Nagyon is kell a nőknek az egyéjszakás kaland!

Richter András - 2018. március 27. kedd 23:29 - 80 hozzászólás

Címkék: , ,

woman-man-bedÉrdekes megállapításokra jutott egy nemrég készült tanulmány, amely alapvetően kérdőjelezi meg az eddig bevett sztereotípiákat. Azok ugyanis arról szóltak, hogy a férfiak kergetik állandóan az egyéjszakás kalandokat – szemben a nőkkel, akik mindig is csak komoly, tartós párkapcsolatra vágytak, hiszen ezt diktálja nekik az evolúciós ösztönük. A kutatás keretében 1573 résztvevőt kérdeztek alkalmi szexuális szokásaikról, pontosabban arról, hogy a válaszadók milyen esetekben mentek el a végsőkig az egyéjszakás kaland sűrűjében. A nők többségénél lelki okok miatt jött létre az aktus: a rossz párkapcsolatban élők  ösztönösen tombolni vágytak, másokat az alacsony önértékelés és a szeretethiány hajtott bele az alkalmi szexbe, és olyanok is akadtak, akik szeretik az ezzel járó izgalmakat, na és persze a jó szexet – írja a Ripost.hu.

Hogy miért épp azokat a férfiakat választották egyéjszakás kalandjukhoz, így fogalmazták meg a nők: azt az érzést keltették bennük a választott férfiak, hogy jól teljesítenek az ágyban, valamint biztonságot és törődést sugalltak feléjük. Viszont egyértelműen kiderült, hogy a nők életében is jöhet  olyan periódus, amikor szívesebben szexelnek olyan férfiakkal, akiket többé már nem fognak látni. – Az is előfordul, hogy a nők kezdeményezik a szexet, ilyenkor igyekeznek olyan pasit választani, aki jóképű és dögös – hiszen ha csak szexről van szó, akkor a mindent bele elv működik náluk is – fejtette ki Dr. David Buss a kutatás társszerzője.

Azonban az érem másik oldalára is kiterjedt a tanulmány, azaz arra, hogy a nők általánosságban miért kaphatóak nehezebben az egyéjszakás kalandokra. Arra jutottak, hogy a nők a múltban sokkal többet vesztettek azzal, ha egy számukra nem elkötelezett partnerrel feküdtek le, ugyanis a férfi nyugodtan továbbállhatott akkor is, ha a nő esetleg teherbe esett. És rendszerint a nők azok, akik jobban aggódnak a nem kívánt terhesség, a nemi úton terjedő fertőzések és a jó hírnevük miatt. A nők aggodalma és a szexuális együttlét alacsonyabb szintje részben magyarázatot ad arra, miért bánják meg másnap az alkalmi szexet. A kutatás szerint egyvalami azonban mindkét nemre igaz: mind a férfiak, mind a nők megbánják utólag az egyéjszakás kalandot, ha alkalmi partnerük gyatra szexuális élményt nyújtott.

Mindehhez mi csak annyit tennénk hozzá, hogy a tanulmány ezek után éppen azt hagyta ki, ami éppen a legfontosabb következtetés lett volna. Nevezetesen az, hogy a férfiak legtöbbször azért tűnnek el az első éjszaka után, mert az nem volt annyira jó, hogy akarjanak belőle másodikat is.


5 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 5 5 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

A cikk megjelent a Beszédtéma rovatban.


Hasonló témájú cikkek:


A multiorgazmusos férfi - Gondolatok egy könyvajánló apropóján

A minap a kezembe akadt Doug Carlton Abrams és Mantak Chia "A multiorgazmusos férfi" című könyve. Az alábbiakban e könyv ajánlója, illetve a...
Az ellenkező nem elvárásai a külsőnkkel szemben

Az elmúlt napokban felpörgött a "Juszt is a dagadt nők" című írás alatt a kommentelési kedv, szóval gondoltam hozok egy kis kiegészítést...
Az Én MGTOW* évem

Hadd meséljem el életem azon egy évének történetét amikor MGTOW-ként éltem, bár a fogalmat akkor még nem is ismertem. Úgy gondolom az eddigi cikkeimtő...
A túlárazott nő

Bombaként zúzza szét a férfi-nő kapcsolatokat az a tendencia, ami napjainkra már-már tapinthatóvá vált az egész társadalomban. A nőkkel való ismerkedé...
Miért telepednek a nők a férfiakra?

Vannak nők, akik úgy zúdulnak rá egy férfi életére, mint ahogy a cunami söpri el a parton élőket. Ők azok, akik már a kapcsolat kezdetén elárasztják a...


80
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
9 Egyéni hozzászólás
71 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
23 Hozzászólások szerzői
HypocritSlayerReactorVivienLeighherceghunbagira Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
SOMLight
Olvasó
SOMLight

Nekem is volt már egyéjszakás kalandom, pedig komoly kapcsolatot akartam a lánnyal mert rendkivüli humorérzéke volt.

A lány külkereskedelmi területen dolgozott 3 idegennyelvtudással. Vidékről költözött fel Budapestre albérletbe és a barátnőjével élt. Egész éjszaka szeretk.. dugtunk, majd reggel közli, hogy nem engem képzel el párjául és MEGKÖSZÖNTE (!), hogy vele voltam.. (WTF). 2 diplomás lány volt. Nem tudni mi zajlott a fejében bár akkor még nem voltam pua, hogy könnyebben kiszedhessem belőle és irányitsak. Pénzt nem kért, tehát nem volt hivatalosan kurva. Előtte persze az interneten levettük egymást a lábáról, de a lány csak baszni akart ezek szerint, hogy oldja a stresszét amit a budapesti beteges életvitel okoz. A jelenlegi nőmmel is első találkozáskor már dugtunk, de ő nem dobott 7 éve. Az emberi kefélés minden esetre egy teszt sztem arra, hogy mennyire passzolnak majd jövőben a párok, tehát azt javaslom minél több nőt dugjatok meg és minél hamarabb, hogy kiderüljün mennyire használható a vaginája vagy inkább másnak tartogassa inkább. Erre tökéletes a PUA. Természetesen a feministák miatt ez egyre nehezebb lesz, mert ők azt akarják, hogy mindenről a nő döntsön, a férfinek igy is úgyis feláll, gondolják, a nedvesedés nem olyan “egyszerú”.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ma már a kefélés az, ami régebben a csók volt.

T_T
Olvasó
T_T

Akkor volt egy jó estéd. :) Viszont egy szextől ne vonj le messzemenő következtetést., de ezt megtanultad. :)

Egy jó tanács: ne csak a vaginát nézd. Fontos dolog, hogy boldogulsz a lány melleivel, combjaival, fenekével, stb. Különben egy-kettőre kiüresedik a dolog.

rumospiskóta
Újságíró

Hogyne kellene az erősödni kötelezett lelkeknek a megerősítés..   akár az ilyen is.

Reszet Elek
Szerkesztő

Mivel az emberek jobbára párban élnek (vagy párt keresnek) nem kell különösebben számmisztikázni a fenti felismerések kapcsán.

Mivel a férfiak nem egymással huncutkodnak, minden férlelépő férfira jut egy félrelépő nő is. Párhuzamosan többekkel félrelépő azért viszonylag kevés van.

Ami pedig a megbánást illeti, a nőknél nem pusztán a rossz szex az ok, hanem hogy valami olyasmit keresnek, ami hiányzik a kapcsolatukból és azt hiszik, hogy egy félrelépéssel megkapható. A megbánás ennek elmaradása okán érzett csalódás. Valahol szomorú, mert az esetek egy részén nem a kapcsolatból ered a hiány, hanem magából a nőből, no meg naivitás azt hinni, hogy komolyabb időbefektetés nélkül bármi komoly dolog átadására soer kerülhet. Ha viszont a nő úgy érzi hogy mégis megkapott valamit, amiben hiányt szenvedett… akkor hajlamos bármit beborítani és lerombolni maga körül, teljesen elmegy az esze.

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28

Nagyon jól össze szedted én is ezeket vettem észre, ill tapasztaltam:

Ha viszont a nő úgy érzi hogy mégis megkapott valamit, amiben hiányt szenvedett… akkor hajlamos bármit beborítani és lerombolni maga körül, teljesen elmegy az esze.

A kérdés hogy ilyenkor a höri hogy kezeli le a helyzetet?

 

Reszet Elek
Szerkesztő

Projekcióval. Elkezdi racionalizálni az érzelmeit és a saját logikát nélkülöző cselekedeteit, elindítja a “kiszeretés” mentális folyamatát.

common man
Olvasó
common man

Mondjuk csak a számmisztika részhez:persze valóban egyszerre egy nő van egy férfivel(legtöbbször) de mi lehet az aránya azoknak a nőknek és férfiaknak akik többet fogyasztanak?Ez alatt azokat értem akik mondjuk egy héten 2-3-4-5 partnert fogyasztanak egy éjszakásként a partnerek viszont lehet hogy csak évente egyszer csinálnak ilyet.Vajon az ilyen nők száma szorozva a partnerekkel vagy az ilyen férfiak száma szorozva a partnerekkel a nagyobb,

Reszet Elek
Szerkesztő

“Párhuzamosan többekkel félrelépő azért viszonylag kevés van.”

Amúgy szerintem a nők kurválkodásban is inkább hipergámok.

common man
Olvasó
common man

Nem úgy értettem hogy párhuzamosan.Legyen mondjuk Jutka.Hétfőn megvan neki Jóska szerdán István pénteken Aurél.Jóska,István és Aurél életében csak egyszer volt egyéjszakás kaland,Jutkának már az ezerháromszázadik.Akkor férfiben mondjuk Feri ugyanígy mint Jutka.És kikből lehet több a Ferikből vagy a Jutkákból?(persze szorozva a darabszámmal)

Reszet Elek
Szerkesztő

A Jutkák hajlamosak leváltani a szeretőjüket de csak akkor ha jobb mint az előző (hipergámok).

Ferik hajlamosak párhuzamosan is fenntartani szeretőket vagy legalábbis nem hagynak ki egy numerát ha nincs lebukás. (poligámok)

DennisVT
Újságíró
So.
Much.
RedPill.
Truth…
barrakuda
Olvasó
barrakuda

Ez egy nagyon korrekt előadás volt. Hiányoltam a hipergámiát, aztán csak kibuggyant.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ebben több is van: https://www.youtube.com/watch?v=OXQwtTOnLvg

Érdemes megnézni és átgondolni.

T_T
Olvasó
T_T

Nem értem, hogy ebben mi az új hír. Ezt eddigis tudtuk, de azért jó az ilyen tanulmányokra is hivatkozni.

Az egyetlen értelmes mondatot Richter András írta be a végére. Erről kéne inkább cikkezni, hogy mi van akkor, ha  a nő béna? Nem is beszélve arról, hogy a férfiak is nagyon sok esetben az érzelmei elhagyatottság miatt lépnek félre azon túl, hogy a konkurencia mennyivel jobb bőr az asszonynál. Persze ezzel már nem foglalkoznak a brit tudósok.

Dan
Újságíró

Mondjuk a tanulmányok is olyanok, h akik eddig is tudták és elfogadták ezeket a tényeket és folyamatokat, azokat megerősítik ebbéli vélekedésükben. Akik meg nem, azok csak legyintenek egyet azzal a mottóval, h “hagyjuk a tanulmányokat, minden embernek más a személyisége” bullshittel önámítva magukat…

HypocritSlayer
Olvasó
HypocritSlayer

Nem is beszélve arról, hogy a férfiak is nagyon sok esetben az érzelmei elhagyatottság miatt lépnek félre azon túl, hogy a konkurencia mennyivel jobb bőr az asszonynál.

Ezen nemhogy felnevettem, de konkrétan röhögőgörcsöt kaptam:)

wittukind
Olvasó
wittukind

Szép és kellemes húsvéti ünnepeket kivánok mindenkinek, és ha még divat arrafelé, eredményes öntözést a ferfiaknak.

Balton
Olvasó
Balton

Így pörög fel a hörcsög. Ez a kedvencem:

https://wmn.hu/kult/48568-szentesi-eva-ugy-csinalja-hogy-nem-csordul-ki-a-konny

Délután találta meg a nyitva felejtett chat-ablakot, elfelejtettem kilépni a Facebookomból. Sokat nem lehet azon magyarázni, ami tökéletesen félreérthetetlen. Több hónapja tartó levelezés a szeretőmmel, akit jógán ismertem meg. Egy másik férfi, akinek másmilyen a haja, az állkapcsa, a teste, a keze. Egy másik férfi, akivel másmilyen a szex, aki új, aki izgalmas, akibe sikerült beleszeretni. Nem akartam elhagyni a férjem. Meg akartam várni, hogy vége legyen ennek a fellángolásnak, amit most magamban szerelemnek nevezek. Igazából jó nekem itthon.

Ezekkel beszéltem le magam módszeresen arról, hogy kilépjek a házasságomból azzal a férfival, aki az előbb kiment ebből a konyhából.- ennyi kész is, már meg is indokolta magának.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez novella lévén sokkal inkább a női szolipszizmus szolipszizmusa.

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28
xcsakx
Olvasó
xcsakx

A forradalom, mint mindig , (újra:) felfalja gyermekeit:)

A szex rossz, értem? Patriachális erőfitogtatás!

Kivéve, ha szegény pakiarabnegró “menekültekről” vany szó, mert nekik társadalmi kötezettségünk ezt örömmel biztosítani……

Lásd: https://ripost.hu/cikk-ingyen-szexet-ajanlanak-a-migransoknak-berlinben-es-freiburgban

 

wittukind
Olvasó
wittukind

No,rajta, ingyenpinavárók, fekete festéket még lehet kapni, mire vártok??

Hunn
Olvasó
Hunn

Migránsoknak lelkes, önkéntes ingyenpina, míg nekünk 10+ év nem önkéntes cölibátus, és pina csak pénzért a prostiktól? Na, ezért kéne Molotov-koktélt baszni erre a kurva feminista, liberál-bolsevik világra, és ezért kéne tényleg megcsinálni az incel forradalmat, szexrabszolgaságba hajtani a fehér, európai nőket. Ez alapján ezt érdemlik tőlünk, és nem mást.

wittukind
Olvasó
wittukind

Hunn, a festék olcsóbb mint a hisztizés, próbáld ki

Hunn
Olvasó
Hunn

Hunn, a festék olcsóbb mint a hisztizés, próbáld ki

Hisztizés? Öreg, forr a vérem, ha azokra a fiatal fehér picsákra meg liberál-bolsevikok zsidókra gondolok, akik ezt a projektet kitalálták, szívem szerint levágnám a fejüket és kitűzném karóra! Nem hiszem, hogy a hiszti lenne erre a pontos kifejezés. A lángoló, gyilkos düh írja le leginkább azt, amit belül érzek az ominózus cikket olvasván… És ez ugyanaz a gyilkos düh, amit sok más incel is érez…

Vagy szerinted nőies picsogás az, amikor egy férfinek annyira tele van a töke az egésszel, hogy kocsival a tömegbe hajt, mint az incel srác a minap tette Torontóban? Nem játék ez, nem felszínes sírás-rívás a szomorú sorsunkról ami senkit nem érdekel, ez egy halálhoz vezető véresen komoly jelenség, ami egyre durvulni fog… És amit szándékosan idéznek elő és szítanak…

Aldo
Újságíró

Nem azért hajtott a tömegbe a kocsival, mert nem jutott neki pina, hanem mert egy elmebeteg fasz volt.
Ne keverjük már össze az okot azt okozattal. Nem azért kattant be mert senki nem akart dugni vele, hanem már elve kattant volt és ezért nem akadtak dugni vele. Ráadásul még ahhoz is töketlen volt, hogy szétlője a saját fejét és ezt is a rendőrrel akarta elintézni. Persze mázlija volt, hogy Kanadában történt az eset és nem az USA-ban ahol már rég szitává lőtték volna, ahogyan azt kell.

Naooo
Olvasó
Naooo

Hát de csomó kattant nyomorékkal basznak a kurvák.

Aldo
Újságíró

Ezzel nem basztak.

Naooo
Olvasó
Naooo

Most fognak, ennek is küldözgetik majd a börtönbe a szerelmes leveleket a kurvák.

Aldo
Újságíró

A sitten őt fogják megbaszni.

Naooo
Olvasó
Naooo

Börtönőrnők fognak felkínálkozni.

Aldo
Újságíró

Gondolom már tolong a sok 120 kilós rövid hajú, fehérgyűlölő rusnya tehén, hátha végre faszhoz jutnak.

Hunn
Olvasó
Hunn

Az a baj, hogy a médiában totál félremagyarázzák az incel-jelenséget. A nagyon egyszerű megoldás ugyanis az lenne rá, hogy ne kondicionálják a fiatal férfiakat Blue Pill-es, feminista hazugságokkal, amik megakadályozzák őket abban, hogy nőhöz jussanak a saját vonzerejükre támaszkodva. De nem, ezek a szemetek nyomatják tovább a feminista narratívát, még ha mindannyian beledöglünk, akkor is.

Aldo
Újságíró

Nem kell itt kondicionálni senkit, a nagy része saját magától ekkora balfasz.

Hunn
Olvasó
Hunn

Nem kell itt kondicionálni senkit, a nagy része saját magától ekkora balfasz.

EZ NEM IGAZ!  A nem önkéntes cölibátusban élő férfiak nagy része teljesen normális szexuális életet élhetne, teljesen normális párkapcsolatokban, teljesen normális nőkkel, ha a férfitársadalom nem lenne kiherélve a feminista, Blue Pill-es kondicionálással, hanem ehelyett teljesen normális férfivá nevelték volna őket!

Reszet Elek
Szerkesztő

Nem vagy teljesen képben. A hipergámia alapja az, hogy mindig a felső 20%-ot keresik a nők, mindig. Ha mindenki szupermen lenne, akkor is csak a felső ötöd kellene közülük a nőknek. Ezért az inceles problémát önmagában nem lehet önfejlesztéssel megoldani. A valós megoldás a hipergámia korlátozása lenne, de ennek nincs reális esélye.

A egyetlen dolog max az lehetne, hogy aki képes felülemelkedni a kondicionálásán (de a piramis csúcsára nem tud feljutni) hébe-hóba össze tud szedni valakit.

Alter Ego
Szerkesztő

Igen, de ez még nem cáfolja teljes egészében a mondandóját. A “demasszkulinizáció”, ami egyértelműen fordítható “férfiatlanításnak” egy létező célkitűzése a genderfeminizmusnak. Nagy lélegzetvételű értekezések szólnak a “férfikutatás” címszó alatt erről. A megnevezés által sugalltakkal ellentétben a férfikutatás a genderizmus legférfiellenesebb szakága. Egyértelműen vállalt céljuk a férfias beállítottság kipusztítása a társadalomból vagy a nőkre testálása. Minél sikeresebb valakinél ez a nevelés, kondicionálás, annál inkább ő lesz az elsődleges vesztese ennek a folyamatban lévő társadalommérnöki projektnek.

Aldo
Újságíró

Lehet, hogy mindig a felső 20%-ot keresik, de a nagy része nem fogja elérni, mert azért a felső 20%-nyi férfinek egy kicsit mások az elvárásai, mint a többségnek, akik örülnek, ha szökő évente összejön valami. Egy felső kategóriás faszinak már nem elég a csöcsvillantás meg a helyes pofi, amitől a többség a gatyájába élvezne. Ez a “jaj szerencsétlen áldozat vagyok, aki nem dugott 5-10 éve” nyavalygás pedig nagyon sok esetben csak egy kényelmes kifogás, mert az illető soha meg sem próbált tenni azért, hogy legalább egy numerát összehozzon. Nem azt állítom, hogy mindenki ilyen, aki csak egész nap otthon tesped és nem tesz semmit, de azért nagyon sokan ilyenek.

Alter Ego
Szerkesztő

Én viszont pont ezért nem szeretem a felső húsz százalékra való állandó hivatkozást és az állandó “alfázást”. Azt sugallja, hogy a többé-kevésbé előnytelen külsejű, szerencsétlenkedő férfiak sorsa meg van pecsételve. Nyilván senkiből nem lesz Bdrad Pitt, ha nem annak született, de ha másképp nem, akkor a nagy számok törvénye alapján, becsúszhat “egy-egy numera”. A 20 százalékra és az alfa tulajdonságokra való állandó, túlhajtott hivatkozás csak tovább mélyíti a problémás férfiak reménytelenségét. Egy kétségesen elérhető cél eléréséért senki nem fog semmit tenni. Talán épphogy azt kellene olykor hangsúlyozni, hogy az emberi társadalom nem a gorillák társadalma, ahol az ezüsthátú alfahím minden nőstény és hatalom birtokosa. Interperszonális jelenségek megértéséhez, segítő analógiának elmegy az alfázás, de az az ostoba “én alfa vagyok” pávián önhittség vagy bugyuta hamisbálvány imádás, amit egyesek leművelnek… szerintem férfihoz méltatlan… sőt szánalmas.

Aldo
Újságíró

Nem én hangoztatom itt állandóan a felső 20%-ot és alfázni sem szoktam. Arra igyekeztem rávilágítani, hogy lehet itt átlagos vagy átlag alatti csajként a nagymenőkre csorgatni a nyálat, csak nem fog összejönni nekik.

Alter Ego
Szerkesztő

Igen, és már csak emiatt sem reménytelen a magukat “másodrendűnek” leértékelő férfiak helyzete, legfeljebb kihagyják a budai villában élő, BMW Cabrioval rohangáló faszikra utazó fotómodelleket. Szóval abban az üzenetben egyetértünk, hogy senki ne üljön le. Habár még PUA tanokkal együtt sem valószínű, hogy valaki szupermodellekkel fog randizni, ha nem tökéletes “alfahím”-szuperférfi (ami a női értékszemléletet nézve amúgy is egy kétes kategória), viszont azért tíz évet sem fog szex nélkül tölteni az, aki egy kicsit igyekszik… Az csak egy férfigyötrő feminista szöveg, hogy “a szex nem jár alanyi jogon”. Szinte bárki képes partnert találni, ha képes engedni az elvárásaiból, és nem csak szupermodellekkel akar(na) randizni és egy kicsit összekapja magát.

Delin
Olvasó
Delin

Szerintem relativ kell erteni a felso 20 %-t. Minden nonek van egy korlatja (leginkabb a kulseje miatt), ha nem is teljesen objektiven ertekeli magat, de azt erzekeli, hogy bizonyos szint feletti ferfiaknak lathatatlan (meg egy ejszakara is). Igy o az ALTALA elerheto legjobb 20%-bol akar valasztani, aki meg szoba all vele. Igy siman van eselye nem alfa ferfiaknak is nore (lathatoan nem csak alfaknak van bnoje/felesege/gyereke), csak az a kerdes mennyire hajlandok kompromisszimukat kotni.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Erre mondta egy bölcs ember, hogy “jó, hogy lejjebb adtunk az igényeinkből, mert így egymásra találtunk”. :)

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez lenne a racionális (viszonylag), de a nők nem így működnek.

Delin
Olvasó
Delin

Tudom, tudom en valami ufo vagyok noi formaban. :) A nok tobbsege, azert elobb-utobb kikot valaki mellett hosszabb tavra, ugyhogy ha nem is tudatosan, de felmerik hol a helyuk.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Szerintem ez a normális, tömegszinten ezt látni. Az alfák-jónők együtt feltűnőek, de nincsenek különösebben sokan, és az hülyeség, hogy a csajok arra hajtának, hogy egy olyan pasi közelébe jussanak, mert annyi realitásérzéke mindenkinek van, hogy nem ők lesznek a következő Mrs. Pitt. Ahogy a pasik álmodoznak valami szép színésznőről vagy pornósztárról, úgy szoktak a nők is Ryan Goslingról vagy a menő, gazdag csávóról a környékről, de ezt nem kell túl komolyan venni.

Aldo
Újságíró

“mert annyi realitásérzéke mindenkinek van, hogy nem ők lesznek a következő Mrs. Pitt.”

Nincs.

Aldo
Újságíró

Kikötnek a balfasz átlagjani mellett, mert velük vannak egy szinten. Persze ennek a szerencsétlennek megkeserítik majd a további életét, mert meg vannak győződve arról, hogy nekik bizony jár a jobb.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ezt sem tartom igaznak. A nők inkább hajlamosak alulértékelni magukat, akármennyire is tagadjátok ezt. A 6-os nő simán választ egy 4-eset, mert önmagát is 4-esnek látja, a 6-os pasi viszont sosem fanyalodna rá egy 4-esre. Pasiban a 6 az már szinte alfa, és akként is kezelteti magát. :)

Aldo
Újságíró

Ez most a humorrovat? Pont fordítva van.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Nézz körül, csupa jó csaj mászkál sokkal rondább pasival. Ti vettétek a fejetekbe valamiért, hogy fordítva van. Eleve is jó nő sokkal több van, mint jó pasi. Jó pasit elvétve látni az utcán, napi egy-kettőt.

Alter Ego
Szerkesztő

SerialSlut, rettentő vicces, hogy szépen alátámasztottad ezt a nyomorult húsz százalékos dolgot, azzal, hogy kijelentetted, hogy jó pasi csak elvétve akad. – Szerintem te ezt direkt csináltad.

Naooo
Olvasó
Naooo

Biztos pénzes, vagy migráns.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Semmi szemétkedés nem volt benne, jó pasi és jó nő alatt most a kiemelkedően jókat értem. Alfa-szupermodell. A nem átlag emberek. Viszont sokkal nagyobb a nők aránya ebben a kategóriában a férfiakhoz képest. Ők a 20% elvileg.

Viszont igaz ez az átlagra is. Viszonylag jó bőr Átlag Marcsiból több akad, mint viszonylag jóképű Átlag Józsiból. Ez azért van, mert a csajoknak könnyebb egy fokkal jobb nőt csinálniuk magukból.

Alter Ego
Szerkesztő

Nekem meg más magyarázatom van erre. Annyi férfival basztál már, hogy már csak elég keveset látsz kifejezetten vonzónak, különlegesnek. Unod már mindet. És ez más nőkre is lehet érvényes… egy másik jelentős részük meg frigid… kicsit… vagy egészen…

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Te miért vagy mindig furulya?

Alter Ego
Szerkesztő

Ezt a szlenget nem értem… de gondolom talán a furkó szinonimája akart ez lenni… Pedig csak logikus és őszinte vagyok…

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Jól érted. Nem, te kifejezetten sérteni akarsz ilyenkor, ne tagadd! Abból indulsz ki, hogy én is, pedig nem, te viszont nem bírod megállni személyeskedés nélkül.

Alter Ego
Szerkesztő

Lásd be, most semmi okom nem volt rá, hogy azt higgyem, hogy sértő akartál lenni. Nem is hittem azt. Egyszerűen ilyen tahó módon őszinte tudok lenni.

Reszet Elek
Szerkesztő

SS: Túróst! Szinte csak jobb pasijú párokat látok az utcán. Gyakran el is csodálkozom hogy mit keres hatázozottan lejjebb levő nő mellett annyi pacák.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Amennyiben ragaszkodsz hozzá, hogy komolyan gondoltad, és nem csak be akartál szólni, akkor azt kell mondjam: tévedsz. Én nagyon tudom értékelni a jó pasikat. :)

Alter Ego
Szerkesztő

Csakhogy a jó, az tényleg relatív fogalom. A sok szexuális inger és a változatos, bőséges nemi élet eltolja felfelé az ingerküszöböt. És ez a férfiakra is igaz, és még csak változatos szexuális élet sem kell hozzá: amikor már minden plakátról félmeztelen, tökéletes testű nők kacsintgatnak rájuk, akkor már nagyon kevésbé lesz izgató egy átlag csaj… Még akkor sem, ha fokozódik a szexuális fegyverkezési hajsza és egyes nők lassan már meztelenül mennek az utcákra…

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Lehet, nem tartom kizártnak, hogy tapasztalható nálam is valami ilyesmi, de inkább úgy gondolom, hogy nekem mindig is megvolt a típus, aki bejött, és bár vannak kivételek, általában csak ők tetszenek, szóval elismerem, hogy talán én csak 2 jó pasit találok, ha végigmegyek az utcán, mások lehet, 10-et is, mindenesetre azt fenntartom, hogy több nő esik a “jó” kategóriába (ránézésre), mint férfi. Még úgy is igaz ez, hogy a magyar nők úgy átlagban nem tartoznak Európa szebbjei közé.

hunbagira
Újságíró

azt fenntartom, hogy több nő esik a “jó” kategóriába (ránézésre), mint férfi. Még úgy is igaz ez, hogy a magyar nők úgy átlagban nem legszebbek

Hipergámia kimaxolva. :D

A nők inkább hajlamosak alulértékelni magukat, akármennyire is tagadjátok ezt.

Oh tényleg? :D Akkor nem is értem, hogy a plus sizeos “modellek” (dagadt zsírdisznók) miért álmodoznak modellkarrierről és sok esetben össze is jön. :)

Egyébként a plussizeos dolgot is lenyomják a torkunkon…ugyanakkor a női magazinokban pasi 8-10 testzsírszázalék felett férfi nem szerepelhet.

Női kettősmérce kimaxolva. :)

Reszet Elek
Szerkesztő

Ugyanmár! A férfimagazinokban nekünk szánt nők vannak (vékonyak, termékenyek), a nőiekben meg nekik (plus size, lógó mell stb.).

hunbagira
Újságíró

Elek báttya.

Válaszom SS-nek ment, miszerint ők alulértékelik magukat. :)

De, neked is megválaszolva. Hát a pornó kapásból cáfol téged. Ott van “booty” (nagy seggű) chubby (efektív zsirdisznó) kórosan sovány.

De a nőknek szólóban kizárólag modellsrácok szerepelhetnek. És ez igaz strip/chippandalere. Az utóbbiba kizárólag válogatott pasik a kapósak még az előbbit szinte mindenki csinálhatja és csinálja.

ui: most a hipergámiát akarod cáfolni.

Alter Ego
Szerkesztő

Ennél is rosszabb a helyzet: a nők egyik kedvenc pornóműfaja a leszbikuspornó. Úgy tűnik, hogy az ideális férfi egy nő. :D

herceg
Olvasó
herceg

“Úgy tűnik, hogy az ideális férfi egy nő. :D”

Ha a nők vizuális pornófogyasztásából indulunk ki, az ideális férfi “két vagy több rajzolt fiú” is lehet :)

Reszet Elek
Szerkesztő

Az a bizonyos előbb-utóbb bőven harmincon túl és lejáróban levő szavatossággal történik. Arról nem is beszélve, hogyan élik meg azt a bizonyos “belekényszerült” kapcsolatot.

Delin
Olvasó
Delin

Errol beszeltem, megfelelo kompromisszum mindket fel reszerol es nem alfa ferfiaknak is lesz noje. Remelem azert erzitek, hogy most atmentetek a “nem jut no” allitasrol a “jut, nah de milyen” kategoriara. Ez mar ugyanugy minosegi kerdes, mint a noknel, csak masok a szempontok. Alacsony SMV-val mindket nemnek szivas, vagy novel SMV-t valaki vagy lentebb adja az igenyeit, maskent nem megy.

hunbagira
Újságíró

Delin!

Már megint a hazug női relativizálás. Nem, a férfiak alsó 30-40%-nak objektíve “nem jut nő” a hipergámiátok miatt. Szóval megint magatokból projektáltál.

Amiről te beszélsz az a férfiak további 65-55%-a. Igen saját tapasztalataim/látottaim a pareto szabálynál is kevesebbek.

A nok tobbsege, azert elobb-utobb kikot valaki mellett hosszabb tavra,

Hát a száraz statisztikai TÉNYek nem ezt mutatják!

Nektek nőknek újra és újra bele kell verni a fejeteket a “hímsoviniszta” SZÁMOKba. :) Illetve a matematikát is képesek vagytok azt is meghazudtolni, ha rossz érzést váltanak ki belőletek. Tényleg hihetetlenek vagytok, mint a gyerekek.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Én Delinnel értek egyet,legalábbis részben ebben.Természetesen valóban van, létezik hipergámia, ez nem kérdés,de azért csak erre fogni az egészet?! Itt van két cikk ,számszerű kimutatásokkal,ebből kapásból látszik, hogy a meredeken növekedő élettársi kapcsolatok száma miatt azért a férfiak alsó 30-40 %-a azért “csak” az alsó 20-30%-a. (a második cikk részletesen taglalja) . És valóban kevesebben élnek pár nélkül nők,mint férfiak,de ez a nők átlag életkorának mivoltából is következik,jóval több az özvegy nő,mint férfi.(itt külön kategória az özvegy,mert azért az azt jelenti,hogy volt házastársuk). Én a TÉNYEKET így látom:

http://www.origo.hu/itthon/20150728-ferfiak-hajadonok-elvaltak-szinglik.html

http://www.demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/demografiaiportre/article/viewFile/263/201

És ide egy off,bár a témához illik. Tegnap láttam a Hang nélkül c. filmet,ami kifejezetten tetszett,magas színvonalú ,nagyon erősen kapcsolódik a házastársak, nő-férfi viszony és szerepekhez is amellett,hogy horror. A lányom azt mondta (és nem elsősorban a külsejére gondolt,bár az sem volt rossz),hogy anya,én ilyen férjet szeretnék. És igen, értem miért,egy ilyen férjnek én is engedelmeskednék gondolkodás és “hang nélkül”. :)

hunbagira
Újságíró

Vivi!

Nincs köztünk vita, hogy jóval több egyedülálló férfi van, mint nő és a társadalmi kataklizmáig ez így is marad. Sőt mindig is így volt.

Arról beszéltem, hogy a női szinglik száma folyamatosan emelkedik magához képest.

Aldo
Újságíró

Mivel nőkről van szó, számukra a kompromisszum ismeretlen fogalom.

Aldo
Újságíró

“Egyébként a plussizeos dolgot is lenyomják a torkunkon…”
Az enyémen ugyan nem.
Egyébként felháborító a megfogalmazás: telt karcsú, erős csontozatú, pluss size, az igazi nőn van mit fogni. (Ja, de nem a csüngő hasat)

Hunn
Olvasó
Hunn

Ez a “jaj szerencsétlen áldozat vagyok, aki nem dugott 5-10 éve” nyavalygás pedig nagyon sok esetben csak egy kényelmes kifogás, mert az illető soha meg sem próbált tenni azért, hogy legalább egy numerát összehozzon. Nem azt állítom, hogy mindenki ilyen, aki csak egész nap otthon tesped és nem tesz semmit, de azért nagyon sokan ilyenek.

Meglepne, ha egy 5-10 éve nem önkéntes cölibátusban élő férfi egyáltalán hozzá merne szólni egy neki tetsző nőhöz beszélgetés céljából. Még csak nem is szexuális szándékról beszélünk. Szimpla beszélgetésről.

Irigyellek, hogy ennyire nem vagy képben, hogy mivel is jár ez a negatív lelkiállapot amit az incel-lét okoz. Maradjon is ez mindig így, szurkolok neked.

Aldo
Újságíró

“Meglepne, ha egy 5-10 éve nem önkéntes cölibátusban élő férfi egyáltalán hozzá merne szólni egy neki tetsző nőhöz beszélgetés céljából. Még csak nem is szexuális szándékról beszélünk. Szimpla beszélgetésről.”
A csajozás nem egy kényszer, senki fejéhez nem szorítanak pisztolyt, hogy menjen oda a csajhoz. Majd akkor már odamegy. Ez mindig is egy verseny volt, ahol az alkalmatlanok könyörtelenül lemorzsolódtak. Régen is baromi sok férfi maradt ki a jóból és akkor még a feminizmus a picsában sem volt, csak akkor is voltak már akik gyengék voltak, így az evolúció kiszűrte őket. Amúgy nagyon sok időt töltöttem olyan fórumokon, ahol ilyen srácok írtak a problémáikról. Az esetek többségében segítőkészek voltak a válaszolók és igyekeztek hasznos tanácsokat adni – nem ily buzi öcsém menjél gyúrni és akkor lesz csajod – és segíteni rajtuk. És erre mi volt a reakció? Még több hisztizés, nyavalygás, és semmit sem fogadtak meg a javaslatokból, ellenben kifogásgyártásban világbajnokok voltak. Erről is a feminizmus tehet? Nem hinném. Aki meg 10 évig ebben az állapotban van, az forduljon sürgősen orvoshoz, mert nem normális. Ha valakinek valamivel problémája van, az igyekszik megtalálni rá a megoldást. Ha 10 évig nem találta meg, akkor azt jelenti, hogy nem tett meg minden tőle telhetőt és valójában neki ez az állapot baromira kényelmes, mert így nem kell kimozdulnia a komfortzónájából, kockázatot vállalni, a gép előtt ülni és kifogásokat gyártani, másokat okolni pedig mennyivel kényelemesebb és egyszerűbb.

hunbagira
Újságíró

Mi van a libsik beszartak? Hogy a szabadjára engedett őrült lovak- mai ribanc nők- túl nagy sebességgel rohannak a szakadék felé és így még sokan vannak akik képesek elkapni a gyeplőt. Ezért csökkentenék az iramot.

Szóval Lenin (Plank) apájukhoz hasonlóan felismerték, hogy társadalom még nem érett meg a “nagy ugrásra”, ezért kicsikét ők is visszafognák a nőket.? :) Mert még mindig kelletténél erősebbek az “ellenforradalmárok” :)

Plusz a göthös zsidó gyerekek is szopnak ezzel a rendszerrel, amíg meg nem örökölik a papa vállalkozását, de a legszebb éveiknek nekik is annyi.

Reactor
Újságíró

A cikk egy része igaz, a nők valóban arra vágynak, hogy jól lerendezzék őket az ágyban every now and then, csak az maradt ki belőle, hogy csak és kizárólag a LEGJOBB (igen, így nagybetűvel) férfival kívánják ezt a fajta szexet. És lássuk be, a férfiak bő 95%-a soha nem lesz a “legjobb”, csak jobb valakinél. Ahogy Qui-Gonn mondta: “Mindig van egy nagyobb hal.”

Nekem összesen kétszer volt részem egyéjszakásban 32 évem alatt, mindkét alkalommal a lány akarta így. Az első lány nem akart kötöttséget, csak kíváncsi volt, a militarista gyík másképp surran-e be a résen, a másikat pedig megcsalta a pasija, és bosszút akart állni rajta velem. Na most, ha mondjuk Pumped Gabó külsőm lenne, és vastag bukszám, nyugodtan utánaírhatnánk két nullát annak a számnak.

Támogatóink

A tárhely támogatója a Webonic.hu

Saját virtuális szerver már 2850 Ft-tól a Webonic.hu-tól

Keresés

Ajánlott írások

,,,

Cikkajánló

Beszédtéma
A patriarchális társadalmi rendszer kialakulása

A feministák a nemek közötti különbséget szeretik úgy demonstrálni, hogy különböző osztályok f...
Beszédtéma
Fiktív beszélgetés egy feminitával (1. rész)

Nem, nem elgépelés. Ha volna ott még egy "s" betű, az olyan lenne, mint egy egyszerű mozgalom....
A félreértett csajozó művész - 1. rész

Világszerte egyre ismertebbek és népszerűbbek a PUA (pick up artist = csajozó művész) írások é...
Beszédtéma
Nem épít halálcsillagot az USA

Az egyesült államok kormánya egy petícióra válaszolva hivatalosan kijelentette, hogy gazda...
Beszédtéma
Elmélkedés elnyomásról és szabadságról

"Nekem nincsenek tanaim; semmit sem adhattam az embereknek, nagyot, értékeset, aminek visszavo...
Beszédtéma
Mókuskerekek és zsákutcák

A férfi elméje analitikus. Gyakran ismétlődő jelenségek mögött hamar elkezdni keresni az ...
Beszédtéma
A Főállású Anya

Kolléganőm bájos sztorival örvendeztetett meg a minap. Tudja, hogy szeretem az ilyesmit, és ő ...
Beszédtéma
A pénz beszél?

Számos megkeseredett férfi szerint a nők alapvetően ribancok és csak a pénzre hajtanak. Mi ebb...
Beszédtéma
Manginák, a nők hasznos hülyéi

Lehetetlenné vált napjainkra egy normális beszélgetést, vitát lefolytatni olyan témákban, amel...
Beszédtéma
Gondolatok Valentin nap után, nőnap előtt

Miután véget ért az egyik legsziruposabb és leggiccsesebb ránk erőltetett ünnep (Bálint nap) e...
Beszédtéma
Képmutatók és álszentek

A hipokrita szó több nyelven is azt jelenti, hogy képmutató, álszent. Magyarul is. A képmut...
Beszédtéma
Kis kikapcsolódás

Egy játékshow főszereplőjeként a végszó előtt állsz. Három ajtó közül választhatsz - az egyik ...
Beszédtéma
Merre lejt a pálya? Szocializmus vs. kapitalizmus

Az utóbbi hónapok során az antifeminista diskurzus sajátos megosztottságát figyelhettük meg, m...
Beszédtéma
Bérhiszti felsőfokon: kötelező nyilatkozniuk a brit cégeknek, mennyivel fizetnek kevesebbet a nőknek

Csúcsra járatják napjainkban a férfiellenes bérkampányt az Egyesült Királyságban. A legalább 2...
Beszédtéma
Az antifeminizmus megkeresztelése

Aquinói Szent Tamásról úgy tartják, hogy megkeresztelte a pogány Arisztotelészt, vagyis mind...
Beszédtéma
Így száll hát sírba a filmipar: tapsvihar közepette

Legyen szó a Google manipulált keresési találatairól, a Facebook politikai alapon szelektált...

Ajánlat korábbi cikkeinkből

Rozsda és csont

Megéri a pénzt egy rapidrandi?

Visszaélés a feministák által kiharcolt jogi helyzettel és közvélekedéssel

Budoka: egy férfiasan családias közösség

A feminizmus felszámolja a képregényipart

Udvarlás vagy zaklatás?

Miért menekülnek a feleségek a hálószobából?

Először magadra koncentrálj, a nőzésre majd később

A nők szívesebben fekszenek le személyiségzavaros férfiakkal a virágzó életszakaszukban

Ki is számít alfahímnek?

A férfi, a nő, és a depresszió

A józan férfi pénzügyei



androfóbiaApai jogokApaságCsajozáscsaládCsaládon belüli erőszakCSBEfeminizmusFeminizmus - AntifeminizmusférfiakférfiasságFérfigyűlöletférfi szerepekGender-ideológiagyereknevelésHipergámiaházasságHázasság 2.0IsmerkedésIsztambuli EgyezményKvótametooMGTOWNemek harcaNemi diszkirminációnemi erőszaknemi szerepeknőknőnapNőzésOktatásPiros pirulapolitikapszichológiaPUApárkapcsolatRandizásRed PillszerelemszexszexualitásSzexuális zaklatásTársadalomÉletmódÖnismeret