Elég sokat írtam a Science Caffe portálra. Ezt a portált többségükben lányok szerkesztik, én meg szeretem a női társaságot, szerény írói múltam során folyton kerestem a lehetőséget női szerkesztőségben, csak hát a női szerkesztők kevésbé szerették volna munkájukat egy fiúval megosztani (tehát nem is tudom, ki a kirekesztő). A Science Caffe megtette.
Eleinte e-mailben küldözgettem irományaimat, később a szerkesztői felülethez is hozzáférhettem, szóval csordogált az élet. Egészen addig zökkenőmentesen, ameddig el nem kezdte baszni a csőrömet a Nőkért.hu meg a többi androfób jelenség. Időnként igyekeztem karikírozni, ellentétezni a feminizmus visszásságait, igazságtalanságait. Ebből azért lett gond, mert a Science Caffe portál főszerkesztője történetesen egy magát feministának valló nő, aki udvariasan rám is szólt, hogy ezt nem kéne, testvéroldala vagyunk a Nőkért.hu-nak, meg különben is, „burkolt nőellenesség”, ezer ördög és pokol.
Jeleztem, hogy én a magam részéről annál tovább nem mentem, mint hogy kikeltem a feministák ostoba egyoldalúsága ellen. Tudniillik se én, se tág ismeretségi köröm nem vertünk, sem nem nyomtunk el semmiféle nőt soha, ezért amikor századszorra olvasom, hogy a férfiak ezt csinálják, akkor kínoz a kognitív disszonancia. Ha a feminista orgánumok álló nap harsoghatnak en bloc a férfiakról, sztereotipizálhatnak, ócsárolhatnak, és mindez senkit nem zavar, akkor legalább a feminizmusról hadd ejtsek egy-két keresetlen szót. Magamhoz képest még mindig visszafogott és finom voltam. Erre persze jöttek a szerecsenmosdató frázisok, hogy a férfigyűlölő feministák igazából nem is férfigyűlölők, nekem meg nyilván kápráznak a szemeim, amikor az adott lapon ilyen és ehhez hasonló főcímekkel találkozom: „A számítástechnika túl fontos ahhoz, hogy a férfiakra bízzuk”. A főszerkesztő asszony megvallotta, hogy ha nem kedvelné az írásomat (a formáját, nem a tartalmát), már megszabadult volna tőlem. Hát, amennyiben bedobtam volna egy „A zsurnalisztika túl fontos ahhoz, hogy a nőkre bízzuk” című glosszát, kétségtelen. Szerencsém, hogy én nem vagyok akkora paraszt, mint a feministák.
Kifakadtam, hogy annyira tele van a tököm ezzel a kettős mércével, hogy a Partizaninfo mintájára létre fogok hozni egy tényfeltáró folyóiratot Férfiakért.hu néven, ahová a „nőjogi” hangadók pszichotikus vagdalkozásait kiollózom, és kielemzem. (Külön lelkesített, hogy a feministák nem csak csúnyák és buták, hanem gyakran írásképtelenek is.) Kijelentéseiket összevetem azokkal a hímsoviniszta kijelentésekkel, amelyekkel szemben ők szerveződnek. Ugyanis ugyanazokat használják, csak -1-gyel megszorozva. Hogy tisztán látszódjék, hányadán állunk; az androfóbia sikkes, a feminizmust kritizálni tilos, csupán erre próbáltam felhívni a figyelmet. Kábé ebben maradtunk.
Mit ad Isten: röviddel a Science Caffe főszerkesztőjével esett afférom után megtaláltam a Férfiakért.hu-t, amely a nokert.hu/index.php/ferfiakerthu URL-en keresztül alattomos és nevetséges módon a Nőkért.hu-ra vezet. Mint mikor a nácik a zsidók látens barátainak állítják be magukat.
A konzekvenciát nem fogalmazom meg. Nem feltételezem, hogy a Nőkért.hu megelőző csapás gyanánt stipi-stopizta a Férfiakért.hu elnevezést, hogy ezáltal „temperálja” az ellenérdekelt fél „ellentámadását”. Á, dehogy. Én egyébként nem látogatom már azt a leszbibárt, de állítólag az ellenvéleményt hordozó kommentek könyörtelenül törlődnek onnét.
Ennyire fogadják el ők – mármint a feministák – az igazságot. A másik megközelítését, véleményét. Ennyire érdemes velük kokettálni.
A Science Caffe azóta új designt kapott, én feltöltési jogosultságot már nem kaptam. Burkolt és kevésbé burkolt férfiellenességre van igény. Másra, úgy fest, nemigen van.
Ennyire fogadják el ők – mármint a feministák – az igazságot. A másik megközelítését, véleményét. Ennyire érdemes velük kokettálni.
Ez nem újdonság, vagyunk itt egy páran, akik írtunk anno pl a tűsarokra. Ennyit arról, hogy ők kisebb zsarnokok lennének, ha ha az ő kezükben lenne a gyeplő… meg persze ennyit a feministák demokratikus elkötelezettségéről.
Moderálási alapelveik – nem a magassarkúsoké:
“Honlapunk egy hiányt hivatott betölteni: biztonságos beszélgetési teret kíván adni a nemek egyenlősége szellemében gondolkodó embereknek. Célcsoportunkat tehát a feminista, ill. a feminizmus elveivel egyetértő, vagy azok iránt nyitottan érdeklődő felhasználók (nők és férfiak) alkotják.
Alapvető célnak tartjuk a konstruktív, kulturált eszmecserét; aki nem ilyen szándékkal jön ide, moderálásra kerül. A kérdéses esetekben a moderátor a célcsoport kérése alapján, illetve saját belátása szerint dönt – fenntartva a jogot, hogy az általános demokrácia helyett a célcsoport érdekeit és a honlap céljait vegye alapul.”
A kiemelések nem tőlem, hanem egy magát feministának valló kertészlánytól.
Azon röhögtem egy jót, hogy pár hete nálunk volt az öcsém meg a sógornőm néhány napig, és a csaj bejött a szobámba megnézni, hogy mitől nyerítek ilyen törvénytelenül. A puncikertet olvasgattam. Belenézett és azt hitte, hogy valami gyenge paródia, aztán elolvasta az önfényezésüket és rögvest regisztrált náluk. Az első hozzászólása után azonnal kigyakták mint a macskát. (valami olyasmit mert írni, hogy azért akadnak normális férfiakkal boldog házasságban élő, elégedett nők is.) Aztán regisztrált egy újabbat és ezzel is kivágták percek alatt, pedig csak valami olyasmit írt le, hogy a férfi és nő nem azonos dolgokban jó.
Érdekes látni rajta a változást. Azelőtt volt nála valami enyhe feminista beütés, de azóta tüzet okád a feminizmusra. Úgy en bloc.
Mert valószínűleg… ő egy IGAZI NŐ. És nem egy hisztis feminista.
(Akik csak szeretnének nők lenni, de mivel az nem megy, inkább férfiak lennének. Az sem megy. Ezért aztán gyűlölik mindkettőt…)
Erről csinálni is fogok hamarosan egy kísérletet. Hogy miben áll, azt nem mondom meg egyelőre, nehogy lebukjak vele, de mindenképpen közlöm majd az eredményt.
Ma reggel néztem meg, még regisztrálható a ferfiakert.hu domain név.
Az igaz, a Férfiakért.hu-ról mint névről van szó.
https://www.google.hu/#hl=hu&output=search&sclient=psy-ab&q=f%C3%A9rfiak%C3%A9rt.hu&oq=f%C3%A9rfiak%C3%A9rt.hu&gs_l=hp.3…2625.4248.0.4440.13.13.0.0.0.0.285.2150.0j9j4.13.0…0.0…1c.gCDKSPFJfT4&pbx=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.,cf.osb&fp=ba9f0105aad03f09&biw=1366&bih=639
De tényleg nem a ferfiakert.hu, hanem a nokert.hu az otthona, ami a cikkben benne is van. Ez a közvetlen URL-je:
http://nokert.hu/index.php/ferfiakerthu
Nőkert = Ar-raud al-átir fi nuzhat al-hátir? Mert akkor értem, miért azon keresztül érhető el a férfi a kert. :o)
Sziasztok!A “nő”kert.hu az egyik legbetegebb oldal amit valaha láttam.Bármilyen formában,bármilyen nick-el regisztrálva próbáltam eddig hozzászólni a cikkekhez azt órákon belül kitörölték a regisztrációmmal együtt.3-4szer is próbálkoztam.A hangnem mindegy,ha nem egyezik a feminista agymosással akkor törlik.Úgyhogy a feministák tényleg nagyon gyávák,szerintem nem is igazán találni az oldalon férfi hozzászólást,profeminista talán van,de most a normális férfiakra gondoltam.Ez a femináci diktatúra.Nehéz ezen nevetni,de azért remélem egyszer még fogunk:)
Tűzzel, vassal írtani kell. A patriarchátus a megfelelő ellenméreg.
A nőkertre ráférne egy alapos gyomírtás. A legbetegebb, legaljasabb oldal, ami valaha is kikerült a netre. A nőkért.hu-n nem foglalkoznak a nőkkel-(Rita hazugsága ellenére, ami a szlogenjüket illeti.) Nem abban segítenek a nőknek, hogy hogyan tudjanak velünk jobban kijönni, velünk boldogabb életet élni. Szimpla gyűlöletkeltés, sárdobálás az, amit művelnek. Egy kis csoportnak a nevében, ami néhány kisebbrendűségi komplexusos, nőnek nem nevezhető agybetegből áll. Közben a valódi nők persze köpnek az ő hülyeségeikre, és jól elvannak a férfiakkal.
Minden követ meg kell mozgatni azért, hogy ne nyerjenek teret. Hogy ne tudjanak következmények nélkül mocskolódni, hazudni az emberiség felének kárára.
Az ő aljas propagandájuk miatt jutnak manapság a férfiak egyre többen arra a felismerésre, hogy nem szabad a nőkkel hivatalos kapcsolatot létesíteni. Sem házasságot, sem hivatalos élettársit, (ha van az utóbbi egyáltalán nálunk, heteroszexuálisoknál.) Hiszen akkor nem tudnak majd később aljasságból vádolni senkit sem családon belüli erőszakkal. Nem lesz egy olyan törvényi ütőkártya a kezükben, amivel zsarolhatják a férfiakat. (Persze a NANE-féle kiadványból az derül ki, hogy az ilyen típusú kamu feljelentések mértéke nem haladja meg az 1-2 %-ot, ami átlagos a többi bűncsaelekmény mellett. De ha egyszer engem érintene így, akkor nem vigasztalna a tudat, hogy csak ritka pechem miatt mehetek börtönbe..)
Hála az égnek, mi otthon a barátnőmmel tudatosan nem akarunk sem hivatalos kapcsolatot, sem gyereket. De a legtöbb férfinek nehéz lesz ezt a döntést önvédelemből meghoznia, ha a feministák egyszer keresztülvisznek egy ilyen, minket kiszolgáltató törvényt.
Mindenhol reklámozni kell!
Épeszű ember nemtől függetlenül perceken belül sikítófrászos hányingert kap tőlük.
Így van. A kulcsszó az épeszű.
Ám sajnos a naív, csalódott, individuálisan kiforratlan és a világot nem ismerő emberek fejébe könnyen bele lehet plántálni ilyen fanatizmusokat; ha pedig sikerül elérniük egy lélektani határt, onnantól már ragályos.
Egyszerűen fordítsátok meg az egyenleteket! Hirtelen minden világos lesz. Éppen abból lehet tudni, hogy milyenek, ha megfigyeled, hogy ránk mit mondnak. Ha azt mondják, hogy “minden férfi piros sapkát hord”, szinte biztos lehetsz benne, hogy minden nő piros sapkát hord, aki ezt terjeszti.
– NEM a férfiak az elnyomók, hanem a nők;
– NEM a férfiak igazságtalanok, hanem a nők;
– NEM a férfiak hallgattatják el azt, aki kellemetlen nekik, hanem a nők;
– NEM a férfiak akarják, hogy a két nem harcban álljon, hanem a nők.
Amikor rád mutatnak, és azt mondják, “erőszak”, igazából azt az információt közlik öntudatlanul, hogy ŐK MAGUK erőszakosak. A gátlástalan moderálás, a “hallgattassék el a másik fél” technika, a nyakló nélküli hazudozás lelkifuri nélkül, a megfélemlítés, a személyes vonzerő eszközként használása TIPIKUSAN A NŐKRE FEMINISTÁKRA jellemző – nekik ugyanis elég annyi hozzá, ha a jó cél érdekében teszik. Az mindent szentesít. (lmgtfy) Soha ne akarj egy feministával vitatkozni, mert nem az a célja, hogy meggyőzzön, hanem hogy legyőzzön. Nem érdekli, hogy igaza van-e, még csak az sem, hogy a tények mit mutatnak; győzni akar, nem vitatkozni. Ha nem sikerül elég hamar és elég brute force módon győznie, megunja és elkezd lezáró technikákkal élni. Érdektelen számára a vita lényege. Picsába a labdával, kezdődjön a játék.
Szinte minden, amit a nők a férfiakra mondanak, igaz a nőkre.
Kíváncsi lennék egy olyan kísérletre, ahol a férfiakat beinjekciózzák valamivel, amitől gyengébbek lesznek, és összezárják a nőkkel pár hétre. Nem vállalnám be, az kurvaélet, de kíváncsi lennék. Kijönne ám szépen, hogy ki az erőszakos.
Ma este nagyon belehúztál :) Már előre félek a nagy csöndtől, ami jelzi majd hogy a közönség nem tud mit kezdeni a kommentjeiddel :D
100/100
Borisz: Jól beszélsz, csak egy kis kiigazítás: amikor a “nő” szót használod, megfelelőbb és igazságosabb a “feminista”. Mert ilyen férfiak is vannak, és tényleg sok nő nem, vagy nem igazán ilyen. A többi mind okés, és ott van. ;-)
Felejtsük már el ezt a nawaltot.
Jó, h. van ez az oldal, de van egy furcsa tapasztalatom. Miért van az, h. minden megjegyzésem, ami vmilyen férfiszervezet létrehozását érinti, teljesen visszhangtalan?
Se érdekvédelmi, se társadalompolitikai, se semmilyen szervezet sincs, ami a férfitársadalom problémáinak a feltárásával v. megoldásával foglalkozna. A férfiak hátrányos helyzete pedig egyre aggasztóbb.
Társadalmi problémákat egyénileg nem lehet megoldani. A férfiak valódi érdekképviselete csak szervezeti formában képzelhető el. Az érdekképviseletnek ez a normális módja egy társadalomban – nem?
Teljes mértékben egyetértek veled, olyannyira, hogy a Férfihang berkein belül már régen szorgalmazom, hogy indítsunk útjára egy társadalmi szervezet és erre elvi előkészületeket is tettem részemről. A civilszervezeti lét kérdése bizonyos értelemben ketté osztotta a Férfihang (online) közösségét: Akik a lendület mérséklésére intenek, azok egyrészt azzal érvelnek, hogy nem szükséges a feminista mozgalmak rossz mintáit követnünk, támogatottságunk amúgy sem annyira lenne kézenfekvő, mint a nőszervezeteké, másrészt arra hívják fel a figyelmet, hogy egy egyesület vagy alapítvány működtetése számos anyagi és adminisztratív terhet ró (főleg az alapító) tagokra, ezért a lendület mérséklésére intenek, annak érdekében, hogy ne vegyünk felesleges terheket a nyakunkba. Részemről eléggé elkötelezett voltam a cselekvés programja mellett és ugye “a halogatás a tettek halála”, szóval nem vettem jó néven az ellentábor érveit, de mindenképpen gondolkodásra késztettek. Nyilván én sem szeretnék komoly működtetési feladatokat egyedül a nyakamba venni. Bár néhányan rendelkeznek civilszervezet alapítási tapasztalatokkal és elkötelezettek lennének egy férfiszervezet létrehozására, azonban egy ideje függőben maradt a kérdés. Úgy hiszem, hogy egy-két elkötelezett, cselekvőképes és feladatokat is vállalni kész aktivista felbukkanása változtathat ezen az állapoton… Ha te vagy az egyik, akkor szorgalmazd kitartóan tovább a gondolatot, add elő elképzeléseidet és érveidet, hiszen a lehetséges partnerek itt vannak közöttünk, és a férfihang egyik szerzőjeként akár cikkekben, akár fórumainak felhasználásával szervezheted egy férfiszervezet jövőbeli közösségét.
Kösz az infót! Akár egy jobb-bal orientációtól mentes genderpártot is lehetne alapítani, mert itt a társadalom jövője a tét.
Azt már írtam itt, h. én a Kalózpártnak vok tagja, amit nemrég alapítottunk, jegyeztettünk be. Ettől nyugodtan benne lehetek más szervezetben és pártban, mert ezt nem zárja ki az alapszabályzat.
Egyelőre még az állandó magánéleti leterheltségem a nagyobb probléma, mert hétgyermekes apa vok, és a gyámhivatal éppen törvénytelenül elvette tőlem az egyedül nevelt három kiskorút, és ez folyamatos harcot jelent, amíg vissza nem tudom venni őket a saját gondozásomba. Ehhez jön, még legrosszabbként, h. az “otthonban”, ahova másfél éve berakták őket, a legkisebb lányom már olyan beteg, h. tavaly novembere óta iskolában sem volt.
Folyamatos a küzdelmem a gyámhivatal és a bíróságok ellen, amik a teljes fizikai, értelmi érzelmi, erkölcsi leromlásukat iokozták. A súlyos gyermekbántalmazásnak már minden formáját elszenvedték.
A kislányomat agyba-főbe verték 10-20 rendbeli bűnözők, akik közé bezárták. Néha a földön fekve is addig rúgták, ütötték, ameddig mozogni bírt. akik közé bezárták, de a bíróság azt állítja, h. ez nem súlyos bántalmazás,.
Most éppen az a szörnyűség történt, h. a 13 éves kislányom szexuális bűncselekmény áűldozata lett az “otthonban”.
A Kormányhivatal már megindította az eljárást a gyerekek visszahelyezésére hozzám, mert végre sikerült bizonyítanom, h. törvénytelen gyámhivatali eljárás, amivel azonnali hatállyal elvették tőlem tavaly a gyerekeket, micsoda hatósági rágalomkampány , de kiderült, h. nincs hatáskörük az apához visszaadni az egyszer elvett gyerekeket, akármilyen törvénysértő volt az elvételük.
Ezekkel küszködök most, ami sok száz oldal hatósági irat kezelését jelenti.
Utána viszont, nagy lelkesen!
Együttérzek veled. Erőt és kitartást kívánok neked a probléma megoldásához! Azért az érdekelne, hogy miért nincs hatáskörük egy rossz döntést korrigálni, és ha nekik nem, akkor kinek van?
Kösz az együttérzést! Am. ha nem lenne tragikus, akkor komikusnak lehetne nevezni. Majd leírom a tapasztalataimat. Most még semmi időm sincs, mert egyszerre kell tartani a frontot a gyámhivatallal, a járásbírósággal, a törvényszékkel és a rendőrséggel szemben. Ja, és a 22 női hivatalnokkal és bírónővel szemben, akik menedzselik a védekezésképtelen korban levő kislányok illegális szeméttelep felszámolására való alkalmazását , sok tízmilliós EU támogatással a sötét ügyletek mögött, és a gyereklányokat a megrontásnak és a pedofiliának szolgáltatják ki.
Mindezt nagyon nőies, mosolygós pofival.
A rendőrség persze, mélyen benne van az ügyekben, és utasítja vissza a feljelentéseket, ameddig teheti.
Az egyik gond, h. a szálak nagyon magasra, plusz a feminista gépezethez vezetnek. Könnyen elüti az embert egy autó.
Én először azonnal biztonságos országba menekültem, amig megszerveztem a legalapvetőbb védelmemet, de amikor először visszamerészkedtem, rögtön egy harcikutya támadás ért, amiben a rendőrség nem volt hajlandó nyomozni. Úgyhogy, nagyon óvatosnak kell lenni!
Most a magyar gyermek-Gulág már néhány külföldi szervezet felháborodását is kiváltotta, és egy nemzetközi konferencia napirendjén is szerepel, ezért talán remény van ennek a nyilvánosságtól elzárt gyámügyi bűnszövetkezetnek a felszámolására.
Az involválódott bírónők és a törvényszék ellen már megtettem a feljelentéseket, és úgy tűnik, ezek a borzalmak már kivágták az európai és iszlám szervezeteknél is a biztosítékot, talán nem lehet letagadni, elhallgatni.
Az emberi oldalait, a családom szétrobbantását és egyebeket itt nem is említem.
Ahogy látom alapos pereskedésbe mélyedtél a közvetlen problémákon túl. Az illegális szeméttelep felszámolásra való alkalmazás elképesztően hangzik, a többin mondhatni meg sem lepődök, szerintem sokan hallottak már mindenféle rémtörténeteket a nevelőotthonokban uralkodó áldatlan állapotokról. Azon sem lepődök meg, ha egy felelősséggel gondolkodó szülő ezeket tűrhetetlennek tartja. Egyébként el sem tudom képzelni, hogyan kerültél ebbe a helyzetbe. A nemzetközi konferenciáról mindenképpen ejts majd még szót részletesebben valamikor. Ha akad rá időd, akkor akár egy rövid cikkben is.
“bírónők”
Egyetemet végigkúrták, a bíróságot meg korzózásra használják. A nőket alapból kivágnám a bíróságokról, mert hatalmas sületlenségeket tudnak összehordani.
Naooo, az egész bírói karnak nemtől függetlenül kellene felét kivágni (vízszintesen, derékmagasságban felezve). Az ha csak hülyeségeket pofáznának meg a nőnek látszóbbja páváskodni járna be még nem lenne gond önmagában, szívük joga, de azért etetni az apparátust hogy idiótaként, ilyen- olyan pártrendelésre, magukat kurvaként árulva vagy csak szimplán személyes aljasságból
– ártatlanokat elítéljenek (ld. Tánczos Gábor esete, a 2006- os utcáról, kocsmákból, innen- onnan berángatott vétlenek akiket a tüntetők elől befosva futó droidok vertek össze, vagy mint pl. egyik volt kollégámat aki szóvá merte tenni h ameddig dolgozik, asszonypajtás otthon jódolgában miért idegen farkakkal tömködi magát, na itt pl. érvényesült a rendőr- és bíró-“női szolidaritás”)
– embernek nem nevezhető férgeket a nyilvánvaló bűnösségük ellenére felmentsenek,
– mindenféle piszlicsáré (falun belül pár száz forinttal, 1-2 pofonnal vagy csak normális hozzáállással azonnal megoldható) ügyekben évekre elnyújtva osztják az észt, és persze közben se döglenek éhen (2 ismerős részegen nekizuhanva egy helyen kiszaggatta kocsmáros kerítését – másfél év múlva volt a tárgyalás, és olyanokat is behívtak tanúskodni akik ott se voltak. Hozzá kell tenni hogy az egészre azért került sor mert a kocsmáros se viselkedett rendes magyar emberként.)
“Egyetemet végigkúrták” – plusz szintén nemtől függetlenül vedelésben a jogászok verték a dokikat meg a tesiseket együttvéve.
Szerintem ez is benne lehet a mozgalmi érdektelenségben: http://www.ferfihang.hu/2012/07/20/bikacsordak-a-ferfijogi-mozgalomban/
Ez tényleg egy jó cikk, el is tettem magamnak.
A saját véleményem az, h. van annyi férfi bölcsesség, amivel a tépelődés helyett helyre lehet tenni még a dolgokat.
Már egy igazságos nyugdíjreform is megrendítené ezeket a konzumidióta feministákat, és egyszerű jogi eszközökkel meg lehet akadályozni az öngyilkos esztelenség terjedését.
A világtörténelemben voltak már olyan eszmék, amelyeknek embercsoportok, népek kiirtása volt a célja, de olyan, még szélsőségeiben sem létezett, mint a feminizmus, aminek az egész emberi faj biológiai megváltoztatása, és a világméretű emberirtás a célkitűzése. Az ilyen embertelen eszméket a legradikálisabban el kell törölni a Föld színéről.
Azoknak a feminista szervezeteknek, amelyek nem határolódnak el a hasonló embertelenségektől, az azonnali betiltását kell követelni, mivel az emberiség ellen elkövethető legszörnyűbb gaztettekre szövetkeznek. Etikus a saját megoldásaikat alkalmazni ellenük.
“egyszerű jogi eszközökkel meg lehet akadályozni az öngyilkos esztelenség terjedését.”
Én nem vagyok az a reszkető típus, felőlem virágozzék a kuruc.info is, de az az igazság, hogy egy valóban jogérzékeny világban a mai női lapok jelentős részét is be lehetne zúzni mint közösség ellen izgató orgánumokat. Jelenlegi állapotukban legalábbis.
Valaki amiatt, hogy egy társadalmi réteget en bloc rühell, nem feltétlenül megvetendő, még akár sajnálom is. Engem igazán az tud felhúzni, amikor a frusztrált, rosszindulatú vartyogást barátként próbálják tálalni, kikérik maguknak, hogy ők fóbok volnának, sőt a mi érdekünkben (is) csinálják. Én a nyílt sisakos gyűlöletet többre becsülöm, mint a gyáva sunyiságot, erről szól a fenti cikk is.
“egyszerű jogi eszközökkel meg lehet akadályozni az öngyilkos esztelenség terjedését” – ha a jelenlegi helyzet folytatódik, hamarosan sor kerül rá, csak éppen a lengyel- cseh- szlovák- magyar- exjugó- román- bolgár sávban a romani kris, nyugatabbra pedig a saría bevezetése formájában.
(Amúgy meg köztudott hogy a “jogállam” igazság helyett jogot szolgáltat, innentől kezdve ki lehet találni az igazságszolgáltatás módjait.)