A nőfelszabadító (novella)

Péter mély levegőt vett. Aztán megint. “Jó, most már jobb.”, gondolta. A feszültség kezdett csökkenni a fejében. Az előbb még majd szétrobbant a dühtől. Kilépett a WC fülkéből az előtérbe, majd a többieket kikerülve a folyosóra.

– Nagyon jó. Tetszik, komolyan – morogta.

Zsolt éppen akkor ment arra.

– Mi tetszik?

– Gyere, nézd meg magad! – fordult vissza Péter. Hitetlenkedésének apró nyikkanásokkal adott hangot, miközben bekísérte Zsoltot a WC-be. Ott már többen álltak, és az előtér túlsó vége felé néztek, páran pedig be-be szólogattak. Az ablak melletti sarokban Józsi bá’ állt egy létra tetején, és szerelt valamit. Zsolt csak kis késéssel jött rá, hogy amit lát, az egy kamera, amely egyenesen a piszoárokra van irányítva.

Ekkor Józsi bá’ megunva a molesztálást, mérgesen fordult hátra:

– Elhihetitek, hogy engem nem érdekel senki micsodája! Az igazgatónő adta ki utasításba: fel kell tenni, és kész. Az ura biztos nem ad neki eleget, egy kis plusz izgalomra vágyik – még csavart kettőt a kamera alatt, aztán lemászott.

– És ez most mi? – kérdezte tőle Zsolt.

– Kérdezd meg Klárikától! – válaszolta epésen Józsi bá’. Azzal létrástul kiment. A férfitársaság morogva követte. Zsolt félhangosan mondta maga elé:

– Jó. Megkérdezem.

Huszár Klára, az Abadói Szociális Otthon igazgatónője jóindulattal nézett Zsoltra.

– Az egyenjogúság miatt van szükség erre.

– A mi..?

– Tudja, Zsolt durva és közönséges férfivonás az állva pisilés. A jövő héten fogom az állománygyűlésen kihirdetni, hogy a gondozóknak, mármint a férfigondozóknak tilos az intézetben állva vizelni. Ez egy hímsovén maradvány, amellyel a saját férfiasságukat ünneplik a férfiak. Semmi szükség rá. Ezért kellenek a kamerák a WC-kben.

– Mi van? Miről beszél?

Huszár Klára sóhajtott. Úgy folytatta, mintha egy jóindulatú, de nehéz felfogású gyerekhez beszélne.

– Megalázó a nőkre nézve a férfiak állva pisilése. Maga is beláthatja, a férfiak, maguk – nézett Zsoltra – remekül tudnak ülve pisilni, mint a nők. Nem nagy áldozat, és máris tettünk egy lépést az egyenjogúság, a teljes egyenjogúság, felé.

– Dehát maga katolikus nő. Ez a feminista szöveg… Nem értem.

– Valóban hívő vagyok és katolikus. De elsősorban nő. És úgy látom, hogy sok patriarchális vonás maradt a világban, az Egyázunkban meg egyenesen rengeteg. Kezdve azon, hogy hitünk középpontjába az Atya saját fián elkövetett gyilkosságát állítjuk. Újra kell gondolni sokmindent. Most ha nem haragszik, sok dolgom van.

– De, haragszom. Ha én nem mondom egy nőnek sem, hogy állva pisiljen, akkor nekem se mondja egyetlen nő sem, hogy ülve pisiljek. EZ az egyenjogúság!

Huszár Klára megfeszített állal, udvariasan nézett Zsoltra.

– Köszönöm az észrevételét, és most hagyjon magamra, kérem!

Az ajtó túloldalán Zsolt kifakadt:

– Kurva élet!

– Igen, Klári és még néhányan, pár hónapja kiléptek – mondta Anna, Zsolt felesége, vacsorafőzés közepette.

– A krumplit már megpucoltad? – lépett a tűzhelytől az ebédlőasztalhoz. Zsolt beleejtette az utolsó darabot a vízbe, és odanyújtotta az edényt Annának.

– Fel is aprítanád? – mosolygott az rá.

– Persze, bocsi. Teljesen elvagyok varázsolva ettől az egésztől. Szóval Klári már nem tagja a Katolikus Nőegyletnek?

– Egészen pontosan a Katolikus Női Szervezetnek. Nagyon megfertőzte ez az új irányzat, a genderfeminizmus. Jobb is, hogy kilépett, annyi feszültség…

– Micsoda, mi fertőzte meg?

– Genderfeminizmus. Tagadják, hogy csak két nem van. A homoszexuálisok ugye plusz kettő, férfi és női oldal, aztán a transzszexuálisok egy újabb nem. Mintha a szexuális irányultság azonos lenne a nemmel. A biológiát figyelmen kívül hagyják, szerintük az egyén maga dönti el mikor milyen nemű. A család és a vallás két olyan ellenfele, melyet férfiak hoztak létre a nők elnyomására. Nem veszik figyelembe, hogy a nőknek a nyugati társadalmakban soha nem volt olyan jó dolga, mint most, mindenhol férfisovén elnyomókat látnak. Nem mondom, a gazdaság bizonyos területein és a Föld bizonyos pontjain van némi igazságuk. De általában a nők ma már -szerintem – egyenjogúak. No meg, szerintük csak a dolgozó, önálló nő a jó nő. A főállású anyát nem tartják sokra, pláne, ha a férje tartja el. Szégyenleni való az ilyen a szemükben, hiszen szegény, bolond nő hagyja magát kizsákmányolni. Bár ezt a hozzállást a feminizmusról általában el lehet mondani.

– És mit mond erről a ti Szövetségetek?

– Amit az Egyház. A nő a férfi mellé van rendelve, ahogyan a férfi a nő mellé. Kölcsönösen kell egymást szeretetben és alázatban segíteniük. Az anyaság egy fontos, sőt szent életfeladat. Jó ha a nő részt vesza közéletben, munkát vállal, de az is nagyon jó, ha gyermeket szül, és a férjével neveli. Értékeket ad át. Egyébként is sok női szervezettel az a gondom, hogy a nőket nyomja az előtérbe az értékek helyett.

– Na, ez egész megnyugtató. Akkor pisilhetek itthon állva?

– Csak ne mellé, ha kérhetem.

A férfi WC előtt gyűlt a tömeg. Lakók és gondozók, gondozónők álltak az ajtóban. Bent az igazgatónő nyilatkozott a Hír tv-nek.

– Örömmel és bátran vállalom, amit elrendeltem. Nagyon fontosnak gondolom a nők felszabadítását, mégha ehhez teljesen le kell bontanunk olyan régi formákat, mint a vallás, a család vagy az állva pisilés szokása.

– Nem aggódik, hogy tettét törvénybe ütközőnek találják majd?

– Ezt döntse el az ombudsman. Én akár bíróság elé állni is kész vagyok.

Te, Zsolt, igaz, hogy megint itt járt az éjjel az igazgatónő? – kérdezte Péter, aki jött váltani.

– Ja, már harmadszor.

– És talált valamit?

– Addig keresett, amíg talált. Fegyelmit fogok kapni, mert harmadszor írt be miattam az Átadóba.

– No, akkor ugrott az év végi jutalom.

– Sőt, azt mondta, ha nem változtatok, az állásom kerül veszélybe.

– Akkor most lapítasz, nem? – nézett Zsolt szemébe Péter.

– Nem feltétlenül. Megmondtam neki, tudom, miért csinálja, és igaza van, mert én hívtam ki a tévéseket. Ha pedig tovább molesztál, akkor más tv-ket is megkeresek. Például az RTL-t vagy a TV2-t. Erre azt mondta: majd meglátjuk.

– Milyen hülyeség, nem? Felszereltette azokat a kamerákat, de csak azt érte el, hogy mindenki a fülkékben pisil. Állva, csak azért is. Szerinted oda is szereltet kamerákat?

– Ha lesz rá pénze, biztos. Mindenesetre én már megírtam a levelet az ombudsmannak.

– Nem félted az állásod?

– Nézd, ezt az őrültséget nem tűrhetik sokáig a megyén, pláne, hogy országos tv leadta. Szerintem az ő állása lesz veszélyben, ha nem változtat.

Józsi bá’ üdvrivalgás közben jött le a létráról.

– Na ez már tetszik mi? – emelte a magasba a kamerát. Felharsant a kórus.

– Nem félsz? – üvöltötte Zsolt fülébe Péter.

– Meglátjuk – vont vállat az. De azért nyelésnél összeszorult a torka.

Huszár Klára kinézett a folyosóra, majd gondosan becsukta az ajtót Zsolt mögött.

– Ügyes húzás volt a megyére beszólni. Ott is patriarchális férfiak dolgoznak, meg is lett az eredménye a maga munkájának.

– Nem én szóltam be. Én az ombudsmannak írtam levelet. Biztos nézték a tv-t.

– Mindegy, nem is érdekel. Nem vette el a kedvem a harctól, csak ezt akartam mondani. Egyszer majd a magához hasonlók is belátják, hogy van értelme annak, amiben hiszek. Igenis nem tűröm, hogy a nőket elnyomják, megkülönböztessék. Tenni fogok ezután is érte. És még valami.

Magán lesz a szemem, és mától a Zárton dolgozik. Utánanéztem a képzéseinek is. Fél éve van, hogy tizenöt kreditpontot összeszedjen. Nem fog sikerülni, ezt most megmondom. Egy képzésre sem engedem el, majd megvariálom a beosztását. Fél év múlva meg szépen visszaminősítem a fizetési fokozatát. Nem érdekel, kinek mondja el, mert nincsen tanúja a beszélgetésünknek.

Zsolt mély levegőt vett. “Felállni, nem a földön maradni”, bátorította magát.

– Jó. Amikor a tévével fenyegetőztem, azt mondta, majd meglátjuk. Hát most megláttuk. Nekem elegem van ebből a bokszmérkőzésből. Maga genderfeminista, és én ezt a mozgalmat pont olyannak látom, mint magát. Alattomosnak, agresszívnek és szűklátókörünek. Akár itt dolgozom a jövőben, akár nem, én a nőktől csak annyit várok, hogy próbálják bennem megérteni, hogy férfi vagyok, cserébe én is igyekszem megérteni őket női mivoltukban. Ez biztos nem megy mindig egyszerűen, de ilyen az élet. Viszont ez olyan nőkkel nem megy, akik csak magukra fókuszálnak, ahelyett, hogy valóban nők lennének, és életet adnának a körülöttük lévőknek. Szerintem majd egyszer maga fog rájönni, hogy a nagy egyenlőségi harcban egyedül maradt, és nagy önmegvalósításában csak egy társa akad, de az annál szívósabb és nyomasztóbb: a magány.