Hipergámia

Előszöris tisztázzunk egy alapvető dolgot: a hipergámia jelentése kettős. Egyfelől ezzel a megnevezéssel illetjük a nők párválasztási ösztöneit; másfelől – szociológiai oldalról – ugyanígy nevezzük a nők házasodási stratégiáját. A kettő között nyilván van összefüggés, de félreértésekre adhat okot, hogy párt választani egy éjszakára is lehet, míg a házasság legalább néhány éves (manapság néhány hónapos) kötöttséget jelent, ezért a hipergám ösztön és a hipergám házasodás olykor ellentmondanak egymásnak. Amiről én beszélek, az elsősorban az ösztön, mert annak sokkal nagyobb a jelentősége. Majd meglátjuk, hogy miért.

Nem sok “-gámiáról” hall az ember. A legtöbb szó a monogámiáról esik, a hagyományos társadalmi közmegegyezés szerint ez az optimális emberi kapcsolati forma. Ebben nagyjából igazuk is van, csakhogy az ösztönök sokszor más irányba terelnék az embert. Itt kerül szóba a poligámia. Egyes eltévelyedettek szerint minden ember ösztönében poligám. A műveltebbek tudják, hogy valójában csak a férfiak poligámok – a nők ezzel szemben hipergámok. Azt ugye mind tudjuk, hogy a monogámia kizárólagos társas párkapcsolatot jelent, a poligámia meg “nyitott” szexuális érdeklődést, ahol egy partner megléte nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy másik is mellette. Na de mi az a hipergámia?

A neten nem sok magyar anyagot találunk, leginkább csak más témájú cikkek közepébe vetett pár szót, ami az esetek többségében valahogy így írja le a hipergámiát: “A hipergámia felfelé házasodást jelent. Az ember fajspecifikus tulajdonsága, hogy a nők a párválasztáskor olyan férfiakat preferálnak, akik a saját fizikai adottságukhoz, társas státusukhoz, birtokolt forrásaikhoz képest értékesebbel, többel rendelkeznek.” Nyugi, nem akarom a cikkírást azzal elbliccelni, hogy máshonnan ollózom a tartalmat. Sőt, épp az a lényeg, hogy ez a definíció mennyire kevéssé mutatja meg nekünk a fogalmat a maga teljességében. Igaznak éppen nagyjából igaz, de körülbelül annyira informatív, mintha arra a kérdésre: mit érdemes tudni Párizsról? azt válaszolnánk: a naprendszerben található.

Kezdjük a legelején, azaz – majdnem – az ősrobbanással. Ha a mélyben lakozó ösztönöket akarjuk faggatni, akkor ugyanis mindig a távoli múltba kell néznünk. Az emberi faj tekintetében az “ősrobbanás” nagyjából az az időpont, amikor leestünk a fáról. Aki esetleg nem tudná, ez az időpont legalább 2,5 millió évvel ezelőtt volt, tehát felfoghatatlanul rengeteg generáció élt és halt már azóta. (Hasonlítsuk össze gondolatban a 2,5 millió évet azzal, hogy mit tudunk arról ami 1000 éve történt. Szinte semmit.) Ez a sok-sok születés és halál gondoskodott róla, hogy akikben nem volt meg a túléléshez és szaporodáshoz szükséges ösztön, azok utód nélkül tűntek el az emberiség génkészletéből. Olyan emberek leszármazottai vagyunk, akiknek az ösztönei a legoptimálisabbak voltak a faj fennmaradása érdekében.

Ez mint elméleti bevezető elment, de azt hiszem a gyakorlat mindenkit jobban érdekel. A lényeg, hogy azok a férfiak tudtak életképes utódokat nemzeni, akik a legtermékenyebb nőket kívánták. Akik túl öreg vagy túl fiatal, esetleg túl beteg nőket kívántak, azoknak nem született gyereke. (Nyilván manapság is akad 1-2 valódi pedofil vagy gerontofil, de ez nem általános, hanem a homokszem a fogaskerekek között, és megfigyelhető, hogy tényleg nem szokott túl sok gyerekük lenni. Az emberi sorsok szerteágazóak, de amikor az ember általános következtetéseket akar levonni, akkor nem a pár ezrelékes aberrált kisebbségekkel foglalkozik, hanem a 99%-os többséggel.) Ugyanígy elmondható, hogy azoknak a nőknek született sok túlélőképes utódja, akik a túlélőképes pasikat kívánták. Mivel a hipergámia jellemzően női tulajdonság, ezért a továbbiakban erre a tényre fogunk fókuszálni.

A nők ösztönei – hála a fentebb leírt evolúciós hatásoknak – az olyan férfiakra indulnak be, akiknek az utódjai túlélőképesek. De a nők ezzel nehéz helyzetbe kerülnek, mert míg a férfiak jó eséllyel ránézésre megállapíthatják egy nőről, hogy mennyire fogamzóképes, addig a túlélőképesség sokkal nehezebben felmérhető. Az olyan tulajdonságok, mint a szimmetrikus arc, vagy az egészséges bőr és haj sokat elárulnak, de nem mindent. Ha csak ez alapján döntenének a nők, akkor nem a filmsztárokat bálványoznák, hanem a szimmetrikus arcú szénbányászokat és műbútorasztalosokat.

Az egészség tehát csak az érem egyik oldala. A másik oldalon van az ami minket érdekel: azok a jelek, amikből egy nő tudat alatt(!) arra következtet, hogy az illető pasi túlélőképes. Ezek a jelek alapvetően két forrásból származnak. Kezdjük a másodikkal, mert az első tárgyalása bonyolultabb lesz :) A második forrás a többi nő. Ez talán furcsának tűnhet, de a nők nagyon odafigyelnek arra, hogy melyik pasihoz hogyan viszonyulnak a környezetében élő nők. Ez azért van, mert ahhoz, hogy a nő megbízható adatokat szerezzen a férfi túlélőképességéről, meg kell ismernie őt. Ez sok időbe telhet, ezért nem praktikus. Emiatt a nőkben kiépült egy olyan “rendszer”, ami hasznosítja más nők tapasztalatait, akik az adott férfit esetleg már régebbről ismerik. Ha egy pasit kerülnek a nők, akkor az “új jövevény” nő is kerülni fogja, mert látja a többi nő viselkedését, és ebből azt a következtetést vonja le, hogy a pasi értéktelen. Ez fordítva is működik: ha egy pasi kapós, akkor az új jövevény is automatikusan vonzóbbnak fogja látni, mert a tudatalattija (a kisördög ami a Tom&Jerryben a vállakon szokott ücsörögni) folyamatosan azt súgja a fülébe, hogy az egy értékes pasi – hiszen a többi nő is hajt rá.

A fontosabb forrás, amihez nem kell “külső segítség”, az a férfi viselkedésének tanulmányozása. Természetesen ez is tudat alatt zajlik. A női tudatalatti egy érdekes szerkezet, ugyanis a működésébe nehéz belelátni, még az adott alany is csak a végeredményt kapja kézhez, és még arról a végeredményről sem tudja, hogy az valójában egy tudatalatti folyamat eredménye. Magyarul ez annyit tesz, hogy a nő elkezdi figyelni a pasit, és miközben az éber tudat beszélget, figyel az evésre-ivásra-satöbbi, addig a tudatalatti elemzi a pasi felől érkező jeleket, és meghozza a döntést, hogy a pasi megfelelő lenne-e utódnemzésre. Ennek az eredménye nem a tudatban jelentkezik, inkább a test alsóbb régióiban: ha a tudatalattinak tetszik a pasi, akkor a nőben felébred a vágy. Ha nem, nem. (Ezért nem lehet egy nő bugyijába könyörgéssel bejutni, mert a szexuális vágyat nem a tudat irányítja.)

Mi köze ennek a felfelé házasodáshoz? Az, hogy azok a férfiak túlélőképesek, akik erőforrásokkal rendelkeznek. Ez az erőforrás lehet pénz, paripa, fegyver, vagy barátok, netán egy bennszülött törzs ami az illető irányítása alatt áll – szóval sokminden. De kulcsfontosságú megérteni, hogy a női ösztönök nem a pasi pénzét vagy más erőforrásait keresik, hanem a pasi viselkedésében azokat a jeleket, amik arra utalnak, hogy rendelkezik ilyenekkel. Ez azért van így, mert míg erőforrás sokféle létezik, és azok meglétét akár hazudni vagy szimulálni is lehet, addig azoknak a férfiaknak a viselkedése, akik rendelkeznek erőforrásokkal, általában hasonló – és feltűnően eltér azokétól, akik nem rendelkeznek erőforrásokkal. A legegyszerűbb ezt úgy elképzelni, hogy a király és a szolga kimegy a nudista strandra. Egy nő hogyan fogja megállapítani, hogy melyiknek kéne gyereket szülnie ahhoz, hogy az a gyerek talpraesett legyen? Elsősorban testbeszéd alapján. A király peckesen jár, fektében elterpeszkedik, szúrósan és lekezelően néz. A szolga viszont összehúzza magát, igyekszik láthatatlanná válni, a mozdulatai tétovák, stb. A nő első ránézésre megmondja, hogy melyik melyik – de ami az érdekesebb, hogy a tudatalattija mesterkedései miatt a királyt fizikailag vonzóbbnak, kívánatosabbnak fogja tartani akkor is, ha a király és a szolga történetesen ikrek. Egy férfiagynak ez furcsa lehet, mert mi pasik arra vagyunk beállva, hogy a szexuális vágy elsősorban szépség kérdése, és sokan feltételezik, hogy ez a nőknél is így van – de tévednek. Illetve részben tévednek, mert van azért a szépségnek is szerepe (az érme első oldala az egészség volt, annak egyik fizikai kivetülése pedig a szépség). De a nőknél a párválasztásnak nagyon fontos komponense a férfi viselkedése, testbeszéde. Olyannyira, hogy egy kevésbé jóképű pasi simán kiüthet a nyeregből egy nála markánsabb arcot is, ha a testbeszéde magabiztosabb.

Elmondhatjuk tehát, hogy egy nő azt a pasit fogja vonzónak találni, akinek a testbeszéde magabiztos és talpraesettségről árulkodik. Igaz ez akkor is, ha annak a pasinak történetesen egy vasa sincs. Az ösztönt nem a pénztárca érdekli. Persze hosszú távú kapcsolatoknál más tényezők is fontossá válnak, és ilyenkor már a pénz szerepe is nagyon megnő. Mert lehet, hogy csórikám nagyon férfias és vonzó, ezért mondjuk egy kis kalandra pont megfelelne, de azért feleségül nem menne hozzá a nő, mert hát nem hülye az életét összekötni valakivel aki lerontaná a saját státuszát. Ilyen esetekben van az, hogy a nő feleségül megy valami olyan pasihoz, aki jó életmódot biztosít neki, de közben azért vágyik a régi szeretője után, akinek feleannyi pénze sem volt, de ő kétszerannyira kívánta.

Amikor a nők “felfelé házasodnak”, akkor a tudatos és a tudatalatti döntések összemosódása látható. Egy orvos vagy ügyvéd nem csak a jó életet tudja megadni a titkárnőnek vagy ápolónőnek, hanem az esetek többségében a testbeszéde is vonzóbb, mint egy csóró szakmunkásé. Nem akarom leszólni vagy lebecsülni sem a szegényebb, sem a tanulatlanabb embereket, de ha őszintén akarunk beszélni a női ösztönökről, akkor el kell fogadnunk hogy ez van. Mindenkinél van “jobb pasi”, egy igazi nő az atyaúristent is lecseréli egy jobb modellre, ha lehetőség adódik.

Miért fontos nekünk ez egy hosszútávú kapcsolatban, házasságban?

A világegyetem középpontja, vagyis a nő, hajlamos mindent magához viszonyítani. És szexuálisan kívánni csak olyan férfit tud, aki valamilyen szinten kielégíti a hipergám ösztöneit. Az van tehát, hogy a nő képes kívánni bárkit, akinek a testbeszéde magasabb státuszt sugall, mint a nő saját státusza. Minél nagyobb a különbség, annál jobban vonzódik a nő a férfihoz. Viszont ha kapcsolatba kerülnek, és annak során ez a különbség megszűnik, vagy neadj’isten megfordul, akkor a nő hipergám ösztönei beindítják a vészcsengőt. A pasi – viselkedése alapján(!) – nem rendelkezik megfelelő erőforrásokkal, tehát az utódai nem biztos, hogy túlélőképesek lesznek, vagyis vele szexelni “veszélyes”! Ezért van az, hogy X év házasság után sok nő nem csak hogy elveszíti a vágyait, de egyenesen rosszul lesz a gondolatra, hogy a férjével szexeljen. Mert a pasi a nő mellett elkényelmesedik, ellustul, a szexpiaci értéke zuhanni kezd, a nő hipergám ösztönei pedig felrobbannak. Ilyenkor jönnek a szexmentes és morózus hónapok, a hűtlenség, a gyűlölködéssel terhelt válás.

Egy férfinak meg kell értenie, hogy boldog kapcsolat csak úgy lehetséges, ha a nő ösztönei a férfi oldalán dolgoznak, és nem ellene. Tehát a férfi látszólagos státuszának mindig magasabbnak kell lennie, mint a nőének, különben jéghegy, süllyedés. Ezt a modern matriarchális társadalomban sokkal nehezebb elérni, mint 50-100 éve, a “patriarchális aranykorban”, ugyanis manapság szinte minden társadalmi folyamat a férfiak lenyomására és a nők felemelésére irányul, ezáltal teljesen felborítva a romantikus kapcsolatok sakktábláját. Miközben egyre több nő egyre gazdagabb, függetlenebb, nagyképűbb és férfiasabb, addig egyre több pasi marad állás és fizetés nélkül, egyre többen hiszik el a hülye metroszexuális rizsát, stb. Emiatt az átlagos nőnek a számára vonzó pasik tábora egyre szűkül.
Nem véletlen tehát az sem, hogy a karrierista menedzsercsajok nem találnak megfelelő partnert maguknak. A hipergám ösztöneiket csak a még náluk is magasabban lévő pasik tudnák kielégíteni, de azokból alig van egy maroknyi – nekik meg eszük ágában sincs agresszív libákat felkérni családi fészek építésére. A gyárigazgató inkább elveszi feleségül a titkárnőjét (aki 20 éves és jól mutat combfixben), és szarik a protofeminista HR-menedzserre, aki valahol 30 és 40 között vesztegel egy mellékvágányon, és azt képzeli, hogy “a férfiak félnek az erős nőktől”. Nem félnek, csak több eszük van annál, mint hogy egy arrogáns műférfival akarjanak élni egy normális nő helyett. De eltértem a tárgytól…

A hipergámia magyarázza azt is, hogy miért bomlanak a nők a rocksztárok és filmcsillagok után: egyrészt mivel más nők is bomlanak utánuk, tehát ha sokan imádják őket akkor a többi nő is imádni fogja őket; másrészt a rocksztárok és filmcsillagok testbeszéde, viselkedése olyan önbizalomról árulkodik, amitől a nők hipergám ösztöne csillagokat szór. Ennek a pasinak kell gyereket szülni, mert ez aztán talpraesett! A pasik is rajonganak a nagymellű és fiatal színésznőkért, de nem azért, mert színésznők, hanem mert fiatalok és nagymellűek. A nők viszont nem azért imádják a jóképű hírességeket, mert jóképűek, hanem mert hírességek. Épp ezért, mivel csinos nő van millió, a pasik legszívesebben mind a milliót ágyba vinnék – de hiába van millió jóképű pasi, a csajok inkább a maroknyi sztár köré csoportosulnak. Ezért várja a fellépés után a krokodilarcú rockénekest a színpad mögött egy tucat liba, és ezért nem várja a jóképű fizikatanárt előadás után senki.

A hipergámia másik megjelenési formája a “sorozatos monogámia”, vagyis a manapság egyre gyakoribb jelenség, amikor a nő házasodik-elválik-újraházasodik, és ezt ismételgeti a végtelenségig. Egy nő bármely pasi iránt érezhet vonzalmat, aki nála magasabb státuszúnak látszik (ezt ugye érintettük), és minél nagyobb a státuszkülönbség, annál nagyobb a vonzalom. Ezért van az, hogy a piramis csúcsán lévő pasikat nők milliói imádják (Brad Pitt, stb.). De az ugye egyértelmű, hogy a nőnek többé-kevésbé alkalmazkodnia kell a saját rögvalóságának kereteihez, vagyis nem várhat Badacsonypusztán arra, hogy egyszercsak csönget a Brad Pitt és elviszi fehér lovon. Ezért a nők a számukra elérhető piramisból válogatnak, illetve annak a csúcsáról. Oscar Wilde szavait elferdítve: “A nők ízlése egyszerű. Mindig beérik a legjobbal.” Egy férfi – szexuális értelemben – minden jó nőt egyszerre kíván, de a nők egyszerre csak egy pasit kívánnak igazán – a legjobbat. Ha egy nő rátette a kezét az általa elérhető legjobb pasira, akkor az esetek 99%-ában eszébe sem jut a hűtlenség, és boldogan él amíg… Amíg a párja státusza alá nem megy más pasik státuszának, akik a nő számára szintén elérhetőek. Ha a piramis csúcsán váltás történik, akkor a nő pikk-pakk “kiszerethet” a régi pasiból, és már jöhet is az új, akinek épp az adott pillanatban a legjobb a státusza. Egy nő tehát alapvetően nem arra van berendezkedve lelkileg, hogy férje mellett szeretőket tartson (nem poligám), hanem arra, hogy mindig lecserélje a pasit a következőre, aki jobb mint az előző. A férfi “bővíteni” akar, a nő lecserélni.

A hipergám ösztön definíciója tehát a következő: a nő (a számára elérhető férfiak közül) a legtúlélőképesebbnek látszó(!) férfitól akar gyereket, ezért – az akaratától függetlenül, vagy akár annak ellenére – őt fogja szexuálisan kívánni.
Namármost nyilván a társadalmi szokások, az egyéni temperamentum és még egy sor egyéb tényező ezt az ösztönt kordában tartja annyira, hogy nem fogják a nők leteperni a fantörpikus testbeszédű pasikat – de hogy azokkal bújnak ágyba szívesen, arra mérget vehetünk.

Messzire vezet és sokfelé ágazik még ez a téma, de mára elég volt ennyi is. Még a végén bőrkeményedés lesz az ujjaimon a sok gépeléstől és panaszkodni fognak a csajok ;)