Ha valaki igazán odafigyel, elég furcsa dolgokat fedezhet fel a feminista retorikában, és azok hatására már a politikai közbeszédben is. A gond az, hogy a média annyira összehord hetet-havat, hogy legtöbbünknek fel sem tűnnek a bukfencek, vagy ha igen, napirendre térünk felette annyival, hogy megint egy tévedés, amit átláttunk. De nem gondoljuk végig, és nem érezzük át, hogy miféle morbiditásról is van szó ha valaki – mondjuk mint “tudós” személyiség – az egyik mondatával lefektet valamilyen tudományos alapot, de a következővel (ami már feminista dogma) felrúgja azt.
Erre nem is kell jobb példa, mint a HVG cikke a férfi agy és a női agy különbségeiről. Diane Halpern “annak reményében szólalt fel a londoni konferencián, hogy helyesbítheti azt az 1980-as években elterjedt népszerű elképzelést, mely szerint a férfiak és a nők agyának „vezetékezése” szinte azonos, a különbséget csak a kultúra és a természet okozza. Halpern elmondta, hogy bár valóban eltérő módon szocializáljuk a fiúkat és a lányokat, a biológia is hozzájárul az eltérésekhez.” Ez eddig szép, tiszta és világos: a feminista dogmával ellentétben nem azért lettem én férfimód gondolkodó férfi, mert apuci rámerőltette, hanem mert a férfi testhez férfi agy jár, ami biológiailag különbözik a nőitől. Ez persze messzire vezető következtetéseket eredményez elsősorban a feminizmus állításaival kapcsolatban, de doktor Halpern-t ez egyáltalán nem akadályozta abban, hogy a következő percekben már az ellenkezőjéről beszéljen:
“Az a kérdés is felmerül, hogy ha a nem már nem számít problémának, miért lehet az, hogy a vállalati vezetők 90 százaléka férfi, a titkárnők 90 százaléka pedig nő. Halpern szerint amíg a nők végzik a „gondozó” munkák nagy részét, például a gyermeknevelést vagy az idősek ellátását, az egyenlőtlenség nem fog megszűnni. A pszichológus úgy véli, hogy a társadalom sok tehetséges férfit elveszít a gondozói vonalon.”
Vagyis miután leszögezi, hogy a nők és a férfiak nem ugyanolyanok, számonkéri, hogy miért nem dolgoznak ugyanolyan munkakörökben, és olyan feltételekkel, mintha ugyanolyanok lennének.
Nem hülye?
De igen, sajnos a feminizmusnak ilyen hatása van az emberi agyra. A legalapvetőbb logikai gondolattársításokra is képtelen lesz az áldozat, még a saját szakterületén sem érti meg a legalapvetőbb összefüggéseket. Megállapítja, hogy a férfiaknak “vezető” agya van, a nőknek pedig “gondoskodó”, aztán jófeminista módi szerint kikéri magának hogy több a férfi vezető és a női gondozó. Biztos a láthatatlan patriarchális elnyomástól lehet…
…
Hasonló érdekes gondolatok támadtak bennem, amikor azt olvastam, hogy egy ex-leprás ex-anorexiás követeli, hogy az állam tiltsa be a photoshop-ot. Mivel szegény nagyon lefogyott, ezért muszáj törvényt hozni hogy a magazinokban legyen tilos a modellek retusálása. Tényleg itt tart a világ? Ha szögbe lépek akkor petíciót írhatok a szögek betiltásáért? Ha egy kofa átver engem, akkor az állam mit fog betiltani: a kofát, a piacot, engem, vagy a koviubit? Ha a fejembe venném hogy addig kell fogynom míg belehalok akkor utána kérjem meg állambácsit, hogy tiltsa be a magazinokat? A soványságot? A modelleket?
Abszurd.
“Rachael egyébként a betegsége ideje alatt annyira megszállott volt, hogy egy héten száz magazint is vásárolt. A szülei ebből persze semmit sem vettek észre (…)”
Erről lehetne mintázni az abszurditás szobrát.
Egyébként eszembe jutott egy még jobb példa: ha én elhíztam, akkor petíciót írhatok a médiában szereplő kövér emberek ellen?
Alapvető hibás felfogás az, hogy a médiában szereplők lesznek szépek az emberek számára, és nem a szép emberek kerülnek be a médiába.
Nyilvánvaló, hogy ha én, vagy bármelyikünk reklámot készítenénk, akkor ahhoz szép szereplőket keresnénk (kivéve, ha nem külön cél valamilyen egyéb külső). Ehelyett a sok okos azt gondolja, hogy én a szereplő megválogatásával akarom befolyásolni a tömegeket abban, hogy mit találjanak szépnek. Valami hihetetlen gyengeelméjűség kell ehhez. A média a szereplőkkel általában el akar adni valamit (terméket, filmet, beszélgetős műsort, stb.) és nem a társadalmat akarja átnevelni.
Azért van bizonyos felerősítő hatás. Az emberek szeretnek szép embereket látni mindenféle főhősökként, de ezt az igényt a mégia túlságosan is kiszolgálja. Tehát a férfi főhős nem simán szép és férfias lesz, de iszonyúan markáns és szuperalfahím-kinézetű. A nő sem simán kellemetes idomú lesz, hanem szuperimplantátumos és darázsderekú. Az újságok még rosszabbak ilyen szempontból, mert ott még fotosoppolni is lehet a tökély érdekében. Tehát az igaz, hogy a közízlésnek megfelelő ideálokat mutatnak be, de eltúlzott módon.
Ettől függetlenül ők a szépet mutatják, és nem attól lesznek szépek, hogy szerepelnek.
Igen. És ezzel párhuzamosan hazugság a költészet, mert mikor beszél már valaki rímekben, és hazug túlzás az irodalomban a katarzis… Be kellene tiltani a túl szép szavakat és történeteket is, mert túlságosan is kiszolgálják az igényeket és ezzel csak felerősítik a nehezen elérhető eszményképeket! :D
Naaa neee!
Imádom a nők agyának kettős mércére járó kis rugóit. Keserűen mosolygok nők egymás közötti fórumbeszélgetésein is, amikor megtárgyalják a problémáikat. Hadd illusztráljam két példával (mindkettőt én találtam ki, de valós beszélgetések benyomásain alapszanak):
Szitu #1: “Mióta megszületett a gyerekünk, nagyon nem vagyok elégedett azzal, ahogyan kiveszi a részét a közös életünkből. Legutóbb például 2 órát volt oda a haverjaival meccset nézni, ahelyett, hogy velünk lett volna. Az igaz, hogy minden pénzét hazaadja, nem csalt meg sosem (legalábbis nem tudok róla), van egy jó munkája, és úgy általában foglalkozik velünk, de ez most akkor is nagyon-nagyon rosszul esett! Hogy lehet ennyire önző? Szerintetek váljak?!” Válaszok: “A rohadék! Nem fogja fel, hogy a gyermekének apa kell, a feleségének meg férj!! Szerintem hagyd ott!!!444!!négy!! Jobbat érdemelsz egy ilyen szemétládánál!!”
Szitu #2: “Nem értem a férjem viselkedését, mintha nem szeretne már annyira, úgy érzem, hogy távolodunk. A múltkor észrevettem, hogy a fenekemet nézi, nem túl elégedett arckifejezéssel. Igaz, hogy az elmúlt két évben felszaladt rám 24 kiló, és már a szexet sem kívánom annyira, de szerintem még így is jobban nézek ki, mint a legtöbb korombéli feleség. Megjegyzéseket tett a vásárlási szokásaimra is, pedig azt a heti 5-6 magazint, amit veszek, én tényleg elolvasom, és kikapcsolnak, művelődni is lehet belőlük. Nem értem, hogy miért ilyen velem!” Válaszok: “Micsoda szemétláda! Milyen férfi az, aki nem ÖNMAGADÉRT szeret, FELTÉTEL NÉLKÜL??! És különben is, hogy merészeli megmondani neked, hogy mit tehetsz és mit nem? Szerintem biztosan van valakije! Rúgd ki, jobbat érdemelsz!!”
Röhej…
Hát rúgja ki! Menjen, érdemeljen jobbat! :)
A plusz 24 kilójával! Tessék!
Idióták.
Mutatok még egy klasszikust, ha már itt tartunk: http://napirajz.hu/archives/2006/05/08/1526731/
“A nemek harca évszázadok óta dúl…”
Izé… Olvassam tovább is a HVG cikkét, vagy ennyi már elég is belőle?
Épp most írtam le A meghitt erőszak recenziójában, (a gondolat Ranschburg Jenőé) hogy a nemek harca valóban dúlt évezredek óta, de mindig NEMEN BELÜL! Férfi a férfival és nő a nővel rivalizált! Amit most értünk nemek harcán, az pár évtizede van csak, és a feminizmus számlájára írandó.
hehe… Balubacsi, az elsőt biztos te találtad ki? mert én ilyet konkrétan hallottam :-D
Én meg a másodikat is hallottam már… Többször is. :D
LÁJK.
Gyakorlatilag azért nem tudok kommentelni, mert már leírtad. Mondjuk ami engem még fel szokott baszni ebben, az az, hogy a társadalom a hazugságokkal való hatalomnyerés KÍSÉRLETÉT nem bünteti megfelelően. Akárhányszor meg lehet próbálni csalással, hazugsággal előbbre kerülni, mint a másik, és sosem mondják azt, hogy “oké, neked már azt sem hisszük el, amit kérdezel, mert már annyiszor voltál geci”. Ha ez meglenne, idővel kifogynánk azért a feminista szólamokból.