A feminizmus nyert, hurrá

A feminizmus nyert, hurrá – legalábbis a Time magazin szerint, aminek a márc. 26-i címlapja a következő sztorival fogad minket:

A gazdagabbik nem – A nők lehagyták a férfiakat pénzkeresetben, és ez mindenkinek jobb így

Nem is tudom merről kezdjem boncolgatni ezt a nyolcadik világcsodát. Hát először is: akkor végre el lehetne pakolni a “wage gap” mítoszt, vagyis hogy a nők ugyanazért a munkáért kevesebbet kapnak? Csak mert nehezen lehet a kettőt összeegyeztetni, mármint hogy többet keresnek mint a férfiak (és ez jó így!), azzal, hogy kevesebbet keresnek mint a férfiak. Másrészt: le lehetne végre számolni azzal az illúzióval, hogy a feminizmusnak bármi köze lehetne az egyenjogúsághoz? Csak mert akkor azt kellett volna írniuk, hogy “a nők lehagyták a férfiakat, tehát most a férfiak támogatására van szükség az egyenjogúság nevében“. Te Géza, te úgy látod ezt írták? Mert én nem. Nekem úgy tűnik azt írták, hogy “nyertünk, megszívtátok”. Talán nem is lenne annyira irritáló a nők gazdasági előretörése (köszönhetően a férfiellenes szabályoknak és törvényeknek…), ha nem ilyen önelégült, felsőbbrendű pofával adnák elő. Nem mindennapi vastagbőr kell ahhoz, hogy valaki elő merjen állni ilyen szöveggel, hogy “mindenkinek jobb így”. Főleg a tények tükrében, amik szerint az emberek 99,9%-ának rosszabb így.

A férfiaknak azért, mert a femináci szabályok ott szorongatják őket, ahol érik. A 2008 óta hullámokban támadó világválságot értő körökben “férfiválságnak” nevezik (mancession), mivel sokkal több férfi vesztette el állását, mint nő. Mindez azért van így, mert a közszférában, a kényelmes és biztonságos állásokban elülnek a nők, míg a versenyszféra leépül, ahol hagyományosan több férfi keresi a kenyerét. Ráadásul a cégek keze meg van kötve kvótákkal, vagyis nőket kirúgni még a versenyszférában is tilos – maradnak a férfiak a sor végén. Így tehát a feminista törvényhozás dupla védőfalat húzott a nők köré, mert ők megérdemlik. Ez önmagában is vérlázító, de hogy aztán ezt úgy adják elő, mintha mindez azért lenne, mert a nők eredendő, veleszületett képességei jobbak mint a fériakéi… És “mindenkinek jobb így”…

A nőknek azért rosszabb, mert bár tény, hogy többet keresnek, és önellátóbbak, mint pár évtizeddel ezelőtt, de ez egyáltalán nem tette őket boldogabbá. Sőt. Hogy miért? Sok más egyéb mellett azért, mert magukhoz “méltó” partnert keresnek, és abból egyre kevesebb van. Régen csak a topmanager csajok siránkozhattak, hogy “hol vannak az igazi férfiak”, mikor azzal kellett szembesülniük, hogy nem találnak maguknál magasabb státuszú férfit, aki olyan hülye lenne, hogy összekösse velük az életét. Manapság a nők egyre szélesebb rétegei szembesülnek ezzel a problémával, amit úgy élnek meg, hogy vagy olyan menő pasikkal kell összefeküdniük, akik aztán sehogysem hajlandóak “megállapodni” – vagy pedig olyan férfiakkal kell összekötni az életüket, akiket aztán nekik kell eltartani. Ez pedig egy nőnek nem pálya. Melyik nő akarna eltartani egy “élősködőt”, vagy megjelenni egy partin úgy, hogy a férje munkanélküli asztalos? Egy nő oldalán a férfi státuszszimbólum, és ha nem az, akkor a nő inkább nem is nagyon akar vele mutatkozni. A sokat emlegetett női ösztön már csak ilyen…

Egyszóval egyre inkább mindent elural a férfiellenesség, és a feministák gyújthatják az örömtüzeket. A nők minden területen a férfiak fölébe kerekednek – igaz nem a saját munkájukkal, hanem férfiellenes törvényekkel, dehát kicsire nem adunk. Csakhogy ettől senki nem lett boldogabb, legfeljebb azok a pasik, akiknek amúgy sem voltak nagyobb ambícióik, mint otthon ülni a WoW vagy a COD előtt és játékkal verni agyon az üres órákat (napokat, éveket). Ezek most örülhetnek, mert egy olyan világba hajították őket, ahol egész egyszerűen nem is tehetnek mást.

Tanulni nem tudnak/akarnak, mert az oktatási rendszer feminizált, vagyis a nőknek mindenféle előnyöket biztosít amellett, hogy kriminalizálja a férfilétet. Ki a fene akarna olyan egyetemre menni, ahol kötelezik arra, hogy “tanfolyamokon” vegyen részt, ahol feministák oktatják ki arról, hogy ő valójában potenciális nemi erőszakoló, elnyomó patriarcha, bigott nőgyűlölő. Vagy ki akar olyan főiskolára menni, ami kötelezi arra, hogy férfi létére tűsarkú cipőben botorkáljon kilométereket úgy, hogy a körben álló csajok a pofájába röhögnek? Vagy olyan suliba, ahol akkor is kirúgnak nemi erőszak vádjával, ha a rendőrség hivatalosan tisztázta a neved, és a vádlódat letartóztatják a hamis vádaskodása miatt?

Aztán dolgozni sem nagyon tudnak/akarnak, mert a legtöbb helyen kvótába ütköznek, és ahol nem, ott is. Ha szereznek is munkát, valószínűleg valami lélekölő robot, amivel nem keresnek eleget ahhoz, hogy eltartsanak egy családot, tehát azon nők köre, akik felnéznének rájuk és nem hagynák el őket az első adandó alkalommal, eléggé szűkös. És nem pont a legjobb csajokat tömöríti. Arról nem is beszélve, hogy az állam úgyis elveszi a fizetésük háromnegyedét, aminek nem kis részét a nők zsebébe tömi. Arról végképp nem beszélve, hogy válás után még a maradék kis éhbérük háromnegyede is elmehet az exre és az exgyerekekre, akiket sosem látnak többet, mert a volt feleségnek úgy kényelmes.

Úgyhogy minek erőlködni? A modern nyugati világ elérte, hogy a legtöbb férfi feladja a sziszifuszi munkát, és inkább lebzsel a kanapén. Elvették minden motivációját, aztán csodálkoznak, hogy azt teszi ami a logikus és ami az érdeke. A Times pedig megírja, hogy nyert a feminizmus, mindenki hazamehet.

Csakhogy nem megy haza senki. A feminizmus hiába nyert, mérget vehetünk rá, hogy továbbra is ugyanazzal a hévvel fogja ontani magából a férfigyűlöletet, mint eddig. Sőt, afelől is nyugodtak lehetünk, hogy nem fog elapadni azon írók sora, akik azzal riogatják majd a népet, hogy ezután lesz csak igazán szükség a harcos feminizmusra, mert a láthatatlan patriarchátus láthatatlan keze még mindig ott matat valami láthatatlan helyen. Felteszek rá egy ezrest, hogy a következő héten, a következő hónapban, és a következő évben egyaránt jelenik majd meg újságcikk valahol az angloszférában, ami azt fogja szajkózni, hogy a nők kevesebbet keresnek.

Egy lavina alatt állunk, és sajnos fel kell ismernünk, hogy nem fog leállni. A feminizmus esetében nincs értelme arra asszociálni, hogy a talaj majd megállítja a zuhanásu(n)kat. Nincs az az erdemény, ami “elég jó” a feministáknak, ami arra késztetné őket, hogy elismerjék: most már elég jó a nők helyzete ahhoz, hogy a további genderháború ne legyen indokolt. Egyre-másra hozzák le a győzelmi cikkeket, és mégis ugyanazokat a hazugságokat ismételgetik, amit tavaly, azelőtt, vagy 30 éve. Sőt, ahogy a helyzet javul, úgy romlik. Ahogy egyre több a femináci sikersztori, úgy jönnek ki a rémisztőbbnél rémisztőbb agymenések. Mint például ez: a legújabb femináci kutatás propaganda szerint az amcsi 12-17 éves korosztályban a lányok felét éri nemi jellegű zaklatás vagy erőszak évente. Ki az a holdkóros aki ezt képes komolyan venni? Ki hiszi azt el, hogy az USA oktatási intézményeiben rosszabb a szexuális bűncselekmények aránya, mint a Kongó menti háborús zónákban? Mégis, “komoly” szervezetek foglalkoznak ezzel a szellemi fekáliával úgy, mintha lehetne vele komolyan foglalkozni.

Sajnos a feministákat a saját győzelmeik íze nem megelégedéssel tölti el, hanem további vérszomjjal. Érzik az áldozat gyengülését, és egyre nagyobb falatot akarnak kiharapni belőle. Minden egyes kisujjal, amit feléjük nyújt a társadalom, egy kar vész el a cápa gyomrában. Lassan ideje lenne fontolóra venni a következményeket és a lehetséges megoldásokat.