A recenzió első része itt olvasható.
A könyv harmadik részében némi elmélkedés következik az eddigiek alapján. Először is megállapítja a szerző, hogy a nők (hormonálisan, biológiailag) az utódgondozásra vannak beállítva. Mivel tömegével vannak jelen a munkaerőpiacon, sokkal több köztük a neurotikus, mint a férfiak közt – a szervezetük, alkatuk nem erre a stressz forrásra van hangolva.
A szerző kiemeli, hogy a család körül zajló vitákban és eseményekben (pl. válás, gyermekelhelyezés), olyan hangulat van kibontakozóban, mely méltatlanul rombolja a férfiak önbecsülését. A válás végén a férfinak se családja, se gyereke, se vagyona, és előfordul, hogy az aluljáróban árulja a Fedél nélkül c. újságot. Ranschburg Jenő számára két következtetés adódik mindebből: 1. a női esélyegyenlőségért a családon kívül kell küzdeni 2. tudomásul kell venni, hogy a CSBE-ben nők is lehetnek agresszorok.
Jogos a küzdelem a női esélyegyenlőségért (jogegyenlőség már megvalósult), de helytelen a férfiak és nők kapcsolatának minden verziójáért a férfit tenni felelőssé. Egyrészt önértékelési zavarokat fog okozni a férfiaknak, másrészt lehetőséget biztosít a nőknek, hogy kihasználva a társadalmi előítéleteket az áldozat és meghurcolt Madonna jelmezébe bújjanak, és tisztességtelen előnyöket harcoljanak ki maguknak.
Miért üt a nő, és nem üt a férfi? – teszi fel a kérdést a szerző, és az agresszió eredetével kezdi a vizsgálódást. Kutatások nem igazolják a tesztoszteron és az agresszió közti összefüggést. A győztes tesztoszteron szintje ugyan megemelkedik, de a magas tesztoszteron szintű férfi nem feltétlenül lesz agresszív. Úgy tűnik, nincsen rá tudományos bizonyíték, hogy a nő biológiai felépítése kevésbé agresszív, mint a férfié. Ismert a kísérlet, amikor az alany úgy tudja, hogy a kísérlet érdekében büntetnie kell egy másik személyt, akit nem lát, pl. elektromos áramütésekkel. Ezek a kísérletek azt hozták ki, hogy a férfiak több fájdalmat osztanak ki, mint a nők. Csakhogy ez addig volt igaz, míg a fájdalom okozója és a fájdalom elszenvedője azonos nemű volt! Amint ezt megváltoztatták, az eredmény is megváltozott! Vagyis általában nőknek okoztak kevesebb fájdalmat az alanyok, és férfiaknak többet. Megtanítjuk fiainknak, hogy lányokat soha ne üssenek meg, de fiúkkal szemben lehetnek erősek, és lányainkat arra, hogy lányokkal ne verekedjenek, de ha egy-két szemtelen fiúnak odaütnek, hát Istenem! Hány és hány filmben csattan a női kacsó meglett férfi arcán, és nem hördülünk fel. Bezzeg, ha fordítva történne! Összefoglalva: a férfiak egyszerűen azért okoznak súlyosabb sérüléseket a nőknek, mert fizikai alkatukból ez következik. Ha minden nő díjbirkózó lenne, akkor összevert férfiakkal lenne tele a kórházi ambulancia. A nő gyengébb testalkata miatt kerülő utakat keres agressziójának. Mindkét nem a férfiakkal szemben agresszívabb fizikailag.
Több CSBE indulhat úgy, hogy a nő üt, mert úgysem kapja vissza, erre oldódik a férfi gátlása, hogy asszonyt nem verünk, és kész is a háború.
Kutatások igazolják, hogy a nők számára társadalmilag elismerten a családjukon belül nyílt lehetőség agresszívnak lenni. (Pl. Japánban, ami patriarchátus a javából, az anyós szinte korlátlan hatalommal rendelkezett menye(i) felett. Meg is üthette őket.) S a nők ezzel a lehetőséggel éltek is.
A könyv több elméletet említ, miért váltak a férfiak harcosokká. Az első szerint a férfi a nemzés után feleslegessé vált (főleg a földművelés elterjedésével), hiszen a nő képes volt élelmet termelni, és felnevelni az utódot, így „szabadidejében” kifejlesztette a harcos dominancia küzdelmet. A második szerint a kevésbé életképes gyermekeket megölték a korai társadalmakban, s önkéntelenül is szelektáltak a fiúk javára (a gének inkább továbbadójára). Emiatt sok férfi lett és kevés nő, beindultak a nőrablások, harc, küzdelem… A harmadik szerint a nők maguk tehetnek róla, hogy a hatalom és státusz fokozatosan a férfiak kezébe került. Ugyanis a nők hipergámok, vagyis azokat a férfiakat részesítették párválasztásnál előnyben, akinek „jó a spermája”, vagyis erős, egészséges, jó fellépésű és ambiciózus. Ennek külső jele a vagyon, a státusz, tehát a férfiak erre kezdtek hajtani, s ennek birtoklásában előre törtek, de főleg azért, hogy jó nő legyen mellettük, és ő legyen az anyja gyermekeiknek.
Ranschburg Jenő elemzi a nők dominancia harcát is, amikor a nők versengenek a férfiért. Amikor feketítenek, kibeszélnek, megbélyegeznek, lekezelnek. A magas státuszú nő nem képes megérteni, hogy a státusza sok férfi számára alig vonzó, míg egy dekoratív szőkét, aki amúgy takarítónő abban az iskolában, ahol ő igazgató, körüldongnak. S ennek a versenynek komoly reproduktív hatásai vannak! Afrikai törzsnél 10 éves megfigyelés alatt megmutatkozott, hogy a szülőképes nők 50%-a hozott világra két v. több gyermeket, 40%-a egyet sem.
Korábban dominancia harcok csak intraszexuálisan történtek – férfi a férfival, nő a nővel küzdött, ki státuszért, ki a státusszal rendelkezőért. A feminizmus küzdelmei óta (bár nem csak ezért, a demokratikus társadalmak spontán fejlődése okán is) a nők megjelentek a férfias porondon, és ellenféllé váltak a férfiaknak. A családban már nincsen annyira szükségük a férfira – agresszívabbá is váltak vele szemben. Ma egyre kevésbé kötelezik el magukat a nők a házasság mellett, és a szex is szabad, „férfias” örömforrássá vált. A férfinak vonzó a fiús, emancipált, független, szellemileg és fizikailag mozgékony nő, de házasodni nem vele akar. A férfinak szüksége van rá, hogy szükség legyen rá. Az autonóm nő a komoly kapcsolat terén riasztó a számára.
A nők félelmetesen jól megtanulták új szerepeiket: a válások során, melyek többségét a nők indítják, kiforgatják mindenéből a volt férjet, és nem sajnálják a gyereket is felhasználni ebbéli törekvéseikben. A nők függetlenné váltak, és ez a fő oka a férfiak szerepzavarának. Ma a nemzésnél kell a férfi, és a tartásdíj havonkénti utalásánál. (Kicsit cinikusan fogalmazva.)
Pár évtizeddel ezelőtt, ha megkérdeztek egy férfit, miért gürizik annyit, elővette a gyermekei képét, és mosolyogva rájuk mutatott. Ma tele az aluljáró olyan férfiakkal, akik elvesztették a hitüket abban, hogy érdemes „húzni az igát”. Kikért tenné? A gyerekeiért, akiket alig láthat? A pénzéhes exéért?
Az apa szerepe elengedhetetlenül fontos a gyerekeknek. Ő vezeti ki a külvilágba a gyereket, hogy ott meg tudjon állni a saját lábán. Statisztikák igazolják, hogy az apa nélküli családokból jövő gyerekek adják a magatartászavarokkal küzdő, és bűnöző fiatalok kétharmadát.
A szerző szerint azért is van olyan sok válás, mert míg régen dominancia küzdelmek csak az adott nemen belül voltak, ma ezek egymás közt, a családon belül is megvalósulnak. Ráadásul a nő rendelkezik a saját nemén belüli küzdelmek eszköztárával, sőt míg a férfivel szemben akár fizikailag is fellép, addig a férfi a saját nemével szembeni eszközeit nem használhatja a nőnél, annak stratégiái pedig ismeretlenek előtte. Így sokszor tűr, és nem panaszkodik, hiszen nevetségessé tenné magát, ha arról beszélne, hogy őt bántalmazza az asszony.
Ma ötször annyi asszony panaszkodik férje nyámnyilasága miatt, mint amennyi az erőszakosság miatt.
folyt. köv.
Nagyon tanulságos cikk!
“Jogos a küzdelem a női esélyegyenlőségért”
Csak óvatosan ezzel a kijelentéssel! Éppen megfigyelhetünk egy újabb feminista terelési kísérletet, melynek lényege az esélyegyenlőség átdefiniálása. Eredetileg ez a szó azt jelenti, hogy azonos start- és versenyfeltételek. De a feministák (és a kisebbségi jogvédők, stb.) NAGYON szeretnék, ha ez voltaképpen létszámarányos jelenlétet jelentene minden jó pozícióban, teljesítménytől függetlenül.
Ha mondjuk 100 nő és 900 férfi jelentkezik parlamenti képviselőnek a 300 helyre, akkor mi az esélyegyenlőség?
– 150 nő és 150 férfi, mert ekkor van egyenlő arány?
– 30 nő és 270 férfi, mert ez tükrözi az indulók arányát?
– és ha minden versenyfeltétel azonos volt, de csak 17 nő jutott be és 283 férfi, akkor ez már elnyomás?
Szóval, ha a legjobb 300 között több a férfi, akkor fogadjuk el, hogy hát igen (szórás…), vagy kezdjünk elnyomásról óbégatni? Milyen kényelmes lenne, ha mind a 100 nő alanyi jogon bejutna, míg a férfiaknál 900-ból csak 200 – és még mindig lehetne panaszkodni, hogy a nők aránya csak 33%…
Hm. Jogos.
“Az első szerint a férfi a nemzés után feleslegessé vált (főleg a földművelés elterjedésével), hiszen a nő képes volt élelmet termelni, és felnevelni az utódot”
Minden tiszteletem a doktor úré, de látszik hogy pszichológus professzorként életében egy kapavágást nem tett, különben nem írna ilyet :) Ahogy már többször mondtam, menjen ki bármilyen nő egy tanyára, ahol nincs víz, gáz és áram, és ott megmutathatja hogy mennyire képes élelmet termelni meg utódokat nevelni. Ha egyáltalán túléli az első telet, biztosan belerokkan.
“önkéntelenül is szelektáltak a fiúk javára (a gének inkább továbbadójára). Emiatt sok férfi lett és kevés nő, beindultak a nőrablások, harc, küzdelem…”
Egyrészt szerintem ha létezett ilyen taigetoszi szelekció, azért nem voltak hülyék akkoriban sem, és a lánygyerekeket nem a fiú standardok szerint ítélték meg; és annyi eszük is lehetett, hogy tudják, a következő genderációt meg kell szülni valakinek. A második mondatra annyit, hogy aki ilyet gondol, az kifelejti, hogy akkoriban sok volt a háború és veszélyesebb az élet, aminek következtében férfiak egész rétegei tűntek el nyomtalanul. Akkoriban nem nagyon volt olyan probléma, hogy “túl sok férfi” lett volna… (A fiúk halandósága még ma is nagyobb, mint a lányoké, régebben ez még inkább így volt.)
Ja, és mi a túró az a “gének inkább továbbadója”??? A szülőktől 50-50%-ban jönnek a gének. Ha meg arról van szó, hogy több gyermeket képes nemzeni, amennyit egy nő szülni, az egyrészt csak elméleti lehetőség, másrészt szükség van hozzá a nőkre is… Ha a nőket “kiszelektálnák” akkor a férfiak nem tudnának kinek gyermeket nemzeni, és feltételezem ez a gondolat a régi emberek fejében is megjelent.
“A férfinak vonzó a fiús, emancipált, független, szellemileg és fizikailag mozgékony nő, de házasodni nem vele akar. A férfinak szüksége van rá, hogy szükség legyen rá. Az autonóm nő a komoly kapcsolat terén riasztó a számára.”
Efelől is erős fenntartásaim vannak. Erotikus szinten bármi lehetséges, egy cölibátusban sanyargatott férfi akár egy bükkfa esernyőtartót is képes “vonzónak” látni, de ez tényleg megmarad a feszültségek azonnali kiengedése szintjén, ráadásul csak akkor érvényes, ha nincs más alternatíva. Általánosságban a férfiaknak egyáltalán nem vonzó a fiús, emancipált mű-nő. Az a férfi aki a fiús dolgokhoz vonzódik az fiúkkal randizik…
Az autonóm nő nem “riasztó”. Ez a fogalmazás lekezelő a férfiakkal szemben és megtévesztő is, mert nem igaz. Az, hogy a férfi nem kíván tartós kapcsolatot létesíteni olyan nőkkel, akik rossz partnerok, nem “félelem”, hanem ízlés és önérdek kérdése. Ez olyan, mintha megbélyegeznénk a nőket, hogy “félnek” munkanélküliekkel házasodni (pedig “kellene”, szégyelljék magukat…). A férfiaknak nincs szüksége arra, hogy férfias (vagy férfiellenes) beállítottságú nőkkel összeálljanak, és arra sincs semmi szükség, hogy kívülről piszkálják a férfiakat abba az irányba, hogy nekik mégiscsak “kellene” ilyen nőkkel házasodni. Ennek az egésznek semmi köze a félelemhez.
“A nők félelmetesen jól megtanulták új szerepeiket: a válások során, melyek többségét a nők indítják, kiforgatják mindenéből a volt férjet, és nem sajnálják a gyereket is felhasználni ebbéli törekvéseikben. A nők függetlenné váltak (…)”
Kérdés, hogy valódi-e ez a függetlenség, ha a férfiak kizsákmányolására épül. Úgy én is könnyen tudnék “független” lenni, hogy elcsaklizom valakinek a vagyonát, meg a fizetésének egy részét a következő 10-20 évre. Ha a nők valóban olyan önállóak és autonómok, akkor talán lemondhatnának a férfiak rabszolgaságban tartásáról. Ja, arról szó sincs – a férfi vagyona a nőnek az jár.
Tetszik az érvelésed, számomra meggyőző, de itt azért valamit hozzászólnék:
“A második mondatra annyit, hogy aki ilyet gondol, az kifelejti, hogy akkoriban sok volt a háború és veszélyesebb az élet, aminek következtében férfiak egész rétegei tűntek el nyomtalanul. Akkoriban nem nagyon volt olyan probléma, hogy “túl sok férfi” lett volna…”
Az elmélet éppen a háborúk kialakulásáról szó, vagyis akkoriban (kezdetben) éppen nem volt még sok háború, és így férfiak rétegei sem tűnhettek el. Később már igen. Egyébként Ranschburg Jenő a harmadik elméletnél időzik el legtovább, valószínű azt ismeri el a dolgokat legjobban megmagyarázónak.
Ja és jó a kép, köszi :)
A mosógépes? Ha igen, akkor kösz. :)
Nagyon kellett ez a recenzió ide a lapra. Szépen meg is oldottad! Köszönet és Gratuláció!
Köszönöm, ez a dicséret igazán jól esett. Igyekszem. Készül az utolsó, a befejező rész is.
Tetszik. Teljes mértékben egyetértek a leírtakkal.