Bikacsordák a férfijogi mozgalomban

Rob Fedders barátunk ismét maradandót alkotott a No-Maam blogon. Az angolul nem tudók kedvéért lefordítom a cikket, mert megér annyit. A szövegben az eredeti linkeket másoltam, értelemszerűen angol nyelvű anyagokra mutatnak. Az idézeteket is én fordítottam, mert nem volt kedvem Rousseau-t vagy Marxot keresni magyar fordításban.

Újsütetű olvasóknak kéretik figyelembe venni, hogy

1. Amikor nőkről beszél, akkor hajlamokról, statisztikákról beszél, vagy a női (yin) princípiumról, nem pedig minden egyes nőről személy szerint, és

2. Az illető kanadai, vagyis a társadalom feminista szétrombolásának egy különböző fázisát látja, mint mi.

Bikacsordák a férfijogi mozgalomban

Láttál már bikacsordát? Én sem. Mindenféle “férfiasság” antitézise lenne csordába tömörülni. A csordásodás a női jellem része, nem a férfijellemé. Mégis, ha a feminista nemek harca kerül szóba, mindenki azt kezdi kiabálni, hogy “egységre van szükség”. Gyakran férfiak is kritizálják a férfijogi mozgalmat azzal, hogy nem is “igazi mozgalom”, mert nem hasonlít a feminista mozgalomra. “Látjátok? A férfiaknak nincsenek hatalmas lobbicsoportjaik, és még az alsóneműjüket sem égetik többezres tömegekben, tehát férfimozgalom nem létezik.” Ez is mutatja, mennyire feminizálódott a világunk – a férfiak a nők túlkapásaira válaszul maguk is nőies stratégiákkal igyekeznek a problémáikon enyhíteni.

Sok félreértés él azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent a “Man Going Their Own Way”. [MGTOW – “A férfiak a maguk útját járják”, használatos személyes vagy általános formában is – D] Egyesek szerint házasságellenes sztrájkot jelent, mások szerint a nőkről való teljes lemondást, megint mások szerint modern remeteséget, a társadalomból való kilépést. Mivel már az MGTOW mozgalom kezdeteinél is jelen voltam, sokat személyesen ismerek létrehozói közül. Az MGTOW valójában nem “mozgalom”, inkább egy kulturális és filozófiai megfigyelés a férfiak viselkedéséről. A férfiak nem tudtak egységbe tömörülni a feminista elnyomással szemben. Sokan egyetértenek abban, hogy a dolgok jócskán túl messzire mentek – de itt az egyetértés gyakorlatilag véget ér. A férfiak individualisták, nem csordalények, és így nem egyesültek egy frontban a feminizmussal szemben. Ha szétnézel a férfijogi mozgalomban, “egyszemélyes hadseregeket” fogsz látni. Az van, hogy egyesek megunják a többiekre való várakozást – hogy azok is felismerjék a problémákat és kitalálják mit is kellene kezdeni -, és ezért elkezdenek valamit egyedül. Gyakorlatilag minden férfijogi kutatás, haladás, a cikkek és a weblapok is egy-egy ilyen “egyszemélyes hadsereg” termékei. Ez a weboldal is ilyen – az enyém. Az MGTOW születésekor tehát egy megfigyelés volt, miszerint a férfiak a saját útjukat járják, és nem csordásodnak, mint a feministák. Ez a férfiak alaptermészetében rejlik – mint ahogy az is, hogy az igazságot megértve azzal együtt akarnak működni, ahelyett hogy megpróbálnák elrejteni vagy felülbírálni.

Hadd kérdezzem meg: hogyan harcolhatnak a férfiak a férfiasságuk megőrzéséért úgy, hogy feminin jegyeket vesznek magukra? Nem tenné ez semmissé magát a koncepciót, és nem tenne ez minket nőkké, akiknek történetesen pénisze van? A férfiak nem csordásodnak, és közel sem olyan jó áldozatok, mint a nők. A férfijogi mozgalom évtizedek óta harcol ezért a természetellenes förmedvényért, mint amilyen pl. a férfimenhelyek a CSBE áldozatainak, vagy a férfiak “joga” arra, hogy otthon legyenek a gyerekkel amíg a feleség dolgozik és eltartja őket. Ezek mindig megbuknak, hál’istennek, mivel a természet törvényeivel szembe mennek. Ahogy most áll a helyzet, a férfiasságot még nem sikerült elpusztítani, és ahogy a férfiak felismerik a különbséget a férfias elvek és a nőies elvek között, általában azt mondják: “szarok az egészre, mostantól a magam útját járom”.

Női hatalom, férfi hatalom

A nők hazudnak, mikor azt állítják, hogy a múltban nem volt hatalmuk. A női hatalmat sosem sikerül igazán pontosan definiálni, de ez a dolog természetéből fakad, ugyanis ami női, az rejtett, míg ami férfi, az nyílt – így a női társadalmi hatalom is rejtett. Bár igaz, hogy a nyílt hatalmi pozíciók többségét férfiak birtokolták a múltban, ne feledjük, hogy ez csak úgy volt lehetséges, hogy a társadalom ezt elfogadta. A társadalom (értsd: a csorda) mindigis a női princípium fennhatósága alá esett, a társadalmi normákat és erkölcsöket a nők irányítják. Amit a nők akarnak, azt akarja a társadalom. Amit a nők szociálisan elfogadhatónak tartanak, azt találja szociálisan elfogadhatónak a társadalom. A nőknek hatalmas társadalmi hatalmuk van, a férfiaknak elenyészően kevés.

“A természet olyan sok hatalmat adott a nőknek, a bölcs törvény keveset.” – Samuel Johnson

100 évvel ezelőtt Belfort Bax arról írt, hogy egy férfinak szinte semmi esélye igazságot szerezni a bíróságokon egy nővel szemben. Csak akkor remélhetett bármit, ha ellenfele is férfi volt – nőt pedig csak akkor büntettek, ha más nőnek okozott kárt. Ha férfi küzd nő ellen, a nőnek mindig hatalmas előnye van. Ez nem csak mostanában jellemző tehát _{[pl. családjogi bíróságokon – D]}, ez egy olyan dolog ami az emberi alaptermészet szerves része. A természetben mindenhol a hím szolgálja a nőstényt. Az utóbbi párezer évben a nők evolúciója arrafelé zajlott, hogy jobban tudják manipulálni a férfiakat a saját céljaik elérésének érdekében.

“A férfi direktben akarja uralni a világot megértés vagy kényszer által. De a nő mindig és mindenhol indirekt uralkodik, egy férfin keresztül; a direkt uralma magára a férfira irányul. Ezért a nők természetében lakozik, hogy mindenre úgy tekintsenek, mint egy férfi megszerzésére használható eszközre – az érdeklődésük bármi másban felszínes vagy tettetett, csak kerülőút céljaik eléréséhez: kacérkodás és színlelés.” – Arthur Schopenhauer: A nőkről

A férfiak a társadalomban elfoglalt hatalmi pozícióikkal a nők érdekeit szolgálják ki. Még amire a mai feministák úgy hivatkoznak, hogy “patriarchális nőelnyomás”, azok is általában a nők érdekeit szolgálták. Vegyük példának a vagyonegyesítést, vagyis hogy a házasodáskor a nő vagyona is a férfi nevére került. Míg a feministák szerint ez azt mutatta, hogy a nőt nem vették emberszámba, valójában hatalmas szolgálatot tett a nőknek. Mivel a nők hipergám természetűek, gazdagabb férfiakkal szeretnek kapcsolatot létesíteni. A házasságkötéskor a férfi saját vagyona rendszerint jóval nagyobb volt a nőénél, és a kettő egyesítésével a nő is jogot szerzett az immár közös családi vagyonra. Ha a nő megtarthatta volna a saját vagyonát a házasság mellett, akkor a férfi is megtehette volna. És ha a férfi a házasságon kívül tartja a vagyonát, akkor a nő nem részesedhetett volna annak teljességéből. A feleség érdeke volt a vagyonegyesítés. Te nem egyeznél bele, hogy a vagyonodat egyesítsék Bill Gates-ével, úgy, hogy ezáltal hozzáférhetsz az övéhez, és örökösödési jogot szerzel arra a halála esetén? Mivel végső soron ez volt a nők érdeke, a társadalom így működött.

A munkatörvények bevezetése, mint például hogy nők és gyerekek maximum napi 8 órát dolgozhatnak, az ő érdekükben történt. A férfiaknak továbbra is hosszú órákat, kemény napokat kellett dolgozniuk a mezőkön és a bányákban, de a társadalom úgy gondolta: a nőkre nézve káros, ha túlságosan sokat vagy megerőltetőt dolgoznak veszélyes körülmények között. Ezért új törvények születtek, amik megvédték a nőket – de a férfiakat nem – az ilyen nehéz kondícióktól. Az akkori feministák határtalan gyűlöletükben azt panaszolták, hogy ez patriarchális mesterkedés a nők elnyomására, dehát teljesen egyértelmű, hogy hazudtak. Angry Harry két kíváló cikkében (Women – Weak and Pathetic? és Did Women Really Want to Go Out to Work?) meg is állapítja: a nők akarták otthagyni a munkahelyeiket, mivel a társadalom (értsd: a nők) szemében hatalmas előrelépés volt, hogy a nőknek végre nem kellett robotolni – s mivel a nők ezt akarták, ez történt. Egy idézet erről David Thomas Not Guilty c. könyvéből:

“A kemény munkahelyi robotból való kiszállás vágya egyformán megvolt minden társadalmi osztályban és a nemekben. Dr. Johanna Bourke, a londoni Birkbeck Főiskola professzora 5000 nő naplóját tanulmányozta az 1860-tól 1930-ig terjedő időszakból. Ezalatt a nők munkahelyi szerepvállalása 75%-ról 10%-ra zuhant. Ezt hatalmas előrelépésként élték meg az emberiség történetében, amit a Dr. Bourke által vizsgált írások is megerősítettek. Megszabadulva a gyárakból és malmokból, új hatalmi bázist építettek maguknak otthonaikban. Ez, ahogy Dr. Bourke megállapította, “tudatos döntés volt… egy döntés amely nagy örömet okozott”.”

További bizonyítékot szolgáltat egy 1936-os Gallup közvéleménykutatás: “Keressen-e pénzt egy nő, ha van férje aki eltartja?” Nők és férfiak egyaránt elsöprő fölénnyel nemmel szavaztak. Viszont néhány évtizeddel később a nők úgy döntöttek, hogy újra szeretnének a munkaerőpiachoz csatlakozni – és ahogy Esther Vilar megállapítja a The Manipulated Man c. könyvében, nagyon rövid idő alatt megszülettek a törvények, amik egyenlő jogokat és lehetőségeket biztosítottak nekik a munkahelyeken. És közben természetesen végig a férfiakat hibáztatták mindenért, bár ők maguk voltak azok, akik támogatták a férfiak családfenntartó szerepének kiépítését, hogy a nők felszabadulhassanak a munka igájából. Ahogy látszik: amit a nők akartak, azt akarta a társadalom, és az meg is valósult. A férfiak csak eszközök voltak a nők akaratának megvalósításához.

“A nő, eredendő [fizikai] gyengeségében és megfigyelőképességének korlátaival a számára elérhető erőket arra használja, hogy gyengeségét ellensúlyozza velük – és ez az ‘erő’ a férfiak szenvedélye. Az ő mechanizmusai erősebbek a mieinknél; sok módozata van, amivel az emberi szívet mozgásba lendítheti. El kell érje, hogy azt kívánjuk, amit ő segítség nélkül elérni képtelen, de amit szükségesnek vagy kívánatosnak ítél; ezért alaposan ismernie kell a férfiak lelkivilágát. Értenie kell a rezdüléseiket, nézésüket és mozdulataikat. A saját szavaival, pillantásával és gesztusaival fel kell tudnia kelteni a vágyat, hogy a férfi azt akarja, amit ő – anélkül, hogy erre a szándékára fény derülne.” – Jean Jacques Rousseau: Emile

A férfi hatalma a környező világ meghódításából fakad, míg a nőé a férfi akaratának meghódításából; abból, hogy arra készteti, kiszolgáltassa a hatalmát a nőnek, amikor az azt szeretné. Vizsgáljuk meg, mit csináltak a nők abban az évtizedes időszakban, amikor nem volt szavazójoguk. Fegyvert ragadtak és lázongással felforgatták a társadalmat? Nem; addig hisztiztek és nyafogtak amíg a férfiakat rá nem vették a változtatásra. Ugyanezt tették az alkoholtilalom idején is. A nők eldöntötték, hogy mi számít társadalmilag elfogadhatónak, és addig zaklatták a férfiakat amíg azok a kedvükre nem tettek – és a férfiak beadták a derekukat! A nők társadalmi hatalma óriási, és messze túlnő a férfiak társadalmi hatalmán. A férfiak bolondot csinálnak magukból ha azt hiszik, szembeszállhatnak a nőkkel ezen a szinten, mivel itt lakozik a női hatalom központja. A férfiak ugyanolyan hátrányban vannak ha a nőkkel szemben társadalmi változásokat szeretnének kieszközölni, mint ha a nők úgy akarnák “legyőzni a férfiakat”, hogy súlyzózni kezdenek és bokszleckéket vesznek a férfiak fizikai legyűrésének érdekében. Miért kellene a férfiaknak mozgalmat alapítani egy női elv alapján, miközben ugyanezen elv az oka annak, hogy képtelenek az akaratukat érvényesíteni? Elég nagy hülyeségnek néz ki, és csak katasztrófához vezethet. Ennek a torz gondolkodásnak az alapja a hamis ideológia a hippikorszakból, miszerint a férfi és a nő lényegében egyforma, kivéve néhány kívülről rájuk erőszakolt “szociális konstrukciót”. Mivel ez az ideológia téves, bármilyen erre alapozott cselekvés félresikerült eredményekhez vezet. Egy “férfimozgalomnak” férfi elvek mentén kell szerveződnie és működnie. Bikacsordák nem kószálnak a határban.

“Be kell szerveznünk nőket is!”

Ez az egyik leggyakrabban felhangzó gondolat a férfimozgalomban. Ezt állítani egyszerre igaz és hamis. Ahogy megállapítottam, a nők irányítják a társadalmi változásokat, tehát ha szeretnénk lezárni a “nemek harcát”, és egyúttal a férfiak társadalmi helyzetén javítani, akkor a nőknek akarniuk kell, hogy a férfiak helyzete javuljon. Nem sok dolog történik amit a nők ne akarnának.

“Bárki, aki konyít a történelemhez tudja, hogy nagy társadalmi változások lehetetlenek női lázongás nélkül. A változásokat pontosan a női nem helyzetén lehet lemérni, a csúnyákat is ideértve.” – Karl Marx

A “férfimozgalom” rendszeresen elköveti azt a hibát, hogy elhiszi, férfi és nő egyforma – és ezzel azt is elhiszik, hogy ami egy férfinak logikus és értelmes, az egy nőnek is az. A férfiak alapvetően elveket és logikát alkalmaznak, és a nők előtt az igazságosságra próbálnak hivatkozni. Ez hibás taktika a nőkkel való vitában, mert ahogy a történelem során már sokan megfigyelték, a nőknek csekélyebb az igazságérzete.

“…a nő elmarad a férfitól igazságosság, őszinteség és lelkiismeretesség tekintetében. Mivel logikai képességeik gyengébbek, a tisztán látható, valós és jelenlévő dolgok nagyobb hatalmat gyakorolnak felettük, amit ritkábban ellensúlyoz absztrakt gondolat, rögzített alapelv vagy szigorú döntés, illetve általánosságban bármi ami a múltban vagy a jövőben, netán térben távol van. Megvan bennük az elsődleges minőség, ami az erényességhez szükséges, de hiányoznak bizonyos másodlagos minőségek, amik segítenék annak kifejlődését. Ilyen értelemben a nőt egy olyan lényhez lehetne hasonlítani, aminek van mája, de nincs epehólyagja. Ezek alapján azt lehet mondani, hogy a nők egyik gyakori karakterhibája, hogy nincs ‘igazságérzetük’.” – Arthur Schopenhauer: A nőkről

Nincs sok értelme a nők igazságérzetére apellálni, mivel a koncepció nehezen összeegyeztethető a női princípiummal. És azt is tudjuk, hogy a nők általában képtelenek empatizálni férfiakkal.

“A nőkben nincs együttérzés… És tapasztalataim a nők terén akkorák, mint Európa. És intimek. A nők szeretve akarnak lenni, nem pedig szeretni akarnak. Egész nap együttérzésért nyaggatnak téged, de viszonozni képtelenek, mert nem foglalkoztatja őket a világod annyira, hogy érdeklődjenek iránta.” – Florence Nightingale

A társadalom az alábbi hierarchia szerint működik:

Isten/igazság -> férfi -> nő -> gyerek -> kiskutyák

A férfiak törődnek magukkal, a nőkkel és a gyerekekkel – míg a nők csak magukkal és a gyerekekkel. A férfi, aki a nők együttérzésére vár, olyan bolond, mint a szülő, aki a gyerek együttérzésére vár és arra, hogy a gyerek a “helyes dolgot” cselekedje csak azért, mert az a helyes. Mindketten nagyon sokáig fognak várakozni, mire a természet átrendezi magát a kedvükért. Nők igazságérzetére hagyatkozni, vagy logikai alapon velük vitázni bolondság, mivel a nők nem logikus teremtmények – őket az érzelmeik irányítják _{[erre általában büszkén hivatkoznak – D]} és az önmagából táplálkozó nárcizmus.

“Interjú egy női felsőbbrendűség-hívővel: Phyllis Schlafly
Jack Krammer: Mi van, ha egy férfi halálosan belefáradt a munkahelyi taposómalomba, és szemrebbenés nélkül otthon maradna a gyerekekkel, mivel annyira szereti őket és tisztában van azzal, hogy az üzleti világ beteges?
Phyllis Schlafly: Ez az ő gondja. Ahogy szétnézek, nem sok nőt látok, aki a nem-hagyományos kapcsolatokat keresné.” – rádióinterjú WCVT-FM, 1989 jan. 5

A nemek közötti kapcsolatok eredeti rendszere egy gazdasági szerződéshez hasonlított, amelyben mindkét fél jól járt a házassági együttműködéssel. Az persze nyilvánvaló, hogy a nők szinte minden szituációban többet profitáltak az együttműködésből, mint a férfiak, dehát ez az emberi kapcsolatok működésének rendje. Az emberi közösségekben való élet mindigis 60/40 üzlet volt a nők javára. A különbség a letűnt patriarchális rendszer és a modern matriarchátus között az, hogy régen a “répa és bot” megközelítést alkalmazták a férfiakkal szemben. Ha jó férj és apa voltál, járt neked 1) szex, 2) családi stabilitás és intimitás, 3) gyerekek, akiknek az apasága felől nagyjából biztos lehettél, 4) társadalmi elismertség, tisztelet.

Aztán a nők és a kultúra azt mondták: “A fenébe a répával, adjatok két botot!”, és úgy gondolták, a férfiakat a veréssel rávehetik régi szerepeik folytatólagos ellátására, miközben a másik kezükkel a régi szerepek ellátásáért osztják a verést. A házasságon belüli nemi erőszak törvénybe iktatása óta nem elvárás a házasságon belüli szexuális kapcsolat. A családi stabilitás a múlt ködébe vesző fogalom, köszönhetően a “váláspozitív kultúrának”, ami a gyermekeket az apa helyett inkább az anyához való elhelyezésből fejlődött ki a 19. századtól kezdődően. Manapság azt mondják: “minden gyerek legitim” _{[nem létezik “fattyú” vagy “zabigyerek” – D]}; sőt, a törvény teljes erejével kötelezi a férfiakat akár olyan gyerekek eltartására is, akikről bebizonyosodott, hogy a feleség félrelépéséből származnak. Végül a társadalmi tisztelet is eltűnt, teljesen aláásta a kultúra, ami az apákat idiótáknak állítja be, kiknek gyerekei és feleségei épp csak tolerálni tudják a férfi folyamatos baklövéseit, általános alkalmatlanságát bármihez, amihez fog. Mégis, a nők illogikus gondolkodásában valahogyan az él, hogy a férfiak ezek ellenére megmaradnak a régi szerepeikben, vagy “megemberelik magukat”, és keményen dolgozni fognak a nők boldogságának érdekében, hogy biztosítsák a pénz és a csecsebecsék folyamatos áramlását. A nők mintha nem igazán értenék az ok-okozat törvényeit…

Adjuk a nőknek azt a férjet, amit megérdemelnek: semmilyet

Ahogy a cikk elején említettem, az MGTOW nem igazán mozgalom, mint inkább kulturális és filozófiai megfigyelés arra vonatkozólag, hogyan reagálnak a férfiak az őket körülvevő társadalomra. A férfiak nem csordalények. Nem tömörülnek csoportokba és könyörögnek együttérzésért, mint a nők. A férfiak sokkal individualistábbak, és sokkal jobb az alkalmazkodóképességük. És most pont ezt használják: alkalmazkodnak a kulturális változásokhoz. Több különböző stratégia született, amiből a férfi aszerint választhat, hogy mik az egyéni céljai. Ha szexet akar, megtanul csajozni. Ha békét és nyugalmat szeretne a női nyaggatástól és hisztitől, szellemé változik. Ha gyereket és családot akar, kivándorol vagy feleséget importál egy olyan kultúrából, amiben még nem terjedt el a férfiellenesség. Más szavakkal: a férfiak a saját útjukat járják, ha tetszik ez nekünk, ha nem. Milliónyi egyszemélyes “társadalmi sztrájkkal” találkozhat az ember, amiben az egyes férfiak a saját érdekeik szerinti döntések alapján élnek. Ezek a személyes döntések egy határon túl összeállnak egy társadalmilag mérhető “mozgalommá”, ami valójában nem mozgalom a szó szoros értelmében, mégis hatással van a társadalomra.

A férfiaknak rengeteg választási lehetősége van manapság, és semmi szükség arra, hogy a kormány tegyen valamit értük. Eközben a nők, akik “megnyerték a nemek harcát”, és most egy “női nemzetet” építenek, el kell hogy lássák a családfenntartó szerepet, gondoskodniuk kell magukról és gyerekeikről. Közülük sokan nem keresnek házasságot, de szexuális “kalandokra” kaphatóak.

A nők igazságérzetére vagy együttérzésére hagyatkozni nem vezet célra, mert a nők csak egymással és a gyermekeikkel mutatnak együttérzést. A nők nem fogják megváltoztatni a társadalmat, amíg a problémák nem jelentkeznek közvetlenül náluk. A férfi és a női princípium közötti küzdelem mindig így működik – mint a yin és yang -; az egyik felülkerekedik, majd a másik “visszaelőz”. A férfi princípium reagál a női princípium túlburjánzására, és a saját egyedi férfimódján teszi ezt: nem közösségbe tömörüléssel, hanem egyéni munkával, vagy egyéni passzív ellenállással, és azzal, hogy kihozza az adott szituációból a legtöbbet, amit lehet. Ez nyilván nem mehet így örökké, mivel ha a nők és a férfiak nem értik meg egymást, az emberi faj kipusztul. De tudjátok mit? Ez nem csak a férfiak gondja. A nők oroszlánrészt vállalnak a társadalom felépítésében, és amint a férfiak hagyományos szerepeikből való kilépése közvetlen problémát fog okozni a nőknek, olyan gyorsan fogják visszaállítani a férfiak társadalmi becsületét, hogy senki és semmi nem lesz képes ebben megakadályozni őket. Természetesen közben végig a férfiakat fogják hibáztatni mindenért, ahogy a nők mindigis tették.

Egy hamis társadalmi/nemi berendezkedésben élünk, amit kizárólag a folyamatos kormányzati beavatkozások tartanak működésben. A nők annyira “függetlenek”, mint egy trópusi páfrány egy Izlandi melegházban. Amint a kormány nem tud megfelelően gondoskodni róluk – ahogy az rohamosan közeledni látszik a nők által inspirált szocialista rendszerek horizontján – a nők egy pillanat alatt megfordulnak, és követelni fogják, hogy a férfiak lássák el hagyományos feladataikat, ahogyan az a nőknek megfelel. A második botot visszacserélik répára, ha az a nőknek – nem a férfiaknak – kedvezni fog. Viszont azt a répát valószínűleg egy nagy steak, pirított hagyma és egyéb nyalánkságok mellékelésével kell majd tálalniuk, ha azt akarják hogy a férfiak önként visszavegyék a nyakukba a “patriarchátus” terhét. Amíg a nők el nem jutnak erre a következtetésre, és ki nem dolgozzák a módszert, hogy újra a járomba édesgessenek minket, a férfiaknak hagyni kell őket, hadd cseréljék a saját motorolajukat – mi kövessük a férfi princípiumot, és járjuk a saját utunkat.