Toplak Zoltán
2 megosztás

A női út, férfi út

Richard Rohrnál (amerikai ferences szerzetes, több műve szól a mai férfiakhoz, a mai férfiakról, lelki útjaikról) találkoztam először a férfi útjának fogalmával. Ez nála két ösvényből áll, és tipikusan a mai nyugati férfiakra igaz. Pontosabban a fogyasztói társadalmakra, tehát pl. Japánra is, bár oda talán kevésbbé.

Young man has presented a flower by Eduard TitovAz első út, amit a mai férfi bejár (sőt Rohr atya szerint ha egészséges integritásban akarja tudni lelkét, akkor be kell járnia), a női. Az érzelmek, gondoskodás, elfogadás felé mutat ez. Egyre több férfi hajlandó megélni az érzelmeit a fogyasztói társadalmakban, és akar igazi intim kapcsolatban élni élete párjával. Terjed az apás szülés, és sok fiatal apukától nem idegen a büfiztetés, pelkenkázás, fürdetés sem. Később pedig az együtt játszás, közös főzés, takarítás, stb. Tehát a nevelés, a közös élmények keresése a gyerekkel. Jó jelenség ez, bár mintegy melléktermékként jelenik meg az un (Rohr szavaival) “kedves aranyoska”. Aki mindig simulékony, önálló akarata alig van, csupa puhaság és kedvesség. Kerüli a konfliktusokat, és élete párjára hagyja a vezetést. Szerintem ide tartozik a “New Age Guy” is, az új kor fia, aki inkább kommunikál, semmint támad, mindent megszerel a ház körül, gondos apa, romantikus és természetkedvelő. Nekem egy női álomnak tűnik, talán ezért is idegenkedem tőle, de azt el kell ismernem, hogy sok pozitív vonása van. Ennyit a női útról, egyelőre.

Selcuk_Dan copy by FIGOsport.deAz érem másik oldala a férfi út. Ez a megkülönböztetés, cselekvés, vezetés, kezdeményezés, konfrontálódás útja. Ha nem akar a férfi megragadni a puhány aranyoska szerepében, rá kell szánnia magát erre az útra is. Itt lép be a képbe a különböző férfitársaságok, közösségek (ami lehet netes közösség is) szerepe. Lényeg a férfias viselkedésen van: önbizalom, határozottság, bátorság. Fontos, hogy a közösség nyitott legyen, ne “elit klubként” működjön, hanem kevésbé bátor férfiak előtt is kitárja kapuját – feltéve, hogy ezek tényleg végig akarják járni a lelki ösvényt, és hajlandók tanulni és változni. Mert egy tipikus “bétának” (kölcsönvett fogalom Don Qujontól) lépésről lépésre végig kell haladnia az alfává válás rögös útján, ha valóban Férfi akar lenni. Talán új dolgokba kell kezdenie: hagyományőrzés, tánc, dobolás, küzdősportok, vagy csak egyszerűen egy sportot kell űznie (az ő döntése), magabiztosabbnak kell lennie a feleségével szemben – ld. Don Qujon 10 tanácsát a párkapcsolat javítására – stb. De ez nem jelent sem felsőbbrendűséget, sem hímsovinizmust. Egyszerűen a helyére kerül a férfi, s mellette a nő.

Post Author: Toplak Zoltán

Toplak Zoltán
Lassan ötvenes, kétgyermekes apuka vagyok. Nagyon fontos nekem a férfimozgalmi tevékenység és a keresztény hit. Egy férfiközösség szervezője vagyok, igyekszünk megélni és kivinni a világba egészséges férfiszellemet. Személyes tapasztalatom az, hogy ez sok küzdelemmel és mély fájdalommal jár. De a végeredmény magáért beszél - megéri. ;-) eposzegy@gmail.com - on személyesen el lehet érni. Kommenteket ritkán olvasok.
f Facebook
2 megosztás


olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
  Feliratkozás  
Visszajelzés