A feminizmus érzékenysége az abszurditásig fokozódik, amiközben alig méltatják figyelemre kultúránk androfób Janus-orcáját. Ennek egyik oka, hogy a megkérdőjelezett erejű erősebb nemet hallgatólagosan mégiscsak erősebbnek vélik, ezáltal – ellentétben egyéb csoportokéval – magasra, megugorhatatlanra saccolják ingerküszöbét. Ez az íratlan szabály azonban opponálja az egyenrangúsító, jogegyenlítő hitvallást.
A férfidehonesztáló propaganda már az olvasni tanulgató, 6 esztendős fiúcskákat szembesíti eredendő bűnösségükkel. Látleletet terít – az anyák ilyetén megbízhatatlanságát is felvillantva – Janikovszky Éva olvasókönyvi novellája, mely nem átall az alábbi kijelentéssel indítani: „A fiúk szemtelenek, durvák és csúnyán beszélnek.” A cím „Örülj, hogy fiú!”, hisz az iromány végső soron a mellett érvel a leendő édesanyáknak, hogy meggyőződésüket megtagadva fogadják el az utód ellentétes nemének lehetőségét. Hízelgő alapállás a gyermeksorsra; ha puhítani, képezni kell a szerető anyukákat annak érdekében, hogy ne irtózzanak egy esetleges fiúgyermektől, miért zokon veendő, hogy a fiú önbeteljesítő jóslatként valóban szemtelen, durva és csúnyán beszél? Egy másik kötelező irodalom (Vicces ez a Zsuzsi) ugyanezt a problémát járja körül még viccesebben: anya és leánya számára szintén elképzelhetetlen egy hímnemű kistestvér világrajövetele. Erről értesülnek tehát az elsős, másodikos kisfiúk az oktatási intézményben. És ezen elkönyvelés tudatában viseljék magukat.
Amennyiben az iskolai tankönyv ennyire empatikus, a televíziós műsortól nyilván nem várható ennyi jóízlés se. Az amúgy aranyos, senki méltóságát nem sértő, bájosan erotikus multimédiás anekdoták elleni prüdéria kihisztizte, hogy a korszellem férfiakat pejoratív színben feltüntető, gúnyoló vagy ócsároló sémákhoz pártolt, gondolván, őket úgyse zavarja az ilyesmi. Ma már nincs családi vígjátéksorozat az „evolucionális elv” nélkül, hogy a családi konstellációban szükségszerűen a férfinak kell alulmaradnia. Érdemes figyelni a manapság futtatott sorozatok férfiellenes sugallatára. A 2001-től futó Jim szerint a világ (According to Jim) tipikus példája annak a forgatókönyvi panelnek, amelyben a férj a buta, lusta, szerencsétlen flótás, akivel szemben a „rátermett” feleségnek az epizód végére mindig igaza lesz. Dettó a szereposztás az Igen, Drágám! (Yes Dear, 2000-) című házaspártörténetben, amelyben ráadásul ugyancsak meg akarják előzni egy fiúivadék létrejöttét. Az Életem értelmei (My Wife and Kids, 2001-) nevezetű fekete komédiában az apa, a fiú és az anya megegyeznek abban, hogy „egy családban a nő hozza a döntéseket”.
Az ifjúsági kabarék hasonlóan méltányos és igazságos hozzáállást rendszeresítenek: a Sok sikert, Charlie! (Good Luck Charlie, 2010-) apai feladatot firtató részében az asszony kijelenti, hogy urának hatásköre a vezetésoktatásra és a fűnyírásra szűkül, előbbi játssza a família tekintélyes fejét, utóbbi a tehetetlen balekot. A 12 év körüli korosztályt megcélzó vígjátéksorozat, a Shake It Up (2010-) poénja végett lánygyerekével fog össze az édesanya azért, hogy jól megalázhassa fiát, mintha mi se lenne természetesebb a családban és a pedagógiában a nemi alapú elfogultságnál. Mindez csupán ízelítő a jelenleg hangadó genderideológiából, de a minta reprezentatív.
Isten hozott nálunk!
A cikk nem rossz, de a feministák már eddig is azzal vádoltak minket, hogy túlságosan kifinomult a modorunk, és érthetetlen kifejezéseket használunk – erre most rátettél egy lapáttal :)
Talán ne tekintsük mérvadónak, hogy az “ellenérdeklet tábor” (Nőkért.hu) olvasói néha szövegértési problémával küzdve erre panaszkodnak! ;)
Sajnos jól látszik, hogy több fronton zajlik a fiú gyermekek egészséges mentális fejlődése elleni “kultúrtámadás”. A Wikipedia antifeminizmus szócikkében korábban már igyekeztem ráirányítani a figyelmet egy szintén az oktatás területéről származó példára: “Magyarországon például a fiatalok oktatására szánt sulinet.hu digitális tudásbázisába is olyan anyag kerülhetett, amely a súlyosan sértő, diszkrimináló “férfierőszak” szót alkalmazza a családon belüli erőszak jelenségére.” – És egy manipulatív kérdőívben még szépen körbe is magyarázzák:
http://regi.sdt.sulinet.hu/Player/default.aspx?g=053f4b04-0421-4814-bb19-bc5f95b4d7fc&cid=11f63a50-9445-4b02-9278-eb340023ffe1
A “férfibűnözés” fogalmáról már írtam:
http://alternativa.blog.hu/2012/07/19/cafat_garda
Lehet azzal jönni, hogy a bűncselekmények hány százalékát követik el férfiak, csakhogy a teljes férfinépességnek évente mindössze 2 százaléka bűnöz. Azaz? Férfibűnözésről nyivákolni megalapozott? Mert ha igen, akkor minden másról is.
Látom te is comedy centralt nézel.
érdekes hogy az Acording to Jim-ben nem éreztem ezt, mert Jim párszor csúnyán megleckéztette a feleségét egyfajta game-mel, Jim figuráját pedig legkevésbé sem látom butának… de a másik kettőben, főleg a Yes, dear-ben undorító, ami folyik.
Jim maga mondja a feleségének az egyik epizód epilógusaként, hogy “okosabb vagy nálam”. Természetesen. A felesége a másik epizódban azt, hogy “egy nőnek több esze lett volna”.
De ettől függetlenül Jim meg Andy a debil, direkt. Az Igen, Drágám!-ban is az egyik férj a sülthülye. A Sok sikert, Charlie!-ban az öcs. Buta nőt ezzel szemben már nem is nagyon ábrázolnak sehol. Ami nem lenne akkora baj, ha a férfiakkal is hasonlóan méltányosak volnának.
A Wikipédia így jellemzi a sorozatot:
“Míg Cheryl öccse, Andy talán Jim legjobb barátja, testvére, Dana gyakran összefog Cheryllel Jim ellen.”
Joy a Nevem Earl-ben? Ő elég buta…
persze csak kötözködöm, én is látok tendenciát abban amit te, legfeljebb nem pont ugyanaz szúr szemet.
Jim Belushit meg amúgy is remek színésznek tartom, és szégyen vagy sem, de tudok rajta nevetni.
Joy nem pont a kígyó? Aki mellesleg Earl fogyi öccsét alázza…
Az a buta szöszi akinek kb. két részenként derül ki, hogy mégis a négusé a gyerek, aztán hogy mégse, aztán mégis, stb. stb.
Nézetem szerint ha egy nő nem tudja kitől van a gyereke, az ribanc ÉS buta… no mindegy. Virtuális karakterekről vitatkozni tk értelmetlen
Nagyon felkapott lett egyébként az antifeminista téma mandineren.
Janikovszky Évát meg kell védenem…
“A lányok nyafkák, kényeskedõk és semmi se jó nekik. Bezzeg a fiúk ! Egy fiú az okos és erõs és bátor!” (Örülj, hogy fiú!)
“A fiúk meg okosak, bátrak, erõsek.
Sõt azt is, hogy egy anya is jobban örül a fiának. Mert a lányok kényeskedõk, nyafkák, hiúk.” (Örülj, hogy lány!)
Az említett tévéműsorokat nem ismerem. Szörfözés közben találkoztam már velük. A minap annyit láttam az egyikből – címét nem tudom -, hogy asszony egyetemre jár, férj nyűgös. Asszony rájön, hogy nem érdekli a fennkölt társalgás, amelyet évfolyamtársai folytatnak, és arra is rájön, hogy azt sem érti, amit épp olvasnia kell. Otthon közli, hogy ő buta ehhez és abbahagyja. Férj biztatja, visszatuszkolja.
Aztán itt kimaradt nekem valami – ott folytattam, hogy valamilyen papírokkal (talán beadandóval) rohannak egy parkon át, ahol férj elakad egy telefonban…
Én végigolvastam, tudom, hogy mi van benne, a lányokra vonatkozó sztereotípiák hirdetése is gáz persze. Meg eleve az, hogy a szentséges édesanyáknak külön tanmesék kellenek ahhoz, hogy ugyan, fogadják már el, hogy a gyerekük más nemű is lehet. Szerintem megdöbbentő.
Jaj, ne legyél ilyen vaskalapos! :o)) Janikovszky csak mesét írt. Nem tanmesét. Csak vicceset.
Na ja, nehéz helyzetben vagyunk, mert egyfelől küzdenünk kell a férfiellenes korszellemmel, de ugyanakkor nem savanyodhatunk bele. Van amit muszáj elengedni a fülünk mellett, mert ha mindent szóvá teszünk akkor belezápulunk – vagy legalábbis a kívülállók ezt fogják gondolni.
Valahogy meg kell különböztetni a humort, a “jóhiszeműen” puffogtatott sztereotípiákat a femcsi vallásháborútól. Ha az előbbiek ellen is síkra szállunk, az utóbbit sem fogják komolyan venni akik meglátogatnak minket.
Dehát miért kellene nekik ilyen tanmese? Ez is csak egy próbálkozás a betörésükre, hogy behódoljanak a hímnemű csecsemő képében jelentkező patriarcha elnyomásnak, kiszipolyozásnak, rabszolgaságnak. Pedig ha ehelyett a kisfiúkat zsigerből ledobálnák a Taigetoszról, akkor máris felszabadulna az idő az önmegvalósítás olyan mélységeire, mint a körömlakkozás, sminkelés, a bedrogozva-elázva szendvicsbevágódás, vagy a rosszindulatú pletyka-szeánszok.
Az idei (2012) augusztusi IPM-ben a szülők saját gyerekeik nevelésében tanúsított hamis elképzeléseikről írt egy tanult ember. Egy amerikai kutatással példázta, hogy a gyerekek viselkedését majdnem 50%-ban a genetika határozza meg, a másik feléért a környezet és a családi háttér (ez utóbbi kevesebb, mint 10% !). Ha jól értelmeztem a cikket, akkor bizony szinte semmi igazi ráhatása sincs a szülőknek gyerekeikre, hiszen szó szerint vérük felel személyiségük tekintélyes részéért. Ebből következően az evolúciót képtelenség legyőzni, nem lehet azt alávetni a feminista értékrendnek, így ha kissé hamis kép is alakul ki az általuk uralt médián keresztül a férfi nemről a lányoknak, végül így is-úgy is győzni fog a tapasztalás és a természet rendje.
Nem nagyon reklámozzák, mert a jó 60-70 éve uralkodó nevelés”tudományi” kánonnal aztán végképp nem fér össze (a nevelés minden, az öröklés semmi), de a legkülönfélébb természeti népeknél valamint a “megengedő, be nem avatkozó” alapú bölcsődékben óvodákban valami érthetetlen módon a fiúk kiabálva rohangásznak, kergetik egymást, birkóznak, bandáznak, fára másznak, mindenfélét építenek, míg a lányok főzőcskét, kertecskét, bogyógyűjtést, babázást játszanak vagy folyton változó klikkeket alakítva kibeszélik az épp jelen nem lévőt.
Ezt én sem értem, miért kellett Janikovszky Éva könyvét is ideidézni a férfiellenes irodalom bemutatására. Az a két könyv, Örülj, hogy fiú, Örülj, hogy lány párban kaphatóak, és a szövegük is tükörképei egymásnak. Szerintem, a többi könyvéhez hasonlóan, nagyon kedves és vicces szövege van, egyáltalán nem bántó sem a lányokra sem a fiúkra nézve. Ami negatív előítéletet leír a fiúkról, ugyanannak a párját a lányokról is, de az egészből végül az derül ki, hogy akár fia, akár lánya van egy anyának, az milyen fantasztikus dolog.