Ranschburg Jenő: A meghitt erőszak III. rész

A recenzió I. része itt olvasható.

A recenzió II. része pedig itt olvasható.

A könyv negyedik, befejező fejezete a nőies agresszióval foglalkozik. A nő (alkati adottságánál fogva, illetve mivel a fizikai erőszak részéről társadalmilag nem volt elfogadott) kénytelen volt pszichológiai utakon érvényt szerezni agressziójának. Ezek kevésbé látványosak, és gyakran erények mögé vannak bújtatva – segítőkészség, jóság, igyekezet. Egyébként férfiak is élnek az effajta erőszakkal, eredete azonban a nőknél van. Sok előítélet és téves kép akadályoz minket abban, hogy belássuk: a nő is lehet agresszor. Egy kicsit szembe kell néznünk ezzel. Két taktikát elemez részletesen a szerző: a kerülőutat, és a figyelemkeresést.

A kerülőút. Aki ehhez folyamodik, az hatalmat, kontrollt akar gyakorolni a többiek felett. Ezen játszmák alapja a segítségkérés. A férfi stressz esetén feláll és küzd, vagy magába fordul és duzzog. A nő viszont segítséget kér. De mi van, ha akkor kér segítséget, mikor arra semmi oka, vagy amikor ő okozta a helyzetet? Ilyenkor a társadalmi előítéleteket játssza ki a nő, miszerint ő a szerencsétlen áldozat, és férje a kegyetlen zsarnok, akivel szemben a társadalom kötelessége, hogy megvédje. Ilyenkor a nő kerülő úton durva erőszakot követ el párján. A nő például provokál, lejáratja mások előtt a férjét, gondoskodva róla, hogy ezt a férj megtudja, majd lekezeli, fölényes vele. Dühöt, szégyent és zavart vált ki ezzel, és ha a férfi üt – a nő nyert. Hiszen ez volt a cél. Látlelet, rendőrség, válóper. Ha nem üt, a nő akkor is a javára fordítja a helyzetet, mert elkezd panaszkodni a férjre, hogy milyen zavart, ideges, kibírhatatlan. S a rokonok egy későbbi válóper tanúivá válnak, hogy hiszen igen, szegény asszony már évek óta panaszkodik. A másik befeketítése úgy is történhet, hogy abból egy szó sem igaz, de ez inkább váláskor vagy utána szokott előfordulni. Sokszor a gyereket is bevonják a nők a dominancia harcukba. Addig faggatják hónapokon át gyermeküket a láthatáson történtekről, hogy szinte szájába adják a gyereknek (lányoknak), hogy apu pedofil módon közeledett hozzá. És ezt a vádat egy pszichológusi negatív vizsgálati eredmény sem tudja teljesen letörölni az apáról.

Összeugrasztásnak nevezi a szerző azt a játszmát, amikor az egyik családtag (általában a nő) két vagy több családtagot egymás ellen hangol, majd a távolból nézi mosolyogva a sokszor drámai eredményt. Nagy intelligenciát és empátiát igényel, hiszen alaposan kell ismerni az összeugrasztandókat, a várható reakcióikat, stb. A cél mindig: érezni, hogy a szálak az összeugrasztó kezében vannak (aki látszatra a csupa jóság, és segítőkészség mintaképe), s a család úgy mozog, ahogy ő diktálja.

Előfordulhat még az öndestrukció is a repertoárban. A cél: bűntudatot kelteni a célpontban, akinek köze van a másik szenvedéséhez. Látványosan kell szenvedni, és semmilyen segítséget nem elfogadni, lássa csak a szemét, hogy mit okozott a „szerencsétlen” áldozatnak. Akár súlyos következményei is lehetnek ennek a játszmának a játszmát elindító számára. Komoly sérüléseket, baleseteket okozhat magának. (Látszatra a partnere.) Akár gyermekeinek is kész ártani néhány nő, csak játszmázhasson. A családon belüli gyerekgyilkosságok kétharmadát nők követik el. És enyhébben ítélik meg őket a bíróságok, mint a férfiakat! A szent „Anya” képe és a kendőzetlen valóság nem összeilleszthető a társadalom számára.

Figyelemkeresés. Általában alacsony önértékelésű emberek folyamodnak ehhez, hogy érezzék, észreveszik őket, ők is „valakik”. Ilyen a „szorgos méhecske”, aki rengetegszer talál időt arra, hogy ecsetelje mennyi a dolga, és milyen fontos is ő valójában. „A segítő”, aki lerohanja környezetét, tolakszik, mindent tudni akar, de „csak” azért, hogy segítsen, elintézzen, helyre rántson. Ha éreztetik vele, hogy sok, megsértődik, és másik játszmába kezd. Pl. az „áldozatéba”. Elsírja magát, hogy mennyit tesz a családjáért, és ők meg „így” hálálják meg. Persze sokan akaratlanul is vigasztalni kezdik, s lám! Megint ő van a figyelem központjában. „A szenvedő” általában betegnek tetteti magát, vagy eltúlozza betegségét, vagy szándékosan beteggé teszi magát, illetve balesetbe keveri magát, hogy környezete sajnálja, és foglalkozzon vele. „A megmentő” a legnehezebben leleplezhető „kórkép”. Ilyenkor az illető maga okozza a rábízott, lehetőleg őt leleplezni nem tudó (nagyon fiatal, értelmi fogyatékos, nagyon idős, stb.) személyen azokat a tüneteket, amelyek megszüntetésében aztán oroszlánrészt vállal. Eléri, hogy fontos emberek (pl. orvosok) foglalkozzanak vele, és sütkérezik mások figyelmében. Miközben veszélyes bűnöző, kifelé mindvégig ő a gondos anya, a jó ápolónő, stb.

Vitézkedők és játékosok a címe a könyv végén az összefoglalónak. Azt fejti ki a szerző, hogy a verő férfiak és játszmázó nők személyisége (mely nárcisztikus személyiségzavaros) a fő ok a CSBE –ben. (Nem a patriarchális társadalom.) Ez a zavar azzal jár, hogy alanya szüntelenül igényli, környezete visszajelezze számára, hogy ő a legjobb, a legkülönb, legvonzóbb. Ha ez a képe sérül önmagáról, akkor nagyon erős dühre képes, agresszívvé válik. „Hasít” – minden jónak ítélt tulajdonságot magának gondol, és a rosszakat kivetíti a környezetére. Képtelen az intimitásra, az érzelmi befektetésre, mert retteg a csalódástól, az elhagyatástól. Okai a korai szülő-gyermek kapcsolatban keresendők. Előfordul, hogy a gyermeki én illúzióit (pl. mindenható vagyok) nem tudja fokozatosan feladni a gyerek, a körülmények miatt gyorsan és kíméletlenül tör rá a valóság. Ilyenkor előfordulhat, hogy magába húzódik vissza, és megreked belül, nárcisztikus lesz. Egyedül magát tartja fontosnak, különlegesnek, akit csak a hasonlók érthetnek meg, különleges bánásmód, engedelmesség jár neki, arrogáns, képtelen az empátiára, kritikára dühvel reagál.

Ranschburg Jenő mondanivalója: a házasság korszerű intézmény. A nőt sokkal jobban védi az erőszakkal szemben, mint a szingli életmód, és a férfi is itt élheti át igazán, hogy szükség van rá. Persze a két nem éleződő dominancia küzdelmei (mely viszonylag új jelenség) eléggé megterheli a házasságot. Talán segíteni tud-e könyv a játszmák leleplezésében, ha az olvasó hajlandó a felelőst néha önmagában is keresni.