Szociális és feminizmusügyi minisztérium

A feministák csak egy önszerveződő gittegylet – hallhatjuk személyesen a feministáktól, amikor arról van szó, hogy mekkora társadalmi befolyásuk van. Szerintük ez egy borzalmas patriarchális nőelnyomó társadalom, ahol ők – mint harcos feministák – széllel szemben kell hogy görgessék a nagy követ. És mivel a politika szerintük “férfipolitika”, ezért tagadják hogy bármiféle segítséget kapnának onnan.

Ehhez képest a Szociális minisztérium honlapján kitölthető teszt tanúsága szerint a feministák már a spájzban kormányban vannak. Ez a kis “gittegylet” valami rejtélyes furfanggal elérte, hogy maga az állam terjessze a férfiellenes ideológiáit. Az az állam, ami szerintük súlyosan nő- és feminizmusellenes. Nem különös?

Jómagam is kitöltöttem a tesztet, és hát őszintén megvallom, nem voltam oda tőle. Szerintem a kérdések harmada önmagában hülyeség, egy másik harmada kétértelmű, a maradék meg mezei feminista propaganda. Hogy véleményemnek egy kis nyomatékot is adjak, végigszaladok a kérdéseken – és a valódi válaszokon.

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyerekgondozás és gyereknevelés a szülök közös felelőssége, és ugyanannyi időt kell ezzel eltöltenie az apának és az anyának is?

Az, hogy közös felelősség, az addig oké, de ki mondta azt, hogy ez a felelősség azt jelenti, hogy “ugyanannyi időt kell ezzel eltöltenie az apának és az anyának is”? A gyermeknevelés felelőssége meglepően sokoldalú dolog, nem lehet centire, kilóra vagy percre mérni. És adódik a következő kérdés: mi számít e tekintetben letöltött időnek? Ha a férfi a munkahelyen dolgozik, hogy meglegyen a család napi betevője, az számít?

2. Egyetért-e Ön azzal, hogy a főzés és a takarítás alapvetően női feladat?

Két válaszom van: egyetértek azzal, hogy a nők képességei jobban megfelelnek ezen feladatok ellátására, mint a férfiakéi, és egyetértek azzal, hogy mivel a nő a szülés(ek) környékén úgyis otthonmarad, ezért logikusabb ha ő látja el ezeket a feladatokat. Ebből persze adódik, hogy ha van egy csepp eszünk és szeretjük hatékonyan intézni a dolgainkat, akkor igen, ezek “női feladatok”. Ami nem jelenti azt, hogy egy férfi képtelen lenne elvégezni, vagy hogy ne tenné meg amikor úgy alakul a helyzet.

3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a politikai választások alkalmával a pártlistákon a képviselőjelöltek fele – kötelezően – nő legyen?

Ez az unalomig ismert kvóta-kérdés. Nem értek egyet vele, mert hiszek az önrendelkezésben – legyen az emberé, cégé vagy párté. Tehát ha egy párt a saját berkein belül úgy gondolja, hogy X jelöltet szeretné indítani és nem Y-t, akkor legyen joga erre. Ne kötelezze senki őket mégis Y-ra csak azért, mert neki támogatott nemiszerve van.

4. Egyetért-e Ön azzal, hogy a reklámokban a meztelen női testet ne ábrázolják megalázó módon?

Jó kis beugratós kérdés, mert először is tisztázni kéne, hogy mit értünk “megalázó mód” alatt. Én még életemben nem láttam olyan reklámot amiben meztelen nőket aláztak volna meg, de lehet hogy más csatornákat néztem mint a feministák. Viszont ezzel könnyen félre lehetett vinni az alapvető kérdést, hogy szabadjon-e egyáltalán bármiféle női testre való utalással reklámozni bármit. Mert hát a feministáknak nem a megalázással van gondja, hanem a női testtel. Ha meglátják valahol, rosszul lesznek. (Igen, sokuknál ez a tükörre is vonatkozik.)

5. Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyes idejének egy részét kötelezően az apa vegye igénybe – különben ez az idő elveszik?

Erről 4 pikoszekundum gondolkodás után ordít, hogy mivel a férfiak többségének úgysem lesz semmilyen lehetősége a saját GYES-részüket kivenni, ezért az egész ötlet csak arra való, hogy a nők GYES-ét a felére csökkentsék. Egyetértek-e ezzel? Fityfenét. Ez nem “esélyegyenlőség”, ez a legrosszabb család- és nőellenes radikálfeminista lázálom.

6. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nő eldönthesse, hogy megtartja-e a terhességét?

A kérdés feltevésén látszik, hogy mennyire veszik komolyan az “egyenjogúságot”, mert a férfi egyáltalán fel sem merül. A férfiaknak mint tudjuk semmilyen jogai nincsenek a reprodukcióval kapcsolatban. Minden döntés a nő kezében van, a felelősség meg a férfi vállain. Jó-e ez így? Ugyan… Szerintem dönthesse el mindenki, hogy szeretne-e szülővé válni, és ez vonatkozzon ugyanúgy a férfiakra, mint a nőkre.

7. Egyetért-e Ön azzal, hogy a vállalatvezetés alapvetően férfi feladat?

Ez egy hülye kérdés, mert a helyes válasz az, hogy a vállalatvezetés annak a dolga akit a tulajdonos arra kijelöl. Ha alapítok egy céget akkor lesz annyi üzleti érzékem, hogy olyat választok vezetőnek akitől a legnagyobb profitot várhatom, és nem fog érdekelni hogy mi van az alsóneműjében. De éppen ezért az államtól meg elvárnám, hogy ne korlátozza a döntéseimet szexista módon, kényszerítve engem arra hogy az állást megpályázók gatyájában turkáljak, hogy megfelel-e az ott talált holmi a polkorrekt kvótának.

8. Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyermekek 8 éves koráig mindkét szülőt – ha igényli – alanyi jogon megillesse a részmunkaidő lehetősége?

Ez az “alanyi jog” engem nagyon zavar. Alapvetően bárkinek joga van keresni egy részmunkaidős állást – legfeljebb nem talál. De miért járna valakinek alanyi jogon bármi? Főleg mivel ez a tervezet magában foglalja, hogy az eredeti munkahelyén kell az illetőt részmunkaidőben alkalmazni, tehát minden egyes Mo-i munkahelyet át kell alakítani olyanra, hogy megfeleljen a részmunkaidős foglalkoztatás követelményeinek. (Magyarul: olyan helyeken is kötelező lenne bevezetni a részmunkaidőt ahol eddig sosem volt és nem is praktikus.) Ennek a költségeit ki viselné? Az állam, vagyis az adófizetők. Tudják mit, ha lehet akkor inkább “nem”-mel szavazok, és hagyják a zsebemben azt az adót, amit ez elvinne – és így ha lesz gyerekem nem lesz szükségem ilyen machinációkra.

9. Egyetért-e Ön azzal, hogy az oktatásban kerülni kell a nemi sztereotípiák erősítését, és elő kell segíteni a nemek társadalmi egyenlősége gondolatának meghonosodását?

A nemek társadalmilag évtizedek óta egyenlőek, illetve az utóbbi időben a nők kerültek fölénybe – ennek tükrében nem hiszem hogy szükség lenne a feminista dogmákat kötelező tananyaggá tenni. Főleg mivel a skandináv példán látszik, hogy ez egy végtelen út, ami egy bizonyos pont után szakadékba zuhanvást folytatódik. Elmehetünk egészen addig, hogy betiltjuk a külön női és férfi neveket, ruhákat, viselkedést, játékokat vagy munkákat, és akkor minden és mindenki uniszex lesz (a svédek rohamtempóban közelítenek ehhez), de kétségesnek tartom, hogy ez bármiféle társadalmi haszonnal járna. Sőt. Ez valójában egy beteg feminista antiutópia, ami után még Orwell is megnyalná Huxley tíz ujját. Hagyják békén a gyerekeket, ha eddig generációk milliói voltak képesek tömeges nemi identitászavar nélkül felnőni, akkor talán azt mondhatjuk, hogy a “régi módszer” bevált, és nincs szükség a leváltására.

10. Egyetért-e Ön azzal, hogy egy hozzátartozó bántalmazását legalább olyan szigorúan kell büntetni, mint egy ismeretlenét?

Kényes probléma, ugyanis a család nem pont ugyanolyan, mint az idegenek. Ha a gyerekem fenekére csapok mert már megint megborotválta a szomszéd macskáját, az legyen pont ugyanannyira büntethető, mintha az utcán ütnék meg egy vadidegent mert nem volt szimpatikus a nézése? Ez valahol abszurd. Ugyanígy, aki élt már valaha is kapcsolatban, az tudhatja, hogy emberek hosszú évek együttélése alatt tudnak olyat tenni vagy mondani, amitől elszakad a cérna. (Nők és férfiak pontosan ugyanannyira elveszíthetik az önuralmukat, tekintve hogy pont ugyanannyira emberek… Persze a feminista propaganda ezt a helyzetet is betegen látja, szerintük minden férfi aljas nőverő, és mindet le kéne csukni, dehát messze vannak a valóságtól mint makó jeruzsálemtől.) Tehát nem, nem hiszem hogy egy családi perpatvart úgy kellene megítélni, mintha vadidegenek között történt volna.
A kérdés eggyel tovább vitele a nemi erőszak, amit úgy tűnik a minisztérium nem mert érinteni. A véleményem hasonló: nem, a házastársak közötti “nemi erőszakot” sem kellene úgy megítélni, mint ha idegenek között történt volna – pont azért, mert nem idegenek.

11. Egyetért-e Ön azzal, hogy minden közintézmény női és férfi mosdójában is legyen pelenkázó?

Deja vu-m van, ezt egyszer már lejátszottuk a feljárók akadálymentesítésével. Így most minden faluban többmilliót költöttek a feljárókra amiken soha nem megy fel az az egyetlen kerekesszékes ember, aki egyáltalán a környéken lakik. Ugyanezt pepitában elzongorázhatjuk a pelenkázóhelyiségekkel is – de én előtte kíváncsi lennék egy statisztikára, hogy egyébként a hivatalos irodákban mennyien szoktak pelenkázni. Nyilván van értelme (az országban, összesen) évi három pelenkázásért többezer intézményt egyenként többszázezres vagy milliós költségbe verni… A feministák zsibbadt fejében.

12. Egyetért-e Ön azzal, hogy a prostituáltat használó klienst – és ne a prostituáltat – büntessék, mint Svédországban és Norvégiában?

Hogy stílszerű legyek, és előre is elnézést kérve: kurvára nem. Úgy érzem semmi szükségünk a svéd genderfasizmusra. Döntsék el végre egyszer és mindenkorra, hogy a prostitúció büntetendő vagy nem, de annak semmi értelme, hogy szexista alapon csak a férfiakat molesztálja a rendőrség – az “egyenjog” álcája alatt. Ha büntetni kell a dolgot akkor büntessenek mindenkit, ha nem, akkor viszont senkit. Olyan nincs, hogy csak a férfiakat büntetjük, azért, mert férfiak. Ez nem egy normális hozzáállás. Egyébként a magánvéleményem az, hogy teljesen legalizálni kell a prostitúciót, mert az államnak (és általában senkinek) semmi köze ahhoz hogy két felnőtt ember a saját szabad akaratából mit csinál egymással. Ha mindketten benne vannak az üzletben, akkor ennek a fiktív “bűntények” nincsen áldozata, nincs ami miatt az államnak közbe kellene lépnie. Az állam üldözze azt, ami ténylegesen bűntény: mások kényszerítését, zsarolását. Ha valakit prostitúcióra kényszerítenek, abban nem a prostitúció a bűncselekmény, hanem a kényszerítés.

13. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nő kaphasson megfelelő szakmai segítséget a tervezett otthonszüléshez?

Igen.

(De mi köze ennek a nemi egyenjogúsághoz? Eddig csak a férfiak kaphattak ilyen segítséget, vagy mi?)

14. Egyetért-e Ön azzal, hogy egy többgyerekes nő rosszabb munkaerő, mint egy többgyerekes férfi?

Ez is egy polkorrekt módon feltett beugratós kérdés, mert elvonatkoztat a tényektől, a valóságtól, és egy ideálból akarja visszafelé magyarázni a szitut. Persze, ha egy utópiában élnénk akkor nem lenne különbség, de “sajnos” (erős idézőjelekben) nem utópiában élünk, hanem egy létező emberi világban, ahol az esetek 90%-ában kézzelfogható és logikus okai vannak annak, hogy egy többgyerekes nő a munkaadó szempontjából rosszabb választás, mint egy többgyerekes férfi. És ennek semmi köze valamiféle képzelt nőelnyomáshoz, hanem a munkaadó szigorú piaci szempontjai okozzák. Most persze a feministák felhorkannak, hogy akkor a piacot kell a nők kedvéért szabályozni, de nem vagyok biztos abban, hogy az egész világot érdemes feltúrni az alapoktól a padlásig azért, hogy néhány karrierista nőnek egy kicsit kényelmesebb legyen az élete. Egy munkaadó azt a munkaerőt fogja választani, aki a legjobban elvégzi a munkát, és ezt neki államilag megtiltani enyhénszólva is túlkapás; olyan visszaélés az állami hatalommal amit nem indokol semmiféle feminista hisztéria.

15. Egyetért-e Ön azzal, hogy a családon belüli erőszak esetén az áldozat élethez és biztonsághoz való joga fontosabb, mint a bántalmazó lakhatáshoz való joga?

Ez sem egy ilyen egyszerű kérdés, kibukik a feminista propaganda a minisztérium szája sarkán. A valódi kérdés ugye az, hogy hogyan lehetne addig csűrni-csavarni a témát, és addig reszelgetni a közvéleményt, hogy a feministák el tudják fogadtatni azt, hogy egy férfit bármikor ki lehessen dobni a saját tulajdonából egy nő egyetlen szavára. Mert ha a lakás a nőé, akkor nincs kérdés: dobja ki a pasit. Váljon el, ha tényleg bántalmazzák hívjon rendőrt. Akkor a lakhatás meg a biztonság nem vitatéma. Probléma csak akkor van, ha a férfinak (részben vagy egészben) tulajdonjoga van a lakásra, mert akkor vagy a nőnek kellene menni, vagy minimum ki kellene fizetnie a férfi részét a tulajdonból. Csakhogy ez a feministáknak nem tetszik. A férfit kidobni bármikor oké, de hogy a nő menjen…? Soha! Az egyenjogúság azt jelenti náluk, hogy minden a nőé, kivéve a cehhet, mert azt viheti a férfi. Dunát lehetne rekeszteni a nyugati sztorikkal, amikor elvált férjek olyan házak után fizetik évtizedekig a bankhiteleket, amiből már rég kidobták őket, és a feleség az új szeretőjével lakik bennük. Ez valaki szerint igazságos lenne? Kezeltesse magát…

Érdekes módon nem merült fel pár olyan kérdés, ami szerintem sokkal fontosabb és lényegretörőbb, ezért most “visszakérdeznék” a minisztérium felé. Ha lennének olyan kedvesek és válaszolnának…

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a törvényeknek mindenkire egyenlően kell vonatkozniuk?

…csak mert nyugaton gombamód szaporodnak a nőpozitív és férfiellenes törvények, amiknek már a nevében is benne van, hogy “nőket védő” törvény, és társai. A magam részéről kissé szkeptikus vagyok afelől, hogy egy nemi hovatartozás alapján ítélő törvény előremozdítaná a nemi egyenjogúság kérdését.

2. Egyetért-e Ön azzal, hogy az embereknek joga van magánélethez, családi élethez és döntési szabadsághoz a saját (családi) életükben?

Egyre több olyan törvényjavaslat kerül az asztalra, ami egyértelműen korlátozza az egyéneket és a családokat abban, hogy a saját legjobb belátásuk szerint intézzék a saját ügyeiket. A legjobb példa a GYES. Tényleg van annak értelme, hogy az állam kötelezze a családokat a GYES-nek egy bizonyos nemi megosztására? Miért nem dönthetnek erről ők maguk, ahogy nekik jó? Milyen jogon rúgja rám egy feminista az ajtót (az állam hatalmával a háta mögött), hogy beletúrjon a családi életembe? Foglalkozzon a sajátjával; ő maga úgy osztja meg a GYES-t ahogy akarja, akivel akarja. Én nem szólok bele az ő dolgába, ő ne szóljon bele az enyémbe – főleg ne az állam szócsövén keresztül ordítva.

3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a magán- és a társadalmi élet szabályozására a törvény ereje a legmegfelelőbb eszköz?

Korábban sosem vonatkozott arra törvény, hogy hogyan beszéljünk, viselkedjünk egymással, mit szabad kimondani és mit nem, stb. Mégis megvolt a társadalom békében, sőt, tulajdonképpen azt lehetne mondani, hogy a polkorrektség előtti társadalmak sokkal civilebbek, kulturáltabbak voltak. Az emberek tudták, hogyan “illik” viselkedni, és milyen következményei vannak az attól való eltérésnek. A törvény nem mondta ki, hogy ha nem a központi bizottság által jóváhagyott módon szólítják meg házastársukat, akkor azért 10 év börtön jár, és mégsem züllött szét a társadalom, nem omlottak össze tömegesen a házasságok (úgy mint manapság).

Tudom, ez nem közvetlenül az egyenjogúságra vonatkozó kérdés, de kétségkívül releváns ebben a témában. Hiszek benne, hogy a törvényi szabályozás a társadalmi érintkezés vagy a családi élet vonatkozásában nem csak fölösleges, de egyenesen káros. Büntesse a törvény a bűnt (a nyolc napon túl gyógyuló tévedéseket), és ne azt akarja meghatározni hogy az én, vagy a feleségem kötelessége legyen a mosogatás.

4. Egyetért-e Ön azzal, hogy ha egyenjogúságra terelődik a szó, akkor a nők szempontjait kell alapul venni és a férfiak teljesítményét ahhoz viszonyítani?

Csak azért kérdem, mert jelenleg ez az alapállás. Amit a nő csinál, az az “áldozatvállalás”, az a “munka”, és ahhoz mérik hozzá, hogy a férfi vállalja-e annak a felét – azt a szőnyeg alá söprik, hogy a férfi is hoz áldozatokat, csak nem pont ugyanazt mint a nő. A nő részéről “áldozat” hogy otthon van a gyerekkel, ezért a férfit törvényileg akarják kötelezni arra, hogy ő is végezzen házimunkát – de arról nagy a csend, hogy amíg a nő otthon van a gyerekkel addig a férfi az ő eltartásukért dolgozik, ami ugyanúgy “áldozat”. Az nem számít, az a feministák mérlegén nem jelenik meg a másik serpenyőben. A mosogatás és a takarítás legyen közös munka, de a fűnyírás vagy a sofőrködés az maradjon meg férfimunkának, az nem “áldozat”, annak nincs jelentősége. Vagyis a nő terheit meg kell osztani, mert az az “egyenlőség”, de a férfi terheit viselje csak egyedül, a kutya sem kíváncsi a nyavalygására.

5. Egyetért-e Ön azzal, hogy a kormányrudat egy radikális gyűlöletkeltő csoport kezébe kell adni, akiknek egy halvány és kusza utópiája van arról, hogy hogyan kellene átformálni a társadalmat egy működő rendszerről egy soha ki nem próbált változatra úgy, hogy ennek az utópiának szerves (bár titkolt) része a férfiak kiirtása, rabszolgasorba taszítása, ártatlanul bebörtönzése?

Az lenne a legjobb módszer az egyenjogúság elérésére, hogy Andrea Dvorkin, Mary Daly és Valerie Solanas szellemi örököseire bízzuk a vezetést? Akik szerint minden férfi erőszakoló, és a létszámukat az emberiségben 10% alá kell szorítani…? Ők lennének a tökéletes társadalom kialakításának a legnagyobb tudorai, a humán evolúció következő lépcsőfokra hágásának záloga? Ne nevettessük ki magunkat, kéremszépen. Fentebb, a minisztérium reprodukciós kérdésén tökéletesen látszik: ennek a herce-hurcának semmi köze az egyenjogúsághoz, mert a legtöbb kérdésben a férfiak jogai fel sem merülnek. Nem az egyenlőségük, hanem egyáltalán. Ha elszakadt az óvszer, attól a ponttól a nőnek kizárólag jogai vannak, a férfinak kizárólag kötelességei. A nő úgy dönt ahogy akar, és a férfira nézve az kötelező erejű, mert a nő az államhatalmat is igénybe veheti a férfi kényszerítésére. Ha “egyenjogúságról” beszélünk, akkor vegyük le a férfigyűlölet szemellenzőjét és kezdjünk el végre valódi egyenjogúságról beszélni, aholis nem a radikális feministák hazugságaira és dogmáira alapozzuk a törvényeket, hanem a valóság megértésére és hiteles adatokra.