
“A hatos metrón utaztam, amikor ez a nő leült mellém. Később aztán váratlanul felugrott a helyéről és rátámadott egy férfira. Teljesen döbbenten keresgéltem a mobiltelefonomat és végül ezt sikerült felvennem…” – Írja egy nagy sajtóvisszhangot kiváltó Youtube videó készítője.
A New Yorkban lezajlott incidens kiváló bizonyítéka annak, hogy a férfiellenes feminista közhangulat hatására a nők tökéletesen elveszítik realitás érzéküket. A támadó nő tettének indítékaként csak azt hangoztatta, hogy szerinte a férfi követte őt. Még ha ez így is történt, ő aztán nem rémült meg ettől, inkább elérkezettnek látta az alkalmat egy jó kis nyilvános férfiverésre. Jól láthatjuk a felvételen, hogy amíg a férfi a fejét ért brutális ütés súlyosságát próbálja megállapítani, addig a nő kasztrációs vágyát igyekszik kielégíteni és többször próbálja döbbent áldozatát teljes erővel altesten rúgni. Az agressziót egy utas állította meg, aki a garázda nő elé lépett és miközben nagy lélekjelenléttel tovább eszegette chips-ét, egyetlen szó nélkül is uralta a helyzetet. A sajtó Batman mintájára el is nevezte az egyelőre ismeretlen személyazonosságú férfit Snackman-nek.
Az amerikai guyism.com publicistája a következőképp ír a történetről:
“Nagyon gyűlölöm ezt a nőt. Ahogyan a Youtube-on a videó leírásában is olvashatjuk, csak úgy ötletszerűen rátámad az ajtónál álló fickóra. Aztán jön az a másik nő és megpróbálja azt a látszatot kelteni, mintha az egész a férfi hibája lenne. (…) Nem csak a snack határtalan szeretetét tisztelhetjük Snackman-ben. Ő nem foglal állást… Csak falatozik valahol, ropogtat hangosan és életeket ment. Köszönjük Snackman! Köszönjük!”
Az elképesztő felvételt rövid idő alatt közel egymillióan tekintették meg a Youtube-on és világszerte számos televízió társaság, köztük a magyarországi kereskedelmi TV2 is leközölte. Internet szerte elismerően, mondhatni hősként írnak Snackman-ről. Arról sajnos még nincsenek híreim, hogy a nőt felelősségre kívánják e vonni garázdaság és testi sértés bűntette miatt. Ám azt valószínűnek tartom, hogy fordított esetben, egy férfi bántalmazó esetén fél New York a férfi mielőbbi kézre kerítését és nyilvános akasztását követelné.
Először a videót néztem és csak aztán olvastam, de nekem is feltűnt, hogy keménytökű a csávó :)
Igen, nyugis, bátor srác. A történet durva. Idegbeteg nő.
Jó, hogy megint vagy Alter. :)
Azt ugye tudjátok, hogy erre is van feminista magyarázat:
‘A videó alatti kommentekből kiderül, hogy előzőleg a férfi erőszakoskodott a nővel, követte, a nő felszólította a férfit, hogy hagyja őt békén, majd ezután lendült ellentámadásba. A férfiról írják, hogy előzőleg több nővel is erőszakoskodott és hasonló erőszakos cselekmények miatt kitiltották már a New Yorki Közkönyvtárból is.’
Persze azt nem tudjuk, hogy a kommentelők honnan tudnának ilyesmit…
Hehe ez nem a sadomazo kategóriába való?
Elmesélném a ma délutánom egy részét.
Mentem dolgomra, szokásos lendülettel, jó nagyokat lépve. A járda szűkületénél utolért egy nő. Harmincas évei végén, enyhe túlsúly, fülében zene, vagy telefon, mert mintha szöveg hallatszana ki belőle.
Meg kellett állnom, mert elsodort volna a, járdán álló autók miatt, keskeny helyen. Hadd szaladjon.
Szaladt is.
Magam is lépdeltem erősen, mert több dolog is bele kell férjen a délutánba.
Egy idő múlva a nő andalgásra váltott, hamar beértem. Akkor nem hagyta hogy megelőzzem, inkább nekiiramodott, béna stílusban, mint aki csak muszájból fut.
Gondoltam is, mindjárt zár az óvoda, késésben lehet. Pedig még közben a telefonban veszekszik is valakivel, apjuk elfelejthette a kölyköt.
Ezt eljátszottuk még kétszer is talán, amikor lámpás kereszteződésnél meg kellett állnia. Akkor is hallottam hogy kurvaanyáz a telefonba, mondok hirig van de nagyon. Aztán ilyet hallottam: A KURVA ANYJÁT CSAK JÖN UTÁNAM A ROHADÉK. MIÉRT NEM DÖGLIK LE VALAHOVA?!
Na ha ez nem irodalmi idézet akkor csak rám vonatkozhat. Rá is kérdeztem, hozzám beszél e ilyen kedvesen?
De nem válaszolt. És a kereszteződésnél amúgyis elváltak útjaink.
Ja, nem ez a poén.
Dolgomat bevégezvén mentem hazafelé mikor is egy forgalmas úthoz értem. Pontosabban a zebrához, ahol körülnéztem, messze egy autó közeledett, de olyan messze volt, hogy bőven fékezhet még, leléptem. De nem fékezett, megtorpantam, még épp átfér előttem, ha tényleg zebrán akar inzultálni gyalogost. Aztán mégiscsak megállt, bár ha még lépek egyet, akkor éppen ott a helyemen. Kikerültem, átértem, mikor is hallom hogy leteker mögöttem egy ablak és kiszól a hölgy: SZÍVESEN ELÜTNÉLEK BAZMEG.
Látom. Remek.
Köszi, hogy elmesélted! Bár kicsit talán rosszabb kedvünk lesz tőle, hogy nem csak New Yorkban vannak hülye nők.
“És a kereszteződésnél amúgyis elváltak útjaink.”
És büszkén konstatálta magában, hogy mivel kikiabálta a félelmét, te nem követted tovább…
” SZÍVESEN ELÜTNÉLEK BAZMEG.”
Te az ilyet meg tudod állni szó nélkül?
Az első csaj nyilvány paranoid volt. Ami lehet a newyorki eset oka is. Simán.
Az az autós egy veszélyes jószág. Az autóvezetés amúgy meglehetősen frusztráló tevékenység. Tehát ha valaki elragadtatja magát az nem csoda. De a szóhasználat az jellemző. A dögölj meg. Szerintem belefér. Indulat. A fenti már durva.
Meg tudtam állni szó nélkül, különösen hogy közben az autóval együtt távolodott. :)
hehe, de jó fej az a fickó :-)))
Azóta már kiderült kicsoda a fickó és az is, hogy nem a nőerőszak ellen lépett fel. Idézet tőle: Sonder later explained: “I decided to break up the fight when I saw the man kick back at the woman.”
Forrás: http://digitaljournal.com/article/322966
Ez a mondat nem tényszerű: “Jól láthatjuk a felvételen, hogy amíg a férfi a fejét ért brutális ütés súlyosságát próbálja megállapítani, addig a nő kasztrációs vágyát igyekszik kielégíteni és többször próbálja döbbent áldozatát teljes erővel altesten rúgni. ” A férfi a 2. másodperc tájékán visszarúg, a fejét ért sérüléssel később foglalkozik.
Az előzményeket nem tudom ismeri-e bárki, csak találgatni tudunk, vagy mindkét ember (a nőt is ebbe a halmazba sorolom) aberrált, vagy csak az egyik. Amúgy meg mindegy, csak a cikk címéből annyi áll meg hogy Snackman.
Ha mindkettőjüket az abberált kategóriába sorolod, akkor miért tűnik nekem úgy, hogy a nő erőszakosságát akarod menteni? Szerintem tökéletesen tényszerű az a mondatom. Pontosan azt láthatjuk a felvételen, amit írtam, és ezen semmit sem változtat az a tény, hogy a férfi előtte már kénytelen volt önvédelemből visszarúgni, mielőtt az ő fejével verné szét a metro szerelvény ablakát a nő. Szerintem vak az, aki nem azt látja a felvételen, ami történik: Adott egy fizikai erőszakot alkalmazó nő, aki addig üti-veri-rúgja az általa (ki tudja milyen okból?) megtámadott férfit, amíg az önvédelemre kényszerül, és a fizikai agresszió egyre komolyabb elfajulással fenyeget. Ezt az elfajulást megelőzendő lép közbe a snack evő férfi.
Hogy neked miért tűnik úgy, arra nem hiszem, hogy rajtad kívül bárki másnak tiszte volna hiteles választ adni. Snackman a nőerőszak ellen cím a nyilatkozat fényében nem tényszerű, az eredeti mondatban pedig benne van, hogy amíg a férfi a sérülésével van elfoglalva, addig a nő rugdossa. A továbbiakban akár egyet is érthetünk.
Ez egyedi eset, ráadásul elég kirívó, nem mindennapos, viszont a felütés, amivel a cikk indít: “Férfiellenes feminista közhangulat hatására a nők tökéletesen elveszítik realitás érzéküket” általánosít, de nem szeretnék ezen mindenáron konfrontálódni. Támadtak már meg és rúgtam ahol értem, ez tény. De attól való félelmemben, hogy esetleg megtámadnak még sosem támadtam meg senkit és ezzel a nők nagy része inkább így van.
Egyébként meg az emberek nagy részéről nincs különösebben jó véleményem, akár nő, akár férfi, akár feminista, akár antifeminista. A hímsoviniszta nők ugyanolyan furcsák, ahogy a profeminista férfiak, a többiek- feminista nők, antifeminista férfiak meg kicsinyesek ugyan a végtelenségig, de legalább a motiváció egyértelmű: mit mikor mire akarnak magyarázni. (Tisztelet a kivételnek.)
“Ha mindkettőjüket az aberrált kategóriába sorolod” – nem, nem sorolom mindkettejüket az aberrált kategóriába, hiszen a férfiről legfeljebb csak feltételezhetem, hogy aberrált – és ha ő az, akkor az valamennyit tompít a nő reakcióján.
Itt értettél félre (fogalmaztam félreérthetően) “mindkét ember (a nőt is ebbe a halmazba sorolom) aberrált” az állítás az, hogy mindkettő ember, nem pedig az, hogy mindkettő aberrált. (A felvételen a nő inkább annak látszik, a férfi pedig védekezik. Viszont az előzményeket nem ismerjük, így nem állíthatjuk, hogy a férfi teljesen vétlen.)
El tudok képzelni olyan szituációt ami részben indokolja a nő erőszakosságát, habár nem túl életszerű. Pl. követi ez az ember már régebb óta és tudja hogy nemsokára le kell szállnia egy kevésbé jó környéken, nem akarja megkockáztatni a folytatást, inkább botrányt csap.
De tényleg nem azt írtam hogy a nő nem erőszakos, vagy vétlen volna. Kiemeltem pár nem tényszerű állítást. (A kevesebb egyébként néha több lenne. Ha ez a videó úgy kerül ide fel, hogy nézzétek milyen agresszív ez a nő – semmi gond. De nőerőszakról beszélni, meg megvadult férfiverő hordákról.:)
Amúgy pedig sosem ütnék meg férfit.:P (Ezt ugye amikor a férfiak mondják, azért mondják hogy lássuk, milyen jól neveltek és lovagiasak valójában.) Szóval maradjunk annyiban, hogy egy igazi nő nem üt meg férfit.
Igazad van, az a mondat általánosít, hiszen egy trendet szeretne bemutatni. Már többször megtapasztaltam, hogy antifeministaként nem írhatok le úgy egy mondatot, hogy az ellenérdekelt fél ne kötne bele vagy így vagy úgy, mindenáron a csúsztatást keresgélve. No persze, kizárt dolog, hogy annak, aki nem a szokásos és elvárt kánonban énekel, igaza lehetne. A “férfierőszak” szó rendben van az oktatási anyagokban, és a férfiakat pocskondiázó cikkek pedig dőljenek csak a médiából, (szinte kivétel nélkül) mindegyik általános alanyban, mindenféle árnyalás nélkül? De az én szavaimat mérjük patika mérlegen… (Még egy szimpla rövid hírben is.)
“Egyébként meg az emberek nagy részéről nincs különösebben jó véleményem, akár nő, akár férfi, akár feminista, akár antifeminista.” – No, ilyenek lennének az én mondataim is, ha az általad elvárt precizitásra törekednék. :) Simán mondhattad volna, hogy alapvetően mizantróp vagy. :D Tehát nem sok eséllyel várhatom azt sem, hogy rólam jó véleményed legyen. :D
No, szóval, az az inkriminált mondat azt akarja jelenteni, hogy mivel egyre gyakoribbak az olyan média anyagok, amelyek azt sugalmazzák, hogy a férfiak erőszakos, szexuális bűnöző rémek, ezért megeshet akár az is, hogy egy udvarlási szándékkal bámészkodó szerencsétlen flótás tökeit szétrugdossa a metrón egy fekete nőjogi aktivista, aki duplán hátrányos helyzetűnek gondolja magát, olyannak, akitől senki semmi jót nem akarhat. Nagyon könnyen jutok arra a feltevésre, hogy ezt a nőt sem a realitásérzéke sarkallta a tettére. Nem hinném egyébként, hogy az a mondat még az esetlenségével együtt is annyira kártékony lenne, mint az általam kifogásolt férfiellenes médiatartalom. Szándékomat tekintve pedig össze sem hasonlítanám magamat annak a propagandának a szerzőivel…
“egy udvarlási szándékkal bámészkodó szerencsétlen flótás tökeit szétrugdossa a metrón egy fekete nőjogi aktivista, aki duplán hátrányos helyzetűnek gondolja magát, olyannak, akitől senki semmi jót nem akarhat” –
igen, ez is megeshet, ugyanannyi realitása van, mint az én példámnak. (Amúgy meg lehet, hogy egyik sem és tényleg szimplán ketyós a nő.)
A rohadt szemét férfija vissza mert rúgni!!!!!!!! Kötélre vele!
Köszönjük, hogy ennyire szépen és tökéletesen leírtad azt, hogy a társadalom hogyan reagál az erőszakra. Ha egy nő egy metrón elkezd verni egy ismeretlent, akkor mindenki összehúzza a száját, mintha citromízt érezne, de nem szól semmit. Ha a férfi meg meri védeni magát, akkor rohadt agresszor, meg “aberrált”.
A minap olvastam, hogy New Yorkban egy 8 tagú női banda a metrón randalírozott, és egy 63 éves férfit vállon szúrtak. Kíváncsi lennék a feministák ezt hogyan magyaráznák ki, hogyan tudnák rátekerni a szokásos mondókát, hogy “nők nem agresszívak, csak önvédelemből”… Bárkinek ajánlom, nézze meg a link túloldalán a képeket – a nyugat itt tart, és mi is errefelé haladunk.
Nem gondolom, hogy minden férfi erőszaktevő. (Azt viszont már annál inkább hogy az embereknek – vigyázz, megint a nőket is beleértettem- egy jelentős százaléka kimondottan agresszív, csak a társadalomban ezt illik elnyomni, erről szól a szocializáció. (Alapvetően mindegy, hogy melyik nemi szerepre történik, durván agresszívnak lenni manapság nem trendi..)
Bizonyos határhelyzetekben (háború, katasztrófa, hasonlókra gondolok) a legtöbbünkről könnyen lepereg az a sok-sok év szocializáció. Marad a túlélési ösztön, amivel nincs is olyan nagy gond, habár gyakran a másik letaposásával jár. (Kint voltam azon az augusztus 20-án, amikor a nagy vihar volt, az emberek egyáltalán nem voltak egymásra tekintettel. Persze jó lett volna, de nem volt elvárható, ez van..) Viszont vannak köztünk jó néhányan, akiknél nemcsak erről van szó, hanem valami öncélú, kegyetlen, beteges agresszióról. (Pl. a háborúban, vagy ostrom alatt sokkal több egyébként szükségtelen erőszak történik meg, mint békeidőben. ) és elég megnézni a várost pénteken-szombat este, egy féktelen, hörgő-visongó horda, brit legénybúcsúkkal, magyar lánybúcsúkkal, olyan férfiakkal akik a farkukat “büntetésre” használják, (sokszor hallani manapság, hogy megbüntetném – sokat elmond…) meg olyan nőkkel, akik miatt röstellem, hogy én is annak születtem.
De ennyire nem akarok belemenni, nem is hiszem, hogy le tudom úgy írni amit szeretnék, hogy érthető legyen, mindenesetre valahol kényelmes lenne mindenért a feministákra húzni a vizes lepedőt,de attól tartok, hogy sokkal több tényező lehet itt.
Igazad van, ugyanezt mondom én is; az erőszakos jellem nem férfi “privilégium”. Semmiképpen nem szeretném mindenért a feministákra húzni a vizes lepedőt, csak azért, ami hitem szerint az ő “áldásos” tevékenységük eredménye. Az a propaganda, amely szerint “minden férfi erőszaktevő” egyértelműen a radikális feministák bűne. Szép kis irodalomjegyzéket lehetne összeállítani abból, amit ebben a tárgykörben összehordtak és a nyomukba szegődve a bulvár média a szárnyára vett. Tehát az ezzel a tevékenységekkel okozott társadalmi károkért joggal nevezem meg őket felelősként.
“olyan férfiakkal akik a farkukat “büntetésre” használják, (sokszor hallani manapság, hogy megbüntetném – sokat elmond…)”
Ez beteges elképzelés, kicseng belőle a férfigyűlölő feminizmus. Abszolút nyugodt lehetsz afelől, hogy tizedannyi férfi sem gondolkodik így, mint amennyi nő erre szexuálisan beindul. (A szürke 50 árnyalata…?)
Nagyon durva, nekem az a legkínosabb benne, hogy mindenki alapból a nőnek ad igazat.
Én csak egyszer, egyetlenegyszer játszottam el viccből azt egy csajjal, hogy hangosan “reagáltam” rá, mármint nem mondott semmi olyat szegény, de én úgy tettem, mintha mondott volna, és azt “válaszoltam” rá jól hallhatóan, hogy “MEGMONDTAM, HOGY NEM AKAROK A KECSKÉVEL HÁRMASBAN SZEXELNI! HAGYJÁL MÁR A HÜLYESÉGEIDDEL!”, erre fél másodperc meglepett arc után a környéken fürdőzők (merhogy ez a Rudasban történt) felfogták a történet lényegét, és mosolyogtak, és ennyi a sztori. A csávó megtréfálta a nőt, hát jól van, nyilvánvaló abszurditás. A csaj bevallotta, hogy oké, vicces, de azért egy pillanatig igen szarul érezte magát :)
ÁMDE, mint látjuk, ha egy nő azt mondja, hogy “Don’t fuckin follow me!”, akkor mindenki természetesnek veszi, hogy a csávó nyilván követte, és mindenki azt mondja neki, hogy azonnal hagyd abba, ne kövesd. MINDIG a férfi a hibás, hiszen erősebb.
Szép történet.
Börtönnel kéne honorálni, ha egy ilyen esetben kiderül, hogy nem követte. Ugyanis simán benne lett volna a pakliban, hogy valaki jóhiszeműen megveri, a csaj védelmére kelve.
Megvédjük a gyengét? Merünk hősökké lenni? Kockáztatunk a JÓ-ért? Van hitünk, vagy mindig a kitaposott utat követjük? A tutira utazunk? Megvizsgáljuk a józan eszünkkel a hitünket? A kiegyensúlyozottság miatt. Ezek jutottak most Snackman-ről az eszembe.
Emlékeztek, milyen kis töketlen emanci keresztény voltam, mikor idekerültem? Hát – már egy ideje nem vagyok az. Kösz Dean, Alter, Qujon, Ulq, hgyi és Éjszárny!
Na hgyi mindjárt elmegy hányni. (Höhöhö)
Most már nem vagy keresztény?
Zoli, örülünk a fejlődésnek, és reméljük a következő lépés az lesz, hogy nem fogsz másokat fölöslegesen provokálni :)
Mert ilyen dolog is adódhat…
A hozzászóló eleve valószínűtlennek tartja, hogy a bíróság neki adna igazat.
http://www.jogiforum.hu/forum/21/6510.1.0
Most olvastam ezt a cikket és néztem meg a videót és nagyot csalódtam. Csalódtam az oldalt használó antifeministák realitás érzékében és megfigyelőképességében.
Egy hőst magasztalnak aki kiállt az erőszak ellen. Ez még rendben is lenne de én inkább kielemzem a videót mielőtt egy az egyben egyetértenék a “gyenge, védelemre szoruló férfi” feminista magyarázattal.
Tehát a nő bántalmazza a férfit ami ellen senkinek semmi kifogása mint az a videón is jól látható. Majd mikor a férfi felveszi a kesztyűt és nem hagyja magát felmorajlanak a háttérben az utasok és megjelenik a hős. Az utasok csak akkor háborodtak föl mikor a férfi már nem hagyta magát és a hős is csak akkor jelent meg. Nézzük ezt a belépőt, a megjelenése után azonnal a férfi felé fordul mivel őt látja veszélyes agresszornak és csak akkor fordít hátat a férfinak mikor rájön a tévedésére. A tettetett nyugalma nem más mint kínos zavarodottság a saját tévedése kapcsán és csak azért áll ott továbbra is mert elég ciki lenne számára félreállni ezek után.
Itt a videó csúnya félremagyarázásáról olvastam és én emögött feminista maszlagot sejtek. Mivel a támadó nő tagadhatatlan hát kell egy ok a támadásra és be kell bizonyítani a nő erejét és a férfi gyengeségét amolyan feminista módon. Ehhez pedig jól láthatóan a férfihang olvasóinak egy része is partner lett az én szememben.
Lehet én látom rosszul de én a videót megnézve nem egy hőst látok hanem egy a társadalmi elvárásoknak engedelmeskedő idiótát. Persze az erőszak elleni fellépése igazán nemes cselekedet. De a videó ilyen jellegű félremagyarázása csak feminista érdekeket szolgál és egy olyan viselkedési mintát erősít a nőkben aminek hatására könnyen áldozatokká válhatnak.