[ … Figyu! Ez a cikk pasiknak szól! Némelyik tanács nők számára kifejezetten ellenjavallt! … ]
A szokásos menetrend szerint egy extra ponttal kezdünk:
0. Döntsd el, hogy egyáltalán megéri-e dolgozni a kapcsolatért.
Igen, sajnos van olyan eset, ahol a szép reményekből is csúnya veszekedések lesznek, és csak a gyermeki naivitás (vagy a cölibátustól való félelem) tartja az embert egy olyan nő mellett, aki hidegebb mint egy lazac a frigóból. Nem minden nő alkalmas arra, hogy boldog párkapcsolatban éljen, ez a sanyarú igazság. Ne kövesd el azt a hibát, hogy egy hárpiához ragaszkodsz félreértelmezett kötelességtudatból. Persze ha már közös a vagyon és a gyerekek, akkor késő ezen merengeni. A vagyont még csak-csak elengedné az ember, de egy apának nem nagyon létezik fontosabb dolog a világon a gyerekeinél. Meglehet nincs más választásod, mint megpróbálni helyrepofozni (nem az asszonyt, hanem) a kapcsolatot. Íme egy segítő kéz:
1. Felejts el mindent, amit a kapcsolatokról, romantikáról “tudsz”
Igen, jól látod. És ebbe beletartozik minden az ismerkedéstől a válásig: a gyertyafényes vacsora, az értékes ajándékok és az érzéki masszázs is. A házimunka meg főleg! Ezekre visszatérhetsz később, ha/amikor kedved támad ezekhez saját akaratodból, a saját feltételeid mellett. Semmit ne csinálj azért, hogy azzal megpróbáld a feleséged kiengesztelni, megvigasztalni, megenyhíteni, szexre rávenni. Ez most lehet hogy különösen hangzik de később majd értelmet nyer, ha tovább olvasol.
A fejed tele a korábbi jótanácsokkal, és mindez hova vezetett? Ide. Nem valami szép hely. Gondolod, ha ugyanígy folytatod, csak nagyobb erőbedobással, akkor valami mást fogsz kapni? Te is érzed, hogy ugyanezt fogod kapni, csak még inkább. Tehát ha az asszony veszekedős, morgós, elégedetlenkedős, valamint kevés a szex, akkor ne úgy próbáld megjavítani a szitut ahogy elrontottad. Valami radikálisan új megközelítésre lesz szükség, de szerencséd van, mert most megtudhatod milyen az.
2. Fejleszd a humorérzéked, vagy ha nincs, szerezz egyet
Az egyik legfontosabb dolog amire szükséged lesz a következőkben, az az a képesség, hogy megnevettesd a nőt – akkor is, ha éppen mosolyszünet van vagy veszekedés. Sőt, akkor a legfontosabb!
Ezt persze a legtöbben azonnal félreértik. Nem kell vicceket magolnod vagy mókamesterré változnod. Ne is próbáld így erőltetni a dolgot mert csak annál rosszabb lesz.
A nő sokszor hisztis, mérges, ideges. Ilyenkor szinte lehetetlen vele érdemben kommunikálni, és sok férj akkor jár a legjobban, ha meg se próbálja. Az egyetlen megoldás ami beválik, az az, ha nevetsz. Addig nevetsz, amíg már nem tud tovább füstölni, mert már őt is elkapja a nevetés. Ennek elérésében segíthet az a képesség, ha minden szituációban találsz valami vicces apróságot (vagy ha nincs akkor teremtesz), amit fel tudsz használni arra, hogy kibillentsd a nőt a negatív alapállásából. A lényeg, hogy kitartóbban kell nevetned mint amilyen kitartóan ő füstölög. Ha ez sikerül, akkor amellett, hogy kettévágtad a gordiuszi csomót és vége a veszekedésnek, még azt is szubkommunikálod a nő felé, hogy a te “kereted” erősebb, mint az övé. Neked, mint a család fejének az a dolgod, hogy bevonzd a nőt a saját világodba. Ha ő vonz be téged az övébe akkor véged van, mert megrág és a csontjaidat a sarokba köpi.
[A “keret” (frame) a pszichológusok kifejezése arra, hogy te hogyan látod a valóságot és hogyan reagálsz rá.
Egy egyszerű példa: feleség mond valamit. Férj szerint az vicces, feleség szerint nem. Akinek gyengébb a “kerete” az fogja megváltoztatni a véleményét: ha a férj gyengébb jellemű, akkor elfojtja a vigyorát és bocsánatot kér; ha a férfi erősebb jellem akkor a nő is nevetni kezd. Az “erős keret” gyakorolható és fejleszthető, és egy házasságban a férjnek kifejezetten szüksége van rá!]
3. Állj a sarkadra
Akár úgy is mondhatnám: növessz gerincet. Ne tűrj el sértéseket és tiszteletlenségeket. Ez utóbbi manapság talán ódivatúnak hangzik, hiszen a legtöbb nőnek esze ágában sincs tisztelni a férfit – te pont ezért követeld meg magadnak. Ha a nő olyat tesz, ami aláássa a tekintélyed, akkor igenis tegyél ellene valamit. Ennek a legegyszerűbb módszere, amit a gerincnövesztés legelső fázisában is lehet már alkalmazni, az az, hogy egyszerűen annyit mondasz: “ne legyél velem tiszteletlen”. Ehhez persze kell a rezzenetlen szemkontaktus, a komoly tónus és a mosolytalan arckifejezés. Ezeket gyakorolni kell, de megéri, hidd el, mindenek felett megéri.
Ha legközelebb a gyerekek vagy a barátok, rokonok előtt olyat mond vagy tesz, ami szerinted tiszteletlen, tedd szóvá. Nem kell túlbonyolítani, ha nem tudod hogyan lenne a legpraktikusabb kikérni magadnak a sértéseket akkor egyszerűen csak mondd azt amit pár sorral feljebb írtam. Ne félj attól, hogy esetleg megfagy a szobában a levegő. Hadd fagyjon. A te tekintélyedet ne ássa alá az az ember, akit örök társadul fogadtál.
Ugyanez igaz minden hasonló szituációra, nem csak a társaságban elhangzó tiszteletlenségekre. Legyen – szép magyar szóval – integritásod. Követelj meg viselkedési normákat a családodban, mert csak így tudod megtartani azt a tiszteletet, amit még a kapcsolat legelején érzett irántad a nő. Ahol nincs tisztelet, ott nincs igazi szerelem sem.
4. Felejtsd el a szerénykedést, az önostorozást
Sok futóbolond akar úgy “kedveskedni” a feleségének, hogy lealacsonyítja, sőt, olykor megalázza magát, és például olyanokat mond, hogy “kedvesem én meg sem érdemellek téged”. Arra nem gondol ilyenkor a pasi, hogy a nő esetleg szó szerint veszi a dolgot, és megtelepszik benne a gondolat, hogy ő jobbat érdemel. Akkor aztán lehet hegynek felfelé erőlködni a kapcsolat további részében! Hátrafelé, törpejárásban.
Ha jót akarsz magadnak, az összes (ál)szerénységet és önostorozást lehúzod a budin, hogy egyiket se lásd többé. Pont az ellenkezőjét kell csinálnod – de humorral. Nem kell nagypofájúskodni, vagy magadat fölöslegesen fényezni. Az asszonyt alázni még kevésbé. Ehelyett ha bármikor is szóba kerül bármi, ami a te “értékedre” vagy érdemeidre vonatkozik, kezeld az ügyet viccesen és egy kicsit karikírozd ki.
Hát persze, hogy te vagy a legnagyobb király. Hát persze, hogy jár neked a kaviár és pezsgő. Hát persze, hogy bomlanak utánad a csajok. Mindezt Han Solo-s félmosollyal, érezze a közönség, hogy komolytalankodsz… De azért ott van a háttérben, hogy nem alázkodtál meg, nem vagy egy értéktelen ember, sőt. Ez tipikusan egy olyan manőver, ami a felszínen mosolygós (ami pozitív), ugyanakkor a nő tudatalattiját finoman masszírozza, megnyugtatja, hogy igen, ez a pasi egy jó pasi.
Ide tartozik még az is, hogy a feleséged előtt mindig arra játssz, hogy te vonzó vagy más nők számára. A nők szeretik úgy érezni, hogy jó pasit fogtak ki maguknak, és ennek az egyik legjobb jele a számukra, ha azt a pasit más nők is akarják. Ezért ha tagadod, hogy téged más nők is vonzónak találnak, akkor magad alatt vágod a fát, és nem kisbicskával, hanem ipari lézerrel. Egy nő lehet, hogy féltékeny lesz, ha a férjére más nők is buknak, de annál értékesebbnek és vonzóbbnak fogja tartani, és annál inkább ragaszkodni fog hozzá!
Jó ha megérted: itt nem arról van szó, hogy a feleséged azt lássa, hogy te érdeklődsz más nők után, hanem hogy más nők érdeklődnek utánad. Ez elementáris különbség.
Ha népszerű vagy, ő is szeretni fog; ha a kutyának sem kellesz, neki sem fogsz kelleni. Ahhoz, hogy a feleségednek ezt az ösztönét kihasználd, nem kell más nőkkel flörtölnöd vagy bármiféle erkölcstelen dolgokban részt venned. Elég, ha szóba kerülés esetén nem tagadod, hogy vonzó vagy más nők számára, illetve ha arra terelődik a szó, hogy nem vagy vonzó, akkor ragaszkodj hozzá hogy de igen. (A humor itt is sokat segít…) A tipikus példa: “Géza, az a csaj téged néz? – Hát persze, ki mást nézne ha egyszer én vagyok a legjobb csávó a városban?” Ha ilyen epizódok nem kerülnek gyakran terítékre, akkor megteheted, hogy egy “ártatlan megjegyzéssel” elülteted a feleségedben a magokat. Ez csak azoknak ajánlott, akik képesek ártatlan megjegyzéseket gyártani és előadni, valamint az esetleges keresztkérdéseket ügyesen kezelni. Tipikus példa: “Julcsa, képzeld, a boltban egy csaj meglátta hogy X sampont/fogkrémet/bármit veszek, és megkérdezte hogy gyakran használom-e. Mik vannak…?!” [Ebben a feleség fel fogja fedezni hogy valami nőcske flörtölni akart a férjével.]
5. Ne kérj bocsánatot, csak végszükség esetén
Manapság a papucsférjek mániája, hogy folyton bocsánatot kérnek. Sokan bocsánatot kérnek amiért szólni, lélegezni vagy létezni mernek. Azt hiszik, ez a nőt megnyugtatja vagy kiengeszteli. Sajnos nem. A nő ebből csak annyit lát, hogy gerinctelen nyápic vagy, és ilyenkor elgondolkodik, hogy miért is kötötte össze veled az életét. Legtöbbször arra a következtetésre jut, hogy azért, mert hülye volt és nagy hibát követett el. Épp ezért a sűrű bocsántkérés nemhogy megnyugtatná, de még jobban felidegesíti.
Egy valamirevaló férfi nagyon ritkán kér bocsánatot. Kizárólag(!) olyan esetben, amikor tényleg valami olyat követett el, amiről tudja, hogy nem kellett volna, és valódi, őszinte fájdalmat okozott ezzel a nőnek.
Ha egy évben háromnál többször kérsz bocsánatot a nőtől, akkor valamit rosszul csinálsz. Vagy túlságosan önostorozó vagy és akkor is esedezel mikor nem is követtél el semmit, vagy pedig túl sokszor okozol érzelmi fájdalmat a nőnek. Az esetek 99%-ában az első eset az igaz.
Az persze gyakrabban előfordul, hogy kisebb problémák adódnak, amiért mint férfi vállalod a felelősséget, de úgy érzed nem érik el azt a határt, ami jogossá tenne egy valódi bocsánatkérést. Ilyen esetekre való az, hogy elismered a hibát és napirendre térsz fölötte. Magyarul nem azt mondod, hogy “jaj drágám bocsáss meg”, hanem azt, hogy “igen ezt elk*rtam”. A kettő tartalmilag hasonló, de érzelmileg hatalmas szakadék van a kettő között. A második esetnél nincs megalázkodás, csak objektív helyzetfelmérés. Ebből a nő azt látja, hogy képes vagy beismerni a hibáidat, felelősséget vállalni értük és kijavítani azokat, de van gerinced és nem alázkodsz meg fölöslegesen. És ez pontosan az, amit szeretnél hogy a feleséged lásson.
6. Szedd össze magad
Tudom hogy ez banális, és sok férfi szemében “igazságtalan” követelés, de az élet nem mindig habostorta, és nem is mindig abban a formában fair ahogy azt mi szeretnénk elvárni tőle. Egy kapcsolatban igenis számít, hogy rendbe vagy-e rakva testileg, szellemileg és lelkileg, nameg persze anyagilag és hát “státuszilag” is. Az a tündérmesék világa, hogy a nő majd “önmagadért” szeret, és akkor is őrülten kívánni fog, ha ápolatlan, büdös, dagadt hajléktalan leszel. A nő amikor beléd szeretett felnézett rád – és ennek a hátterében az is ott van, hogy azért nézett fel rád, mert legalább olyan pasi voltál, mint amilyen nő ő. Az érthetőség kedvéért, de a szűz füleknek kissé durvásan, úgy is mondhatnám hogy a szexpiaci értéked legalább akkora volt mint az övé. Ha a házasság alatt ő formában marad, de te lepukkansz, akkor azt fogja érezni, hogy jobb pasit is találhatna helyetted – és ez sokszor a kapcsolat halálos ítéletét jelenti.
Éppen ezért ha javítani akarsz a kapcsolatodon, akkor feljebb kell vinned a szexpiaci értékedet, hogy a nő elégedett lehessen a választásával. A nők büszkék akarnak lenni a pasijukra – te add meg neki ezt a lehetőséget.
Ha sovány vagy izmosodj, ha dagadt vagy fogyj le. Ne légy izomkolosszus, inkább szálkásra gyúrd magad. Újítsd meg a ruhatárad, szerezz olyan holmikat, amik jól állnak rajtad és elegánsak. Tudom, hogy ez most idiótaságnak tűnik, de sajnos ez is része a paklinak. Ha odaadóbb feleséget akarsz kikapcsolt veszekedés-modullal, akkor minden szalmaszálat meg kell ragadnod, és ezek igen fontos szalmaszálak. De ne a feleségedért tedd meg (semmit se “másért” tegyél), hanem önmagadért.
A mentális és érzelmi fejlődésedre itt vannak ezek a tanácsok, fogadd meg őket.
Anyagi és státuszbeli fejlődést a legnehezebb produkálni, hiszen ebben a világban ez az amit a legkevésbé adnak ingyen. Sebaj, legalább annyit tegyél meg, hogy nem adod haza a fizetésed egy az egyben, hanem azt te költöd el ahogy jónak látod. Nyilván nem jó ha a családnak éhezés van mert szkafandert vettél a tervezett űrutazásodhoz, de már az is nagy előrelépés ha te veszed meg azokat a dolgokat amiket korábban a feleséged szokott vásárolni a te pénzedből. Így legalább mutatod, hogy vannak erőforrások amiket te kontrollálsz.
7. Legyen “saját életed”
Tudod barátom a házassági papírokon vagy az elmondott esküben sehol nem szerepel az, hogy a te életed az esküvővel véget ért. Neked is vannak vágyaid, álmaid, hobbijaid, amik mákszemnyivel sem kevésbé fontosak mint a feleséged álmai és vágyai. Neked is pont annyi jogod van a boldogsághoz, mint a feleségednek, őt viszont senki nem jogosíthatja fel arra, hogy a kettőtök kapcsolatát teljesen a saját vágyai megvalósításának rendelje alá.
De tudom, hogy mégis feladtad a saját életed. Annak idején lejártál a haverokkal, motort vagy kocsit akartál venni vagy bütykölni, esetleg garázst építeni ahol lehet bütykölni, vagy pecázni, vagy ki tudja milyen álmaid voltak, amire manapság már gondolni sem mersz, ahogy otthon ülsz és a feleséged nyikorgását hallgatod.
Tudod mit? Szarj bele. Vedd fel újra a kapcsolatot a haverokkal, szerezz egy motort vagy vegyél egy horgászbotot. És ne kérj ezért bocsánatot a feleségedtől! Épp elég ideig tartott hogy mindketten csak őérte léteztetek, most már ideje egy kicsit neked is élni. Nincs ezen mit titkolnod vagy szégyellned. Senkinek nem tartozol elszámolással vagy bocsánatkéréssel olyan dolgok miatt, amiket a boldogságod érdekében teszel.
És ami a meglepő, hogy ha mindezt megteszed – és tényleg nem kérsz bocsánatot – akkor a feleséged jobban fog téged tisztelni, mint előtte. Sőt, azt fogja látni, hogy az életed izgalmasabb lett, és ennek ő is szeretne részese lenni. Ha az életed unalmas, akkor a nő ívben tojik a te világodra. Miért akarna része lenni ha egyszer üres? Építs egy olyan saját világot amiben élvezet élni, és a nő is csatlakozni akar majd.
Légy boldog, akár a feleségeddel, akár nélküle, akár – ha szükséges – az akarata ellenére. Igaz, hogy összekötötted vele az életed, de ez nem azt jelenti, hogy örök sanyarúságra vagy kárhoztatva ha neki 15 éven át tartó menstruációja van. Keress és találj boldogságot az életedben. Ha ő ebben nem kíván partner lenni, az nem azt jelenti, hogy fel kell adnod. Ha magadtól is megléped azt amit szükségesnek tartasz a boldogság elérésére, akkor előbb-utóbb a nő is észre fogja venni, hogy a hisztijétől függetlenül te oltári bulikat rendezel és jól érzed magad. Ha egy mákszemnyi esze is van, hamarosan maga is csatlakozni akar majd.
A nők hajlamosak felhőket hozni az égre, de neked nem szükséges emiatt bőrig áznod. Szerezz esernyőt vagy állj ki az eső alól. Ennyi az egész.
Ezt a pontot valaki már megírta helyettem és nem szégyellem kölcsön venni :)
Tölgyfa vagy. Téged nem lehet sírással, kiabálással, vádaskodással, hazugságokkal, játszmákkal, szexmegvonással, féltékenységi jelenetekkel, önsajnáltatással, shit tesztekkel vagy megszégyenítéssel manipulálni. A nő záporozni és mennydörögni fog körülötted, és te menedéket adsz neki ágaid alatt míg a vihar elvonul. A nő nem tud magával ragadni az érzelmi káoszába, vagy kifordítani a gyökereidet. Amint uralod magad, uralni fogod őt is.
9. Gyűjts önbizalmat
Elvégre értékes ember vagy, semmi okod rá hogy bizonytalankodj önmagad felől. Az önbizalom tanulható, gyakorolható, megszerezhető. Csináld. Olyan nem létezik, hogy “túl sok önbizalom”. Legfeljebb ha összetéveszted a nagyképűsködéssel – de te nem fogod elkövetni ezt a hibát.
A férfilét egyik központi eleme, amit sajnos manapság a bölcsőben elfojtanak, az a töretlen hit saját magadban és a képességeidben. Megszülettél erre a világra, ami azt jelenti, hogy évmilliókra visszamenőleg sikeres a családfád, erős és egészséges ősök életre termett utódja vagy. Ráadásul férfi. A sorsod hogy hass, alkoss, gyarapíts – felfedezz, építs és ráadásul segítsd a gyengéket, elesetteket. Minden benned van, ami ehhez szükséges.
Hogy az iskolában kinevettek vagy a szüleid inkább kritizáltak mint dícsértek? A gyerekkorod már elmúlt. Az életed a saját kezedben van, és neked magaddal szembeni kötelességed feldolgozni a problémákat és túltenni magad a csalódásokon. Nem az a vesztes, akit kiütnek, hanem aki a földön marad. Szedd össze az erőt ami ahhoz kell, hogy talpra állj. Nem fogja senki megtenni helyetted – ahogy soha senki nem tehet semmit “helyetted”. Amit akarsz, azt magadnak kell csinálnod. De a képességeid megvannak rá, szóval ha eddig nyafogtál, akkor most abból elég, és ideje megkeresned a lelked mélyén a saját erőforrásaidat.
10. Nézz utána hogy mi az a “shit teszt” és tanuld meg kezelni
Egy kapcsolatban ez a “konfrontáció” első vonala, a legkisebb kaliberű töltény amiből minden nap ellőnek párat. Nem az atombombákkal kell vigyáznod (“beadtam a válópert”), hanem ezekkel a mindennapos szóváltásokkal, amik az évek során lassan de biztosan keserítik vagy édesítik a szájízt.
Ennek a gondnak a megoldásában sokat fog segíteni, ha megszívleled a 2. pontot, vagyis kivirágoztatod a humorérzéked. Az “egyetértés és felerősítés” technika csak humorral működik, de úgy nagyon.
És a szokásos menetrendnek megfelelően egy bónusz ponttal zárunk:
+1. A szexben légy spontán
Ha mosogat, markold meg a seggét és/vagy csókolj a nyakába. Ne kérdezd meg előtte, hogy szabad-e, utána meg ne kérj bocsánatot. Ne csinálj úgy mintha bűnt vagy modortalanságot követtél volna el, elvégre a saját feleségedről van szó. Hidd el, egy ilyen magától értetődő és férfias gesztussal sokkal nagyobb esélyed van elérni, hogy legyen szex, mint két óra könyörgéssel és rábeszéléssel.
A legtöbb nő arra vár, hogy levegyék a lábáról. Ennek a megbeszélés és rábeszélés az antitézise. Ha azt kérdezed a feleségedtől, hogy van-e kedve szexelni, akkor már rég elbaltáztad. Ne kérdezz, cselekedj. Feltételezd, hogy úgyis van kedve. Ha nincs, majd szól. De ha így próbálkozol, többször lesz kedve, azt garantálom.
Persze ha leállít, akkor állj le. De ne csinálj ügyet belőle. Ne kezdj siránkozni vagy hőbörögni, fütyörészve sétálj arrébb zsebredugott kézzel, mint ha mi sem történt volna. Kezdj el mással foglalkozni, és majd próbáld újra később.
Amerikai Szépség. Valahogy ez a film jutott eszembe, a pontokat olvasgatva.
Most hogy mondod, igen, a filmben is ilyesmit csinál a pasi. Akár még meg is menthette volna a házasságát, ha…
Ha minden férfi olvasná ezeket az országban, akkor már sokkal jobb lenne itt élni. Minden pozitív irányba változna. De igazából az az óriási baj, hogy ma már a férfiak többségének ezt el kell mondani, meg kell tanítani, és rá kell venni őket, hogy a papucs dolgokat ne csinálják (ez lehet a legnehezebb).
Nagyon tetszik ez a cikk, bár nincs feleségem még.
De már gyakorlok a tükör elött, mélyen a szemembe nézve, hogy: Tölgyfa vagy… tölgyfa vagy… :)
Ok, hülyéskedek, de tényleg tökjó.
Saját példa: Sok-sok évvel ezelőtt egy kolleganő, én voltam talán 20, ő 25. Férjnél volt, és nem akartam megfektetni, csak gyakorolgattam rajta, kedves voltam, udvarias – NULLA sikerrel. Emberszámba vett, persze, dumáltunk, röhögcséltünk együtt, de láttam, hogy amúgy nem mozdítok meg benne semmit.
Mígnem egyszer a nap végén azt a feladatot kaptom, hogy menjek még el az egyik sofőrrel valahova, és ott intézzek el valamit. A kolleganő pedig pont arra lakott, és hogy akkor ő is jönne, de nem tudja, mert mégviszont el kéne mennie a nemtomhova és akkorugye – szóval a szokásos teljes női döntésképtelenség.
Én viszont siettem, és elmentemben odavetettem neki foghegyről – az addigiakhoz képest elég durván – hogy “Nézd, a kocsi indul amikor én becsukom az ajtómat, ha benne vagy jössz, ha nem nem.” Azonnal gondoltam is, hogy húbazz, ez kemény volt, biztos meg fog sértődni, és vissza is néztem rá – de az arcán valami olyan megelégedettséget láttam elölmleni, amit addig még sohasem. Szerintem még nedves is lett odalenn, bár bocsánat, de tényleg. No és persze úgy repült utánam a kocsi felé, csapot-papot ott hagyva, hogy repkedtek körülötte a papírlapok.
Szóval igen, érdemes tölgyfának lenni, csak az benne a nehéz, hogy azzal szemben is tölgyfának kell lenni – sőt, azzal szemben a leginkább – akit a legjobban szeretsz.
Furcsák a nők. (Tisztelet a kivételnek.) Kézzel-lábbal harcolnak, hogy a férfi gyengéd legyen, meg finom, meg nőies, aztán mikor határozott vagy és kemény (elküldve az összes feminista marhaságot a megfelelő helyre) akkor érzik magukat jól melletted.
Ez azért van, mert amikor egy nő arról beszél, hogy milyen férfit akar, akkor valójában arról beszél, hogy a határozott és kemény férfitól mit várna el egy kapcsolaton belül. Akár úgy is mondhatnám, hogy a nők arról beszélnek, hogy ha sikerül megszerezniük egy “alfa” pasit, akkor azt hogyan szeretnék megváltoztatni házi használatra. Aki nem viselkedik alfán, az a nők számára gyakorlatilag láthatatlan.
Ha egy béta típusú férfi a nők szavára hallgat, az garantált bukta. Előbb alfává (határozottá és keménnyé) kell változni, és utána lehet molyolni a nők hülye elvárásaival :)
MINDEN pozitívum vagy elvárás amit egy nő randizás terén a férfiakról mond, az valójában az ALFÁKRA vonatkozik. Erről a nők sem mind tudnak, és neked is ez okozza a félreértéseidet.
Határozottan értelmes fazon vagy, Dean. Tök jó, és éles meglátásaid vannak. Kösz.
Kinyomtattam. Most akkor olvasom, amikor akarom. Egyenlőre a második olvasatnál tartok.
xyQqcJ , [url=http://sulohcgktbix.com/]sulohcgktbix[/url], [link=http://mzwzwpfxkhdi.com/]mzwzwpfxkhdi[/link], http://xhbrsbxflkai.com/
Szia. c9n me1r egyszer-ke9tszer loaptm f6tletet a blogodbf3l. Mindegyik nagyon finom volt. Be1r sokszor van olyan,hogy inke1bb be se le9pek, mert olyan le1tve1ny fogad, hogy alig bedrom visszafogni magam, nehogy beleharapjak a monitorba Nagyon fcgyes vagy. Ele9g sok olyan van a receptek kf6zf6tt, amit me9g e9n is, mint kezdő he1ziasszony meg tudok csine1lni. Be1r tale1lkoztam olyannal is, ami ve9gfclis tetszett, de nem mertem volna nekie1llni,mert nekem bonyolultnak tűnt. De ezek inke1bb a sfcteme9nyekre vonatkoznak, de az az e9n hibe1m, mert nem vagyok vmi nagy zseni a sfcte9sben Puszi
Clint fakin Eastwood. Szép cikk Don, le a kalappal.
gratula a cikkhez:)
Kahn, Fritz – A szerelem iskolája
Úgy érzem, a barátom minden pontot betart (nem tudom, hogy ez tudatos-e nála). Viszont így van, aminek én iszom meg a levét. Pl. mindig nekem kell szinte könyörögnöm a szexért. És már kezd nagyon elegem lenni belőle. Szóval nem kellene átesni a ló másik oldalára sem.
A cikk sehol nem ír olyat, hogy a férfi ne kezdeményezzen szexet… Sőt.
A ti szituációtokban valami más gond lehet.
Ez itt a csakazolvassa.
Az újoncokat nem bízzuk a trollokra. Ki tudja, talán rendes emberek, akik tényleg társalogni akarnak.
Mindig fáradtságra hivatkozik, ha visszautasít. Lehet, hogy tényleg csak ennyi az oka, és csak én fújom fel vagy gondolok bele más dolgokat. :/
Egyébként nagyon jó dolgok, amiket itt írtok, mert sajnos a nők tényleg hajlamosak elsárkányosodni (tisztelet a kivételnek). De nem gonoszságból teszik, csak bizonytalanság, önbizalomhiány miatt. A lányoknak is írhatnátok valami hasonlót (ha már van, akkor belinkelhetnétek nekem :)), hogyan legyünk jó barátnők.
Néha én is észreveszem magamon, hogy elkezdek egy ilyen passzív-agresszív valamit, pedig annyira jó barátnő akarok mindig lenni! Próbálok mindig figyelni magamra. Szerencsére a barátom is nagyon jól kezeli ezeket a dolgokat. De nem rosszindulatból csinálom vagy hogy őt teszteljem, csak mondjuk magam alatt vagyok, rossz kedvem van valami más miatt. És elkezdek mindenfélén agyalni: suli, munka stb. És eszembe jut, hogy a barátom is biztos azért nem akar velem gyakrabban találkozni, mert szörnyű ember vagyok, akit senki sem bír hosszabb távon elviselni; és azért nem akar velem szexelni, mert csúnya vagyok és kövér. És ebbe teljesen belelovalom magam, és mire odajutok, hogy beszélek vele este, már csak ezek a dolgok járnak a fejemben, és hallani akarok tőle valami megerősítést, hogy fontos vagyok neki/szeret/szép vagyok; és ha ez magától nem jön, akkor valahogy ki akarom provokálni. Nagyon szégyellem magam és haragszom magamra, ha észreveszem, hogy éppen ezt csinálom :(
Bocsi, hogy hosszú voltam :/
“A lányoknak is írhatnátok valami hasonlót (ha már van, akkor belinkelhetnétek nekem :)), hogyan legyünk jó barátnők.”
“pedig annyira jó barátnő akarok mindig lenni!”
Ne trollkodjál.
“és kövér”
Mekkora magas vagy és mennyi kiló?
Nem trollkodom, komolyan gondoltam! Ezért esik rosszul ilyeneket olvasni, hogy így meg úgy szarjuk le a lányokat..
164 cm és 60 kg
ezzel a számmal, vélhetően Bunny barátja is kiegyezne
Azért a kilók és a magasság nem elég….számít a csontszerkezet és a testalkat (körte, homokóra stb).
Deansdale ötleteit gondold végig. Mármint a szexuális problémákkal kapcsolatban.
Én annyit tennék hozzá, hogy a passzív-agresszív viselkedés eleve lelohasztja a férfit minden tekintetben. Megértelek, és elhiszem, hogy próbálsz tenni ellene, remélem sikerül. Ne ócsárold önmagad, és próbálj meg nem agyalni. Ugyanis a férfiaknak hihetetlen jó a szimatuk, és megérzik ezt a negatív kisugárzást. A gondolataidat nem tudod irányítani, de az érzéseidet és a viselkedésedet igen. Remélem tudtam picit segíteni :)
Még egyszer köszi mindenkinek a választ :)
Ő az élet többi területén is visszafogott, nyugodt, “lassú víz partot mos” típus. És én 22 éves vagyok, ő meg 34 – lehet, hogy ezért sem olyan virgonc már, mint én. Az új dolgokat is mindig én vetem fel, hogy mi lenne, ha kipróbálnánk ezt és ezt… Viszont teljesen nem aszexuális, szeret szexelni, csak elég neki heti egy alkalom, én meg mindennap csinálnám. (Abban biztos vagyok, hogy nem csal meg engem.)
A testem ugyanolyan, mint mikor elkezdtünk járni. Azt tudom, hogy neki a vékony, picicicis, filigrán lányok jönnek be a legeslegjobban – hát én nem ilyen vagyok, nem is leszek soha, de ezt tudta a legelején, gondolom, nem jött volna össze velem, ha nem tetszenék így is neki.
Alacsony az étvágya, de azért csak-csak megéhezik. Az étvágy pedig mint tudjuk éheztetéssel növelhető.
Öltözz és viselkedj vele kihívóan, mintha aznap találkoznál vele először és feltett szándékod volna elcsavarni a fejét – majd feküdjetek le szépen aludni mintha mi sem történt volna. Hergeld folyamatosan az érzékeit, majd szereld le.
Türelemjáték, persze, de előbb-utóbb úgyis eluralkodik rajta a hús utáni vágy, és fölfal.
“Az új dolgokat is mindig én vetem fel, hogy mi lenne, ha kipróbálnánk ezt és ezt…”
Például?
“gondolom, nem jött volna össze velem, ha nem tetszenék így is neki.”
Nem is nyúl vagy, hanem szamár.
Én már nem leszek 34, ennek ellenére heti egy alkalommal a sírba lehetne tenni. Mindennap kell egy kis pina mert anélkül minden baja van az embörnek. Szóval ez nem életkor hanem habitus kérdése.
Mindenesetre ha már a kapcsolat korai stádiumában is hasonló volt a gyakoriság akkor nem sok jó megoldás létezik. Vagy “leszoktatod” magad heti egyig, ami hosszú távon nem megy mivel a nők általában 30 és 45 között a leginkább kefélősek másrészt mert nőként úgyis kivetítenéd az ellenérzéseid és szabályosan megutálnád. A másik variáció hogyha vele maradsz akkor keresel egy szeretőt.
Olvasd a Férfihangot, sokat lehet tanulni belőle. Keress vissza cikkeket…nagyon sok jó írás van itten :)
Naooo a házi trollunk, illetve olyasmi, mint a régi királyi udvarokban volt a bolond. Van amit csak ő mondhat ki a trollság leple alatt, viszont más alkalmakkor egyszerűen csak idióta. Kezeld ennek megfelelően.
E kis kitérő után… Férfiként ha tanácsot adok neked, az lehet hogy bökni fog a keresetlen őszinteségével :) Ha egy kapcsolatban a férfi akarja kevésbé a szexet, akkor két lehetőség van: 1. eleve kisebb az étvágya – ezt abból tudhatod, ha már a kapcsolat elején is ez volt a helyzet; 2. vesztettél a szexepiledből – felment pár kiló, levágattad a hajad, ilyesmi. Az első esetben nincs mit tenni, a második esetben egyértelmű, hogy mit kell tenni, de ez általában nem tetszik a nők egójának.
Hogyan tudnám szerkeszteni hozzászólásod? Küldjed el jelszavad az udvaribolond@nincsmail.com címre. Köszcsi.
“felment pár kiló, levágattad a hajad, ilyesmi”
Ilyenkor tartanak a “magamnak akarok tetszeni” dolognál.
Köszönöm a válaszokat.
Kb. egy éve vagyunk együtt, az elején is ennyi volt a szex, csak azt hittem, ez idővel változni fog. (Pedig mondta is, hogy ő nem túl nagy étvágyú. Csak ilyen buta vagyok néha :D) Én viszont ez idő alatt semmit nem változtam külsőre. Úgyhogy valószínűleg az első lehetőség játszik.
A megoldás miniszoknya magassarkúval, combfixes harisnya, áttetsző neccfelső, kihívó smink.
Közösen pornót nézni is jó ötlet
Mire gerjedsz?
Mindenre…na jó, nem….állatok, pisi, kaki, hányás, és nagyon durva BDSM az nem jön be.
nahát, te aztán bevállalós tipus vagy ( ez nem baj )
A szex az életben az egyik legjobb dolog, miért is kellene belőle egy újabb értelmetlen neurózist csinálni? Azt hagyjuk meg a feministáknak, felőlem úgy vágják maguk alatt a fát ahogy akarják, az egészséges nőket meg lesznek szívesek békénhagyni.
Különben is, házasságban élek, tehát nem úgy vagyok bevállalós, hogy minden héten más pasival vállalok be valami újat :D
Mindegy, a lényeg az, hogy bizonyos élőflórák lehetőleg maradjanak meg a rendeltetésszerű helyükön.
Este nekem sem mindig jön össze, reggel van a topon a férfiasságom.
A napotok is jobb lesz, ha lezavartok egy menetet a zuhany alatt meló előtt. Csak figyeljétek meg.
Csak ehhez neki is fel kéne kelnie fél 6kor legkésőbb… én EZÉRT átrendezném lefekvés ébredés ciklust.
Hmmm… úgy tényleg nehéz.
Szia!
Nem lenne veled, ha nem akarna veled lenni, szóval ne add át magad ezeknek a rossz érzéseknek. Egy férfi utálja, ha ki akarják kényszeríteni belőle a vallomást v. dicséretet, ezzel azt üzened neki, hogy olyan hülye, hogy nem tudja eldönteni, akar-e téged vagy sem. Ha magadat szidod, őt szidod, mert az ízlését és a döntését kérdőjelezed meg!
Ha ilyen érzésed támad, mondd azt magadnak, hogy ő téged választott és kész! Aztán tereld el a gondolataid valamivel, ami leköt. Ismerem ezt a lelki folyamatot, nem szabad átadnod magad neki. Hajrá. :)
És már megint eljutottunk oda, hogy
1. Ismerjük a másik fél ezzel kapcsolatos gondolatait?
2. Nemigazán ide illik ez a beszélgetés, hanem inkább a fórumra.
Javaslatom: Nyissatok ott egy topikot és ott folytassátok e lovefictiont.
Szeretője van.
hüjje :)
Nehalgassráklára!
hallgass tényleg Bunny, DonFefinhora, vess be minden praktikat, esetleg meg egy cuki kis seggekszer, ha erre se all fel a faszidnak, akkor sajnos a Dean altal vazolt A. verzio (bar en azt hittem ilyen csak a mesékben létezik).
Sajnos én már láttam olyat, hogy ez válóok lett….a férfi aszexuális volt. Igen, van ilyen bár elég ritka.
Ez egy igen érdekes fölvetés, ugyanis nem fér a fejembe,
– hogy tud valaki aszexuálisan megnősülni?
– hogy megy hozzá valaki aszexuális férfihoz?
mondjuk, úgy, hogy szűzen?
bár az az igazság, hogy a vérmérséklet, meg hogy valakinek feláll vagy sem az összefekvés nélkül is kiderül, hogy nedvesedik az már tényleg bonyibb. Oh, szegény férfiak, evil szmájli.
“mondjuk, úgy, hogy szűzen?”
Manapság? Szaud-Arábiában, talán.
Ott vannak amerikában a keresztény fundamentalisták és a purity ball… ha a halloween is begyűrűzött ojropába, ez is be fog.
Nem akarom tudni mi az a purity ball.
tényleg bizarr, de nem úgy “ball”, hanem mint bál.
http://www.youtube.com/watch?v=n-cj0_-zy_U
Nem fogom megnyitni.
Nem harap, nincs benne vér. Apák és királylányok, csodálkozom, hogy még nem olvastál róla a feminfon, ott rendesen köpködték, mint keresztény ostobaságot.
Jaaa, hogy bál. Hmmm.
Nekem a Jonas Brotherset követő szüzességi gyűrű mizéria ugrott be. Meg az egészből áradó abszurd kognitív disszonancia.
Ahogy elképzelem, hogy tinilányok milliói sikítanak a koncertjeiken, vagy hogy rájuk tapad négy-öt groupie, de ők EGYET SEM visznek szobára.
Vagy ami mégjobb, a gonosz kisördög a vállamon, hogy de, szobára viszik.
Vajon a rajongók közül, akik viselték, azok közül hány volt bárczás kurva? Vajon tényleg jártunk a Holdon? Igazat mond Petr Hájek, Václav Klaus egykori tanácsadója az amerikai korrupcióvád kapcsán?
Nem tudjuk, de az biztos, a szexualitás elfojtása, csakúgy mint zabolátlan tombolása, még sosem vezetett túl sok jóra.
A gyűrű. (részlet.)
“Nekem a Jonas Brotherset követő szüzességi gyűrű mizéria ugrott be. Meg az egészből áradó abszurd kognitív disszonancia.” én meg erről nem hallottam, az se tudtam, hogy kik, vmi ku-klux klan dolog ugrott első asszocra be.
Keresztény pop(?)rock(?)banda, ilyen kis selymesre borotvált homárgyanús cukifiúk, akik erkölcsi tisztaságot meg a házasság előtti szex teljes tiltását hirdetik, és ennek bizonyságára hordanak egy-egy aranygyűrűt. Meg a csak és kizárólag tinilányokból (meg azok apukáiból, hehe) álló rajongótábor is hordja a gyűrűt.
Bizonyára ha és amikor élnek a brazil kiskapuval, akkor is viselik.
Az aszexuális férfiak és nők nem képtelenek a szexre…néha meg is próbálják….aztán ráébrednek, hogy baromira nem érdekli őket.
David Jay készített egy kiváló dokumentumfilmet az aszexualitásról.
Az aszexualitás nem mindenesetben jelentkezik rögtön. Esetünkben a férfi ugyan néha szexelt a nővel, de egy idő után teljesen elvesztette a vágyat…sajnos ez már akkor történt mikor házasok voltak. A nő már házasság előtt tudta, hogy a szexuális életükkel baj van…reménykedett…. :( A férfi azóta sem él semmilyen kapcsolatban és a szex semmilyen formájára nem vágyik.
Mondják, hogy ha két végén égetik a gyertyát, hamar elalszik. Lehet pszichés rezisztencia is, mint a drogoknál.
Nemtom, ha ezt házasság előtt is már tudta a nő, akkor érdekből ment hozzá a faszihoz, aztán csòrikám anyagilag is rosszul teljesített és anci beadta a válópert esete áll fenn.
A nők férjválasztási stratégiája legegyszerűbben:1) jó szex vagy 2) státusz, okos nő a szexet választja, ha valóban jó házasságot akar.
A férfi egy nagyon csendes, szerény emberke volt, nem hiszem, hogy kiégett.
A nőnek más indoka volt….kapuzárási pánik…gyereket akart már nagyon. Közösen adták be a válást, azt nem tudom, hogy a férfi megtartotta-e a házat, de a nő albérletben él.
nnna igen, de ez megint az, hogy nem férfit/társat keresett, hanem volt egy célja (státusz)…ami jelen esetben gyerek. A legszomorúbb történet, amit vha kommentek közt a bezzeganyan olvastam, az egy lombikos (anonim spermás) kisgyereké, akinek az anyja dühöngött, hogy ő nem így képzelte a gyerekezést, aztán meg talán måsfél éves volt a kicsi, amikor visszament dolgozni (alig várta) és akkor meg azon pörgött, hogy a rohadék kisgyermek gondozók a bölcsiben szóltak, hogy anyuka próbáljon kicsit hamarabb jönni a gyerekért, mert nagyon sok az a 10 óra intézmény. ès amikor Jericho (kommentelt már itt) szólt, hogy vett volna inkább egy pincsit, jericho lett minden rohadt disznónak elmondva…
Én abban is látok problémát, hogy rengeteg fiatal 1. nyakló nélkül váltogatja a partnereit…aztán későn kap észbe, hogy hoppá kezdek öregedni; 2. nem képesek kilépni egy nem működő kapcsolatból, ezért nyilvánvalóan nem fogják az alkalmas társat megtalálni.
“A nők férjválasztási stratégiája legegyszerűbben:1) jó szex vagy 2) státusz”
1) alpha fux
2) beta bux
ahogy GBFM mester mondaná
Genetikai MGTOW… Tetszik :)
Vagy gyere át, ha nem laksz messze.
Jövök Cukorfalat. <3
Még egy hódoló. :(
De jó látni, ahogy egymásra talál két lélek…..szebb lett tőle a napom :D
Ne vágj már a mondandójukba. Nézd meg, most beléjük fojtottad a szó(sz)t.
Pedig figyeltünk. :P
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/2528946
Szolgálati: Kedveskéim, túl öreg és túl prűd vagyok ahhoz, hogy szó nélkül hagyjam amit műveltek :) Az ilyesmit tárgyaljátok ki emilen vagy négyszemközt :]
Jól van na :)
Headshot!
Árva komment eladó.
Ha egy házasság rossz, azt nem lehet megjavítani semmivel és soha.
A rossz házasság egyetlen gyógyszere a válás.
Talán egy újabb próbálkozás sikeres lesz.
A rossz házasság diagnózisa, hogy a felek nem illenek össze.
Tehát ne gyötörjék egymást, nem is próbálkozzanak semmilyen módszerekkel, ami nem illik össze, azt nem lehet összeillyeszteni.