Férfihang.hu
2 megosztás
Címkék:

Abortusz vita – PATENT kontra Kormány

2011.05.05. Patent Egyesület

A nők jogainak védelmével foglalkozó Patent Egyesület felháborodással fogadja a kormány által beharangozott abortuszellenes kampányt, mely a nők lelkiismeretére hatva, bűntudatkeltéssel agitál az abortuszok ellen. „Soltész Miklós államtitkár világossá tette, hogy a kormány e téren Lengyelországot tekinti követendő példának, ahol Európa egyik legszigorúbb szabályozása van életben” – fogalmazza meg a politikai realitásokat Spronz Júlia, a Patent Egyesület vezető jogásza. „Ezzel a kormány szembe helyezkedik a magyar lakosság 71%-ának akaratával, akik nem akarják a jelenlegi szabályozás szigorítását.”

Azonban a Patent Egyesület elvi alapon is ellenzi az abortusz szigorítását és a bűntudatkeltő kampányolást. A tervezett kampány az élet fontosságára hívja fel a figyelmet, és az örökbefogadást kínálja az abortusz alternatívájaként a nőnek. „Etikátlannak tartjuk, hogy a magzatot élő személyként bemutató kampánnyal bűntudatot keltsenek a saját testük felett rendelkező nőkben. Minden nőnek – akárcsak a férfiaknak – joga van meghatározni, hogy mi történjen, vagy ne történjen a testével, és e joga gyakorlását nem etikus bűntudatkeltéssel befolyásolni” – szögezi le Spronz Júlia. „Nem alternatívája az abortusznak az örökbefogadás, hiszen a terhesség egészségügyi kockázatokkal, testi változássokkal jár, és ezeket a nőnek joga van elkerülni. Ráadásul sok nő a már megszületett gyerekéhez oly módon kötődik, ami érzelmileg teszi lehetetlenné számára az örökbeadást.”

Az ilyen elfogult, értékorientált kampányok sértik a nők kiegyensúlyozott információhoz való jogát is. „Élő személyként állítják be a magzatot, holott vitatott, és tudományosan nem eldönthető, hanem egyéni, világnézeti kérdés és személyes döntés függvénye, hogy a biztosan nem személyként viselkedő petesejt és a személyként viselkedő újszülött között ki mikorra teszi a személy kialakulásának kezdetét, és meddig tekinti a nő testrészének a magzatot” – vázolja az abortuszról szóló nézetek sokszínűségét Kuszing Gábor, a Patent Egyesület munkatársa. „Mivel vitatott filozófiai kérdés, hogy a magzat személy-e, viszont a nőről mindenki tudja, hogy az, a Patent Egyesület szerint egy, az emberi jogokra kicsit is adó államnak nem szabad a magzat védelmét előnyben részesíteni a nő jogaival szemben.”

„Lehetne felvilágosító kampányokat folytatni az iskolákban, ingyen óvszert osztogatni a tizenéveseknek, ingyenessé tenni a fogamzásgátló tablettákat” sorolja a pozitív megoldásokat Spronz Júlia. „A férfiak felelős szexuális viselkedését is elő kellene mozdítani, hiszen ma gyakran közelharcot kell vívni a férfiakkal, hogy gumit húzzanak. Sok nem kívánt terhesség hátterében találunk egy olyan férfit, aki nem vállalt felelősséget a védekezésért. Ezért is etikátlan a válsághelyzetben lévő nőt tovább terhelni bűntudatkeltéssel.”

Az abortusz szabályainak szigorítása nem megoldás semmire. „Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) adatai szerint az abortuszszigorítás hatására sehol nem csökkent az abortuszt igénybe vevő nők száma, csak a nők egészségét veszélyeztető illegális abortusz és az abortuszturizmus nőtt, és a WHO szerint az abortusz tiltása sehol nem eredményezte a népesség növekedését” – mondta Kuszing Gábor.

Ezért a Patent Egyesület felszólítja a kormányt, hogy álljon el attól a szándékától, hogy bűntudatkeltő, hatásvadász eszközökkel kampányoljon az abortusz ellen, s ezzel próbálja a társadalom hozzáállását formálni.  


Feladó: Semjén Zsolt
Dátum: 2011. március 17. 10:11
Tárgy: RE: A Patent Egyesület levele a magzati élet védelméről
Címzett: “\”PATENT Egyesület\””

Dr. Spronz Júlia

PATENT Egyesület

Tisztelt Asszonyom!

Semjén Zsolt képviselő úr nevében köszönöm megkeresését. Alaptalannak
tartom levelében megfogalmazott aggodalmát, mert véleményével
ellentétben senkinek sem áll szándékában háttérbe szorítani a nők
emberi jogainak védelmét.
Megjegyzem, hogy az “anya önrendelkezése” nem jelentheti egy másik
ember élete feletti rendelkezést.

Felvetéseivel kapcsolatban engedje meg, hogy tájékoztassam arról,
kereszténydemokrata politikusként, képviselőtársaimmal egyetemben
küldetésnek tartjuk, hogy kiálljunk a leginkább jogfosztott és
kiszolgáltatott kisebbség, vagyis a magzati korukat élő embertársaink
mellett. Úgy gondoljuk, hogy sem természettudományi, sem logikai vagy
filozófiai különbség nincs a között, hogy a magzat kettő, négy vagy
nyolc hónapos, a hasfalon belül vagy kívül van. Ha pusztán az életkor
alapján egy emberi élet elpusztítható, akkor ilyen alapon más
társadalmi csoportok tagjait is halálra lehetne ítélni.

Ezért tartjuk továbbra is megkerülhetetlennek azt, hogy az
alkotmányban legyen kimondva, a magzatot a fogantatásától kezdve
védelem illeti meg. Ez az az elvi deklaráció, amihez ragaszkodunk, és
e mellett az Alkotmánybíróság korábbi döntését is értékeljük.
Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy nem lehet ráerőltetni a
társadalomra egy olyan törvényt, amit a többség nem fogad el. Ezért az
a célunk, hogy minél inkább meggyőzzük az embereket arról, hogy védeni
kell a megfogant életet.  A mi álláspontunk szerint az említett elvi
deklarációnak világosan szerepelnie kell az alkotmányban, a konkrét
törvénymódosításnak azonban csak akkor lesz politikai realitása, ha a
társadalom többségének az értékítélete is megváltozik ebben a
kérdésben.

Budapest, 2011. március 16.

Üdvözlettel:

Jenik Péter


Világgazdaság Online – 2011.06.17: Múlt héten az Európai Parlamentben Viviane Reding EU-biztos ígéretet tett, hogy lépéseket tesz a Progress-források befagyasztására és – ha kell – a pénzügyi konzekvenciák levonására is. Hozzátette azt is, ” a kampány nincs összhangban a magyar kormányzat által bemutatott korábbi projekttervekkel”. Az EU-biztos szerint a “kampány szembemegy az európai értékekkel”, így szeretnék az általuk nyújtott forrásokat mihamarabb viszontlátni. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium válasza szerint “rövid úton” tisztázni fogják a nézeteltérést az Európai Bizottsággal, és ha nem tudják eloszlatni annak kétségeit, akkor levonják “a megfelelő következtetéseket”.

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu
f Facebook
2 megosztás


44
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
20 Egyéni hozzászólás
24 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
17 Hozzászólások szerzői
InaaraTünde KocsisdaphnePash Cutterdani92 Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Admin
Admin

A nyáron lezajlott vita és az EU-s beavatkozás nyilván nem friss téma, de azért álljon itt ez az idézeteket tartalmazó visszatekintés, hogy lapunk kollektív emlékezete megőrizhesse, és persze akadhatnak olyanok is, akiknek figyelmét elkerülte a maga idejében a történet.

Deansdale
Admin

“Ezért a Patent Egyesület felszólítja a kormányt, hogy álljon el attól a szándékától, hogy bűntudatkeltő, hatásvadász eszközökkel kampányoljon”

Mint ahogy a NANE és az összes feminista szervezet szennyezi az utcákat a gyomorforgató plakátjaival? Gondolom az ellen ugyanez az érvelés nem érvényes, ugye? Az aljas eszközökkel semmi baj nincs, amíg nem a nők ellen alkalmazzák őket. A férfiakat lehet mocskolni, elvégre ők nem emelik fel a hangjukat védekezésképpen.

Illetve eddig nem emelték…

Csuzi Attila
Admin

Egyébként több sebből is vérzik a Patent  gondolatmenete. Egyrészt a kampány önmagában semmiféle állásfoglalást nem tartalmazott arra nézve, hogy a magzat személy-e. Kommunikációs eszközként alkalmazott ugyan a plakát megszemélyesítést, de mint tudjuk az nem filozófiai állásfoglalás, hanem művészi önkifejezési mód. Igazán jól sikerült mondat, hogy “az emberi jogokra kicsit is adó államnak nem szabad a magzat védelmét előnyben részesíteni a nő jogaival szemben.” Jól példázza, mennyire nem tisztel a feminista gondolkodás más értékeket, amikor a saját érdekeivel veti össze. Az üzenet egyszerű; a nők érdekeinél semmi sem lehet fontosabb. Azért a kedvencem mégis egy olyan mondat, amit egy interjúban fogalmazott meg Dr. Spronz kisasszony, amikor megkérdezték tőle, hogy mit gondol a kampányról. Így válaszolt: “Ez lényegében a béranyaságot reklámozza államilag. Csak épp a nők még pénzt sem kapnak érte, hogy a testüket használják a gyerek kihordására és megszülésére.” – A pénz felemlegetése ebben az ügyben nálam végképp kicsapta a biztosítékot, azóta sem vagyok benne biztos, hogy értem az üzenet lényegét…

Vasgerinc
Vendég
Vasgerinc

Undorító ez az egész. Igaz, hogy a plakát hatásvadász, de:

“Minden nőnek – akárcsak a férfiaknak – joga van meghatározni, hogy mi történjen, vagy ne történjen a testével”

Mindaddig, amíg másnak nem árt ezzel. Persze feminista logikára vall, hogy egy állapotot csak úgy magában tekint és nem néz utána annak, hogy hogyan jutott el idáig a dolog. Nos talán az aktus idején kellett volna gondolkodni.

“Ráadásul sok nő a már megszületett gyerekéhez oly módon kötődik, ami érzelmileg teszi lehetetlenné számára az örökbeadást.”

Még jó. Ezért kell tudatni velük időben, hogy kit próbálnak megölni.

“Lehetne felvilágosító kampányokat folytatni az iskolákban, ingyen óvszert osztogatni a tizenéveseknek, ingyenessé tenni a fogamzásgátló tablettákat”

Hát persze. Meg ingyen sört is. Hiszen ez úgyis csak úgy megy, hogy a patriarchátus kijelenti, és úgy lesz.

“Sok nem kívánt terhesség hátterében találunk egy olyan férfit, aki nem vállalt felelősséget a védekezésért.”

Tipikus feminista mellébeszélés. Azt nem írja, hogy a többség esetében mi a helyzet, csak kiemel egy olyat, amely amúgy elenyésző, de természetesen ezt helyezi előtérbe. Ha sem a férfi, sem a nő nem akar védekezni, akkor nem kell szexelni, ha meg kell, akkor az már erőszak és máris egy teljesen más területen vagyunk, ami ellen nem is ágál senki.

Ulquiorra
Szerkesztő

Sok nem kívánt terhesség hátterében találunk egy olyan férfit, aki nem vállalt felelősséget a védekezésért

…és sokkal de sokkal több nőt, aki nem vállal felelősséget a védekezésért. nagy valószínűséggel ez így is marad mindaddig, míg a feministák ki nem harcolják :), hogy a férfiak is – vagy csak ők – szüljenek.

 az örökbefogadást kínálja az abortusz alternatívájaként a nőnek

…és mi van akkor, ha a gyermek születése után az anyuka ugyan hajlandó odaadni a gyermekét – az üzlet az üzlet alapon – de az apuka hallani sem akar erről. érdekel ez bárkit is??

 bűntudatkeltő, hatásvadász eszközökkel kampányoljon az abortusz ellen,

én amondó vagyok, hogy aki már elég felnőttnek érzi magát ahhoz, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen, legyen már elég felnőtt ahhoz is, hogy viselje – és jó esetben feldolgozza – annak nem várt, negatív következményeit is.

ha meg még túl fiatalok az illetők és “felelőtlenek voltak”, akkor nekik pedig ott vannak a szülei, akiknek ilyenkor az a feladatuk, hogy törödjenek a csemete lelkével és segítsenek nekik könnyíteni a helyzet elfogadását.ha már úgy sincs más lehetőség mint az abortusz, akkor lehetőleg ne legyen a “gyerek” élete végéig frusztrált.

no mindegy…

Csuzi Attila
Admin

Úgy hiszem, hogy bármilyen abortusz ellenes kampány csakis jó kampány lehet, ha sikerül egyetlen nőt is az anyaság vagy akár csak a szülés áldozatának vállalására  bátorítania, vagy elejét vennie akár egyetlen nem kívánt terhességnek. Egyébként valószínűleg jókora adag tájékozatlanság is szükséges ahhoz, hogy valaki lelkiismereti kételyek nélkül fellépjen egy abortusz ellenes propagandával szemben. Kellő ismeretek birtokában szerintem aligha képes valaki kizárólag a nő testének részeként tekinteni az élő, kialakult csontozattal és szervekkel rendelkező, dobogó szívű magzatra. A nyers tényeket bemutató filmet csak erős idegzetűeknek ajánlom:

Néma sikoly
(A videó lejátszása a képre kattintva indul)

Toplak Zoltán
Újságíró

Nem bírtam megnézni. Folyt volna a könnyem végig. Rögtön a sajátjaim jutottak volna eszembe. Milyen jó, hogy élnek!

Inaara
Olvasó
Inaara

Minden szavaddal egyetértek. Én biztosan képtelen lennék a testemben fejlődő gyerek ellen fordulni… Felháborító, hogy vannak, akik azért lobbiznak, hogy egészen a szülésig lehessen abortuszt végezni, vagy akár a már megszületett baba is megölhető legyen… :( (Ha jól emlékszem, Dean írt erről egy rövid cikket). Nem is tudom, nevezhetők-e embernek az ilyenek… :(

A magyarországi abortuszszabályozás hatásai (1956-2012)

Szívszorító fotók abortált magzati maradványokról

Lenyűgöző fotók a megtermékenyítésről és a magzatról

 

 

trackback

S4BZ5W , [url=http://yeumhnwyckrb.com/]yeumhnwyckrb[/url], [link=http://mxzpmgrdyadv.com/]mxzpmgrdyadv[/link], http://qvgonbunqlub.com/

hgyi
Vendég
hgyi

nem vagyok abortuszellenes.  de azokat sem pártolom, akik  már a tizediken  vannak túl… de azokat sem, akik a női önrendelkezésre hivatkoznak. most tulajdonképpen nem is az abortusz ellenesség/támogatás kapcsán jutott eszembe újra, ami már akkor is, amikor nap-mint-nap láttam az hatalmas plakátot a villamosmegállóban.

figyelmemet ugyanis az alábbi két mondat ragadta meg: “Magyarországon évente több ezer gyermek lesz abortusz áldozata. Magyarországon másfélezren várnak örökbe fogadható gyermekre.”

Évente van 1.500 jelentkező örökbefogadó szülő/szülőpár? Jó. mondjuk, hogy évente 1.500an örökbefogadnak mondjuk 2.000 babát – bár ennyi ikerpár valószínűleg nics és két nem testvér egykorú bébit nem hiszem, hogy sokan bevállalnának. És a hányezerből? A többezer számomra 3-4-5.000-et jelent.

Ha örökbefogadnak évente 2.000 babát a többezerből, még mindig marad 1-2.000 állami gondozásba kerülő gyermek… Olyan jó lenne ez bárkinek is?

Szerintem nem kampányokra volna szükség, hanem felvilágosításra, felelősségre nevelésre, tanításra – nemcsak a szülőkre bízva, hanem az iskolában, szakemberekre bízva – mondjuk a János vitézen való több hónapos rágódás helyett.

És ennek semmi köze a patriarchátushoz, meg nőelnyomáshoz, meg félreértelmezett női önrendelkezési jogho, feministákhoz.

Tünde Kocsis
Olvasó

Egy gyilkosság is gyilkosság, nem csak a tíz… (nem vagyok abortuszellenes, de attól még a tény tény marad)
Akárhány kampány is futna, nem lennének tömeges örökbeadások, mert a nőknek nem éri meg. Az abortuszt megcsinálhatják titokban, soha nem derül ki, de egy kilenc hónapos terhességet hogyan tagad le? Mit mond, hova lett a megszületett gyerek? Mit mond a munkahelyen, mit mond a szüleinek…? Nagyon kevesen vállalnák be… szinte senki…. (és mint látjuk a kampány nyomán nem lett több elhagyott gyerek). De aki mégis megtenné, annak nagyon is hasznos ez a kampány: életet ment, reményt ad. Az a valódi választás, amikor legalább két opció van…
Ezen felül valóban a felvilágosítás a legfontosabb.

Deansdale
Admin

Ha már eljutottunk ehhez a témához… Szerintem a férfijogi csoportoknak nem kéne ebben a témában állást foglalni. Az abortusz sokkal inkább erkölcsi kérdés, mint jogi vagy technikai, és ezért sokkal ingoványosabb talaj. Ráadásul rengetegen vannak, akik megtapasztalták (vagy a környezetükben látták), hogy milyen az, ha a nő rákényszerül. Ezek az emberek jó okkal nem szimpatizálnak az abortuszellenesekkel.

A feminista szöveg a nők “önrendelkezéséről” idiótaság, nameg erkölcstelen és undorító, de az alaptéma ettől függetlenül “veszélyes”. Szép dolog a meg nem született életek védelme, de azért nem árt ha tudjuk, hogy a legtöbben akik vállalják az abortuszt, nem jókedvükben teszik.

Én amondó vagyok, hogy felvilágosítsunk, neveljünk, ésatöbbi, de emellett ne akarjuk törvényileg megnehezíteni az abortuszt. Inkább legyen rendezett és tiszta jogi háttere a dolognak, úgy legalább a probléma egy részétől megszabadulhatunk. Nameg biztosítsunk egyenlő jogokat a férfiaknak is, vagyis ha egy férfi nem kíván apává válni, legyen meg erre a lehetősége – legalább olyan formában, hogy ne kötelezzék gyerektartás fizetésére egy olyan gyerek miatt akit ő eleve nem akart a világra segíteni.

Csuzi Attila
Admin

“Veszélyes” – mondod, és tudom, hogy a diplomatikus, tisztességes állásfoglalás útjait keresed. Egyrészről az abortusz kérdése egy olyan erkölcsi “házi feladat”, amit egyetlen felelősséggel gondolkodó ember sem úszhat meg. Gondolkodni és beszélni róla azért is szükséges, hogy ezzel “felvilágosítsunk és neveljünk”. Másrészről az abortusz jogi kérdés is, hiszen a jog a közerkölcs törvényre emelése. Meggyőződésem szerint a férfijogi csoportoknak egyik fontos feladata lehet, hogy felhívják a feministák figyelmét, hogy az abortusz jog nem a nők önrendelkezéséhez kötődő jog, hanem egy társadalmi jog. A társadalom jelenleg a nők kezébe ad egy nagyon felelősségteljes döntési lehetőséget, hogy  végső, legrosszabb megoldásként esetleg élhessenek az abortusszal. A társadalom ugyanakkor fenntartja magának a jogot, hogy bármikor újraértelmezze és megváltoztassa az abortusz szabályozását. A társadalom ugyanakkor fenntartja magának azt a jogot is, hogy szükség esetén bármikor, bármilyen eszközzel, akár újra és újra felhívja az állampolgárok figyelmét az abortusz “legvégső szükséges rossz” voltára. Társadalmilag veszélyes játékot azok a feminista csoportok űznek, amelyek “női jogként” állítják be az abortusz jogot, és megpróbálják meggátolni, hogy a társadalom felvilágosíthasson, gondolkodhasson és szükség esetén új törvényeket alkothasson az abortuszról.

hgyi
Szerkesztő

Magyarországon 1956 óta engedélyezett beavatkozás az abortusz.

Voltak olyan évek, amikor évente kb. 200.000 terhességmegszakítást hajtottak végre. Mostanság jóval kevesebbet – 50.000 körül van a számuk.

Namost én alaposan alálőttem ennek a számnak a kis 3-4-5.000emmel. Így méginkább nem tudom elképzelni, hogy ki tudna eltartani 45-50.000 állami gondozott gyereket.

balin1
Vendég
balin1

hát szerintem a saját szüleiknek kellene fölnevelniük őket, mert rengeteg család van, ahol azért még elférne egy két gyerek, de persze a megfelelő védekezés is fontos. ma van egy olyan szemlélet nyomor sújtotta szép hazánkban, hogy megspórólják a gyógyszer, vagy a gummióvszer árát, aztán ha “baj” van, majd elvetetik, kit érdekel…

hgyi
Szerkesztő

1. dejó, hogy itt vagy! :o))

2. azt hiszem, több olyan eset van, amikor nincsenek szülők. mármint család. csak egy fiú van, meg egy lány, aki “úgy maradt” de eszük ágában sem volt családot alapítani. nem is szeretik egymást…  ők biztosan nem nevelnék fel.

vannak olyan esetek, amikor jó okuk van rá. pl. idősek, beteg az anya vagy az apa, még vagy már nem tudják a szülők bevállalni – az anyagiak miatt, egy másik gyerekük miatt, stb.

jó, legyünk optimisták. 25.000 nem kívánt gyermeket mégiscsak szeretettel fogadnak a szülei. de még mindig marad ugyanennyi gyermek évente, akiket az államnak – vagy kinek? – kellene eltartania.

Toplak Zoltán
Újságíró

Azok a gyerekek inkább állami gondozottak lennének, mint halottak. Az én adóforintjaimat nyugodtan költhetnék rájuk.

Deansdale
Admin

Részemről a probléma ezzel az egész kérdéssel az, hogy mindenki a MÁS családjába akar beleszólni. A saját gyerekére mindenkinek szuverén joga eldönteni, hogy mit szeretne vele kezdeni, de mások gyerekeihez vajmi kevés köze van. Nem értem a “filozófia” alapját, vagyis azt az alapgondolatot, hogy másoknak teszek kötelezővé vagy tilossá egy olyan dolgot, ami mindenkinek az életében az egyik legfontosabb és “legintimebb” döntés. Szerintem hadd döntse el mindenki magának, hogy mikor és mennyi gyereket akar. Nekem legalábbis eszembe sem jutna mások ilyen döntéseibe belekontárkodni.

Főleg úgy nem, hogy nem is biztos, hogy az illető saját hibájából következett be a “komplikáció”. Lehet lyukas gumi, rossz tabletta, vagy meghülyült hormonrendszer – és én ilyen hülyeségek miatt kényszerítsem szerencsétlent arra, hogy szüljön egy gyereket? Na ne vicceljünk már.

Ezt egyetlen módon lehetne megideologizálni: úgy, ha azt mondom, hogy soha senki ne szexeljen úgy, és olyan partnerrel, akivel ott és akkor ne lenne hajlandó egy közös gyereket felnevelni. Ez a 21. században teljesen abszurd álláspont. Ha elfogadjuk, hogy az emberek fogamzásgátlást használnak a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy ha a fogamzásgátlás csődöt mond, akkor ők továbbra sem akarják azt a gyereket, amit eleve nem akartak. Tehát ha létezik orvosi módszer arra, hogy ezeken az embereken segítsünk, akkor nincs okunk vagy jogunk azt megtagadni tőlük. Vagy azt mondjuk ezeknek az embereknek, hogy “Jin Csün Li az óvszergyárban figyelmetlen volt, ezért neked most sajnos fel kell nevelened egy gyereket?” Hm.

Toplak Zoltán
Újságíró

Hm. Tudod, Dean, én már írtam neked, hogy horvátországba akartak menekíteni az asszonykám elől. De akkor jött a nagyobbik gyerek. Tehát mi a gyerek miatt maradtunk együtt. Ha nem hinném, hogy vár az örök élet, ennek nem lenne semmi értelme.

“Ezt egyetlen módon lehetne megideologizálni: úgy, ha azt mondom, hogy soha senki ne szexeljen úgy, és olyan partnerrel, akivel ott és akkor ne lenne hajlandó egy közös gyereket felnevelni. Ez a 21. században teljesen abszurd álláspont.”

Az én vallásom pontosan ezt tanítja. No szex, csak házasságon belül. Egyébként nem tartottam meg. Szívom is a hosszú cicit.

Deansdale
Admin

Aha, és nekem eszem ágában sincs a te döntésedet bírálni, vagy hogy megpróbáljam a döntésed ellehetetleníteni, megváltoztatni. Csak azt nem értem, hogy mások miért nem értik meg azt, hogy semmi közük ahhoz, hogy MÁSOK mennyi gyereket vállalnak és mikor. Ha senki nem akarna a MÁS dolgába beleszólni, nem lenne vita.

Toplak Zoltán
Újságíró

Amit leírsz, az jó, de abortusznál már ott van az élő gyerek. Ha nem érdekel a kisfiam sorsa, és megyek Horvátba az asszony elől, akkor ma akár király párkapcsolatom lehetne, de nem élne Máté! Nagyon szeret engem, nagyon azonosul (már vannak is kompetencia problémái, mint nekem, meg az én apámnak is voltak. Igyekszem megoldani az enyémeket, hogy segíthessek neki megoldani Mátéit.)

Egyébként én sem szeretnék harmadik gyereket, kivéve, ha nem kérdez, és jön. Én a férfimozgalmat akarom csinálni, és harmadik gyereknél ezt fel kéne adni. Nem, nekem ez fontos. Pedig a kereszténység anagy családot nyomatja.

Tünde Kocsis
Olvasó

Mindenkinek szuverén joga, hogy mit kezd a gyerekével? Már hogy lenne az? A gyereke a tulajdona, a játékszere? Nyugodtan bántalmazhatja, meg is ölheti? A családon belüli erőszak nem magánügy.

Mindenki döntse el, hogy hány gyereket akar, de a meglévőkért vállaljon felelősséget.

Annak ellenére, hogy az abortusz gyilkosság (kivéve, ha az anya élete veszélyben van, vagy erőszak áldozata lett), úgy gondolom, hogy butaság lenne betiltani. A nők otthon kísérletezgetnének az elhajtással, vagy elmennének egy illegálisan működő helyre… a legrosszabb esetben megszületne a gyermek és születése után ölnék meg, vagy egész életében éreztetnék, hogy inkább halt volna meg… Inkább maradjon legális az abortusz.

Alter Ego
Szerkesztő

Az a probléma, hogy annak ellenére, hogy az esetek jó részében az abortusz, legfőképpen a tiltott abortusz, egy közönséges gyilkosság, ez nem fejeződik ki a törvényekben. Mindaddig, amíg ezt a fajta életellenes bűncselekményt már a megnevezésében is egy ködösítő paragrafus (“Magzatelhajtás”, pfff, mintha csak valaki bevenne egy vízhajtó tablettát.) mindössze vétségként fenyegeti, addig persze megtörténhet, hogy otthon “kísérleteznek a nők”. Ezzel együtt “vicces” az is, hogy míg a más magzatát elhajtó személy bűncselekményért felel, addig azt a nőt mentegeti a törvény, aki pont anyjaként felelne a magzatért. Ha egy erőszakos közösülést akár 15 évvel is fenyeget a büntetőjog (! ami azért bármilyen undorító is, de nem egy életellenes bűncselekmény),  akkor én pont ennyi időre vágnám rács mögé a magzatelhajtó nőket is! Egyből elmenne mindenkinek a kedve az otthoni kísérletezgetéstől! És még véletlen sem mentegetném a csecsemőgyilkosokat, holmi mondva csinált “szülés utáni depresszió és szociális körülmények” kezdetű mellébeszéléssel. – Talán mentegetődznöm sem kellene, de leszögezem: még véletlen sem a nők gyűlölete, hanem az élet szeretete mondatja ezt velem.

Magzatelhajtás a BTK-ban: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magzatelhajt%C3%A1s

Tünde Kocsis
Olvasó

Nincs annyi hely a börtönökben, meg aztán nem mindig a nő az értelmi szerző. Van, hogy a férj, anyós, anya kényszeríti az elvetetésre. Kitagadással, elhagyással fenyegetik. Mit tehet? Hibáztatható? Két megoldása marad: vagy öngyilkosságba menekül a lelki terror elől, vagy elvégezteti az abortuszt. Ilyenkor a nő is áldozat, és a bűn a kényszerítőket terheli.

hgyi
Vendég
hgyi

A lehetőség hiánya növeli az abortuszok számát?

“A születéstervezést támogató Center for Reproductive Rights vizsgálata szerint az évi 20 millió engedély nélkül végrehajtott magzatelhajtás többségét azokban az országokban végzik, amelyek szabályozása szigorúbban rendelkezik a nők reproduktív jogairól.”

Alter Ego
Szerkesztő

Nem növeli. A törvényi háttér hiánya csak az illegális abortuszok számát növeli. A népszaporulatot viszont növeli az abortusz tiltása. Egyesek szerint csak időlegesen, amíg kiépül az illegális abortusz igényeket kiszolgáló bűnszervezetek hálója. Szerintem inkább megtanulják a tisztességes fogamzásgátlást az emberek, azért nem nő a népszaporulat tovább.

Magyarországon ma szükségtelenül nagy az abortuszok száma. A terhességek több mint 40%-a végződik abortusszal. Az egy nőre eső abortuszok arányszáma 1,07.  Azért akad néhány európai ország ahol a miénknél pocsékabb a helyzet: Románia, Jugoszlávia, Oroszország, Ukrajna…

Egy kicsit még reklámozzák a hazai feministáink, hogy az abortusz egy egyszerű női jog, és akkor sikerül majd alulmúlnunk a legfejletlenebb államokat is.

A mostaninak körülbelül a negyedére, ötödére (!!!) csökkenhetnének ezek a mutatók, ahogyan Belgium, Spanyolország, Írország példái mutatják. Ajánlott szakirodalom: A Tárki Társadalomkutatási Intézet által közölt jelentés

Mindezek miatt is súlyosan felelőtlen dolog egy abortusz ellenes kampányt meghiúsítani.

hgyi
Vendég
hgyi

őőő… abban a cikkben is arról van szó, hogy az engedély nélküli abortuszok számát növeli…

khm… írhattál volna Szovjetuniót, ha már Jugoszláviát hoztad példának. :o)))

az utolsó, hangsúlyozott  mondatodat nem értem.

Alter Ego
Szerkesztő

Ha az általad idézett cikk is azt mondja, hogy az engedély nélküli abortuszok számát növeli és nem az abortuszokét általában, akkor miért az a linked címe, hogy “A lehetőség hiánya növeli az abortuszok számát?” Mert ez ugye, nem ugyanaz. Ez a te csúsztatásod vagy ők alkották? :DD
(Egyébként pont a címe miatt sem olvastam el :)

Azért Jugoszláviát és Oroszországot írtam, mert pontosan másoltam a Women, Society and Abortion Worldwide 1999-ben készült statisztikájának adatsorait. Az általam hivatkozott Tárki dolgozat legvégén fogod megtalálni.

A hangsúlyozott mondatommal azt szerettem volna mondani, hogy a hazai feministáinknak hathatós munkával sikerült elérni, hogy az utolsó abortuszellenes kampányunk mind erkölcsi, mind technikai értelemben megkérdőjeleződjön. Nyilvánvalóan az abortusz ellenes kampány hatását lehetetlenítették ezzel el. Márpedig ez nem lehetne a nők védelmével foglalkozók célja, hiszen az abortusz egy egészségügyileg veszélyes, erkölcsileg megkérdőjelezhető beavatkozás.

hgyi
Vendég
hgyi

értem.

a linkeknél ctrl-c-t használok. az idézeteknél is – ezeket idézőjelbe szoktam tenni.

a hazai feministák nem abortuszellenesek. a nők önrendelkezési jogait akarják azzal védeni, hogy hadd döntse már el önmaga, hogy meg kívánja-e tartani nemkívánt magzatát, vagy sem.

közben leesett, hogy te nyilván abortuszellenes vagy.

Alter Ego
Szerkesztő

Szerintem azzal nagyon sokan egyetértenek, hogy az abortusz nem a nők önrendelkezési joga, tehát nem csak a nők szempontjai számítanak ebben a kérdésben. Mivel a magzat két ivarsejt egyesüléséből jön létre,  ezért sem lehet kizárólag “a nő magzata”.

Közben leesett, hogy te nyilván abortuszellenes vagy. ” – Közben leesett, hogy Te nyilván feminista vagy.  :DD

(Csak vicceltem. :D Azt akartam mondani, hogy szerintem csak pont annyira vagyok abortusz ellenes, amennyire Te feminista.  :)

Deansdale
Admin

Azt hiszem ezért mondtam én, hogy ez egy erkölcsileg túlfűtött téma. Nehéz az embernek higgadtan beszélni róla még azokkal is akik egyetértenek vele. Épp ezért szerintem nem kéne túlerőltetni, még a végén fölöslegesen megsértődtök egymásra :P

Alter Ego
Szerkesztő

“A VITA az érvek ütköztetése, célja a vitapartnerétől eltérő vélemény igazolása, a partner meggyőzése.” – Szerintem egyikünk sem keverné össze soha a vitát a veszekedéssel. Én remélem, hogy nem lehet ebből sértődés. :)

Toplak Zoltán
Újságíró

Egyetértek.

mdmselle
Újságíró

Még ehhez az egyhez hozzászólok, aztán eldugulok végre.

Több okból is ellenzem az abortuszt, de momentán az az ok dübörög a fejemben a legerőteljesebben, hogy Magyarország most még ott tart, hogy 12. hétig simán elvetetheti a gyereket egy nő, a 18. hétig (asszem) pedig akkor ha a gyereknek genetikai betegsége van stb., de nem tudom, hogy mi lesz később! A napokban láttunk ugyanis egy riportfilmben, hogy itt Franciaországban ez teljesen másképp van, a 12. hétig is gyakorlatilag okolás nélkül elvetetheti, később viszont csak akkor, ha genetikai vagy más felsorolt betegsége van a babának, ez a “később” viszont nincs korlátozva, a terhesség teljes időtartamára vonatkozik. Tehát akár a 30. hét után is megszakíttathatja a terhességet, ha úgy kívánja. Az is benne van a törvényben, hogy abban az esetben, hogy ha a megszakítás előtt megindul a szülés, akkor meg kell tartania, tehát akár a kiírt szülési dátum előtt egy nappal is dönthet úgy, hogy megöli a gyereket. Mert ez már tényleg szó szerint gyilkosság, ezt nem lehet szépíteni, hogy ember-e már vagy nem ember. Ha kiderül egy genetikai betegség, vagy más a felsoroltak közül, akkor az orvosnak opcióként fel kell ajánlania az anyának a megszakítás lehetőségét.

A riportban be is mutattak egy házaspárt, a nő már a 32. hétben volt, a babának pedig nem volt karja, és komolyan gondolkoztak azon, hogy megszakítják a terhességet, mert ilyen csonka-bonkán nem sok esélye lesz a normális életre. Nem volt benne a riportfilmben, hogy végülis hogy döntöttek, de engem már az elborzaszt, hogy ennek felmerült a lehetősége egyáltalán! Jó hogy nem már bedobják a babát egy szakadékba, hadd falják fel a farkasok!
A francia wiki szócikk azt is leírja, hogy hogyan végzik el a gyilkosságot, még a méhben halálos adag mérget fecskendeznek a gyermek vérébe, vagy egyenesen a szívébe, káliumot pl vagy morfiumot, és amikor már biztosan meghalt, akkor megindítják a szülést.

Hát szóval van még hova süllyedni abortusz-ügyben, és félek, hogy Magyarország is eddig jut majd egyszer.

Deansdale
Admin

(Nem kell eldugulni, örülünk a kommenteknek.)

don Fefinho
Újságíró

Embert ölni bűn. Öregeket, kiskorúakat méginkább. Lányokat, kislányokat egyeneses szentségsértés, családon belül meg aztán főleg.
Kiéve magzatot az anyja. Az legyen alapjog.

Borisz
Újságíró

Bocsánat, de az abortusz nem egy elválasztható, külön dolog, nem lehet függetleníteni az előzményeitől meg a következményeitől. Én legalábbis máshogy rajzolnám körbe. Mondjuk úgy, hogy a férfi számára érzelmileg lehetetlen csak akkor szexelni, amikor gyereket akar, és technikailag lehetetlen 100%-ig biztosítani a védekezést. A nem kívánt gyerek viszont iszonyú következményeket ró a férfira is (a törvények miatt), és igazságtalan, ha egyoldalúan a nő dönthet arról, hogy majdnem két évtizeden keresztül hová megy a férfi keresete. Mindez persze akkor van így, ha felelősségteljesen, legjobb szándéka szerint járt el a férfi, tehát ha minden tőle telhetőt megtett, hogy ne legyen gyerek. Méltánytalan büntetés arra “ítélni” mondjuk egy 18 éves srácot, hogy 36 éves koráig tönkre legyen téve az élete. (Nem azt mondtam, hogy ez az egyetlen szempont, de ez is egy, méghozzá fontos.) Tehát vagy a nő dönt a testével kapcsolatos mindenről, és akkor vállalja a következményeket, vagy ketten döntenek, és ketten vállalják. Ez nem egy nemi erőszak, mindketten tisztában voltak a kockázatokkal, úgyhogy ne egyoldalizáljuk el. Ja, és nem mellékes ugye, hogy MINDKETTEJÜK anyaga benne van a gyerekben, a nő tehát nem “csak a saját testéről” dönt. Hamár.

Bazinga
Újságíró
“a kormány e téren Lengyelországot tekinti követendő példának, ahol Európa egyik legszigorúbb szabályozása van életben” – fogalmazza meg a politikai realitásokat Spronz Júlia, a Patent Egyesület vezető jogásza. „Ezzel a kormány szembe helyezkedik a magyar lakosság 71%-ának akaratával, akik nem akarják a jelenlegi szabályozás szigorítását.
Figyeljétek az érvelést-a többség akarata szent, a kormány nem mehet szembe ezzel. Figyeljétek ezt: “A Medián 2007. júliusában végzett felmérése szerint a lakosság 30%-a támogatja az azonos nemű párok házasságát “(wikipédia) Vagyis a 70 százalék ellenzi, ugyanaz az arány,mint feljebb. És akkor a Patent 2007-es cikkében ezt írja : “Elfogadhatatlan, hogy a kormány fenn kívánja tartani a leszbikus és meleg házasságok tilalmát
No comment.
don Fefinho
Újságíró

Sztálin elvtárs megválasztása jutott most erről eszembe.

Pash Cutter
Újságíró

Jó név az abortuszra: SZTÁLIN-MÓDSZER!

Végül is ennek az egyszerre modern és primitív eljárásnak van akkora népszerűsége a nyugati civilizációban, mint akkoriban a sztálinizmusnak.

daphne
Olvasó
daphne

Az, hogy 30% támogat valamit, nem jelenti, hogy a maradék mind ellenzi. Lehet, hogy 60%-nak mindegy, 5% nem akar válaszolni és 5 % ellenzi. Vagy bármilyen más arányban. Ezzel most nem a melegek házasságát akarom támogatni, csak úgy mondom.

Bazinga
Újságíró

Logikailag teljesen igazad van, de gyakorlatilag ez olyan téma-szerintem-amiben a vélemények elég határozottak. Emberre is szokták mondani, hogy vagy nagyon szeretni vagy nagyon utálni lehet, itt is ez a helyzet úgy gondolom, a közömbösség nem jellemzője ennek a témának. Az arányokra visszatérve 5% ellenzés helyett én 5% közömbösséget gondolok, de te is írtad, hogy “bármilyen más arányban”, remélem nem fogunk ezen összeveszni :)

daphne
Olvasó
daphne

Ez csak példa volt. Amíg nem tudjuk, mit mondott a maradék 70%, nem lehet azzal érvelni, hogy a többség ellenzi, ez szerintem fontos, ha feministákkal kell vitatkozni.

Bazinga
Újságíró

“A számos védekezési módszer ellenére a megkérdezett magyar nők 14%-ának volt már abortusza, a nem védett együttlét vagy a védekezési módszer alkalmazása során felmerülő hiba miatt.”

http://www.betegvagyok.hu/cikkek/nemzetkozi-kutatas-a-nok-szexualis-szokasairol-a-valasztott-vedekezesi-modszerekrol