BÚÉK, BÚÉK! Órák vannak már csak hátra ebből az évből, de sebaj, előveszünk egy újabbat a zsákból és mehet tovább a buli. Reménykedjünk, hogy ugyanezt a következő szilveszterkor is megtehetjük majd :)
Meglepő módon Szendi Gábor 3 cikkét ajánlanám újévköszöntés gyanánt:
1. Na, most majd jól megváltoztatom az Életemet
De jó, itt az Újév, megint meg lehet változtatni az Életünket. Ezentúl alapjaiban minden másként lesz. Lefogyunk, eldobjuk a cigit, lángra lobbantjuk kihűlt kapcsolatunkat, nagy dolgokba kezdünk, kinyílunk a világ felé, barátaink lesznek, egyáltalán: ezentúl boldogok és kiegyensúlyozottak akarunk lenni.
Oké, oké. De hogy is volt ez tavaly? Nem ugyanezt határoztuk el tavaly ilyenkor? Ja igen, tényleg. De az tavaly volt.
A válság a polgár számára fikció, átláthatatlan folyamat, olyan, mint a világegyetem tágulása. Elhitetik velünk, hogy részesei és alakítói vagyunk a nagy folyamatoknak. Amit eddig a hátunk mögött elszúrtak, azt most hirtelen közös üggyé, közös felelősséggé akarják tenni. A politika és a média arra kényszerít bennünket, hogy reggeltől estig a válságban gondolkodjunk, hogy a válság gondolata hasson át, szorongasson és bénítson meg minket.
De jó ez valamire? Azon aggódjak, hogy a Nikkei index esik? Azt se tudom mi az. A napi életemben következik-e valami abból, hogy a Nap egyszer majd vörös óriássá dagad?
A részegség időleges öngyilkosság.
Bertrand Russell
Hogy miért iszik az ember alkoholt, arra a történelem során már sok válasz született. Az ókori népek a bort isteneiktől eredeztették, ki Ozirisztől, ki Dionüszosztól, és még a keresztények is bort isznak az Úrvacsora részeként. Az alkoholfogyasztásra persze sokkal prózaibb magyarázatok is vannak, s talán az Üvhadsereg jár a legközelebb az igazsághoz, amikor az alkoholt az ember állatiasságával hozza kapcsolatba. Hát persze ők nem az evolúció felől közelítették meg a jelenséget, s csak a végső konklúziójuk egyezik meg a modern evolúciós felfogással, mely szerint a gyümölcsevő emlősök ösztönös vonzalma az erjedt, tehát nagyobb energiatartalmú gyümölcsökhöz alapozta meg az alkohol iránti mély vonzalmat. Kétségtelen, hogy amire van az agyban receptor, s van hozzá a testben bontóenzim, annak a természetben is elő kell fordulnia, máskülönben miért is alakult volna ki. Az alkoholtartalmú gyümölcsökhöz való vonzalom tehát a túlélést szolgáló tulajdonságunk. Az alkohol tartalmú üvegek iránt vonzalom azonban már nem.
A másnaposság tudománya
Mert ami adaptív volt a természetes környezetben, az a vonás gyorsan az ember ellen fordult, amint képessé vált a természetet utánozni és meghaladni. A természet persze beépített egy védőmechanizmust is, ez a másnaposság. Míg az alkoholfogyasztás jutalmazó értékű, addig a másnaposság averzív hatású. A másnapos ember szomjas, pokolian fáj a feje, fájnak az izmai, fáradt, álmatlan, letargikus, szorong, izzad, zavarják a fény és hangingerek, koordinációs zavarai vannak, gyorsan ver a szíve, felmegy a vérnyomása, hányingere van, vagy hány. Tapasztaltabb olvasók a lap szélén kiegészíthetik a listát saját élményeikkel. Jogos a kérdés, ezek a tünetek miért is nem védenek meg minket a mértéktelen alkoholizálástól?
Ehhez kell egy kis biokémia. A torkunkon legördített italt felszívódás után rögtön az alkohol dehidrogénáz (ADH) nevű enzimrendszer veszi kezelésbe, és acetaldehiddé alakítja. Ez egy mérgező anyag, az alkohol okozta hosszú távú károsodásokért (májzsugor, Korsakoff szindróma, miegymás) is ez felelős. Az acetaldehidet aztán az acetaldehid-dehidrogénáz (ALDH) enzimrendszer bontja le ecetsavvá, ami aztán gyorsan tovább redukálódik vízre és széndioxidra (rosszabb verzióban hájként beépül). A másnaposság tüneteit részben az okozza, hogy az alkohol hatására csökken a vízvisszatartásért felelős hormon termelődése, és így a test rengeteg vizet veszít. Ez a dehidráció. Pl. az agy szó szerint elkezd zsugorodni, ebből ered többek közt a fejfájás. A tünetek másik nagy csoportjáért az acetaldehid felelős, amely mérgező hatású.
Na most, ha a természet jól működne, a másnaposság tüneteit nem másnap, hanem azonnal észlelnénk, és ez elrettentő erő volna. Honnan veszem én ezt? Onnan, hogy pontosan ez a helyzet az ázsiai országok lakóival. A kínai, japán vagy vietnámi emberek jó részében az ADH egy másik változata van (ADH2*2 ), amely nagyon gyorsan lebontja az alkoholt acetaldehiddé. Ez még nem volna akkora baj, ha az ALDH enzimrendszer egyik tagjával nem volna valami gikszer. Nevezetesen, hogy az ALDH2*2 csigalassúsággal bontja le a mérgező acetaldehidet. Ennek következtében az ázsiai emberek jó részében alkoholfogyasztásra kipirulás, szédülés, hányinger, fejfájás, fokozott szívverés, extrém álmosság és egyéb kellemetlen tünetek jelennek meg. Ez általában gátját veti a további alkoholizálásnak, sőt sokakat absztinensé tesz. A szakirodalom hibás génvariánsnak nevezi ezt a változatot, azonban elgondolkodtató, nem a kaukázusi típusra jellemző hatékonyabban bontó enzim-e a “hibás”? Mindenesetre, ha nincs a másnaposságnak közvetlen visszatartó ereje, könnyebben kialakul az alkoholfüggés, mert dominál az alkohol jutalmazó hatása. Jellemző módon az alkoholfüggést pontosan úgy gyógyítják, hogy Disulfiram nevű gyógyszerrel blokkolják az ALDH enzimrendszert, létrehozva azt az állapotot, amit az ázsiai ember a természet adományaként “élvezhet”.
A másnaposság egyéb okai
Az alkohol nevű méreg megannyi egyéb zavart is okoz a szervezet működésében. A kiszáradás okozza a fejfájáson túl a szájszárazságot, az állandó szomjúságot, és a letargiát. Bár acetaldehid “másnap” már nem található a vérben, feltehető, hogy hatása elnyújtott.
Az alkohol lebomlás egy mellékterméke gátolja a máj cukorkibocsájtását, így alacsony vércukorszint alakul ki, amely fáradtságot, koncentrációs zavart, gyengeséget eredményez.
A dehidráció elektrolit-zavarokhoz is vezet, mert a szervezetből túl sok ásványi anyag ürül. Az alkohol közvetlenül irritálja gyomrot és a beleket, gyulladást idézve elő, és fokozza a gyomor-, epe-, hasnyálmirigy szekréciót, mindezek okozzák a hasi fájdalmakat, a hányingert és a hányást.
Mivel az alkohol összezavarja a szervezet biológiai ritmusait, így többek közt felszínessé és röviddé teszi az alvást, feltételezik, hogy egyfajta jet lag hatás jön létre, mint időzóna váltáskor.
A másnaposság tüneteit részben az alkoholmegvonás okozza. Az alkoholmegvonás tüneteit a szimpatikus idegrendszer túlműködése, vagyis az izgalmi hatások dominálják, innen a remegés, verejtékezés, heves szívdobogás, nyugtalanság. Az alkalmi ivóknál a közepes megvonási tünetek már egy tivornya után is jelentkeznek.
Érdemes megkapaszkodni, mielőtt tovább olvas, mert az italokban gyakran van metilalkohol, ami formaldehidre és hangyasavra bomlik le. Ez két igen mérgező vegyület, melyek nagy mennyiségben vakságot és halált okoznak. (A formaldehid ismerős lehet onnan, hogy a hullákat ebben tartósítják.) Metilalkohol különösen a whiskykben és konyakokban található. Mivel az alkohol, amíg jelen van a vérben, gátolja a metilalkohol lebomlását, ezért a metilalkohol bomlása később, a másnaposság tüneteinek jelentkezésekor történik meg. Ebből arra következtetnek, hogy a metilalkohol bomlástermékei ugyancsak hozzájárulnak a másnaposság tüneteihez.
A másnaposság tüneteihez jelentős mértékben hozzájárulnak az italokban található adalékanyagok, fermentációs termékek, színezékek, ízfokozók. Általános tapasztalat, hogy minél “színesebb” egy ital, annál rosszabb a másnaposság tőle. Így pl. a vörösbor utáni másnaposság rosszabb, mint a fehérbor utáni, a likőrök ártalmasabbak, mint a tiszta szeszek, és a whisky és konyak jobban “kiüt”, mint a vodka. A másik nagy tapasztalat, hogy minél drágább az ital, annál tisztább, s minél tisztább, annál kevesebb utóhatása van.
A másnaposság kezelése
Amióta alkoholizálás van, azóta másnaposság is. Nagyjából innen datálódik az ellenszer keresése. A történelmi próbálkozások követésre érdemtelenek. A rómaiak bagolyfióka szemét, vagy nyers bagolytojást ettek, a görögök petrezselyem füzért hordtak, az asszírok mirhával ízesített fecskecsőr hamuját ették, míg a mongolok a paradicsomlébe bárányszemet pottyantottak. Valójában hasonló hatékonyságú -bár kevésbé bizarr- “tuti tippek” százával olvashatók könyvekben, férfimagazinokban és az Interneten.
Az egyik leggyakoribb megoldástípus a “kutyaharapást szőrével”, vagyis hogy másnaposan igyunk valami kotyvalékot valamilyen alkohollal vegyítve. Minél borzalmasabb a keverék, annál hatásosabbnak tűnik. Ám szakértők egyhangúan tagadják a módszer hatásosságát, csak elnyújtja a másnaposságot. Hasonlóképen tévedés a kávé, amely csak fokozza a dehidrációt, és irritálja a gyomrot.
Aki halálbiztos módszert akar, legjobb, ha most feladja. Max Pittler és munkatársai 2005-ben a British Medical Journalban közöltek egy metaanalízist az összes elérhető vizsgálatról, amelyben valamely másnaposság elleni szert vizsgáltak, s arra következtettek, hogy ezidáig tudományosan semmilyen módszert nem igazoltak. Ettől még természetesen némelyik kezelés még működhet, de ezt mindenkinek egyénileg kell kitapasztalnia.
Ami biztosan használ, ha italozás előtt és alatt a felszívódást lassító zsíros ételeket eszünk, ha kiszáradás ellen minden ital után iszunk egy pohár vizet, ha csak világos italokat iszunk és kerüljük a sötéteket, ha nem keverjük az italfajtákat (pl. a szőlőből és gabonából készülteket), s ha óránként egy italt iszunk, időt hagyva szervezetünknek az alkohol lebontására. Érdemes fruktózt (gyümölcscukrot) fogyasztani mulatozás közben és után. A fruktóz segít az alkohol okozta metabolikus zavarok helyreállításában. Ugyancsak hasznos italozás után, lefekvés előtt iszunk egy nagy pohár enyhén sós vizet (só- és vízpótlás), ha eszünk valami édeset (a leesett vércukorszint emelésére) és veszünk egy forró fürdőt (az izmok kilazítására és az anyagcsere gyorsítására). Ajánlatos pótolni a magnéziumot, mert az alkoholizálás bizonyítottan magnéziumvesztéssel jár. A magnézium hatásos vérnyomáscsökkentő és migrén ellenes szer. A B-vitaminok és a C-vitamin pótlása ugyancsak segíthet. Az N-acetylcystein enyhítheti, vagy megelőzheti a másnaposságot azáltal, hogy semlegesíti acetaldehidet. Émelygésre ajánlott a gyömbér, régóta bevált tengeribetegségben és terhességi émelygésben is. Por alakban folyadékba keverve, vagy ostyába/kapszulába töltve.
Nem tanácsos fejfájásra aszpirint vagy nemszteroid gyulladásgátlót (a legtöbb fejfájáscsillapitó e csoportba tartozik) bevenni, mert csak ronthatják gyomorirritáló hatásukkal a másnaposságot. Paracetamol tartalmú fájdalomcsillapítót pedig végkép ne szedjünk, mert az alkohollal kölcsönhatásban (de önmagában is!) májkárosodást okozhat.
Végül a tudomány mai állása szerint a másnaposság egyik leghatásosabb ellenszerének a mértékletesség vagy absztinencia tűnik.
…
Ez itt nem a reklám (vagy plagizálás) helye volt, mindössze úgy éreztem, ez a 3 cikk 3 különböző módon segíthet az olvasóknak abban, hogy az új év jobb legyen, mint ez volt :)
BÚÉK, BÚÉK!
Ezen az oldalon még nem olvastam olyan cikket, amelyben ennyi marhaság lenne.
Az első cikk igaz, csak ez akkora közhely, hogy nevetséges dolog erről írni.
A második egy nagy baromság, látszik hogy egy hozzá nem értő irománya, ahogy azt el is árulja magáról. Azt hittem hogy csak a szellemileg legszerényebbek láthatják olyan egyszerűen a dolgot, hogy ha ő nem érzi a válságot (legalábbis közvetlenül), akkor az nincs is. Olyat is ismerek, aki kinevette a válságot, hogy nincs is semmiféle válság, aztán elküldték a munkahelyéről, aztán már csak olyan munkát kapott, ahol ugyanazért kevesebb fizetést kapott, vagy olyat ahol csak 6 órában dolgozhat.
Az italokról máshol is olvastam már ilyen marhaságokat, de azt azért tudni kell, hogy az szeszesitaloknak nagyon sok pozitív tulajdonsága is van, ezért jobb a kaukázusi ember szervezete. Az alkoholizmussal ezt összekeverni badarság, hiszen többségünk iszik szeszesitalokat, mégis nagyon kevesen leszünk függők, ez teljesen mástól függ, nem a “jutalmazás” érzéstől.
Amit már több helyen is olvastam, hogy másnaposság ellen nem jó a kutyaharapást szőrével megoldás, és akinek nincs ebben tapasztalat az ne ugasson ilyen hülyeségeket. Próbálja ki mindenki, utána lehet biokémiázni. Egyébként meg éppen azért jó, mert elnyújtja a másnaposságot és sokkal enyhébb lefolyású lesz az. Egyébként ezt a hatást le is írja, ahol a zsíros ételek fogyasztásáról ír, de érdekes módon nem veszi észre az összefüggést.
A másnaposságot amúgy enélkül is lehet kezelni, tehát nem igaz, hogy nincs megoldás. A másnaposságot valóban a dehidratáció és a bomlástermék méreg okozza. A dehidratációt könnyű megoldani, amivel máris eltüntettük a fejfájást is. A többi ellen megoldás pedig a vitaminbombák fogyasztása, főleg C vitamin célzattal. Én legtöbbször paradicsomot. paprikát szokta, de jó bármi vitamindús gyümölcs is.
Hű de fel vagy pörögve :) Jól kezded az évet, látom :)
“Az első cikk igaz, csak ez akkora közhely”
Neked talán, de pénzt mernék tenni rá, hogy az emberek kétharmadának újdonság (…lenne ha tudna befogadó elmével olvasni).
“A második egy nagy baromság, látszik hogy egy hozzá nem értő irománya”
A válság, mint fogalom terén ki minősül hozzánemértőnek? :) Szerintem nem olvastad végig, teljesen máshonnan közelíti meg a témát mint ahonnan te. Vannak benne megszívlelendő gondolatok. Pl. kifejezetten hasznos ha az ember felfogja, hogy fölösleges a média hülyeségein pánikolni, és minden körülmények között arra kell figyelni, hogy ő maga hogyan tud a lehető legjobban kijönni a bajból.
“Az italokról máshol is olvastam már ilyen marhaságokat”
Az illető orvos, és tényekről beszél, nem tudom ezzel mi bajod. Bal lábbal keltél – vagy netán másnaposan? :D
Kifejti, hogy egyénenként változó a helyzet, ezzel gyakorlatilag minden kritikád vitorlájából kifogta a szelet (illetve pont ugyanazt mondja amit te :)
Ő maga bizonyítja a pénzvilág működésének nem értését, ahol a Nikkei indexről ír. És értem én azt a mondanivalót, amit leírtál, de a cikkben ennél sokkal többről van szó. Úgy próbál okoskodni gazdasági témában, hogy nagyon tájékozatlan és rosszul gondolkodó ebben a témában.
Nyilvánvaló, hogy a másnaposság is egyénenként változó, de olyan ne nagyon írjanak le, hogy nincs rá megoldás, meg hogy a “kutya harapást szőrével” módszer nem működik, akkor sem ha orvos. Rossz irányból közelíti meg a dolgokat. Nem a biokémiával kell kezdeni, és kutakodni, hanem először meg kell nézni a hatásokat, és aztán keresni az okokat.
Amúgy eddig kétféle emberrel találkoztam. Az egyik akinek segített a “kutya harapást szőrével”, a másik az aki nem hiszi ezt el, de soha nem is próbálta. Ezen persze nem csodálkozom, mert nagyon nehéz, én sem szeretem, hiszen a legkevésbé sem kívánja olyankor az (egészséges) ember, csak akkor ne legyen ebből okoskodás. És innen közelítve a dolgot már gondolkodhatunk tovább, hogy mi lehet emögött, és ekkor rájövünk, hogy ha a dehidratáció (ami a véralkoholszint gyors csökkenése miatt van) a fő probléma, akkor ezt ellensúlyozva hamar kiüthetjük a másnaposságot. A baj az, hogy olyannyira, hogy a gyógy- fél+sör után megvan az a veszély, hogy nem áll meg az ember,d e ez már megint nem az egészséges ember kategória.
Egyébként a másnapossági orvosságok közül kimaradt egy fontos elem, mégpedig az, hogy a másnap reggel rá kell ülni a WC-re és ami a csövön kifér ki kell küldeni. A tapasztalat után szintén van logika abban, hogy miért lehet ez…
Továbbá még egy tuti, de nagyon nehéz módszer, hogy a berúgás napján lefekvés előtt meg kellene inni kb. egy liter vizet, vagy tejet. Ez nehéz azért, mert vagy eszébe jut az embernek vagy nem és azért is, mert ha eszébe jut, akkor is a legkevésbé azt kívánja olyankor.
Tudom, nem aktuális a téma, de ma épp dehidratáció témában kerestem anyagot, most pedig ebben az ajánlott cikkben bukkantam a fenti, másnaposság elleni tippekre. Nem vagyok autentikus a témában: sosem voltam másnapos, így nem tudok semmilyen “tapasztalaton alapuló, tuti tippről” beszámolni.
“egy tuti, de nagyon nehéz módszer, hogy a berúgás napján lefekvés előtt meg kellene inni kb. egy liter vizet, vagy tejet.”
Nagyon úgy tűnik, hogy a másnapos kínok okozója a kiszáradás. A cikkben szereplő, az alkohollal párhuzamos (vagy azt követő) bőséges vízivással kapcsolatban egy kis (angol nyelvű) kiegészítés: bár jót tesz, ha sok vizet iszunk, de a dehidratációt nem tudjuk elkerülni.
És persze további boldog évet mindenkinek – ne feledjük, még több mint a fele hátravan! :) Ezalatt még annyi jó dolog történhet… :)
Kevéssé elterjedt módszer, de működik. Az egy liter viszont túlzás talán, egy fél literes palack, vagy 2 pohár bőven elég ahhoz, hogy másnap ne hasogasson az ember feje. Csak maradjon bent reggelig.