Emlékszem, mikor még spiritiszta körbe jártam, és lelkileg messze bóklásztam a Katolikus Egyháztól, sorra jöttek a szellemvilágból (női médiumon keresztül) az üzenetek, hogy a nőknek mennyivel többet kell szenvedniük, és a férfiak erkölcsileg sehol sincsenek hozzájuk képest.
Édesanyám járatta a Nők Lapját, és ott szintén nagyon fényezték magukat a nők, s a sorok közt ott rejlett a mondanivaló, hogy bezzeg a férfiak! Nem szülnek, nem köteleződnek el (mintha minden férfi ilyen lenne (a szülést kivéve :) ), megbízhatatlanok, stb.
Elhittem. Mint azt a feminista filmet kamasz koromban, melyben végig kritizáltak minket a feministák, és gyáva kisegérnek állítottak be. De hittem nekik, hogy igazuk van. Hogy sok férfitársam veri a mellette élő nőket – akkor miért van annyi mosolygós nő az utcákon? -, hogy a nők magukra hagyva küzdenek a családért, stb. (Igaz, találkoztam ilyen esettel, hogy az infantilis férfi még gyógyszert sem volt hajlandó venni a gyerekének, helyette elment a barátaival, és éjszaka került elő – de nem ez az általános!) A körülöttem élő, dolgozó nők általában elégedettek a házasságukkal és a férjükkel. Emlékszem a Nők Lapjából a fényképre, melyen egy vékonyka anyuka két hatalmas cekkerrel cipekedik egy nagyvárosi utcán, és az egyik cekkerből a zöldség levelei mellett egy kisfiú kandikál ki. (A NŐ!) Na jó, talán nem beállított volt a kép. :)
Nem tűnt fel, pontosabban nem tudtam megfogalmazni magamnak, de egy férfigyűlölő, vagy legalábbis férfiellenes kampány közepén éltem. Szenvedtem tőle, de fogva tartott a tudat – igazuk van. Nem ezeknek az állításoknak a léte volt a legrosszabb, ami történt velem, hanem a védekezésre való képtelenség. Én sem tudtam bízni saját férfiasságomban, egyszerűen nem épült belém az egészséges férfi öntudat. Óvó néni, tanár néni, anya – ők vettek körbe, és az iskolában mindig a lányok viselkedtek rendesen, mi, fiúk, kicsit ki voltunk rekesztve az elismerésből. Mert az zabolátlan, amit egy fiú tesz, bezzeg a szorgalmas kislányok! Nem tudtam mozgósítani semmilyen erőt, hogy megőrizzem a gerincem.
Illetve, hogy felépítsem – mert férfias tartásom az nem volt. Sok nőt férfiasabb fellépésűnek láttam, mint magamat. Kínlódtam is ezzel a tapasztalattal.
Most Deansdale, Maestro és a többiek (ld. Férfihang – ferfihang.hu) cikkeit olvasva meg vagyok lepődve és döbbenve. A SZENT feminizmusnak piszkos a keze? Hazudik is? Gyűlölködik? Vallássá nőtte ki magát, fanatikus hívőkkel? Egyenjogúság mögött elnyomás, igazságként tálalt hazugságok, antidiszkriminációként meghirdetett diszkrimináció. Egy világ omlott össze bennem. Illetve még omlik. Hála az Istennek! Bár omlott volna korábban!
Elképesztő, mennyire nem értenek – és nem is akarnak – hozzánk, férfiakhoz érteni a feministák. Ha tudják is, hogyan működünk, ez csak arra jó, hogy megbélyegezzenek, sárba rántsanak, és idomítani próbáljanak. Női kézbe a kormányrudat! Akkor eljön a Kánaán! és – A feleségedre hallgass, ne a józan eszedre! (Müller Péter) felkiáltással.
Fogalmuk sincsen mit jelent egy férfinak, hogy vezetheti a családját. Hogy ő vállalhatja a felelősséget.
Hogy döntő a szava. Hogy tisztelet övezi otthon. Hogy irányt szabhat. Hogy megélheti magát mint Férfit. A híres női empátia sehol sincs, ha férfiakat kell megérteni. Aki nem ért velük egyet, az hímsovén, akár férfi, akár nő. Ha nő, még jobban gyűlölik. Mert az ilyen nő nem empatikus, az igazságra érzékeny és áldozatkész – egyszerűen áruló, szolgalelkű, vagy számító.
Kultúránkat gyökerestül akarják kitépni és felforgatni. Mert ez patriarchális, elnyomó, és kizsákmányolja a nőket. Helyette egy feminista agyrémet akarnak elfogadtatni, ami természetellenes és perverz. Ahol a nő, mert pusztán nő, könnyebben kaphat státuszokat, álláshelyeket és mandátumot.
Anyaság és családellenes is a feminizmus. Hiszen a család zsákmányolja ki legjobban a nőt.
Hát tény, ha családot is akar, anya is akar lenni, és karriert is szeretne, akkor kompromisszumot kell kötnie. Minden nem megy. De ezt Isten, vagy a természet rendelte így, mi, férfiak nem tudunk sem szülni, sem szoptatni, szóval a nő nélkülözhetetlen. Ez van. Persze biztos erről is mi tehetünk. Mert azt neveljük már korán a kislányokba, hogy méhük nőjön, a fiúkba pedig, hogy ondót termeljen a szervezetük. Mert ez az egész egy patriarchális és kényszer-heteroszexuális társadalmi konstrukció.
A feminizmus karrierépítésre ösztönzi a nőket, és az első gyerek vállalásának ideje ki is tolódott a 30. év környékére. Hívő (baptista) leány mondta, hogy ő nem akar gyereket, vagy legfeljebb egyet. Vajon ott van a feminizmus és az emancipáció mindenhol? Ismerősöm (nő) mondta, hogy már eléggé fel van szabadítva, neki több nem kell. (Egyébként egyszem fiacskáját nagyon félti, mert a férfiak olyan gyengék és törékenyek.
Atyavilág, hol vagyunk már Spártától?) Másik nőismerősöm mondta, hogy neki hiányzik a sorkatonaság, mert a fiúkat az azért megtanította egy-két dologra. Fiús anyuka természetesen. Egyetértek vele olyan módon, hogy 12-13 éves korban kell a fiúknak a megbízható, erős férfiak társasága, akik közt aztán Férfivá érhet.
Elkanyarodtam.
Nem tudom, hova ér a feminizmus, de nyitnia kellene felénk, férfiak felé. Kilépni mesterséges és túlfűtött világából, találkozni velünk, anélkül, hogy át akarna gyúrni. Így fogadjon el, ahogyan vagyunk. Bár ezt lehetetlennek tartom, mert kapásból megbukik az együttműködés ott, hogy ki a főnök otthon? Most inkább gyűlöletet és halált terjeszt, amerre megfordul a feminizmus. Főleg magzathalált.
Pár éve, ha jól emlékszem, Pécsen, feminista aktivisták burkát húztak a köztéri szobrokra, tiltakozásul az afganisztáni elnyomásra. Bátor tett volt. Eszükbe sem jutott, hogy elmenjenek Afganisztánba, és ott tegyék ezt? Ennyi vér már nem volt a pucájukban.
A feminizmus az egyik oka a fogyasztói társadalmak elöregedésnek. És még kormányzati pénzeket akar az abortuszokhoz és sterilizációhoz. Ha jól sejtem, támogatja a homoszexuális szervezeteket az „antidiszkriminációval” szemben. Vagyis reklámozzák a szexuális elferdültségeket és betegségeket.
Én nagyon úgy látom, hogy szükség van antifeminizmusra, amely rákoppant a túlpörgött feminizmus körmére. Segít felépíteni azt, amit a feminizmus évtizedek alatt lerombolt.
Örülök, hogy antifeminista lehetek.
Kedves Zoli,
sok igazság van abban, amit leírsz, de sajnos egy olyan képet vázoltál fel a férfiakról, ami engem elborzaszt, a tisztelet, a tekintély sem erővel, sem sírással ki nem kényszeríthető. Amíg a nőhöz viszonyítva próbálod meghatározni a férfit és nem önmagában, addig ebből a helyzetből kilépés nem lesz.
Egy valódi férfinak nincs önbizalom hiánya, tudja és vállalja is a saját sorsát. Logikailag teljesen inkoherens a hozzáállásod, a feministákat okolod a saját hiányosságaid miatt, kívül keresed az okot, nem belül. Egy olyan társadalomban, ahol a patriarchális rend működik, fel sem bukkanhat a feminizmus. A feminizmus a tagadás szelleme, de azt is látni kell, hogy ez csak valamihez képest működik.
Másrészt, ez valami borzasztó elmebaj, hogy a nő a te szemedben kizárólag az anya szerepét képes betölteni, mint egyetlen elfogadható valamit, a másik a szajha. Mint már egy másik cikkhez kapcsolódva leírtam, a nő nem csak az anya vagy a szajha kategóriája. Az egyiket üdvözítjük, a másikat meg máglyára küldenénk. A feminizmus is inkább az utóbbi. És valóban, rettenetes az, amit ezek a frusztrált nők művelnek, leginkább önmagukkal, de nem őket kell “megmentened” és visszaterelned az egyház kötelékébe akár.
Harmadrészt, a feminizmus, a fent leírtak miatt nem ok, hanem következmény. Talán a valódi okokra kellene koncentrálni.
Ahogy a homoszexualitásról sem igazán tudunk sokat, ami keveset, az is torzultan kerül a társadalom elé. És ne tegyünk úgy, mint ha ez női sajátosság lenne… Mindig létezett ez a jelenség, csak némely társadalmakban elfogadott volt, máshol megtűrt, és megint máshol tiltott. Arról meg nem is beszélve, hogy sokkal régebbi jelenség, mint a feminizmus…
Petőfi ezt egész jól megfogalmazta:
Karatéra jár a srác már egy ideje, most éppen a fiával megy karate táborba, szóval szerintem jó úton van.
Az jó. Mármint akkor, ha van benne fullcontact küzdelem is. Mert anélkül művészi torna túlkorosoknak. Bár a makivarát ütni is fejleszt, ha komolyan csinálják (fájdalomküszöbön jóval túl)