Emberség? Odafigyelés?

Két rövidke történet – mai tapasztalat.
Az elsőtől kicsit elkeseredtem, a második reményt adott.
Tudom, hogy stresszes, feszült életet élünk mostanában. És azt is tudom, hogy nagyon elszigetelődtek egymástól az emberek az utóbbi években, évtizedekben. A szomszédok már nem ismerik egymást. Akik látásból ismerik ugyan egymást, nem köszönnek egymásra.

Ma várakoztam egy megállóban. A padok szépen sorakoznak, több várakozó üldögél. Egy-egy háromszemélyes padon általában ketten – a pad két végében. A várakozók gyűlnek, álldogálnak. Újabb ember érkezik. Megáll az egyik padnál és udvariasan megkéri a két üldögélőt, hogy szorítsanak neki is helyet. Erre az egyik üldögélő sértett arccal felpattan és félhangosan mondja a magáét, hogy őt felállították… És hosszú percekig káromkodik félhangosan, a padtól két lépésnyire. Aki helyet kért, szemmel láthatólag kellemetlenül érezte magát és kísérőjétől megkérdezte, udvariatlan volt-e. Nem kért volna helyet, ha nem műtétsorozatból lábadozna.
Az idő bánatos, szürke felhők tornyosulnak, esni készül. Talán ezért méltatlankodott a helyét átadó. Nem tudom. De elszomorodtam.

Aztán kicsit később kiegyenlítődött a mai napi emberség. Egy busz állt a megállójában. Épp csukta volna be az ajtót, mikor egy idősebb ember érkezett sántikálva, bizonytalanul futva, integetve. A fiatal buszvezető türelmesen várta. Sajnos annyira bizonytalan volt az utazni szándékozó járása, hogy elesett. Kísérője, aki mögötte érkezett és egy arra sétáló fiatal pár azonnal odaszaladtak hozzá, felsegítették és a padhoz vezették. A buszsofőr még mindig várt. Csak akkor indult el, amikor intettek neki, hogy menjen, nem tudnak felszállni.

Elgondolkodtam. Rossz érzés, hogy társadalmunk elidegeníti egymástól az embereket – sok helyen nem is szokás már embereket emlegetni, csak férfiakat és nőket. Pedig az emberség nem függ sem kortól, sem nemtől.

1 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 5 1 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: hgyi

A nickem kiejtése helyesen: högyi - merthogy há, mint hö + gyi :o) Nőként határozottan tiltakozom a feminista nővédelem ellen. (Lehet, hogy ha ilyen intenzív férfivédő szervezetek működnének, nem háborognék ennyire, mert nem érint személyesen – de ismerve magam, ez nem biztos.) Ha feminizmusról van szó, öreg nénikének érzem magam, aki ugyan csupán a gyerekére vár az út szélén, de a feministák megragadják és akkor is átviszik a túloldalra, ha ő hevesen tiltakozik ez ellen. Nem értek egyet sem az elvekkel, sem a módszerekkel. Korábban nem gondoltam, hogy beszélgetéseken kívül véleményemet bárhol is kifejtsem, gondolataimat ilyen formában leírjam, de mivel meghívást kaptam ide, hát élek a lehetőséggel.

3
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
3 Egyéni hozzászólás
0 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
3 Hozzászólások szerzői
hgyiAlter EgoVasgerinc Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Vasgerinc
Újságíró

Bizony az emberek egyre kevesebbet törődnek egymással, és ennek szerintem elég sok oka van, sőt lassan minden ez irányba hat. Most már aki otthon tölti ideje nagy részét az sem mozdul ki másokhoz, másokkal hanem lesi a TV-t, meg a Netes közösségi oldalakon tartják a kapcsolatot, sokszor olyan emberekkel akiket sosem látnak, sosem ismerik meg igazán. Probléma a bűnözés is, sok esetben azért nem áll meg segíteni az ember, vagy azért nem mer felvenni egy stoppost, mert sok ilyen módon kivitelezett bűncselekményről hallott már. Én magam viszonylag gyakran veszek fel stoppost, viszont én is az előítéleteimre hagyatkozva, kizárólag külső alapján döntöm el, hogy felveszem-e, vagy sem. A manapság túlzásba vitt higiénia sok kárt okozz, de szerintem még erre is hatása van, mert az ember ma már nem szívesen segít egy koszos/véres/váladékos emberen, pedig sokszor nem részegségről van szó. Ez a túlzott higiénia egyébként mostanában gyakran eszembe jut arról a reklámról, ahol olyan szappanadagolót, ahol már semmihez sem kell nyúlni és jön a szappan. Hová vezet ez is?

Alter Ego
Szerkesztő

Nem tudom, hogy szándékos pszicho-lingvisztikai kísérlet volt e részedről, hogy az elbeszélés szereplőit megfosztottad a neműktől. De nálam rosszul működött a dolog; erős diszkomfort érzés mellett nem csak nemtelenek, hanem arctalanok is maradtak számomra az “emberek”.  Nem hiszek benne, hogy az embereket a nemükből és korukból adódó relációikból kiszakítva szimplán “emberekként” kellene értelmeznünk, kezelnünk. A szociális háló, ami nőkként és férfiakként, fiatalként és idősként, egészségesként és betegként integrálja magába a társadalom tagjait kiválóan működött évmilliókon keresztül. Bár emberek vagyunk, de nőként vagy férfiként eltérő pszichés karakterrel, különböző terülteken különböző tűrőképességekkel rendelkezünk a biológiánk által meghatározott módon. Ebből eredően az évezredek alatt csiszolódott társadalmi szokások – a valamelyest eltérő képességekhez igazodva – eltérő elvárásokat és előjogokat testálnak a közösség nő és férfi tagjaira. És nincs ezzel semmi baj; ettől működhet optimálisan a társadalom.

A történeted a szereplők nemtelensége miatt számos értelmezést tesz lehetővé, és meggyőződésem, hogy mindegyik értelmezés mást és mást jelent, ha ragaszkodva a valósághoz (az emberek kétneműek) értelmezzük őket:
– (A) változat: A padon két nő ücsörög. Érkezik a beteg férfi és helyet kér. Erre az egyik nő felpattan és mondja a magáét.
– (B) változat: A padon két férfi ücsörög. Érkezik a beteg nő és helyet kér. Erre az egyik férfi felpattan és mondja a magáét.

Ugye korántsem mindegy, hogy mi is történt valójában? – Annyira nem mindegy, hogy a B. változatot azonnal súlyosabb közösségi normaszegésnek gondolja az emberek jelentős része. És én egy nagyobb összeget is fel mernék tenni egy fogadásra, hogy a valóságban az A. változat történt meg. És már kezdhetnék is háborogni, hogy a nők azok, akik a végletekig, gondolkodás és empátia nélkül visszaélnek a közösségi normákkal. De nem teszem, inkább mást mondok: tiszteljük egymást tényleg emberként, és próbáljunk meg a nemünkből adódó előjogainkkal csak szükség szerint élni, és nem pedig visszaélni. Minden visszaélés csak rombolja és lejáratja azt az eszmét, ami miatt ezek a normák megszülettek.