Áldozat kerestetik

A családon belüli erőszak (csbe) – és a nem családon belüli erőszak – több éve rendszeresen előkerülő téma. Itt, a Férfihangon is sok szó esett már ezekről.
A napokban, a chaten beszélgetve kaptam lökést (nem erőszakosat), hogy mivel már úgyis írtam áldozatokról, folytathatnám a nővédő szervezetek áldozatos munkájáról szóló írással.

Információgyűjtés közben rájöttem, hogy ez a téma sokkal bonyolultabb, sokrétűbb, mint azt gondoltam.
Most mégis megpróbálok egy szűkebb mederben maradni, s csak kisebb mellékágakkal kitérni egy-egy – szerintem – kapcsolódó problémára.

Elkeserítőnek tartom, hogy már minden családi problémát kriminalizálunk.  Hogy mikor és hol kezdődött, homály fedi. Lehet, hogy benne van a feministák keze, de lehet, hogy „csak” az amerikai prüdéria indította útjára.

A házastársak/élettársak mindkét tagja lehet bántalmazott, de általában csak a nők élnek a lehetőséggel, hogy „segítséget” kérjenek, hogy bejelentést tegyenek.

„A családon belüli erőszak nem csak fizikai bántalmazást jelent. Ide tartozik a szexuális, szellemi és fizikai kizsákmányolás is.” Mondta 2009-ben Oláh László r.őrnagy egy előadásán a Bűnmegelőzési Szabadegyetemen.
A fizikai bántalmazást értjük – verés, fegyverhasználat.
Szexuális bántalmazás/kizsákmányolás vádja már akkor fennáll, ha az egyik fél akkor is próbálkozik a másiknál, ha neki épp nincs kedve/fáradt/fáj a feje. A szellemi kizsákmányolást nemigazán értem. Talán a lelki/érzelmi terrorra gondolt az őrnagy.
Fizikai kizsákmányolás a rabszolgatartás. Akár, ha parancsolgat az egyik fél a másiknak – mert az nem takarított, főzött, szerelte meg a vízcsapot, vitte le a szemetet, stb. De fizikai kizsákmányolás lehet a fizetés elszedése, a zsebpénz megvonása.

„Elszomorító, hogy ma hazánkban ötből egy embert már biztosan ért családon belüli erőszak, atrocitás.” – mondta még Oláh őrnagy. Szerintem ez a statisztika hamis. Ha a fentiek alapján számolunk, akkor ötből öt embert biztosan ért családon belüli erőszak. (Gyerekkoromban nekem is vert a fenekemre anyám, kaptam pofont tizenéves koromban apámtól, vonták meg zsebpénzemet rossz jegyek miatt, fogtak kötelező házimunkára, stb. Párkapcsolataimban sem volt mindig minden rózsaszín.)

A könnyű testi sértés nem a rendőrség hatáskörébe tartozik, hanem a helyi bíróságéba. A rendőr csak egyet tehet: mindent megtesz, hogy a sértett kapcsolatba tudjon lépni egy érdekvédő civil szervezettel, amely segít az eljárás megindításában. (Ezt a civil szervezetek általában nem így látják.)

Kb. 6 éve a házi fegyelmezést is tiltja a törvény.
Tehát a gyerekek is mehetnek a bíróságra a szüleik elleni vádakkal – nevelő célú pofon, szobafogság, zsebpénzmegvonás, net-tiltás, stb.

Évente körülbelül 8-10.000 ilyen esetet regisztrál a rendőrség. A legtöbb bántalmazást Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Csongrád megyében jelentették be. Budapesten ez a szám mindössze kb. 365. Oláh őrnagy szerint ez nagyon kevés. Azt mondja, az emberek nem mernek lépni, de itt lenne szerepe a közösségnek: ha valaki észleli a környezetében, hogy barátját, szomszédját, ismerősét bántalmazzák, elnyomják, kizsákmányolják, akkor segítenünk kell, mert a bántalmazott emberek (férfiak, nők, gyerekek) egyedül nem tudják felvenni a harcot. „Kötelességünk segíteni őket, hogy ki tudjuk gyomlálni a családon belüli erőszakot.” – szögezte le Oláh László.

A NANE – karöltve a többi fonódó szervezettel – segítik az áldozatokat. A fentiekből úgy tűnik, nekünk kellene a karjaikba terelni az embereket. Kiadványaikból is ezt olvasom ki.
Belegondolni is rettenetes, mi lenne, ha mindenki komolyan venné a felhívást! Hosszú sorok kígyóznának a bíróságok előtt, a hivatalokat elárasztanák a bejelentések, segélykérések: „Csá! Tóth Kati vok és asszeretném bejelenteni, hogy anyám tegnap felpofozott, mer feketével volt kifestve a szemem, meg kellett 5 rongy, de nem adott és mer jött értem a Jocó a motorral és nem is engedett el a diszkóba! Apám épp akkor ért haza a melóból és ő meg ordított a Jocóval és engem 1hetes szobafogságra ítélt! Ja! És már 13 éves vok, szóval ez nem igasság!” „Tisztelt bíróság, kedves segítők! Tegnap este a lányom – Tóth Katalin, 13 éves – ellopott a pénztárcámból 5.000 forintot, mert este diszkóba akart menni – kérésem ellenére. Kérem szíves intézkedésüket. Köszönettel Tóth Lászlóné” „Jó napot kívánok! Tegnap este a szomszédom, Tóth Lászlóné megpofozta a lányát. Pár perccel később Tóth László a házuk előtt ordított egy ismeretlen, motoros fiatalemberrel és durván elzavarta. Kérem, intézkedjenek!”

A NANE segélyvonalat létesített erőszak áldozatai számára. (Az este hat és tíz óra között érkező hívások díját a Magyar Telekom fedezi.)
Nők elleni férfierőszakkal, a nők elleni erőszakhoz kapcsolódó gyermekbántalmazással kapcsolatban várják áldozatok, közelállók és segítő szakemberek hívásait.
Jó, érthető, hogy csak nőknek – és gyerekeknek –, hiszen erre szakosodtak.
A NANE egyik képviselője tagja – legalábbis tagja volt 2011-ig – a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács-nak. (A 2009-2011-es időszakban a 31 tagból 2 férfi. A kvóta ide nem lenne jogos?) És azért vállalkoznak férfiak segítésére is.

A következő felhívás számomra igen érdekes – Áldozat kerestetik:
A NANE Egyesület a KERET Koalíció tagjaként a szexuális erőszak áldozatai és az áldozatok támogatói számára segély-vonalat hozott létre 2011-ben.
A vonalat elvileg bárki hívhatja, aki szexuális erőszak áldozata lett, „attól függetlenül, hogy
• nő, férfi, vagy gyerek;
• heteroszexuális, leszbikus, meleg, biszexuális vagy transz-nemű;
• a partnere, ismerőse, rokona, munkatársa, főnöke, vagy esetleg egy idegen követte el ellene az erőszakot;
• otthon, valamilyen intézményben, a munkahelyén vagy közterületen érte az erőszak;
• nemrégiben, vagy akár évtizedekkel ezelőtt történt eseményről van szó.

Várjuk továbbá hívását
• az áldozatot segítő személyeknek (hozzátartozók, partnerek, szülők);
• illetve professzionális támogatóknak (pszichológus, szociális munkás, stb.) is.”

A fenti felsoroláshoz lenne némi hozzáfűznivalóm:
– Miért meleg? Miért nem homoszexuális?
– Eleve azt feltételezi, hogy valamilyen státuszú ismerős követte el a szexuális erőszakot – „esetleg idegen”.
– Most akkor én hívjam fel őket, hogy 15 éves koromban megfogta a mellemet egy fiú. pedig nem is akartam?
– Az áldozatot segítő szülő nem hozzátartozó?
– Nem csak áldozatokat keresnek, hanem vadászokat is – pszichológusok, szociális munkások, stb. személyében?

Majd felsorolják, hogy a segítők mennyire együttérzők, támogatók. De itt is szemet szúrt két apróság.
„Úgy gondoljuk, hogy az alkoholos befolyásoltság vagy a drogok nem jelentenek beleegyezést, mint ahogy az sem, ha az áldozat elfogadott egy italt, vagy felment az elkövető lakásásra.

Az erőszak csakis az elkövető felelőssége, sosem az áldozaté!”

Az egyik aprócska dolog, amely nem tetszik: úgy tűnik, nem vesznek tudomást a „ráutaló magatartás” létezéséről. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy mire gondolok.
A másik, amely ehhez kapcsolódik, szintén nem veszi figyelembe a ráutaló magatartást, de az alapvető felelősségvállalást sem, mert szerintük csöpp felelőssége sincs az áldozatnak vagy az „áldozatnak”.
Még ha egy úgymond áldozatnak eszébe is jut az esemény után, hogy pl.: „hülye voltam, hogy elmentem vele, pedig nem is tetszett” és némi saját felelősséget érez a történtekkel kapcsolatban, a felhívás elolvasása után azonnal megkönnyebbül, hogy hisz ő nem tehet semmiről, és rohan jelenteni. Áldozat megtalálva…

További érdekességekre is leltem:
A kiadványokban olvashatunk az érzelmi erőszakról (ehhez egyik ajánlott irodalmuk Szil Péter egyik műve) és az ideális, valamint a jól működő párkapcsolatokról is.
Nem tudom, hányan élünk a NANE által ideálisnak tartott kapcsolatban – szerintem lehetetlen, lilaködös, dögunalmas álomvilág.
„Az ideális párkapcsolatban soha nincs feszültség és veszekedés, a közös programok, a szex és az együttélés mindennapi feladatai mindkét félnek örömöt jelentenek és kreatív kiteljesedést biztosítanak. A skála másik végpontján a bántalmazó kapcsolatok állnak, ahol az egyik partner rendszeresen és módszeresen aláássa társa önértékelését és önbizalmát, nem hagy számára teret a fejlődésre, továbbá rendszeresen lelki, testi vagy szexuális erőszaknak teszi ki.
A két végpont között van valahol az a határ, amely a „jól működést” jelzi.”

A kommunikációról is esik benne szó. Bemutatja az erőszakos és az erőszakmentes kommunikációt. (Nem hegyezi ki férfiakra, ezt pozitívan értékeltem.)
A kapcsolatokat működő és nem működő kapcsolatokra osztja.
De itt már csak a reakciókat veszi figyelembe – a negatív reakciókat. A továbbiakban azzal nem foglalkozik, ha egyik fél sem képes pozitívan (nem erőszakosan) kommunikálni.

„Amennyiben kapcsolata nem működő, partnere erőszakos kommunikációval fog reagálni. … Ha ilyen válaszokat kap, egyszer-kétszer még érdemes próbálkoznia, de ha a helyzet nem változik, előbb-utóbb szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy párkapcsolata nem működik, és Ön egymaga semmit sem tehet azért, hogy ez megváltozzon. Ne feledje: csak az egyik fél erőfeszítése soha nem lehet elég ahhoz, hogy a párkapcsolat működjön.
FONTOS! Ha kapcsolatában testi vagy szexuális erőszak éri, vagy akár csak ha felmerül ennek a lehetősége, mindenképpen keressen segítséget!”

Máris ismét a felelősség másik félre hárítását szorgalmazza és – lehet, hogy csak én értelmezem így – elsősorban a nőkhöz szól – hiszen a NANE alapvetően a nőket akarja segíteni és ugye testi és szexuális erőszakot a férfiak szoktak elkövetni. A verbális erőszak meghatározásánál is úgy állítják be, hogy az olvasó azt hihesse, csak férfiak követik el.

És ismét jelzik, hogy itt a lehetőség az áldozattá válásra:
„Ha kapcsolatában testi vagy szexuális erőszak éri, vagy akár csak ha felmerül ennek a lehetősége …”
Az egyik legjobb! Csúnyán nézett a férjem és azt hiszem, meg akar erőszakolni…

S ha már megállapítottuk, hogy áldozatok vagyunk és bizalommal fordultunk a segítőkhöz, személyes biztonsági tervvel is szolgálnak.
Az áldozatokat felkészítik a menekülésre is!
Idézem a felsorolást, bár először nem akartam, mert hosszú is és úgy gondoltam, összefoglalom. De a lista önmagáért beszél – vagy félreérthetően fogalmaztak.

„Mire lehet szüksége, amikor menekül?

Személyes iratok

• Személyi igazolvány
• Jogosítvány
• A gyerekek születési anyakönyvi kivonata
• Saját születési anyakönyvi kivonata
• Házassági anyakönyvi kivonat
• TB kártya
• Adókártya

Anyagiak

• Pénz, bankkártya, hitelkártya
• Takarékbetétkönyv, betétszámlakönyv

Jogi papírok

• A ház vagy lakás papírjai (szerződés, részletfizetési megállapodás, tulajdoni lap)
• A kocsi papírjai
• Egészség és életbiztosítási papírok
• Ön és gyerekei kórházi zárójelentései, rendelői feljegyzései, látleletek
• Letelepedési engedély, tartózkodási engedély, munkavállalási engedély, vízum
• Útlevél
• Válóperes papírok
• Gyermekelhelyezési papírok

Egyéb

• Lakáskulcs, slusszkulcs
• Gyógyszerek
• Az Ön ékszerei, órái és egyéb kisméretű értékesíthető tárgyai
• Mobiltelefon vagy telefonkártya
• Cím- és telefonregiszter
• Képek Önről, a gyerekekről és a bántalmazóról mások számára (segíthet a felismerésben)
• A gyerekek kisebb kedvenc játékai
• Testápolási, egészségügyi cikkek
• Pelenkák”

További áldozatos tevékenységük a képzés:
A NANE Egyesület önkéntesképzést hirdet 21 évüket betöltött nők számára a következő területekre:
1. Segélyvonalas önkéntes.
2. Aktivista, aki részt vesz az Egyesület által szervezett programok, események és megmozdulások szervezésében, lebonyolításában.

Furcsaság a Segélyvonalas önkéntesképzés feltételei között:
„Az Egyesület képzési alapelveinek betartása, melyeket az első képzési napon közösen határozunk meg.”
Nem tudom… csak én vagyok ilyen szőrszálhasogató és azért nem értem? Együtt meghatározunk valamit, ami már létezik, hiszen attól alapelv… De ez csak egy olyan picike dolog a sok ellentmondás között, amin még desszertnek elmélázhatok.

Alapelv az áldozatok támogatása? (Nyilvánvalóan.) Főként abban erősítik meg őket, hogy áldozatok – ebben támogatják is őket. Felhívásokkal, ráutaló mondatokkal, önkéntesek segítségével.

Elgondolkodtam – kik maradnak meg „normális” embernek? Ha csak egy kicsit is elgondolkodik az ember a saját életén, vagy rokonai, barátai életén, mindenkiben felfedezi az áldozatot. Már így kezdődik az életünk. Fizikailag bántalmaz az anyánk: kilök a testéből, a meleg biztonságból egy hideg, villódzó világba. Aztán ott a csecsemőkor: mi ordítunk – zajártalom –, emberek szurkálnak, nem hagynak békén – öltöztetnek, fürdetnek, stb. Később felkeltenek legszebb álmunkból, mert óvodába, iskolába kényszerítenek. Kész lelki és testi terror. Zsoltik ölelgetik Zsófikat a bölcsiben, Pistik huzgálják Évik copfját – szexuális zaklatás már kora gyermekkorban! Sokszor fényképekkel dokumentáltan!

És a valódi áldozatok? Nekik tényleg szükségük volna segítségre. Vajon tényleg szakszerű és hatékony segítséget kapnak az operett-áldozatok között?

És itt következik a szerteágazó gondolatsor, mely a megelőzéssel is foglalkozik. A párkapcsolati problémáknál oda lyukadtunk ki, hogy az egyik fél kérjen segítséget – kap is, például megtanítják menekülni. De arról szó sincs, hogy párterápiás csoportokat, önismereti, konfliktuskezelési tréningeket szerveznének.
Azért küzdenek, hogy az óvodában, iskolában gendersemleges nevelést kapjanak a gyerekek – de arra nem gondolnak, hogy ez még nem jelenti azt, hogy képesek lesznek kommunikálni – pozitívan, értőn, elfogadón, konstruktívan kommunikálni. Nem az együttélés szabályait akarják megtanítani a gyerekeknek, hanem össze akarják mosni a nemi különbségeket – ráerőltetve a biológiai nemi különbözőségekre a társadalmi nemek mumus-zsákját.

Intelligenciát még a feminizmus sem tud adni senkinek. Félelmet kelteni, eljátszani a megmentőt – hálás szerep. De nem használ a társadalomnak, csak rengeteg ál-áldozatot, vádlottat és áldozatot generál.