Apaság

Milyen a jó apa? Mást tanít-e a kereszténység az apaságról, mint modern világunk? Milyen apának lenni? Korunkban sok irányból igyekeznek újságírók, hétköznapi apukák, mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok megerősíteni bennünket a szerepünkben. Állítólag a társadalom működőképessége múlik rajtunk, apákon.

Apa, a Wikipédia szerint: „Az apa az a férfi, akinek biológiai és/vagy szociális úton gyermeke van. Van édesapa, mostohaapa, nevelő apa. Fontos szerepe van a család és a gyermekek anyagi jólétének, testi és szellemi fejlődésük, neveltetésük, oktatásuk biztosításában. Az anyával együtt megfelelő társadalmi mintákat szolgáltat a gyermekek számára.“

Hogy mennyire az apa nevelői jelenléte a fontos, és a vérségi kapocs másodrendű, példa rá, hogy a világ Megváltójának nem is volt vér szerinti apja.

Elkötelezettség, áldozatvállalás, lemondás, felelősség – ezek mind kapcsolódnak az apasághoz. Én például el sem tudtam képzelni, hogy hogyan fogok lemondani kedvelt tévénézésemről, amikor megszületett idősebbik fiam. Gondoltam, majd megy a tévé, amíg alszik – pedig tudtam, hogy az is káros. Most, immár több éve, teljesen természetes, hogy a tévén csak a Minimax és a Megamax csatornái mennek. Nem is hiányzik.

Szilárdságot, megnyugtató kereteket, állandóságot kell biztosítani a gyermekünk felé, és párunk felé is. Fontos, hogy készen álljunk egy nyugisabb, kiszámíthatóbb életet élni. Kell, hogy legyen munkánk, olyan, amiben ki tudunk tartani, és ahonnan minden hónapban utalják a fizetést. Sajnos sokan kényszerülnek másodállást is vállalni, hogy a család jó körülmények közt éljen. Ez megnehezíti a dolgukat, mert ma már nem elég hazaadni a pénzt. Időt és energiát kell szánni a gyerekekre, játszani kell velük, mesét olvasni, pelenkázni, biciklizni tanítani, és még lehet sorolni. Jó, hogy ez így van, és ha máskor nem, hétvégén lehet pótolni, amire hét közben kevés idő maradt. Egyik ismerősöm kénytelen így tenni, mivel hét közben reggeltől estig dolgozik, hogy meglegyen az a komfort, amit szeretnének.

Készülve erre a cikkre, több férfi apaságról szóló beszámolóját elolvastam. (Ez különösen tetszett.) Volt, aki arról írt, hogy reggeli közben a fiát nézi, az meg őt. Eszébe jut, amikor még ő nézett fel az apjára, és ez nem is volt olyan régen. Most ő a felnőtt, akkor neki volt „felnőttje”. Másvalaki arról írt, hogy a szülés közben értette meg: vége a gyerekkornak. Innentől számítanak rá, vége a buliknak. Régebben beszélgettünk az akkor még Kőszegen létező férfiközösségben a családról. Férfitársam, Gyuri bácsi azt mondta, számára az élet értelme a családja. Hááát szerintem azért sok csalódás és fájdalom forrása is. Igaz, fontos a hozzáállásunk. Ha éretten fogadjuk családtagjaink tetteit, akkor fájdalom közben is tudjuk őket szeretni. Például, ha drogos lesz a gyerekünk.

Én imádok a fiaim apjának lenni. Napokat vagyunk hármasban. Rajzfilmeket nézünk, számítógépen játszunk, társasozunk, a nagyobbikkal tanulunk. Nagyon szeretem őket az egyéniségükért. A kisebbik egy drága szenvedélygombóc. Impulzív, mint anyja. A nagyobbik, olyan, mint én – érzékeny. És okosabb nálam. (Persze nem tárgyi tudásban, vagy a tapasztalatokban. A memóriája jobb és az értelme hajlékonyabb.)

Sokat kerestem a neten a keresztény apaságról: jobb-e, mint a világi? Többet vár-e, mást vár-e a hívőtől egyháza, a Biblia, Isten? Egy dologban találtam különbséget, és ez a családfő posztja. Katolikusoknál inkább az egymás mellé rendeltséget hangsúlyozza az Egyház, protestáns testvéreknél azonban betartják a Biblia tanítását. „Ugyanígy az asszonyok is engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem is hisznek az Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is megnyerje őket,” 1 pét 3, 1 Tény, hogy emancipált korunkban nehéz a legtöbb nőnek elfogadni a Biblia alapelveit. Ami még más, és érinti a családot, az a házasság szentsége. Egy életre köttetnek a keresztény házasságok (bár sok hívő válik el ma, és szintén sok hívő él a házasság előtt szexuális életet.)

Ami a mostani idők nagy újdonsága, és szerintem nagyon jó, az az apás szülés, és általában az, hogy jobban részt vehetünk kicsiny gyermekeink életében. Szintén sok történetet lehet olvasni a neten apukák szüléses élményeiről. (Pl. Itt is van egy.) Bennem az maradt meg az enyémről, hogy néha nagyon megremegett a lábam, és megijedtem, hogy esetleg összeesem. A tehetetlenség, a feleségem szenvedése, a kórházi környezet – mind hatott némileg. De persze nem volt semmi baj végül.

Megkérdeztem egyik barátomat, akivel egy férfiközösségbe járunk, mit jelent neki az apaság? A család szellemi vezetését, a feleség biztos támaszának létét, erőt, megfontoltságot, határozottságot, tudatosságot, Isten tekintélyének képviseletét írta le. Még a gyerekek felé férfimintát nyújtó, a gyerekek gondozásában részt vevő partner szerepét, a javak elsődleges előteremtőjének szerepét is lejegyezte.

Örülök, hogy apa lehetek. Örülök a gyermekeimnek. Modern korunk keveset hagyott meg a hagyományos szerepekből nekem (emancipált az én házasságom, de totálisan), de ami maradt, ahhoz nagyon ragaszkodom. Gondviselőnek lenni, támogatni, hinni a bennük, felfedezni velük újra az életet – és persze bosszankodni, aggódni, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szerintem kéne. De – jó ez az egész. : )