Juhász Péter, a fehér lovag a vágóhídra megy

Aligha lehetne kitalálni groteszkebb történetet annál, mint amit az elmúlt napok produkáltak a hazai közéletben. Történt ugyanis, hogy a Borsonline nevű bulvárlap megszellőztette Juhász Péter, az Együtt elnökéről szóló periratok tartalmát. Ebben az állt, hogy a volt élettársa azzal vádolja Juhászt, hogy az éveken keresztül verbálisan bántalmazta, érzelmileg zsarolta és folyamatos pszichés nyomás alatt tartotta, ezért az asszony végül úgy döntött, hogy a saját és a gyermekei védelmében elhagyja az országot.

A TV2-höz eljuttatott anyagokban a nő így fogalmazott: „Lenyomott a kanapéra, rám térdelt és megütött, aztán nyugtatót és altatót adott, és még egy éjszakát ott töltöttem. Menstruáltam, ruhástul bőgtem, térdig véres voltam… nem tudtam felkelni” – áll a korábbi élettárs tanúvallomásában. A volt élettárs arról is részletesen beszélt, hogy amikor 2016 karácsonyán hazalátogatott Juhászhoz, a politikus két napig tartotta fogva a lakásában azzal az indokkal, hogy „meg kell beszélnünk az életüket”. Állítása szerint ekkor nyugtatókkal is begyógyszerezte a fizikai bántalmazás mellett. A nő vallomásában az is szerepel, hogy Juhász állítólag elvette és széttörte a telefonját, amikor nem volt hajlandó a férfi kérésére rátenni a kezét az ujjlenyomat-olvasóval működő készülékre. Valamint azt is állítja, hogy az Együtt elnöke attól is dühbe gurult, ha volt élettársa nem számolt el neki az idejével.

juhaszpeter
Juhász a periratok nyilvánosságra kerülése után a blogjában elismerte, hogy valóban zajlott gyámügyi eljárás, azonban hamis vádaknak nevezte a volt párja bántalmazásával kapcsolatban megjelent híreket, sőt azt állítja, az asszony támadta meg őt ittas állapotban. „Az agresszív pervitel volt élettársam ügyvédei részéről úgy tűnik, odáig ment, hogy hamisan vádolnak a hatóság előtt, ráadásul mindez még ki is szivárog a nyilvánosságnak. Kevés kétségem van: ennek az aljas, a gyerekeket sem kímélő pervitelnek része ez a támadás is, ami egybeesik a politikai ellenfeleim céljával, hogy lejárassanak” – fogalmazott.

Mindez talán szóra sem érdemes bulvársztori lenne, ha Juhász pártja, az Együtt nem arról lenne híres már évek óta , hogy ők az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának egyik leghangosabb szorgalmazói Magyarországon. A párt képviselője már 2014 decemberében (!) javaslatban kezdeményezte, hogy a parlament mielőbb ratifikálja az egyezményt. Mivel az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága nem tűzte napirendre a kezdeményezést, 2015 áprilisában az Együtt a közleményében így méltatlankodott: „Évente három-négyszázezer nő igényelne azonnali segítséget Magyarországon a bántalmazás miatt. Az elégtelen törvényi szabályozás következtében azonban hazánkban több család van veszélyben, mint más országokban. Éppen ezért a képviselők továbbra is minden rendelkezésére álló eszközzel élni fognak, hogy az Isztambuli Egyezmény ratifikálására mielőbb sor kerüljön a magyar parlamentben”.

Nem lehet nem észrevenni, hogy akár bűnös, akár ártatlan Juhász Péter, a férfitársadalomnak mindenképpen alapos oka van arra, hogy haragudjon rá. Ha bűnös, akkor amiatt a határtalan képmutatás miatt, amellyel családi bántalmazóként úgy játszotta a nők megmentőjét, hogy pártjával minden idők legdurvábban férfiellenes törvényét akarta a magyar társadalomra ráerőszakolni. Egy olyan törvényt, amely az azt megvalósító államokban férfiholokausztot idézett elő, havonta tízezrével börtönbe vetett illetve öngyilkosságba hajszolt férfiakkal. Ám ha Juhász ártatlan, akkor a saját magára is visszaütő rövidlátó ostobaságáért érdemli meg dühünket. Azért az ostobaságért, amellyel nem látta át, hogy még a jelenlegi törvényi és társadalmi keretek között, az Isztambuli Egyezmény nélkül sem lehet az ártatlanság vélelméből eredő alapjogokat megkövetelni a megvádolt férfiak számára. Láthatjuk, úgy küldik őt magát is a nyilvános lejáratás „mészárszékére”, hogy mindössze csak a hosszan elhúzódó #metoo hisztéria népbírósága előtt mérettetett meg, és a nők irányába rendszeresen elfogult bíróságon éppen csak most kezdődik a vesszőfutása.

Szükségszerűen merülnek fel a a következő kérdések: vajon most is olyan jó ötletnek tartja-e Juhász Péter a bűnösnek kinevezett férfiak kilakoltatását az azonnali távol tartás eszközével? Továbbra is szeretné a férfiak jogainak megnyirbálását, a nemi alapon diszkrimináló törvényeket, és az enélkül is gyakran előforduló – esetleg rá máris leselkedő –, feminista dogmatika szerinti előítéletes bírói ítélkezést?  Ez persze csak néhány kérdés Juhász Pétertől, a magyar politika fehér lovagjától, aki nagy hangon, önként ment a vágóhídra.

8 votes, average: 4,00 out of 58 votes, average: 4,00 out of 58 votes, average: 4,00 out of 58 votes, average: 4,00 out of 58 votes, average: 4,00 out of 5 8 olvasó átlagosan 4,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Richter András

61
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
9 Egyéni hozzászólás
52 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
21 Hozzászólások szerzői
KokuszBalu1stKorianderSerialSlutReszet Elek Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Taki
Olvasó

Nincs ezen mit csodálkozni ha nagyon saras vagy valamiben legyél te az aki ezellen a leghangosabban ágál. Ahogy már a pedofil papoknál is láthattuk.

Naooo
Olvasó
Naooo

Vajon a pedofil papokból mennyi a zsidó?

Taki
Olvasó

Jó de milyen zsidó? katolikus vagy protestáns?

Mint a viccben:

Egy pajeszos, fekete ruhás idegen lép be egy írországi pubba. Rögtön odamennek hozzá többen is, és megkérdezik:

– Mondja, uram, maga milyen vallású?
– Nem látják? Hát zsidó vagyok!
– Jó, jó, de katolikus vagy protestáns?

 

Taki
Olvasó

Gyk. a zsidó papoknak azaz rabbiknak lehet nőjük, feleségük. Sőt ildomos is hogy legyen.

gpetersz
Olvasó
gpetersz

Ne várd tőle, hogy ismerje a zsidókat, csak utálja őket. Neki elég ennyi.

Naooo
Olvasó
Naooo

Van is miért.

Aldo
Újságíró

Miért, ki szereti őket? Még egymást is gyűlölik és simán kinyírják a profitért.

hunbagira
Újságíró

És ez kizárja a gyerkbaszást?! Mondjuk a sémiknék ez valóban nem bűn, hiszen engedélyezett. :D

 

Reszet Elek
Szerkesztő

A Talmud szerint csak ha a goy a gyerek.

Naooo
Olvasó
Naooo

És mi van a zsidó pápákkal?

hunbagira
Újságíró

Az aisát 9 évesen megbaszó mohamedi hagyományokat követő muszlimmal és a 8 napos gyermek véres farkincáját szopkodó rabbikkal, gondolom nincs gond?! Hiszen az ott a kultúra része és különben is az idegen az szép és jó, különösen ha barnabőrű. :D Csak azok a pedofil papok…:)

orenisi
Olvasó
orenisi

Nincs ebben semmi groteszk. A nyomorult kis pondró nem szeret bíróságra járni. Arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha megspórolná magának ezt a sok jogi hercehurcát és azonnal beba…nák a sittre amikor valamelyik nyamvadt szukája megunja a rusnya pofáját ennek a szerencsétlen gnómnak.

Gondolkodom, hogy szánjam-e ezt a nyomorult balfaszt vagy inkább röhögjek rajta (meg a hasonlókon). Na jó, igazából egy pillanatig sem gondolkodtam rajta, enyhe undorral vegyes lenézéssel fordulok el az ilyenektől. Az ilyen hülyéket régen berakták egy kalitkába és kiakasztották a főtérre, hogy mindenki okuljon belőle.

BTW: Évi 3-400 ezer nő. Vagy 3-4 millió? Mit is mondott a rabbi…?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A (metoo)forradalom szép lassan felfalja gyerekeit…… Havas után most Juhász……… szörnyű:)

hunbagira
Újságíró

No meg a vakkomondorozás. :D

Reszet Elek
Szerkesztő

Ugyanaz mint a Havasnál. A hóhért akasztják. A fideszes fiúknak volt kiktől tanulni és most a saját szarukkal kenik be az álbalosok képét. A választások előtt az egész ellenzéket leszalámizzák. Mindnek van valami a füle mögött, amit elő lehet rángatni.

hunbagira
Újságíró

Előbb-utóbb a zsideszes fiúk is sorra kerülnek. :)

Aldo
Újságíró

Ha ellenzékbe kerülnek.

Aldo
Újságíró

Az előző választásokon még a doktorikkal meg szakdolgozatokkal való sumákolás volt a menő. Ezt szedték elő egymásról. Ez lófasz a mostanihoz képest.

wittukind
Olvasó
wittukind

Nohát én innen NagyMagyarország legvégéről eléggé meghökkentem azon hogy az Orbánék hogy benyalnak a “kiválasztott népnek” közben pedig “európa keresztény értékeiről” hadoválnak. Valahogy nem stimmel pont mint a románok nagy “europai”-sága.

Az egész “általános szavazat,jogállam,demokrácia” egy nagy átverés amit sikerült beadni az elbutult boomereknek ,és igy sikerült elérni hogy ez a förmedvény a középszerüt tegye elitté.

Persze a még gondolkodó fehér euröpai ember tudja kiknek lehet ezt “megköszönni” de már nincs erö hogy innen kihajtsuk őket oda ahol valók….inkább meg vannak “szavazva” mert igy “democratikus”

COME THOR AND KILL’EM ALL

Marcell
Olvasó
Marcell

Orbánék az ún. konzervatív zsidóknak nyalnak, hogy ezzel ellensúlyozzák a sorosozást.

DennisVT
Újságíró

Rollo Tomassi pár hónapja azon röhög twitteren, hogy a magukat nyilvánosan feministának valló ffiak sorra kerülnek a nők vádjai alá.

Naooo
Olvasó
Naooo

Tvitter nagy csicska oldal.

Serathis
Olvasó
Serathis

Sargon of Akkadnak sokáig tartott mire sikerült összehozni egy videót a témáról. Mire megírta a forgatókönyvet, mindig előjött 3-4 új vád :)

Aldo
Újságíró

Ezek nem férfiak, max hímneműek.

Antifeminista
Olvasó
Antifeminista

Puzsér vajon mikor fog sorra kerülni?

Serathis
Olvasó
Serathis

Van biztos még pár színigazgató és politikus előtte a halállistán de nem csodálkoznék rajta ha ő meg a FAM is metoozódna.

Muhr úr
Olvasó
Muhr úr

Hova tűnt a neves cikk?

Szerk: Időközben meglett. A hiba az én  készülékemben lehetett.

Koriander
Olvasó
Koriander

nem a te készülékedben van.
lepontoztam a cikkét és nem bírta elviselni, hogy nem 5,00 az átlaga ezért vmit manipulàlt és levette (valószínû az utolsó mentést tette vissza, ahol még nem rontottam le az átlagát)
nézd meg a diszlájkjaimat, teljesen bekattant.

Muhr úr
Olvasó
Muhr úr

Itt ilyen dolgok történnek..? [Naív, csodálkozó nézés]

Berengar
Újságíró

A WordPressen lehet cikkeket vázlatba tenni vagy kukába dobni (aztán visszaállítani), de nem lehet megváltoztatni a cikkek értékelését.

Végül: Koriander szeret másokat piszkálgatni, de a szerkesztőség (mivel nem a Császári és Királyi Hadsereg) a véleményszabadság nevében helyt ad a véleményének. Koriander szabadidejében összesküvés-elméleteket gyárt arról, hogy az oldal férfi és női szerkesztői milyen usernév alatt trollkodnak.

http://www.ferfihang.hu/2018/01/09/hova-tuntek-az-igazi-nok/#comment-82995

Koriander
Olvasó
Koriander

hogy lett a 4,00 újra 5,00?
na erre válaszolj!
az meg, hogy én ide trollkodni is járok, szerintem nem akkora nagy újság, szerencsére van aki partner ebben és ôszintén szeretem ezért.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ha jól számolom egy szavazattal nem lehet egy egész pontot levinni.

common man
Olvasó
common man

Miért itt pontozzák a cikkeket?

Reszet Elek
Szerkesztő

Van aki szokta, de nem sokan.

wittukind
Olvasó
wittukind

Mostmár nem a cikkek cime hanem hogy ki mihez kommentál jelenik meg ott lenn jobbra… vannak itteniek is akik oda kommentelnek, kérdésem hogy minek? Ha már az ők hangjuk akkor nem kell odapofázni,már nem elég ide??

Reszet Elek
Szerkesztő

Én is azért nem megyek oda. Hagyjuk meg a nőknek, nekik készül. Baromira szükségük lenne rá.

Kokusz
Olvasó
Kokusz

Amerikai az amerikaiaké, a “Férfi”hang meg a férfiaké. Ja, mégse. A cikekk alatt 80% a ribi kommentelők számaránya, cseszhetjük.

Reszet Elek
Szerkesztő

Más Férfihangot olvasunk…

Koriander
Olvasó
Koriander

Az eredeti állás, ami elôtt leszedte a cikket és Muhr úr is érzékelt 5+5+5+1= 16 annak az átlaga pontosan 4,00
három öt csillagos értekelés utàn negyedik olvasóként adtam neki egy egyest, amit nem tudom hogyan hamisított meg.
de ez a helyzet.
én tényleg azért csillagoztam ôt le, hogy fricskàzzam, mert már ismerem, hogy mennyire hiú, de nem gondoltam volna soha róla, hogy egy jó eredményért képes hamisítani is.
(Ez Eleknek ment)

Reszet Elek
Szerkesztő

Én csak az öt pontozós állapotot láttam. Háromnál természetesen megy a dolog.

Viszont óhatatlanul is felmerül a kérdés, miért okoz örömet más hiúságával játszani, mi értelme a pontozáson keresztül fricskázni?

https://www.youtube.com/watch?v=bf5taw8J41Y

Koriander
Olvasó
Koriander

az már csak reag volt a hszére.
https://www.youtube.com/watch?v=jiCU29QMOsk

Reszet Elek
Szerkesztő
Koriander
Olvasó
Koriander

Slut, ide írom mert talán más szerzők posztjai alatt nincs az illetőnek szerkesztői jogosultsága, de eddig minden hszt törölt ill. a az én hszeimbe is belenyúlt, ami valamilyen formában cáfolta vagy rávilágított hogy milyen szinten elfogultan téveszmék rabja a szerző ill. az őt támogató eszmetárs.
Az, hogy vki a moderációval etikátlanul visszaél sajnos egy az egyben visszatükrözi az illető mentális állapotát vagy azét, aki ebből tréfát űz.
Nekem ez tényleg nem fontos, de az oldal üzemeltetőjének a felelőssége hogy mi történik.
Én ezt Eleknek egy privát mailben jeleztem tegnap este, nem kaptam rá vàlaszt, de igazán sajnálatos hogy idáig fajultak itt a dolgok, hogy nem lehet ellenvéleményt megfogalmazni.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Köszi az infót, Kori!

Berengar
Újságíró

Reszet Elek
Szerkesztő

Nem találtam törölt hozzászólásod a lomtárban. Hozzászólást módosítani elvileg szerkesztői jogosultsággal lehet. Nem hiszem hogy bármelyik szerkesztő is megtenne ilyesmit. Egyetlen olyan hozzászólásod látom, amiben egyetlen írásjel van. Hol és miképpen szerkesztették át a kommentjeid?  Azért rákérdeztem. Kár hogy nincsen képed róla. Emlékeim szerint te szoktál képlopózni.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

És az enyémek, Elek? A listám tegnapról + a 2 mai kommentem?

Koriander
Olvasó
Koriander

nem printszkrinneltem.
de talán emlékszel arra hogy mire válaszolsz itt:
http://www.ferfihang.hu/2018/02/15/nevmagia-gender-hatalom-ahol-minden-no-bela-es-zoltan-lehet/#comment-85988
mert hogy, amire vàlaszolsz, hogy én a férjemvezetékneveNÉ titulus lànyév vagyok hivatalosan, de bemutatkozni férjemvezetekneve keresztnevemen szoktam egyre inkàbb. Az szintén hiányzik.

Szörpràjsz, csak a saját posztja alatt tûnnek el berengár_belvedere számára megemészthetetlen hszek.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ugyanaz, mint Korinál. Melyik cikk alá írtál?

Koriander
Olvasó
Koriander

a Berengár cikk alá írta Seri a listát, ahol egy csomó nőnevű férfiszineszt sorolt fel.

Reszet Elek
Szerkesztő

Kori: Fene se tudja, de az biztos, hogy saját magamnak nem kommentelek. Ez több mint gyanús.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

A legfrissebb alá bemásoltam egy listát női keresztneveket viselő hírességekről, és az eltűnt. Meg a ma reggeli két hsz-em is, az elsőben megjegyeztem, hogy töröltétek, az eltűnt 2 perc alatt, a másodikban annyi állt, hogy “ez most komoly, Alter?” – az szintén nagyon gyorsan törlődött.

Szóval itt valami sumákolás van, és az nem fog segíteni, hogy teszed a hülyét, vagy mi a terv most? Hogy hazudunk? Nem lehet, hogy az illető totálisan eltünteti őket, hogy nyoma se maradjon, hogy valaha kint voltak? Kinek van ehhez jogosultsága? Egyébként egy indoklást legalább illene mellé rakni, hogy miért nem voltak oda valók ezek a kommentek, ha már megsértették a szabályokat.

Koriander
Olvasó
Koriander

Seri, nyugi, Elek alapból ilyen komótos és addig, amíg pontosan nem érti mi a gond addig kérdéseket tesz fel, de már érti.
Ez nem Alter, egyrészt ideje sincs ennyit itt pörögni, másrészt maximálisan megbízik a blogtársaiban, ami jogosultsàggal most valaki elég csúnyàn visszaélt.
Ennyit tudunk.

Muhr úr
Olvasó
Muhr úr

Lehet, hogy rontás van az oldalon. Vagy a biboldó átok. Hahh! Tuti az lesz!

common man
Olvasó
common man

Slut! Ha annak idején egy kicsit is rendesebben bántál volna a hekker barátoddal most nem bosszantana…

Reszet Elek
Szerkesztő

De csak addig amíg elő nem veszem a nigger kést…

Balu1st
Olvasó
Balu1st

Akármi is volt az ok, helye van nickenként egy lepontozásnak. Ha nem így van, akkor bele kell írni a szabályzatba, hogy a bizonyíthatóan trollkodásból mínuszolók pontjait törlitek – de akkor kellene egy hozzáférhető lista az ilyen esetekről. Amúgy simán lehetett volna a címadás miatt mínuszolni, ugyanis ez a gyakorlat Magyarországon nem igazán él, nem releváns probléma.

DarkLord
Olvasó
DarkLord

Igazmondó Juhász.

Reszet Elek
Szerkesztő

Csillagszeműt ismerek. Jelen esetben gondolom vörös csillag-szemű.

DarkLord
Olvasó
DarkLord
xcsakx
Olvasó
xcsakx

Úgy néz ki, hogy a szopás csak eszkalálódik……:

https://www.youtube.com/watch?v=g4OCcna4FU4