– Van egy kis vaskapu a lakásunk közelében. Pontosabban a helye, de a pántok kiállnak a falból, melyeken forgott. Közepükön lyuk, ide illeszkedett a csavar. Nagyobbik fiam a felső pánt lyukát nevezte ki a képzeletbeli-kapu nyitógombjának.
Először ő nyomta meg, valahányszor arra mentünk. Aztán nekem is meg kellett. Most már a kisebbik fiam is megnyomja. Nem múlhat el úgy biciklizés, hogy ott meg ne álljunk, ki ne „nyissuk” a láthatatlan kaput, és ne kiáltsuk, mi, a három Topi-fiú: „pik-pik!”
– Fiaim nagyon kreatívak, amikor arról van szó, hogy hogyan is nevezzenek engem. Főleg Máté ügyeskedik. Az Apacici is az ő ötlete volt, tőle tanulta el Bálintka is. Egy darabig ment is ez a név, aztán váltottak.
Most Apkalapka vagyok. Azt azért nem bánom, hogy óvodában maradtunk az Apánál, csak otthon vagyok más nevű. Kisebbik fiam, Bálint szólít így nagy örömmel, tetszik neki, hogy játszhat a nevemmel.
Nekem meg olyan jó érzés, ettől még személyesebbnek érzem a kapcsolatunkat. Olyan intim kis dolog ez, ami mégjobban összeköt a fiaimmal.
Apkalapka
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!