Feminista agymenés 1. – “Patriarchális szépségideál”

Az index feminista topikjában találkoztam legutóbb ezzel a torzszüleménnyel – nem Monroe-ra gondolok, hanem a fogalomra -, ami pompás téma egy ilyen sorozat nyitócikkéhez. Mert hát mit is jelent a “patriarchális szépségideál”, és honnan tudhatjuk, hogy ilyesmi egyszerűen nem is létezhet?

1. Először is a fogalom feltételezi, hogy valakinek a szépségideálja tudatosan megváltoztatható. Máig a karcsú, nagymellű szőke cicákat szerettem, de holnaptól már a formátlanra hízott, festett vöröseket fogom. Szerintem mindenki tudja, hogy ez nem így megy, és már ennyi is elég lenne, hogy lerendezzük a témát, de ne siessünk ennyire, hiszen ez még csak a jéghegy csúcsa.

2. A fogalom azt is feltételezi, hogy a férfiak hajlamosak az ízlésüket másokkal egyeztetni. Neked a kismellű barnák tetszenek? Akkor mától nekem is. Erről persze szinte visít, micsoda őrült ötlet, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az ízlés milyen nehezen változik, de ha mégis, akkor biztosan nem tárgyalásos alapon.

3. A következő tévképzet, hogy a férfiak összeülnek, és kifejezetten nőellenesen – tudod, patriarchálisan – tuningolják egymás ízlését. A mai ülésen kihirdettetik, hogy ezentúl mindenki a gumicsónak szájra fog bukni, de csak azért, hogy a nőknek a lehető legrosszabb legyen!

4. Ott van még annak a kérdése is, hogy a patriarchák eme gonosz csoportja hogyan tudná a nőkre erőltetni az akaratát. Mert hát attól, hogy kihirdették a virsliszáj uralmát, az a nőket még nem kötelezi semmire. Főleg mivel a “kihirdetés” nem nyilvánosan történt, csak a titkos patriarcha klubban, így hát a nők nem is tudnak az egészről semmit. Hogyan lehet a nőket kényszeríteni a virsliszájra? Sehogy. Mindenki azt csinál a saját testével amit akar.

5. És természetesen elfelejtettük, hogy a szépségipar radikalizálódásában a nőknek megvan a saját felelőssége. A feministák szerint a nőknek ugye soha semmilyen felelőssége nincsen semmilyen téren. Ha egy nő bemegy a vendéglőbe sebészetre és kacsaszájat rendel, az nyilván a férfiak hibája. Neki semmi köze hozzá, ő nem tehet róla, szegény áldozatot a patriarchátus kényszerítette. Ha egy nő tetszeni akar a pasiknak, és a helyzetet rosszul felmérve hülyeséget csinál, az pont ugyanúgy a férfiak hibája, mint a világon minden más.

6. Arról is nagy a csönd, hogy a “szépségideál” a szó szorosabbik értelmében mindigis genetika és evolúció kérdése volt, a lazábbik értelemben viszont mindigis a szépségipar állatorvosi lova. Az előbbihez van köze a férfiaknak, legalábbis annyiban, hogy sokezer generációra visszamenőlegesen a génjeinkbe van préselve, hogy a termékeny nőt tartsuk kívánatosnak – az utóbbihoz viszont semmi közünk, azt ugyanis a divattervező konglomerátumok kreálják órabérben, azzal a céllal, hogy a legújabb ruhakollekciót és a kozmetikai/fogyasztó/testedző/stb. szereket el lehessen adni a hiszékeny nők tömegének. A divatvilág által diktált és hullámokban adagolt őrületeknek semmi köze ahhoz, hogy egy férfi mit talál szépnek. Aki azt hiszi, hogy tavaly a férfiak a telt csípőre buktak, de idén már a deszka-kinézetre, annak fogalma sincs a férfiakról.

7. Végezetül szétnézhetünk a világban kulturális hatások terén. Az arab társadalom kétségbevonhatatlanul patriarchálisabb, mint a nyugati, és ott mégis a csador a “divat”. Ekkora eltérést nem lehet ugyanarra a számlára ráírni, mert hogyan is lehetne lehetséges, hogy egyfelől az a patriarchális, hogy a nőket zsákruhába dugják – másfelől viszont az a patriarchális, hogy azt viselnek amit akarnak és akár félmeztelenül is szédeleghetnek az utcán? Ezek szerint bármi és minden lehet patriarchális, meg az ellentéte is. Így ennek a fogalomnak nincs semmi értelme.

Levonhatjuk tehát a következtetést, hogy feministáink már megint nagyot alkottak. Szó szerint: alkottak valamit a semmiből, és aztán megpróbálják ránksütni, mint valami bélyeget. “Patriarchális szépségideál” nem létezik, nem is létezhet, és már a fogalom puszta létrehozása is jelzi, hogy a feministák vagy egyáltalán nem értenek semmit a férfiakból, vagy tökéletesen rosszindulatúak velük szemben és ezért a hazugságtól sem riadnak vissza.

Esetleg a kettő együtt.

…

Utóiratképpen szeretnék tisztázni egy félreértést. Régi szobrokat és festményeket nézve egyesek azt hiszik, hogy régen az volt a szépségideál. Ennek semmiféle alapja nincsen, ez egy széles körben elterjedt tévhit. Semmi nem indokolja, hogy Rubens csak olyan nőket festhetett meg, akikre akkoriban a legtöbben buktak – főleg mivel a legtöbb festő vagy megrendelésre dolgozott (tehát azt festette aki fizetett érte), vagy azt festette le aki vállalkozott modellt állni – és semmi nem garantálja, hogy pont a világ legjobb nője volt hajlandó pucéran meredni órákig a festő orra előtt. Azt sem indokolja semmi, hogy a sokezer évvel ezelőtti műkedvelő faragó, aki ránkhagyott egy-egy dundi szobrot, kizárólag a szépségideált önthette volna formába. Rengeteg régi faragvány és szoborka maradt ránk, aminek 1%-a sem ábrázol dagadt nőket, tehát azokra ráfogni, hogy régen arra izgultak a férfiak, hatalmas baklövés. Manapság is rengeteg műalkotás születik, de ha 1000 év múlva ezeket fogják vizsgálgatni a tudósok, és ebből akarnak rájönni, hogy mi keltette fel a férfiak erotikus érdeklődését, akkor ők is ugyanezt a bakot fogják szitává lőni. A willendorfi vénusz csak egy csonka szobor egy dagadt nőről – nem mellékeltek hozzá cetlit azzal a szöveggel, hogy “manapság mindenki erre indul be”. Ha arra indultak volna, kihalt volna az emberiség, mellesleg.