Toplak Zoltán

Új utakon minden nap

A feleségem is, és én is kint dolgozunk, Ausztriában. Két fiúnk van, kicsi mind a kettő. Van, hogy hárman vagyunk itthon: a két fiam és én. Egyedül kell döntenem: engedjem, hogy a konyhapultra felállva vizsgálja a szekrény tartalmát a kisebbik? Mi van, ha az idősebbik gyógyszeréből akar magának? Ha érvekkel nem lehet hatni rá? Mennyit lehet, esetleg kell engedni, és hol kell meghúzni a határt? Hogyan kell egy dac-korszakos kicsit fogmosásra bírni? Hogyan tegyek igazságot, amikor ha az egyik kérésének engedek, a másik érzi magát háttérbe szorítva, ha a másiknak, akkor fordítva.
S nem csak ezek a mindennapi döntéshelyzetek vannak. Nem nagyon ismerek hozzánk hasonlóan szétszabdalt idejű családot, ahol minden együtt töltött nap nagy kincs, hiszen én fél hónapokat, feleségem pedig össze-vissza van távol. Folyamatosan ébernek kell lenni, hogy a gyerekek hogyan viselkednek, hogyan tanul az idősebb, milyenek itthon, illetve a suliban, és az óvodában. Nem sérülnek attól, hogy sokkal kevesebb időt tudnak velünk, a szüleikkel lenni? (Bár az itthon műszakozó szülők és gyerekeik sincsenek rózsás helyzetben. Ugyan nap mint nap találkoznak, de sokszor csak pár órára, hullafáradtan.)
Szóval ébernek kell lennünk, és amikor nem dolgozunk, nagyon érezzük, hogy akkor első a család. Egyelőre működünk, a távoli jövő azonban még homályos. Tartható – e ez így, vagy lépni kell; átgondolni, és változtatni?

0 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 5 0 olvasó átlagosan 0,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Toplak Zoltán

Toplak Zoltán
Lassan negyvenes, kétgyermekes apuka vagyok. Nagyon fontos nekem a férfimozgalmi tevékenység és a keresztény hit. Egy férfiközösség szervezője vagyok, igyekszünk megélni és kivinni a világba egészséges férfiszellemet. Személyes tapasztalatom az, hogy ez sok küzdelemmel és mély fájdalommal jár. De a végeredmény magáért beszél - megéri. ;-)

62
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
15 Egyéni hozzászólás
47 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
11 Hozzászólások szerzői
MaestrohgyiDeansdalethehermitZoli Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
balin1
Vendég
balin1

most hogyan? ti kint vagytok, a gyerekek meg itthon, vagy ők is veletek vannak ott?  :)

hgyi
Vendég
hgyi

nem. :o) a szülők nem egyszerre dolgoznak kint, a gyerekek viszont mindig itthon vannak.

balin1
Vendég
balin1

na azért, csak olyan szöveges feladat ízű ez az egész. és én még mindig nem tudom, hogy hogyan van ez. de különben tényleg jobb a gyerekeket is megkérdezni mindenről. :)

hgyi
Vendég
hgyi

Kérdezzétek meg a gyerekeket! :o)

rever
Vendég
rever

A gyerekek rugalmasak. Minden további nélkül hozzászoknak. Különben is, az egyik szülőjük folyamatosan jelen van. Jobb mint általában, óvoda bölcsöde, aztán vagy látják a szülőket vagy sem.

A párkapcsolati részét hogy játszátok le, az egy más ügy.

Vasgerinc
Vendég
Vasgerinc

Az gáz, ha ilyen szétszórtan találkoztok, de a gyerekeket nem kell porcelánként kezelni. Értem én, hogy manapság nagy a marketingje a gyermek lelkivilágának, de hozzá kell szoknia, és fel kell tudnia dolgozni, ha nincs mindig a világ középpontjában.

Nekem az a véleményem, hogy az én korosztályomat is már túlzottan szabadjára (gyengén) nevelték, és kényelmesen nőttünk fel, nem tanultuk meg időben, hogy nehéz lesz és nem mindenki a mi kívánságunkat fogja lesni. Én mindenképp úgy akarom nevelni a gyerekeimet, hogy bár boldogok legyenek, de azért fel legyenek készítve az élet nehézségeire, legyenek kemények, akár fiú, akár lány.

Szüleink és nagyszüleink sokkal keményebb környezetben nőttek fel (annál is, mint amire én gondolok), mégis boldog gyermekkoruk volt és nagyon hasznos tagjai lettek a társadalomnak.

Zoli
Vendég

Vasgerinc úgy érzem, igazad van. De én szeretem tutujgatni a gyerekeimet. Persze nem véletlenül jár a nagyobbik karatéra, és majd fog a kisebb is. (Meg járok én is.) Sajnos nálunk apuka (én) is folyamatosan keresi (keresem) önmagát (önmagam), és így kérdéses, mit is adjon (adjak) át a fiaimnak? A mai társadalom, a média, a kereseti viszonyok belekényszerítettek ilyen emancipált viszonyba. A feleségem abszolút emancipált, a keresetem sok férfitársamhoz hasonlóan nem elég a családnak, a munka miatt a feleségem van, hogy egy hétig (vagy kettőig) sincs itthon. De amúgy is inkább vonzódok hagyományosan női szerepekhez, valahogy ebben jobb vagyok. (Bár ha vezetőnek neveznének ki valahova, biztos nem dobnám el magamtól a lehetőséget azonnal.)

Igen, a korábbi nemzedékek még tudták mi a munka, az áldozatvállalás, a felelősség. Én is sokkal puhányabb vagyok, mint a felmenőim.

Vasgerinc
Vendég
Vasgerinc

Értem, hogy szereted tutujgatni a gyerekeket, de nem szabad önzőnek lenni, azzal is törődni kell, hogy nekik majd később jó legyen. Az csak majomszeretet, ha az ember a gyerekének mindent megenged és megad, a gyereket nevelni kell! Az életre.

Deansdale
Admin

Vigyázz mert ez az álláspont már most sem igazán polkorrekt és hamarosan be is tilthatják :D

Egyébként 100% igazad van. Én azt látom a világban, hogy manapság a szülők nem nevelik, csak kiszolgálják a gyerekeket, a szó legrosszabb értelmében. A seggét is kitörlik, és ha a gyerek válaszul azt mondja a szülőnek hogy “a k*rva anyád” akkor a szülő csak impotensen néz és köpni-nyelni nem tud – de nem fegyelmez, nem vág nyakon, nem nevel, mert fogalma sincs hogyan kéne. A mai gyerekek egy része teljesen szét van esve agyilag, és a legalapvetőbb társadalmi vagy családi együttélési normákat sem hajlandó betartani. Minek is tartaná, ha senki nem követeli meg tőle? Nameg a tévében is ezt látta, hiszen manapság Virsliszáj meg Farokarc a példakép a falóvilágból, meg a Hannah Montana is filléres ribanccá változott, manapság ez a trendi.

És ezekből a gyerekekből milyen emberek lesznek? Jobb nem belegondolni.

Lehet, hogy “kissé” radikális a véleményem, de sajnos tapasztalatokon alapul :\

Vasgerinc
Vendég
Vasgerinc

Így van, bár azért reményt kelt, hogy látok sok ellenpéldát, tudatos nevelést, csak sajnos ez az értelmes (értelmiségi?) kisebbség.

Zoli
Vendég

Egyetértek veletek, kell a fegyelmezés, kell a munkára nevelés is. De óvatosan a pofonokkal, mert ránk hívhatják a rendőröket. A szomszédasszonyom már megtette velem, mikor a feleségem a beltéri ajtók összes kulcsait el kezdte összeszedni nagy anyázások közepette, hogy én őt ne zavarjam a szobában, mely kettőnkké lenne, de kitúrt onnan (persze én is egy hülye vagyok, hogy ezt velem meg lehet tenni, és nem is véletlenül vagyok válságban a saját férfiasságom miatt). Gondoltam ezt már mégse hagyom, és egy kulcsot elkezdtem visszavenni a kezéből. Nagy sivalkodás, két gyerek bőg, ijedt, és két percen belül ott voltak a rendőrök. Mondták még egy ilyen, és három napra eltiltanak a családomtól, pénzbüntetés, és azt hiszem, egy nap zárka. Az utolsóban nem vagyok egészen biztos. Kapásból a férfi a hunyó, ha CSBE van. Rendőr ismerős mesélte, hogy néha a férfiak szinte megkönnyebbülnek, hogy elviszik őket otthonról.

Nem tudom, milyen lesz a fiaim jövője, de próbálom ezt az egészet imával, és szertetettel megélni, az önsajnálatot, és a mások sajnálatát elkerülve. A fiaimmal jó kapcsolatot fenntartva, bár a nagyobbik nagyon hajazik rám, biztos lesznek kompetencia problémái. De nem akarom bűnbaknak beállítani a feleségem, mint azt fordított esetben a feministák teszik. (Mert azt hiszem, simán kimerítem a bántalmazott férfi kategóriát.) Ő ilyen, ez van a zsigereiben, talán az apja bántotta, vagy hanyagolta. Lehet szeretni, csak időnként töményen kell nyelni mellette, de erre pont az egyházam tanít meg jól.

Deansdale
Admin

Hát, szomorúan írom de nagyon mély szakadékból indulsz hegyet mászni. Ezzel önmagában nem lenne sok baj, mert a kihívásokat akár még élvezhetné is az ember, de sajnos az ilyen kapcsolatok nagyon instabilak. Akár úgy is mondhatnám, a fejed felett ott lóg a válás damoklész-kardja :\

Az ilyen nők mellett szokták a férfiak elkövetni azt a hibát, hogy igyekszenek a kedvében járni és megnyugtatni, de ettől ezek a típusú nők általában csak még vadabbak lesznek.

Nem irigyellek. Nekem is voltak hasonló kapcsolataim, de szerencsére ép bőrrel sikerült kimenekülnöm és a mai eszemmel már nem mennék bele ilyenbe.

A helyedben azt csinálnám – nem akarok okoskodni, de ki tudja, hátha érdekel téged a véleményem :) -, hogy elkezdenék a nők ösztöneiről tanulni. Elolvasnék minden anyagot amire rá tudom tenni a kezem (és ami nem feminista ostobaság). Kár, hogy ausztriában dolgozol, mert úgy érzem ez azt jelenti, hogy nem tudsz angolul :) Pedig angolul tudnék anyagot adni bőven. Michelle Langley-től a “női hűtlenség” c. könyv most talán az életedet menthetné meg… Bár lehet hogy németül kiadták már, magyarul szerintem még tuti nem.

Zoli
Vendég

Hát a maival én sem. Egyébként a kapcsolatunk bizonyos pontján, mikor még se gyerek, se házasság nem volt, egy ismerős terapeuta (szintén hívő) ki akart menekíteni Horvátországba. Egy imádságos férfiközösségben éltem volna egy-másfél évet, aztán hazajöttem volna. Senki se tudta volna hol vagyok, csak havonta egy telefon a szüleimnek, hogy minden oké. Már el is szántam magam a lépésre, hogy oké, mindent felrúgok, aztán szó nélkül tűnés, mikor kiderült, hogy jön a nagyobbik fiam. Ez az egészet átfordította. Most is egyedül ülök a gép előtt. A feleségem megjött szülőiről, miközben a kisebbik fiam benn bőgött a szobájában, mert hülyézett és csapkodott engem. Hiába szóltam rá, nem hagyta abba. Nem ütöttem meg, bezártam a szobájába. Úgyhogy végighallgathattam, ahogy szokás szerint lebarmoz a drágám a gyerekek előtt, majd elvitte őket nélkülem sétálni. Szembefordít minket teljesen, pontosabban a gyerekeket velem. Szeret mind a kettő, de a tisztelettel néha gondok vannak, és gyanítom, az idő múlásával ez csak romlani fog, mivel a kicsikém morzsáját sem tűri, ha fegyelmezni akarok. Bezzeg ha ő teszi! Leüvölti a hajat a gyerekről, és dühösen rángatja őket.

Mindegy. Sokat álmodtam róla, hogy miért kell ezt megélnem, tömören annyi, hogy lelkem bizonyos részében az ördög (önzés, túlzott kéjvágy, basáskodhatnék, stb.) az úr, és ez az út tisztít meg. Láttam, mi a terv velem, és a végeredmény szép. De még jó ideig a szakadék alja a lakóhelyem. Igazán szembe sem szállhatok az asszonnyal, mert gátlástalan, és simán belemegy verekedésbe, ahol a kést is előrántaná (a gyerekek szeme láttára). Már fenyegetett meg, hogy megöl. Persze lehet, hogy csak blöfföl, de hihetően teszi, az biztos.

thehermit
Vendég
thehermit

Zoli, ez amit leírtál ez nem vicces. Próbáld meg valahogy megörökíteni az asszony gátlástalan megnyilvánulásait (diktafon, telefon, ilyesmi), és ha elég bizonyítékod van, akkor lépj. Ha hagyod, a párod tönkreteszi a gyerekeidet is.

thehermit
Vendég
thehermit

Mindezt úgy írom, hogy volt hasonlóban részem, bár az azért ennyire nem volt durva (csak sokáig tartott).

balin1
Újságíró

mi mindenre nem jók az egyházak!  :)

Destiny
Vendég
Destiny

Zoli, őszintén kitartást kívánok neked.  Szerintem, itt lélekben mindannyian veled vagyunk.

infiniium
Olvasó
infiniium

“De nem akarom bűnbaknak beállítani a feleségem, mint azt fordított esetben a feministák teszik. (Mert azt hiszem, simán kimerítem a bántalmazott férfi kategóriát.) Ő ilyen, ez van a zsigereiben, talán az apja bántotta, vagy hanyagolta. Lehet szeretni, csak időnként töményen kell nyelni mellette, de erre pont az egyházam tanít meg jól.”

Ne próbáld kimosdatni abból amit csinál. Ezzel csak magadat csapod be, a “talán az apja bántotta” pedig már egyenesen feminista férfigyűlölő kifogásnak hangzik. Amíg így tekintesz rá, addig nem érhetsz el fejlődést.

“Sokat álmodtam róla, hogy miért kell ezt megélnem, tömören annyi, hogy lelkem bizonyos részében az ördög (önzés, túlzott kéjvágy, basáskodhatnék, stb.) az úr, és ez az út tisztít meg. Láttam, mi a terv velem, és a végeredmény szép.”

Csak ha nem éred meg a végeredményt, mert egyszercsak leszúr a “párod”, akkor nem ért semmit az egész. Gondolj erre.

Furcsa nekem ezeket olvasni, én teljesen más beállítottságú vagyok mint te. Nem tudom mennyi ideje tűrsz, de én biztos évekkel ezelőtt rendbe raktam volna a dolgokat – így vagy úgy…

hgyi
Vendég
hgyi

hülyén hangzik, de örülök neki! :o) (ez nem káröröm és nem gonoszság.)

és még embernek érzed magad? ;o)