A női természet

Régen a fiatal fiúkból lovagokat neveltünk, a lányokból pedig hölgyeket. Manapság a lovaggá nevelés javarészben megmaradt, de a lányokból… Nem is mondom meg, hogy mit nevelünk. A Disney-n felnövekvő generáció hűen követi a példaképeket, és ahogyan Hannah Montana a 18. szülinapján aranyos kis süldőlányból csettintésre változik át leszbismárolós, p*ncivillantós, részegen fütyitortát nyalogató ribanccá, ugyanúgy a gyermekeink is igyekszenek követni az idoljaik mintáját, és már az általános iskolai sulidiszkóba is tűsarkúban mennek és miniszoknyában.

De most nem az erkölcs zülléséről akarok beszélni – arra vannak nálam hivatottabb szakemberek is. Az én témám a randizás, és most azon belül a női természet egy érdekes megnyilvánulása. A témafelvetéshez kölcsön veszem “Egy átlagos pasi” siránkozását az egyik felkapott randiblogról:

Van egy új „példaképem”… Rongyként bánik a nőkkel, és ennek ellenére tapadnak rá a csajok. (…) Humora és stílusa nem hiszem, hogy lenne, de átlagos, durva viccei vannak, nyíltan leribancozza a lányokat maga körül, csakúgy viccből. És valahogy a lányok nem veszik a sértést, hanem úgy reagálnak, mintha éppen bókot kaptak volna. És nem egy darab lányról van szó, mert elég sokat láttam, ugyanezen módszerrel meghódítva. Átlagos pasi volnék… és vagyok olyan hülye, hogy még ma is tisztelem a nőket. Lehet, hogy nekem is így kéne hódítanom, mint ennek a faszinak, csak nincs arcom hozzá, nem is állna jól a tahóság (neki igen). Neki mindig van nője. A nap kérdése: Lányok, néha hova teszitek az eszeteket?

Barátunk tényleg egy átlagos pasi, többféle értelemben is. Átlagos abban, hogy “normális” neveltetést kapott, hogy tiszteli a nőket, hogy a randizásban nincsenek átütő sikerei, hogy nem érti mit rontott el, és hogy a mások példáját nem elemzi, csak füstölög rajta. Ez mind elterjedt pasiprobléma: megkockáztatom, hogy férfitársaim 80%-a átesik ezen, és legnagyobb részük benne is marad.

A női természet “sötét aspektusát” már említettük párszor, de mindig csak óvatosan és érintőlegesen, mert ez manapság nem polkorrekt téma. Mind tudjuk, hogy a lányok, a lányok, a lányok angyalok – és aki mást állít, az szemét nőgyűlölő, elnyomó patriarcha, hegemón maszkulibigyó.

Sebaj, rám még elfér bárakárhány cimke, úgyhogy felvállalom az igazságot: a női természetnek van sötét oldala, és “átlagos pasink” is abba botlott bele romantikus kalandozásai (vagy azok hiánya) kapcsán.

Valójában nem érthetetlen titkok ezek, legalábbis néhányan lerántották már róluk a leplet – épp csak kevesen találkoztak a csupasz magyarázatokkal. Ahogyan általában mindig, a “tettes” most is a hipergámia. Ennek kulcsa a státusz, az “érték”.

Átlagos pasink nem érti, miért buknak a nők az olyan tahókra, akik lenézik őket. A válasz egyszerű: az ösztöneik azt diktálják, hogy azok a férfiak akik lenézik őket azért tehetik azt meg, mert magasabban állnak a státusz-hierarchián, mint ők. Épp ezért válogathatnak a nők között, vagyis vonzóak. Egy nő szexuális vonzalma nem olyan egyszerűen dől el tudat alatt, mint a férfiaké. Nekünk egy vonalzó és egy szögmérő mozgatja a fütyinket, amik megállapítják, hogy a megfelelő idomok a helyükön vannak-e, és azt jelzik, hogy a vizsgált hölgy ránézésre mennyire tűnik termékenynek. Ezzel szemben a nők szexuális vonzalma nem “optikai”, hanem szociális alapokon indul be igazán; attól lesz harmatos a lelkivilág, ha egy pasi kellően domináns, kellően magabiztos, és annak a jeleit mutatja, hogy a létra tetején él, onnan megítélve az alatta lévőket. (A jelzések kimutatásához nem kell ténylegesen a létra tetején élni.)

A fentebbi idézetben leírt illető pontosan ilyen viselkedést követ: ő “az élet császára”, neki minden nő “ribanc”, akivel úgy is bánik – és ettől a nők elolvadnak. Kellemetlen igazság ez a jólnevelt férfitársaimnak, de megkerülhetetlen – ugyanakkor bizonyos szempontból áthidalható.

Ahhoz ugyanis, hogy ezt a képet mutathassuk a nők felé, valójában nem szükséges bunkónak lenni. A ribancozós része nyugodtan elhagyható a dolognak, elég ha az önbizalom, és a pszichoszociális, vagyis a társas (ebben a kontextusban: társalgási) dominancia megvan. A sármosság és a normális emberi magatartás nem összeegyeztethetetlenek, csak sajnos extra munkát igényel az összefésülésük. A bunkók oldalán mindig lesz jónő; a tiszteletteli, lovagias viselkedésű férfiak oldalán csak akkor, ha kellő figyelmet fordítanak a dominanciájuk kimutatására és bizonyítására.

Igen, igen, tudok róla, hogy az elesettek és az anyámasszonykatonái is találnak partnert olykor – de nem véletlenül írtam jónőt; a béta pasik csak a saját szintjükön válogathatnak. Ez savanyú felismerés, de ugyanakkor be kell látni, hogy elkerülhetetlen és a maga bizarr szempontjából magától értetődő. A társadalom szerkezete, az ember természete már csak olyan, hogy az összeillő az összeillővel akar társulni. Ahogy a fériftársadalom “krémje” a legjobb nőkkel jár kaszinóba, úgy a postai kézbesítők nagy sóhajjal nyitják rá az ajtót hazaértükkor a saját hárpiájukra. A csavar a történetben annyi, hogy a férfitársadalom “krémje” a nők ösztöneinek szempontjából nem feltétlenül ugyanaz, mint amit a férfiak gondolnak egymásra nézegetve. Egy bűnöző a férfi-ranglétrán lehet, hogy legalul van, de mivel a viselkedése önbizalommal teli és domináns, a nők mégis magasra értékelik. Ugyanakkor egy főtitkár lehet a piramis csúcsához jóval közelebb, de ha motyogva beszél és megijed egy kérdő női tekintettől, akkor nem fog tudni bombázókat felszedni a plázák kávézóiban.

Tisztelt “átlagos pasi” kollégám, annyit tudok javasolni: erősítsd meg a gerinced.  Ismerd meg jobban a nők természetét, és akkor te magad is nagyobb sikerrel szállhatsz harcba a szexpiacon. Talán kiütheted a nyeregből a nőcsábász tahókat is, sőt, talán rábukkanhatsz egy olyan gyöngyszemre is, aki azért mégiscsak egy hajszálnyival a fölött áll, hogy rávesse magát bárkire aki elég tökös ahhoz, hogy nyíltan leribancozza.

4 votes, average: 4,75 out of 54 votes, average: 4,75 out of 54 votes, average: 4,75 out of 54 votes, average: 4,75 out of 54 votes, average: 4,75 out of 5 4 olvasó átlagosan 4,75 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Don Qujon

A kaján kujon külön utakon jár, de sosem egyedül. Ebbéli tapasztalatait szívesen osztja meg férfitársaival - bros before hoes, tesók!

31
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
19 Egyéni hozzászólás
12 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
17 Hozzászólások szerzői
Reszet Elekhgyivladimir a gyikemberA JegesNaooo Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Alter Ego
Szerkesztő

Fájdalmasan lényeglátó, remekbe szabott írás! Férfitársak, dobjuk le a jó modor és a kultúra láncait!  :D

Toplak Zoltán
Újságíró

Na ja, csak azok a fránya gátlások ne lennének!

Lacafer
Olvasó
Lacafer

Teljes mértékben egyetértek. Ugyanezt tapasztaltam mind párkapcsolatban, mind munkahelyen. Az előző barátnőm pont ezért szeretett ki belőlem, mert túlságosan nyaltam a seggét, megszokta, hogy neki nem kell tolnia a közös szekeret. Az érdekes csavar, hogy miután kitisztult a fejem és (baráti kör miatt) találkoztunk párszor,  szinte semmibe vettem, ugyanígy kb. elküldtem melegebb éghajlatra… Hopp mit ad Isten, elkezdett újra sms-ezgetni, érdeklődni (mindez hónapokkal a szakítás után volt) és be is vallotta egyszer, hogy bárcsak a kapcsolat alatt lettem volna ilyen határozott (ő fogalmazott így.) Szerinte a gondoskodás ezek szerint nem volt elég határozott. Summa summarum végleg elküldtem, nem reagáltam a megkereséseire, így lett végleg vége.

Munkahelyen pedig a beosztott nőknél látom, hogy amelyikkel túl kedves vagyok, az többet kummant, azt hiszi, többet megengedhet magának, bezzeg akire többször rápirítok, az ugyanúgy rendesen dolgozik, sőt, jobban hajt…

Érdekesek a nők, bárcsak 10 évvel korábban lett volna ez a tudásom, amit itt a Férfihangos csapat is képvisel…
Amúgy bocsi a kicsit off-ért :)

Sync
Olvasó
Sync

“Manapság a lovaggá nevelés javarészben megmaradt,”
– Jujj, micsoda csúsztatás!
Ez a társadalom egyformán beteg, mindkét nem, a férfiak (már akit annak lehet nevezni) legalább annyira, mint a nők!

Nem semmi hímsoviniszta egy cikk ez!

“Átlagos pasink nem érti, miért buknak a nők az olyan tahókra, akik lenézik őket. A válasz egyszerű: …”
– Helyesebb volna inkább azt mondani, hogy óriásit tévednek, mert összekeverik a határozottságot az aggresszivitással!
Mindez egyébként a hiányos/rossz neveltetésükből fakad.

“valójában nem szükséges bunkónak lenni.”
“A sármosság és a normális emberi magatartás nem összeegyeztethetetlenek,”
– Erről van szó!

“A bunkók oldalán mindig lesz jónő;”
– Nem! A bunkók oldalán mindig lesz nő, de nem JÓ nő. Igazi jó nő az ilyennel szóba sem áll! És az ilyen bunkóknak hiába van mindig nője, mindegyik csak ideig-óráig van vele, sosincs neki igazi tartós kapcsolata!

“bombázókat felszedni a plázák kávézóiban.”
– Hát ha neked a jó nő az a plácacica bombázókkal esik egybe, akkor nagy baj van az izléseddel. (nem kicsit felszínes vagy)

Sync
Olvasó
Sync

“Ha a nemi szerepek szétesésére akarsz utalni, azt 99%-ban köszönd a feminizmusnak.”
– Nem. Ezt egészen pontosan köszönd a neoliberalizmusnak!! (ide tartozik pld melegbüszkeség is)

“Igen, igen, manapság a semlegesség, a tényszerűség, az igazság már “hímsovinizmus”.”
– Akkor lenne semleges, ha mellé odatennéd, hogy a férfiaknál sem különb a helyzet! Helyette őket mentegeted!

“ha valaki nem isteníti a feministákat az “hímsoviniszta”. Ilyen világ ez.”
– Nem-nem, én nem ezt mondtam, ne csúsztass! Azzal semmi baj, hogy elismered, hogy a nők egyre inkább züllenek/züllöttek. A gond azzal van, ha nem ismered el, hogy a másik nemnél is legalább ennyire ott van ez a probléma. Ha őket csak mentegeted, akkor az már hímsovinizmus!

“Eddig még nem láttam át, hogy minden a férfiak hibája”
Én ilyet nem mondtam.

“Az biztos nem jutott eszedbe, hogy a fiúkat is nők nevelik. Mégpedig a nők szeretetére, tiszteletére. És pontosan ezek a nőket tisztelő férfiak nem értik, hogy a nők miért vonzódnak olyan pasikhoz, akik a legkevésbé sem tisztelik őket.”
– És az nem jut eszedbe, hogy milyen nők is azok, akik ahhoz vonzódnak, aki nem tiszteli őket?
A gondnak éppen az az egyik része, hogy sok esetben CSAK a nők nevelnek, mert a férfi kivonja magát ezen felelőssége alól.

“Feltételezem nő vagy, és ez esetben szomorúan kell felvilágosítsalak, hogy nem te döntöd el, hogy melyik nő “jó”.”
– Helytelen feltételezés!
Nekem pedig sosem lesz jó nő egy plázacica, aki agyilag zokni! Én mindig is az intelligens nőket kerestem. (mind racionálisan, mind érzelmi intelligencia tekintetében)

“Tudom, tudom, te vagy a tökéletesség mércéje, csak valamiért a világ képtelen hozzád igazodni. Kösz, hogy megmagyarázod, hogy baj van az ízlésemmel, de én azért megvagyok vele. Belőled meg mintha csöpögne a féltékenység, de lehet hogy csak hallucinálok.”
– :DDDDD

“Az utóbbi években mintha divat lenne a férfiak evolúciós kódolását “felszínességnek” nevezni. Az, hogy egy egészséges férfi a termékeny nők látványára gerjed, az biztos valami jellemhiba,”
– Az nem jellemhiba, de ha csak az ösztöneinek él, és az a célja, h végigk.rja a nőket, az már igen!
A poligámia pedig nincsen genetikusan kódolva, ez egy baromság!

“(Az, hogy a nők a pénztárcára buknak, az viszont egyáltalán nem felszínesség, ó, de nem ám.)”
– Már hogy ne lenne felszínesség. Ilyenek tipikusan a plázacicák. Éppen ezért is mondtam, hogy aki ilyeneket tart jó nőnek…

Deansdale
Admin

**** Miféle “mentegetésről” beszélsz? Ez egy randizási tanácsadás férfiaknak, nem valami politikai röpirat.

A nézeteid meg teljesen dogmatikusak és feminista beütésűek; igenis ostorozod a férfiakat fölöslegesen és oktalanul. Pont az ilyen emberek miatt züllenek le a nők, akik a felelősséget folyamatosan a férfiakra akarják tolni mindenért. Emiatt érzik a nők magukat felsőbbrendűnek, és ezért nőnek bele abba a mentalitásba, hogy ők bármit megthetnek (és ha gáz van akkor elég rámutatni egy férfira, az majd elviszi a balhét).

Mindenesetre kedves tőled, hogy így berontottál ide és nekiálltál mindenkit jól leb*szni, de talán pihenhetnél is egy kicsit. Akik ide cikket írnak, azok általában művelődnek a témában, utánajárnak és értenek hozzá. Valahogy van egy olyan halvány sejtésem, hogy e cikk szerzője is több anyagot olvasott már evolúciós pszichológiáról vagy szociológiáról, mint te…

Sync
Olvasó
Sync

***

Admin
Admin

Személyeskedő hangvétel miatt moderálva.

Sync
Olvasó
Sync

Admin: Légy szíves moderáld már ki a személyeskedést a Deansdale hozzászólásaiból is!

Admin
Admin

Ezt most egyszerű volt, mert csak személyeskedés volt benne. Melyik részét töröljem a vitátoknak?

Sync
Olvasó
Sync

Pld ez talán nem személyeskedés?:
(Itt a törlésre kért rész leírása szerepelt.) – Admin

Admin
Admin

Az általad kért 2 szövegrész eltávolításra került.
“Mindenesetre kedves tőled, hogy így berontottál” – nem túl személyeskedő, még belefér.
Folytassátok úgy a beszélgetést, hogy ne kelljen utóbb törölni!  :)

Suum cuique
Újságíró
edie
Olvasó
edie

Hát igen, sajnos a fiúknak fel kell adni a romantikus álmaikat és elfogadni, hogy az embernél az oroszlánhoz hasonlóan elkülönül a nemek megjelenése és szerepe.

Suum cuique
Újságíró
Slasher
Vendég
Slasher

Nagyon el lett találva ez a cikk is, pont mint a többi ami a témában íródott. Azt viszont sajnálom, hogy a vége felé szinte porig rombolod a plázacicáskodásoddal azt, amit előtte felépítettél. A férfiak valóban a termékeny nőket szerették mindig is, ez így igaz, de a plázacicák még távoltól sem azok, már megbocsáss.

Suum cuique
Újságíró
Suum cuique
Újságíró
Suum cuique
Újságíró
Suum cuique
Újságíró

pampanyul
Olvasó
pampanyul

A nők így, a nők úgy. Ismerjük meg a nőket. Baszki. Szakértőkéim, ahány nő, annyiféle. Tanuljátok már meg. Ráadásul én példának okáért (Hála Istennek) kilógok az összes skatulyátokból. Erre varrjatok gombocskát!

Virenzuola
Szerkesztő

Egyetértek. Engem is zavarnak az ilyen típusú általánosítások. Arról lehet beszélni, hogy vannak bizonyos tulajdonságok, amelyek gyakrabban illenek a nőkre, mint a férfiakra, vagy a nőkre/férfiakra általában igazak, de azt nem szabad elfelejteni, hogy nem minden nő/férfi ugyanolyan.

Naooo
Olvasó
Naooo

Te a magukat kilógóknak képzelők skatulyájában vagy.

A Jeges
Olvasó
A Jeges

Sziasztok. Új vagyok itt az oldalon,és el kell mondanom,sok hasznos információt találtam itt. Még hozzátennék egy pár személyes tapasztalatot. Egy társkereső oldalon létrehoztam 2 profilt: az egyik valós adatokkal szolgál,a másik próbából ki lett kozmetikázva extrákkal( egyetemi végzettség,a legjobb szakterületen)35-45-ös korosztályt céloztam meg mindkét esetben. Kiváncsi leszek a végeredményre.

Naooo
Olvasó
Naooo

Azt írtad a szépítettbe, hogy szeretsz idegen kultúrákat megismerni, meg tele vagy nagy célokkal? Ez nagyon fontos.

vladimir a gyikember
Olvasó
vladimir a gyikember
Naooo
Olvasó
Naooo

Alpok nem jó, nincs elég messze.

hgyi
Szerkesztő

Naplózd a tapasztalataidat! :o)

A Jeges
Olvasó
A Jeges

Na a lényeg az, hogy a szépitett profilon nem kellett próbálkoznom,és a végén örvendtem,ha le tudtam rázni magamról a kiváncsiskodókat. A  másikon keresztül viszont én kellett próbálkozzak,de megérte,mert megismerkedtem egy nagyon komoly nővel (nem feminista).

Reszet Elek
Szerkesztő