Kispapák

Sokan úgy gondoljuk, hogy a gyermekvállalás öröm és nagy megpróbáltatás is egyben. De sajnos nem figyelünk eléggé a férfiakra.

Ki törődik a kispapákkal?

Általában csak az elvárásokat halljuk. Arra kevesen gondolnak, hogy nekik is szükségük van segítségre, hiszen az ő életük is megváltozik, nemcsak a nőké.
Igaz, mehetnek szülésre felkészítő tanfolyamra – ez másik téma, ezért itt csak annyit, hogy sokan a női önrendelkezés megnyilvánulásának tartják a szülést és körülményeinek elrendezését a szülő nő kívánságai alapján –, de általában szó sem esik az apa szülővé válásáról, az emberi kapcsolatok változásáról.
Szerintem a férfiaknak mindez sokkal nehezebb, mint a nőknek.

A férfiaknak öröm és megpróbáltatás az apaság – ugyanúgy, mint a nőknek az anyaság.

Kezdjük a babavárással.
Az apa nem érzi a testében a picit, nem érzi a várandós anya nyűgjeit – fizikai változások (fáj ez, nyom az, undorodik szagoktól és/vagy ízektől, kívánósság, hányinger/hányás, gyomorégés, stb.), kedélyváltozások. Őt nem emlékezteti a teste, hogy nemsokára szülő lesz.
A megszokott párkapcsolat hirtelen megváltozik. A nőnek természetesebb, hiszen benne zajlanak az események. A férfi csak azt érzi, hogy ez már nem az, ami eddig volt. Tudja, hogy változik az életük, csak lassabban épül be a mindennapjaiba, érzelmeibe. Tudati szinten tisztában van azzal, hogy hamarosan nem ketten lesznek, hanem hárman-négyen, de még egyik szülő sem tudja érzelmi szinten teljesen magáévá tenni.

Mindketten tudják, hogy a boldogság mellett a várandósság, a kisbaba megszületése és az első időszak stresszes lesz.
A kispapákat stresszelheti – és általában stresszeli is – az új felelősség (jobban kell vigyáznia a kismamára, a babára, többet kell otthon segítenie, de a munkahelyén ugyanúgy helyt kell állnia, mi lesz, ha nem tud rendesen aludni, stb.). Stresszelhetik a lehetséges anyagi problémák (túlórázzon/ne túlórázzon, mennyi lesz a többletkiadás, hogyan tudják megoldani, stb.).
Vagy akár az érzelmi változások (érezhetik úgy, hogy a párjuk több szeretettel fordul a pici felé, hogy kevesebb idő jut rá, mint addig, kimaradnak programokból, elmaradoznak barátok).

Anyai ösztönről hallunk sokat, de apai ösztönről nem sok szó esik. (Pedig egyesek szerint létezik.) Ha van is, biztosan nem olyan, mint az anyai ösztön. Az apai ösztön inkább a védelmezés lehet, mintsem a gondoskodás, az érzelmek fokozódásával járó állapot. De semmiképp sem olyan, mint ahogyan manapság, a nemi egyenlőség szószólói szeretnék.
Ezért is nehezebb apává válni. Talán az egyenlőség jegyében őket kellene segíteni, s nem szapulni azért, mert nem ők szülik a gyerekeket.

Node soroljuk tovább.
Az apákat jobban frusztrálhatja a csökkenő, vagy teljesen elmaradó szexuális élet, mint az anyákat – a már említett testi élmények miatt. Hiszen egy várandós kismamának sokszor annyira van szüksége a szexre a nyűgjei között, mint a háta közepére egy púpra. A szülés utáni 6 hétnyi pihenés sokszor így sem pihenés. Épp elég a megváltozott élet, az esetleges fájdalom, a szoptatás, a baba körüli teendőkhöz való hozzászokás, az éjszakai alvás csökkenése, stb., nemhogy még további fizikai megterhelések – mint pl. a szex. És ha közben sír a baba, vagy épp szoptatni kellene, vagy alvás helyett… Teljesen érthető, de emellett az apa is megérthető.

Nem említettem még a szülés utáni depressziót. A kispapának és az egész családnak számolnia kell azzal, hogy a kismama esetleg szülés utáni depresszióba esik. Ezt a helyzetet is kezelni kell valahogyan. És persze az apára hárul ez a felelősség is.
De ki foglalkozik azzal, ha az újdonsült apuka lesz depressziós a szülés után? Pedig ilyen is van. Nem is olyan elenyésző számban, mint ahogyan azt gondolnánk. Különböző országok felméréseit figyelembe véve az apák 5-10%-ánál, míg az anyák 25-40%-ánál fordul elő szülés utáni depresszió.

S most, hogy felsoroltam jónéhány stresszelő tényezőt, rátérek a kellemesebb dolgokra.
A gyermek rengeteg öröm forrása lehet. A párkapcsolatot és a gyermekkel való kapcsolatot meg is erősítheti, ha a férfiak is fel tudnak készülni az apaságra, hogy az öröm megmaradjon, az apaság érzése hamar kialakuljon, és fennmaradjon.
Odafigyeléssel meg lehet könnyíteni a szülővé válás folyamatát.

Fontos, hogy a gyermeket váró pár felismerje a stresszorokat. Ha nem is lehet mindet teljesen megszüntetni, de enyhíteni lehet a gondokat, félelmeket.
Beszéljenek a férfi félelmeiről, problémáiról – a nőnek segít mindebben az orvos, a védőnő, a szülők, a barátnők, de a férfiaknak is kell találniuk támogató, segítő hátteret. (Itt most nem arra gondolok, amit a feministák hoznak példának – támogató barátok sör mellett kioktatják az ifjút arról, hogyan kell menekülni a baba mellől és találni kellemesebb elfoglaltságot és segítenek kidolgozni az „ellenállási mozgalmat”.)

Az is fontos, hogy a leendő apa is „részt vegyen” a terhességben. Simogathatja a kismama hasát, figyelheti a rúgásokat, a mocorgást, beszélhet a babához, eljárhat a szülésre felkészítő tanfolyamra, a kismamával együtt nézegethetnek a 9 hónapról, a szülésről szóló könyveket, képeket, együtt hallgathatnak a magzatnak is tetsző zenét, stb.
Már többféle, kispapáknak szóló könyvet lehet kapni – együtt olvasva a kismamák is jobban megérthetik párjukat.
Készülhetnek a baba beköltözésére a lakás átalakításával, rendezgetésével.
Vegyék fel a kapcsolatot kisbabás családokkal, ismerkedjenek testközelből is a férfiak nagy része számára félelmetesen törékeny kis testtel.

Jó, ha beszélgetnek a változásokról, felkészülnek az új életvitelre, beszélgessenek partnerükkel arról, milyen volt gyerekkorukban a saját apjuk – milyen volt a viszonyuk, mi az, amiben példát mutatott, mi az, amit másképp csinálnának. Gondolkodjanak el azon, mit jelent számukra az apaság.
Gondolják végig együtt a napi rutinjaikat, illesszék bele a csecsemőt is.

Sokan szívesen „szülnek együtt”, s ha ezen kívül is lehetősége van az ifjú apának, legyen a családdal a kórházban is.
Aztán, miután megszületett a kicsi, vegye fel bátran ő is, ha épp úgy gondolja, hogy arra van szüksége a babának – persze ehhez az is kell, hogy már előre tisztázzák, nem csak a mama tudhatja, mire van igénye a gyermeknek.
Játsszon a kicsivel – a papák energikusabb, hangosabb játékára is szüksége van a babának.

Ha a kispapák kimutatják szeretetüket, gyengédségüket párjuk iránt, hozzásegítik a nőt az anyaság és a nőiség közötti (szülés utáni) távolság leküzdéséhez.
Ha gondok merülnek fel a családban beállt változásokkal kapcsolatban, kérjék szakember segítségét, amíg nem késő.

Mindenképpen segítség kell mindkét szülőnek a szülővé váláshoz – egymástól, a családtól, a közvetlen környezettől, a társadalomtól.

3 votes, average: 5,00 out of 53 votes, average: 5,00 out of 53 votes, average: 5,00 out of 53 votes, average: 5,00 out of 53 votes, average: 5,00 out of 5 3 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: hgyi

A nickem kiejtése helyesen: högyi - merthogy há, mint hö + gyi :o) Nőként határozottan tiltakozom a feminista nővédelem ellen. (Lehet, hogy ha ilyen intenzív férfivédő szervezetek működnének, nem háborognék ennyire, mert nem érint személyesen – de ismerve magam, ez nem biztos.) Ha feminizmusról van szó, öreg nénikének érzem magam, aki ugyan csupán a gyerekére vár az út szélén, de a feministák megragadják és akkor is átviszik a túloldalra, ha ő hevesen tiltakozik ez ellen. Nem értek egyet sem az elvekkel, sem a módszerekkel. Korábban nem gondoltam, hogy beszélgetéseken kívül véleményemet bárhol is kifejtsem, gondolataimat ilyen formában leírjam, de mivel meghívást kaptam ide, hát élek a lehetőséggel.

30
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
16 Egyéni hozzászólás
14 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
9 Hozzászólások szerzői
Suum cuiquedaphnesmirtimdmsellehgyi Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Toplak Zoltán
Újságíró

Emlékszem, amikor én voltam kispapa. Furcsa volt, hogy a kórházban (ahol többször is jártunk a szülés előtt) én csak tébláboltam, kerestem a helyemet, és reméltem, nem vagyok útban, míg a feleségemmel a szülésznő és az orvos is, felváltva és egyszerre is foglalkozott. Biztos kicsit hiú dolog, de mellőzöttnek éreztem magam. Nekem a szülés után kezdődött a kispapává válásom. Bence már kézzelfoghatóan ott volt, sétálni kellett vele, hogy visszaaludjon, meg kellett szokni, hogy szülés után nem egészen olyan az asszony, mint volt. Testileg is kicsit más. Először meg el se akartam hinni, hogy apa leszek. Meg is ijedtem tőle,  örültem is neki. El nem tudtam képzelni hogyan fogok az esti tévézésről lemondani. Ma meg csak a Minimax meg a Megamax megy a tévén. :) Sokat akartam a fiammal lenni. Akkoriban nagyon kínzott (mára sem teljesen megoldott) a probléma: eléggé férfias vagyok? Hogyan kéne annak lenni? Nem akartam, hogy a fiam is ezzel kínlódjon felnőtt korában, elhatároztam, hogy sokat leszünk együtt. (Aztán fél hónapokat nem is látom. :( ) Sokáig tartott, míg belenőttem az apa szerepbe. Még évek múlva is megkérdezték a szüleim, mikor náluk voltunk a gyerekkel (éppen sütit szeltem magamnak, vagy inni töltöttem) “a gyereknek nem adsz?” “nem a gyerek az első?”. Ezzel az utóbbi mondattal ki bírtak üldözni a világból. :) Ma is. Bence tartott egybe a feleségemmel. Már le volt zsírozva, hogy külföldre megyek titokban, egy katolikus férfiközösségbe évekre. Akkor jelentette be a párom, hogy terhes. Még azt nem felejtem el, amikor először láttam a fiamat UH-on. Ott dobogott előttem a kicsi szíve. (sóhaj) Rég volt. Bocs a sok offért, de ha ezt csetre teszem, eltűnik. Eléggé megérintett hgyi cikke.

Deansdale
Admin

Na ez már valami :) Ez az a női empátia a férfiak irányába, ami sajnos a nők 90%-ából hiányzik. Biztos vagyok benne, hogy ha száz nő elolvasná a cikket, 90 úgy reagálna, hogy “micsoda hülyeség a férfiak apaságával foglalkozni, a nő szempontjai sokkal fontosabbak, mert …”. A feministák meg nemhogy nem lennének megértőek, hanem egyenesen kikérnék maguknak, hogy egyáltalán hogyan merészeli bárki is a férfiakat emlegetni egy olyan “szent női dolog”-gal kapcsolatban mint a szülés vagy a szoptatás, és úgy általában az anyaság.

Alter Ego
Szerkesztő

Ugyanakkor “apai ösztön” hiányában az apa családi szerepvállalása az empátia és az altruizmus talaján áll… Viszont sok esetben tényleg úgy tűnik, hogy az egyéb ösztön késztetések mellett a nőknél ezek már nem fértek bele a csomagba… a férfiakkal szemben.

De a cikk tényleg nagyon empatikus. Kedves dolog lenne, ha a szerzőnőn kívül más nők is egyre növekvő számban tekintenék érző emberi lénynek a férfit. :)

Raon
Olvasó

Hgyi: remek cikk, gratulálok! Így a napi daráló után nem vagyok túl összeszedett, de a leírtakhoz pár gondolat. Amiért külön elismerés: a várandósság használata a terhesség helyett. Ettől szép ez a magyar nyelv: sokat elárul, ki milyen kifejezést használ erre az állapotra. Egy helyen viszont terhességet írtál – nem tudom, ez mennyire volt szándékos, de ha nem, talán érdemes lenne javítani. Férfi szempontból egyértelműen fontos szempont a szex. Ezt ezerféleképpen lehet minősíteni a nők felől, férfi szempontból mégis fontos, pont. A nők árnyaltabban és többféleképpen megélhetik a meghitt együttlétet, a férfiak számára általában ennek a szeretkezés vagy minimum szerves része, vagy a koronája (egyébként tapasztalataim szerint a nők többsége is így lenne/lehetne ezzel, csak náluk kevésbé konstans az alapértelmezett kedv ebben a kérdésben). Ezért is nem árt készülni arra, mi vár ilyenkor a férfiemberre. Például jó tudni, hogy az első hónapok elmúltával még élettani szempontból is jó hatása lehet a szeretkezéseknek, egészen a végéig – csak persze nem árt, ha a várandós nők jutnak el maguktól eddig a felismerésig. De ha megvan az összhang, a korlátozott mozgástípusok és pozíciós lehetőségek okán minden korábbinál gyengédebb és meghittebb együttlétek jöhetnek el. Aki az anyával együtt szül, annak a férfinak nem kell magyarázni, hogy a nők szülés után egy ideig miért nem kívánják a szexet. Tudom, hogy a modern szülés része, de az a szétszabdalás, ami a kórházakban megy, szerintem a kategóriás horror (és én pl. azóta is bánom, hogy engedtünk az orvosoknak és nem maradtunk meg a természet repesztésénél). Ha valaki igazán sokat akar segíteni a szülni készülő kedvesének, feleségének, érdemes utánanézni mindennek, és levajazni akár még a jóistennel is, hogy orvos csak akkor jöjjön az asszony közelébe, ha ellenőrizni kell vagy ha baj van. Normál esetben az ez egész ugyanis remekül lemegy természetes módon, és itt a modern világ vívmányaival csak akkor kellene élni, ha a nőnek kell a segítség, mert elfogyott az ereje (vagy kényelmes, ilyen is van, de nem sok), vagy ha tényleg baj van. Ez az esetek pár százaléka, a legtöbb nő (pláne megfelelő felkészüléssel) gond nélkül végig tudja a szülést csinálni (pláne, ha a leendő apa mindenben segít neki). Amit a fériaknak fontos itt látni, az a következő: – egy nőnek nincs annál nagyobb sikerélmény, minthogy természetes módon szült meg, a saját erejéből – ha nem így szült meg, és a saját gyengeségeként, kudarcként éli meg a történteket (epidurálás, ne adj isten császár), akkor abból később komoly gondok jöhetnek, ha nem sikerül ezt kellőképpen feldolgozni – minden  kórházban van egy orvosi protokoll, amiről nagyon fontos tudni, alapvetően az orvosok érdekeit védi, hogy nekik minél könnyebb dolguk legyen. Ahol nagyüzem megy (azaz kicsi a fogadóképesség), az meg nem szülőosztály, hanem kvázi gyerekgyár. Az orvosok az ilyen helyeken simán visszaélnek azzal, hogy az ember rájuk bízza a dolgot, és jócskán belenyúlnak a természetes szülés folyamatába. Mert minek várni 6+ órákat a tágulásra, simán csak be kell adni az oxitocint és a hatás garantált.  Vagy minek várni arra, hogy a leendő anyuka megküzdjön élete kihívásával, epidurálást (tűt a gerinc mellé, szövetlazítót a húsba) neki és egy-két óra múlva jöhet is a következő nő. A repesztés-vágás ott lenn a gátnál is ilyen. Normál esetben nem kellene mindent szétollózni, csak mondjuk tovább várni – és ha az ember nem figyel, az orvosok már intézkednek is anélkül, hogy érdemi tájékoztatást adnának. Szóval ha valaki igazán sokat akar segíteni a kedvesének/feleségének, akkor ezeknek előtte utánajár és minden előre levajaz az orvosával. Értelemszerűen nője válogatja, ki hogy akar szülni: valaki inkább szenvedne plusz öt órát, csak hogy természetes módon jöjjön ki a baba, valakinek meg az epidurálás kell. A lényeg, hogy minden úgy történjen, ahogy a nőnek a legjobb. Ezt néha a… Tovább olvasás »

mdmselle
Újságíró

Én sem nagyon díjaznám, ha a férjem bent lenne a szülésnél. Ebben a kérdésben elég régimódi vagyok (bár miben nem, höhö?), ha választhatnék, hogy ki legyen mellettem, akkor egy sokat tapasztalt (és többgyerekes) szülésznőt meg az anyukámat akarnám, és hogy úgy menjen le a dolog, ahogy a saját tempójában kell, legyen csönd és félhomály, ‘oszt kész. A szülés utáni depresszió, meg a császár miatti “sikertelenségélményt” és a többi ilyesmit meg csak az nem tartja modern marhaságnak, akiknek sitty-sutty összejön a dolog, én három vetélés meg egy elhalt terhesség és szülés után, ha sikerülne végre a baba, akkor biztos nem csinálnék problémát belőle a császárral kellene szülnöm, és nem élném meg sikertelenségnek, hanem fényes győzelemnek. Lehet hogy kegyetlennek tűnök, de szerintem mindez csak hiszti, és ezek a nők nem is tudják milyen szerencsések, és nem is értem, hogy egy egészséges és jó sok elfoglaltságot szolgáltató baba ellátása mellett hogy van idejük egyáltalán depizni. A föntiekkel ellentétben a férfiak szülés utáni enyhe depresszióját sokkal inkább megértem, mert tényvalóság, hogy egy időre kiesnek a pikszisből, amit egy elsőgyerekes apukának nem lehet könnyű feldolgozni, de a többedik gyereknél már az is csak hiszti.

Toplak Zoltán
Újságíró

“de a többedik gyereknél már az is csak hiszti.”

Egyetértek.

Deansdale
Admin

Pedig a férfinak is igen fontos a szülés. Nem hiszem hogy jó ötlet lenne “kizárni” onnan. Szerintem meglehetősen morbid elképzelés, hogy ne lenne köze a saját gyermeke születéséhez…

mdmselle
Újságíró

Szó sincs arról, hogy ne lenne köze a saját gyermeke születéséhez, melyik mondatomból olvastad ezt ki? :-) de nem véletlenül volt évezredekig az a gyakorlat, hogy bábák és olyan nők voltak a szülő nők körül, akik már végigcsinálták, az apuka meg a szomszéd szobában rágta tövig a körmeit, aztán ahogy kibújt a baba, rögtön ott termett, és együtt örömködtek. Szülés közben nem mindenkinek van arra szüksége, hogy tutujgassák (meg amiket most szoktak, hogy fújtasson a papa, mint egy gőzmozdony), meg az is van, hogy a nő, ha ott van a férje, akkor egyszerűen nem tudja kizárni a tudatából, hogy rá is figyeljen, márpedig a szülés alatt elég dolga van a nőnek a saját teste ritmusára figyelni, a hullámokra, a nyomásra stb., és egy férfi szerintem elvonja a figyelmet. Nekem elvonná, és ebben nem engednék, akármennyire is bent akarna lenni. Egy másik nő tudja hogy mikor lehet a kismamához szólni, mikor kell csöndben lenni, hogy nyugodtan koncentráljon a fájásra vagy nyomásra, stb, és nem drukkolni, hogy “ezaz-ezaz, nagyon jó, hu-hu-hu, nyomjaaaad!, nagyonjó, ezaz ezaz!!!” Szerintem ez marha idegesítő. Egy hosszú vajúdásnál is nagyon jó lehet ha ott a férj az első órákban, utána is rögtön teremjen ott és vágja el a köldökzsinórt ha az boldoggá teszi, de a konkrét finisben inkább rágja a körmét a szomszéd szobában.

Toplak Zoltán
Újságíró

A másodiknál az én feleségem sem akarta, hogy ott legyek. Picit bántott a dolog.

Raon
Olvasó

hgyi:
Ezt a hármas tagolást nem ismertem, de nagyon szépen árnyalja a lényeget, köszönöm. Azt is, hogy a mai orvostudomány ebből miért a terhesség kifejezést vette át.

Szétszabdalás: jogos, én is azt próbáltam kifejezni, hogy nője válogatja. Ideális helyzetben mindent a szülésznőre lehetne bízni, aki majd eldönti, hogy az adott esetben minek mekkora a kockázata. Nyilván a gyerek érdeke a legfontosabb, meg hogy minél kisebb gonddal lemenjen a szülés. És ha nincs gond, az orvosra nagyon nincs is szükség, azaz az én közepesen laikus meglátásomban neki kb. az lehetne a szerepe, hogy a háttérben figyel és kontrollálja a folyamatot, és ha kell, akkor közbelép. Ha meg nem, akkor meg nem.

Kicsit hosszú és zavaros lett az előző mondandóm, de alapvetően az lenne a lényege, hogy ha van lehetőség természetes módon szülni, akkor az orvosok ne akarjanak ebbe beleavatkozni. Nyilván ha bármilyen probléma van (ahogy nálad is volt), akkor meg jól jöhet a segítség.
De akkor konkretizáljunk: igen, a fentiekkel arra is céloztam, hogy szerintem az esetek többségében pl. az otthonszülés is gond nélkül lemehet. Ahogy utánajártam, bőven van olyan szinten  az orvostudomány, hogy előzetes szűrésekkel lehessen látni, ha ennek van reális kockázata. Illetve pl. nyugaton ez úgy megy, hogy ott leszerveznek mindent, és ha az otthonszülés során gond van, akkor a nő azonnal megkaphatja a kellő orvosi segítséget (vagy bevihetik a kórházba).
Valahol ez lenne az igazi civilizáció: hogy a nők az adott helyzetben maguk dönthessenek arról, hogy szeretnének szülni.

Férfi vs. bába, mdmsellének is : ebben is egyetértünk, csak erre nem tértem ki. Én is úgy gondolom, egy nőnek az a legjobb, ha képzett bába van mellette. Manapság ezt a szerepet meglátásom szerint a szülésznők egy része el tudja látni, egy része nem.
Értelemszerűen a tapasztalathiány okán egy férfi nem tudja érdemben helyettesíteni ezt a fajta hozzáértést, esetleg kellő felkészüléssel a hiányán csökkenthet valamelyest.

Én úgy látom, hogy a férfinak csak akkor szabadna ott lennie a szülésnél, ha tudja a helyét a rendszerben, és elfogadja azt, hogy még véletlenül se róla szól a történet. Erre az általatok írt példák, meg amit én láttam (pl. apuka megkérdezte az orvost, hová tegye a kameraállványt, hogy nagyon ne legyen útban, de azért jól vehessen mindent) nyilván nem állnak.

Nálunk pl. elég sok komplikáció volt, még véletlenül sem úgy sikerült semmi, ahogy az asszony megálmodta. Ebből a szempontból jó volt, hogy ott voltam, mert sokat tudtam neki segíteni. Viszont az nem volt jó, hogy nem egy képzett bába volt ott helyettem, mert ő még többet tudott volna az asszonynak segíteni…
Szóval így utólag azt mondom, hogy ha férfi vs. bába  a kérdés, akkor ez nálam – hiába vagyok a teremtés isteni fényben tündöklő arany koronája ugye – fix kettes. Ha emellett a nő elképzeléseivel összhangban ott lehet a férfi is, akkor az extra ajándék, amit illik megbecsülni – de ha nem, akkor szerintem simán csak el kell fogadni, hogy van ilyen helyzet.

Deansdale
Admin

Na várj, a férfi nem a bábát helyettesíti, hanem a bába mellett, mint apa van jelen :)

És azt sem igazán értem, hogy miért mondják itt a csajok hogy nem bírnák a férfi “szurkolását”. Én ott voltam a fiam születésénél de eszem ágában se volt “szurkolni”. Hagytam hogy a csapat tegye a dolgát, még a köldökzsinórt sem akartam elvágni (felkínálták, de visszautasítottam), mert úgy éreztem hogy én nem mint személyzet vagyok jelen, hanem mint családtag, és az “orvosi dolgokat” csinálják meg ők. Én az anya kezét fogtam, amikor azt akarta, és amikor nem akarta, akkor nem fogtam :) De láttam megszületni a fiamat és ez fontos élmény volt számomra.

Toplak Zoltán
Újságíró

Én támasztottam a feleségem hátát, és én se akartam elvágni a köldökzsinórt, sőt nem bántam, hogy az asszony fejénél állok, és nem látom a tényleges történéseket. Nem is tudtam volna szurkolni, meg tanácsokkal segíteni, mert senki erre nem készített fel, igaz fölösleges is lett volna. Ott volt a személyzet, tudták a dolgukat. De nagy élmény volt. Kár, hogy a másodikból kimaradtam.

Raon
Olvasó

Egyetértünk, csak tegnap nem fogalmaztam elég pontosan. Ez egy ilyen nap volt. :)

Férfi vs. bába: nálunk a kórházban az orvosok egyértelműen kikötötték, hogy csak egy plusz fő lehet benn a szülőszobában, és ebben a kérdésben nemigazán hajlottak semmilyen kompromisszumra (pl. taktikai csere a helyzetnek megfelelően). Ránkbízták a döntést, hogy az én lehetek vagy egy bába (dúla). Ez is olyan szülőbarát hozzáállás, mint amit az orvosi protokoll kapcsán emlegettem.

Deansdale
Admin

Na ezt viszont nem igazán vágom, vittetek magatokkal a kórházba egy “külsős” dúlát? Ha én profi bábát fogadnék a szüléshez akkor otthon zajlana, nem kórházban. Ti aztán biztosra mentetek :)))

Raon
Olvasó

Nem vittünk. :)
Akkor a felállás: a feleségem otthonszülést akart, de ez csak afféle ráérzés volt nála, nem volt 100 %-osan biztos abban, hogy ezt akarja. Én meg kb. tőle tudtam meg, hogy ilyen is van, így bár szimpatikusnak tűnt a dolog, én sem voltam biztos abban, hogy ez jó ötlet. Ezért végül arra jutottunk, hogy legyen kórház, de dúla segítségével. Ez elég jó koncepciónak tűnt, viszont az orvosok kb. az utolsó pillanatban megfúrták. Az volt a “fedőérv”, hogy csak egy plusz embert engednek be a szülőszobába és úgy próbáltak az asszonyra hatni, hogy akkor már miért nem én leszek az…
Ez nyilván orvosa válogatja, meg a kórházakon is sok múlik, de amit mi tapasztaltunk ezen a téren, az döbbenetes. Nagyon nehéz nem azt hinni, hogy nem a hálapénz érdekvédelem vezérel mindent.

Summa summárum: végül én mentem be az asszonnyal, és a dúlás-természeets szüléses álmokból nem lett semmi. Igen, nálunk ez több ponton el lett cseszve, ami az én felelősségem. Ezért is írtam, hogy egy férfinak érdemes sokkal több időt szánni a tájékozódásra, és akár erőn felül is megtennie mindent ebben a kérdésben. Mondjuk saját példámból okulva ha a környezete sátánt kiált az otthonszülés hallatán, akkor elég nehéz hiteles, érdemi információkat beszerezni – de hát ez is egyfajta harc.
A történtek tanulsága mondjuk megvolt: ha lesz nálunk újabb gyerek, akkor az ha lehet, csakis otthon, dúlával.

mdmselle
Újságíró

Bárcsak otthon is lennének szülőotthonok, és nem az időnyerésre játszanának a kórházak :-) Itt ez jól meg van oldva, van választott orvos, aki végigkíséri a kilenc hónapot, de nincs boríték, a szülésnél nem rendelik be, azt az orvost kapja az ember, aki épp ügyeletben van, de az is csak akkor jön ha orvosi beavatkozásra van szükség, amúgy a kismama a dúlájával meg a papával azt csinál amit akar a szülőszobában (persze kórházi szülésznő azért van kéznél), és ezek tényleg szobák, nem kórtermek, még az állami kórházakban is. Aztán ameddig tart a szülés, addig tart, nem ül az orvos a kismama hasára, hogy kinyomja a gyereket, meg hasonló horrorsztorik.

Raon
Olvasó

Ez itt északbalkánon csak egy álom – de persze gyönyörű.
Mondjuk van olyan ismerősöm, akinek valami hasonló kórházban is sikerült. Persze vidéken, nem Budapesten.

Deansdale
Admin

Egyébként alapból bizarr ez az egész téma, a szülés ugyanis nem betegség, hanem az élet természetes velejárója. (Legalábbis nőknél :) Épp ezért nem látom értelmét a kényszeres kórházasításnak. Szerintem az otthonszülés lenne a “normális”, esetlegesen készenlétben álló orvosi személyzettel. Szívesen a zsebükbe tenném a kórházi órabérük kétszeresét azért, hogy a ház előtt dünnyögjenek egy sort az autónak dőlve – hogy ott legyenek ha kell, de ne ők vigyék a show-t ha nincs arra szükség.

Hatalmas lépés volt a szülő nők megmentésében amikor “bevezették” a higiéniát meg szintre hozták az orvosi hozzáértést, de ideje lenne kicsit visszatérni a természetes alapokhoz. Valahogy mintha az lenne a legnehezebb, hogy az emberek eljussanak a régi és az új legidálisabb kombinációjához. Van aki az újhoz ragaszkodik, van aki a régihez, és eszükbe sem jut hogy lehetne ötvözni a kettőt.

Raon
Olvasó

Köszi, látszik, hogy nem voltam formában tegnap, épp csak ezt a leglényegesebb vezérgondolatot sikerült kihagynom. :)
Igen, a kórházas szüléssel az a legnagyobb baj, hogy az orvosi protokollok betegségnek tekintik a szülést, amin segíteni kell. Erre próbáltam utalni az orvosok által előszeretettel használt “terhesség” kifejezéssel. Ez nekik is teher, amitől igyekeznek mihamarább megszabadulni.

Raon
Olvasó

Egyébként azt hiszem, ezzel az otthonszüléses pártolással sikerült új fejezetet nyitnunk a fenenagy nőgyűlölködésben.
Tényleg, ha már nőérdekek (azaz itt a szabad választás lehetősége): tud valaki olyan feministáról, aki ilyen módon pártolná az otthonszülést? :)

Deansdale
Admin

Általában ők is támogatják, csak gondolom rólunk képzelik azt, hogy ellenezzük, mert mi mind hegemón patri-bigyók vagyunk akiknek minden mindegy, csak a nő(k)nek legyen rossz…

Suum cuique
Újságíró
Suum cuique
Újságíró