A női természet

Régen a fiatal fiúkból lovagokat neveltünk, a lányokból pedig hölgyeket. Manapság a lovaggá nevelés javarészben megmaradt, de a lányokból… Nem is mondom meg, hogy mit nevelünk. A Disney-n felnövekvő generáció hűen követi a példaképeket, és ahogyan Hannah Montana a 18. szülinapján aranyos kis süldőlányból csettintésre változik át leszbismárolós, p*ncivillantós, részegen fütyitortát nyalogató ribanccá, ugyanúgy a gyermekeink is igyekszenek követni az idoljaik mintáját, és már az általános iskolai sulidiszkóba is tűsarkúban mennek és miniszoknyában.

De most nem az erkölcs zülléséről akarok beszélni – arra vannak nálam hivatottabb szakemberek is. Az én témám a randizás, és most azon belül a női természet egy érdekes megnyilvánulása. A témafelvetéshez kölcsön veszem “Egy átlagos pasi” siránkozását az egyik felkapott randiblogról:

Van egy új „példaképem”… Rongyként bánik a nőkkel, és ennek ellenére tapadnak rá a csajok. (…) Humora és stílusa nem hiszem, hogy lenne, de átlagos, durva viccei vannak, nyíltan leribancozza a lányokat maga körül, csakúgy viccből. És valahogy a lányok nem veszik a sértést, hanem úgy reagálnak, mintha éppen bókot kaptak volna. És nem egy darab lányról van szó, mert elég sokat láttam, ugyanezen módszerrel meghódítva. Átlagos pasi volnék… és vagyok olyan hülye, hogy még ma is tisztelem a nőket. Lehet, hogy nekem is így kéne hódítanom, mint ennek a faszinak, csak nincs arcom hozzá, nem is állna jól a tahóság (neki igen). Neki mindig van nője. A nap kérdése: Lányok, néha hova teszitek az eszeteket?

Barátunk tényleg egy átlagos pasi, többféle értelemben is. Átlagos abban, hogy “normális” neveltetést kapott, hogy tiszteli a nőket, hogy a randizásban nincsenek átütő sikerei, hogy nem érti mit rontott el, és hogy a mások példáját nem elemzi, csak füstölög rajta. Ez mind elterjedt pasiprobléma: megkockáztatom, hogy férfitársaim 80%-a átesik ezen, és legnagyobb részük benne is marad.

A női természet “sötét aspektusát” már említettük párszor, de mindig csak óvatosan és érintőlegesen, mert ez manapság nem polkorrekt téma. Mind tudjuk, hogy a lányok, a lányok, a lányok angyalok – és aki mást állít, az szemét nőgyűlölő, elnyomó patriarcha, hegemón maszkulibigyó.

Sebaj, rám még elfér bárakárhány cimke, úgyhogy felvállalom az igazságot: a női természetnek van sötét oldala, és “átlagos pasink” is abba botlott bele romantikus kalandozásai (vagy azok hiánya) kapcsán.

Valójában nem érthetetlen titkok ezek, legalábbis néhányan lerántották már róluk a leplet – épp csak kevesen találkoztak a csupasz magyarázatokkal. Ahogyan általában mindig, a “tettes” most is a hipergámia. Ennek kulcsa a státusz, az “érték”.

Átlagos pasink nem érti, miért buknak a nők az olyan tahókra, akik lenézik őket. A válasz egyszerű: az ösztöneik azt diktálják, hogy azok a férfiak akik lenézik őket azért tehetik azt meg, mert magasabban állnak a státusz-hierarchián, mint ők. Épp ezért válogathatnak a nők között, vagyis vonzóak. Egy nő szexuális vonzalma nem olyan egyszerűen dől el tudat alatt, mint a férfiaké. Nekünk egy vonalzó és egy szögmérő mozgatja a fütyinket, amik megállapítják, hogy a megfelelő idomok a helyükön vannak-e, és azt jelzik, hogy a vizsgált hölgy ránézésre mennyire tűnik termékenynek. Ezzel szemben a nők szexuális vonzalma nem “optikai”, hanem szociális alapokon indul be igazán; attól lesz harmatos a lelkivilág, ha egy pasi kellően domináns, kellően magabiztos, és annak a jeleit mutatja, hogy a létra tetején él, onnan megítélve az alatta lévőket. (A jelzések kimutatásához nem kell ténylegesen a létra tetején élni.)

A fentebbi idézetben leírt illető pontosan ilyen viselkedést követ: ő “az élet császára”, neki minden nő “ribanc”, akivel úgy is bánik – és ettől a nők elolvadnak. Kellemetlen igazság ez a jólnevelt férfitársaimnak, de megkerülhetetlen – ugyanakkor bizonyos szempontból áthidalható.

Ahhoz ugyanis, hogy ezt a képet mutathassuk a nők felé, valójában nem szükséges bunkónak lenni. A ribancozós része nyugodtan elhagyható a dolognak, elég ha az önbizalom, és a pszichoszociális, vagyis a társas (ebben a kontextusban: társalgási) dominancia megvan. A sármosság és a normális emberi magatartás nem összeegyeztethetetlenek, csak sajnos extra munkát igényel az összefésülésük. A bunkók oldalán mindig lesz jónő; a tiszteletteli, lovagias viselkedésű férfiak oldalán csak akkor, ha kellő figyelmet fordítanak a dominanciájuk kimutatására és bizonyítására.

Igen, igen, tudok róla, hogy az elesettek és az anyámasszonykatonái is találnak partnert olykor – de nem véletlenül írtam jónőt; a béta pasik csak a saját szintjükön válogathatnak. Ez savanyú felismerés, de ugyanakkor be kell látni, hogy elkerülhetetlen és a maga bizarr szempontjából magától értetődő. A társadalom szerkezete, az ember természete már csak olyan, hogy az összeillő az összeillővel akar társulni. Ahogy a fériftársadalom “krémje” a legjobb nőkkel jár kaszinóba, úgy a postai kézbesítők nagy sóhajjal nyitják rá az ajtót hazaértükkor a saját hárpiájukra. A csavar a történetben annyi, hogy a férfitársadalom “krémje” a nők ösztöneinek szempontjából nem feltétlenül ugyanaz, mint amit a férfiak gondolnak egymásra nézegetve. Egy bűnöző a férfi-ranglétrán lehet, hogy legalul van, de mivel a viselkedése önbizalommal teli és domináns, a nők mégis magasra értékelik. Ugyanakkor egy főtitkár lehet a piramis csúcsához jóval közelebb, de ha motyogva beszél és megijed egy kérdő női tekintettől, akkor nem fog tudni bombázókat felszedni a plázák kávézóiban.

Tisztelt “átlagos pasi” kollégám, annyit tudok javasolni: erősítsd meg a gerinced.  Ismerd meg jobban a nők természetét, és akkor te magad is nagyobb sikerrel szállhatsz harcba a szexpiacon. Talán kiütheted a nyeregből a nőcsábász tahókat is, sőt, talán rábukkanhatsz egy olyan gyöngyszemre is, aki azért mégiscsak egy hajszálnyival a fölött áll, hogy rávesse magát bárkire aki elég tökös ahhoz, hogy nyíltan leribancozza.