Az alapok
Kevesen tudják manapság, hogy egyáltalán miért is alakult ki a monogámia; a régi korok társadalmi főokosai miért találták ki, mi célból hozták létre a monogám házasságot. Manapság nem divat ezzel foglalkozni, egyrészt mert nem sikk tanulni a történelemből, másrészt a modern gondolkodási trendek nem nagyon tudnak mit kezdeni az egyszerű, tiszta, ám kifinomulatlanul nyers konstrukciókkal.
A házasság egy szerződés. Most nem a házassági szerződésre gondolok, amit a vagyonelosztás előre tervezésére kötnek egyesek, hanem magára az intézményre: a házasságban a férfi és a nő szerződést köt egymással – a közös életüket közös vállalkozásként folytatják, amiben mindkét félnek vannak jogai és kötelességei.
A hagyományos házasság alapja (tehát most ne a modern verzióra gondoljunk) az, hogy a férfi a saját munkaerejét “elcseréli” a nő reprodukciós képességére. Ez az ősi időkben alakult így, mégpedig azért, mert akkoriban a nők nem voltak képesek egyedül megszülni, eltartani és felnevelni utódaikat. Akkoriban még nem voltak komfortos házak, légkondis irodák és pizza-házhozszállítás… Tehát egy nőnek szüksége volt valakire, akire számíthatott a nehéz időkben is. Gyermekágyi lázzal fekve nem tudott gondoskodni magáról és a gyermekeiről – de azoknak az apja már igen. Csakhogy ehhez szükség van arra, hogy bevezessük az apa fogalmát.
Az ugyanis nem értetődik magától, bármennyire furcsán hangzik is ez. Példának okáért a már többször emlegetett kínai matriarchális népcsoportban, a mosos (más dialektusban mosuo) közösség nyelvjárásában máig nincs “papa” vagy “apa” szó. A matriarchális közösségekben a gyermekek gondját az anya családja viseli. A férfiak nem sok dologgal törődnek: élvezik a “szabad szerelmet”, annyit dolgoznak hogy ne haljanak éhen és besegítenek a nővéreiknek a gyereknevelésbe ha éppen úgy tartja kedvük. Nem nehéz átlátni, hogy ez a szituáció nem kedvez a civilizáció kifejlődésének, hiszen semmi nem motiválja a férfiakat arra, hogy kibontakoztassák tehetségüket, vagy valami maradandót alkossanak. A mosos közösség példája szépen ábrázolja ezt: a mai napig a földet túrják, szamárháton közlekednek és sosem néznek szappanoperákat (nincs min).
Eltekintve attól, hogy a feministák lelkesen fedezik fel az ilyen színfoltokat, és üdvrivalgással fogadják, ha kiderül, hogy a férfiak szerepe csekély, státuszuk alacsony, a többség azért belátja, hogy az a fajta matriarchális rendszer mégsem annyira csodálatos. A modern ember számára többet jelent a kultúra, a kényelem, a mindennapokban használt technológia, mint az, hogy a nők “uralkodjanak”. Ha választani kellene a mosos közösség vagy a nyugati világ között, 100-ból 99 ember kapásból az utóbbit választaná, és ez alól maguk a feministák sem jelentenek kivételt. Szép, szép, hogy nők vezetik azt a népcsoportot, de azért kellene a francnak az állandó földtúrás, a szegénység, az elszigeteltség. Inkább jó az, hogy van mosógép, televízió, telefon – amiket mind a férfiak találtak ki. Olyan férfiak, akik számára az életnek nagyobb volt a tétje, mint a mosos közösségben.
A fő témához visszatérve: a monogám házasság intézménye nagyon egyszerű, de annál frappánsabb megoldás egy rakás társadalmi problémára. Ezek közül az egyik legfontosabb a férfiak motiválása arra, hogy fölös energiáikat ne rombolásra, hanem építésre fordítsák. Egy civilizált világban persze azt mondhatja bárki, hogy ez elemi elvárás a férfiak felé, de még manapság is sok helyen küszködnek az ehhez kapcsolódó gondokkal a földtekén, és ez intő jel lehet azoknak, akik nem látják át, hogy nem várhatunk el néptömegektől valamit, ha nem adunk érte semmit cserébe. Az araboknál, az USA gettóiban vagy ázsiában folyamatos probléma, hogy a nőtlen férfiak – különösen a fiatalabbak – bandákba verődve rongálnak, bűnöznek, zaklatják a közösséget vagy éppen csak lógatják a lábukat, és nem tesznek hozzá semmit a világ épüléséhez. Miért is tennék? A világ alig ad nekik valamit, a legfontosabbat pedig, amit akarnak, nem kaphatják meg: egy saját családot.
Sokszor hallani még manapság is a viktoriánus kori szólamot, miszerint a nők “civilizálják” a férfiakat. Ez ugye arra utal, amit az imént írtam, vagyis hogy a családokon kívül élő férfiak olykor hajlamosak a hormonok okozta nyomást a társadalom kárára kiengedni a szervezetükből. Ennek általában gyorsan vége szakad, amint az illető férfi megházasodik, illetve még inkább akkor, amikor megszületik az első gyerek. A viktoriánus elképzelés viszont téved: a nőnek vajmi kevés személyes köze van ahhoz, hogy a férfi felhagy az (ön)pusztító életmóddal. Ez a családnak köszönhető; a monogám családnak, ami belülről kényszeríti a férfit, hogy dolgozzon annak eltartásáért, hogy értéket állítson elő, ami nem mellesleg a társadalmat is szolgálja. Nem arról van szó tehát, hogy a nők varázslények lennének, vagy varázspálcájuk lenne, amivel “megjavítják” a “rossz” férfiakat. Arról sincs szó, hogy a nők alapvetően “civilizáltabbak” lennének mint a “barbár” férfiak. Arról van szó, hogy egy férfi életében a saját családja a legfontosabb, és annak a kedvéért bármire hajlandó; akár haláláig robotolni is.
A poligám közösségek hasonlítanak azokhoz az állatcsoportokhoz, amikben az alfa hím joga a párosodás, a béta hímek pedig a peremre szorulva tengetik az életüket. Túl sok energia megy el az ilyen közösségekben arra, hogy a hímek egymás pozíciójáért harcolnak, és túl kevés arra, hogy közben a társadalom épüljön. A monogám közösségekben ilyen gond nincs; mindenki keres magának egy feleséget, aztán dolgozik látástól vakulásig, hogy ellássa egyre növekvő családját élelemmel, komforttal, örökségre valóval. Ugyanis a rendszer egyik sarokpontja, hogy a férfi tudja: a munkája gyümölcsét a gyermekei öröklik. Van értelme tehát a munkának, az ember a saját genetikai fennmaradásáért gürcöl nap mint nap, és ez jobb motiváló erő, mint akárhány ostorcsapás vagy jutalomfalat.
A házasság emelte ki az emberiséget a kőkorszakból. A saját családjukért dolgozó férfiak “extra” munkája volt az, ami a kőbarlangból felhőkarcolót, a saroglyából repülőgépet, a nyers mammutból szarvasgombás pesztót csinált. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy a bolygón található számtalan népcsoportból, számtalan kultúrából pont az európai, a keresztény gondolkodású emelkedett ki. És az sem véletlen, hogy a házasság tönkretételével a hajdani nagyság, a vezető szerep is megkopik. S most persze a polkorrektség kedvéért hozzá kell tennem: nem a többiek felemelkedését sajnálom, hanem a saját hanyatlásunkat. Magas lóhátról fogunk csúnyán pofára esni, és ennek az egyik legfőbb oka, hogy elvágjuk magunk alatt a fát: szétromboljuk a monogámiát és a házasságot, amiknek köszönhetően sikerült ilyen magasra jutnunk.
…
Kattintással itt elérhető a cikksorozat második és harmadik része.
Aki tud angolul, annak meleg szívvel ajánlom a következő cikkeket:
Marriage is Fraud – No Ma’am
Here Come the Bastards – Hawaiian Libertarian
“Gyermekágyi lázzal fekve” – te! Tudtommal ez egy halálos betegség, fertőzés. Ezzel fekve már nem sokat tudhat az a nő kezdeni egyáltalán az életben. :)
Hát igen, a keresztény házasság is ilyen: kizárólagos, hűséges, termékeny. Örülök, hogy a monogám házasság mellettteszed le a voksod. :)
Az állítás még úgy is állna, de egyébként nem volt feltétlenül halálos – viszont meglehetősen gyakori… Mindegy, úgysem a konkrét kórkép a lényeg.
Valahogy mégis néha azt érzem, hogy jobb lenne nekünk az a matriarchális szabadszerelmes szituáció! :D
Ez a férfiaknál több dolog függvénye, szerintem leginkább az életkoré. Fiatalon még zavaros az elme, és a p*nci a legfontosabb az életben :) Aztán ahogy lassan lenyugszanak a hormonok, és az ember elkezd családban gondolkodni, megváltozik a hozzáállás.
Egyébként a matriarchális rendszer csak az alfa hímeknek kellemes, akik népszerűek a nők körében. A pasik maradék 4/5-e hoppon marad, ők nem hiszem hogy annyira élveznék… A monogámia az a rendszer, ami a férfiak 80%-ának igényeit elégíti ki a 20% helyett. (És azért az a bizonyos 20% is megtalálhatja a számítását, csak a szabad rablásról kell lemondania.)
Egyébként írtam egy fontos cikket a blogomra, ami inkább oda való, mint ide, de azért nem árt ha mindenki elolvassa aki antifeminista témában utazik… Elsősorban Pifftikének ajánlanám, de félek hogy ő fogja a legkevésbé megérteni :\
Én már olvastam, én már olvastam! :)
Sőt ki is tettem a facebookra is. :)
Köszi az ajánlást, és el is olvastam maestro:)) Véleményem szerint jó sztori egy elég jó kis összeesküvés-elmélet. Nem több. Pár kérdés:
Mik a bizonyítékok?
Mi köze a feminizmusnak a marxizmushoz?
Talán a patriarchális rendszerben nem az “állam” (király, uralkodó osztály) kezében összpontosult minden hatalom?
Ha igen minek “döntötte meg” az állam?
A család ellensége az államnak? Miért?
Ha igen, akkor miért vannak családtámogatások?
Egy demokratikus berendezkedésben ha feminista vélemény lehet miért ne lehetne antifeminista is?
És végül egy kis gonoszság: Marxnak mi köze van Rotschildékhoz és Rockefellerékhez? A krva gazdag multimilliárdosok is marxisták lettek volna, hogy hátha beállamosítják a végén a vagyonukat? Vagy csak antifeminista üzemmódból átálltál antiszemitára? :))))))
Maestro nem én vagyok, hanem Maestro.
Sajnos most nincs arra energiám, hogy az alapoktól magyarázzak el mindent valakinek, aki eleve ellenáll az információnak. Ha tényleg érdekel, olvasd el ezt. Addig is minden megjegyzéseddel magadból csinálsz hülyét.
Most az egészet nem olvastam végig és képletesen értve nem akarom húzni a füledet, de mindjárt a eleje:
““Feminism, Socialism, and Communism are one in the same, and Socialist/Communist government is the goal of feminism.” – Catharine A. MacKinnon, Toward a Feminist Theory of the State (First Harvard University Press, 1989), p.10 ”
Most attól, hogy valaki leír egy ilyent, bedob egy “vörös heringet” és te őrá hivatkozol attól az megfellebezhetetlen igazság? Ne csináld már. A szöveg többi része is gyakorlatilag ideologizálás, bizonyítékok nélkül. (bár még nem olvastam teljesen végig, de az ilyenek azok szoktak lenni tapasztalataim alapján).
Vegyük viszont a tiédet, mert azt végigolvastam. Ha szövegszerkesztővel (pl notepad is megteszi) kicserélem benne a “feminizmus” szavakat “goauld”-ra az “államot” pedig “Apophis”-ra, (mindkettő a Stargate című filmsorozatbeli idegen lények, ill szereplő) akkor ugyanúgy egy kerek magyarázata lesz a világ jelenlegi problémáinak, mint a te művedben. Tehát logikailag látszólag kerek a sztori, csak egy apró problémája van: tényekkel nem támasztható alá hogy ez a goauldok érdeme, műve lenne, hogy ők azok akik direkte bomlasszák a társadalmat, annak érdekében, hogy végül minden hatalom Apophis kezében összpontosuljon.
Tehát ezért összeesküvés-elmélet. Nem azért mert te írtad, nem azért mert én nem értek vele egyet stb. Ha egy ilyen elmélettel előállsz, akkor azt bizonyítani is illene. Pl:
Milyen százalékos befolyásuk van a feministáknak az Eu parlamentben?
A feminizmus – marxizmus konkrét kapcsolatai?
Az, hogy mindkettő aktivistái között vannak “zsé..-k” nem jelent semmit. Pl Alfred Nobel -a dinamit feltalálója és a Nobel díj alapítója- is “zsé”. Neumann János a számítástechnikai alaprendszerek elvének megalkotója is “zsé”. Akkor a számítógép az összefüggésbe hozható a dinamittal???
Az meg hogy mindkét “csapat” meg akarják változtatni a világot szintén nem bizonyít semmit (idáig eljutottam) hiszen a filozófusok mindig ezzel foglalkoznak hogy ami van az nem jó és milyen lenne az ideális társadalom. Te is ezzel foglalkozol. Akkor te is “marxista-feminista” vagy? Az idézetek meg olyanok, mint pl a “cion bölcseinek jegyzőkönyve” az is nagyon menő volt anno egy adott ideológiai környezetben, aztán kiderült hogy hamisítvány. Tehát nem kell mindent elhinni amit valaki csak úgy leír ellenőrizhető bizonyítékok nélkül. És nem kell mindig valamilyen “láthatalan gonoszt” vizionálni a bonyolult társadalmi és gazdasági összefüggések mögött. Inkább meg kell érteni hogy mi, hogyan működik és milyen konkrét összefüggések hatások/ellenhatások vannak a különböző társadalmi folyamatok mögött. A világ persze nem tökéletes, az emberi társadalom és a gazdaság sem lehet az. Így mindig vannak “hibák” ami nem jól működik nem mindenkinek tetszik. De ez nem feltéltenül azért van mert egyesek direkte rosszat akarnak és szándékosan tönkre akarnak vágni “évezredeken át jól működő társadalmakat”.
Egyébként miért lenne érdeke “Rotschildéknek” hogy tönkrevágjanak egy olyan társadalmi berendezkedést, aminek ők a legfőbb haszonhúzói?
Catharine A. MacKinnon feminista. Ez válasz az összes kérdésedre.
Figyu, ha nincs meg benned a legalapvetőbb, legminimálisabb akarat sem arra, hogy megértsd amiről beszélek, akkor szerinted mi értelme nekem hozzád beszélni? Hiába is mondanám, hogy guglizd ki a fekete-fehér tényt, hogy a Rockefeller Foundation komoly dollármilliókkal támogatta a feminista mozgalmakat, neked ez nem jelent semmit. Számodra ez nem összefüggés, hanem csak valami hülye “elmélet”.
Érdekesnek találom, hogy bár látod, hogy amit a feministák létrehoztak, az szar, de mindazonáltal az ő fogalmaikból építkezel, az ő érveiket használod és az ő következtetéseiket lobogtatod. Arra az “egyenjogúságra” hivatkozol, amiről ők beszélnek. És pontosan azt csinálod, amiről leírtam a blogomon (illetve Rob Fedders a sajátján), hogy az állam szekerét tolja, és azokét akik az állam mögött állnak – velünk, “kisemberekkel” szemben. Sehol nem látsz semmiféle összefüggést, szerinted semminek nincs semmi köze semmi máshoz, és minden csak teljesen véletlenül akalult úgy, ahogy. Holott minden ki van téve a szemed elé, csak venni kéne a fáradságot összerakni a kirakóst.
A tragikomédia az, hogy mások segítenének is neked, de erre a segged vered a földhöz makacsságodban, hogy márpedig kirakós nem létezik, és a kép amit sokan összeraktak az csak “véletlen egybeesés” meg “hülye összeesküvéselmélet”.
Éppen ezért el sem kezdek válaszolni a kérdéseidre, nem is olvastam el őket őszintén szólva a legfelső két sor kivételével. Egyszerűen tudom, hogy 270 tonna hivatalos okirattal, állami bélyegzőkkel hitelesített tényekkel sem tudnálak meggyőzni semmiről, mert egyszerűen leszarsz mindent, akkora a hited a saját igazadban. Nem nézlek le, de ugyanakkor sajnállak, mert kétpofára tömöd a kék pirulát, és azokat akarod kioktatni akik egyszer már túlestek a piroson.
“Catharine A. MacKinnon feminista. Ez válasz az összes kérdésedre”
Aha. És ki a bánat ez azon kívül hogy egy marxista femcsi? Ő lenne a világ ura? Ő sz@rja a törvényeket az USA ban és az eu-ban? Gugli alapján valami ügyvéd, lobbista volt. Aztán bekerült a kongresszusba és ott is terjesztette az elméleteit. Na és? Tudtommal nem volt az USA kormányfője sosem. Mitől lett volna olyan nagy hatalma? Tőle olyan a társadalom amilyen? Elég hihetetlen. Pláne hogy már meghót 2002-ben. Akkor most már minden jobb lesz? :))
“Figyu, ha nincs meg benned a legalapvetőbb, legminimálisabb akarat sem arra, hogy megértsd amiről beszélek”
Nézd én értem miről beszélsz, csak a valóságtartalmát vitatom.
“Rockefeller Foundation komoly dollármilliókkal támogatta a feminista mozgalmakat, neked ez nem jelent semmit.”
Nézd a gazdagok jellemzően támogatnak alapítványokat, politikai mozgalmakat. A komoly dollármilliók meg levonhatók az adóból költségként általában tehát meglehet Rockynak 0 szaldós volt a dolog mert “emberijogi mozgalmat” támogatott, és még fényezhette is magát hogy milyen jótékonykodó is. Ha kigugliznám hogy tegyük fel egy “fekete testvér” négereket segítő mozgalmat is támogatott, akkor mindjárt néger-uralmat is akar ez a Rockefeller? Ezért mondom, ez érvnek már jó, de nem elégséges.
“Érdekesnek találom, hogy bár látod, hogy amit a feministák létrehoztak, az szar, de mindazonáltal az ő fogalmaikból építkezel, az ő érveiket használod és az ő következtetéseiket lobogtatod.”
Először is a mai világot a feministák hozták volna létre? Ezt kétlem. Túl nagy hatalmat tulajdonítasz nekik, hidd el nem többek mint egy perifériára szorult “emberjogi mozgalom”. Mondjuk nekem pl az Amnesty International is elég ellenszenves társadalmi ideológiát képvisel, mégsem állítom hogy egyértelműen miattuk van a világ minden baja.
Másodszor: nem az ő fogalmaikból építkezem, most az hogy néhány szót szlogenné emeltek arról én nem tehetek. Ez olyan mint hogy a “meleg” szó is amolyan fogalommá vált manapság ettől még nyáron ha azt mondom hogy “melegem van” nem azt jelenti hogy “elbuzultam”. :)
“Arra az “egyenjogúságra” hivatkozol, amiről ők beszélnek.”
Nem, én arra az egyenjogúságra hivatkozom, amiről én beszélek. Férfiak és nők egyenlő esélyekkel, kivételezés, nemek szerinti sablon bekategóriázás nélkül.
“Sehol nem látsz semmiféle összefüggést, szerinted semminek nincs semmi köze semmi máshoz, és minden csak teljesen véletlenül akalult úgy, ahogy.”
De én nagyon is jól látom az összefüggéseket, ahol vannak. Csak én realista vagyok, az érvek nélküli propaganda meg a parasztvakítás nem győz meg sem pro sem kontra. Szerintem inkább az a baj, hogy te rossz helyen keresed azokat az összefüggéseket, és a társadalmi változásokat akarod megmagyarázni úgy, hogy azt szerinted bizonyos “gonoszok” idézték elő szándékosan. És erre más hasonló gondolkodásúaktól idézel, akik szintén más hasonló gondolkodásúaktól idéznek stb. Persze konkrétumok, tények sehol.
Kicsit az a cikked jut eszembe, amiben írtad hogy valami argentínai v milyen foci vb-nél a feministák kitalálták, hogy kiskorú prostikat szállítanak oda a szurkolóknak. A rendőrség kiment, de nem talált semmit. Aztán másik évben újra u. ez. Végül addig csinálták ezt a szenzációhajhász hadjáratot amíg mindenki elhitte hogy gyermekprostitúció van és törvénymódosítás kell a megszüntetéséhez. Valahogy itt jól átlátod, hogyan működik a hangulatkeltő lobbizás: érvek, tények smafu, csak az hogy X azt mondja hogy Y is látta, akkor biztosan igaz. Amikor viszont a teáltalad preferált ideológiai dolgokban megy ugyanez a bizonyítékok, észérvek nélküli hangulatkeltő lobbi, azt kritika nélkül beszopod. Na látod ez a baj.
Szerintem sokkal egyszerűbb realista magyarázat az, hogy a megváltozott társadalmi környezet hatott a társadalmi szerepekre, és megváltoztatta őket. Középkorban hiába lobbiztak volna a femcsik hogy a nők is menjenek lovagnak szerintem nem túl sok sikert értek volna el.
“A tragikomédia az, hogy mások segítenének is neked, de erre a segged vered a földhöz makacsságodban, hogy márpedig kirakós nem létezik, és a kép amit sokan összeraktak az csak “véletlen egybeesés” meg “hülye összeesküvéselmélet”.
Igen nézd fentebb beszéltem a realizmusról. Nem azt kell látni amit szeretnénk, hanem azt ami van. Amit egyértelmű összefüggésekkel lehet bizonyítani az van, amikről meg nem egyértelműen bizonyítható hogy van közöttük valódi összefüggés az csak elmélet.
Ez olyan minthogy van a gravitáció. Ez tény. De mitől van? Mondhatom azt hogy Isten akarata. Mondhatom azt hogy a Nap taszító ereje okozza. Mondhatom azt, hogy a Föld tömegvonzása okozza. Ezek elméletek. Melyik igaz? Istent még senki sem látta, tehát ami úgy konkrétan nem tapasztalható, látható be hogy létező és képes hatni a világunkra azt egy realista nem fogadja el hiteles magyarázatnak. Nap taszító ereje? No jó Nap legalább egyértelműen van. De éjszaka lemegy, és akkor is van gravitáció ráadásul nem is csökken, tehát ezt megint elvetem logikai összefüggés hiánya miatt. A Föld tömegvonzása marad, ez már jobban hangzik, mert a Föld mindig jelen van, ha pedig elég magasra megyünk űrhajóval akkor bizonyíthatóan csökken, majd megszűnik a gravitáció. Ez már elégséges bizonyíték.
“Egyszerűen tudom, hogy 270 tonna hivatalos okirattal, állami bélyegzőkkel hitelesített tényekkel sem tudnálak meggyőzni semmiről, mert egyszerűen leszarsz mindent, akkora a hited a saját igazadban.”
Miért hol vannak ezek az okiratok? Hol vannak azok a hivatalos nyilatkozatok amikor akár Rotschildék akár a feministák a patriarchális társadalom szisztematikus átalakítását deklarálták az Eu parlamentben v USA ban, a nemi szerepek megszüntetését célzó törvényeket elfogadták volna? Mert ilyenekről én nem tudok. Pedig ha valami olyan nagy ember mondta volna és törvénybe lenne iktatva stb. arról tudnánk. A kommunizmus hatalomra jutásáról is tudtunk, a nácikéról is. Ezek tehát valós hatással voltak a társadalmunkra. De a feministák hatalomra jutására semmi bizonyíték nincs. Ezért sántít ez az elméleted. Az hogy néhány valami abszolút perifériás helyzetben lévő femcsi is akart ilyesmit, és errefelé mozdult a világ, hát ez elég gyenge bizonyíték. Most ha én kikiáltom magamat megmondóembernek és nagy nyilvánosság előtt kijelentem, hogy “az az erkölcsös ha minden nő holnaptól burkát hord” akkor pl legközelebb arra fogsz hivatkozni hogy lám az araboknál már be is vezették az elméletemet, tehát azért van burka mert én ezt mondtam? :)
Tulképp semmilyen feminista társadalomátalakítást vagy nemi szerepeket megszüntető hivatalos törvényről nem tudunk. Csak nővédő, meg kisebbségvédő törvényekről. A baj csak az, hogy férfivédő törvényekről sem hallottam sehol. És láthatólag a ti általatok favorizált világban sem lennének. Akkor miért toljam a szekereteket? Nekem mi hasznom lenne, ha tegyük fel álmod valóra válna és visszacsöppennénk a patriarchátusba? Verhetem az élettársamat? Játszhatom neki a nagyarc családfőt? vagy még mi pl? Milyen előnyei vannak egy férfi számára a patriarchátusnak? Már ezt sem sikerült belátnom. Ugyanolyan sz@r lehetett mint manapság. Mondhatni még sz@rabb, mert azért most már jobban elfogadott, ha valaki nem akar mindig a díszhím pózában tetszelegni, illetve nem akar kardcsörtetve rontani az ellenre hanem a békés civil életet preferálja. Már ez is valami, de azért még messze vagyunk attól, hogy nővel egyenjogú kategóriába tartozónak érezhessem magam és velük egyenlő bánásmódban is részesüljek. Pedig én ezt preferálnám, ezt tekinteném igazságos társadalomnak, nem pedig a nemek közötti valós és vélt különbségek szándékos felnagyítását.
Látom most aztán tényleg belelendültél, de sajnos egyre inkább belelovallod magad a szembenállásba, ahelyett hogy gondolkodnál :)
Catherin A.M. egy feminista a sok közül, aki kifejtette, hogy a feminizmus a marxizmusból fakad. Az ő szava azért számít többet, mint Julcsáé a sarki fűszeresből, mert C.A.M. egy feminista vezéregyéniség volt, aki könyveket írt és milliók lesték a szavait. De nem csak ő vallott töredelmesen a feminizmus és a marxizmus kapcsolatairól, hanem még legalább másik tucatnyi feminista vezéregyéniség. Ja, és ahogy láttad is, C.A.M. a kongresszusba is bekerült, dehát ha te azt mondod, hogy te nem látsz semmi kivetnivalót abban, hogy marxista feministák hozzák a törvényeket, akkor nem is tudom mi a túrót keresel itt :) Nehezen tudom elhinni, hogy ne látnád az összefüggést a férfigyűlölő törvények és a marxista feminista politikai befolyás között. Márpedig úgy teszel mintha nem látnád… Különös.
Ahogy mondtam: szerinted az, hogy a Rokkefellerek pénzelték a feministákat, “véletlen”. Igaz is, egyébként annyira jellemző a gazdagokra, hogy véletlenszerűen pénzt osztanak, a múltkor az osztrigahalászokat támogatták 2 mrd dollárral, aztán meg a balkezes üvegfúvók szakszervezetét. Ezek a Rokkefellerek már csak ilyenek. Aaron Russo, az ő személyes jóbarátjuk meg nyilván egy hülye, amiért több interjúban is arról mesélt, hogy a Rokkefellerek direkt azért pénzelték a mozgalmat, mert az volt a céljuk, hogy 1. a nők is bekerüljenek a munkahelyekre, 2. a gyermekeket ne a család nevelje, hanem a közoktatás – amit egyébként szintén a Rokkefellerek pénzeltek. Micsoda véletlen…
“Nézd én értem miről beszélsz, csak a valóságtartalmát vitatom”
Nézd, ez alapvetően egy nemes és racionális cselekedet lenne, ha rendelkeznél a kellő információval. A probléma az, hogy fogalmad sincs se a marxizmusról, se a rócsildokról, meg úgy általában jóformán semmiről, amiről beszélek. Nem azt mondom, hogy hülye vagy, hanem hogy nem áll a rendelkezésedre semmilyen hiteles információ, mert sosem jártál utána, a tévében meg nem beszélnek ilyesmiről. De ezeket tekintve nem vágom, hogy miért akarsz olyan témában vitázni, amihez fikarcnyit sem értesz…? Én sem állok le kioktatni a NASA robotikusait vagy tibetológus professzorokat, mert tisztában vagyok vele, hogy semmi igazán relevánsat nem tudok a szakterületükről. Te viszont berontasz ide, és mindenkit lehülyézel, holott fényévekre világít hogy egyszerűen nem tudsz semmit ezekről a topikokról. Sosem értettem azt az arroganciát, amikor valaki a tévé-fotelből akarja nekem megmagyarázni, hogy a többéves kutatásaim ellenére én vagyok a hülye, és neki van igaza azzal, hogy lesöpri az egész témát mivel ő nem hisz benne. Ez egyszerű ignorancia, semmi több.
A feministák mint perifériára szorult emberi jogi mozgalom? Jaj :D Amit az ENSZ, az EU, és gyakorlatilag minden más nemzetközi szervezet ugyanúgy tol, mint a nyugati kultúrkör összes kormánya, az nyilván valami periférikus kis szösszenet. A feminizmus kábé 40 éve a korszellem szerves és központi része, ha eddig talán nem is vetted észre – valószínűleg azért, amit ezerszer elmondtam már: Magyarországon ez az egész még nem annyira feltűnő, mint nyugatabbra, mert van pár év(tized) lemaradásunk hozzájuk képest. De azért meg kell jegyeznem, szerintem rövidlátás a nemzetközi helyzetet a szőnyeg alá söpörni a magyar állapotokra hivatkozva. Az EU-direktívák, amik minket is köteleznek mindenféle idiótaságra, már a spájzban vannak. A lemaradasáunkat rakétasebességgel fogjuk behozni, sajnos, és akkor majd pisloghatunk mint béka a kocsonyában.
Kell, hogy külön emlékeztesselek a frissen kinevezett nőügyi miniszteri biztosra, aki szintén egy EU-direktíva eredménye? Szerinted ez a “periféria”?
Ma reggelre ennyi türelmem volt, bár már előre érzem, hogy ezzel megint csak annyit értem el, hogy még jobban begörcsölsz és még jobban rámerevedsz a tévedéseidre. Az istennek se fontold meg a mondandómat, még a végén rájönnél hogy igaz…
Egy picit szeretném csökkenteni benned a tévedhetetlenség érzetét, ezért elsőként a gravitációról: A gravitáció hatása bár csökken a távolsággal, de soha nem “szűnik” meg. Ha elvándorolsz a világegyetem ellentétes “szegletébe”, a föld gravitációs vonzásból akkor sem kerülsz ki teljes mértékben. Olvasgass némi fizikát, és máris beláthatod az első tévedésed.
“Tulképp semmilyen feminista társadalomátalakítást vagy nemi szerepeket megszüntető hivatalos törvényről nem tudunk.”
Nem régen írtam egy cikket a gender-ideológia témakörét érintve, abban találsz egy videót. – Kérdés: Ha nem létezik semmilyen társadalom átalakítási terv, akkor megmondanád, hogy mi a fenéért aggódik többek között Ékes Ilona országgyűlési képviselő veled ellentétben? http://www.ferfihang.hu/2012/01/08/gender-ideologia-a-meleg-ferfiak-nezopontjabol/
Már többedszer szúrja a szememet, hogy úgy hivatkozol ránk, mintha valamilyen uniformizált dogmák mentén gondolkodó, egyen-társaság lennénk. Kérlek a későbbiekben vedd figyelembe, hogy erről szó sincs; szuverén személyiségek közösségével állsz szemben, akiket egyetlen vezérelv köt össze; mindannyian károsnak tartjuk a feminista politika számos törekvését és nagyjából egyformán gondolkodunk a genetika (az azon keresztül örökített ösztönrendszer) által szabályozott férfi és női szerepekről és ellenezzük ezek mesterkélt megbolygatását. Kérlek ha bármit is vitatsz, akkor a “ti” személyes névmás helyett azt a személyt nevezd meg, akinek a gondolatait vitatod. Bár a globális politikai manipulációk mértékét és hatását magam sem tartom olyan mértékűnek, mint Dean, (én inkább az egyéni – de mégis hasonló és ezért egymásban partnerre találó – emberi hülyeség szerepét tartom jelentősebbnek) de ettől még az említett közös vezérelvek mentén tökéletesen egyetértünk.
A fenti kérdésen kívül szeretnék kérdezni még valamit tőled: Van egyáltalán bármi, amivel ezen vezérelvek közül egyetértesz? Csak azért kérdezem, mert nekem is úgy tűnik, hogy a feminitsa érvrendszert akarod “eladni” nekünk, csak éppen a végére (ugyancsak feminista körökből már ismert módon) odabiggyeszted, hogy “és ez a férfiaknak is jó lesz”.
Bizonyára elkerülte a figyelmed, de még egy korábbi válasszal is “adósom” maradtál: http://www.ferfihang.hu/2012/04/09/feminista-hofeherke-es-a-tutyimutyi-kiralyfi/#comment-2547
Nagyon-nagyon jó cikk!
És én is mindig azt mondom, hogy a háztartási gépeket férfiak találták fel, hogy könnyebb legyen az életünk, és el vagyok képedve, hogy a feministák még ezt is a férfiak rovására írják. Micsoda kifacsart elmeroggyanás! Én nem tudom ki találta fel a mosógépet, de Isten áldja meg az összes leszármazottját, nem tudom mihez kezdenék nélküle! :-))
szerintem a nők hetven százalékának nyolcvan százalékkal kevesebb ruhája lenne :D
@ Deansdale
“ha te azt mondod, hogy te nem látsz semmi kivetnivalót abban, hogy marxista feministák hozzák a törvényeket”
Na jó de milyen törvényeket hoztak és hol? Ha valaki ír egy regényes könyvet marxista feminizmusról amit “milliók olvasnak” akkor az már megváltoztatja az emberek gondolkozását és társadalmát? Marx se a könyveivel hódított hanem a “Lenin fiúk” terrorszervezet terjesztette az eszméit ill Sztalin foglalta törvénybe őket.
“Nehezen tudom elhinni, hogy ne látnád az összefüggést a férfigyűlölő törvények és a marxista feminista politikai befolyás között.”
Igen, azért mert pl a nálunk lévő kommunista rendszerben nem voltak feminista, férfiellenes törvények.
“Rokkefellerek direkt azért pénzelték a mozgalmat, mert az volt a céljuk, hogy 1. a nők is bekerüljenek a munkahelyekre, 2. a gyermekeket ne a család nevelje, hanem a közoktatás”
És ez miért baj? Ezekkel én is egyetértek. Amúgy meg azért pénzelnek amolyan alapítványszerű mozgalmakat mert mondom hogy ha olyant pénzelsz akkor az adódból levonhatod. A fókahalászok támogatását pedig nem. Az meg hogy a “jóbarátjuk” esetleg jó pénzért milyen interjukat adott róluk az szintén szubjektív, mert ha mondjuk DSK “jóbarátja” lennék és az ellenzék aki megpróbálja lejáratni adna egy jó nagy rakat pénzt hogy nyilvánosan beszéljek róla hogyan erőszakolta meg a szobalányát lehet én is “nyilatkoznék’ :)))
“Nem azt mondom, hogy hülye vagy, hanem hogy nem áll a rendelkezésedre semmilyen hiteles információ”
Persze de a te információiddal is az a baj hogy nem hitelesek, hanem levegőben lógó elméletek amiket el kell fogadni mint valami vallási dogmát.
“Sosem értettem azt az arroganciát, amikor valaki a tévé-fotelből akarja nekem megmagyarázni, hogy a többéves kutatásaim ellenére én vagyok a hülye”
Én sosem mondtam hogy hülye lennél csak túlságosan hiszel komolytalan hangulatkeltő sztorikban. Ha lett volna valami Sztalin szerű feminista diktatúra akkor azt mondanám igazad van az szabta át a társadalmunkat. De erről én nem tudok. Az meg hogy egyesek írtak könyveket meg pénzeltek bizonyos mozgalmakat amik sosem kerültek hatalomra hogyan befolyásolták volna olyan hatékonyan a világunkat?
Ráadásul van egy egyszerű logikus magyarázat mint írtam: A férfiak hatalmát biztosító fizikai munkák leértékelődtek a technikai fejlődés miatt, a mostani munkákat pedig nők is el tudják végezni így a férfiak privilégiuma hogy ők tudnak valamit amit a másik oldal nem, megszűnt. Ez átrendezte a szerepeket. Így is kerek a sztori, ez könnyen belátható, nincs benne ellentmondás. Akkor miért keressek ez helyett egy másik szövevényes elméletet a marxista feminista szubkultúra titkos hatalomra jutásáról akik aztán olyan ügyesen átszabták a világot hogy ma már azt sem tudjuk merre mennyi.
“A feminizmus kábé 40 éve a korszellem szerves és központi része, ha eddig talán nem is vetted észre”
Azért mert volt “vagina monológok” az eu parlamentben? Vagy valami más esemény is volt amikor feministák osztották volna az észt? Az oké hogy szerves része, olyan mint a “kisebbségi jogvédelem” is az, de azért mégsem a kisebbségvédők hozzák a törvényeket, legfeljebb kifejtik a véleményüket, lobbiznak ugyanúgy mint a feministák.
“Kell, hogy külön emlékeztesselek a frissen kinevezett nőügyi miniszteri biztosra”
Jó és most ez miért baj? Azért mert férfiügyit nem neveztek ki? Na látod itt jönnétek ti a képbe ha lenne olyan erős mozgalmatok mint a feministák. Ti is küldenétek egy képviselőt az Eu parlamentbe aki a férfiügyekért lobbizik.
“És ez miért baj? Ezekkel én is egyetértek.”
Azt hiszem megtaláltam a probléma okát :)
@Alter Ego:
“A gravitáció hatása bár csökken a távolsággal, de soha nem “szűnik” meg. Ha elvándorolsz a világegyetem ellentétes “szegletébe”, a föld gravitációs vonzásból akkor sem kerülsz ki teljes mértékben.”
Igaz, helyesbítek, elenyészővé válik.
“Ha nem létezik semmilyen társadalom átalakítási terv, akkor megmondanád, hogy mi a fenéért aggódik többek között Ékes Ilona országgyűlési képviselő veled ellentétben?”
Jó ez legalább érdekes cikk volt. De a gender-ideológiának mi köze ehhez? Most találtunk olyan “feministákat” aki nemcsak hogy marxisták hanem a melegeket transzikat stb is támogatják. Hú azannya. De nem értem ez miért céloz átalakítást? Ez csak egy elmélet és most kiadtak róla egy könyvet. Ékes Ilona meg keretyénkonzervatív okokból bérretteg. Hű milesz most! Minden férfi át fogja operáltatni magát nővé a nők meg férfivá. Már én is rettegek. Holnap már azt se tudhatom fijú vagy lyány jön velem szembe az utcán. Amúgy te is kiadhatsz könyvet akár az ellenkezőjéről is és azt is lesz aki olvassa vagy akinek tetszik. Ez a véleménnyilvánítás szabadsága. Hol itt a társadalom átalakítás?
“Már többedszer szúrja a szememet, hogy úgy hivatkozol ránk, mintha valamilyen uniformizált dogmák mentén gondolkodó, egyen-társaság lennénk”
“kiket egyetlen vezérelv köt össze; mindannyian károsnak tartjuk a feminista politika számos törekvését és nagyjából egyformán gondolkodunk a genetika (az azon keresztül örökített ösztönrendszer) által szabályozott férfi és női szerepekről és ellenezzük ezek mesterkélt megbolygatását.”
Hát akkor miért baj? Ha mindegyikőtöknek egyéni véleménye lenne, akkor nem beszélnék többes számban. Azonos vélemények esetén meg miért zavar? De kicsit tényleg úgy érzem magam mintha valami egyházba csöppentem volna, akiket abszolúte nem zavar hogy nem minden dogmájuk olyan egyértelmű és megfellebezhetetlen igazság a “pórnép” számára.
“Van egyáltalán bármi, amivel ezen vezérelvek közül egyetértesz?”
Igen, azzal hogy a feministák által kiharcolt női előjogok hátrányba hozzák a férfiakat. De a többivel valóban nem értek egyet. Mondjuk a “gender ideológiát” erős csúsztatásnak tartom, de én véleményem szerint sem olyan nagy a különbség férfi és nő között mint ahogy ti beállítjátok. Úgy 90%-ban hasonló lehet a férfi és női szerep. Én úgy látom erre is kéne törekedni, ha már végre közelebb került egymáshoz a két nem ahelyett, hogy akár a további női előjogok elfogadtatásával, akár a férfi előjogok felélesztésével újra mesterségesen megpróbálnánk eltávolítani a két nemet egymástól, hogy amolyan idegen lényként tekintsenek a férfiak a nőkre és fordítva mivel ettől gyakorlatilag semmi közös nem lenne az életükben a szexen kívül.
Minden férfi át fogja operáltatni magát nővé a nők meg férfivá. Már én is rettegek.
Hiába csinálsz úgy, mintha ezt rajtad kívül valaki állította volna. Inkább freudi elszólásnak nézem…
“Jó ez legalább érdekes cikk volt. De a gender-ideológiának mi köze ehhez? Most találtunk olyan “feministákat” aki nemcsak hogy marxisták hanem a melegeket transzikat stb is támogatják. Hú azannya. De nem értem ez miért céloz átalakítást? Ez csak egy elmélet és most kiadtak róla egy könyvet. Ékes Ilona meg keretyénkonzervatív okokból retteg. Hű milesz most! Minden férfi át fogja operáltatni magát nővé a nők meg férfivá. Már én is rettegek. Holnap már azt se tudhatom fijú vagy lyány jön velem szembe az utcán. Amúgy te is kiadhatsz könyvet akár az ellenkezőjéről is és azt is lesz aki olvassa vagy akinek tetszik. Ez a véleménnyilvánítás szabadsága. Hol itt a társadalom átalakítás?”
Úgy látom nem figyeltél kellően a videóra, ez nem egy könyv… ez egy tankönyv, amivel a gyermekeink fejét tömik, ha tetszik a szülőnek, ha nem. Németországban még olyan törvény is született, amely a gender ideológia tagadását bűncselekménynek minősíti, és EU direktívák születtek arra, hogy a média kommunikációban hogyan kell megvalósítani a gender mainstreaming elveit. Arra kérlek, hogy ismerd el, hogy tévedtél; folyamatban vannak ilyen erőszakos társadalom átalakítási törekvések!
A te véleményed pedig tökéletesen irreleváns a férfi és nő szerepek örökletes meghatározottságáról és mindarról, hogy mit tartasz személy szerint helyénvalónak, pont annyira mint az enyém is. Mindaddig ezzel szépen egymás mellett is tudnánk élni, amíg egyikünkre sem erőltetik rá államhatalommal és börtönfenyegetéssel a másik véleményt és nem kötelezik egyikünket sem arra, hogy ennek szellemében nevelje a saját gyermekét. Az ilyen politika a legelemibb vallási és meggyőződési szabadság megsértését jelenti!
“Úgy látom nem figyeltél kellően a videóra, ez nem egy könyv… ez egy tankönyv, amivel a gyermekeink fejét tömik, ha tetszik a szülőnek, ha nem.”
Hja meg holokausztot, meg humanizmust meg kisebbségi jogokat stb is tanítanak akár tetszik a szülőnek akár nem. Bornyasztó. Most meg a transzszexuálisokat meg a melegeket sem szabad már utálni. Basszus, pedig ha lenne gyerekem pont erre szerettem volna nevelni hogy búzit verjen. :))
“Németországban még olyan törvény is született, amely a gender ideológia tagadását bűncselekménynek minősíti, és EU direktívák születtek arra, hogy a média kommunikációban hogyan kell megvalósítani a gender mainstreaming elveit.”
Ja meg a holokauszt-tagadásra is vannak törvények meg ilyesmikre. Én egyébként úgy értettem, hogy nem azt büntetik aki a gender ideológiát tagadja, hanem azt, aki a transzneműek nemváltoztatásához való jogát kétségbe vonja. Ez azért nem mindegy. És akkor lesz egy olyan törvény, hogy aki akarja, átoperáltathatja magát. Na bumm. Kb a társadalom hány százalékára vonatkozik az ilyen? 1-2% transzi van? Meleg meg kb 10%. Mostmár nekik is vannak jogaik mint amerikában.
“Arra kérlek, hogy ismerd el, hogy tévedtél; folyamatban vannak ilyen erőszakos társadalom átalakítási törekvések!”
Most már komolyan rettegek. A végén még idejön a feminista Hillary Clinton és erőszakkal átoperáltat nővé. De majd megbánja mert utána női jogaimnál fogva feljelentem nemi erőszakért és “rongálásért” amiért eltávolíttatta a fütyimet.
“Mindaddig ezzel szépen egymás mellett is tudnánk élni, amíg egyikünkre sem erőltetik rá államhatalommal és börtönfenyegetéssel a másik véleményt és nem kötelezik egyikünket sem arra, hogy ennek szellemében nevelje a saját gyermekét.”
Ezzel egyetértek. De most van ilyen? Ezzel csak arra akarnak nevelni hogy fogadjuk el a “másságot”. Ugyanugy ahogy a “szineseket” meg a muszlimokat is el kell fogadni amilyenek, mert ez is amolyan “Európai érték” vagy mijaszösz. Hidd el, ettől egyik gyereked se lesz transzi se búzi. Ezek örökletes dolgokra vezethetők vissza, nem nevelhető senki “melegnek”. És mint mondtam, nem is ez a céljuk.
“Az ilyen politika a legelemibb vallási és meggyőződési szabadság megsértését jelenti.”
Hja de a vallás meg sokszor megsérti az egyéni meggyőződés szabadságát. Lásd középkori boszorkányégetések.
Örülök, és köszönöm, hogy elismerted, hogy a nagyrészt feminista politikiusoknak köszönhető gender ideológia törvényi erőltetése csorbítja a személy meggyőződési szabadságát!
Mint mondtam az ügy szempontjából a személyes meggyőződésed pedig irreleváns. Ja, és a középkor meg jó régen volt.
Egyébként pedig módszeresen mellébeszélsz, amikor ilyeneket kérdezel, hogy “van ilyen?” – Az imént ejtettünk szót a Német törvényekről. Ne add az értetlent!
Én csak egyetlen nemátalakító műtétet támogatnék közpénzből, az pedig a tiéd lenne! Ha esetleg igényt tartanál rá. :D (Sajnálom, ezt a poént nem hagyhattam ki!)
“Örülök, és köszönöm, hogy elismerted, hogy a nagyrészt feminista politikiusoknak köszönhető gender ideológia törvényi erőltetése csorbítja a személy meggyőződési szabadságát!”
“Mint mondtam az ügy szempontjából a személyes meggyőződésed pedig irreleváns.”
Hehehe ez jó. De ugye véletlenül sem akarod csorbítani a “személyes meggyőződési szabadságomat” azzal hogy leszólsz hogy az én véleményem irreleváns? :)))
“Az imént ejtettünk szót a Német törvényekről. Ne add az értetlent!”
Szerintem inkább te értetlenkedsz. Nincs olyan törvény, hogy bárkinek át kell operáltatnia magát, vagy a fiát lánynak kéne nevelnie, és vica verza. Egyszerűen arról regélnek mint mindig: fogadjuk el a másságot, más kultúrájúakat stb. Persze lehet rettegni ettől is, de szerintem felesleges.
“Én csak egyetlen nemátalakító műtétet támogatnék közpénzből, az pedig a tiéd lenne! Ha esetleg igényt tartanál rá. :D”
Köszi de passzolom :)))) Akkor nekem is a férfiakat kéne szeretni, de hát ha már ennyire nem lehet velük szót érteni, akkor valóban nehéz dolguk lehet a nőknek. :D Ezért speciel nem irigylem őket :P:P
Egész biztos, hogy ezt direkt csinálod!
>>> “Mindaddig ezzel szépen egymás mellett is tudnánk élni, amíg egyikünkre sem erőltetik rá államhatalommal és börtönfenyegetéssel a másik véleményt és nem kötelezik egyikünket sem arra, hogy ennek szellemében nevelje a saját gyermekét.”
Ezzel egyetértek. De most van ilyen? <<<
Erre mondtam, hogy van olyan, hogy börtönnel fenyegetnek valakit a meggyőződése miatt. Ezért az ügy nem a másságról szól, hanem egy állami erőszakkal terjesztett ideológiáról, és egy igazolatlan, veszélyes nevelési módszerről. Nem ok nélkül hiúsította meg állampolgári engedetlenséggel és tüntetéssel az óvodákban a magyar pedagógusok és szülők közössége a bevezetését.
Még egyszer mondom, az ügy nem az átalakító műtétekről szól, azok jól szabályozottak egészségügyi indokokhoz kötötten.
Kénytelen leszel elismerni, hogy állításoddal ellentétben, létezik feminista kezdeményezésre erőszakos társadalom átalakítási törekvés, ami mind csorbítja az egyének meggyőződési szabadságát, mind veszélyezteti a felnövekvő generációk mentális egészségét.
A személyes elképzelésed, véleményed a férfi nő szerepekről pedig csak ezeknek a tényeknek a megállapítása szempontjából irreleváns.
“létezik feminista kezdeményezésre erőszakos társadalom átalakítási törekvés, ami mind csorbítja az egyének meggyőződési szabadságát, mind veszélyezteti a felnövekvő generációk mentális egészségét.”
Mint ez?
Jó és akkor mi van? Te is harcolhatsz az ellenkezőéért, a saját elveidért. Fenyegettek már börtönnel mert “antifeminista” oldalt üzemeltetsz? Fogadjunk hogy nem. Mindenki hangoztathatja a saját elveit. Ez a demokrácia és a véleménnyilvánitási szabadság bája. Bármiért lehet “harcolni” a demokratikus kereteken belül. Aminek több támogatottsága marad a végén, az lesz az uralkodó nézet. Mi a rossz ebben? Azt mondtad, hogy nem jó ha az állam diktál és olyanokat kényszerít az állampolgárokra amit a többség nem akar. Ha a többségnek a hagyományos nemi szerepek már nem kellenek, majd eltörlik őket. Addig amíg meg kellenek, addig megmaradnak. Hol itt a kényszer?
“Jó és akkor mi van?”
Te, most komolyan, ez már a hülyegyerek-hozzáállás legalja.
Gondolom ha Hitler haláltáborokat épít, akkor szerinted:
“Jó és akkor mi van? Te is harcolhatsz az ellenkezőéért, a saját elveidért.”
Nem, b*zmeg, ez nem így működik, hogy jól van ha náci törvényeket hoznak, mert mi meg küzdhetünk ellene. Náci törvényeket hozni nem jó. A femináci társadalomrombolás nem jó. Senki ne mondja azt, hogy mindenkinek joga van megpróbálni a mások életét befolyásolni, mert azoknak meg joguk van megpróbálni emezek életét befolyásolni.
A “jó” az, ha senki nem akar más dolgába belepofázni, és aki mégis megpróbálja, az ellen föl kell lépni.
Tudod nekem nem az a célom, hogy beleturkálhassak a feministák dolgaiba. Tőlem ugyan azt csinálnak amit akarnak, szívből leszarom (de ugyanakkor pontosan ezzel a gesztussal tiszteletben is tartom a jogukat a saját magánéletükhöz). Nekem az a célom, hogy az én életemet hagyják békén. Csakhogy ez sajnos nem ilyen egyszerű, mert ezek a retardáltak képtelenek arra, hogy békén hagyjanak, a parlamentben lobbiznak a törvényhozásnál a célból, hogy a lehető legjobban és legmélyebben szétk*rhassák az életemet, az én kifejezetten óhajaim ellenére. Ezt nem fogom tolerálni, mert ezt nem lehet tolerálni. Ezt nevezik értelmesebb körökben szuicid-liberalizmusnak, amikor mindent szabad, kivéve magadat megvédeni. Én ilyen agyhalottságban nem veszek részt. Ha te meg ezt reklámozod, akkor igen komoly ellentétek lesznek közöttünk a továbbiakban.
@ Deansdale:
“Nem, b*zmeg, ez nem így működik, hogy jól van ha náci törvényeket hoznak, mert mi meg küzdhetünk ellene.”
Hehehe ez jó. Na de ki hozott náczi törvényeket? Én még nem hallottam ilyenről. Szerintem inkább a te hozzáállásod a nőkhöz a “náci” mert szerinted csak az a nő aki ultrasovány háziasszony. A többi meg ellenség, mert ha már dolgozni mer, vagy véleménye van valamiről akkor az már nem is nő hanem valami gonosz ellenség aki “férfiterületre” merte tenni a lábát.
“Senki ne mondja azt, hogy mindenkinek joga van megpróbálni a mások életét befolyásolni, mert azoknak meg joguk van megpróbálni emezek életét befolyásolni.”
De pont te kardoskodsz az mellett, hogy a divat befolyásolja a nők életét.
“A “jó” az, ha senki nem akar más dolgába belepofázni, és aki mégis megpróbálja, az ellen föl kell lépni.”
Hát ez most is így van, aki elnyomja a nőket vagy olyanra kényszeríti őket ami sérti a jogaikat az ellen fellépnek. A baj hogy a férfiak védelme érdekében nem, mivel mi nem harcoltunk ki magunknak semmit. De majd a “genderelmélet” megoldja :)))
“Nekem az a célom, hogy az én életemet hagyják békén. ”
Bár ez már a te magánügyed, de kíváncsi lennék azért hogy konkrétan hol és kik turkáltak bele a magánéletedbe, ill miért gondolod ezt, hogy “erre készülnének” a feministák?
A továbbiakban légyszíves vitatkozz William J. Hetheringtonnal, Thomas James Ballal, és a többezer hasonló sorsú férfival. Lassan abba a sarokba szorulok, amit már Alter is pedzett, hogy te ezt direkt csinálod. Hogy nagyon ügyes troll vagy, vagy még annál is ügyesebb feminista, aki szórakozni jött ide, vagy csak egy nem túl fényes elméjű pasi, aki tényleg képtelen megérteni az összefüggéseket, azt nem tudom, de sajnos nem éred meg azt az energiát amit rád kell fordítani, ha kultúráltan szeretne vitatkozni az ember. Ezt egyébként őszintén sajnálom, mert itt mi (azt hiszem ezügyben nyilatkozhatom a többiek nevében is) elkötelezett hívei vagyunk a nyílt és civilizált vitának. Raon és Alter kifejezetten nagy gonddal válaszoltak a felvetéseidre, én meg a magam módján kicsit költőibben, de senkivel nem tudtál zöldágra vergődni, és ezzel egyre jobban megszilárdul a következtetés, miszerint nem mindenki más megy szembe a sztrádán, hanem egyedül te. Pedig elég széles ez a sztráda, mind megférünk egymás melletti sávokban, csak te koccangatsz mindenkivel folyton.
Igen. Magam is egy ideje úgy gondolom, csak az udvariasságom gátolt meg benne eddig, hogy kijelentsem; Pifftike egy pistike álarc mögé rejtőző feminista troll. Nem véletlenül célozgattam már korábban is, hogy az ő nem átalakító műtétjét még közpénzből is finanszíroznám.
Az érveléstechnika és a vitakultúra drámai módon leleplező: Tények bemutatása, tudományos és logikus érvek felsorakoztatása után is csak azt hajtogatni, hogy “Nincs ilyen” vagy éppen “De ez jó (mert én úgy gondolom)”… – Csak egy nő (bocsánat!), csak egy feminista érvelhet ilyen makacsul még a józan logikával is szembeszállva, a vitapartner türelmét a végsőkig feszítve és kihasználva, a tényeket szándékosan tagadva és elferdítve, a logikus érveket semmibe véve, totálisan kompromisszum képtelenül. Az ilyen vitába valóban nem érdemes egy gramm energiát sem fektetni, hiszen szerinte: minden tudományos érv semmibe vehető, minden tény megkérdőjelezhető… Lényegében számára csak a saját meggyőződése, a saját társadalommal kapcsolatos elképzelései számítanak.
Ne nevezzük őt ügyes feministának; végtelenül üres, egoista, manipulatív (ügyetlenül trükközgető) érvelése néhol még a buta-feminizmus minőségküszöbét is alulmúlja.
Már egy ideje nem követem a vitát. Túl sok energiát kellene belefeccölni. :) Annyi nincs.
Veled kapcsolatban én már RÉG feladtam volna. (Sőt meg is tettem.) Csodálkozom, hogy a többiek ennyi energiát öltek a veled való vitába.
Bocsika Dean, csak úgy tangenciálisan említem, hogy mielőtt készpénznek veszel egy pinalapban megjelent fordítást egy feminista angol pina zizzenetéről egy totálisan félreértett etnográfiai kuriózumról, nem ártana több forrásból ellenőrizni.(pl a mosos nép az esetleg lehet egy Ariel reklám vagy Mosómasa rokonsága. Esetleg a “MOSZO” népcsoport angol nyelvű többesszáma)
Tudod. nem Leningrádban és nem osztogatnak…
Figyelj már, tudom hogy az oltásos téma nálad betette a kaput, de nem hiszem hogy sok értelme lenne ha most elkezdenél az élő fába is belekötni, ha nekem közöm van hozzá. Az első kettőt még elnéztem, mert reméltem hogy egyszercsak megelégeled, de úgy tűnik tévedtem.
Mosuo matriarchális közösség kínában, az angol wikipedia szerint.
A Spiegel interjúja szerint mégiscsak létezik “apa” szó – ennyiben tényleg kár volt a “pinalapra” hallgatni -, de valójában a koncepció hiányzik. Se a nők, se a gyermekek nincsenek tisztában azzal, hogy kinek ki az apja, és nem létezik maga a “pozíció” sem. Se családi, se emberi értelemben nem létezik náluk az apaság – biológiailag értik, hogy mit jelent, de teljességgel érdektelen a számukra.
Egyéb kérdés?
Ejnye Dean! Hát ennyire pitiánernek nézel? Az oltás ügyet azért fejeztem abba, mert sok más egyébbel együtt ebben is csőlátó vagy, viszont ki vagyok én, hogy beleugassak a karmádba? Ha neked az a meggyőződésed, hogy ez, az , amaz vagy mindahány védőoltás, vakcina, szérum miazmás az emberiség ellenségeinek titkos összeesküvése, ahhoz nekem semmi közöm, nem vagyok én Tudományos Ismeretterjesztő Társulat! Szóval, hitvitába nem megyek bele. Pláne a hívő saját blogján. Ahogy Áron bátya mondta: Tedógod.
Elhiszed nekem?
A “mosos” (pontosan idéztem a linkedből) az a Moszo törzs. Bocs, de nálunk MÉG a magyar helyesírás a mérvadó és abban a nem latin betűs írásokat fonetikusan írjuk át.
Hogy kellően fontos példával éljek, a nehézsúlyú box jelenlegi egyeduralkodói, Вита́лий Влади́мирович Кличко́ és Влади́мир Влади́мирович Кличко́ a magyar helyesírás szabályai szerint Vitalij és Vlagyimir Klicsko és nem Vitali Klitschko valamint Vladimir Klitschko. Még akkor is, ha a Nemzeti Népsport is ezt a hülye anglomán írásmódot használja.
Ami pedig a Moszo törzset illeti, ha netán a National Geographic v. a Scientific American de minimum az Acta Etnographica valamely 20 évesnél nem régebbi cikkét idéznéd, akkor hajlamos lennék elgondolkodni. De a Spiegel interjúja? Na ne! Miért nem mindjárt a Sun vagy a Blikk?
Az etnográfiai kutatások EREDMÉNYEINEK KIÉRTÉKELÉSE egyébként is egyre inkább valamiféle feminista és szélballib felségterületté válik.
Szóval, ne menjünk be az utcájukba. Ezen a logikai alapon, ahogy egyes elzárt és marginális kultúrák a leszármazási vonalakat franc tudja mióta és franc tudja miért épp úgy tartják nyilván, egyes kissé nagyon elszállt teoretikusok levezetik a matriarchátust, a közép-afrikai Kilele vándor állattartó törzs tagjai kétszer fejlettebbek matematikában mint a számítástechnikusok, mert ők nem is a kezdetleges kettes, hanem a kétszer fejlettebb NÉGYES számrendszerben számolnak. (mert tehénláb négyeseken alapul a számolási tudományuk.)
Én igazán nem néztem utána, de egyben bárkivel bármiben hajlandó vagyok fogadni! Ha a moszo anyák nem is írják ki a csengőgomb mellé az aktuális gyermek apja nevét, de hajszálpontosan nyilvántartják és tud róla a gyerek is. Különben hogyan kerülnék el az emberiség legrégebbi tabujának, a rokonházasságnak a megsértését (amihez csak egyes nem egyszerűen isteni, hanem egyenesen ISTEN dinasztiáknak van joguk.)
Én nem nézlek téged semminek, épp csak kicsit furcsállom, hogy mióta az oltás dolgában némi véleménykülönbség lépett fel köztünk, egyfolytában belém kötsz. Példának okáért itt, egy olyan cikkben amihez negyed éve nem volt friss hozzászólás.
“A “mosos” (pontosan idéztem a linkedből) az a Moszo törzs. Bocs, de nálunk MÉG a magyar helyesírás a mérvadó és abban a nem latin betűs írásokat fonetikusan írjuk át.”
Aha, akkor ezek szerint nyelvtanon vitázunk. Illetve csak te, mert nekem semmi kedvem hozzá. Úgy idéztem, ahogy találtam, nem szenteltem ennek túl nagy figyelmet.
A Spiegel (ami azért mégsem a Kacsa-magazin színvonal) Ricardo Coler-rel csinált interjút, aki egy ideig a maszókák között élt, szerintem eléggé hiteles forrásnak tekinthető, de a wikit is belinkeltem. Vagy az sem elég jó? …kit is akarok átverni, hát persze hogy nem elég jó :)
“Az etnográfiai kutatások EREDMÉNYEINEK KIÉRTÉKELÉSE egyébként is egyre inkább valamiféle feminista és szélballib felségterületté válik.”
Na végre szóba kerül valami olyan is, ami kapcsolódik a témánkhoz. Igen, ebben tökéletesen egyetértünk. Viszont a mószkokra ez nem igaz, több forrás is részletesen értekezik a társadalmi felépítésükről (például a wiki).
Figyelj Dean!
Ha én azt mondom, hogy annyival zártam le a véleményeltérésünket vakcina ügyben, mint amit elmondtam az előző hsz-ben, akkor fogadd el, hogy úgy is van. (kérdezd meg hgyi-t, ő ismer személyesen, ha nekem valakivel valami KOMOLY bajom van, akkor minimum egy évre tiltanak ki a blogjából)
és a mosómasák ügyében leírtam a legfőbb érvet, ami miatt kételyeim vannak:
“Én igazán nem néztem utána, de egyben bárkivel bármiben hajlandó vagyok fogadni! Ha a moszo anyák nem is írják ki a csengőgomb mellé az aktuális gyermek apja nevét, de hajszálpontosan nyilvántartják és tud róla a gyerek is. Különben hogyan kerülnék el az emberiség legrégebbi tabujának, a rokonházasságnak a megsértését (amihez csak egyes nem egyszerűen isteni, hanem egyenesen ISTEN dinasztiáknak van joguk.)”
A hülye fehér ember (pláne ha balliberális, még plánébb ha évekig biflázott különféle, de főleg baloldali atyaistenekhez köthető embertudományokat, hajlamos a mainstream fasságokat belelátni az éppen tanulmányozott etnográfiai izékbe és az ilyen ember durvakönnyen megtalálja a legmeglepőbb tényekre (és azok még meglepőbb ellenkezőjére is) a mainstream magyarázatot.
Hasonló fasságnak tartom (egyszer tán szánok rá annyi fáradságot, hogy részletesen ízekre szedjem) a 100ezer, 500ezer, egymillió, kétmillió éves boldog matriarchátus mítoszát. Minden VALÓS néprajzi kutatási eredmény arra bizonyíték, hogy a szükséges mennyiségű “luxus erőforrás” előállításának képességét megelőző időkben, kizárólag családi, nagycsaládi (ez terjedhet akár 4-500 fős negyed-unokatestvérig számon tartott nagycsaládig is) alapon, tehát “arkhosz” nélkül kooperált.
Oké.
Általában én sem fogadok el bármit “bemondásra”, nem szoktam vakon hinni senkiben és semmiben, de ebben az ügyben hajlamos vagyok elfogadni, amit az illetékes néprajzosok gondolnak. Lehet hogy neked van igazad, és tévednek – lehet hogy nem. Ezt innen eldönteni lehetetlen.
A Férfihang stábjának első expedíciója úgy érzem Kínába fog vezetni :)