, mert régebben gyakran nem voltam ám biztos benne, hogy most vajon én őrültem-e meg, vagy a világ nem normális, és hogy vajon csak én, egyedül gondolom-e ezt, vagy másoknak is feltűnt a dolog.

          Fura egybeesés, hogy éppen tegnap olvastam egy régi Férfihangos cikket, ahol a hozzászólások között pont Dennis kommentjeire kaptam fel a fejemet, hogy na, ez a srác bizony mond valamit, rá érdemes lesz odafigyelni. Deansdale pedig szerintem a magyar manoszféra Deák Ference, a XXI. századi haza bölcse aki az értelmetlen Feminista nemek harca helyett a férfi-női kapcsolatok normalizálását, a két nem eltérésének valóságán alapuló kiegyezést támogatja, mindkét nem örömére egyaránt. Nagyon jók az írásai.

          Nem a megmondás volt a célom, inkább csak így leírtam, hogy én mire jutottam. De ha bárki úgy érzi hogy valami használhatót talált a hozzászólásaimban, az használja őket kedve szerint, tegyen velük amit jónak lát. Ha bárkinek az életét esetleg pozitívan befolyásolnák a gondolataim, annak én örülnék a legjobban.

          0     0
          • Dan-hoz csatlakozva kérdezném: nem érzed véletlenül az erőt, hogy cikket írj? Szerintem sokan szívesen olvasnánk.

            0     0
            • Dan-hoz csatlakozva kérdezném: nem érzed véletlenül az erőt, hogy cikket írj? Szerintem sokan szívesen olvasnánk.

              Hát, ha tényleg ennyire jónak találjátok a gondolataimat, akkor nem zárkózom el alapból a felvetés elől. Csak az ugye picit más tészta lenne, mint kommentelni. Mert ez itt kommunikáció, ahol adott volt egy konkrét téma, és akkor arról fejtjük ki a véleményünket, és egymás gondolataira reflektálunk oda-vissza, ami termékenyítőleg hat természetesen mindenkinek az agysejtjeire. Szóval ahhoz, hogy adott esetben cikket tudjak írni, minimum arra lenne szükségem, hogy tudjam, hogy miről szeretnétek ha bővebben kifejteném a gondolataimat, mert hogy úgy általánosságban írjak egy cikket a világ nagy megfejtéséről és az élet értelméről, az kicsit nagy falat lenne.

              0     0
              • A legtöbb esetben a témát az élet szolgáltatja. Ezt olvastam, az történt velem stb. és mindezek kapcsán amaz jutott az eszembe…

                0     0
                • A legtöbb esetben a témát az élet szolgáltatja. Ezt olvastam, az történt velem stb. és mindezek kapcsán amaz jutott az eszembe…

                  De csakis és szigorúan inkognitóban. Mert az élet, a túlélés első számú alaptörvénye az úgy hangzik: ne pofázz!

                  Ne mondd el, ne meséld el! Ha mégis elmondtad, akkor ne írd le! Ha mégis leírtad, akkor ne írd alá! Ha mégis aláírtad, akkor viszont ne csodálkozz! Így megy ez…

                  0     0
              • Közkívánatra máris hozzárendeltem a felhasználónevedhez egy közreműködői jogosultságot. A következő bejelentkezés után a “bejelentkezés” dobozban találsz egy vezérlőpult gombot is, azon keresztül juthatsz a szerzői felületre, a vezérlőpultra, ahol találsz egy valósidejű csetet is, melyen keresztül a szerkesztőktől illetve a többi szerzőtől kérhetsz tanácsot, segítséget. Viszonylag szokásos blog eszközkészlettel lehet cikket írni a Férfihangon, ha mégis elakadnál valamiben, akkor fordulj bátran a mindig segítőkész stábhoz!  :)

                0     0
                • Eskü lemegyek hídba mindjárt. Ti tényleg komolyan gondoljátok. Nem ígérek biztosra semmit, meglátjuk mi lesz. Ha homlokon csókol a múzsa, pontosabban a Red Pill szellemében nyilván nekem kell eszkalálnom és homlokon csókolni a múzsát ha megtaláltam, akkor kiderül. Még alszom rá egyet.

                  0     0
      • “ezeknek a srácoknak a nőknél aratott sikereik kulcsa kizárólag a külsejükön és a pénzükön múlik, és te elfogadtad ezt a magyarázatot.”

        De baszki, ha így van. Nem kizárólag, de azért elég nagy aránnyal. Nem tudok mást felhozni, mint Valent Gábort, egy magyar PUA oktatót, aki elvileg mestere a csajozásnak, gyakorlatilag viszont kellően rusnya ahhoz, hogy a nők maximum 1%-a érezhessen iránta némi vonzalmat.

        Megnézném terepen, ha mondjuk versenyeznének, hogy 1 hónap alatt ugyanakkora teljesítménnyel (leszólított nők, telefonszámcserék, online társkeresés, teljesen mindegy milyen terepről lenne szó) néhány jó külsejű férfitársával ki érne el nagyságrendekkel nagyobb eredményeket.

        Mert ebben olyan biztos vagyok, mint semmiben, hogy a külső kibaszottul számít férfiaknál is. És erre rengeteg bizonyíték van az életből, a Tinder népszerűsége, egy rakás társkereső Tinder-hez hasonló lett és egy kép alapján döntöd el, hogy tetszik vagy sem. Ha szar a külsőd, maximum élőben van esélyed, de ott meg amellett, hogy jóval nagyobb a ballaszt (társkeresőn majdnem mindenki társat keresni van fent, még a párkapcsolatban élők is) és kisebb a vadászterület ugyanúgy ha az első pár mondatoddal nem kelted fel kibaszottul a nő figyelmét (és nem gazdag-bétás BMW slusszkulcs pörgetéssel), akkor ott is ezernyi esélye van kihátrálni a szituációból.

        “Azt lesd, hogy neked ki felel meg, és azt próbáld meg elcsábítani.”

        De ha azt nem tudom elcsábítani, akkor csak velem van a baj. Tehát magamon kell változtatni.

        “És akkor hogy várhatod el másoktól, egy nőtől, hogy téged elfogadjon, értékesnek tartson, és tiszteljen, ha ezt te nem teszed meg saját magaddal szemben?”

        Tudod, ahogy az ügynöki képzéseken is szokták tanítani, az aktív stratégiával semmi nem ér fel, ami szintén kamu, viszont igazság van benne. Nyilván ha minden szembe jövő, dugható kategóriájú lányt leszólítok, akkor nagyobb lesz a sikerarány, mint annak a srácnak, aki az iPhone-ját nyomogatva egy Starbucks-os kávét iszogatva lazán hanyattbassza magát egy plázában, esetleg egy-egy félmosolyt megereszt séta közben a szembejövőknek, viszont olyan kibaszott jól néz ki, hogy a félénkebb lányokat a barátnőik lökik neki, mert “egy ilyen álompasit meg kell szerezed!” de ettől te még ha nem utasítanak is el élből, rengeteg ponton kell bizonyítanod a rátermettségedet.

        De ezt már megbeszéltük, azt hiszem te is egyetértettél vele, hogy így van, a külső rohadt sokat számít, de mivel ellene sokat nem tudsz tenni, bele kell törődnöd és kihoznod a lehetőségeidből a maximumot, mint siránkozni. Ez igaz.

        Viszont van egy átesési pont, egy olyan szint, ami alatt már érdemesebb inkább a sok pénz+kurvázás kombót, mint a PUA technikákat választani.

        Akartam is írni róla egy cikket, George Herceg félig-meddig már pedzegette a prostis postjában, de nem akarok hasraütésszerű számokkal dobálózni, a lényege viszont az lenne, hogy van egy SMV skála, aminek a tetején olyanok vannak, akiknek a nők fizetnek és ahogy haladunk lejjebb, van egy 0 pont, akik ingyen jutnak szexhez, alatta pedig egyre többet és többet kell áldozni, a legalján pedig már csak a prostizás marad, illetve az abszolút legalján még a prostik x része is elutasítja a kuncsaftot vagy látványosan undorodik tőle.

        Viszont nagyon komplex, mert attól, hogy valaki csúnya, még nem lesz feltétlenül más területen jobb. Pl. okos vagy keres sok pénzt, tehát egyéni szintekre lebontva kell vizsgálni. És még akkor is csak a szexualitás szempontjából vizsgáltuk, nem vettük figyelembe az egyéni igényeket. Aki párkapcsolatra vágyik, annak nem opció a kurva. Viszont van, aki pornóval is kényelmesen leél egy életet. Esetleg aszexuális. Illetve nem lehet csak a pénzzel összevetni az SMV skálát, ugyanis van, aki időben meg egyéb dolgokban tesz bele rengeteget egy kapcsolatba és végül kap puncit, csak nagyon sokára. Szóval bonyolult, pár hónapja már kínlódom vele, de talán még egy egész jó elmélet is születhet belőle.

        Mert ugyebár Valent Gábor sem véletlenül osztja meg ország-világgal a szent grált, ami egy olyan tudás, hogy minél többen tudnak róla (főleg nők, feministák), annál kevésbé lesz hatékony. Viszont neki nagyon sok pénzt hoz, amit elkölthet kurvákra, menő státusszimbólumokra, amikre meg az aranyásók tapadnak és ta-dam: máris zsizsegnek a nők körülötte. Mert nem mindegy, hogy a csaj úgy érzékeli, hogy “A sok telefonját nyomogató passzív srác közül ez végre oda mert jönni hozzám és legalább megvan elöl minden foga és nem bűzlik messziről és nem is tahó.”, hanem úgy, hogy “Már elegem van, ez a héten a harmincadik, pedig még csak kedd van. És ez még csúnyább is sokkal, mint az előzők. Valahogyan le kéne őt koptatnom, de ááh, annyira elegem van ez rosszabb, mint egy porszívóügynök. Azt hiszem megadok neki egy kamu Facebookot, az öcsém meg majd trollkodik vele, megbeszél vele egy randit egy istenhátamögötti helyen az éjszaka közepén, aztán abból talán majd megérti, hogy rossz ligában versenyez, mert egy olyan álomnő, mint én nem fog összejönni egy olyan csúnya pasival, mint ő. Legyen már önkritikája, nézzen már tükörbe!”

        És ezek azok, amiket nagyon kevés nő fog kimondani nyíltan, mert még a legszebb nők is leoltást kapnak érte (nyilván jogosan, mert vannak bizonyos társadalmi együttélési szabályok és ahol nincs Taigetosz és még a súlyos fogyatékossággal élőknél is az elfogadást hirdetjük, ott megosztó vélemény egy nőtől, ha nyíltan vállalja, hogy nála x mércét meg kell ütni, helyette megy a szarkenegetés, hogy “nincs meg a kémia” meg “össze vagyok zavarodva” meg a többi.

        3     0
        • De baszki, ha így van. Nem kizárólag, de azért elég nagy aránnyal. Nem tudok mást felhozni, mint Valent Gábort, egy magyar PUA oktatót, aki elvileg mestere a csajozásnak, gyakorlatilag viszont kellően rusnya ahhoz, hogy a nők maximum 1%-a érezhessen iránta némi vonzalmat.

          Továbbra is fenntartom, hogy ha egy fiatal (vagy idősebb) férfi egy fokkal szebb az ördögnél, és van benne némi potenciál hogy ne hajléktalan, munkanélküli csövesként végezze, akkor - ha az illető férfiasan gondolkodik és viselkedik – akkor simán van esélye becsajozni.

          Emellett látatlanba meg vagyok arról győződve, hogy az általad említett Valent Gábor azzal az 1%-nyi nővel, aki vonzalmat érez iránta, kiválóan érzi magát az ágyban, és amikor a menet végén ott piheg mellette a csaj kissé ziláltan de mosolyogva, akkor az élet császárának érzi magát, és pont leszarja a maradék 99%-nyi nő véleményét jó magasról.

          Mert ebben olyan biztos vagyok, mint semmiben, hogy a külső kibaszottul számít férfiaknál is.

          Igen ám, komám, csakhogy neked férfiként a leghalványabb segédfogalmad sem lehet arról, hogy a te külsőd női szemmel nézve mennyire vonzó vagy éppen mennyire szexi. Mert te magadat férfiszemmel látod, ők pedig női szemmel néznek. És te sosem fogod úgy látni magadat ha belenézel a tükörbe, mint ahogy ők női szemmel látnak téged. Max tippelhetsz, de annak meg mi értelme? Gyúrsz, hogy izmos legyél, mert az izom férfias, azt annyi. Különösebben nincs is tovább mit ragozni, vagy netán parázni ezen.

          De ha azt nem tudom elcsábítani, akkor csak velem van a baj. Tehát magamon kell változtatni.

          A kulcs nálad szerintem az attitűd. Figyelj, a Bibliában ott áll a Tízparancsolat, amire a mi európai kultúránk épül. Abban pedig fehéren-feketén le van írva valami olyasmi, hogy “Ne kívánd a felebarátod asszonyát!” Te pedig jelenleg még igazából a mások asszonyát vagy asszonyait kívánod illetve kívánnád, ha jobban belegondolsz. Pedig a dolgod az lenne, hogy megkeresd a saját asszonyodat. Vagy asszonyaidat, ha ragaszkodsz a promiszkuitáshoz.

          Amelyik nőhöz nem mentél oda, az nem elutasított téged, vagy nem mást választott, hanem azok számára te szimplán férfiként még nem létezel. Hiszen nem mentél oda, ami azt implikálja számukra, hogy nem akarsz tőlük semmit és kész.

          A dolog ott kezdődik, hogy odamész egy nőhöz. Öt másodperc alatt el tudja dönteni, hogy vonzódik-e hozzád és hogy van-e nála esélyed, vagy sem. Ugyanakkor függetlenül attól hogy igen vagy nem, te még nem vagy neki senki és semmi. Csak egy vadidegen ember, aki odajött hozzá és érdeklődik iránta.

          Te pedig nekilátsz, és fűzöd. Annak a biztos tudatában, hogy semmire sincs garancia, hogy mindig a nő választ, és hogy amíg le nem fektetted, addig te különösebben nem vagy neki fontos és tulajdonképpen nem jelentesz neki semmit, nem vagy te neki senkije. Mert egy nő csakis és kizárólag onnantól kezd el kötődni egy férfihoz, hogy lefeküdt vele, és nem előbb! Neked már korábban is fontos ő, hiszen ő az akit meg akarsz kapni, akit kívánsz, akire vágysz. De logikus, hogy egy nő miért érezne bármit is egy olyan férfi iránt, aki még nem a szeretője, csak befűzni próbálja – hiszen sok ilyen pasi van körülötte, ha mind iránt érezni kezdene valamit, valszeg meg is kattanna.

          És erre rengeteg bizonyíték van az életből, a Tinder népszerűsége, egy rakás társkereső Tinder-hez hasonló lett és egy kép alapján döntöd el, hogy tetszik vagy sem.

          A Tinder egy veretes faszság. A Tinder nem a valóságos férfi-női ismerkedési dinamikát képezi le vagy fedi le. A Tinder csak akkor lenne reális, ha egy nő csak olyan férfi képe alapján dönthetne, amelyik férfi előzőleg őt már bejelölte, hogy vonzónak találta. Én nem is Tinderezek és nem is fogok, pont ezért, mert nem valós, hanem torz leképzése a világnak és a valóságnak. Úgy is mondhatnám, hogy a Tinder része a világot negatívan befolyásoló szubverziónak... de ez már itt most nagyon messzire vezetne, úgyhogy nem is megyek bele.

          Nyilván ha minden szembe jövő, dugható kategóriájú lányt leszólítok, akkor nagyobb lesz a sikerarány,

          Nem biztos, mert Magyarországon általában úgy van vele mindenki, hogy utcán nem ismerkedünk. Utcai ismerkedésből maximum nagyon nagy szerencsével alakulhat ki bármi is.

          Viszont van egy átesési pont, egy olyan szint, ami alatt már érdemesebb inkább a sok pénz+kurvázás kombót, mint a PUA technikákat választani.

          Ilyen átesési pont nincs. A kurvázás az nem más, mint maga a Beta Bux esszenciája, a Beta Bux kimaxolása a legvégső határig. Egy teljesen átlagos, hétköznapi lány PUA-technikával felszedve az mind lelkileg, mind testileg sokkal többet ad egy férfinek, mint amit egy 10/10-es külsejű, tökéletes testű és profi technikájú, 1000 Eurós luxusprosti mindent beleadva adni tud. Megdugni ezer prostit vagy megdugni ezer PUA-technikával felszedett lányt, a kettő közül az első nem teljesítmény, a második előtt pedig le a kalappal.

          És bármit is kapj egy prostitól – a chlamydiát, a candidát, és a condylomát leszámítva – egyet biztosan nem fogsz megkapni, Pengém. Mégpedig azt, amire saját bevallásod szerint  – teljesen normálisan, megjegyzem, hiszen minden férfinél ez a normális – te magad is legjobban vágysz. Azt, hogy egy olyan jó nő legyen alattad, aki szexuálisan kíván téged, testestül-lelkestül. A vágy pedig nem alku tárgya, azt nem lehet sem kibérelni, sem lízingelni, sem megvenni. Az vagy ott van már az első pillantásban és az első érintésben, vagy nem is lesz ott soha – de a prostitúciónak ehhez nincsen köze. Mert egy kurvának ez az egész dolog munka, nem pedig szex.

          van egy SMV skála, aminek a tetején olyanok vannak, akiknek a nők fizetnek és ahogy haladunk lejjebb, van egy 0 pont, akik ingyen jutnak szexhez, alatta pedig egyre többet és többet kell áldozni, a legalján pedig már csak a prostizás marad, illetve az abszolút legalján még a prostik x része is elutasítja a kuncsaftot vagy látványosan undorodik tőle.

          Valóban van egy olyan dolog, hogy SMV, de az valójában a legrelatívabb dolgok egyike a világban. Az, hogy ki mit hisz magáról, az hogy az emberek általában hol látják őt a skálán, és hogy egy konkrét személy hol helyezi el őt rajta, az három teljesen különböző dolog, ami néha akár egymástól teljesen független is lehet. Aki a világ szemében 10/10-es topmodell, az még nem biztos, hogy nekem is annyira bejön. Aki nő nekem 10/10-es, azt viszont pont leszarom hogy a világ hol helyezi el őt az SMV-skálán. És amelyik nő alattam fekszik, annál pont nem érdekel, hogy engem hol helyezne el a skálán – hiszen ott fekszik alattam, úgyhogy nem tökmindegy? Valószínűleg nem a mínuszban, különben nem lenne ott.

          Azt hiszem megadok neki egy kamu Facebookot, az öcsém meg majd trollkodik vele, megbeszél vele egy randit egy istenhátamögötti helyen az éjszaka közepén, aztán abból talán majd megérti, hogy rossz ligában versenyez, mert egy olyan álomnő, mint én nem fog összejönni egy olyan csúnya pasival, mint ő. Legyen már önkritikája, nézzen már tükörbe!”

          Ez a legfontosabb: nincsenek ligák, nincsen olyan, hogy automatikusan elvárható öncenzúra! Emberek vannak! És minden ember szexuális lény. Vannak emberek, akik valamiért azt hiszik, hogy az ahogy ők látják a saját és a mások SMV-jét, azt mások is ugyanúgy fogják látni. És hogy ezek a mások kötelesek e szerint választani párt, vagy e szerint ismerkedni. és cenzúrázni saját magukat. Ezeken én jót szoktam mosolyogni magamban. Hát kik ezek??? És mégis, mit képzelnek magukról??? Minden ember szexuális lény aki a saját szexuális vonzalmát, vágyait követi. Senki sem köteles cenzúráznia és visszafognia magát csak azért, mert nem a fiatal picsák a férfinemről alkotott irreális elképzeléseit testesíti meg. Jó is lenne, hát ez egy vicc, még más se hiányozna a világnak mint az, hogy úgy legyen!!!

           

          1     0
  13. “Akkor gondold el, egy nőnek az egója, az egész világképe, magáról mint nőről alkotott képe milyen szinten sérülne, ha rányomulna olyan férfiakra, akik esetleg azt is mondhatnák neki, hogy nem.”

    Kéne, hogy érdekeljen, mivel őket nagyon érdekli?

    1     0
    • Kéne, hogy érdekeljen, mivel őket nagyon érdekli?

      Nem azt mondtam, hogy érdekeljen, bár szerintem ha ezt így kérdezed, akkor picit félreérthetted, hogy mit is akartam ezzel mondani. Nekem meggyőződésem az, hogy ha mi akarunk valamit tőlük, akkor nem árt, ha kiszaszeroljuk, hogy ők milyen okokból milyen logika vagy belső mozgatórugó alapján csinálják azt, amit csinálnak.

      Nem a női logikát magát – mert a női logika megértésére tett kísérlet egy férfi számára a legbiztosabb út a megőrüléshez és a világgal való meghasonlásból eredően elkövetett öngyilkossághoz :) – hanem mintegy objektív külső megfigyelőként megérteni és megérezni az események rejtett mozgatórugóit. Ezek nem azért érdekesek, mert őket, a nőket érdekli, hanem azért, mert ezek megértése által közelebb kerülhetünk a célunk, vagyis a punci eléréséhez…

      0     0
      • Olyan szomorúak, mikor elutasítanak valakit, nem röhögik ki a barátnőikkel.

        1     0
        • Olyan szomorúak, mikor elutasítanak valakit, nem röhögik ki a barátnőikkel.

          Igen, pont ez a lényeg. Hogy eszük ágában sincs átélni pontosan ugyanazt, mint amit ilyenkor a másik fél érez. És szerencséjükre ezt nem is kell megtenniük, hiszen a férfiak amúgy is odajönnek hozzájuk. És tudják azt is, hogy ha az egyik férfi nem jön oda, hát odajön majd egy másik ugyanolyan. Erről van itten szó és nem másról, kérem szépen.

          0     0
          • Senkinek nem kell odamenni hozzájuk, aki mégis odamegy, azt kórusban meg kell szégyeníteni; “papucs”, “nők kapcája”, “talpnyaló”. Aztán mikor már csak a cigányok mennek oda hozzájuk, akkor le kell önteni őket szennyvízzel, “szóba álltál cigánnyal, te büdös kurva?”.

            1     0
            • Senkinek nem kell odamenni hozzájuk, aki mégis odamegy, azt kórusban meg kell szégyeníteni; “papucs”, “nők kapcája”, “talpnyaló”. Aztán mikor már csak a cigányok mennek oda hozzájuk, akkor le kell önteni őket szennyvízzel, “szóba álltál cigánnyal, te büdös kurva?”.

              Gonosz vagy és kegyetlen, ráadásul rasszista is. Most azonnal szólítsd le az első nőt és fűzd be, garantálom, hogy sikered lesz, mert ezek ilyen dark triad-osan férfias tulajdonságok. Persze csak ha van hozzá kedved, olyat a világért sem mernék mondani, hogy “kell”. :)

              0     0
              • “Gonosz vagy és kegyetlen, ráadásul rasszista is.” – ezért szeretjük :D

                A rasszizmus mostanában egyfajta üde épelméjűséget jelent, kevesekre jellemző tisztánlátást. A ‘diversity’ és ‘multiculturalism’ szavaktól egy jóérzésű ember hányingert kap.

                0     0
                • “Csak a rasszizmus ad neked erőt és mindent lebíró akaratot.” Főleg most, hogy egy Maricón lett Franciaország miniszterelnöke, minden erőnkre és akaratunkra szükség lesz Európában. Vagy lehet, hogy összekeverem a rasszizmust a Puffinnal??? Na mindegy. Én csak a papagájcsajokat szeretem. Valahol ez is rasszizmusnak számít. CEU genderszakon biztosan.

                  0     0

Szólj hozzá Te is! Minden hang számít!

Ha hozzá szeretnél szólni, akkor be kell jelentkezned!
Nem vagy még regisztrálva? Csak egy 2 perces művelet és Te is részt vehetsz a beszélgetésekben!

A hivatkozások nincsenek engedélyezve.

Támogatóink

A tárhely támogatója a Webonic.hu

Saját virtuális szerver már 2850 Ft-tól a Webonic.hu-tól

Keresés

Cikkajánló

CSAJOZÁS - Szex
Az Én MGTOW* évem

Hadd meséljem el életem azon egy évének történetét amikor MGTOW-ként éltem, bár a fogalmat akk...
Hipergámiára adható lehetséges férfi válaszok

A hipergámia meghatározására jelen cikkben nem térnék ki, mivel itt a Férfihangon több írás is...
CSAJOZÁS - Szex
Bevezetés a piros pirulába 9. - Szexpiaci érték

Továbbra is közgazdaságtani vonalon mozgunk tovább a piros pirula világában. Aki az előző rész...
CSAJOZÁS - Szex
Nyakunkon a SEXIT: ismerkedjünk meg a csajozást végleg feladó férfiakkal

Ezek a fiatalemberek nem vágynak barátnőre, nem akarnak gyereket és a szexuális kapcsolatok eg...
CSAJOZÁS - Szex
A választás lehetősége a hatalom

Alábbi írás a TRP irodalom egyik érdekes darabján alapul, amely ezen a helyen olvasható eredet...
CSAJOZÁS - Szex
Bevezetés a piros pirulába 5. - Keretek

Drága jó nebulóink már ismét a börtön suli kényelmes padjait koptatják, hogy agymosva megokoso...
CSAJOZÁS - Szex
Amikor a ‘game’ menti meg a házasságot – Dave története – Második rész

Álljon itt most Dave története Hawaiiról, aki elmeséli nekünk, hogyan változott meg a házasság...
+18+
Prostitúcióról másképpen

A prostitúciónak könyvtárnyi szociológiai és történelmi szakirodalma van. Ezek a művek elsősor...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Először magadra koncentrálj, a nőzésre majd később

Az alábbi fordítás eredetije a Reddit redpill szekciójának Archwinger becenévre hallgató, soka...
CSAJOZÁS - Szex
Michael története

"Sziasztok, a nevem Michael, és ez a 3. napja, hogy olvaslak titeket. Lenyűgöző ennyire po...
CSAJOZÁS - Szex
Hipermonopoli

Nem valami új társasjáték, csak egy botcsinálta szójáték a különböző párválasztási stratég...
CSAJOZÁS - Szex
Rajongás

Varga Péter írt egy könyvet fiataloknak párkapcsolatról; Spielhózni a címe. A szerző kicsit el...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Az Ashley Madison-ügy egy egyéni példán.

Néhány napja jelent meg egy cikk a New York Postban, ahol egy férfi a személyes érintettségérő...
CSAJOZÁS - Szex
Mark és Lauren példázata

Az alábbiakban Mark és Lauren története következik. A valósággal való bármilyen egyezés csakis...
CSAJOZÁS - Szex
Hova tűntek a normális Férfiak?

Ezzel a kérdéssel szinte minden héten telenyavalyogja az internetet egy­-egy naiv bloggerina. ...


androfóbiaApai jogokApaságCsajozáscsaládCsaládon belüli erőszakCSBEEgészségFemenfeminizmusFeminizmus - AntifeminizmusférfiférfiakférfiasságFérfigyűlöletférfimozgalomférfi szerepekGender-ideológiagyereknevelésHipergámiaházasságIsztambuli EgyezményKvótaMGTOWNemek harcaNemi diszkirminációnemi erőszaknemi szerepeknyugdíjNőzésOktatásPiros pirulapolitikapszichológiaPUApárkapcsolatRandizásRed PillszerelemszexszexualitásTársadalomVendégcikkÉletmódÖnismeret