Ez a cikk nem valami nagyívű értekezés lesz társadalmi vagy filozófiai kérdésekről, hanem egy ember, egy férfi története. Megvannak a maga tanulságai, de igyekszem majd azokat nem rágni senki szájába – úgyis mindenki azt gondol amit akar. Akinek a mesélős stílus nem tetszik, nyugodtan lapozzon, nem marad ki semmiféle világmegváltásból. Valószínűleg sokan lesznek majd olyanok, akiknek ez a történet egyáltalán nem lesz érdekes; nekem viszont sokat jelent. Afféle “adu ász” minden olyan esetre, amikor a feministák megpróbálnak elbizonytalanítani akár a saját céljaikkal, akár az én általam képviselt ellenállással kapcsolatban. Elég erre a férfira gondolnom, és ez fókuszba állítja a képet, akármi legyen is a vonatkozó téma.

Úgy sejtem Thomas James Ball neve a legtöbb magyar embernek semmit nem mond. Ez nem csoda, hiszen egy egyszerű átlagember volt, férj és apa aki életével nem zavart sok vizet. A halálával annál inkább, de azt viszont feltűnően elhallgatta a média. Holott igazi szenzáció lehetett volna, reggeltől estig nyomhatták volna a hírekben legalább 3 napig a szaftos, nézőcsalogató történetet a legnagyobb amcsi kábelcsatornák. Mert – hogy a legvégével kezdjem a történetet – Thomas James Ball fényes nappal odasétált a helyi családjogi bíróság épülete elé, leöntötte magát benzinnel, meggyújtotta magát és egy jajszó nélkül halálra égett.
Hogy miért csinálta, nem nagy rejtély, hiszen többoldalas búcsúlevelet hagyott hátra. Ebben részletesen leírt mindent, amit az ügyéről tudni érdemes. A lényeget megpróbálom átültetni magyar nyelvre – kezdjük a legelején…
2001 áprilisában egy este épp lefekvéshez készülődött a család, mikor a 4 éves lánya elkezdte nyalogatni az apja kezét. Többszöri rászólás után Thomas megunta a dolgot és az említett kézzel a gyerek szájára csapott, amitől annak kissé felrepedt az ajka. Nyilván nem valami dícséretet érdemlő dolog, de a legjobb családokban is megesik az ilyesmi. Viszont míg ő sétált egyet hogy kiszellőztesse a fejét, a felesége felhívta a másik gyerek házi pszichológusát, aki azt mondta neki, hogy ha nem hívja a rendőrséget akkor őt fogják letartóztatni gyermek veszélyeztetése címén. Ez persze hazugság volt, dehát ez már csak egy ilyen biznisz. [Thomas erről az epizódról 2 évvel később szerzett csak tudomást.] Mivel a nő megijedt, fel is hívta a rendőröket, akik kiszálltak a helyszínre és nekiálltak intézkedni. Thomas ekkor nem volt otthon, így hazaérkeztekor a felesége közölte vele, hogy nem alhat otthon, mert a rendőrök megtiltották. A dolog nem maradt annyiban; a következő napon Thomast “meglátogatták” a munkahelyén és bilincsbe verve hurcolták el onnan. Aztán ugyanazzal a lendülettel el is engedték, miután felvették az adatait.
Thomas hite ekkor érthetően megrendült a felesége ítélőképességével kapcsolatban, és mivel a rendőrségi eljárás lehetetlenné tette, hogy kommunikáljanak, ezért csöndben figyelte ahogy a házassága kifakul. Fél évvel később a feleség beadta a válópert.
Közben a családjogi bíróság és a feminista irányítás alatt álló CSBE elleni szervezetek elkapták Thomas kabátujját, és lassan de feltartóztathatatlanul kezdték őt bedarálni. Thomas intelligens ember lévén ellenállt, sőt, nekiállt a jogot, a törvényeket, a rendőrségi direktívákat, és minden az ügyéhez kapcsolódó szabályt vagy iratot áttanulmányozni, aminek során több személyt és szervezetet be is perelt – változó sikerrel. (A törvénnyel és a direktívákkal kapcsolatos felismerései, valamint a CSBE-vel kapcsolatos meglátásai megalapozottak és nagyon fontosak, de majd egy másik cikkben lesznek tárgyalva.) Tudta, hogy nem követett el semmi olyat, ami miatt a törvénynek meg kellene őt hurcolni, de az mégis meghurcolta, tehát ellenállt ahol tudott. Olyannyira kiállt a saját igazáért – és olyannyira igaza volt -, hogy bírók, ügyvédek és különböző szervezetek vonultak vissza, változtattak állást vagy profilt miatta.
Történetét olyan érdekességek tarkítják, mint hogy ahhoz a “családsegítő” szervezethez küldték “düh-kontroll” tanfolyamra, amely annak idején a feleségének hazudott a letartóztatással kapcsolatban. Erre ő természetesen felháborodott, de a bíróság nem tanúsított megértést. Mindezt annak ellenére, hogy egyébként az alapügyben kihirdették, hogy ártatlan!
Feltételezte, hogy az ügy lefolyása alatt rá kiszabott távoltartási rendelet az ártatlanná nyilvánítással érvényét veszti, de tévedett. Továbbra sem beszélhetett a családjával, ami érthető módon megintcsak nagyon megviselte szellemileg és lelkileg. A gyerekeiért küzdött a végsőkig, és szégyen hogy egyáltalán küzdenie kellett.
Egy bizonyos ponton a sztori átváltozott a szokványos elváltapás, gyermektartásos történetbe. Fizetett amíg tudott, aztán kirúgták a munkahelyéről és hiába fordult bárhová, nem történt semmi. 2,200$ “tartozást” halmozott fel, amiért az ex-felesége feljelentette, a nő ügyvédje pedig börtönt követelt. Ez a férfi elvesztette a családját – azon belül is a gyermekeit, akik mindennél fontosabbak voltak a számára -, az otthonát, a normális élet lehetőségét, a munkáját, és tudta, hogy a következő bírósági látogatása után már nem haza fog menni, hanem a börtönbe.
Thomas James Ball fényes nappal odasétált a helyi családjogi bíróság épülete elé, leöntötte magát benzinnel, meggyújtotta magát és egy jajszó nélkül halálra égett.
Nem akarom túldramatizálni a dolgot – bár meglehetősen nehéz lenne, ha belegondolok -, de nem tudom hányan tudják azt elképzelni, hogy mi mindenen, mennyi szenvedésen kell ahhoz egy embernek keresztülmenni, hogy eljusson eddig a pontig. Élve elégni a legszörnyűbb halálnemek közé tartozik, azt hiszem ez vitán felül áll. Nincs ember, aki önként akarná ezt.
Aki emlékszik még a tágabb értelemben vett közelmúlt poltikai híreire, emlékezhet az arab lázongásokra, amelyek közvetlen kiváltó oka egy gyümölcsárus volt, Mohamed Bouazizi, aki Thomas James Ballhoz hasonlóan felgyújtotta magát, így tiltakozva az ordító igazságtalanságok ellen. A gyümölcsárus üzenetét világgá kürtölte a sajtó, és tényleg nagy szerepet játszott abban, hogy kirobbant az “arab tavasz”. Thomas James Ball üzenetét nem kürtölte világgá a sajtó, sőt, kifejezetten nagy csend volt tapasztalható körülötte. A helyi lapokon kívül gyakorlatilag egyetlen hírügynökség sem beszélt róla, egyetlen híradó sem említette és az amcsi kibeszélőműsorok sem foglalkoztak vele. Hogy miért? Szerintem aki elolvassa ezt a cikket, és megérti hogy miért írom, az tökéletesen tisztában van az okokkal.
De azért elmondom a többiek kedvéért.
Azért, mert a nyugati polkorrekt és feminizált közbeszédet nem érdeklik a férfiak. Ha szenvedsz, ha jogtalanság ér vagy akár meg is halsz – a kutyát sem érdekli. Egy számadat vagy csupán, a statisztikák része ami nem jelenik meg semmilyen mérvadó sajtótermékben, mert az ő statisztikáik a nőkről szólnak. Azokról a hazugságokról, hogy egy nő kevesebbet keres. Hogy minden 3 diáklányból hetet erőszakolnak meg. Naponta. Hogy 100 topmenedzserből 110 férfi. Vagy éppen arról, hogy mennyivel jobbak a nők a férfiaknál: többen dolgoznak, többen tanulnak, és egyébként is jobbak, szebbek, okosabbak.
Az arab világot érdekelték a férfiak, és fel is lázadtak mikor az atrocitások elértek egy bizonyos pontot. A nyugati világban nem történt lázadás, mert senki nem tudja, hogy az atrocitások már rég túlmentek minden épelméjű határon. Amikor férfiak börtönbe kerülnek vagy öngyilkosok lesznek azért, mert a femináci rendszer bedarálja, megsemmisíti őket, akkor az utcán kéne tüntetnünk és lázadnunk – de mégsem tesszük, mert erről az egészről nem tudunk semmit. Az ertéel vagy a tévékettő nem mondja be, pont ugyanúgy nem, ahogy az amcsi médiacsatornák sem. Ha bemondanák, esetleg felháborodnának a népek; esetleg szembesülnének azzal, hogy az évtizedek óta a pofájukba okádott feminista propaganda színtiszta hazugság, amivel ügyesen takargatják az 50.000 férfit aki gyermektartás miatt ül börtönben; a további tízezreket akik ismerősök és ismeretlenek hamis vádjai miatt kerültek oda; és azokat akik már sehol sem ülnek, mert a föld alatt nyugszanak. Ezekről nem szól a fáma, így hát a tévéfüggő nyugati fotelbirkák szemében nem is léteznek. Ez az ára a “nyugalomnak”, annak, hogy ott ne legyen arab tavasz.
Ezért nem szólt a sajtó Thomas James Ball haláláról.
Mert olyan dolgokra derült volna fény általa, amiknek következményei lettek volna. Talán egyesek felébrednek. Talán sokan felébrednek. Talán elegen ahhoz, hogy lehetetlenné tegyék a zavartalan tovább-hazudozást, a feminista dogma istenítését, a férfiellenes törvényhozást és “igazságszolgáltatást”.
Nem tudom Thomas James Ballnak ki szolgáltathatna igazságot; mindenesetre én igyekszem megtenni a magamét legalább annyiban, hogy megvédem az emlékét a feledésbe merüléstől. Búcsúlevele nagyon tanulságos, és e cikkben a tizedrészét sem érintettem – talán lesz elég időm és energiám hogy lefordítsam az érdeklődők okulására.
Az mindenesetre biztos, hogy számomra az ő emléke egy biztos pont a feminizmus – és az életellenességig fajult polkorrektség, az idiótamód tomboló neoliberalizmus – elleni harcban. Fordult már elő nem egyszer, hogy egyes feministák azt mondták: “ugyan már, a feminista törvények nem ártanak a férfiaknak, nem járnak ártatlan bebörtönzésekkel vagy aránytalan büntetésekkel”. Ilyenkor Thomas James Ballra gondolok, de nem fejtem ki a véleményem.
Szerencsétlen ember. Nyilván úgy érezte, hogy a világ annyira önmaga torz karikatúrájává változott, és annyira idegen értékek mentén történik minden döntéshozatal, hogy elveszítette minden hitét egy normális élet reményében. Végül is miben reménykedhet egy olyan férfi, akitől már mindent elvettek, amije csak van (család, munka, vagyon, BECSÜLET)?
Érdekes, hogy a feleségnek egyébként semmi baja nem volt a fickóval, a végén mégis odáig torzították a szemléletét, hogy egyáltalán nem kegyelmezett neki, félig ő fogta a gyufát, vagy amivel meggyújtotta magát a fickó. Nem tudom van-e lelkiismeret furdalása ennek a nőnek. Remélem igen.
nem értem ezeket a sima öngyilkosokat. logikátlan dolog.
először a családjogi bíróság épületében tartózkodókat kellett volna megölnie, aztán felgyújtania. aztán a bíróság épületét. aztán úgyis kiszedik a kommandósok, az sokkal fájdalommentesebb.
Van akinek a lelki alkata nem engedi a mészárlást.
Egyébként a valódi felelősök úgysem azok, akiket elérhetett volna.
Elutasította a bosszúállást, az erőszakos megoldást, olyan nehéz ezt megérteni? Amit csinált ahhoz sokkal több erő kell, mint az öldökléshez. Viszont ha azt csinálta volna, simán ráfogják hogy egy őrült ámokfutó, és ezzel az ügy el is van intézve
ígyis simán ráfogják. de ha bosszút is áll, maguk alá fostak volna kicsit a feminácik.
Kin állt volna bosszút? Agyonlő pár irodistát, akik csak kis fogaskerekek a gépezetben? Ugyan már.
Dehogy fostak volna, csak az ő malmukra hajtotta volna a vizet
nem feltétlenül, csak a megfelelő írást kell hozzá nyilvánosságra hozni. amúgy, hogy kell a válasz a kommentre gombot előcsalni? :3
Geri te olyan naív vagy, hogy az borzasztó. Ez az ember egy többoldalas, részletes dokumentumot hagyott hátra, azt hiszed a mainstream média beszámolt róla? Ha az MRM nem harap rá a témára, agyonhallgatták volna azt is
A wikipedia kitörölte a róla szóló szócikket, azt hiszed hogy nincs cenzúra?
nem naív vagyok, hanem reális. egy másnap élesülő blogot 40 különböző orosz szerverre proxyval meg bárki rá tud tenni. pont olyan egyszerű, mint búcsúlevelet írni.
A blogokat senki nem nézi meg ha nincs elég reklám. Nem olyan egyszerű az, mint első elgondolásra tűnik. Az ő levele is fennmaradt, oszt’ mégse tud róla szinte senki. Az emberek jobbára csak azt látják, amit az orruk alá tolnak.
én írtam már olyan blogbejegyzést, amit 1 hét alatt 30 ezren olvastak el, aztán ki sem tettem sehova a linket, hanem egymásnak szórták az emberek. persze aki nem rendelkezik ilyen intellektuális energiákkal, annak ez nyilvánvalóan nem járható út.
Na valami ilyesmire lenne szükségünk az oldal terjesztéséhez.
jaja, ha ezt a csodát meg tudod ismételni akkor hajráf! :)
Szomorú eset.
A CSBE szervezetek tényleg érdekesen működnek , ezt észrevettem. Évekkel ezelőtt én is aláírtam egy olyan ívet, ami azért küzdött, hogy a családon belüli erőszak külön büntetőjogi tényállás legyen. Mivel érdekelt a téma, utánaolvastam interneten.
A legfurábbnak két dolgot találtam: az egyik az volt, hogy szinte kivétel nélkül a nőket tüntették fel áldozatként, és a férfiakat elkövetőként. Rögtön azt gondoltam, hogy ez nem fedi a valóságot.
A másik, számomra torzításnak tűnő dolog a következő volt: azt mondják, hogy aki egyszer ütött, abból rendszeres bántalmazó lesz, és az okos nő az első pofon után elválik. Sőt, volt, aki odáig merészkedett, hogy aki egyszer felpofozza a feleségét, az előbb-utóbb megöli, ezért mielőbb menekülni kell. Azt hiszem, ez így nem igaz. Egy 30-40 évig tartó házasságban akkor is elcsattanhat egy pofon, ha nem bántalmazó a férfi. Idegességből, és nem terrorizálási szándékból. Ez az “első pofon után hagyd el a másikat” szemlélet inkább a megbocsátásra képtelenséget, szeretetlenséget tanítja. Ha valaki igazán szereti a házastársát, akkor majd kidobja egy tasli miatt? Nem hiszem el. Az már más lapra tartozik, ha komoly és rendszeres bántalmazás történik.
borzasztó.
méghogy a feminizmusnak nincsenek áldozatai!
Valóban nem sokra ment volna azzal sem, ha válogatás nélkül lövöldözik a bíróságon.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha néhány olyan bírót / esküdtet / akárkit kinyírt volna, akiknek biztos, hogy köze volt az ügyéhez, azt nem lehetett volna agyonhallgatni. Más kérdés, hogy azzal együtt elítélendő lett volna, ha ezt teszi.
Szíven ütött ez a hír. Végtelenül szomorú dolog belenézni ennek az egyszerű, derék embernek a nyílt tekintetébe, és olvasni, hogy mennyire elkeseredett, és megölte magát. Jó, hogy elolvastam ezt a cikket. Azt hiszem, az antifeminizmus kell, hogy többet jelentsen nekem az intellektuális élvezetnél, a jó társaságnál, és az izgalmas kihívásnál. Segíteni kell a férfiaknak, de a megtévesztett, jószándékú nőknek is. KELL.
sztornó áttettétek a trolltartóba a kommentet, akinek szólt volna ez a komment.
Szerintem egy eszét vesztett feminista gúnyos, agresszív dührohama lehetett. Elgurulhatott a mai gyógyszere és ráadásul kiszabadult a nökertböl.
Normális ember nem ír ilyeneket.
Utoljára a nökerten találkoztam ilyen hangnemmel, ott divatos ez a stílus.
Elviselhetetlen számára férfire mint áldozatra tekinteni és nöi aljasságról tudomást venni.
Bárki érzékelheti belöle a gúnyos gyülöletet a férfiak iránt.
Tipikus mindennapos feminista kirohanás.
Kár is hogy a trolltartóba került. Itt maradhatott volna szemléltetésként.
A trolltartó való szemléltetésre…
igen, az volt. annyira átlátszó, jól reprezentál egy színvonalat. Az ilyeneket el kéne reptetni Svédországba, ott otthon éreznék magukat…
Bár kétségtelenül megérdemelte volna néhány bíró és családvédelmisnek csúfolt baszatlan vénlány, hogy kinyírja, de akkor őt állították volna be mindenhol agresszív állatnak és pont az ellenkezőjét érte volna el. Mindenki rá mutogatott volna, hogy lám-lám mégiscsak igazuk volt, mert ez az ember ilyen agresszív és jogosan ítélik el. Ez egy zsákutca, ördögi kör, nincs jó megoldás. Ismerősek ezek a feminista szervezetek számomra is, az én házasságom is akkor ment tönkre, mikor az exnejem egy ilyen társaságba keveredett. Onnantól kezdve totál kifordult önmagából és elborult az agya. Egyértelmű volt a végkifejlet. De majd talán megírom azt is egy regényben, mert ami történt az szintén ide illene.
De vigasztaljon titeket az, hogy ezek a nők sosem lesznek boldogok, mert csak a gyűlölet ad nekik erőt, míg mi, akik képesek vagyunk továbblépni, még élhetünk ember módjára.
erről van szó, azért harcolni kell, hogy nekünk és gyermekeinknek életterünk/élettere meglegyen hozzá, azon felül a gyűlölködésükkel elmehetnek a…
Őszintén szólva engem nem igazán vigasztal az ő szenvedésük. Jobban örülnék, ha nem gyűlölködnének, és engem sem akarnának a saját rémálmaik mocsarába lerángatni.
Jobb későn…. Keresgéltem megvan a wikipédián egy mondat szól róla: “Thomas Ball was an American fathers’ rights activist and Keene, New Hampshire, resident known for his self-immolation in front of the Keene courthouse on June 15, 2011.[1][2] ” , guglival : “Thomas Ball egy amerikai apák jogait aktivista és Keene, New Hampshire , rezidens ismert a önáldozat előtt a Keene törvényszék június 15-én, 2011. [1] [2] ” . ”
Aktivistának nevezik de úgy tűnik csak a 10 éves eljárás ideje alatt ismerte meg ezt a problémát, így lett “aktivista”, és a boston.com archiv cikkéből tudhatjuk meg mi történt ezzel az emberrel! Nem készült még erről film? Annyira ismerős a történet , hogy akár láthattam is , vagy erről vagy valami hasonlóról készült filmet ami így végződik. Drhelen blogspot-ról egy 2011-es komment : ” A holtak nem fizet tartásdíjat vagy gyermektartást. Talán ez magyarázza a magas aránya a férfi öngyilkos, különösen a válás után. Bár nem tudok tűrne férfi megöli magát, megértem a kétségbeesés mögött.
De van egy egyszerűbb megoldás erre a katasztrófa sújtotta helyzet. Nem házasodik.
A modern amerikai lány neurotikus és bosszúálló. Ő fogja elhagyni, elárulja és csődbe, amint illik rá, ami nem fog sokáig. Ő meggondolja magát, valahányszor megváltozik bugyiját.
Ő minden hatalom a bíróság előtt. Ezért nem adnak neki, hogy a hatalom. Ő nem tudja elhagyni engem, nem tud elárulni, kényszeríteni, hogy fizetni egy férfi fattyú, nem tud csődbe, ha én nem elvenni.
Változás a feltételeket a házassági szerződést. Vessen véget a vélelmezett apasági és nincs hiba a válást. Nincs más módja annak, hogy megoldja ezt a problémát. ”