Amitől tartottunk, megvalósulni látszik. A parlament törvénymódosításokra készül úgy polgárjogi, mint büntetjogi tekintetben, és minden releváns területen a feministák kedvére változtat. Persze sok helyen hozzáteszik, hogy ezzel nemzetközi egyezményeknek tesz eleget az ország, dehát ez engem valahogy nem vigasztal. Sőt. Kifejezetten aggaszt, hiszen ezzel megmutatja a jövőbeni útirányunkat is, ami körülbelül a szabadeséssel egyenlő.

A polgári törvénykönyvet részben tárgyaltuk a múltkor, ezért arra nem fordítanék most nagy figyelmet. Viszont a büntető törvénykönyv módosításairól még nem esett szó. Az index így tudósít:
Újdonság az eredeti tervezethez képest, hogy több lehetőség lenne a családon belüli erőszak elleni fellépésre. Büntethető lenne, ha valaki a házastársával, rokonával, gyerekével szemben annyira erőszakosan lép fel, hogy azzal lelki sérülést okoz. [A törvénytervezet szövege “lelki szenvedést” ír – a szerk.] Répássy szerint ez azoknak a jogvédő civil szervezeteknek a javaslatára került be a tervezetbe, amelyekkel a kormány az elmúlt hónapban egyeztetett. A civil szervezetek közül az államtitkár (…) a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesületet említette.
Szóval a feministák unszolására büntethetővé tennének egy olyan megfoghatatlan kategóriát, mint a “lelki szenvedés”. Nyilván létezik ilyen, de a nyugati példa azt mutatja, hogy több az ezzel kapcsolatos visszaélés, mint a valódi eset. Kíváncsi vagyok hány válóperes ügyvéd fogja szorgalmazni a klienseinél, hogy játsszák ki ezt az ütőkártyát. “Bíró úr kérem, védencem maradandó lelki károsodást szenvedett gaz férje lelki terrorja alatt. Nem, soha egy ujjal nem bántotta, de sokszor feddőn nézett, és néha még kritizálta is!” Erről valami olyasmi jut az ember eszébe, mint Anthony Arbuthnot Watkins Grubb esete: az angol milliomost a bíróság kidobta öröklött kastélyából, ami több generáció óta a család birtoka volt, mert a felesége váláskor azt mondta, hogy depressziós a férje kritikái miatt.
Egy másik indexes cikkben ezt írják ugyenerről a tervezetről:
Főszabályként ezt mondaná ki az új törvény: „aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Ez a meghatározás tágabb kört fed le, mint az erőszakos közösülés vagy a szemérem elleni erőszak hatályos definíciója. A hatályos Btk. csak akkor bünteti ezeket, hogyha a kényszerítés erőszakkal vagy közvetlen, élet vagy testi épség elleni fenyegetéssel valósul meg, továbbá ha valakinek az akaratnyilvánításra képtelen állapotát használták ki.
Az új tervezet indoklása szerint a joggyakorlatban eddig is kényszerítésnek tekintették, hogyha a sértett nem adta önkéntes beleegyezését, bár konkrét fenyegetésről nem volt szó. Az új Btk. tulajdonképpen ezt foglalná törvénybe, az indoklás szerint ezzel megfelelve a vonatkozó nemzetközi dokumentumoknak, és olyan irányba mozdulva el, amelyet a hazai és külföldi női jogvédők kértek.
A következő hibapont: a szexuális bűncselekmények definíciójának bővítése, a bizonyítás megkönnyítése, ugyanakkor a jogi védekezés megnehezítése. Miféle megfogalmazás az, hogy “a sértett nem adta önkéntes beleegyezését, bár konkrét fenyegetésről nem volt szó”? Ez a gyakorlatban a legtöbb szexuális együttlétet illegálissá tenné, hiszen normális emberek egymás között egy kapcsolatban nem szoktak “engedélyt kérni” egy kis intimitásra. Nem tudom mennyire lenne romantikus minden ölelés előtt egy nyilatkozatot aláíratni a másikkal…
Ezzel a húzással megintcsak egy ütőkártyát adnak a nők kezébe, amit váláskor elő lehet venni, ha a nőnek kell a vagyon. E tekintetben talán William J. Hetherington esete a “mérvadó”, akinek a felesége a válóper közben egyszercsak kijelentette, hogy a férje “megerőszakolta”. A férfi azt mondta, egyszerű házastársi szex volt, mindenféle kényszer vagy fenyegetés nélkül. A pszichológus- és orvosszakértők a férfinak adtak igazat, de a bíró azért mégiscsak elítélte, és szerencsétlen 24 évet töltött börtönben mire végre a jogvédő szervezetek kilobbizták onnan. Érdekes, hogy Mary Winkler az alvó férje hátbalövéséért ült összesen 5 hónapot, de Will 24 évet töltött a rács mögött amiért szexelt a feleségével. Sajnos úgy tűnik hazánkban is errefelé mennek a törvények.
A kormányportálon elérhető törvénytervezet CSBE tekintetében több nemzetközi határozatra is hivatkozik, többek között a titokzatos “CAHVIO” egyezményre, amiről magyar nyelven szinte semmilyen anyag nem érhető el. Még a szociális minisztérium oldalán is angol a szöveg. Amin mondjuk nem is csodálkozom, mert a legrosszabb radikális feminista propaganda az egész, ami szerint a CSBE a férfiak kollektív bűne a nők ellen. Csak egy pár sort idéznék a tájékoztató anyagukból, hogy érzékeltessem a helyzetet:
the Council of Europe created, in December 2008, the Ad Hoc Committee on Preventing and Combating Violence against Women and Domestic Violence (CAHVIO) and instructed it to prepare one or more legally binding instrument[s] “to prevent and combat domestic violence including specific forms of violence against women, other forms of violence against women, and to protect and support the victims of such violence as well as prosecute the perpetrators”. It endorsed the CAHVIO decision that “the focus of the future convention should be on the elimination of violence against women;” and that it “should deal with domestic violence which affects women disproportionately”.
Tömören: Az EU tanács 2008-ban létrehozta a CAHVIO bizottságot, hogy az kényszerítő törvényi erejű határozatokat hozzon “a CSBE ellen küzdelemben, különös tekintettel a nők elleni erőszak speciális formáira, a nők elleni erőszak más formáira, a női áldozatok védelmére és a (férfi) elkövetők elítélésére”. Támogatták a CAHVIO döntését miszerint “a jövőben erősen törekedni kell a nők elleni erőszak megszüntetésére”, és hogy “külön foglalkozni kell azokkal az erőszak-formákkal amik a nőket aránytalanul érintik”.
Egyetlen bekezdésben ennyiszer hangsúlyozni, hogy a nőkről van szó, kicsit tömény. Ahhoz képest, hogy mindannyian emberek vagyunk, hogy a CSBE-t fele-fele arányban követik el nők és férfiak, valamint hogy elméletileg egyenjogúságról van szó, a férfiak törvényileg igencsak le vannak tojva, hogy finoman fogalmazzak. Sőt, a férfiak kifejezetten negatív színben vannak feltűntetve, hiszen a fogalmazás azt próbálja érzékeltetni, hogy a CSBE a “férfiak bűne” a nők ellen. És ehhez igazítják az új magyar törvényeket, hurrá.
A kellemetlen ebben az egészben az, hogy nyugaton, ahol ezeket a törvényeket már rég bevezették, semmivel sem javult a nők vagy gyermekek helyzete. A CSBE nem szűnt meg. Annyi történt, hogy nagyságrendekkel nőtt az ártatlanul meghurcoltak száma; a fentebb említett feltűnő eseteken kívül számtalan “névtelen” férfi szenvedett el sérelmeket hamis vádak és rágalmazások miatt. Mintha maga a korszellem alakulna át úgy, hogy egyre több feminista fegyvert ad a nők kezébe – és ezzel mintha természetessé válna a nők visszaélése ezen fegyverekkel. Elég ha Dominique Strauss-Kahn esetére gondolunk, vagy a hozzá hasonlóan meghurcolt sportolókéra, híres emberekére. Manapság rutinszerű, hogy nyugaton a nők hirtelen jött ötletektől (vagy ügyvédi jótanácstól) vezérelve tönkreteszik ártatlan férfiak életét – és most úgy tűnik nálunk is kiépítik ennek a törvényi kereteit. És még maguk a törvényhozók sem titkolják, hogy a feministák kedvére tesznek ezzel.
Azt hiszem ezennel annak a kérdésnek is pontot tehetünk a végére, hogy “a feminizmus sokszínű”. Amíg ilyen irányba halad a törvényhozás, ilyen nemzetközi egyezmények hatására, addig egyértelmű, hogy a radikális férfigyűlölő feminizmus van hatalmon, és a többi ágazatnak ez megfelel így, nem tesznek semmit ellene. És ha ez a helyzet, akkor ideje lenne fellépni a feminista gyűlöletkeltés ellen, amíg még van rá lehetőség.
A helyzet az, hogy ebben jócskán el vagyunk maradva a feministáktól. Most kellene megjelennünk a parlamentben, vagy egy megfelelő képviselőnél az érvekkel, de erre sajnos még kevés esélyt látok, már csak azért is, mert a politikusoknak első a népszerűség, a nők melletti kiállás pedig általában szimpátiát kelt úgy, hogy az emberek mögéje sem néznek a dolognak. Aki meg az ilyesmi ellen akar fellépni, azt eléggé elítélik az érveik meghallgatása nélkül is.
Örömmel fedeztem fel egyik kedvenc színészemet a képen. :)
Így fest a tervezet:
Szexuális kényszerítés
196. §
(1) Aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, bűntett miatt
egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a szexuális
kényszerítést
a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,
b) a hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy
sérelmére, illetve a közte és a sértett között fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve követi el.
(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a szexuális kényszerítést tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el.
Szexuális erőszak
197. §
(1) Szexuális erőszakot követ el, és bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki
a) a szexuális kényszerítést erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követi el,
b) más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát szexuális cselekményre használja fel.
(2) Szexuális erőszakot követ el az is, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés
büntetéssel büntetendő, aki tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy végeztet.
(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt
a)tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,
b)a hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy
sérelmére, illetve a közte és a sértett között fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve vagy
c) azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen
követik el.
(4) Öt évtől tizenöt évig terjedőszabadságvesztéssel büntetendő,
a) aki az (1) bekezdésa) pontjában vagy a (3) bekezdésb)vagy c) pontjában meghatározott
bűncselekményt tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére követi el, vagy
b) ha a (3) bekezdésa) pontjában meghatározott bűncselekmény a (3) bekezdés b) vagy c)
pontja szerint is minősül.
(5) Aki szexuális erőszak elkövetéséhez szükséges vagy azt könnyítő feltételeket
biztosítja, bűntett miatt három évig terjedőszabadságvesztéssel büntetendő.
Tényleg elég abszurd, mert mi is az a szexuális cselekmény? Értsük úgy, hogy például egy erőszakos csókért 1-5 év börtön?
Eddig az erőszakos nemi közösülés a legsúlyosabb esetében maximum 10 szabadságvesztéssel fenyegetett, a tervezetben a szexuális erőszak maximális büntetőtétele 15 év.
Ezzel egy súlyba kerülhet a szexuális erőszak az emberöléssel, amit alapesetében ugyancsak 15 év szabadságvesztéssel kíván büntetni a BTK tervezet és csak legsúlyosabb minősített eseteiben 20 év a büntetőtétel.
Ami a legérdekesebb, hogy az erős felindulásban elkövetett emberölésért mindössze 8 év szabadságvesztés büntetést irányoz elő az új BTK tervezete, ami (egy év eltéréssel) a fele a szexuális erőszak büntetőtételének.
Nem tudom eldönteni kinek az értékítéletével van baj; az enyémmel vagy a jogalkotókéval? Valóban a gyilkossággal esik egy súlyba a szexuális erőszak? Valóban feleakkora bűn erős felindulásban megölni valakit, mint megerőszakolni?
Igen, valóban furcsák ezek az arányok, de én jobban aggódom amiatt, hogy az ezzel kapcsolatos bizonyítékok hiánya esetén a nőnek fognak hinni, ahogy Damu esetében is.
“És ha ez a helyzet, akkor ideje lenne fellépni a feminista gyűlöletkeltés ellen, amíg még van rá lehetőség.” – Nem először szólsz te is és mások is a cselekvés szükségességéről. Komolyan fellépni két formában tudunk, az egyik a tájékoztatás, (ennek a célnak igyekszik megfelelni a ferfihang.hu) a másik a szervezett formában való fellépés, hiszen a civil szervezetek elég nagy figyelmet kapnak. Szervezett formában fellépni civil szervezetként, vagyis egyesületként lehet. Egyesület működéséhez legalább 10 tag és (egyébként ingyenes) bírósági bejegyzés szükséges. Az egyéb felmerülő költségeket többnyire a tagok viselik tagdíj útján, illetve lehetőség nyílik az 1 %-on és egyéb támogatókon keresztüli költség fedezésre.
Ha ez esetleg komolyabban felmerülne valamikor:
http://eupalyazatiportal.hu/egyesulet_alapitasa/
http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__torvenyek-jog__277303-ha-egy-nonprofit-egyesulet-kiemelten-kozhasznu-szeretne-lenni-akkor-milyen-felte
http://www.ado1.net/hir/ki-gyujthet-es-fogadhat-ado1ot_11.php
Szerintem is fel kéne lépni, együtt és szervezetten, és nem sokat várni. Kéne aki felvállalja a szervezést. Talán utána nézek ezeknek a linkeknek. Mert csak tájékoztatni, az kevés.
Simán meg tudnánk felelni ezeknek a követelményeknek:
“4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,
5. kulturális tevékenység,
12. emberi és állampolgári jogok védelme”
És ha segítünk szenvedélybeteg, CSBE-vel megvádolt, utcára került férfitársainknak is, akkor ez is szóba jöhet talán:
“2. szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása,”, persze itt a családsegítésre gondoltam, hogy egyben maradhassanak a családok.
Még nem késő!
Most, azonnal el kell kezdeni a felvilágosító kampányt!
javaslat: Férfitársaim! Ha nem akarjátok, hogy néhány elmebeteg, elborult, apéniás fapina miatt BÁRMIKOR évekre lecsukhassanak, szívszerelmeddel, nejeddel, alkalmi partnereddel FELTÉTLENÜL írasd alá még a szex (csók, ölelés, simogatás stb.) ELŐTT a nyilatkozatot:
ÉN ………………………………………………………….. Szül. idő, hely:……………………………………………..
Anyja neve::…………………………………………….. Lakcíme:……………………………………………………..
felhatalmazom, megbízom és kifejezetten felkérem ………………………………………………………….-t
Szül. idő, hely:…………………………………………….. Anyja neve……………………………………………..
Lakcíme:…………………………………………………….., hogy velem szexuális kapcsolatot létesítsen.
Előttünk, mint tanúk előtt:
Ha kellő számban alkalmazzuk, akkor a nem elborult feminista hölgyek fogják felgyújtani a feminácik irodáit.
:DDD
Ez így még meglehetősen kevés és túl általános… Részletezni kellene azt is, pontosan milyen tevékenységek megengedettek és milyenek nem, továbbá a meghatalmazás időbeni érvényességére is ki kellene térni. Fontos lenne megemlíteni továbbá az utólagos visszavonásról való lemondást is, és hogy mindezt a belegyezést az illető hölgy ítélő- és cselekvőképessége teljes birtokában, erőszakos fenyegetéstől, alkoholos ill. egyéb befolyásoltságtól vagy bármilyen egyéb ráhatástól mentesen tette. Az így keletkező, csekély 35 oldalas dokumentum komoly előrelépés lesz a biztonságos, kölcsönös beleegyezésen alapuló szex irányában (egy ugyanilyet természetesen neked is ki kell töltened).
Szerintem nem ártana mellékelni egy pszichológiai tesztet sem, hogy az esetleges feszültséget, izgalmat, stresszt el tudja viselni az illető hölgy, és ezzel együtt vállalja az aktust. Persze egy orvosi fizikai állapotfelmérés sem lenne rossz. Csak az alaposság és teljesség kedvéért.
Ez így tényleg roppant röhejes és humoros, de a szomorú valóság az, hogy Svédországban már pontosan ezt tervezik törvénybe iktatni.
Nem rossz ötlet! :) De mindig hangsúlyozom. Csak akkor elvenni a nőt, amikor már nem húzható tovább. Házassági szerződés, ingó, ingatlan és jövedelem témakörben. Jó előre tanúk (barátok) szervezése. És soha meg nem mondani az asszonynak, hogy mid van. Ez kissé illúzióromboló, de a fennmaradás a tét. Attól még lehet szeretni a nőt, hogy nem áruljuk el, hol és milyen számlánk van, és mennyi.
Nos fiúk, el lehet kezdeni a finomítást!
Lényeges, hogy A5-ös (148 × 210 mm-es) méretben nyomtatva még olvasható legyen, a hátoldalon szerepeljen a részletes indoklás, hogy a “NYILATKOZAT” kitöltetésével és gondos megőrzésével miféle meghurcoltatásokat előzhet meg a hímnemű.
Aztán elküldeni minden létező fórumra,
(Ne várjuk meg a törvény hatályba lépését, mert akkor már a “sztár”ügyvéd lobbi minden erejével támogatni fogja ezt az elmebajt.)
http://reciprok.blog.hu/2012/07/29/azok_a_diszno_ferfiak
Jól kened :D
Igyekszem, köszi. :D
De ha egyszer említett helyeken tényleg így megy… :/ :(
Na, megcsináltam angolul is.
http://reciprok.blog.hu/2012/07/31/men_are_all_pigs_the_anglosphere_version
A fenti hozzászólásokból megítélve mindenkinek kell egy kis erőszak, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen! Vagy tévedek?