4 megosztás

Az igazi férfi

Nahát erről sem szívesen írok cikket, mert már így is túl sokan papolnak arról, hogy milyen is egy “igazi férfi”. Tollat végülis csak azért ragadtam, mert én nem erről fogok beszélni. Én nem akarok senkinek a dolgába beleokoskodni, hogy hogyan is élje a saját életét. Inkább azokról beszélnék, akik úton-útfélen ezekkel a nagy szavakkal dobálóznak.

Mert hát vannak bőven, akik felemlegetik az igazi férfit. Az esetek 90%-ában egyértelműen azzal a céllal, hogy a másikat pocskondiázzák: “egy igazi férfi nem foglalkozik ilyesmivel mint te”. Most kinyithatják a szemüket ezek az emberek, mert egyszerre fogok mindegyiknek válaszolni: Az igazi férfi csupán egyetlen dologgal nem foglalkozik, és az a te véleményed.

Nem kell sokat erőltetni az agytekervényeinket, hogy rájöjjünk, ha egy pasi akar másokat kioktatni “igazi férfiságról” akkor egyszerűen csak nagyképűsködik. Olyan a természete, hogy szeret másokat elnyomni, megalázni. Van ilyen is, a neten biztosan találkozunk velük, még ha nem is keressük őket. De azon kívül, hogy bosszantóak, sok kárt nem nagyon tudnak tenni. Az ember legyint vagy röhög, és továbbmegy.

Ha egy nő beszél igazi férfiról, akkor alapvetően három eset lehetséges. A leggyakoribb, hogy elfogytak az érvei és a vitapartner megszégyenítésével akarja győzelembe fordítani a biztos vereséget. Amikor kiderült, hogy hülyeséget beszélt, hogy buta liba, akkor jön a vádaskodás, hogy a másik fél nem “igazi férfi”, és ezzel még talán meghátrálásra lehet kényszeríteni.

Egy jóval kisebb szegmens az, amikor egy nő jóindulatból beszél igazi férfiakról, mert segíteni akar valami aranyos, de kissé határozatlan pasinak. Ilyenkor jönnek azok a szövegek, hogy egy igazi férfi kiáll magáért, erős, magabiztos, ésatöbbi. Ezeket is ismerjük már, de ezekben legalább benne van az igazság piciny csírája.

A harmadik szegmens a feministák. Amikor egy feminista arról beszél, hogy milyen az igazi férfi, akkor kezdhet forogni a gyomor. Egyrészt mert annyi baromságot összehordanak, amit már nehezen bír a hátán a föld, másrészt mert sokszor érezhetően rosszindulattal, férfigyűlölettel köpik a szöveget. Nameg persze egy feminista szerint csak a feminista pasi “igazi pasi”. A férfiasság záloga femiföldön nem a férfiasság, hanem a nőknek való behódolás.

És a végén egy speciális alkategória, amikor valaki arról beszél, hogy “egy igazi férfi nem foglalkozik a feminizmussal”. A fenti vastagbetűs szavak mellett ehhez még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a feminizmus politika. A feministák az egész világon, és már hazánkban is ott vannak a törvényhozásban, illetve annak közvetlen közelében. Éppen ezért a feminizmussal foglalkozni politikai elfoglaltság.
A politika ne lenne férfias? Ilyet eddig még nem hallottam. Csak most, a hülyéktől. A feminizmussal foglalkozni nemhogy szégyellnivaló dolog egy férfi számára, de nyitott szemű és gondolkodású embereknek majdhogynem kötelesség. Persze azért nem szó szerinti kötelesség; nyilván nem várom el mindenkitől, hogy érdekelje a téma. De ha van egy cseppnyi esze, akkor legalább hagyja, hogy mások foglalkozzanak helyette egy olyan valamivel, amiből neki is származhat személyes problémája, ha hagyják burjánzani.

Post Author: Deansdale

Külön bemutatkozni nem szokásom a neten, beszél helyettem a véleményem - azt nem rejtem véka alá. Eleget foglalkoztam a feminizmussal ahhoz, hogy véleményt merjek formálni róla. Akkor is, ha ez a polkorrekt széllel való szembevizelést jelent.
f Facebook
4 megosztás


42
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
9 Egyéni hozzászólás
33 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
10 Hozzászólások szerzői
Naooogeorg1945Reszet ElekLuciaZoli Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
hgyi
Szerkesztő

Szerintem nincs olyan. hogy Igazi férfi, meg Igazi nő. Mindenki csak arról beszélhet, hogy számára milyen. És biztosan lesznek olyanok, akiknek hasonló az ízlésük. De általánosságban beszélni Az Igazi emberről botorság.

ejszarny
Újságíró

igy van.

csak annyit hagytal ki belole, h termeszetesen az en velemenyem az etalon :]

Alter Ego
Szerkesztő

Hmmm…. Látva a friss posztod címét felébredt bennem is az igény, hogy válaszoljak Anonimka tegnapi felvetéseire a valódi férfival kapcsolatban. Úgy döntöttem, hogy a cikked majd ezt követően olvasom el. Aztán most, hogy az olvasásra is sort kerítettem, rájöttem, hogy meg sem kellett volna írnom azt a kommentet, merthogy annyi áthallás van a kettő között, hogy még a végén az a vád ér engem, hogy a cikked mondandóját kommentté silányítva plagizálok. :) De nem, csak valahogy nagyon egy rugóra járt az agyunk. Sajnálom is a felesleges billentyű koptatásba fektetett időt, ráadásul most még be is kell ismernem, hogy te egy kicsivel jobban foglaltad össze a kérdést. Szóval jól sikerült írás, majdnem olyan, mintha én írtam volna. :D (csak egy kicsivel jobb)  :D

ejszarny
Vendég

ez mar kimeriti a kemenyvonalassag tenyet? :DDDDDD
http://www.hulyepicsa.com

Maestro
Szerkesztő
Toplak Zoltán
Újságíró

“Sok nő tiltakozik ellene, hogy az élet bizonyos területein hátrány éri. Miért nem akarunk szembesülni a valósággal?”

Azért ez kicsit olyan, mint amikor arról akarnak meggyőzni, hogy az ég piros, és miért vagyok olyan buta, hogy nem veszem észre? Közben piros napszemüveg van az illetőn. Miért nem veszik észre már a nők, hogy csakis a feministáknak van igazuk, és az élet olyan, amilyennek ők akarják látni?????????????

Maestro
Szerkesztő

A feminista hazugsággépezet ennél azért rafináltabb. Valóban, éri hátrány a nőket az élet bizonyos területein. Más területein meg a férfiakat. Csak erről már tendenciózusan hallgatnak vagy elbagatellizálják, míg a nők sérelmeivel teleóbégatják a világot.

Toplak Zoltán
Újságíró

Azt hiszem, Deannek van igaza, mikor azt állítja, ha a femik az egyenjogúságért küzdenek, akkor szót kéne ejteniük a férfiakat érintő hátrányokról is.

Másrészt ez talán inkább a mi dolgunk lenne. Mi vagyunk a férfi mozgalmárok, jogos, hogy ez a feladat ránk vár.

Maestro
Szerkesztő

Miért is? Ha valaki a nemek egyenlő jogaiért harcol, akkor vagy tegye valóban azt, pártatlanul és egyenlő mércével mérve, vagy pedig derüljön ki róla ez egyértelműen és neveztessék hazugnak. Te elfogadod, hogy az egyenlőség jelszava alatt csak a nők érdekeit védik?

Toplak Zoltán
Újságíró

Már jó ideje van egy olyan érzésem, hogy burkolt hatalomvágy (nők kezébe a politikát – beköszönt a Kánaán! Pl. Nők Lapjában olvastam ezt, kb 8 éve) motiválja őket. Bár szerintem vannak, akik tényleg a nőknek akarnak segíteni, pl. hogy megszűnjön a körülmetélés szokása Afrikában. De ami a sodrás közepén van, a legnagyobb hangerővel bír, az azért tényleg nem őszinte. Lehet rá mondani, hogy hazug.

Maestro
Szerkesztő

Mi közünk nekünk ahhoz, hogy az egyik afrikai nő mit csinál a másik afrikai nővel? Az ő dolguk. Milyen jogon szólnak ebbe bele olyanok, akik maguknak közben önrendelkezést akarnak és hogy senki ne szóljon bele, mit tesznek a testükkel – sőt, a magzatukkal is. Mindig arra lyukadunk ki, hogy milyen hazug és képmutató dolgok folynak a feminizmus címszó alatt…

Toplak Zoltán
Újságíró

Jogos. Jó ez a összehasonlítás az abortusszal. De én úgy gondolom, hogy a körülmetélés mégiscsak olyasmi, ami ellen fel kell lépni. Azt átélt nő írta meg, hogy ez nem oké. Ha ő annak mondja, akkor hihetünk benne, hogy tényleg nem jó. De persze kívülről beavatkozni… kényes dolog. Hacsak nem kérésre történik.

hgyi
Szerkesztő

Az afrikai nők meg mondjuk harcolhatnának az európai nők kosztümbe és szűk, magassarkú cipőbe kényszerítése ellen. És a császármetszés ellen is.

Toplak Zoltán
Újságíró

hgyi, azért a kettő nem ugyanaz! A kosztüm és magassarkú hanyagolásáért nem lépnének fel olyan keményen, mintha egy afrikai nő kijelentené, az ő gyerekét pedig nem metélik körbe! És szenvedés terén is iszonyú a különbség a kettő között.

hgyi
Szerkesztő

Gondolkodtam, írjam-e… merthogy nem a cikkhez kapcsolódik.

Olyan nincs, hogy nők körülmetélése. (Vagy ha van, nem hallottam róla.) Ami ellen harcolnak, az az infibuláció.

És hogy ne mondjak újat: ebben a küzdelemben sincs egyezés a feministák között. Az infibulációt tulajdonképpen azért ellenzik az ellenzők, mert így a nő nem élvezi a szexet, többnyire nem jut el az orgazmusig. (Csak halkan jegyzem meg, hogy pár éve még trendi volt a hüvelyi orgazmus és béna és hülye volt az a nő, aki nem jutott el így a csúcsra.)

A másik feminista tábor viszont kifejezetten rábeszéli a nőket erre a beavatkozásra, merthogy a szexuális élvezettől megfosztott nő kevésbé lesz rabja a férfiaknak.

Toplak Zoltán
Újságíró

Sokan hívják női körülmetélésnek. A feministák véleménye meg nem érdekel.

hgyi
Szerkesztő

Lehet, hogy sokan hívják így. De miért kell egy ostobaságot terjeszteni?

A második mondatodat nem értem. Vagyis összefüggést nem látok.

Toplak Zoltán
Újságíró

Most tényleg azon vitázunk minek kell hívni a női körülmetélést? Ráadásul úgy, hogy leírom: női körülmetélés, és tízből kilenc ember tudja, mire gondolok, leírom infibuláció, és tízből kilencen nem tudják miről beszélek.

A második mondatom reakció volt arra, amit a feministák ellentmondó hozzállásáról írtál. Úgy tűnt nekem címzed, mintha femiktől kölcsönvett nézetet terjesztenék. Én egy afrikai nomád népből modellé lett nő könyvéből vettem, hogy a körülmetélés szörnyű, neki hiszek. Nem tudom feminista-e, de a könyve alapján nem hiszem, említést se tesz a femikről. Sajnos a könyve nincsen meg, és a nevét elfelejtettem.

hgyi
Szerkesztő

Nem nem vitázunk. Ha itt nevezed a nevén, akkor meg fogják érteni, mert leginkábbis nem ostobácska emberek olvassák ezt az oldalt. Máshol beszélj nyugodtan annyi zöldséget, amennyit akarsz, itt nem kell. De ha nagyon akarnád, írhatnád hogy genitális csonkítás, mivel a körülmetéléshez semmi köze sincs. De tényleg nevezd úgy, ahogy akarod.

Miért címeztem volna neked? De mivel egy antifeminista oldalon vagyunk, és idetartozónak gondolom, hát leírtam.

Ezekről jut eszembe! Mennyire szar azoknak a nőknek, akiknek fémkarikák nyújtják a nyakát? Soha nem vehetik le! És azoknak, akiknek az ajkát nyújtják tányérkával.

Toplak Zoltán
Újságíró

De, de vitázunk, bárminek is nevezed ezt a többedszeri “kakaskodást” köztünk.

Belémkötsz, szerintem leginkább azért, mert unszimpi vagyok neked. Nem az ellen van kifogásom, hogy felhívod a figyelmem ha hibázok – a mód nem tetszik. Mikor a sógornőm is azt mondja, hogy “szívatsz”, akkor az már jelent valamit. Vagy te ilyen pokróc vagy, és kész. Hány férfi képes normális hangnemben kiigazítani engem – volt rá példa – te viszont nő létedre… Bár gondolom erre is az a válaszod, hogy nincs lelkiismeret furdalásod, valójában nekem teszel vele szívességet, stb.

Csak kíváncsiságból rákerestem a női körülmetélés kifejezésre a google-ban. 127000 találatot adott ki. Ennyire zöldség ez a kifejezés. Lehetne az ellen is tiltakozni, hogy a depresszió kifejezést minden hangulatzavarra használják az emberek, holott orvosilag meghatározott tünetek meghatározott ideig való együttesét hívják depressziónak, és e között több is van, ami  a hangulatot nem érinti. Mégis elterjedt, használjuk.

Ha a Férfihang orvosi szaklap lenne, igazat adnék neked. Kétségkívül nívós, jól összeszedett cikkek látnak itt napvilágot, de egy elterjedt, bár orvosilag nem pontos kifejezésből ekkora ügyet csinálni? Emögött szerintem más van.

És a Férfihang a neten van fönn. Teljesen nyilvános. Az olvassa, aki akarja. Akik hozzá szoktak szólni, azok lehet, mind értik az infabulációt. De ez a magazin nem csak nekik készül.

Toplak Zoltán
Újságíró

A felhozott példáiddal az a gondom, hogy nem annyira fájdalmas, és veszélyes a beavatkozás, és nem jár akkora veszteséggel a nők számára, mint a körülmetélés. Megint csak azt érzem, ezek nem tartoznak egy súlycsoportba.

Toplak Zoltán
Újságíró

Megtaláltam a fotómodell nevét, akinek a könyve alapján elítélem a női csonkítást. Waris Dirie a neve. Ő átment rajta, és ha azt mondja, hogy ez nem jó, akkor hihetünk neki.

hgyi
Szerkesztő

De, de vitázunk, bárminek is nevezed ezt a többedszeri “kakaskodást” köztünk.” – Jó, akkor vitázunk.

Belémkötsz, szerintem leginkább azért, mert unszimpi vagyok neked.” – Az ostobaságba szoktam belekötni.

Nem az ellen van kifogásom, hogy felhívod a figyelmem ha hibázok – a mód nem tetszik.” – Amikor felhívtam a figyelmedet, le se szartad. Utána én szóltam. Így jártál.

Vagy te ilyen pokróc vagy, és kész.” – Igen.

Hány férfi képes normális hangnemben kiigazítani engem – volt rá példa – te viszont nő létedre…” – Biztosan a férfiszolidaritás. Emelem is kalapom a türelmükért. Én viszont nő létemre…? Ez valami hímsoviniszta megjegyzés akart lenni? Vagy csak olyan öri hari, nem vagyunk barik?

Bár gondolom erre is az a válaszod, hogy nincs lelkiismeret furdalásod, valójában nekem teszel vele szívességet, stb.” – Igen. valóban nincs lelkiismeretfurdalásom. (Ezzel már más is próbálkozott – egy magát radikális feministának valló nő.) Miért lenne? Ezt a szívességes dolgot nem értem, de azt hiszem, mindegy is.

“Csak kíváncsiságból rákerestem a női körülmetélés kifejezésre a google-ban. 127000 találatot adott ki. Ennyire zöldség ez a kifejezés.” – én meg rákerestem a való világ 5.-re és “Nagyjából 1 070 000 találat”

Ha a Férfihang orvosi szaklap lenne, igazat adnék neked. Kétségkívül nívós, jól összeszedett cikkek látnak itt napvilágot, de egy elterjedt, bár orvosilag nem pontos kifejezésből ekkora ügyet csinálni? Emögött szerintem más van.” – Értem. Szóval a transzszexualitás és a homoszexualitás kérdése is ebbe a kategóriába esik nálad. Tényleg! Egy nívós oldalon minek is korrekt kifejezéseket használni, amikor az elterjedtebbet minden plázacica is ismeri.

És a Férfihang a neten van fönn. Teljesen nyilvános. Az olvassa, aki akarja. Akik hozzá szoktak szólni, azok lehet, mind értik az infabulációt. De ez a magazin nem csak nekik készül.” – Színházba sem jár mindenki, pedig teljesen nyilvános… És a Zeneakadémiára sem jár mindenki, pedig ott sincs korlátozva a látogatás. És oda is mennek olyan emberek, akik nem kapcsolják ki a telefonjukat vagy a tételszünetben tapsolnak.

hgyi
Szerkesztő

Dean… te nem szereted a macskákat! :o))))

Toplak Zoltán
Újságíró

Én eltettem a tam-tamot. Már tegnap is azzal a szándékkal írtam, hogy ez egy utsó kísérlet a nézeteltéréseink tisztázására. Kipipálva. Csak valamit ki kell találnom, hogy – legalábbis részemről – a tam-tam elő ne kerüljön.

hgyi
Szerkesztő

A felhozott példáiddal az a gondom, hogy nem annyira fájdalmas, és veszélyes a beavatkozás, és nem jár akkora veszteséggel a nők számára, mint a körülmetélés. Megint csak azt érzem, ezek nem tartoznak egy súlycsoportba.” – Nem tudom, egyiket sem próbáltam. A csonkítást kicsiny gyermekkorban végzik el. Sokan nem is emlékezhetnek rá, olyan picik voltak. Igen, veszélyes. Mint akár egy szúnyogcsípés is lehet az, vagy egy háztartási baleset. (Ne mondd, hogy bagatellizálom, mert egy-egy apró szúnyogcsípés halálos betegségeket is terjeszthet, és a háztartási balesetből származó seb is elfertőződhet.) Azok az afrikai nők nem tudják, hogy ez veszteség számukra, hiszen másképp sohasem szexeltek. S mint Dean is írta, a hitük vezérli őket. És hogy azok a nők mit érezhetnek, akiknek eltávolítják a nyakkarikáit, hát senkinek sem kívánom… Ők még csak modellek sem lehetnek ezekkel az ékszerekkel hazájukon kívül.

Járkálj magassarkú cipőben napi 8-10 órát éveken keresztül, majd megtudod.

Megtaláltam a fotómodell nevét, akinek a könyve alapján elítélem a női csonkítást. Waris Dirie a neve. Ő átment rajta, és ha azt mondja, hogy ez nem jó, akkor hihetünk neki.” – Akkor ugye azoknak is hihetünk, akik az általam hozott példák szenvedő alanyai és azt mondják, hogy nem jó?

Toplak Zoltán
Újságíró

Nem hiszem, hogy meg tudjuk egymást győzni. Értelmetlen vitákból meg jobb kiszállni. Részemről ennyi volt ez a vita.

hgyi
Szerkesztő

Dean… nem baj, hogy szereted. Én is. Csak nem mindig. :o))

Lucia
Olvasó
Lucia

“az igazi ferfi mindig zord, az igazi ferfi kockas szoknyat hord!” (Skot, Grillus Vilmos)

amugy en a hegymaszokba latom az igazi ferfit es ettol meg nem akarok veluk, semmit, csak csodalom oket es kesz.

Reszet Elek
Újságíró
georg1945
Olvasó
georg1945

Amikor igazi úriemberek zenélnek:

https://www.youtube.com/watch?v=fEPSq9EGkoE

georg1945
Olvasó
georg1945

Egy kérdés: kik találták ki a feminizmust ?

Naooo
Olvasó
Naooo

comment image