Hónapok óta zajlott a küzdelem a Facebook valamint amerikai és angol feministák között egy Facebook-on létrehozott, tréfálkozó oldal miatt. Az oldal hosszú cime maga is egy vicc; “You know shes playing hard to get when your chasing her down an alleyway“, amelyet magyarra úgy fordíthatunk, hogy “Tudod, hogy csak kéreti magát a nő, amikor levadászod egy sikátorban“. Az oldalt hétköznapi fiatalok hozták létre és feminista, nővédő szervezetek által készített kampány anyagokat osztottak meg ott egymással. Nem tévedés! A képek leginkább nemi erőszak elleni feminista plakátok, grafikák voltak! Olyan jelszavakkal, mint “Egy valódi férfi soha nem követne el nemi erőszakot!” Néhol elvétve akadt köztük egy-két amatőr vagy profi karikatúra, melyek erőszak ellenes feminista jelmondatokkal ironizáltak. Például: “No means NO! – A nem az NEM!” – kiabálja a képregény figuraként megrajzolt nő, és revolverrel a kezében földre teríti az ijedt arcú férfit. Egy ifjú hölgy pedig saját kezűleg készített rajzát osztotta meg, amelyen ábrázolta a feminista, nővédő szervezetek tanítását, miszerint a nemi erőszakoló legtöbbször nem egy rossz arcú idegen, hanem a nő férje vagy partnere. A rajz egyik oldalán egy unszimpatikus, nagydarab férfit láthatunk, a másik oldalon a szemüveges, kissé vézna udvarlót, virággal és bonbonnal a kezében. Azt hiszem ebben a szövegkörnyezetben az egyébként is csapni való feminista plakátok leginkább önmaguk karikatúrájaként hatottak. Nos, körülbelül erről szólt ez a “rémes” oldal. Néhány butácska, gyermeteg vicc. De valamiért emberek széles tömegei szimpatizáltak ezzel a tartalommal, hamarosan több tízezrek lájkolták. Talán lassan mindenkinek elege van a feminsták család és társadalom züllesztő hadoválásából?
Úgy tűnik még feministák is látogatták az oldalt, mert hamarosan két feminista szervezet tiltakozó levélben fordult a Facebook-hoz, követelve a szerintük sértő tartalom cenzúrázását. Hitük szerint a nemi erőszakkal nem lehet semmilyen módon sem viccelni. A Facebook annak rendje és módja szerint szakembereivel megvizsgáltatta az oldal tartalmát, hogy az sért-e bármely jogszabályt, vagy a Facebook saját szabályzatát, amely egyébként tiltja a felhasználók számára bármilyen erőszakos, pornográf, illetve akár gyűlöletbeszéd miatt sértőnek minősíthető tartalom megjelenítését. A vizsgálat végén közölték a feminista panaszosokkal, hogy nem találtak a szabályzatnak ellentmondó részleteket, tehát megalapozottság hiányában nem áll módjukban korlátozni a felhasználók szólásszabadságát. Nem tehetik ezt még abban az esetben sem, ha esetleg akadnak olyan felhasználók, akiknek ízlésvilágát sértik a megjelentetett vélemények. Ugyanezt megpróbálták egyszerűbb nyelvezettel is megértetni az értetlenekkel: “Ha a helyi kocsmában elmesélsz egy vaskos viccet, attól még nem fognak kihajítani, ugyanígy nem fognak kidobni a Facebook-ról sem.” A kipattant vita hatására közben még többen lettek kíváncsiak az elhíresült oldalra, és persze lájkoltak is rendületlenül a nagy virtuális közösség tagjai. Így hát hipp-hopp jócskán kétszázezer fölé szökött a rajongók száma. A kitaláló illedelmesen meg is köszönte ezt a feministáknak, mondván; nélkülük soha ekkora népszerűségre nem tehettek volna szert. Egyúttal azt is elmondta, hogy ők soha nem kívántak semmiféle propagandát csinálni a nemi erőszaknak, nem is tettek ilyet, erre soha senkit nem is biztattak, az oldal csak egy baráti kör viccelődéseként indult és az is maradt… Ha nem feministákról lenne szó, akkor itt lenne a történet vége. De nem…
Feministáink nem adják ilyen könnyen a dolgot, merthogy tetten érték a patriarchális társadalom “nemi erőszak kultúráját“, íme itt burjánzik mindannyiunk orra előtt a Facebook-on. Petíciót alkottak, aláírást gyűjtöttek. Sőt, ha már tisztességes eszközökkel nem érhető el, hogy mindenki vigyázzban állva egyetértsen velük, ha bárkinek is ellenkező véleménye volna, akkor bizony ők a tisztességtelen módszerektől sem riadnak vissza. Serény levélírásba kezdtek rögvest, megkeresték a Facebook összes jelentősebb hirdetőjét, nem kisebb neveket, mint a Royal Bank, American Express, Sony, BlackBerry, Future Shop, és mellettük még sokakat, és kérték (vagy követelték?), hogy hirdetéseiket vonják vissza a Facebook-ról. Az eredményt sejthetjük, hiszen melyik vállalat kívánná magának, hogy egy ilyen feminista jelszavakkal megtűzdelt sárdobálásban bemocskolják a nevét. Így hát – véleményem szerint pusztán a lélektani zsarolásnak engedve – a cégek kérték a Facebook-ot, hogy hirdetéseik a vitatott oldalon ne szerepeljenek. Amikor a Facebook közölte, hogy rendszerprogramjaik nincsenek felkészítve arra, hogy a hirdetés megjelenítésből egyes aloldalakat kitiltsanak, a cégek egy része a vita lezártáig teljes reklám megrendelését visszavonta. Sajnos úgy tűnik, hogy a hülyeség áradat megállításában ezek után több szerepet már nem vállalhatott magára a Facebook sem; a közelmúltban eltávolították a vita tárgyát képező oldalt. A feministák most örömünnepet ülnek, merthogy ők ennek a kampánynak a jelmondatában már előre megmondták: “Az erőszak nem vicc!” Azt hiszem sikerült még szemléltetniük is; mert bizony sokaknak egyáltalán nincs kedve nevetni rajta, hogy hogyan erőszakolták meg a vélemény nyilvánítás szabadságát.
Ennek a sztorinak eddig csak az elejét ismertem, a végét még nem… de nyugodtan fogadhattam volna rá, hogy a feministák hozzák a tetű agresszív formájukat és megfojtanak mindent ami nem tetszik nekik.
Furcsa ez, hogy a 20-21. század politikai mozgalmai szinte kivétel nélkül azon tesznek erőszakot, amit a leginkább hirdetnek. A feministák mindenért harcolnak csak az egyenjogúságért nem, a “liberálisok” tűzzel-vassal irtják a (szólás- és bármilyen egyéb) szabadságot, ésatöbbi. Talán csak a kapitalizmus “őszinte”, az megalkuvások nélkül a kapitalistákért van :)
Nekem erről az egészről a Rém rendes család jutott eszembe, ott könyvelhettek el ilyen kétes értékű sikereket a feministák. Csak ott vicces volt.
A pszichológusok fel szokták hívni rá a figyelmet, hogy a gyerekeknek nincs humorérzéke. Ezért lehet ismerős szinte mindenkinek az a jelenet, amikor egy kis srác értetlen, tanácstalan arccal néz a tréfálkozó felnőtt ismerősre, az anyuka meg igyekszik a segítségére sietni: “Csak viccel a bácsi!” – Erre lenne szükség infantilis lelkivilágú feministáinknál is… – És tényleg! Ha jók az értesüléseim, akkor egy olyan megoldáson gondolkodnak a Facebook szakemberei, hogy ezután mindenki köteles lesz felcímkézni az ironikus tartalmakat, hogy nehogy valakinek kétségei támadjanak, hogy “Csak viccel a bácsi!” – Unásig ismerjük az amerikai bölcsességet: Cimke a mikrohullámú sütőn, hogy ne tegyél bele macskát vagy más élő állatot szárítani, címke a forró almás pite zacskóján, hogy nehogy valaki megégesse a nyelvét, és nehogy már megint valaki a bíróságra szaladgáljon kártérítésért. Mert ugye mindig akad egy-két hülye, vagy magát hazug módon hülyének tettető ember, aki megpróbál jogtalan előnyökhöz jutni. Azt gyanítom, hogy ebben az esetben is csak adják a hülyét a feminista szervezetek. Ami egyébként rossz hír; mert ugye, a butaságnál csak a rosszindulat veszélyesebb. Az ostoba rosszindulat lehetőségére meg gondolni sem merek, mert az már a végső horror.
nekem pedig az jutott eszembe erről a cikkről, hogy sajnos ez egy elég (köz:)veszélyes banda. ha mindenhol ennyire “megijednek” tőlük, akkor sajnos komolyabb dolgokban is borsot törhetnek az orrunk alá … attól viszont ments meg uram minket
Nem tudom konkrétan mire gondolsz, de már régen borsot törtek az egész társadalom orra alá. A hirdető cégek pedig nyilván attól “féltek”, vagyis azt a lehetőséget igyekeztek elkerülni, hogy a feministák felemlegessék a nevüket a sajtóban, mondjuk abban a formában, hogy “XY nagyvállalat nem vonja vissza reklámjait a Facebookon működő, nemi erőszakkal gúnyolódó lapról. A cég pénzével akarja támogatja a nemi erőszak kultúrát?“. Hiába lenne hazugság egy ilyen állítás, látható, hogy mennyit sikerült a Facebooknak is ártani az igaztalan vádakkal. Nyilván nem fog dollár milliókat érni senkinek egy kis közösség viccelődő oldalát meghagyni, még akkor sem, ha a cég vezetése erőteljesen és példaértékűen elkötelezett a szólás és sajtószabadság mellett. Ez a fajta lélektani zsarolás adja a feminizmus erejét. Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy az egész nem a nők védelméről szól, hanem az ügy nevében megszerezhető pénzről és hatalomról. A feminizmusnak újra és újra szüksége van ilyen “ügyekre”, ami legitimálja a működésüket, mert hogyan menne tovább a biznisz, ha kiderülne, hogy nincs “patriarchális elnyomás”, nincs “nemi erőszak kultúra”? Ha pedig nincs “ügy”, akkor generálni kell abból, amire legalább ráfogható… És néhány szerencsétlen sorsú, vagy éppen feltűnési viszketeg nő is midig akad, akit előtérbe lehet taszigálni, mint áldozatot. A gyengék, elesettek, bántalmazottak nevében felszólalni mindig is sikeres politikai demagógia volt. A nagyobb lapok pedig sokszor gondolkodás nélkül, egységesen továbbközlik mindazt, amit az óvatosan fogalmazó hírügynökségek készen tálalnak számukra. A Férfihang.hu-nak az lehet a szerepe, hogy gondolkodó, tisztességes újságírással elejét vegye a téveszmék terjedésének. Már ha sikerül kicsit jelentősebb tényezővé válnia. :) Ebben az országban még talán van esélye az igazságnak.
erre gondoltam :)
[…] a Facebook üzemeltetője saját elveinek is ellentmondva végül cenzúrázta az oldalt. (cikk: Facebook -Cenzúrázva!) Ez a fertő viszont hónapok óta éli virulens életét a Google Blogspot szolgáltatása alatt; […]
[…] hogy mindenáron kötelező modellt akarnak állítani mások ízlésvilágának. Emlékezzünk a Facebook közösségi oldal elleni gusztustalan feminista hadjáratra, amelyben végül gazdasági zsarolással sikerült elérniük a feminista cenzor-terroristáknak, […]