Közösségek keresztény módra

A jól működő közösségek megszázszorozzák a tagok erejét. Megerősítés, bátorítás, iránymutatás – csak néhány kiragadott példa, amivel gazdagodhat a résztvevő. Mindez igaz a keresztény közösségekre is. Vajon van még valami plusz töltésük is, vagy egyszerűen csak – erősítenek, bátorítanak és irányt mutatnak?

Két nagyon jó példát szeretnék felmutatni a nem hívő, de jól működő közösségre. Az egyik virtuális. Itt van, helyben: a Férfihang publikálóinak, és rendszeresen kommentelőinek közössége. Elfogadjuk egymást, segítjük egymást, ha úgy látjuk, kell az intő szó, vagy éppen a bátorítás, megadjuk. Egészen jó vitakultúra alakult ki, és az egymásért való kiállás is megvalósult néhányszor. Virtuális közösség ennél többet nem nagyon adhat.

A másik példa a Kőszegi Önkéntes Tűzoltók közössége. Nemcsak egymást segítik, de a városra is van gondjuk. Aktívan részt vesznek a városi rendezvények közül többön. Szeretnek együtt lenni: a Tűzoltóság előtt, műszakon kívül is sokszor látni őket, ahogyan együtt söröznek, beszélgetnek az asztal mellett, a padokon. A közelükben lakom, sokszor megyek el a Tűzoltóság épülete előtt, ismerem őket. (Kisváros az enyém.) Vonzólag hat rám, amikor látom, hogy tüzet raknak, ételt készítenek, gyerekestől jól elvannak. Parancsnokukkal sikerült interjút készíteni (ld. fenti linket). Azt hiszem, megszerettem és tisztelem őket.

Jézus is közösséget hozott létre tanítványaiból, a belső kört, a tizenkettőét. A jövendő keresztény egyház magját. Azóta is természetes, hogy a Szentlélek közösségeket hoz létre, ahol együtt imádhatják az Istent a tagok. Mi, hívők, azt mondjuk, a Lélek hozza létre a csapatot, de az emberi részvételünk, érdekeink, vágyaink is mélyen belejátszanak ebbe a munkába. Fontos, hogy ki milyen szándékkal keres meg egy közösséget, lesznek –e azonos céljai a többiekkel? Ami még szintén fontos, milyen a többiekhez való hozzáállása? Karitász csoportban tapasztaltam meg, hogy a megszólás, kibeszélés attól még, hogy Istennek lett ajánlva a csapat, nagyon is működhet.

Létrejöhetnek közösségek egy (vagy több) alapító által, például a legtöbb szerzetes közösség ilyen. Ezek a szervezetté váló társaságok a betegápolás, szegények ellátása, az Ige hirdetése vagy más feladat miatt jönnek létre. A legrégebbiek immár hosszú évszázadok óta léteznek.

Fontos közösségek a házi imacsoportok. Itt általában kevesebben, csak kb. 3-12 ember jön össze. Tíz ember felett érdemes két kisebb társaságra bomlani, mert így még mindenkire jut elég idő és figyelem. Nagyobb körben már leszűkül az egy emberre fordítható idő. Pedig éppen ez a személyesség a fő értéke ezeknek a csoportoknak. A nagy egyházak miséin, istentiszteletein sokszor elvész a személyesség, a szertartás menete kerül – végül is helyesen – a figyelem központjába. Akkor ez a cél. De ezután fontos egy kisebb csapatban is keresni Istent. Itt lehet igazán megélni, hogy a vallás központjában egy személyes Isten áll, aki éppen Rám, illetve éppen Rá (bármelyik másik tag) fordít kellő figyelmet. Sorban, mindenkire. Különös módon ez az egymásra figyelésben, meghallgatásban, bátorításban, esetleg helyreigazításban valósul meg.

Tény: attól még, hogy egy csoport Jézus nevében jön össze (ezt állítják a tagok), lehet más a középpontban. Hallottam már olyan társaságról, amelynek jó hírű pap volt a vezetője, s mégis a legfontosabb „értékek” ott: politikai befolyás, életvitel módja (ki mit engedhet meg magának), s hasonlók voltak. Vagy ahol (két másik csapat, az egyikben egy ideig tag voltam) az volt a fontos: ki milyen ajándékot, rendkívüliséget kapott az Istentől. Hiúságok vására, magyarán.

Ha egy közösség valóban az Isten irányítása alatt áll, abból jó származik a körülötte élőkre. Több megértés, több szolgálat, több együttérzés. De általában (és főleg hosszútávon) több az Isten kinyilatkoztatott igazságából is. S ennek bizonyos részei lehetnek „nehezen emészthetőek”. Pl. a bűnről, bűnökről szólva, vagy hogy Istentől kell teljesen függeni. S még van pár ilyen keresztény igazság. Fontos tudni, hogy az igazi keresztényi magatartás a türelem. Aki túl sokat skandálja a „térjetek meg!”-et, az azért gyanús. Szeretni küld bennünket az Isten a világba, és aki leragad egyfajta bűntudatkeltésben, annál valószínű nem Jézus az Úr. Mert vallásból is megárt a sok.