A nemek harca

A “nemek harca”, mint szlogen, mára már a köztudat része, és legtöbbünknek eszébe sem jut elgondolkodni rajta, hogy mi is ez, és honnan került ide. Valójában egy feminista téveszme, ami sajnálatos módon valósággá vált – köszönhetően az említett feministák hathatós közreműködésének. Afféle önbeteljesítő jóslat ez; akik kitalálták, hogy “zajlik”, azok hívták életre.

Még mielőtt valaki azt mondaná, hogy csak a saját hülyeségeimet szajkózom, hadd idézzek pár sort Katrina Fernandez nemrég megjelent, és értő körökben nagy port felverő cikkéből:

A nemek harca tovább zajlik, és ez egy olyan háború, amiben mindkét oldal vesztésre áll. Ha muszáj lenne választanom, hogy melyik oldalon vannak a “rosszfiúk”, azt mondanám, a nők azok. Úgy értem végülis mi kezdtük ezt az egészet.
Aú! Tudom. Nekem is fájt leírni.

Hogy miért értek egyet ezzel az írónővel? Mert tudom, hogy a feminizmus kora előtt nem létezett “nemek harca”.

Bátor kijelentés. Bár, ha jobban megfigyeljük, még most sem igazán létezik, hiszen a férfiak most sem küzdenek a nők ellen. Amit az istenadta nép férfiak és nők háborújának érzékel, valójában nem több, mint feminista propaganda. Ez az egész egy beteg illúzió, amiben csak az tartja a lelket, hogy a feministák sározzák és üldözik elsősorban a férfiakat, de ugyanannyira a nőket is – igaz csak burkoltan.

Magam is érzem, hogy egyre bátrabb kijelentéseket teszek, és itt az ideje egy kis magyarázkodásnak, mert különben a nagyérdemű elveszíti a türelmét.

A két nem sosem harcolt egymás ellen. Ennek három alapvető oka van:

1. A két nem szereti, kívánja és akarja egymást, sőt, nem is tud létezni egymás nélkül. Ez nem egy olyan kapcsolat, mint az oroszlán és a gazella közötti, vagy mint a háborús hadseregeké. Ez olyan kapcsolat, mint amilyen férj és feleség, Rómeó és Júlia, vagy éppen báty és húg között van. Kölcsönös szeretet, tisztelet és együttműködés a közös célok érdekében (amik a modern kor előtt legtöbbször a család túlélésében testesültek meg).

2. A nemeken belül nincsenek olyan erős kötelékek, mint amilyen a vérségi kapocs. Egy normális ember sokkal inkább kitart a saját rokonai mellett (legyenek azok bármilyen neműek), mint amennyire idegenekkel szimpatizál. Magyarul: a saját anyám mindig fontosabb lesz számomra, mint egy idegen férfi. A feminista elképzelés a nemek harcáról ennek az ellenkezőjét feltételezi.
Amióta az ember leesett a fáról, és ledobta a csimpánzbundát, a leggyakoribb együttélési forma a család, amiben jellemzően különböző nemű egyedek élnek – és működnek – együtt. Azt senki se akarja nekem bemagyarázni, hogy egy családon belül a különböző nemű egyedek nemi alapon egymás ellen áskálódnának, mert ez még a feminizmus korában is agyrémnek számít. Egy fiú nem fog az anyja ellen fordulni azért, mert az nő, és egy lánygyermek sem fogja (akár képletesen, akár szó szerint) hátbadöfni az apját, csak mert az férfi.

3. A két nem érdekei nem állnak szemben egymással. Semmi oka nem lenne annak, hogy egymás ellen küzdjenek, hiszen nem létezik olyan erőforrás, amiért kifejezetten nemi alapon kellene harcolniuk. Az élelem, ivóvíz, menedék nem olyan dolgok, amiket a férfiak tábora a nők táborával versengve, egymás orra elől akarna megkaparintani.

De ha a családokon túl is tekintünk, a társadalom szélesebb rétegeiben sincs semmi olyan tényező, ami szükségszerűen egymás ellen fordítaná a nemeket. A különböző szakmák legtöbbje egyértelműen vagy férfias, vagy nőies volt, és ez még manapság sem szűnt meg teljesen. Létezik olyan ember, aki mondjuk olyasmit képzel, hogy a középkorban női és férfi kovácscéhek egymással versengtek volna? Az lett volna a nemek harca, hogy a szövőnők vetélkedtek a bányász férfiakkal? Abszurd elképzelés, már csak azért is, mivel a történelem során egészen a legújabb korig a közösségekben minden dolgos kézre szükség volt, és egymást megsegítve éltek túl az emberek. A kovácsmester gyártotta az ollót a varrónőnek, az meg a ruhát a kovácsnak. Hol van ebben “nemek harca”? Sehol.

Még manapság is igen nehéz konkrét értelmet rendelni a kifejezéshez, hiszen a huszonegyedik században sem igazán léteznek olyan területek, ahol az emberek nem egyénileg, vagy csoportosan szembesülnek más érdekcsoportokkal, hanem nemi alapon. A “nemek harcának” legtöbb megnyilvánulása mondvacsinált, mint például az a teniszmeccs, amire könnyen rábukkanhatunk, ha magára a fogalomra keresünk. Komolyan azt várja tőlünk valaki, hogy elhiggyük, a nemek egymással harcolnak – azon az alapon, hogy az amcsi média megszervezett egy teniszmeccset egy férfi és egy nő között?! Kissé közönségesen akár úgy is reagálhatnánk, hogy ki nem sz*rja le… Ettől én még békében megférek a kolléganőimmel és a rokonsággal, nem fogok senkivel sem harcolni a feministák kedvéért.

Akkor miért ismeri mégis mindenki a fogalmat? Mert valakik gyakran emlegetik, és a köztudatba úgy szivárgott be, mintha tényleg valamiféle nemi háború lenne. A sok szlogen, propaganda és parasztvakítás eredményeképpen rengeteg emberben ott motoszkál az elfuserált elképzelés, hogy valami súrlódás van a férfiak és a nők között. Ki ne hallotta volna például, hogy “a férfiak elnyomják a nőket”? Hasonló sületlenségekkel alkalmanként dunát lehet rekeszteni, attól függetlenül, hogy valóságalapjuk mákszemnyi sincs. Üres feminista férfiszapulás ez, semmi több. Teret nyerni csak azért tud, mert a férfiak lovagias természete hagyja érvényesülni. A legtöbb férfi – öndefiníciójának szerves részeként – magára erkölcsös emberként tekint, ennek pedig része az elesettek és nők védelme. Ezért ha egy nő siránkozni kezd, a férfiaknál ösztönszinten beindul a vigasztalása, és egyből felbukkan egy regimentnyi hős lovag fehér lovon, hogy megkeresse a gaz brigantikat, akik szegény áldozat nőt bántották. Csakhogy vegyük észre: a férfiak többsége ilyen, és akkor is a nő pártját fogják, ha a gaz brigantik történetesen csak fantomok – nade akkor miféle nemek harcáról beszélhetünk egyáltalán, ha még a feministák is a lovagias férfiaktól várják a segítséget?

Nem nehéz levonni a következtetést, hogy a “nemek harca” valójában nem a férfiak és a nők között zajlik, hanem a feministák küzdelme mindenki más ellen, amiben eszközként és fegyverként használnak fel mindent és mindenkit: nőt, férfit, gyereket. Az áldozatok nem számítanak, csak menjen a háború, mert addig a pénzforrások sem apadnak ki.