Ha a járművek világának méretrekordereit keressük, akkor leginkább a munkagépek között érdemes szétnéznünk. Ebben a kategóriában az USA legnagyobb haszonjármű gyára, a Caterpillar az éllovas. A nagy múltú vállalat gyökerei egészen az 1890-es évekig nyúlnak vissza. Ekkor történt ugyanis, hogy Benjamin Holt-nak gondjai támadtak a korabeli gőztraktorokkal California homokos talaján. Legnagyobb üzleti versenytársával Daniel Best-el versengve próbáltak megoldásokat találni arra a problémára, hogy a nagy súlyú járművek nehezen haladtak a laza szerkezetű talajon. Holt olyan technikai megoldásokon kezdett gondolkodni, amelyek lehetővé teszik a problémamentes közlekedést ilyen körülmények között is. Elsőként a kerékméretek megnövelése tűnt kézenfekvőnek, de később Holt-nak forradalmi ötlete támadt: a kerekeket lánctalpakra cserélte. Mint azt azóta is tudjuk, a kerekekkel szemben a lánctalpas meghajtás esetén hozzávetőleg 40%-al kevesebb vonóerőre van szükség. Ekkor született meg a későbbi vállalatóriás neve is, mivel az új traktor bemutatásakor egy fotós megjegyezte: “Úgy halad, mint egy caterpillar.” A Caterpillar szó jelentése: hernyó. Így lettek a pillangók lárvaállapotban lévő egyedei a névadók. A földműveseknek kézenfekvő lehetett ez a hasonlat, hiszen az ezernyi változatban létező hernyók jelentős mezőgazdasági kártevők. Mindenesetre Holtnak is megtetszett a metafora és lelkesen kijelentette: “Ez egy Caterpillar. Ez a legjobb név erre.” A hernyótalpak térhódítása innentől megállíthatatlan volt.
A Holt tervezte traktorok igen hasznos eszköznek bizonyultak az első világháború idején is. A Brit hadsereg felhasználta a harci cselekmények során Holt lánctalpas járműveit. Az angol katonák tehát tovább öregbítették a Caterpillar hírnevét és lényegében ezek a traktorok inspirálták az első tankok megtervezését. Sokkal később, már a második világháború eseményeit értékelve Willian F. “Bull” Halsey admirális egyenesen ezt a kijelentést tette: “Négy gép nyerte meg a háborút, a tengeralattjáró, a radar, a repülőgép és a bulldózer-traktor.” Mi viszont maradjunk még az első világháború utáni békeidőknél. Holt vállalatának a háború által generált kereslet elmúltával ismét a békeidők gazdaságban kellett megállnia a helyét. Kisebb fennakadás után hamarosan szédületes fejlődésnek indult a vállalat, amit Benjamin Holt már nem élhetett meg, hiszen 1920-ban, 71 éves korában meghalt. Így nem láthatta azt sem, hogy cége, a Holt Manufacturing Company 1925-ben egyesülve a legnagyobb versenytárssal a C. L. Best Tractor Company-val létrehozza a Caterpillar Tractor Company elnevezésű vállalatot. Ez a cég keresztelkedett a későbbiekben Caterpillar Inc névre. A Holt által hozzávetőleg 100 éve megkezdett út mára egy olyan multinacionális óriás létrejöttéhez vezetett, amely világszerte rendelkezik leányvállalatokkal, így többek között hazánkban, Magyarországon is. A közelítőleg 60 billió dollár (!) értékű mamutvállalat termékskálája elképesztően széles: bulldózerek, exkavátorok, úthengerek, targoncák, rakodógépek, teherautók, motorok, generátorok, turbinák, elektronikák… Felsorolni is lehetetlen a teljes termékskálát. A mezőgazdaság, a fakitermelés, az útépítés, az építészet és a bányászat szakterületeire egyaránt gyártanak és adnak bérbe munkagépeket. Természetesen a régi hagyománnyal sem szakítottak és jelentős mértékben jelen vannak a hadigép gyártás területén is: harckocsik, tank transzporterek, hadi bulldózerek, csapatszállító járművek és atom tengeralattjárók gyártásában egyaránt közreműködik a vállalat.
Mivel a cikk elején méretrekordert ígértem, ezért mi most időzzünk el kizárólag a teherautóknál. A Caterpillar ezen a téren megalkotta a világ legnagyobb járművét, egy óriásvállalathoz illő valódi gigantumot. A nagy földmozgatási igénnyel fellépő bányászat számára készített “F szériás” teherautók megdöntenek minden rekordot. A sorozat legnagyobb darabja, a 797F jelű “szörnyeteg” 15 méter hosszú, közel 10 méter széles és 16 méter magas. Egy ilyen járművel szembesülni körülbelül olyan érzés lehet, mintha egy kerekeken guruló 4 emeletes háztömbbel találkoznánk. A jármű 4 méter átmérőjű és több mint 5 tonna súlyú abroncsait a Michelin fejlesztette és gyártja. A gumiköpenyeket nitrogénnel töltik fel, hogy ellenálljanak az extrém terhelésnek és megfelelő hőcserével rendelkezzenek. A monstrum egyetlen kerekének ára több mint 40.000 dollár. A jármű szállítási kapacitása 363 tonna. Hogy ezt a tömeget egyáltalán értelmezni tudjam, bányászati léptékekhez nem szoktatott arányérzékem számára megpróbáltam kapaszkodót keresni és jobb híján az elefánt súlya látszott a legjobb viszonyítási alapnak. Egy átlagos elefánt súlya 3 tonna. Tehát a föld legnagyobb élőlényéből “egy kanyarral” 121-et vihetnénk el a Caterpillar 797F platóján. A meghajtásról a Caterpillar saját fejlesztésű 20 hengeres 4000 lóerős dízel V motorja gondoskodik. A hét fokozatú sebességválóművön keresztül közel 70 km/h sebességre is képes felgyorsítani a hegyomlásnyi tömeget. Természetesen ehhez a kapacitáshoz “némi” fogyasztás is társul, ezért a Caterpillar tankoláskor egy kisebb falusi benzinkút teljes készletét, 3785 liter üzemanyagot visz magával. Talán nem is gondolnánk, de ezeknek a gépjárműveknek a vezetőfülkéje a tökéletesen ergonomikus tervezésnek és a teljes mértékben számítógépes vezérlésnek köszönhetően nem sokban tér el egy átlagos gépkocsiétól. Mindemellett készült szimulátor is a jármű vezetésének biztonságos elsajátítására. Ahogyan ennek a gépóriásnak a méreteit, úgy az árát is lehetetlen az egyszerű halandó gondolkodásával felfogni: egy Caterpillar 797F ára 5 millió dollár. A többit már lehetetlen szavakba önteni, inkább látni kell; tehát ajánlom mindenki figyelmébe a videogalériát, ahol még a fent említett szimulátor müködését is láthatjuk.
Ilyen elképesztő technikai teljesítményeket létrehozó vállalkozás esetén az már csak megmosolyogtató apróság, hogy a cég a gépgyártás mellett ruházati termékekkel, fogyasztási cikkekkel is foglalkozik. Úgy tűnik a bejáratott márkanév sokmindenre kötelez. Azt az amerikai mentalitást, hogy amiből pénzt lehet csinálni, abból szükségszerűen kell is, jól tükrözi az a tény is, hogy a Caterpillar mamutvállalat még a márkajelzéses ajándéktárgyak forgalmazásának lehetőségét sem kívánta elpasszolni. A cég internetes honlapján beléphetünk a Caterpillar Shop-ba és rendelhetünk magunknak CAT logós bögrét, pólót, kulcstartót, az asszonynak sportos rózsaszín sapkát és persze a gyerekeknek műanyag Caterpillar játékmodellt. Ha valakiben tényleg ellenállhatatlan vágy ébredt erre, akkor sajnos el kell keserítenem: a cég csak az USA területére teljesíti az ajándéktárgyak megrendelését. Feltételezem azért egy 797F-et zokszó nélkül házhoz szállítanak nekünk Magyarországra is!
Izrael és a természetromboló multicégek legjobb barátja:
http://endtheoccupation.org/section.php?id=158
http://tescdivest.blogspot.hu/p/caterpillar.html
A ruhamárkával próbáltak image-et építeni, de a palesztinpárti aktivisták rögtön arra is bojkottot szerveztek. :)
Vadász, vadász, te sz*pni jársz ide… Akár úgy is mondhatnám: feltűnő mennyire szeretnéd hogy NE legyél itt népszerű :)
Félreértés ne essék, nem érzek semmiféle rajongást a cégóriás iránt. Talán ez érezhető a cikkvégi enyhe ironizálásból is. A csúcstechnika alkalomadtán lenyűgöz, ahogyan valószínűleg más férfiakat is. A technikai haladásnak mindig is voltak sajnos árnyoldalai. Ha nincs atombomba, akkor nincs atomerőmű sem… Ha nincs a második világháborús német rakétatechnika, akkor valószínűleg nem létezne az űrkutatás sem. És még sorolhatnánk… Ha eluralkodna rajtunk valamiféle totális erkölcsi ellenállás a technikai civilizációval szemben, akkor holnaptól még kőbunkóval sem vadásznánk, és csak gyökereket rágcsálnánk.
(A cikk egyébként eredetileg egy másik oldalra készült, de talán itt is számot tarthat valamicske érdeklődésre.)
Szerettem a Megamasinák sorozatot.
Egyik kedvencem az óriási sínépítőgép a maga 1000 tonnájával, “akit” egyszerűen csak Szörnyetegnek hívnak.
Ezekben a nagy dögökben van valami valamicsoda, amit nem tudok megfogalmazni, de valahogy vonzanak. :o) (Motorban sem szeretem a pici robogókat, én a nagy motorokat kedvelem – de nem a choppereket.)
Egyszer, az udvarunkon állt egy szép, nagy motor. felmásztam rá abban a hiszemben, hogy senki sem lát. Rosszul hittem. A gyerekeim a házból figyeltek és szakadtak a röhögéstől – ugyanis szó szerint meg kellett másznom azt a járgányt, s aztán ülésnek nem lehetett nevezni, amit azon produkáltam – inkább valami tornamutatványnak. A lábam nem ért le pedálig, s hasalnom kellett, hogy elérjem a kormányt. Szóval nem azért szeretem, mert nekem való… :o)) Ezek a hatalmas munkagépek is tetszenek. Talán azért, mert olyan aprónak – még apróbbnak – érzem magam és ez valamiféle gyermeki csodálatot vált ki belőlem.
Több cég gyárt ilyen óriás teherautót, nem csak a Caterpillar. Azt inkább meg se kérdezem, mennyi gázolajat hörpöl be egy ilyen 100 km-en
“Akár úgy is mondhatnám: feltűnő mennyire szeretnéd hogy NE legyél itt népszerű :)”
PR-cikk érzésem volt az olvasás közben. Sok embernek szerte a világon a Caterpillar az elnyomás szimbóluma. Ennyi erővel a Goldman Sachs-ról is írhatunk ilyen pozitív cikket, hogy milyen jó befektetési termékeik vannak, meg klassz céges ajándékokat osztogatnak a betérő érdeklődőknek. ;)
Hát a dömpergyártó azért nem a világsanyargató banki elit szintje…
@finomfőzelék
Sok feministának szerte a világon a hímivarszerv az elnyomás szimbóluma.
Na UND?
Más meg fél a ludvérctől.
:D