A köztünk élő oxymoron

Tisztességes ügyvéd, igazmondó politikus, keresztény feminista.

Nem, a felsorolásban nincs kakukktojás: mindegyik ugyanannyira oxymoron (önellentmondás), amiről tudjuk, hogy a valóságban nem létezik. Olyan, mint a mesék tündérkéi.

Keresztény feministák persze vannak – legalábbis ők ezt állítják magukról -, így hát valahol valaki téved. Könnyű lenne azt mondani, hogy csak én rosszindulatúskodom, de valójában nagyon egyszerű a válasz: aki keresztény, az nem lehet feminista. Aki feminista, az nem lehet keresztény.

Miért? Mert a Biblia kimondja például azt, hogy a család feje a férfi. Különvélemény, szabály alóli kivétel nincs: ez az isteni hierarchia, amit minden kereszténynek kötelessége megvalósítani. Aki szerint ez “magyarázható máshogyan is”, az mellébeszél. Annak nincs kedve követni a szigorúan  megírt keresztényi élettervet, inkább csak mazsolázgat belőle kedve szerint.

Szeresd felebarátodat? – Na jó.
Megdobnak kővel? – Hát nem is tudom...
A férfi a családfő? – Kizárt!

Ez nem kereszténység, ez olyan feminizmus, ami megpróbálja eljátszani, hogy “keresztényi”. Az a baj, hogy a képkeretek metszik egymást, vagyis nem lehet egy portréra festeni Jézust a feminizmussal. Akár úgy is mondhatnám modernül, hogy a kereszténység és a feminizmus nem kompatibilis egymással. Ha a vallás kereteit elkezdik feszegetni, áttörni, akkor az már nem az a vallás. És olyan vallást, amivé a feministák a kereszténységet szeretnék átalakítani, már ismerünk: az maga a feminizmus.

Igen, a feminizmus valójában egy vallás. És politikai irányzat is egyben – a kettő nem zárja ki egymást. Mindenesetre az, hogy hittételeik, dogmáik vannak, amiknek kétségbe vonása kiátkozással jár (ugye emlékszünk Christina Hoff Sommers esetére?), mutatja, hogy a feministák gyülekezete nem az a kedélyes vitakör, akinek egyébként mutatni szeretnék magukat. Aki nem biflázza be a papnők zsolozsmáit, annak lőttek. Aki megkérdőjelezi a feminista hazugságokat, annak vége.

A modern feminizmus lényege a nő istenítése, és ahogy köztudott, két dudás egy csárdában nem fér meg. A Bilibában írva vagyon, hogy tilos hamis bálványokat imádni, és ez a keresztényeknek kizárja a feminizmus követését. Arról nem is beszélve, hogy a modern feminista törekvések nyílt férfiellenessége amúgy sem összeegyeztethető a krisztusi szeretettel.

Női papok? Feminizált Biblia-átirat? Szentesített melegházasság?

Ugyan ne vicceljünk. Ezek olyan fából vaskarikák, amiket talán még azok sem gondolnak igazán komolyan, akik keresztény feministának vallják magukat. Az ő számukra van egy rossz hírem: választani kell. Kosárlabda-kapus, tenisz-balhátvéd és keresztény feminista nem létezik. El kell dönteni, hogy melyik sport szabályai szerint játszunk. Aki magáénak vallja a keresztény elveket, az ne hirdessen olyasmit ami azokkal szembemegy. Aki feminista, az ne tetszelegjen Teréz Anya szerepében – neki már csak a terézanyuság marad.

Ha valaki félreértené: én magam nem vagyok keresztény (és persze feminista sem). Ettől függetlenül a képmutatás minden körülmények között szúrja a szememet, különösen ha a feministákról van szó – és hát valljuk be, velük kapcsolatban elég sok szemszúrás felmerül. Többek között az, hogy mindenhová be akarják tenni a lábukat, és mindent a saját képükre akarnak formálni. Mint egy rossz vírus, ami a sejtekbe betörve a saját másolatainak gyártásába kezd.
Szerencsére a feminista vírus terjedése ellen van jó vakcina és antibiotikum: a józan ész. Aki egyszer átlátja a hazugságaikat és önellentmondásaikat, azt utána már soha nem lehet megfertőzni.
Most már csak annyi dolgunk van, hogy igyekezzünk minél több embert beoltani még időben, mert abban a helyzetben ahol a világ most áll, a feminista hazugságok terjedése egy különösen kellemetlen púp a hátunkon.