Ethan Wolf

Kezünkbe adják-e a kulcsot a nőkhöz?

Ismét bővül az ajánló rovatunk, amelyben könyveket, filmeket, tulajdonképpen bármit ajánlok/ajánlunk, aminek köze van a férfi-nő kapcsolatokhoz. A mai témánk Zsedényi Csaba – Kulcs a nőkhöz című könyve.

A könyv 2008-as, azaz jóval régebbi, mint ahogy belekezdtem a csajozásba. Meglepő, hogy sok mindent tartalmaz, amire én csak évekkel később jöttem rá. Lehetne mondani, hogy akár a PUA alapkönyve is lehetne a hazai piacon. Azonban ez nem teljesen PUA könyv.

Érdemes figyelembe venni, hogy a világ 10 év alatt sokat változott és nem tudom, hogy a leírt módszerek akkor mennyire működtek, de a helyzet az, hogy ez a könyv, így 2018-ban nem nagyon állja meg a helyét. Ne értsétek félre, tartalmazza a red pilles alapokat, és ha ezeket valaki eddig nem tudta, akkor kezdje ezzel a könyvvel. De épp csak az alapokat tartalmazza, semmi többet és nem is igazán ás mélyre. Tényleg csak kiindulásnak jó, olyanok számára, akik totál újak a témában.

Most inkább rátérnék, hogy mikkel nem értek egyet, illetve miket hiányolok.

Az első hiány, épp olyasmi, amiről a könyv nem tehet, viszont érdemes észben tartani annak, aki ezzel kezdené az ismerkedést. Mivel 10 éves, az írás nem foglalkozik ismerkedős applikációkkal (hisz akkoriban nem is léteztek), márpedig ez is szerves része a mai világnak. Senki ne várjon tinder tippeket.

Úgy en bloc (vagy ámblokk), átsiklik az internetes társkeresésen, de nem mélyül el benne. Pár olyan tippet ad, amit magától kitalál az, aki már ismerkedett neten legalább két percet. Azért a netes társkeresés már az ezredforduló eleje óta része az életünknek, kicsit mélyebben is bele mászhatott volna.

Sokszor a leírt példa azzal ér véget, hogy sikerül elkérni a lány telefonszámát. Hallottam, hogy sokszor a PUA oktatáson is ez a cél, hogy telefonszámhoz jussanak (olvastam ilyenről, nem azt mondom, hogy mind ilyen). A gond az, hogy a telefonszám megszerzése is csak egy lépés a sok közül. Nem érhet véget ott az oktatás, hisz nagyjából a hódítás felénél járunk még csak, ráadásul a nehezebb része jön utána.

A ghosting jelenségről sem ír, amit nem vethetek a szemére, hisz akkoriban még nem ez volt a dolog neve, de már akkor is létezett. Amikor a lány, akivel ismerkedünk, egyszerűen megszakítja velünk kommunikációt és eltűnik, ez a ghosting. Ez régen is volt, a sima társkeresőkön, de az életben is. Megismerkedsz vele, megvan a száma, sms, telefonálgatások, majd egyszercsak nincs válasz többé.

Azon meglepődtem, hogy állítólag van egy technikája, ami 5-30 percen belül szexet eredményez egy vadidegen nővel, de a módszerről nem ír semmit, ahhoz fel kell venni vele a kapcsolatot. Gondolom, fizetős. Ki kéne próbálnom? Kell ez nekem? Aki esetleg kipróbálta, megoszthatná a tapasztalatait.

Van a könyvben egy felsorolás, hogy mely nőket kell kerülni. Ezt itt a blogon párszor megtettem, szóval az én listám teljesebb. De ami a nagyobb gond, hogy csak felsorol, de nem magyaráz. Nem magyarázza el, hogy ezt meg ezt a típust miért is kell kerülni. Van amelyik magától értetődő, de némelyik nem (egy kezdő számára legalábbis nem). Azt is meg kéne magyaráznia, hogy melyiket, miről lehet megismerni. Mert az rendben van, hogy “kerüld azt, aki a pénzre hajt”. De arról nem ír, hogy ezt hogyan szúrd ki. Oké, a bénábbakat kiszúrod, de a rutinos gold diggereket már nem biztos.

De van valami, ami szinte az egész könyvet végigjárja pedig nem kéne. Ez pedig a naivitás. Illetve ez nem a jó szó, olyan érzésem volt, hogy aki írta, az csak egy kis részét tapasztalta meg, vagy értette meg a csajozásnak. Arra gondolok, hogy a könyvben sokszor írja, hogy az “igazit ha megtalálod”, hogy egyensúly kell egy kapcsolatba, hogy szerelemről ír, hogy kerülni kell az alá és fölé rendeltséget, olyasmit is ír, hogy ha több szexet akarsz, akkor segíts a házimunkában. Tudjuk, hogy ez nem így megy.

A boldog párkapcsolatot keresi/keresteti veled, de nem próbálja definiálni, hogy mi az a boldogság.

A boldogság amúgy egy amolyan elégedettség érzés féle, amikor elégedett vagy ugyan mindennel, de azért vannak céljaid. Az a fajta boldogság, amit sokan keresnek, a lebegős feeling, csak röpke illúzió, az mindig elmúlik.

Igazándiból nem tudom szívből ajánlani a könyvet, a netről sokkal több infóhoz lehet jutni, akár ennek a blogomnak a végigolvasásával, akár a Férfihang cikkeinek tanulmányozásával.

2 votes, average: 3,00 out of 52 votes, average: 3,00 out of 52 votes, average: 3,00 out of 52 votes, average: 3,00 out of 52 votes, average: 3,00 out of 5 2 olvasó átlagosan 3,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Ethan Wolf

Ethan Wolf
sokat randizom...ez a hobbim. :) http://sorozatrandizo.blog.hu

10
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
6 Egyéni hozzászólás
4 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
8 Hozzászólások szerzői
AldoNaoooReszet Elekwittukindbarrakuda Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Razide
Újságíró

Megjelent Roosh V: Game című könyve. Abban minden van, ami kell. Még a Ethan Wolf is elismerően csettintene. Persze angol nyelvű a könyv, de 2900 Ft-ért digitális formában megvásárolható közvetlenül az írótól. Majd írok róla, ha végigolvastam.

CurioSophus
Olvasó
CurioSophus

Összefoglalva: egy BluePilles utánlövés RedPill “alapokon”?

Taki
Olvasó

“van egy technikája, ami 5-30 percen belül szexet eredményez egy vadidegen nővel, de a módszerről nem ír semmit, ahhoz fel kell venni vele a kapcsolatot. Gondolom, fizetős.”

így van, fizetős, kurvázásnak hívják. :P De ezt pénzért elárulni?!:)

Vagy persze lehet hogy a statisztikai baszásra gondolt, amikor is bemész mondjuk egy fesztiválra és zsinórba kérdezed meg a nőket hogy akarnak-e dugni, de olyan tempóban hogy percenként legalább 5-öt, és válogatás nélkül, akkor egy pár ezres tömegből ez ennyi idő alatt összejön ha nem nézel ki szarul.

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Felkeresed az írót, és 5-30 percen belül megalkusztok az árról.

Aldo
Újságíró

“Vagy persze lehet hogy a statisztikai baszásra gondolt, amikor is bemész mondjuk egy fesztiválra és zsinórba kérdezed meg a nőket hogy akarnak-e dugni, de olyan tempóban hogy percenként legalább 5-öt, és válogatás nélkül, akkor egy pár ezres tömegből ez ennyi idő alatt összejön ha nem nézel ki szarul.”

De ehhez nem kell semmilyen technika és nem kell fizetni semmilyen tutinak tűnő könyvért, csak kétségbeesettnek kell lennie és boldog-boldogtalant leszólítani. Az a baj, az ilyen szélhámos csajozási tanácsadókkal, hogy sokszor teljesen hülyének nézik az embert és a nagy számok törvényét hangoztatják. Szerintük le kell szólítani 100 nőt. Ha ebből 99 elküld a francba, de fennmaradó egy igent mond, az már hatalmas siker. Az profit, akkor te vagy a faszagyerek, mert a csaj odaadta neked a pináját és te megbaszhatod.

wittukind
Olvasó
wittukind

“Egy ifjú Don Juan emlékiratai”-kezdőknek egy jó tájékoztató olvasmány

Reszet Elek
Szerkesztő

Miért nem a Tizenegyezer vessző?

wittukind
Olvasó
wittukind

Kezdőknek-igy irtam… az a másik csak azoknak akik betöltötték a 20-at és már tudják hogy hol van a pina..

Reszet Elek
Szerkesztő

Amennyire elnézegettem a könyvet, leginkább béta torta kis PUA mázzal leöntve.

Naooo
Olvasó
Naooo

“állítólag van egy technikája, ami 5-30 percen belül szexet eredményez egy vadidegen nővel, de a módszerről nem ír semmit”

Tehát van egy nő, aki szerelmes valakibe mondjuk, de ez odamegy és max 30 perc múlva dugja? Aki ezért a meséért fizet az nagyon buta.