Férfihang.hu

Profitéhesebbek a nők által alapított cégek

Érdekes következtetésekre jutott a Boston Consulting Group és a MassChallenge a közelmúltban, amely a Miért jobb nők által alapított startupokra fogadni? című kutatásában arra jutott, hogy a nők által alapított startupok lényegesen kisebb kockázati tőkebefektetéssel indulnak, de ennek ellenére befektetés-arányosan lényegesen nagyobb bevételt generálnak, mint a férfiak által alapított cégek.

Egész pontosan a nők által alapított cégek átlagosan 935 ezer dolláros induló befektetést kaptak, míg a férfiak által alapított startupok több, mint kétszer ekkora összeget, 2,12 millió dollárt. A finanszírozási különbség ellenére azonban a női tulajdonú vállalatok az első öt év alatt átlagosan 730 ezer dollár bevételt termeltek, míg a férfiak által alapítottak csak 662 ezer dollárt.

Így a nők által alapított vállalkozások bevétele a befektetett összeg 78 százalékát tette ki, míg a férfiak által alapítottaknál ez az arány mindössze 31 százalékos volt. A vizsgált 350 cég körében a felmérés szerint az öt éves vizsgálati időszakban 85 millió dollárral több bevétel keletkezhetett volna, ha a befektetők azonos összegű tőkét biztosítottak volna a nők által alapított cégeknek is.

(HRportal nyomán – A teljes cikket lásd itt)

2 votes, average: 5,00 out of 52 votes, average: 5,00 out of 52 votes, average: 5,00 out of 52 votes, average: 5,00 out of 52 votes, average: 5,00 out of 5 2 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu

16
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
6 Egyéni hozzászólás
10 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
6 Hozzászólások szerzői
KurucEgysegHuffnagel PistafottkrumpliReszet Elekwittukind Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Alter Ego
Szerkesztő

Okozott egy kis fejtörést, hogy mi történhetett. A teljes cikk elolvasása után azért meglett a megoldás. Mutatom a kulcsmondatokat:

“A nők másképp prezentálnak (pitchelnek), gyakran inkább a termékre fókuszálnak és kevésbé a pénzügyi megtérülésre a megbeszélés során. Ráadásul az ötleteik olyan, sok esetben a férfiak számára idegen, vagy nem kellően ismert üzletágakban valósulnának meg, mint például a szépség- és divatipar vagy a gyermekeket célzó ágazatok.”

Mint látszik, a nőket kevésbé érdekli a profit, a termékkel foglalkoznak. Mégis vakon is eredményesebbek. Hogy miért?  Szépség- és divattermékekkel vagy a gyermekeket célzó termékekkel kereskednek. Azzal, ami iránt a legnagyobb vásárlókedvvel és vásárlóerővel rendelkező nők érdeklődnek. Régen tudjuk, hogy miközben a férfiak állítanak elő több jövedelmet, mégis a nők költenek több pénzt. Szóval a női cégek jövedelmezőbb voltának a titka csak annyi, hogy a jól eladható, ostoba szépség- és divatcikkekkel foglalkoztak, amíg a férfiak az őket érdeklő, de kevésbé “populáris”, kevésbé forgalomképes dolgokkal. Megjegyzem, ezek szerint a  nők cégei a nagyobb profittal együtt a nagyobb (fogyasztói) társadalmi elhülyülést is sokkal jobban szolgálták…

Reszet Elek
Szerkesztő

Nem a jól eladhatóság az elsődleges itt, hanem hogy éppen olyan termékkörökről van szó, ahol a termékhez kötődő értékítélet nem pedig a termékben megtestesülő valódi érték dominál. Ezért olyan pofátlanul drágák a gyerekholmik és a divatcikkek is. No meg mert az ezekre a termékcsoportokra jellemzően női vásárlói kör költ. Az hogy a nők tudatosabb vásárlók lennének egy nagy humbug, éppen ellenkezőleg!

wittukind
Olvasó
wittukind

Én már láttam “gyerekjátékot” amely drágább volt mint egy euro1-es autó….és van aki meg is veszi a játékot, persze

wittukind
Olvasó
wittukind

Inkább szerettem volna látni konkrétan miféle “cégek” azok a nők által alapitottak?

Szerk: Ok, most el tudtam olvasni én is a cikket, tehát olyansmi “cégek” mint a kamuegyetemek, semmi lényeges viszont megy a hűlyités mint az elektromos autó..

fottkrumpli
Olvasó
fottkrumpli

Sziasztok,

Témába vágóan, új tagként, az angolul tudók számára egy feminista, deklaráltan csak nőket alkalmazó cég “sikertörténete” a bukásig, Los Angelesben. Azt már meg sem merem gondolni mit csinálnának egy céggel, amely deklaráltan csak férfiakat alkalmaz…

http://www.dailymail.co.uk/femail/article-1168182/Catfights-handbags-tears-toilets-When-producer-launched-women-TV-company-thought-shed-kissed-goodbye-conflict-.html

wittukind
Olvasó
wittukind

Volt egy ilyenhez hasonló cikk a Férfihangon…Feminizmus a valóságban, vagy ilyensmi….addig tart a jólét mig budira kell menni onnan már krach

Reszet Elek
Szerkesztő
wittukind
Olvasó
wittukind

Ez az pont ugyanaz az eset amit az új felhasználó belinkelt…..tehát igazam volt hogy a budiig tart az eggyüttmüködés..

wittukind
Olvasó
wittukind

Nem kötözködésből de úgy látom hogy lecsappant a Férfihang kommentelő közönsége…vagy szabadság van, vagy szükség van egypár xenomorfra hogy feldobja a kommentelési kedvet….

Reszet Elek
Szerkesztő

Vagy a xenomorfok (és antixenomorfok) miatt kell némi idő míg visszaszoknak az érdemi kommentelők.

wittukind
Olvasó
wittukind

Kik az antixenomorfok? tudsz itt legalább 2-ről?

Reszet Elek
Szerkesztő

Tudok de nem személyeskedem.

Alter Ego
Szerkesztő

Én történetesen csalódtam az “érdemi” kommentelők egy részben is (de én sem személyeskedek), hogy úgy mondjam, éremtelenné váltak…

A változás amúgy jó dolog…

Egyébként valóban nyári szünet van… A teljes internet forgalma megcsappan ilyenkor.

Huffnagel Pista
Újságíró

Hála Istennek, nálunk a szerencsésebb többségük hamarosan szülni fog, mint a kisangyal, igy egy évtized múlva el fognak tűnni a munkahelyekről meg az üzleti életből.

 

KurucEgyseg
Olvasó
KurucEgyseg

az ilyen osszeshaosnlitasoknal volt olyan, ahol nagy cegeket (amiknek feriak a vezetoi) hasonlitottak ossze nok altal vezetett startupokkal, es CSODAK CSODAJA, a startoupok jobban onttek, mint az 1000 eve letezo pl. mcdonalds…

valamitn a rengeteg “csak noknek” szolo cegalapitasi tamogatas is belejatszik

 

az megvolt, hogy a nok okosabbak a ferfiaknal tanulmanyok meg 11-13 evesek mintajan kerszulnek, amikor a csajoknak, egyszer eletukben, van biologiai előnyuk? felnottkent 5 iq ponttal alacsonyabb az ATLAGOS iq-juk

KurucEgyseg
Olvasó
KurucEgyseg

az Eqifax csődje

vagy a híd, ami ősszedőlt, amit mindenki ünnepelt, hogy az első olyan híd, amit csak nőkből álló csapat tervezett,

amikor összedőlt, szerencsére még nem volt rajta forgalom, CSAK 6 ember halt meg, és hirtelen senki se emlegette fel, hogy ja, ez volt a híd, amit csak női mérnökök terveztek…