Alter Ego

Marton László ellen tanúskodna egy újabb “áldozat”, aki vélhetően pszichés beteg

Alter Ego - 2017. október 25. szerda 22:09 - 28 hozzászólás

AphenphosmphobiaA tegnapi napon egy beszélgetést(?) vagy levelet(?) adott közre a HVG, amelyben egy színésznő szólal meg és állítja be Marton Lászlót zaklatóként, “férfiállatként”. A szöveget a cikk végén teljes terjedelmében idézem. Tekintsünk el most a Marton László személyét érő szerteágazó hibáztatástól, vádaktól és koncentráljunk kizárólag erre az ügyre. A HVG által leközölt szöveg élénk képekkel és érzelmi színezetű jelzős szerkezetekkel manipulálja(!) az olvasót. Folyamatosan azt az élményt kelti, hogy egy drámai jelentőségű önvallomás tanúi vagyunk, azonban amint a sodrólendületű irodalmi élmény helyett a logikus elemzésnek adjuk át a teret, feltéve a kérdést, hogy “mi történt valójában?”, azonnal kiderül, hogy mindaz, amit az életét megváltoztató, szörnyű drámaként tálal a mesélő, csak annyi, hogy egy fagylaltozás után megölelte őt Marton László az irodájában, ami neki nagyon  kellemetlen volt, ezért egyszerűen faképnél hagyta a rendezőt. Kész, pont. De mindezt olyan drámai tálalásban adja elő, mintha az egész világ omlott volna szó szerint össze körülötte. A képletes nyelvezetű manipulációk hálózatából nem sikerül kirekesztenie valódi önmagát sem a mesélőnek: “kis résébe” “betüremkedik” “a férfiak gyűlölete”. Szerinte természetesen ezt Marton László egyetlen ölelése váltotta ki belőle mindörökre, de épeszű ember azonnal tudja, hogy még véletlenül sem. Az eredendő férfigyűlölet savas kémhatású, fortyogó közegében a szómágia alkímiája lényegíti pusztító sorsdrámává egy hétköznapi szexuális közeledés történetét. Mindez irodalmi műként határozottan jobb mint a vámpírpornó; ez egyenesen a szürke ötvenegyedik árnyalata, de terhelő tanúvallomásként egy átlőtt nulla.

rhgirlHa ténynek ismerjük el a HVG közlését, miszerint “egyetlen szó változtatása nélkül” adták közre a mesélő szavait, akkor nem csak irodalmi műként, hanem az illető személyiségének lenyomataként is határozottan elemzésre érdemes a szöveg. Általánosan kimondható, hogy a társas érintkezésnek része egy másik ember megérintése, a kapcsolat bizalmasságától és a személyes ízléstől függő mértékben. Igaz ez a nők és férfiak közötti érintkezésre is, ahol természetesen szexuális jelleget is ölthet a közeledés. Ettől senki nem szokta a megérintett “világos vászonruháját”, amelyet egyébként eleve “izzadtságtól megsérült pajzsként” viselt végül “memento mori”-ként (a halálra való emlékezetként) a szekrényében évtizedekig fétistárgyként őrizni. A tanúnak jelentkező nő minden bizonnyal felcseréli az ok-okozati összefüggéseket: nem az egyszerű szexuális közeledéstől lett pszichés beteg, hanem azért nem tudta azt egy átlagos ember módjára kezelni, mert eleve pszichés problémái voltak. Egészséges, felnőtt emberek esetében természetes kultúrája van az ilyen közeledések kezelésének és a további szándékok tisztázásának. A szexuális kezdeményezés korunkban egyébként sem tartozik a tabusított erkölcsi bűnök közé, napjaink gondolkodásától az alkalmi, “rekreációs szex” sem idegen és különösen nem volt idegen soha a “művészvilágtól”. Ha egy felnőtt nőből olyan súlyos pánikot, rettegést és azonnali menekülési reakciót vált ki egy egyszerű közeledés, egy ölelés, hogy “legszívesebben a kocsik közé rohanna”, akkor nyilvánvaló, hogy az illető pszichés zavarral, minimum valamilyen súlyos fóbiával küzd. Elsősorban a Kiraptofóbia, Haphefóbia, Aphenphosmfóbia (súlyos félelem az érintéstől) és az Arrhenfóbia, Androfóbia (félelem a férfiaktól) továbbá a Genofóbia (súlyos félelem a szextől) irányába érdemes tapogatódzni. Azonban a történet mesélőjének olyan szófordulatait látva, hogy “semmi nem csillapítja a fájdalmat és sötét gondolatok kínoznak” és “sokszor voltam magányos, elkeseredett, néha nagyon sötét gondolataim is voltak” az sem zárható ki, hogy nagyon súlyos generalizált szorongással, neurózissal, disztímiával sőt esetleg egyenesen major depresszióval küzd. Évtizedek óta. Kezeletlenül. Talán valaki szólhatna neki, hogy a biztonság kedvéért keressen fel egy pszichiátert, mert ez az állapot akár az életét is veszélyeztetheti.

Ahogyan ez az eset is mutatja, a “szexuális zaklatás” fogalmának értelmezése egyre megfoghatatlanabbá válik és egyes nők egyenesen a saját zaklatott lelki életüket tévesztik össze azzal, hogy mások zaklatják őket. Úgy tűnik, nekik és az őket bátorító férfigyűlölő feministáknak nehezükre esik tudomásul venni, hogy a társadalomnak, az egészséges emberek tömegének nem kötelessége fogalmait az ő sérült lelkiéletükhöz szabnia. Nem az a zaklatás, amitől valaki “saját megélt tapasztalata szerint” zaklatottá válik, sem köznapi, sem jogi értelemben. A zaklatás egy pontos jogi definícióval rendelkező szabálysértés.

Vegyük észre, hogy valóban tisztességes szándékú közéleti szereplőknek nem lehetne célja, hogy ezeket az embereket morális pánikkeltésre használják fel, hogy aztán saját politikai, közéleti ambícióikat rajtuk keresztül valósítsák meg. Különösen azért nem, mert nyilvánvaló, hogy ezeknek az embereknek nem ígérhetnek gyógyulást a pszichés zavaraikból; hiszen a fóbiák, a férfigyűlölet, a neurózis nem gyógyulnak meg sem az Isztambuli Egyezménytől, sem új férfiherélő törvényektől, sempedig attól, ha egyes feminista aktivisták rájuk hivatkozva milliókat és zsíros szakértői állásokat dumálnak ki az államból vagy a magánmecénásokból. Ideje lenne a #metoo mizéria hullámain lovagoló feminista mozgalmaknak és médiumoknak valódi felelősségük tudatára ébredniük és a további pánikkeltés és férfigyűlölet szítás helyett valódi segítséghez juttatniuk az általuk felhergelt rászorulókat.

Vegye mindenki számításba, hogy ez a kampány nem csak haszontalan, hanem rendkívül kártékony is: a tisztességes férfiakat súlyosan megsérti, elbizonytalanítja, és végül elborzasztja a nőktől, hiszen egyes feltüzelt #metoo “aktivisták” estében a közösség elleni izgatás fogalmát is már-már kimeríti, ugyanakkor a valóban faragatlan, zaklató, kriminális személyiségű férfiakat természetüknél fogva mindez egyáltalán nem érdekli és egy cseppet sem érinti meg. Úgy gondolom, lassan ideje lenne a jobb érzésű nőknek ellenkampányt indítaniuk, mert egészen biztos, hogy a most még némán hallgató férfiak is mára már azon gondolkodnak, hogy miként fogják az ellenük szított gyűlölet árát a női nemen bevasalni. Ne legyenek senkinek illúziói, ez azokat a nőket is hátrányosan fogja érinteni, akik most csak tétlen szemlélői a férfiak elleni boszorkányüldözésnek. A társadalmi bizalom ilyen mértékű pusztítása nem múlik el nyom nélkül. Nem fogja megérni  a végelszámolásnál.

Napok óta gondolkozom, tépelődöm, gyötrődöm, hogy előálljak-e a saját történetemmel. Migrénem van, semmi nem csillapítja a fájdalmat és sötét gondolatok kísértenek. Nem álltam volna ki a nyilvánosság elé, ha Marton László bocsánatot kér Sárosdi Lillától és a többi, nem nevesített nőtől. De nem ez történt. Ellenkezőleg. A kialakult méltatlan és borzalmas helyzet sokunkat lépéskényszerbe hozott. Így engem is.

A történetem.

Egyetemista koromban, a kilencvenes évek elején, adódott egy lehetőségem, hogy gyakornokként dolgozzam egy készülő vígszínházi produkcióban. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, színházban szerettem volna folytatni a pályafutásomat, így ez egy remek első lépcsőfoknak tűnt. Mielőtt azonban elkezdhettem volna ezt a munkát, be kellett mennem a színház igazgatójához bemutatkozni. Meleg júniusi délután volt a felvételi beszélgetésem napján. Nagyon izgultam, hogy jól sikerüljön. Sokat jelentett volna, ha megkapom ezt a lehetőséget. Lelkemre kötötték, ne késsek. De szerencsétlenségemre kimaradt a metró. Ugyan szegény diák voltam, de az utolsó pár száz méterre taxiba ültem. De így is késtem néhány percet. Lihegve érkeztem, az izzadtság átszűrődött a lenvászon ruhámon. Talán ez ütött rést a páncélomon, talán ettől váltam sebezhetővé. Féltem is, hogy ezzel mindent elrontottam. Bocsánatot kértem. Az igazgató úr kedves volt, nem tűnt mérgesnek. Fagylaltra hívott a szemközti cukrászdába, amit hálásan elfogadtam. Nem láttam ebben semmi kivetnivalót. Átmentünk, fagyiztunk, beszélgettünk. Az eddigi színházi tapasztalataimról kérdezett, meg a családomról. Meséltem. Nagy kedvvel. Nagyon szeretek mesélni. Főleg magamról. Aztán visszamentünk, át a titkárságon, ahol ott dolgozott ez egyik színházi titkár, be az irodájába. Innen homályosabbak az emlékeim. Ezt majd egy perben biztosan fel lehet használni ellenem. Több mint húsz éve volt, és az elfojtás kívülállóvá tett a saját történetemben. Mert ezt csak úgy lehet túlélni, üzenem mindenkinek, férfinak és nőnek egyaránt, akikkel ez nem történt meg, vagy akik nem az áldozati oldalon voltak, hogy az ember elkezdi kívülről nézni önmagát, mintha nem vele történne meg, ami történik. Azt a világos vászonruhát nem vettem fel soha többet, de még évtizedekig ott lógott a szekrényemben felakasztva. Költöztem vele városról városra. Memento mori. Valami rövid beszélgetés még lehetett, némi bók, elpirulás. Én már mennék, ez volt a fejemben. Hogy lehet itt szépen elköszönni, ez már valahogy nem a színházról szól, ez már másról. Láttam a vöröshajú lányt, magamat, a falnak nyomva, beszorítva. A menekülési út elzárva. A lelkem elhagyta a testemet. Aztán már csak arra emlékszem, hogy látom, amint ellököm a férfit, aki egészen közel, kellemetlenül közel van hozzám, testemnek feszül a teste, feltépem az ajtót, és kirohanok. Zrínyi Ilona. Futok. Át a titkárságon, köszönés nélkül, ki az utcára. Futok a körúton, és nem tudok sírni. Félelmet érzek, bénultságot, legszívesebben a kocsik közé rohannék. De miért is? Hiszen semmi nem történt. Senki nem dugott be semmit sehova. Sem nyelvet, sem hímtagot. De valami mégis történt. Velem. Az én viszonyom változott meg a világhoz, a bizalmam tűnt el azon a júniusi délutánon, a férfiakban, magamban. Ebbe a kis résbe, a védtelenségem résébe betüremkedett a félelem, az önutálat, a férfiak gyűlölete, és önmagam hibáztatása.

A történtek után visszamentem az albérletembe és felhívtam az édesanyám. Próbáltam tárgyilagosan elmesélni ezt a találkozást. Anya azt kérdezte tőlem: „Biztos, hogy ezt jól csináltad? Mi rossz van abban, hogy tetszel neki. Szép kislány vagy. Szerintem nem kellett volna ellöknöd. Nem kellene inkább visszamenned és bocsánatot kérned?“ Meghökkentem. „Bocsánatot kérni? Miért? Én mit vétettem szerinted, anya?“ Anyámnak erre is volt válasza: „Megsértetted. Ha így viselkedsz, akkor talán soha nem fogsz bekerülni a Vígszínházba. Sőt, semmilyen színházba.“ Ültem a rózsaszín matracomon az albérletemben és úgy éreztem, szétszakít a fájdalom, a düh, az elkeseredettség. Ordítani szerettem volna, és végre ordítottam is, az anyámmal, a telefonban. „Ha ez az ára, akkor én inkább nem akarok bekerülni oda. Eddig én mindent a tehetségemmel értem el, az eszemmel, és ha ezt itt nem lehet, inkább elmegyek külföldre. Máshol ez nem így van. Skandináviában például. Úgy rossz ez az ország, ahogy van, ha itt így mennek a dolgok. Kinn ilyen nem fordult velem elő. Pedig ott is elmentem sétálni, meg kávézni a professzoraimmal. De azok nem tapiztak. Azokkal Nietzschéről meg verstanról lehetett beszélgetni.“ Ezzel lecsaptam a kagylót. És természetesen meg voltam győződve, hogy édesanyámnak igaza lesz, és nem fogok bekerülni a színházba. De nem így történt.

Az én esetemben valójában nem lett az incidensnek semmi látványos következménye. A produkcióban annak ellenére, hogy nem feküdtem le a szereposztó díványra, részt vehettem, mivel azt egy másik rendező rendezte. Marton László többet nem közeledett felém, és nem tett ajánlatot. Emlékszem arra a szeptemberi napra, amikor legközelebb találkoztunk. Egy időben érkeztünk az épület elé reggel. Ezúttal sajnos nem késtem el. Gondolkodtam azon, hogy azt mondom, klausztrofóbiám van, de aztán úgy döntöttem, nem tudok itt létezni, dolgozni, ha nem tudok felmenni vele a harmadik emeletig a liftben. Végül is mi történhet? Ha még egyszer egy ujjal is hozzám ér, sikítani fogok, és botrányt csinálok. Érzékeny ember. Művész. Nyilván megértette, hogy ezt nem lehet. Velem nem. Én csak egy pillanatig voltam gyenge és sebezhető. De az eltelt időben felvérteztem magam. Megkérdezte, hogy telt a nyaram. „Remekül“ – válaszoltam. „Sokat dolgoztunk a darabon, Tanár úr.“ „Hallottam hírét. Isten hozott a Vígszínházban, Kicsim!“ – mondta, és felértünk a harmadik emeletre. Tudtam, hogy ez akkor így már rendben lesz. A nyári esetet eltemettem a tudatom legmélyebb bugyraiba, nem beszéltem róla senkinek, még a legközelebbi barátaimnak sem. Bezártam magam egy páncélba az elkövetkezendő évekre. Sokszor voltam magányos, elkeseredett, néha nagyon sötét gondolataim is voltak, de ezt próbáltam nem mutatni. A munkába temetkeztem. Aztán elmentem külföldre és új életet kezdtem. A Tanár úrral, ha hébe-hóba összefutottam, kedélyesen elcsevegtünk. Nyilván ő már nem emlékszik semmire.

Nem a bosszú vezérel. Azért mondom el, mert szeretném, ha valami megváltozna. Jó lenne, ha a lányok és fiúk, a nők és férfiak, akiket molesztálnak, bántalmaznak, akik abúzus áldozatai lesznek, akiket méltóságukban megsértenek, ki mernének állni magukért, és segítséget kapnának. Társadalmi paradigmaváltást szeretnék ebben az ügyben. És mindezt anélkül, hogy ki kelljen herélni hozzá minden férfit.

A nevemet azért nem akarom vállalni, mert védeni szeretném édesanyámat és anyai barátnőmet, akiket, ha egy ilyen kritikus helyzetben az akkori és mostani reakcióikkal meg is nehezítették a dolgomat, és nem tudtak igazán segíteni, nagyon szeretek, és nem akarom, hogy emiatt bármi bajuk, bántódásuk essen, vagy ebből akármiféle hátrányuk származzon.

Még mindig azt kívánom, hogy a Tanár úr tudna mégis csak bocsánatot kérni. Elegánsan, őszintén, nemcsak tőlem. Mindenkitől. Nem szeretném, ha meghurcolnák. De azt sem szeretném, ha ő hurcolna meg ártatlan nőket, akik már eddig is éppen eleget szenvedtek. Az egyik felem, az alkotó, a művész, nagyon tiszteli az ő egyik felét, az alkotót, a művészt. De a másik felem, a nő, megveti az ő másik felét: a férfiállatot.


Címkék: , ,

Az egyéni szerzői név alatt megjelenő cikkek nem a Férfihang.hu szerkesztőségének egységes állásfoglalását, hanem elsősorban a szerzők egyéni véleményét hivatottak kifejezni, bemutatni; céljuk sok esetben mindössze a vita, párbeszéd kezdeményezése a művészi provokáció eszközével. Az írások közlésére a véleményszabadság és a médiapluralizmus érvényre juttatásának igényével kerül sor. A Férfihang.hu szerkesztőségének, moderátorainak elsődleges feladata a vonatkozó törvényi keretek és a jóízlés kívánalmainak betartatása.
2 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 52 votes, average: 5.00 out of 5 2 olvasó átlagosan 5.00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

A cikk megjelent a Beszédtéma - Bulvár, Társadalom - Pszichológia rovatban.


Hasonló témájú cikkek:


Udvarlás vagy zaklatás?

Korunkban egyre inkább abba az irányba haladunk, hogy ha egy férfi kezdeményez egy nőnél, vagy bókol, elismerő megjegyzést tesz egy nő külsejére, akko...
Ötmillió dollárt követel az orális szexre kényszerítésért Dominique Huett

Dominique Huett, a Weinsten botrány egyik kirobbantója polgári pert indított. Keresetében Dominique Huett  azt állítja, hogy Harvey Weinstein munk...
Havas tanár úr: Metoo!

Ezt tényleg alig fogod elhinni. Az ATV nemrégen indult #Bochkor című műsorának beharangozója hatalmas leleplezéssel csábítja képernyő elé a nézőket: H...
Közösség elleni uszítás gyanúja miatt rendőrségi bejelentést tettek Fábián Anita ellen

A bejelentés hírét a PestiSrácok.hu adta közre cikkében. A lap bemutatta a színésznő videóposztját és megszólaltatta a névtelenséget kérő bejelentőt, ...
A #Metoo Magyarországra hozza a safe space-eket

Minden a zaklatási ügyekkel kezdődött. „A feljelentés-kultúra (amibe a trigger warningok, vagy például a munkahelyi zaklatási ügyek is tartoznak) ang...


Hozzászólások a Facebook-on keresztül
Hozzászólások (28) Hivatkozások (0)
  1. És honnan tudják a pasik előre, hogy ilyen “művészlélekkel” van dolguk, aki élénk fantáziával kiszínezi az egészet? Mert ez a levél sokkal inkább költészetnek tűnik mint a tények ismertetésének. ( Egy cangaroo-court azért valószínű elfogadná vallomásnak. )

    Nézzük csak a tényeket:

    Régebben (mondjuk 5-10 éve meg előtte) a párkapcsolatokat spontaneitással és  (ki-ki saját megszokása szerint) lassú fokozatos fizikai közeledéssel lehetett kialakítani, (miközben persze a személyiségük értékeit demonstrálja a két személy (szóban és viselkedésben)). Volt egy módja ahogy eszkalálódtak a dolgok. Lassan, 10 együtt töltött óra és több randi alatt, vagy buliban fél óra alatt, ki-ki hogy csinálta. Ha valami sok vagy kevés, akkor azt a másik viselkedéséből (testbeszéd, hangsúly) látni lehetett. Tény volt, hogyha nem volt semmi érintés akár csak röviden, akkor fatökűnek könyvelték el a pasit a csajok, és utána nem vették fel a telefont. Ha valaki nem jött be egyik csajnak akkor bejött másiknak a következő 100 próbálkozásból.  Nem volt zaklatás az ismerkedési próbálkozás pedig nagyon sokan nem hasonlítanak valamelyik celeb pasira , se kinézet se pénztárca szempontjából.

    A levélben én is ilyen spontán közeledést látok alaposan elrontva, túl gyors tempójú közeledés miatt. Ezt írja: “Átmentünk, fagyiztunk, beszélgettünk. Az eddigi színházi tapasztalataimról kérdezett, meg a családomról. Meséltem. Nagy kedvvel. “ Értelmezés: megvolt valamilyen összhang a két személy között. Kellemes érzése volt mindkettőnek. utána mennek együtt tovább, be az irodába. eddig minden oké. “Valami rövid beszélgetés még lehetett, némi bók, elpirulás.” Ez is oké volt régen, a bók akkor még pozitív dolog volt. Ma már bókolni is veszélyesnek számít.

    Hogy utána mi történt, az nem világos, de valami túl gyors közeledés lehetett. Vidám hangulatú beszélgetésből nem lehet rögtön csókolózás főleg egy állásinterjún. Még akkor se ha elmosódott szituáció mert állásinterjún fagyizni szerintem csak művészeknél fordul elő. Amit a “tanár úrnak” talán tennie kellett volna ha tényleg ezt a kapcsolatot akarta volna, hogy a jól elindított ismerkedést folytatja további vidám találkozásokkal, és közben hagyja, hogy a csaj magától ellazuljon. Nem puff neki, hanem sok óra alatt, senki nem siet sehova.

    Persze a főnök-beosztott (vagy bármi a munkahelyen) és a szerelem külön külön is veszélyes terep, az ember munkaviszonyai tovább tartanak mint a szerelmi viszonyok. Vagy kinek mi, nem tudom.

    3     0
  2. “Eddig én mindent a tehetségemmel értem el, az eszemmel…”

    Hát így aú. Ez az ember szavazati joggal bír, autót vezethet, úgy általában felnőttnek számít. Ijesztő.

    2     0
  3.   Egyetemista koromban, a kilencvenes évek elején, adódott egy lehetőségem, hogy gyakornokként dolgozzam egy készülő vígszínházi produkcióban. 

     De szerencsétlenségemre kimaradt a metró. Ugyan szegény diák voltam, de az utolsó pár száz méterre taxiba ültem ,

     Nem kellene inkább visszamenned és bocsánatot kérned,

    Máshol ez nem így van. Skandináviában például. Úgy rossz ez az ország, ahogy van, ha itt így mennek a dolgok. Kinn ilyen nem fordult velem elő. Pedig ott is elmentem sétálni, meg kávézni a professzoraimmal. De azok nem tapiztak. Azokkal Nietzschéről meg verstanról lehetett beszélgetni.“ Ezzel lecsaptam a kagylót.

    Tehát a szegény lány aki a kilencvenes évek elején magyar egyetemre járt, már előtte  valamikor a nyolcvanas évek végén,valamelyik svéd egyetemen együtt kávézott az ottani kedves nem tapizós professzorokkal,és már szinházi tapasztalatai is vannak(?) falhoz nyomja valaki, anyjától rossz tanácsot kap,de a nevét nem akarja vállalni mert anélkül az anyja ugye nem is fogja felismerni vagy inkább bizonyítani kéne ,dehogy egy férfiállat az nagyon hatásos.Ha megvan a ruha vállald nyugodtan a neved lehet, hogy ott van a dns a kigombolt sliccén át kikandikáló ványadt kis pöcséről.Hidd el ha igazat mondasz szinte mindenki melléd fog állni.

    2     0
    • Szóval csóró volt, ennek ellenére derogált neki pár száz métert sétálni, ezért taxiba ült?
      Csóró volt, de eljutott Skandináviába? Persze ott minden szép és jó. Még csak véletlenül sem egy libsi diktatúra.

      2     0
    • A kötelező magyar szidás, és a szintén kötelező bezzegskandinávia. Egyébként ott elhiszem, hogy akár többméteres távolságban mertek csak beszélni egy nővel, különben irány a dutyi…

      2     0
    • Azt hiszem, én valamit nagyon rosszul csináltam. Én is csóró koleszos voltam, de nekem meg sem fordult a fejemben, hogy taxiba üljek, hanem sokkal inkább azon gondolkoztam, hogy melyik napon egyek meleg ételt. Most hogy így belegondolok, amíg egyetemre jártam, összesen egyszer ültem taxiban, amikor betegen hazavonatoztam a koleszből, és az állomástól már nem volt erőm hazagyalogolni
      Professzorokkal sem kávéztam. Néha-ritkán az automatából vettem egyet, és talán a prof is környéken volt, az számít? Külföldre se jártam, pláne messzebbre. Autónk nem volt, a vonatjegy drága, biciklivel meg igen messze volt nekem Skandinávia.
      Úgy érzem, közel vagyok  megfejtéshez, szerintem az lehetett a baj, hogy nem növesztettem pinát. Szerintetek?

      2     0
  4. Valóban kell neki egy szakember jobb későn mint soha!  Bár lehet az se segít ha a saját gondolatait se bírja elviselni. Homályosak az emlékei de azért lett jó nagy  beszámoló . A ruháját meg hurcolászta egyik helyről a másikra.!  Nekem olyan értelmezhetetlen  az egész. Persze neve nincs nehogy a rokonság is sérüljön , de azért  előszednek most akit tudnak .

    Mikor a mentősöket vádolta a drogos tini akkor hol volt a HVG meg a politikusok ?  Akkor bezzeg nem hőbörögtek hogy milyen gazság történt!

    3     0
  5. Kedves Alter!

    A történetre magára nem sok értelme van reagálnom, de záró gondolataidra mindenképpen.

     „Úgy gondolom, lassan ideje lenne a jobb érzésű nőknek ellenkampányt indítaniuk, mert egészen biztos, hogy a most még némán hallgató férfiak is mára már azon gondolkodnak, hogy miként fogják az ellenük szított gyűlölet árát a női nemen bevasalni. Ne legyenek senkinek illúziói, ez azokat a nőket is hátrányosan fogja érinteni, akik most csak tétlen szemlélői a férfiak elleni boszorkányüldözésnek. A társadalmi bizalom ilyen mértékű pusztítása nem múlik el nyom nélkül. Nem fogja megérni a végelszámolásnál.”

    Bár valóban egyre kevesebben, de még mindig sokan vagyunk jobb érzésű Nők.

    Akik tisztában vagyunk a saját nőiességünkkel és a Férfiak férfiasságával is. Akik nem gondoljuk azt, hogy a teljes férfinemet kasztrálni kellene, mert szeretjük és tiszteljük apáinkat, férjeinket és fiainkat.

    Akik nem gondoljuk, hogy az összes férfi egy zaklató, hanem tiszteljük a férfiak bátorságát, kezdeményező készségét, és megértjük, hogy a férfiak közeledése nélkülözhetetlen a párkapcsolatok/családok létrejöttéhez.

    Akik megtanultuk udvariasan kezelni azokat a helyzeteket, amelyekben nem tudjuk/kívánjuk elfogadni az érkező közeledést.

    Sokan vagyunk, akik különbséget tudunk tenni egy férfi közeledése és bűncselekmény között és ahogyan nem gondoljuk azt, hogy az összes férfi potenciális sorozatgyilkos, rabló, kábítószer kereskedő, emberrabló, úgy nem gondoljuk azt sem, hogy az összes férfi potenciális erőszaktevő.

    Sokan vagyunk, akik érezzük, hogy az anyaságban és a családban van a boldogságunk forrása és nem az éjszakáig tartó túlórákban, hogy a női és a férfi életcél nem ugyanaz.

    Akik nem gondoljuk, hogy a jogegyenlőség és az egyformaság azonos fogalmak. Akik nem akarunk nagyobb férfiasságot növeszteni, mint ami nektek van és akik nem akarunk férfivé válni.

    Akik nők vagyunk és azok is szeretnénk maradni, akkor is, ha ez a mai világban nem trendi, nem menő és egyre nehezebben megvalósítható.

    Akik nem gondoljuk, hogy nincs már rátok szükségünk, hanem igenis tisztában vagyunk a saját létezésünk alapvető sajátosságaival.

    A létezésünk egyik alapvető sajátossága pedig az, hogy félünk. Napok óta őszinte félelemmel figyelem, hogy mit is gerjeszt ez a #metoo kampány és az van bennem, hogy én ezt nem szeretném. Nem szeretném, hogy ilyen “nők” döntsenek sem az én sorsomról, sem a családom életéről, de mégis mit tehetnék?

    Én nem vagyok harcos, én nem úgy vagyok erős nő, ahogyan ezek a nők (akik rabjai lettek saját álomviláguknak) és teljesen komolyan gondolom, hogy nem is szeretnék olyan lenni.

    Mit tehetnék én, hogy megálljon ez az őrület, ami láthatóan tönkre teszi a világot, a nélkül, hogy olyanná válnék, mint ők?

    3     0
    • Gondolom a magad kis világában kell tudatos lépéseket tenned, mint mindannyiunknak. Ezek a személyes világok hatásal vannak másokéra. Ezekből a kicsiny, személyes világokból épül fel a nagy, amely mindannyiunkat egyként körülvesz. Mindig is hittem a kicsik forradalmában.

      1     0
      • …bejegyzésem törölve…

        Bocs, Elek, most látom, ezt tök más beszélgetés, csak a végétm a te hsz-edet láttam, arra reagáltam. :)

        0     0
    • Kedves Wolfygirl,

      jó volt olvasni a soraidat. Mintha bekötözted volna sebeket, amelyeket a háborúban szereztünk.

      Mit tehetnél, tehetnétek? Szerintem pontosan ezt: ilyen nyílt levelekkel kiállni és vállalva még a feminácik támadásait is, kiállni a női értékek és a férfiértékek mellett.

      Amit még lehet tenni, az a férfid, férjed támogatása, h kezdjen el férfiként cselekedni, kapcsolódni, együttműködni azokkal a férfiakkal, akik nem csak passzívan szemlélik az eseményeket, a süllyedő hajón, hanem hajlandóak lennének cselekedni is. Már csak a saját nőjük, családjuk, gyerekeik jövője érdekében is.

      3     0
    • “Mit tehetnék én, hogy megálljon ez az őrület, ami láthatóan tönkre teszi a világot, a nélkül, hogy olyanná válnék, mint ők?”
      Szólalj fel a feminizmus minden formája ellen, mindenhol, ahogy csak tudsz.
      A férfiak többsége (a 90%-nyi mangina) szinte soha nem képes szembemenni a nők többségének elvárásaival, akarataival. Ócska végrehajtók csak, akik mindig arra bólogatnak, amerre a nők akarják. (Avagy ha nem tetszik nekik, akkor béna tacskóként eloldalognak a helyszínről.) Nem tudnak ellene fordulni a nőknek. Képtelenek arra, hogy ellenkezzenek a nők elvárásaival. Lábtörlőként funkcionálnak számotokra.

      Viszont ha ti nők (mármint Valódi Nők) felszólaltok és szembefordultok a feminizmussal, akkor ezek a manginák is mellétek fognak állni. Hiszen itt is végrehajtják majd a tőletek kapott parancsot. Ha azt akarod, hogy a társadalom normálisan működjön, semmi más dolgod nincs, mint hogy ezt minél hatékonyabban kinyilvánítsd, majd hagyd, hogy a férfiak megoldják neked. Meg fogják tenni, amint a hozzád hasonló Valódi Nők többen lesznek, mint a ribancok meg a szukák. A feminizmus nevű náci eszme előretörése sem valósulhatott volna meg, ha azt a férfiak béta tömegei nem támogatják, ha a manginák tudtak volna tököt növeszteni. A feminizmus mindig a nők elvárásai alapján erősödött, és azt valósította meg ezeknek a bétáknak a hada. Képtelenek ellenállni a női hisztinek (a feminizmus meg ugye egy társadalmi szinten működő női hiszti).

      A társadalomban két réteg képes változást hozni: a női nem és az alfák.
      A manginák csak rabszolga végrehajtók avagy töketlen gyáva nyulak.
      Tehát vagy úgy lesz változás, hogy a nők többsége abbahagyja a feminista hisztit és hozzád hasonlóan valódi nő lesz, avagy ha a mangina tömegek tököt növesztenek és szembe mernek szállni a hisztivel. Esetleg a kettő együtt. Bennünk van a lehetősége egy élhetőbb világnak.

      2     0
      • “Meg fogják tenni, amint a hozzád hasonló Valódi Nők többen lesznek, mint a ribancok meg a szukák.”

        Sosem lesznek többen.

        “A feminizmus nevű náci eszme”

        Van baj, nem kicsi.

        0     1
  6. Ezt csak úgy mindenféle elemzés, magyarázat, megjegyzés, kommentár nélkül iderakom:

    https://giphy.com/gifs/l4Epey9nn1IKXqSas

    0     0
  7. Próbálom kibírni, hogy végighallgatom S. Lilla interjúját.
    Lehet, hogy igaza van, de lehet, hogy nem. Már bocsánat, de egy ember bemondása alapján ilyen súlyos vádakban el is kell ítélni valakit? Csomóan tényként állítják be, amiket mond. Mi a garancia, hogy holnap, ha egy színésznő tehetségtelen és nem kerül be egy darabba, vagy Jolika nem kapja meg a kért fizetésemelést, akkor mi a garancia, hogy nem teszi tönkre a rendező életét egyetlen bemondással? Ha mondjuk egy rendes ember az illető, akkor is, holnaptól bemondásra tönkre lehet tenni. Dehogy holnaptól, már rég így van..
    Amit egyáltalán nem értek: tegyük föl, hogy beszáll a kocsiba jóhiszeműen, ok, jóhiszeműek vagyunk. Tegyük fel, hogy a rendező megmutatja a himbilimbijét és ajánlatot tesz. Ok, gusztustalan. De mi történt ezután? S. Lilla élt az ajánlattal, vagy sem? Élt az ajánlattal, azért van bűntudata? Elutasította? Ha elutasította, akkor pontosan mi az amit elkövettek a sérelmére?
    Akármi is történt. Tény, hogy egy rendező emberileg ki lett nullázva és egy ismeretlen színésznő nevét megtanulta az ország!…

    0     0
  8. Akár igaz, amit Sárosdi állít, akár nem, ezt lehetetlen bizonyítani, pláne 20 év után. Jogilag itt semmit nem lehet ezzel kezdeni.
    Akár igaz, amit állít, akár nem, a közvélemény bemondásra rögtönítélő bíróságként működött. Eléggé félelmetes, hogy bemondásra így ki lehet valakit csinálni.
    Azzal indokolja, hogy fentiek ellenére is 20 év után nyilvánosságra hozta, hogy a többi nőtársán segítsen. Nade 20 év után? 20 évig mehetett minden?

    0     0
  9. Vajon miért most ?  A legtöbbször nem véletlenek a botrànyok. Politikusoknàl , vezetőknél , vagy amint látható színházban.  Elképzelhetően megy a háttérben valami susmus” te útban van xy már zavaró valahogy el kellene távolítani . Valami csalási ügy esetleg? Nem jó ,nem bizonyított nagyon utàna kellene nézni. Valami nőügy esetleg az szinte mindig bevàlik . Olyan kell ami nagyot üt , nagy botràny legyen. Kérdezgessünk másokat tudnak- e valakiről valami csak van a múltjàban amit vagy akit felhasznàlhatunk.”

    Majd kiderül idővel hogy miért épp most !

     

    0     0
  10. A metoo kapcsán vannak áthallásaim a mccarthyzmusra. Nincs új a nap alatt.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Mccarthyzmus

    0     0
    • A McCarthyzmus nem értelmezhető annak liberál-bolsevik olvasata alapján, mely szerint az valami alaptalan boszorkányüldözés lett volna, ahol a szegény, légynek sem ártó, hazaáruló komcsi zsidókat ok nélkül baszogatta a gonosz, fasiszta McCarthy.

      0     0
      • Lásd még Stephen Koch általam ajánlott könyvét, amely ugye erről is szól, miként hálóztak be mindent a komcsi szálak az USA-ban. Úgyhogy én sem keverném ide.

        0     0
      • Az analógiák adottak: mindkettő Halivúdhoz köthető, bírósági tárgyalás nélkül pusztán bemondásra történtek, életek tönkretétele, karrierek derékba törése, megfordított bizonyítási kényszer.

        0     0

Szólj hozzá Te is! Minden hang számít!

Ha hozzá szeretnél szólni, akkor be kell jelentkezned!
Nem vagy még regisztrálva? Csak egy 2 perces művelet és Te is részt vehetsz a beszélgetésekben!

A hivatkozások nincsenek engedélyezve.

Támogatóink

A tárhely támogatója a Webonic.hu

Saját virtuális szerver már 2850 Ft-tól a Webonic.hu-tól

Keresés

Ajánlott írások

,,,

Cikkajánló

FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Bérkülönbség - A kiirthatatlan feminista hazugság

“A nők férfiakkal szembeni hátránya az egész világon ismert jelenség, belénk van nevelve. Ezt ...
Miért zsákutca a feminizmus?

A jelenlegi magyar közbeszédben a nők szerepének folyamatos újragondolása zajlik. A sajtóban, ...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Zuhanórepülésben a hazai feminista média is

Korábban beszámoltam a tengerentúli feminista média látványos bukásáról és megígértem a kedves...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Korszellem

Bárki bármit is mondjon, a kultúránk, a civilizációnk nagyon erősen feminizált. Ezt akkor a le...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
A férfiverés lesz a rendőrnők sportja Svédországban?

Arról, hogy Svédországban tombol a csúcsra járatott feminizmus, szinte hetente érkeznek a megd...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Hisztéria, hírhamisítás, haszonlesés: a kampusz-erőszakról

Nap mint nap közelebb kerülünk ahhoz, hogy felzárkózzunk a művelt Nyugathoz: a genderháborús...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Biztosítási díjak: hol a határ a nők és a férfiak esetében?

Budapest, 2011. december 7., szerda (OS) A biztosítási díjak nemi alapú meghatározása tilalmá...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Világok harca

Az emberek világlátásának, gondolkodásmódjának két alapvető változata létezik: a valóságalapú,...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Genderterror geekfronton - politikai propaganda a képregényiparban

Esztétika szakos, sci-fi rajongó ismerősöm, Dr. K. H. G. a napokban érdekes képeket küldött át...
TÁRSADALOM - Pszichológia
Nincs kapcsolat (a Zimbardo könyv) III. rész

A személyes megjegyzések dőlt betűvel vannak szedve. Bevallom a problémán túl a megoldási ...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Szexuális bűnözők

Ez a legundorítóbb téma a világon, de amíg a feministák erőltetik, addig sajnos a normális emb...
ÉLETMÓD - Egészség
Ki vagyok én? Ki vagy te? – 5.

A sorozat zárásaként következzenek a fejlődési utak, továbblépési lehetőségek, valamint rövid ...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Interjú a kőszegi tűzoltóparancsnokkal

Seper András, aki az interjú készültekor Kőszegen dolgozott parancsnokként, karizmatikus ember...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Mit ér a nő, ha férfi? - Bevezetés az antifeminista filozófiába

Úgy gondolom, nagyjából mindenki tisztában van azzal, hogy mit is jelent a feminizmus fogalma,...
BESZÉDTÉMA - Bulvár
Daliás idők

Kétszáz éve, 1817. március 2-án született Arany János, legnagyobb költőink egyike. Rá emlé...
FEMINIZMUS - Antifeminizmus
Háború a fiúk ellen

Múltkor a Vivane Reding-féle femináci törekvés kapcsán Deansdale rávilágított egy tanulságos ö...


androfóbiaApai jogokApaságCsajozáscsaládCsaládon belüli erőszakCSBEfeminizmusFeminizmus - AntifeminizmusférfiférfiakférfiasságFérfigyűlöletférfi szerepekGender-ideológiagenderfeminizmusgyereknevelésHipergámiaházasságHázasság 2.0Isztambuli EgyezményKvótametooMGTOWNemek harcaNemi diszkirminációnemi erőszaknemi szerepekNőzésOktatásPiros pirulapolitikapszichológiaPUApárkapcsolatRandizásRed PillszerelemszexszexualitásSzexuális zaklatásTársadalomválásÉletmódÖnismeret