Toplak Zoltán
1 megosztás

K.F.T.

Keresztény Férfiak Társasága. Ez a csapat neve. Ökumenikus csoport, katolikusok, evangélikus és református testvérek vagyunk benne.

2005-ben jött létre, a Férfisátor egyik alapítója, Zöldy Pál hozta a lángot hozzánk. Úgy alakult, hogy a Sátortól némileg különböző útra tértünk, nálunk nincsenek népi hagyományok (egyenlőre), és a virtuskodást is kevésbé gyakoroljuk, mint ők. Több az ima (legalábbis az összejöveteleken).

Volt már saját elvonulásunk, amikor egy kis zsákfaluba, Perenyébe vonultunk vissza. A csend, a természet, az éneklés, az ima és sok beszélgetés adta a programot. Tartottunk egynapos böjtöt is – hát én igen vártam a végét.

Szeretnénk szolgálni elsősorban a férfiakat, így például akár az alkoholistákat (többsége férfi), hajléktalanokat (szintúgy), elítélteket (ők is.)

Másodsorban abban bízunk, hogy ha segítünk a férfiakon, akkor segítünk a velük kapcsolatban lévő nőkön is. Tehát áttételesen szeretnénk a nőknek is segíteni.

Mindazonáltal családos, dolgozó férfiak vagyunk, idő és energia az önkéntes szolgálatra kevés. Imádkozni kell, hogy fel tudjuk magunkat szabadítani rá. És várni kell: miképpen alakulnak a dolgok, Isten hol ad szabad utat.

A közösség értékei: ima, egymásra figyelés, beszélgetés, a találkozókon kívül is számíthatunk egymásra. Kölcsönös segítés, akár anyagilag is. Nekem egyszer a házasságomat mentették meg a fiúk, amikor nagyon szerelmes voltam. Na jó, nem csak rajtuk múlott, de elfogadó, jóra buzdító, bátorító segítségük rengeteget jelentett.

Post Author: Toplak Zoltán

Toplak Zoltán
Lassan ötvenes, kétgyermekes apuka vagyok. Nagyon fontos nekem a férfimozgalmi tevékenység és a keresztény hit. Egy férfiközösség szervezője vagyok, igyekszünk megélni és kivinni a világba egészséges férfiszellemet. Személyes tapasztalatom az, hogy ez sok küzdelemmel és mély fájdalommal jár. De a végeredmény magáért beszél - megéri. ;-) eposzegy@gmail.com - on személyesen el lehet érni. Kommenteket ritkán olvasok.
f Facebook
1 megosztás


olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
  Feliratkozás  
Visszajelzés