Boldog Apák Napját!

Hogy is kezdődik a dalocska? „Serkenj fel kegyes nép, Mosolyog az hajnal. Aranyszál tollakkal, Repdes, mint egy angyal.”
Kedves Fiúk és Lányok! Ma van Apák napja! Lepjük meg apukánkat!
Biztosan már az is meglepetés, hogy felköszöntjük őket ezen a napon. Nem szoktak hozzá. Pedig már több éve megünneplik sok helyen hazánkban is.

Az Apák Napja Magyarországon június harmadik vasárnapjára esik.
(Világszerte különböző időpontokban ünneplik.) A megemlékezés első szervezője az amerikai Sonora Smart Dodd volt 1910-ben; apjáról emlékezett meg, aki egyedül nevelte fel hat gyermekét. Az ünnepet Richard Nixon elnök nyilvánította hivatalossá.

Én most így köszöntök minden apát.

Szabó Lőrinc
Lóci óriás lesz

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
– Lóci, ne kalapáld a butort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázresóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
– Most nagyobb vagyok, mint te! – mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
– föl! föl! – mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszút állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra – és már gyűlöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!…
És ekkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: – Te kölyök! – Aztán:
– No, ne félj, – mondtam csendesen,
s magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

És így. :o))

Meg így is. :o))