A minap tanácsot kértek tőlem e-mailben: hűtlenkedni vagy nem hűtlenkedni? A szituáció adott volt, akárcsak a lehetőség, de ez önmagában még nem döntötte el a kérdést. Mi van az erkölccsel, a bizalommal, a stabil kapcsolattal?
Nem nehéz rájönni, hogy a két nem máshogy áll a témához. Azon belül is a feministák még máshogyabbul. Ha őket kérdeznénk, akkor három dolog biztosan szerepelne a válaszukban:
1. A rohadt patriarchák azt hiszik hogy nekik mindent lehet – de nem lehet!
2. A nőknek mindent lehet.
3. A férfiak hibája.
Mi lépjünk túl az ilyen buta leegyszerűsítéseken, hiszen a hűtlenség az élet egyik legbonyolultabb témája. Legalábbis ha tárgyalni kell, mert megtenni néha annyira egyszerű…
Az ideális megoldás természetesen a totális őszinteség lenne minden érintett fél részéről – ezért ez az, amit a nagyvilágban a legritkábban láthatunk. Ha mindenki megmondaná a másik félnek, hogy mire számíthat, akkor mindenki reagálhatna vérmérsékletének megfelelően. Lehet, hogy tönkremenne sok kapcsolat, de legalább őszintén menne tönkre, átverések, árulások és hónapokig vagy évekig tartó titkolózás és dráma nélkül. És persze alapvetően az sem elképzelhetetlen, hogy valakit nem bánt a másik hűtlenkedése, ekkor a kapcsolat élhet és virulhat őszintén, kölcsönös megbecsülésben.
Sokan mondanak a párjuknak ilyesmit, legtöbbször azzal a kiegészítéssel, hogy “nem baj ha megteszed csak mondd el”. Erről messzire ordít, hogy csapda, legalábbis az esetek 90%-ában. Ha valaki tényleg el tudja fogadni a dolgot, akkor az nem akar mindenáron tudni róla. Ezt különösen a fiatal srácoknak címzem: ha a barátnőtök ilyet mond, bólogassatok serényen, nyugtassátok meg hogy eszetekbe sem jutna ilyesmi, és ha mégis megtörténik, hallgassatok mint a sír. Igaz ez már közel sem a “totális őszinteség” birodalma, de pont ezért sokkal jobban emlékeztet a valós világra. Az életben semmi sem fekete vagy fehér, és nem olyan könnyű fennkölt erkölcsi normákat követni, miközben az ember orra előtt hajladoznak a mézédes gyümölccsel terhelt ágak.
Most valószínűleg minden nő azon füstölög, hogy a férfiakat “felmentem”, míg a nőket biztosan elítélem… De nem. A véleményem teljesen gendersemleges – ha szabad egyáltalán ezt a feminista műszót normális emberek között használni. Hűtlenkedni senkinek sem “szabad” – ugyanakkor mindenkinek az. A társadalom persze máshogy ítélkezik, de az az ő baja. Az ember végső soron ember, akinek személyes élete van, egyéni sorsa, felemelkedései és bukásai, döntései és tévedései, örömei és bánatai. Ebben mindenki egyenlő, nők és férfiak egyaránt. A társadalom elvárhat, követelhet, nyomhat, de élni mégsem lehet csak a társadalomért. Az embernek szüksége van arra, hogy önmagáért éljen, mert a boldogságot csak odabent lehet megtalálni. Anélkül pedig csak szürkeség van és neurózis, idegbaj és küszködés.
Ha lehet valamire azt mondani, hogy “a nemek háborúja”, akkor talán a hűtlenkedés az. Mindkét nem igyekszik megindokolni a saját félrelépéseit, ugyanakkor ellehetetleníteni és besározni a másik nemet. Ha egy férfi hűtlen, akkor a csajok mondják, hogy “a szemét pasik, na majd visszakapják”, ha egy nő hűtlen, akkor a pasik háborodnak fel, hogy “minden nő ribanc”. Nincs ennek sok értelme – ahogy általában semminek nincs értelme, ami gyűlölködésre, rosszindulatra sarkall.
Nade hogyan lehet feloldani azt az ellentmondást, hogy tilos is meg szabad is? Tilos, mert az állandó partnerrel szemben tisztességtelen, ugyanakkor szabad, mert az életben kevés az öröm és túl sok a baj ahhoz, hogy az örömről mondjunk le.
A legelső gondolat ami önként adódik, az a hallgatás. Az ember legyen diszkrét, és akkor nincs gond. Amiről nem tudunk, az nem okoz fájdalmat, ugye… De ez nem csak egy poén egy mirigy-paródiából, hanem nagyon jó szolgálatot tesz mentségként, önigazolásként is. Az embereknek szükségük van az ilyesmire, mert mindenki szereti azt hinni, hogy ő jó ember, de ugyanakkor tudja, hogy a “jó ember” nem hűtlenkedik – tehát valahol valami gubanc van. Amit meg lehet oldani olyan trükkökkel, hogy elhitetjük magunkkal: “csak akkor bűn, ha kitudódik”. Lehet ilyesmibe kapaszkodni, de nem árt ha van bennünk annyi betyárbecsület, hogy beismerjük, ez tényleg csak mentegetőzés.
Erkölcsi alapon ugyanis nincs valódi mentség. Akinek számít az erkölcs, az közölje a problémáit a partnerével, keressenek megoldást, és ha nem megy, akkor szakítson mielőtt máshová megy szomjat oltani. Ez a tisztességes ügymenet, minden más esetben az ember fogadja el, hogy az erkölcsei jó esetben is csak másodvonalbeliek. Együtt lehet ezzel élni, sőt, olykor pont egy ilyen beismerés sarkallja az embert önvizsgálatra, fejlődésre.
Akinek nem számít az erkölcs, az viszont jó ha legalább az eszét használja. Legyen diszkrét és visszafogott – bármilyen hihetetlen, lehet ezt is kulturáltan csinálni. A történelemben nem egyszer – és nem egy helyen – kialakult szokásvilága volt a hűtlenkedésnek, persze mára ezek feloldódtak egyrészt a keresztény erkölcsben, másrészt az azt leváltó popkultúra erkölcstelenségében. Manapság az ember csak kapkodja a fejét, nem tudja mit szabad és mit nem – hiszen a sztárok is félrekefélnek, és némelyik még büszke is rá. Ha a tévében is ez megy, nem ez a normális? Hát nem. A normális az, ha az ember tiszteletben tartja a partnerét. A popkultúra sokmindent lerombolt, ami megőrzésre lett volna érdemes; többek között a nemek jó viszonyát, azt a bizonyos nehezen megfogható kellemet és illemet, amitől valahogy jelentőségteljesebbé válik már egy pillantás is. Manapság minden nyers és bárdolatlan – főleg a fiataloknál. Sokan nem tudják hogyan kell flörtölni – néhányan azt sem tudják mi az. Persze ők is együtt vannak valakivel, akit meg-megcsalnak, de legtöbbüknek ez már csak egy mozgássor, aminek kellemes a végeredménye. Az ilyen élet egy ócska C-kategóriás amcsi tinivígjáték időnként hasonló színvonalú pornó-elemekkel… Holott lehetne még nagyszabású díszletek között fordulatos kalandfilmet is élni.
Ha az ember használja az eszét, akkor talán mérlegelni is tud. Van, hogy egy izzásig hevített hétvége megéri azt, hogy az otthon felejtett fél balhét csapjon, vagy akár le is lépjen – de van hogy nem. Van, hogy a tönkrement házasságot már amúgyis szét kéne verni, és a pásztoróra talán kifejezetten pozitív kiút – de lehet hogy mégiscsak többet ér a család, a gyerekek, mint az a gyors numera két fénymásoló között.
Egyébként nem árt ha az ember tisztában van néhány alapvető dologgal. Példának okáért azzal, hogy míg egy férfi a leglángolóbb szerelem kezdeti 15 napján kívül bármit megdugna ami él és mozog, addig egy nő ha eljut a megcsalás gondolatáig, ott már érzelmi problémák vannak. A kapcsolat lehet még jó, az együttélés kényelmes vagy akár boldog, de ha a nő jobban kíván másvalakit, mint a párját, akkor a párját már nem szereti és nem tiszteli eléggé. A hipergám ösztön mindig a legjobb elérhető pasira hajt, és ha az nem a partner, akkor nem is a partnert szereti a legjobban. Persze a megszokás visszahúz, a hormonok jóllakott óvodássá változtatják a nőt, aki nem akarja felrúgni a működő kapcsolatot – de azért az új pasi mégiscsak izgalmasabb, rejtélyesebb, kívánatosabb. A férfi poligám, a nő hipergám – vagyis a férfi bővít, míg a nő lecserél. Ahogy a kedvesem kifejtette: pont fordítva, mint a ruházkodásnál. Ott a nő ha meglát valami szexit, felpróbálja, megveszi, és viseli kétszer-háromszor, aztán elfelejti egy életre. A legtöbb férfi akkor megy ruhát venni, ha az előző már nem látja el a funkcióját – ha az új vitathatatlanul jobb, amivel helyettesíteni lehet a régit.
A férfinak minden nő kell, a nőnek csak a legjobb pasi. Ezért ha az egyik hűtlen, az más következményekkel jár érzelmileg, mint ha a másik hűtlenkedik.
És ha már a következményeknél tartunk, a minap elég jól ki lett fejtve, hogy van egy gigászi különbség a két nem hűtlenkedésében. Egy férfinak azt hazudni, hogy az ő gyereke, messze túlmutat a szimpla erkölcstelenségen vagy átverésen. Ha lehet egyáltalán párhuzamokat keresni, egy ilyen kakukktojás nagyjából olyan a férfinak, mint a nőnek az elszenvedett nemi erőszak. Csak még annál is súlyosabb következményekkel jár, és hosszabb ideig tart a hatása. Nem akarok ezen a témán hosszan rágódni, mert a helyén való kezeléséhez túl nagy szavakat kellene használnom, amit az olvasók fele sem értene meg :)
Erkölcsileg nem tartom jó dolognak a hűtlenséget, viszont emberileg el tudom fogadni. Senki sem faszent, legtöbbünk emberből van, és ezért vannak vágyai, álmai. Mindenki a boldogságot keresi, és vannak akik másvalakik karjában találják meg – ilyen az élet, ilyen a világ. Teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő hűtlenkedik, egyik sem jobb mint a másik. Ugyanakkor más dolgokra kell odafigyelni férfinak és nőnek ahhoz, hogy a következmények ne legyenek tragikusak. És persze azzal továbbra is számolni kell, hogy emberség ide vagy oda, a társadalomnak meglesz a saját véleménye az ügyről. Akkor is ha ez nem tetszik, vagy ha a feministáknak nem tetszik.
“A házasság láncai annyira terhesek, hogy viselésükhöz ketten kellenek. Sőt, olykor hárman is.” – Alexandre Dumas
“jó szolgálatot tesz mentségként, önigazolásként is. Az embereknek szükségük van az ilyesmire”
Az önbecsapás mesterei a nők, ehhez kétség nem férhet :) A “betyárbecsület” inkább a férfiak erénye, a nők abban jeleskednek, hogy kimagyarázzanak bármit. Lásd az alábbi sorokat Tisza Katától (kiemelés tőlem):
“A megcsalásról értekezni fölösleges, mert minden csak teória, azonban az életben csak úgy megtörténik. És van, hogy teljességgel hormonális és jelentéktelen a jövőre nézve, azonban akkor és ott elkerülhetetlen. De ha már az ember megtette, bevallani gyengeség és önzés, mert a másikat terheled, hogy te magad megtisztulj. Minden kapcsolatba kellenek titkok.”
Annyira tipikusan nő, annyira tipikusan yin-es, hogy az már ordít. Ennek lexikonban lenne a helye :)
Először is a passzivitás: a nő nem vonható felelősségre, mert ő nem csalfa – vele “csak úgy megtörténik”. Mindenért a férfi a hibás, hiszen a pásztoróra a nőnek “elkerülhetetlen” volt. A sors keze!
Másodszor az önbecsapás hörcsöge turbó fokozaton: “bevallani gyengeség és önzés”… Na persze. Félrelépni nem gyengeség, az “megtörténik”, de bevallani?! Az csúnya dolog. Különben is, kellenek a “titkok” – sokkal egészségesebb ha megcsalod és nem beszélsz róla, mint ha meg se csalnád, hiszen akkor nem lenne mit titkolni.
Ha valaki fordítva ül a lovon akkor Tisza Kata az :)
Szerintem Qujon és Kata nagyjából(!) ugyanazt beszélik, csak az egyik női, a másik férfi nyelven
K 1: “A megcsalásról értekezni fölösleges, mert minden csak teória, azonban az életben csak úgy megtörténik. És van, hogy teljességgel hormonális és jelentéktelen a jövőre nézve, azonban akkor és ott elkerülhetetlen”
Q 1: “Az életben semmi sem fekete vagy fehér, és nem olyan könnyű fennkölt erkölcsi normákat követni, miközben az ember orra előtt hajladoznak a mézédes gyümölccsel terhelt ágak.”
K 2: “De ha már az ember megtette, bevallani gyengeség és önzés, mert a másikat terheled, hogy te magad megtisztulj. Minden kapcsolatba kellenek titkok.”
Q 2: “(…) nyugtassátok meg hogy eszetekbe sem jutna ilyesmi, és ha mégis megtörténik, hallgassatok mint a sír. Igaz ez már közel sem a “totális őszinteség” birodalma, de pont ezért sokkal jobban emlékeztet a valós világra.”
Ne keverjük a balalajkát a kajla Majkával :)
K1 viszonylatában: Kata felteszi a kezét, mintha ő nem is tehetne arról hogy valaki levette a lábáról. Pedig tudjuk, hogy intim kapcsolatok dolgában a végső döntés (és a felelősség) a nőé. A női természet mégis azt mondatja vele, hogy neki ehhez az egészhez semmi köze, ő csak véletlenül arra járt amikor történt valami.
Ezzel szemben az én egész cikkem arról szólt, hogy ne maszatoljunk, vállaljuk a felelősséget a saját cselekedeinkért. Ha önigazoló kapaszkodókat használunk is, azért legyünk azzal tisztában hogy senki sem csalja meg a partnerét “véletlenül”, és a felelősség alól nem lehet kibújni.
K2: Hasonló. Tisza Kata megideologizálja a saját aljasságát, vagyis addig teker a fejében az önigazoló hörcsög amíg be nem bizonyítja magának hogy ő pont azért jobb ember mert sunyi módon a partnere háta mögött lép félre. Ez nevetséges. Amikor én azt mondom, hogy jobb hallgatni, az pusztán praktikus okokból van: az ember ne rúgja fel a jó kapcsolatát holmi önmarcangolás miatt. Ettől nem lesz látszólag sem “jobb ember”, és nem ad önigazolást sem. Hogy együtt kell élnie a “sötét titokkal”, az inkább a büntetése amit viseljen egyenes derékkal – de semmiképp sem egy olyan dolog amiért vállon veregetheti magát.
Én sose mondanám, hogy keress önigazolást vagy kapaszkodót. Helyette inkább legyél tisztában azzal, hogy mit csinálsz és vállald a következményeket. Akár annak a következményeit, hogy titokban viszonyt folytatsz…
Egyébként ha már így eszembe juttattad, van egy érdekesség a téma kapcsán. Ha a nő rájön, hogy félreléptél, akkor az egyetlen dolog amit tehetsz (mármint ha meg akarod menteni a stabil kapcsolatot) az az, hogy határozottan és férfiasan azt mondod: Igen. Félreléptem, ez van. Ha nem tetszik ott az ajtó.
Ha bármi mást teszel (töredelmesen vallassz vagy megbocsátásért esedezel), akkor a nő kidob a fenébe. A legnagyobb bűn amit elkövethetsz nem az, hogy félrelépsz, hanem az ha nem vagy elég gerinces.
Ne keverjük a balalajkát a kajla Majkával :) – ne bizony! :)
nem áll szándékomban védeni a Kata nevű hölgyeményt, hiszen – szégyen, nem szégyen – fogalmam sincs ki ő, de:
ha neki is egy negyven perces értekezését olvashatnánk erről a témáról könnyen előfordulhat(na), hogy kiderül(ne) egy-két olyan apró részlet ami mellett el tetszett siklani. – Illetve nem is annyira te, mint inkább Dean. – Kata például egy árva szóval nem említette azt, hogy K1 (és pesze K2 ) viszonylatában ő csak a nőkről beszélt. Ez az egész mondókája ugyanúgy vonatkozhat(na) a férfiakra is, különösen ha a hormonokról és a jövőre néző jelentéktelenségről van szó…(ez inkább a férfiakra jellemző, mint azt tőled is megtudhattuk.)
olykor az a bajom Dean-nel, hogy belebeszéli a tehénbe a borjút. belelát olyan dolgokat is egy-egy női szösszenetbe, ami alapjában véve lehet, hogy nincs is ott … csak esetleg feltételezhető, hogy ott van … de ugyanennyi erővel az is feltételezhető kellene hogy legyen, hogy nincs is ott.
K2 esetében: hát akkor hogy a pcsába van ez?? ha a pasi nem mondja el, akkor az praktikum, ha a nő nem mondja el, akkor az sunyi önigazolás?? vagy mi a tököm? azt mondod: “Tisza Kata megideologizálja a saját aljasságát, vagyis addig teker a fejében az önigazoló hörcsög amíg be nem bizonyítja magának hogy ő pont azért jobb ember mert sunyi módon a partnere háta mögött lép félre. Ez nevetséges.” nem is biztos, hogy erről van szó. Kata azt mondja: “De ha már az ember megtette,…” nem feltétlen arról van szó, hogy folyamatosan csalja a kedvesét és erre önigazolást keres, hanem esetleg arról, hogy épp peteérése volt, mikor nem tudott uralkodni magán és egy jót kefélt a szálloda portásával. Egyszer. azért a kettő ugye nem teljesen ugyanaz. a pasikkal is gyakran előfordul, hogy rágerjednek egy szexi női testre és olyan is van, hogy be is tudják cserkészni egy numerára. a szisztémát követve akkor ez is aljasság.
különben meg hol a fenében lépne félre bárki, ha nem a partnere háta mögött. persze van olyan is, amikor az ember fia/lánya a partnere szeme láttára hancúrozik, de az már egy kicsit más kategória.
az, hogy “minden kapcsolatban kellenek titkok”, az hülyeség….csak benne maradt az idézetemben. Amit az utolsó két bekezdésedben írtál azzal tökéletesen egyetértek…de csak a férfiak esetében.
a pasikkal is gyakran előfordul, hogy rágerjednek egy szexi női testre és olyan is van, hogy be is tudják cserkészni egy numerára. a szisztémát követve akkor ez is aljasság.
Én igazat adok neked, vagy mindkettő aljasság, vagy egyik sem
“ha a pasi nem mondja el, akkor az praktikum, ha a nő nem mondja el, akkor az sunyi önigazolás?”
A különbség nem nemi jellegű :) A különbség a fejekben van, mármint konkrétan Kata fejében, amikor arról beszél, hogy ő micsoda jó ember ha nem mondja el a párjának hogy megcsalta. Ez túlzás, ez hülyeség. Ettől ő nem lett jobb ember, sőt, rosszabb. Mert egy “jó” ember ha valami rosszat csinál akkor tudja hogy rosszat tett és nem akarja kimagyarázni hogy az valójában jó. Ez a betyárbecsület (egyik fele), hogy ha rosszat tettél akkor azt (legalább magad előtt) elismered. Egy valamirevaló ember ha csalfa volt akkor szépen befogja a pofáját és elül a maga csendességében, míg egy kevesebb belső tartással rendelkező ember bebeszéli magának hogy tulajdonképpen amit csinált az jó, meg helyes, meg szükségszerű, satöbbi. Így már érthető a különbség? És ez persze nemtől független, ahogy mondtam. Egy pasi is gyárthat magának hamis indokokat, és egy nő is elismerheti hogy amit tett az nem volt szép.
“nem tudott uralkodni magán”
Ez megint a yin-es női passzivitás… Mi az, hogy nem tudott uralkodni magán? Ilyen nem létezik. Ez megint úgy hangzik mintha nem is lenne felelős a saját cselekedeteiért, hiszen valami “külső erő” kényszerítette, aminek szegény nem tudott ellenállni… Lóf*szt. Egy felnőtt ember tudatosan cselekszik, és vállalja is érte a felelősséget.
Az meg, hogy egyszer kefélt félre vagy százszor, nem változtat azon, hogy önfényező utólagos mentségeket gyártani a jellemgyenge emberek sajátja.
Itt és most nem az volt a téma, hogy félrekefélni aljasság, hanem arról vitázunk, hogy utólag ki hogyan rendezi el a dolgot a saját lelkiismeretével. Kata úgy, hogy gyárt magának egy illúziót, miszerint ő az erkölcs maximális csúcsa azért mert nem mondja el a másiknak. Ez tényleg nevetséges.
a Kata témát befejeztem, mert nem tudom ő mire gondolt, csak felhívtam a figyelmet rá, hogy akár gondolhatott teljesen másra is, mint amit a szájába adtunk.
“nem tudott uralkodni magán” Ez megint a yin-es női passzivitás…Ez megint úgy hangzik mintha nem is lenne felelős a saját cselekedeteiért, hiszen valami “külső erő” kényszerítette, aminek szegény nem tudott ellenállni…
de ez már nekem szólt… azt, hogy nem tudott uralkodni magán azt akár idézőjelbe is tehettem volna – mint ahogy abba is tettem eredetileg, csak hülyén nézett már ki a sok idézőjel – de ezzel az erővel egy csomó mindent úgy kellett volna leírnom. mi a tökömért kell belekötni ilyen hülyeségekbe, mikor tökéletesen biztos vagyok benne, hogy tudod, mit akartam mondani ezzel. ez részemről nem yines női passzivitás, mert ha elolvasod láthatod, hogy pont ugyanazt a szitut felállítottam a pasi oldaláról is, csak más szavakkal. és persze, hogy tudatosan cselekszik és vállalja a következményeket, de ezekre akkor adott pillanatban nagy ívben sz@rik minden egészséges ember…legyen akár férfi, akár nő…mert ha nem így lenne, akkor eszébe sem jutna félrelépni bakker
Most már magam sem tudom, fiú vagyok-e, vagy lány… :o))
Teljesen összezavartok!
“Erkölcsileg nem tartom jó dolognak a hűtlenséget, viszont emberileg el tudom fogadni. Senki sem faszent, legtöbbünk emberből van, és ezért vannak vágyai, álmai. Mindenki a boldogságot keresi, és vannak akik másvalakik karjában találják meg – ilyen az élet, ilyen a világ.”
kedves szerző! Azért álljon már meg a menet! Emberileg SEM elfogadható a hűtlenség.
A helyzet szerintem egyszerű: aki gyerekkorában megtanulta mi az hogy tisztelet, az be is tartja, aki nem, az később nem is fogja. Ha én megtudom, hogy a nőm hűtlenkedett, eszem ágában nem lenne bűntudatot kelteni, de ez jelzésértékű is, a kapcsolat véget ért, és ehhez méltó büntetés ha két nyelés után szemrebbenés nélkül otthagyom/kiteszem és utána nem várom el, hogy nekem felelősséggel tartozzon. Csináljon amit akarjon, csak velem ne eledjen szóba a témát illetően.
Ez a viszonylag lojális és egyszerű megoldás. Szerintem
szerintem emberileg maximálisan elfogadható a “hűtlenség”…csak fel kell hozzá nőni (nem az életévek számát tekintve) és ez nagyon nem könnyű
amennyiben nem alkalmazol más mércét a párodra, mint saját magadra
Azért az emberek sosem voltak “eszményiek”, sokkal inkább esendők. Én speciel megértem ha valaki keresi a boldogságot és olykor olyat tesz ennek érdekében ami – ha kitudódik – az egy másik embernek fájdalmat okozhat. Szerintem van ebben valami emberi, és éppen ezért megbocsátható. Erkölcsileg elítélendő, de bocsánatos bűn.
Ilyenkor sokszor a Starship Troopers c. film tanár bácsija jut eszembe, aki “bölcs öregként” azt mondja a főszereplő srácnak: ne hagyj ki semmi jót. Nem tudom igazán elítélni azokat, akik ezen elv alapján követnek el valamit ami a köznép szerint csúnya dolog.
Érdekes cikk volt (ez is). Tisza Katától még semmit nem olvastam, de hallottam róla. A hűtlenségről: én se tartom erkölcsös dolognak. Viszont tény, hogy az emberek kb. 95%-a vét a hűség ellen életében minimum egyszer. Mondom ezt úgy, hogy én sose léptem félre, nem lettem nős férfi szeretője (pedig többször nagy volt a kísértés), és a jövőben se szeretnék félrelépni. Hűséges típus vagyok.
Viszont az a véleményem, hogy egy-két hűtlenség megbocsátható egy jól működő párkapcsolaton belül. Pontosan azért, mert a párunk sem hibátlan. Az a baj, hogy sokan úgy gondolkodnak, hogy valaki vagy jó ember, vagy rossz ember. Ha egyszer rosszat tesz, onnantól már nem jó ember. Az élet nem ilyen fekete-fehér. Sok házasság is azért bomlik fel, mert a másiktól tökélyt vár sok ember (férfi, nő egyaránt), és amikor a hibák óhatatlanul előjönnek idővel, úgy érzik, kiábrándultak, és válnak.
A másik pedig az, hogy szerintem nem férfiatlan bevallani, ami történt. A feleség megbocsátását kérni (megalázkodás nélkül) se bűn szerintem. Miért kellene kidobatnia magát otthonról? Sok nő képes szívből megbocsátani a párjának (illetve képes volt, mert a mai “divat” az automatikus válás ez esetben).
“Azért az emberek sosem voltak “eszményiek”, sokkal inkább esendők. Én speciel megértem ha valaki keresi a boldogságot és olykor olyat tesz ennek érdekében ami – ha kitudódik – az egy másik embernek fájdalmat okozhat. Szerintem van ebben valami emberi, és éppen ezért megbocsátható. Erkölcsileg elítélendő, de bocsánatos bűn.”
Ezt természetesen csak a férfiakra érted, ugye?
szerintem nem
“Ezt természetesen csak a férfiakra érted, ugye?”
Ezt honnan a túróból veszed? :) Általában tudatosan gépelek, és ha azt írom, hogy “emberek”, akkor úgy értem “emberek” :) Ha férfiakra gondoltam volna azt írtam volna “férfiak”.
Az továbbra is más kérdés, hogy egy férfival más gyermekét felneveltetni annak tudta nélkül egy hatalmas nagyságrenddel súlyosabb bűn, mint egyszerűen csak félrelépni. Persze ilyet csak nők tudnak csinálni, ezért úgy tűnhet hogy “kipécéztem” a nőket, de erről szó sincs. Olyan ez, mint a nemi erőszak… Azt csak férfiak tudják elkövetni, és kényelmetlen is amikor arról van szó, mert az ember nem nagyon tud mit kezdeni a témával. Megértem, ha a nőknek ez a kakukktojás-téma hasonlóan kellemetlen.
csak mert a másik cikkben ezt írtad:
“a házasságban a nő “eladja” a saját szexualitását a férfi munkaerejéért cserébe – és emiatt a nő szerződésszegést követ el, ha mással szexel; de a férfi nem”
ezért gondoltam én, hogy esetleg az ember alatt férfit értesz, már ami a bocsánatos részt illeti.
K*rvanehéz erről a témáról értelmesen beszélni, egyrészt mert összetett, másrészt mert a legtöbb emberben erős érzelmeket mozgat meg, és ezért képtelenek tárgyilagosan gondolkodni róla.
Én több különböző szinten kezelem ezt a kérdést; az egyik az erkölcsi. Ezen a szinten a félrelépés elítélendő, ezen nincs mit ragozni. Hiszen a hűtlenség egy másik ember átverése, vele szemben megkérdőjelezhetetlenül tisztességtelen (amennyiben nem tudja előre és egyezik bele, természetesen, de ez azért még a swinger klubok korában sem igazán gyakori).
A másik az emberi szint, ahol tökéletesen érthető, hogy az ember keresi a boldogságot, és felvillanyozza egy másik ember közeledése, közelsége, feldobja az erotikus vonzás, stb. Nem akarom túl-romantizálni a kérdést, de valakivel szeretkezni azért alapvetően egy boldogságkereső cselekedet, és így valamilyen szinten meg lehet érteni.
Ami viszont teljesen bekavar az egészbe az a zabigyerek kérdés, mert az az előzőekhez képest teljesen más síkon mozog. Körülbelül olyannak látom a nagyságrendi különbséget, mint ha arról beszélnénk, hogy egy óvodás gyerektől erkölcsileg elítélendő, ha titokban elcsen egy kis édességet a családi közösből és elmajszolja, de emberileg meg lehet érteni és meg lehet bocsátani – ezzel szemben a kakukktojás olyan kontraszt mintha bejönne egy baltás gyilkos és levágná a sütit majszoló gyerek fejét. Egymillió félrekefélés sem ér fel egyetlen zabigyerekkel, amivel egy nő “elvesz” egy férfitól sokévnyi, vagy egy életnyi törődést, energiát, pénzt, és adott esetben a lehetőséget arra hogy lehessen saját gyermeke.
Marhanehéz erre épkézláb női analógiát találni, mert mindegyik annyira erőltetett, hogy szinte senki nem tudná ténylegesen abba a szituba képzelni magát. De azért tegyünk egy próbát :) Képzeld el mit éreznél, ha 25 évesen egyszercsak arra ébredsz, hogy dokik törölgetik a homlokod, és közlik veled, hogy “szülési amnéziád” van, nem emlékszel semmire. Aztán odatesznek melléd 2 csecsemőt, hogy ezek a tieid. Ezért aztán nem is csinálsz több gyereket, hiszen már van kettő. Aztán 20 év múlva egyszercsak kiderül, hogy azok nem is a te gyerekeid, és akkor rádöbbensz, hogy soha nem lesznek saját gyerekeid, pedig ha annak idején nem vernek át akkor nyugodtan lehettek volna.
Na ezt jelenti egy férfi életében egy “kakukktojás”. Csak nekik ezt nem kell ilyen kacifántosan elképzelni, mert számukra sokkal egyszerűbb ebbe a verembe belezuhanni.
Én másképp gondolom a fontossági sorrendet. Ott húznám meg a határvonalat, hogy a férfi saját elhatározásából akar-e gyereket. Ha nem akar, viszont a nő akarata ellenére rákényszeríti az apaságot (pl valami női praktikával teherbe ejteti magát), az valóban a legnagyobb aljasság, amit egy nő férfi ellen elkövethet. Mivel ezzel kiveszi a kezéből a kontrollt a saját élete felett, és olyasvalamire kényszeríti, amit ő maga nem akar. Ilyen esetben jobb, ha a gyerek genetikailag nem tőle származik, mert akkor mondhatja azt, hogy nem ebben állapodtunk meg, ott az ajtó. Ha viszont ő a biológiai apa, akkor fizetnie kell, nincs mese, senkit nem érdekel, hogy valójában visszaéltek a reprodukciós jogaival. Mert ez ugye csak a nőknél értelmezhető a jelenlegi törvények szerint.
Ha viszont a férfi amúgy is szeretne apa lenni, azaz eltökélt abban az irányban hogy a hátralévő életét gyerekgondozással és az ehhez szükséges anyagiak előteremtésével tölti, akkor nem érzem át azt, miért olyan kiemelten fontos, hogy a gyermek genetikailag is az övé-e, azaz nem “kakukktojás”. Végül is társadalmilag, vagy életvitel szempontjából teljesen mindegy, mert ugyanannyiba kerül másnak a gyerekét felnevelni, mint a sajátját, tehát nem fogja jelentősen megváltoztatni az általa választott életvitelt. Most nem feltétlenül ilyen szélsőséges helyzetekre gondolok, hogy anyuci beállít egy rétinégerrel, hogy ez a gyerekünk.
“akkor nem érzem át azt, miért olyan kiemelten fontos, hogy a gyermek genetikailag is az övé-e, azaz nem “kakukktojás”.” – ha ezt nem érzed át, akkor jó hírem van! A mai modern nőnek (aki fűvel-fával) Te vagy a legalkalmasabb férj -és apajelölt. Ha bárki gyerekéért képes vagy egész életedet végiggürcölni, vért izzadni, önmagad érte feláldozni; akkor vagy nagyon nagy szíved van, vagy te vagy Az Igazi Modern Férfi. (angolul Looser).
Saját véleményem; ha az én párom mástól esne teherbe, és ez kiderülne; azonnal mennie kellene kakukkfiókástól mindenestül. Hiszen a kapcsolat alapja kérdőjeleződött meg. Mit megkérdőjeleződött? Átbaszott, hülyének nézett; húzzon a pi.sába! Gondolj bele; ezek után mi következne! Mérget tesz a kávédba, hogy megkaparintsa az életbiztosításod? Azt is megmagyarázza; összekeverte a cukorral. :(
Azért megkerülted a válaszadást, hogy mi a különbség.
“Ha bárki gyerekéért képes vagy egész életedet végiggürcölni, vért izzadni, önmagad érte feláldozni”
Pont ez a része a problémás. Hadd döntsem el én, akarom-e ezt az életmódot. Ha nem akarom, akkor pedig nem. De attól, hogy genetikailag tőlem származik egy “baleset” során, miért lehet ezt rám kényszeríteni? Egyértelműen úgy fogható fel, mintha ehhez a nőnek joga lenne. A nő kezében van a döntés, neki van hatékony fogamzásgátló tabletta, ő mehet abortuszra, örökbe is adhatja, le is mondhat róla, ha a beteszi a kórház inkubátorába. De milyen lehetősége van a férfinek? Egyedül a gumi. Ha véletlenül besikerül, onnantól már ki van szolgáltatva a nőnek.
“A mai modern nőnek (aki fűvel-fával)”
Ez nem feltétlenül baj, legalább tudja mit kell csinálni, és nem olyan az ágyban, mint egy darab fa. :)
“Hiszen a kapcsolat alapja kérdőjeleződött meg.”
Ez is baj. A kapcsolat alapja miért feltétlenül ez még mind a mai napig, hogy gyereket is akarnak? Aki nem akar gyereket, az ne éljen kapcsolatban? Egyfelől ugye mindig azzal jönnek, hogy az embernél a szexualitás már nem kizárólag a fajfenntartásra korlátozódik, hanem kölcsönös örömszerzés. Másfelől meg, ha már bedugtad, vállald a következményeket. Akkor ez a jókis kölcsönös örömszerzés csak a nőkre vonatkozik, akik ha akarnak, foghatnak vele egy balekot is, aki majd eltartja őket, ha már unják a munkát meg a fenenagy önállóságot?
És bár abban igazad van, hogy genetikai szemszögből nézve nem mindegy, kinek a gyereke, de mint írtam, én társadalmi életvitelbeli szemszögből néztem, akkor pedig ugyanazzal jár a genetikailag saját gyerek is. Ráadásul, ott nem mondhatod azt, hogy ennyi volt, nem ebben állapodtunk meg, hanem rákényszerítenek az apaságra. Tehát ha így nézem, akkor továbbra is fenntartom, hogy ez az elsődleges probléma. Ma már anonim apasági teszttel egyszerűen eldönthető, hogy tiéd-e a gyerek, ha ez neked fontos, és gyanakszol, hogy másvalaki kavart be, akkor egyértelműen meggyőződhetsz róla. Ettől ezt másodrendű problémának látom.
Alkibiadesz, ezt nem mondod komolyan… Azt hiszem, egészen ritka kivételnek mondható az álláspontod. Szerintem nagyon nem mindegy a férfiaknak (sem), hogy kiért-miért mondanak le számukra kedves dolgokról, kiért hoznak áldozatot. Évek múltán megtudni, hogy az az élet, amit igaznak és valóságosnak hitt, csak a képzeletében létezett, senkinek sem mindegy…
Tibi, teljesen egyetértek veled.
Mint írtam, a genetikai részét értem. Ha a gyerek mástól van, akkor annak a génkészletét viszi tovább, nem a sajátját. De társadalmilag ugyanakkora megterhelés, ezért nem logikus, hogy miért csak a képzeletében létezett az az élet, amit élt. Gyereket nevelt, családapa volt. Ha éppen erre vágyott, akkor mindegy fene. Ha meg nem, akkor meg ugyanolyan csapás neki, ha ezt rákényszerítik a saját gyereke miatt, mintha más gyerekének a nevelését kényszerítenék rá.
Valóban, a kakukktojás komoly probléma. Én nőként is el tudom képzelni, milyen rossz érzés lehet a férfinak, ha megtudja, a gyereke nem az övé. Amúgy a gyerekre is nagyon rossz hatással van. Az embernek fontosak a gyökerei. Szeretem kutatni a családfámat, rossz érzés lenne megtudni, hogy sok ág nem valós a “kakukkok” miatt. Amúgy sajnos statisztikai adatok szerint minden 7. gyerek kakukkfióka, ezért a családfakutatás lehet, hogy csak részben szolgáltat valós adatokat.
A régi világban azért volt kettős erkölcs, meg a nők agyonellenőrzése, mert biztosak akartak lenni az utódlásban. Más kérdés, hogy ebből sok szörnyű társadalmi szabály keletkezett, amit nem sírok vissza.
Én pl. a nyitott házasság intézménye kapcsán filóztam azon, hogy ha a nő teherbe esik, az milyen hatással van a kapcsolatra? Szülés után apasági vizsgálatot végeznek?
Deansdale
tárgyilagosan zsákutcában vagy. Az emberséget és az erkölcsöt külön választod, nem mellesleg dogmaként kezeled Freud szexuális mondandóját a libidót meg hasonlót.
Figy, oké félrelépés egyszer-kétszer, amikor azonban már gyereked van és ilyet csinálsz enyhén szólva egy idióta lennél. A gyerek megérdemli a hibátlan szexuális mintát, ezen nincs mit vitázni, és ez nem köntös, búra, mézesmadzag szöveg….
“…a legtöbb emberben erős érzelmeket mozgat meg, és ezért képtelenek tárgyilagosan gondolkodni róla…”
Szerintem ennek az áldozata vagy. Te kizárólag az erkölcsi oldalát látod a dolognak, és abból vezetsz le mindent. A legtöbb ember így van vele, és ezzel nincs is bajom egészen addig, amíg aztán egyszercsak az ilyen ember is “beleesik” egy “kalandba”, és azután fapofával adja elő ugyanezt a szöveget, mert a hörcsög a fejében eleget teker ahhoz, hogy meg tudja indokolni, hogy az ő félrelépése miért nem erkölcstelen, másoké meg miért igen. (Ez nem rólad szól, hanem általánosságban mondom. Téged egyáltalán nem ismerlek úgyhogy nem is nyilatkozom rólad…) A helyzet az, hogy a legtöbb ember félrelép. A nők is, a férfiak is, az “együtt járók” is, a házasok is, a fiatalok is és a középkorúak is. (Idősekről sem nyilatkozom mert róluk még nem gyűjtöttem elég adatot :)
Azért nem ítélem el túlságosan a félrelépést, mert gyakorlatilag alig van ember aki ne tenné meg. Szó szerint. Ha begyűjtenél az utcáról 100 embert, akinek van már legalább 5-10 év szexuális tapasztalata, garantálom hogy kábé 90 már hűtlenkedett is. Ez valamilyen szinten bele van kódolva az emberi létbe, kiirthatatlanul és letagadhatatlanul. Lehet emberfölötti erkölcsi ideálokra vágyakozni, csakhát marhanehéz tartósan kitartani mellettük :)
Azt meg nem tudom Freud hogyan került ide, sosem volt szimpatikus a munkássága és épp ezért nem is ismerem túl mélyen. Amit tudok róla az alapján úgy ítélem meg hogy egy idióta volt sok zagyvasággal és mindössze maroknyi (többségében lopott) jó gondolattal.
Ja és a gyereknek nem kell tudnia semmiről :)
“Na ezt jelenti egy férfi életében egy “kakukktojás”.”
Mondok egy női analógiát a kakukktojásra: egy nő akkor csalja meg a férjét ha érzelmileg kötődik egy másik férfihoz, és ezért valamilyen szinten magához tartozónak érzi azt a férfit. Ha teherbe esik tőle, akkor ez a “kötelék” még szorosabb lesz, akármilyen rövid is lesz a kapcsolatuk, a gyerek léte mindig is összetartozókká teszi őket, még akár akkor is, ha fizikailag többé nem találkoznak. Namost az analógia: egy férfi életében, családjában pontosan azt az érzést jelenti egy kakukktojás, mint egy nő életében az, ha megtudja (márpedig ezt biztosabban megtudja, mint a férfi ellenkező esetben), hogy a férjének van valahol máshol egy kakukktojása. A nő is ugyanúgy birtokol, mint a férfi, és meg kell tudnia, hogy létezik valahol egy nő és egy gyerek, akik birtokolnak egy részt a férjéből, akikhez a férje örökké tartozni fog, egy másik család, akikhez kötelék fűzi. Ez épp olyan elviselhetetlen érzés, mint egy férfinek megtudni, hogy nála is van egy kakukktojás.
Éppen ezért kérdeztem meg a másik cikknél, hogy a férfi kakukktojáskája nem számít neki gyereknek, akiért felelősséget kell vállalnia, aki az ő vére? Azt mondtad erre, hogy az nem számít, mert azzal nem nagyon tud mit kezdeni, az a nő gondja. Ilyen könnyen elsöpörted a kérdést. Ezért nem értem, milyen alapon rovod fel a nőknek, hogy adott esetben nem csinálnak nagy ügyet abból, hogy a gyerek nem a férjüktől van, mikor ha a férj zabigyerekéről van szó, akkor az nem számít. Ezt írod:
“Éppen ezért nem is értik hogy mit problémázik azon egy pasi ha a gyerek nem az övé. Ha másé, hát másé – mit számít az? Az ilyen nőktől mentsen meg az Isten minden tisztességes férfit.”
Lehet hogy azért vannak nők, akik így gondolkodnak, mert nem értik, hogy miért problémázik a férfi azon, hogy egy kakukktojást nevelt fel, hiszen létezik valahol egy másik gyerek, az ő húsa és vére, akivel egyáltalán nem foglalkozik, mert minek, az nem az ő gondja, hanem azé a nőé, akit felcsinált, és aki nem gondolkodott előre, szóval magára vessen. Érted hogy mit kérdezek? Ez úgy tűnhet egyes nők számára, hogy a férfiakat általában nem érdekli különösebben, hogy mi van saját vérszerinti gyerekeivel, és akkor meg már nem mindegy, hogy az otthoniak közül egyik kakukk?
Félre ne érts, én nem gondolkodom így nőként, és azt sem gondolom, hogy a férfit ne érdekelnék a gyerekei, csak rámutatok egy logikai hibára a Nagy Férfiönsajnálatban.
Egyébként a boldogságkeresésről azt gondolom, hogy azért vagyunk önuralomra képes lények, hogy felelősséget vállaljunk a tetteinkért és a döntéseinkért, úgyhogy egy házas férfi már ne keresgélje a boldogságot máshol, hanem keresse otthon, mert ő már amellett a nő mellett tette le a voksát, és ez vica versa, a nőnek meg tennie kell róla hogy a férjének ne is legyen oka máshol keresgélni a boldogságát, és ez is vica versa. A ne hagyj ki semmi jót-elven a gyerekek működnek, akiket a pillanatnyi örömük hajt, és nem számolnak a hosszútávú következményekkel.
Hát, szerintem ez nem igazán jó hasonlat. Ha megtudod, hogy a férjednek van valahol máshol egy gyereke, az téged érzelmileg megérinthet, de azért a világod egyben marad. Persze biztos vannak érzelmei a pasinak ama gyerek irányában is, de ez nem csökkenti a házasságon belüli gyermekek iránti szeretetét. Vagyis a család attól még nyugodtan egyben maradhat, hogy a férjnek van valahol egy másik kölke.
Viszont ha a családon belül derül ki hogy a gyerek nem is közös, ott azonnal megszűnik a “család”, nincs is értelme az egyben maradásáról beszélni. A férfi egy vadidegent nevelt és óvott, akiről elhitették vele hogy a saját gyermeke. Egy idegen férfi gyermekébe ölte az idejét, energiáját és erőforrásait, ami puszta genetikai értelemben is kész öngyilkosság, de minden más téren (erkölcsileg, emberileg, anyagilag, meg bárhogy amit egyáltalán ki lehet találni) is vérlázító.
Nyilván vannak akik tudnak róla hogy nem a saját gyermeküket nevelik – mondjuk aki egyedülálló anyával randizik annál furcsa is lenne ha nem tudná :) – de ezt nem lehet összehasonlítani a másik esettel, mert a kulcs az átverés. Ha lenne azokban a nőkben tisztesség, akkor közölnék az állandó partnerükkel, hogy az a gyerek aki még meg sem született nem feltétlenül tőlük van, és ezzel lehetőséget adnának a pasinak a tudatos döntésre. Sajnos általában inkább hallgatnak.
“a boldogságkeresésről azt gondolom, hogy azért vagyunk önuralomra képes lények, hogy felelősséget vállaljunk a tetteinkért és a döntéseinkért”
Ezzel papíron egyet tudok érteni, de sajnos az átlagember életében olyan kevés az öröm, és olyan sok a gond, hogy az örömről tudatosan lemondani harakiri. Van aki megteszi, sőt, afféle téves kötelességtudatból elég sokan, de ezeket az embereket legalább annyira sajnálom, amennyire tisztelem ezért.
“A ne hagyj ki semmi jót-elven a gyerekek működnek, akiket a pillanatnyi örömük hajt, és nem számolnak a hosszútávú következményekkel.”
Itt nem is elsősorban az azonnali vágy-kielégülésre gondoltam. Ha valaki megrögzötten üldözi a szórakozást, az tényleg gyermeteg – és ilyen emberből is sok van, egyre több. Egy felnőtt ember fel tudja mérni, hogy mi a “jó”, és ebben a hosszú távú jó is benne van – vagyis tud mérlegelni, hogy egy röpke románc jobb-e mint a stabil kapcsolata, megéri-e a kockázatot a másik elvesztése. És ha a házassága a nagyobb jó akkor hagyja ki a románcot, ennyi az egész.
Egyébként azt továbbra is látom, hogy a legtöbb emberben hatalmas érzelmeket mozgat a téma :] Ez persze jó, mert így pörög a vita, de azért nem árt ha nem lovalljuk bele magunkat túlságosan, mert egy ilyen szituban könnyen jönnek a nagy sértődések meg összeveszések :D
Megvan a tökéletes analógia a kakukktojás felnevelésére: képzelj el egy nőt, akinek (mondjuk, 35 feletti karrierista) természetes úton már nem lehet gyereke. Elmennek lombikprogramra, de a férje lefizeti a dokikat és a férj + a szeretője gyerekét ültetik be neki. Megszüli, felneveli, majd 10 év múlva kiderül, hogy nem is az övé a gyerek. Kb. ilyen érzés lehet.
“Lehet hogy azért vannak nők, akik így gondolkodnak, mert nem értik, hogy miért problémázik a férfi azon, hogy egy kakukktojást nevelt fel, hiszen létezik valahol egy másik gyerek, az ő húsa és vére, akivel egyáltalán nem foglalkozik, mert minek, az nem az ő gondja, hanem azé a nőé, akit felcsinált, és aki nem gondolkodott előre, szóval magára vessen. Érted hogy mit kérdezek? Ez úgy tűnhet egyes nők számára, hogy a férfiakat általában nem érdekli különösebben, hogy mi van saját vérszerinti gyerekeivel, és akkor meg már nem mindegy, hogy az otthoniak közül egyik kakukk?”
Nem tudom, sírjak, vagy nevessek ezen. Te mit szólnál ahhoz, ha mondjuk a gyereked 10 éves korában derülne ki, hogy elcserélték a kórházban? Hogy vér szerint nem a gyereked, és a sajátodat idegenek nevelik és hiszik a sajátjuknak?
Másrészt aki kap egy kakukktojást, még nem biztos, hogy csinált is egyet máshova.
Sok férfi nagyon is szereti a vér szerinti gyerekeit, és törődik velük. Attól, hogy sokan nem törődnek a gyerekeikkel, még elég sok jó apa is létezik.
Egy ismerősöm járt úgy, hogy mint váláskor kiderült, a kisebbik gyereke már az új szeretőtől volt. A nagyobbikat megkapta (idegbeteg nő, elmebaj szélén), a kisebbik maradt a nőnél és az apjával. Aztán a nő az új pasit is elüldözte. A poén az, hogy a végére a két lyuksógorból sorstárs lett és együtt küzdöttek a nő ámokfutó bosszúhadjáratai ellen :-)
Meg lehet szeretni másnak a gyerekét is, nem nagy dolog. Ebben a “kakukkfióka” kérdésben inkább az a gáz, hogy az egyik embert kizárták abból, hogy a saját élete felett dönthessen.
Anaconda, erre most legszívesebben nem is válaszolnék, mert teljesen félreértettél. Dean azt mondta, hogy nehéz analógiát hozni a kakukktojás érzésre női szempontból, és én mondtam egyet, ami szintén kakukktojásos. Egy szóval sem mondtam, hogy minden férfi csinál is egy kakukkot, ha neki van, csak az érzés ugyanolyan szar.
És azt se mondtam, hogy a férfiak nem szeretik a vér szerinti gyerekeiket, nagyon jól tudom, hogy mennyi férfi szereti és törődik a gyerekeivel, én csak azt mondtam, hogy ahogy némelyek nem vesznek tudomás vérszerinti gyerekeikről, akiket csak úgy elpottyantottak, előfordulhat, hogy lesznek nők, akik azt fogják gondolni, hogy nem is olyan fontos nekik a vérség. Általánosságban. És aztán hozzátettem, hogy én nem gondolom ezt.
Nehéz arra analógiát találni, hogy valaki hosszú éveken át dolgozik minden erejével egy gyerek eltartásán és aztán kiderül, hogy nem a sajátját nevelte. Joggal érezheti úgy, hogy elfecsérelte ezeket az energiáit és ezeket az éveket, hogy tulajdonképpen keményen meglopták.
Persze, más hozzáállással mondhatja azt is, hogy most már mindegy, attól még én neveltem 10 éven át, engem szeret a gyerek apjaként, az én elveimet viszi tovább, kit érdekel a genetika.
“kit érdekel a genetika”
Ez szerintem kizárólag akkor lehet érvényes, ha a férfinak van már ténylegesen saját gyermeke is. Anélkül nem csak az éveket rabolták el tőle, hanem a családfájának továbbvitelét is.
Deansdale: a 100 emberből a 10 statisztikailag arányában gyenge, kivételnek meg túlzottan erős, tehát bakot lősz, ha azt mondod, hogy emberfeletti erkölcs, mert a 10 személy ebben a számkörnyezetben ebben a példában bizony nem kevés.
Lehetne valamit elkalimpálni tőlük és nem a levegőbe beszélni. :)
Azért a 100-ból 90 sem a levegőbe beszélés kategória.
Egyébként azért nem tudok igazán egyetérteni veled, mert alapvetően nem vagyok féltékeny típus. Sőt, a féltékenységet spirituális értelemben egy negatív dolognak tartom, aminek evolúciósan megvolt a maga haszna és értelme, de végső soron az emberi tudatosságnak felül kell írnia, mert egy negatív érzelem. A félelemben gyökerezik és elsősorban a bizalom hiányát jelzi. Őszintén szólva én nem látom a félrelépésben azt a “tragédiát” amit a többség igen – de tisztában vagyok vele hogy ezzel én térek el a többségtől, ezzel az én véleményem “deviáns” :)
Lehet hogy túlságosan modern ember vagyok, akiből a tévé kinevelte a józan erkölcsiséget, de szerintem sokkal őszintébb hozzáállás az, ha a felek tisztában vannak egymás vágyaival, és nem akarják azokat erővel lenyisszantani. Persze a férfi és a nő vágyai különböznek, ezzel számolni kell, de egy kis rugalmassággal sok feszültséget ki lehet kerülni mielőtt egyáltalán kialakulna.
(Remélem kellően homályosan fogalmaztam…)
A sarokpont viszont még mindig a gyerek – mert lehet olyan természetű egy ember, hogy nem bánja ha a partnere “kísérletezget”, de a gyerek az más tészta. Tudni kell, hogy ki a gyerek apja, és erre két módszer van: vagy az apasági teszt, vagy az hogy a nő nem kefél félre. Mivel az előbbi nem túl elegáns, az utóbbi viszont sosem lehet teljesen biztos, ezért az apák nehéz helyzetben vannak :)
Sőt, a féltékenységet spirituális értelemben egy negatív dolognak tartom, aminek evolúciósan megvolt a maga haszna és értelme, de végső soron az emberi tudatosságnak felül kell írnia, mert egy negatív érzelem. A félelemben gyökerezik és elsősorban a bizalom hiányát jelzi.
Félve, de leírom, vállalva a félreértés kockázatát: kicsit fiatal vagy még az ilyen kijelentésekhez. Az emberek motivációja nagyon sokszor, sőt szerintem legtöbbször különféle félelmekben gyökeredzik, éppen azért, mert nem tökéletesek. Te sem. Más kérdés, hogy mit mersz bevallani magadnak. Az emberi tudatosság csak egy máz rajtunk, ha megkapargatjuk, hamar előtűnik az ösztönlény.
Őszintén szólva én nem látom a félrelépésben azt a “tragédiát” amit a többség igen
Tényleg? Hogyan alapozhatsz egy közös életet hazugságokra? Egy kivételt tudok elképzelni, ha mindenki teljesen nyíltan félredug- de ha gyerek is van, mit fog maga előtt látni? Kíváncsi vagyok hogy gondolod: nem gond ha a partnered mással van, ameddig téged szeret?
Közelebb a 40-hez mint a 30-hoz szerintem már nem nagyon érhet olyan vád, hogy fiatal és naív lennék :)
Számomra a tudatosság egy ébredési folyamat, aminek pont az a lényege, hogy felismerjük, megismerjük a félelmeinket és addig dolgozzunk rajtuk míg meg nem szűnnek. Tehát itt nem olyan értelemben használom ezt a kifejezést, mint afféle civilizált viselkedési máz egy vademberen. Nagyon kevesen élnek tudatosan, ennek nincs igazán “kultúrája”, manapság nem trendi.
“Hogyan alapozhatsz egy közös életet hazugságokra?”
Ha egyik embernek sem tragédia a félrelépés akkor élhetnek nyílt kapcsolatban, és akkor ott nincs semmi hazugság :) Te nyilván nem erre gondoltál, de én pl. vagyok olyan hülye / tökös, hogy a kapcsolat elején elmondom a nőnek, hogy mire számíthat illetve mit várok el tőle. Az én életem nem épül hazugságokra, másokéért meg vállalják a felelősséget ők maguk.
De nem igazán szerencsés saját példával előjönni ilyen témában, úgyhogy inkább hagyjuk is :) Mivel a legtöbb embernek megvannak a saját igen erős és érzelmileg túltöltött prekoncepciói, ezért bármit is mondanék magamról az biztos hogy az emberek négyötöde félreértené, félremagyarázná és lehülyézne.
Általánosságokhoz visszatérve: a féltékenység egyfajta félelem, a párunk elvesztésével és/vagy a genetikai örökségünk biztonságával kapcsolatban. Szerintem mindenféle félelmet fel kell dolgozni, mert különben folyamatosan mérgezi az embert – és a kapcsolatait. Ki ne hallott volna már olyan kapcsolatról, ami pont a féltékenység miatt ment tönkre? Ilyen értelemben ez a félelem kifejezetten negatív hatással van az életedre, és sokkal jobban járnál ha le tudnád valahogy cserélni egy tudatos döntési folyamatra. Csakhogy az ösztönökkel nem könnyű babrálni. Azokat csak úgy lehet tudatosan felülbírálni, ha előbb megismered és megérted őket. Ha végigzongorázod a témát, úgy csinálsz mintha a saját pszichológusod lennél, és kibogozod hogy mitől félsz, akkor a félelem megszűnik, és teljesebb életet élhetsz.
Mondjuk ehhez nem árt megérteni azt, hogy a párod félrelépése a te lelki görcseidtől független, vagyis ha félrelép akkor félrelép – akkor is ha féltékeny vagy és akkor is ha nem. Vagyis a féltékenység teljesen fölösleges negatív érzelem, aminek alapvetően két hatása van (mindkettő kifejezetten rossz): a saját lelkedben végez pusztítást, bizalmatlanságot gerjeszt és széthúzást; másrészt a kapcsolatot is rombolja, ha a másik azt érzi hogy bizalmatlan vagy vele szemben, gyanakvó, túlságosan kontrolláló.
Ha végiggondolod, nem marad más következtetés, mint hogy ezt a fekélyt ki kell gyógyítani magadból ahhoz, hogy boldogabb lehess, mert egyébként csak egy kötelék a lelkeden amit nem tudsz irányítani – viszont ő irányít téged.
Pedig sajnos igaz. Nagyon gyakori a hűtlenség.Inkább az a ritka, ha valaki egész életében hűséges marad.
Bűn megcsalni valakit, de attól még nem erkölcsi hulladék valaki, ha megteszi. A hűséges, monogám házasság valóban gyönyörű eszmény, törekedni is kell rá, de sajnos tökéletes ember nincs. Valamennyi botlást meg lehet bocsátani, és ajánlatos is, mert különben 10 házasságból 9-et idővel fel lehetne bontani.
Deansdale
kiemeltem az első sorok között, nekem nem a bűntudatkeltés a célom.
Tudod a katolicizmus bűn fogalmai igazak, a rájuk adott válaszaik borzalmasak. Az igazi katolikusok ugyanis elkövetik pont azt a hibát, ami a luciferi történetben pontosan fellelhető. A tiltás nem ér el semmit, így a ” azokat erővel lenyisszantani ” terv hibás emberi koncepción alapszik. Én sem tiltani akarok neked valamit, de azt hiszem nincs a szexuális légkörben olyan fantázia, ami miatt azt állandóan kergetni kéne (itt cáfolom Freudot)… Attól még ha esetleg a környezeted felvág azzal, hogy hát de én már mennyi nőt keféltem meg, nem kell a nyáj után szaladni, ez nem mérőszáma az értékességnek. Ez inkább szánalmasnak tűnik nekem, pedig rám is nyomással hatott egy ideig, de modern nyelvezettel leszerelhetők az “alfa-hímek”.
Ha már ilyen filozófiai irányokba mozdultunk el, akkor van ennek egy társadalmi vetülete is. A közösségnek jobb, ha nincs hűtlenkedés, nincsenek szétvert családok és emberi tragédiák. Itt, mint oly sokszor, szembe kerül az ember érdeke a közösségével. Kefélni jó, de mégis azt nevelik belénk, hogy fogjuk vissza magunkat. A szexuális forradalommal leszaggatták az istrángokat, és ennek azóta is isszuk a levét, de ha alaposan megnézed mostanra már ténylegesen megérett volna a helyzet egy bizonyos forradalomra. Nem azt kaptuk amire szükség lett volna; elsiették, és rossz irányba is mentek – de a régi erkölcsök már tényleg “meghaladottak” valamilyen szinten. A fogamzásgátlás, a gumióvszer, az apasági tesztek korában lecsökkentek a hűség erőltetésének fizikai okai; a néplélek “felszabadulása”, a liberalizálódás pedig feloldotta az erkölcsi gátakat. A kettő együtt tönkreverte azt a szexuális- és családkultúrát ami idáig elhozott minket, mint civilizációt, és ez természetesen nagyon szomorú. Ugyanakkor ezeknek a változásoknak muszáj volt, hogy legyen valami következménye – csak sajnos a kritikus pillanatban olyanok kezében volt az irányítás, akiknek tetszett a lehetőség hogy a fertőbe nyomják le az embereket ahelyett hogy valamiféle magasabb szellemi szintre lépés lett volna a dologból.
Amit te képviselsz, az 100%-ban a társadalom érdeke szerinti erkölcsösség, amit tökéletesen megértek, és megvan a maga haszna. Csak hát ezzel eléggé szembemész a tömeggel, amit a BigBráner meg Prosti Spears arra nevelt hogy mindenki mindenkivel b*sszon mert b*szni jó. A nézeteimmel még én is erősen konzervatív vagyok, hozzám képest te meg egy kész őskövület :D
nem hiszem, ha visszamennék a XVII. századba, ott már én is szabadelvűnek számítanék. Én kizárólag fegyelmezettségről pampogok, ami számomra nem visszafojtás. Az agonizálás meg önostorozás ugyanúgy szélsőséges számomra.
Deansdale, valóban az a probléma, hogy tönkreverték a család intézményét. Ez is mutatja, hogy az emberiség gyakran nem tud jól élni a lehetőségeivel. Fogamzásgátlásra valóban szükség van, mert a házasságban élőknek sem érdeke, hogy 10-15 gyerek szülessen (ráadásul ma már alig van gyermekhalandóság, tehát mindet fel kellene nevelni).
Szerintem is meghaladottak a régi erkölcsök, csak az a baj, hogy a társadalom most a másik végletbe esett át.
Amúgy azzal vitatkoznék, hogy csak a közösség érdeke, hogy ne legyen hűtlenkedés. Az egyénnek se jó, ha maradéktalanul kiéli minden nemi késztetését, mert akkor sose lesz stabil párkapcsolata. Ha a szülei meghalnak, ott marad család nélkül, magányosan. Idős korára különösen szerencsétlen ember lehet belőle. Rövid távon a promiszkuitás jónak tűnhet, hosszú távon kijönnek a negatív mellékhatásai.
Ha már ilyen filozófiai mélységekbe merültünk, leírom a véleményem. Szerintem két- egymással párhuzamos és részben összefüggő- jelenség van, ami átmenetileg előnyös helyzetbe hozta a nyugatot, és most a vesztét okozza: az egyik az istentelenség (morális relativizmus és a spirituális gyökerektől való elszakadás), és az individualizmus. Ezek nélkül a feminizmus sem tudott volna gyökeret verni.
Az emberi természet olyan, hogy szükségünk van állandó morális értékekre. Ezek nélkül előbb-utóbb az önzés és kicsinyesség lesz az uralkodó.
the hermit: Az individualizmus nem egyenlő az önzéssel. Morális értékek pedig vallás nélkül is elképzelhetőek. Sok vallásos ember összekeveri az erkölcsöt a valláserkölccsel. Pedig a kettő nem ugyanaz.
Mint leírtam, a szabadosság a szabados életet élőnek se jó hosszú távon. Azonban az okos ember nem azért kerüli a hűtlenséget, mert fél valamilyen túlvilági büntetéstől, hanem azért, mert a saját hosszú távú érdeke is a stabil család. Egy ateista-materialista ember is gondolhatja úgy, hogy neki a stabil család többet ér, mint minden lehetséges élvezet kihasználása. Ugyanis nem mindegy, hogy a földi életét hogyan éli le.
Az a gond, hogy intelligens és előrelátó ember országonként van kéttucat, viszont a vallással milliókat lehetett kordában tartani :)
Igen, ezért írja Richard Dawkins az Isteni téveszme című könyvében, hogy az emberek valójában sokszor azért szeretnének erős vallási befolyást, mert rendőrséget akarnak.
Én nem sírom vissza azokat az időket, mikor a vallás mint kordában tartó erő létezett. Ez azzal járt együtt, hogy nem lehetett szabadon gondolkodni, véleményt nyilvánítani. Mindenkinek meg kellett játszania a nagy vallásost, különben akár az életével is fizethetett. Erkölcstelenségek pedig akkor is léteztek. Gyakran a vallás leple alatt folytak a legnagyobb disznóságok (elég a keresztes háborúkra gondolni). Ma több iszlám vallású országban élőben lehet tanulmányozni, hogy milyen az, amikor a vallás uralja a társadalom minden szegmensét.
Morális értékek pedig vallás nélkül is elképzelhetőek.
Persze, sok minden elképzelhető, aztán meg jönnek a dumák a felsőbbrendű fajról, vagy épp a szocialista embertípusról. Nagyjából ennyi, amit a materializmus eddig ki tudott izzadni magából.
Sok vallásos ember összekeveri az erkölcsöt a valláserkölccsel.
És sok ember összekeveri az egyházat a hittel, mint ahogy te is teszed itt. A világon sok millió istenhívő ember van, mindenféle vallású, de nem ez volt a mondanivalóm lényege. Mindenesetre a mi spirituális gyökereink nagyobbrészt a kereszténységben keresendőek, tetszik vagy sem, ez van.
Azonban az okos ember nem azért kerüli a hűtlenséget, mert fél valamilyen túlvilági büntetéstől, hanem azért, mert a saját hosszú távú érdeke is a stabil család. Egy ateista-materialista ember is gondolhatja úgy, hogy neki a stabil család többet ér, mint minden lehetséges élvezet kihasználása. Ugyanis nem mindegy, hogy a földi életét hogyan éli le.
Aham, tehát az okos ateista- materialista ember nem más, mint egy kizárólag saját érdekei és félelmei által vezérelt szociopata. Vágom.
Nem mindegy, hogy a túlvilági vagy az evilági büntetéstől fél valaki? Ebben semmilyen erkölcsi, vagy morális megfontolás nincs.
Nem szociopataságról írtam. Egy hosszú házasság alatt a legtöbb ember megkíván másokat is. Viszont ha megy a saját ösztönei után kritika nélkül, akkor felrúgja nagy eséllyel a családját. Ezzel elsősorban érzelmi hátrányokat fog elszenvedni, mert idős korára magányos lesz, míg egy hosszú, jól sikerült házasság szeretetteljes hátteret biztosít a számára. Egy szociopata (régebbi szakszóval pszichopata) nem képes kötődni érzelmileg, az érdeket elsősorban anyagi értelemben nézi. Sokszor gyilkol is, ha az érdekei úgy kívánják (bár a legtöbb elkerüli a gyilkosságot, mert felfogja, hogy nagy eséllyel hosszú börtönbüntetésnek néz elébe).
A pszichopaták nem félnek, nem éreznek, és nem tanulnak. A család többnyire csak annyira fontos nekik, amennyi hasznot tudnak húzni belőle (főleg anyagilag). Én nem erről írtam.
Veszélyes ideológiák pedig nemcsak vallás nélküli társadalomban képzelhetőek el. Sokszor épp a valláshoz kötődnek (pl. dzsihád). A vallásos társadalmak (nem hitről beszélek) pedig azért veszélyesek, mert diktatórikusan előírják a tagjaik számára, miben higgyenek. Európában is a felvilágosodás előtti időszakban előírták, hogy mindenki keresztény (vagy zsidó) legyen. Akit megkereszteltek, az többé kilépni nem tudott, mert ha megtette, eretneknek nyilvánították, és üldözték. Kétségtelen, hogy az európai kultúra gyökerei e kereszténységben is vannak (de nemcsak ott), és vannak szimpatikus oldalai is ennek a vallásnak, de a mai problémák okát én nem feltétlenül a keresztény vallás befolyásának csökkenésében látom.
A vallásos társadalmak (nem hitről beszélek) pedig azért veszélyesek, mert diktatórikusan előírják a tagjaik számára, miben higgyenek.
Sehol nem írtam, hogy vallásos államot szeretnék. Az extrém kilengésekkel van itt baj elsősorban: ahogy a teokrata állam nem jó, úgy a teljesen vallástalanított (=mindenféle spiritualitásra vak és érzéketlen) materialista társadalom sem az.
Az extrém kilengésekkel valóban baj van. Nem mondom azért, hogy a mai társadalmunk teljesen vak lenne a spiritualitásra. PL. sokan hisznek az ezotériában.
Egy materialista ember is hihet a lélek erejében, a szeretet fontosságában. Csupán azt gondolja, hogy a lélek a testből származik, és megsemmisül a halállal. Én agnosztikus vagyok. Szeretném hinni, hogy a lelkünk a halál után is élni fog, de erre sajnos nincs bizonyíték. A lelki működések viszont arra utalnak, hogy lehet egy magasabb értelem, és a lélek nem függ össze szorosan a testtel.
Ez így valamivel jobban hangzik, mint amiket eddig írtál. Mindenesetre, ez már nem tisztán materialista szemlélet
Érdekes cikk. Én voltam eszeveszetten szerelmes, miközben már a feleségemmel közös gyerek is volt. Mégse randiztam az illetővel, pedig kolléganő volt, naponta találkoztunk, és ő hívott is egy “fehér abrosz melletti” találkára. Az az igazság, hogy nem a tisztesség, a becsület, a gyerekem igénye egy megbízható apára, vagy a feleségemmel szembeni tisztességes magatartás tartott vissza. Rohadtul féltettem a kapcsolatom Istennel. Annyiszor és oly sokszor segített, tett boldoggá, és adott reményteli jövőt, hogy féltem ebbe a kapcsolatba belesz×rni. Úgy másfél évig tartott, aztán sikerült kigyógyulni a dologból.
Zoli, nem csökkentett a lelkesedéseden, hogy a kolléganő kezdeményezett?
Nem, én mentem be hozzá, az irodájába megbeszélni kettőnk ügyét, aztán kiejtette a száján, hogy folytassuk fehér abrosz mellett.
http://divany.hu/ego/2014/11/09/hiaba_lep_felre_nem_lesz_boldogabb/
A cikk címe hűtlen nőkre utal, a kép viszont már hűtlen pasit ábrázol. Csak a szokásos :)
Ahogyan az is szokásos, hogy a józan paraszti ésszel alapból egyértelmű dolgokra úgy csodálkoznak rá, mintha valami elképesztő modern tudományos megfigyelések lennének, amikre eddig senki nem gondolt; pl. hogy aki egyszer hűtlen volt az utána nagyobb eséllyel lesz megint az, mint aki addig hűséges volt. A nem-PC következtetést persze képtelenek levonni, miszerint hosszú távú kapcsolatra egy férfinak mindenképp jobb alacsony partnerszámú (esetleg szűz) nőt keresni, hiszen a jövőbeni viselkedés legpontosabb jóslója a múltbeli viselkedés. Aki korábban csalta a párjait, az valószínűleg téged is csalni fog… Ennek megértéséhez nem kell 3 diploma.
Érdekes eredmény végül, hogy míg a férfiak hűségében sokat számít a kapcsolat hossza – minél régebb óta tart, annál nagyobb a valószínűsége, hogy kikacsintanak belőle – a nőknél ennek nincs különösebb hatása. Ők néhány hónap után is épp akkora eséllyel lépnek félre, mint 11 év után, saját bevallásuk szerint azonban mindig kisebb valószínűséggel, mint a férfiak.
Hm….
https://divany.hu/eletem/2018/01/19/megcsalas_hutlenseg_felrelepes_huseg_monogamia_visszatarto_ero/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
saját bevallásuk szerint
Az még hagyján:), de…… ők néhány hónap múlva ugyanolyan eséllyel, mint 11 év után….
https://velvet.hu/randi/2018/05/18/mar_nem_csak_egy_csokot_akartam_hanem_szexet_is/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Istenem de szép, elmorzsoltam most egy könnycseppet a be nem teljesült szerelem miatt!
A höri szépen tette a dolgát! :)
Ez csak egy újabb példa arra, h a házasságok, párkapcsolatok többségében is gyerek-emberek nyűglődnek egymás mellett. Ahelyett, h lokalizálnák, majd igyekeznének együtt, a kapcsolaton belül megoldani a problémákat, helyette inkább kiszervezik (outsorcing), h ott még nagyobb problémáva duzzadjon. Csak gratulálni tudok. De a csákónak is, maximálisan: áldott állapotban van a felesége, de ő közben hónapokon keresztül próbál becserkészni egy nőt. De ahhoz meg tökelen, h ha már így tett, lépjen is… Majd miután szexeltek, beparázik. Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek… Ehhez képest a nő hozzáállása annyira hétköznapi, tizenkettő-egy tucat, semmi hírértéke nincs, max. valóban, ismét mutatja a Hörcsög működését, lépésről-lépésre. De a kulcs akkor is azt, amit az első két mondatan írtam.
Egy “gyöngyszem”…….:
Ékes példa arra az alapvetésre, hogy egy nő sosem bocsátja meg neked, a férfinak azt, ha megbocsátod neki azt, hogy megcsalt. Akinek füle van, hallja meg.
Bárcsak tudtam volna ezt 10 éve! :) Alap fogalmak közé kell tenni!
Kurvából nem lesz szalonna, ahogy a mondás is tartja.
Ezért nem szabad nő közelébe másik faszit engedni, mer nem bírnak a picsájukkal és úgyis baszás lesz belőle.
Egy mosolyt megér:)
http://www.life.hu/intim/20180530-ezert-csaljak-meg-a-nok-a-pasikat-szexfuggo.html
:)
https://velvet.hu/randi/2018/08/24/300_novel_fekudt_le_hogy_megmentse_a_kapcsolatat_a_baratnojevel/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Mivel nincs legalja rovat( mert ez oda illene) ezért ide kerül:
https://kivultagasabb.blog.hu/2019/01/09/furcsa_tetovalassal_esedezik_bocsanatert_a_hutlen_ferj
Idióta mangina. Ráadásul a nőket sem ismeri. Melyik nő szereti ha minden nap emlékeztetik rá hogy megcsalták?