Hamvas héjú, illatos, bő levű barack… rózsaszínű barack, sárgába hajló árnyalattal a hajlatokban… harapnál-e belé? Kristálytartón, csipkepapír közt, duzzadó barack, kényes barack, kibuggyant gyémántcseppel gödröcskéjében… bontanád-e ki óvatos kézzel, szürcsölnéd a levét, illatos, édes, hűvös nedveit, gyengén belemarva húsába?
Éhezel-e rá – szomjazol-e rá? Ha éhezel… szomjazol… ne mondd!
Ne mondd, oda se nézz, fordulj el, menj el onnan, eszedbe ne jusson, boldogtalan szamár! Nem neked díszeleg szivárványszínekben a kristálytartón – fordulj el, sóvárgó szemű, nagy fekete szemű Ifjúság, nem neked, gyenge ínyű rajongó, tiszta Szomjúság – kiszáradt torkod ne nyeldekeljen -, eriggy vissza az iskolapadra, vissza a műhelybe, vissza az irodába, gyárba, kaszárnyába – dolgozz, felejtsd el, kapard a földet aranyért, törd kérgesre tenyered és szíved, rabolj és lopj, krajcáronként gyűjtsd össze forintod, s ha eltikkadsz, pálinkát önts lihegő szádba, hogy elfeledje a gyengéd ízeket… Eriggy, dolgozz, küzdj, harcolj, verekedj – légy férfi!
S majd, ha pálinka és dohány kimarta ínyedet, s markod durva és kemény lett a sártól, amiben turkáltál… és szíved keserű a vértől, amit kezed ontott és szemed sárga és kiégett, mint az arany, amivel farkasszemet néztél, míg elszaladtak ifjú éveid, hogy meghódítsd és térdre kényszerítsd… akkor, ha megölted a szomjúságot, állj meg fütyörészve a kirakat előtt, gyújts rá a szivarra, köpd ki leharapott végét – de még akkor se fordulj be az ajtón! Ha tudsz sandán, oldalvást nézni, hogy meg ne lássák tekinteted, látni fogod majd, hogy illeg, mosolyog, kelleti, kínálja magát – észre ne vedd! Ha nem veszed észre, megindul magától – kibomlik csipkéi közül, lefordul a kristálytartóról, kigurul az ajtón -, indulj meg, hátra ne nézz, a sarkad nyomában gurul már, lábad alá akar kerülni! Itt van, a tiéd, nem vár semmit tőled – nem is a szádnak, a lábadnak kínálja magát, hogy taposd a sárba, ontsd ki a vérét – de hát minek, minek, minek? Minek? Ne kérdezd! Tetszel neki – tetszik neki, hogy olyan durva az öklöd… baracklelke borzong a gondolatra, hogy ütni is tudsz talán… és milyen férfias dolog, hogy keskenyre hervadt szád dohánytól, szesztől bűzös… és a szemed, hideg és acélos szemed milyen gúnyos, milyen hideg, milyen fölényes…
Nem kell neked? Ettél és ittál már, köszönöd alássan, nem vagy éhes és szomjas? Máson töröd a fejed – rabolni szeretnél -, nem kell a szomjat oltó zsongító langyosság, édesség? Akkor tessék, akkor ingyen van, mennyit akarsz? Barackok gurulnak körülötted, lihegve – odakoppannak eléd -, istenem! Hiszen mi az értéke egy baracknak? Egyetlen magból fa nő belőle s a fán mennyi száz! Ugyan ki tudná elfogyasztani? Lekvárt kell főzni belőle, ha nem akarod, hogy disznók mosléka legyen.
De jaj, ha tétován utánanyúlsz? Hogyan, ön barackot szeretne enni? Elhiszem azt – de az idén drága nagyon! Tudja-e, hogy gondozták ezt a barackot, vigyáztak rá, óvták a széltől, míg ilyen lett? És a kristálytartó, a csipkepapír – mit gondol ön, enélkül nem is barack a barack -, enélkül észre se vette volna talán – hja, barátom, ezt meg kell fizetni!
Meg kell fizetni – no, mennyibe kerül, a teremtését? Az attól függ – mennyire kell önnek? Ha éppen csak mulatságból jutott eszébe, desszertnek, ebéd utánra – ha el tud lenni nélküle -, no, akkor egy-két csepp vér, egy kis velő, egy kis lihegés – a mellényzsebéből kifizetheti. De vigyázzon, ha kiderül, hogy a szomját szeretné oltani – ohó! miért ne? De azt nem így szokták nálunk! Ketté azzal a gerinccel – hol a kastélyod? Hol a zsákod? Van még valaki, akinek többje van nálad – menj el és öld meg! És hozd el tarisznyádban levágott fejét – akkor majd tovább beszélünk!
Vagy úgy… Hiszen te nemcsak hogy szomjas vagy éppen… Hiszen te sivatagból érkezel, elepedve, földön vonszolva magad… Hiszen fekete a nyelved, és a szemed kifordul… Itt estél össze, és egy perc múlva véged, ha pár csepp nedvesség nem érinti ajkad… Pfuj, gyalázatos féreg! Nincs az a pénz, nincs az a vagyon – nincs az a hold és nap az égen -, semmiér, semennyiér – mit gondolsz? Én tisztességes barack vagyok!
Mutatok még valamit, bár cikknek nyilván kevés lesz, de nagyon megfogott:
http://goo.gl/Nz5UW
Szintén Karinthy. És viszonylag releváns, bár ne adja az isten.
Összefoglalta mindazt a tudást, amire szüksége van egy férfinak, ha férfivá szeretne válni, ha nem annak “született”, vagy ha már megégette magát.
Hogy van-e, volt-e, lesz-e olyan “fiatal ember” aki egyáltalán elolvassa, ha igen, akkor vajon felfogja-e, megérti-e, ha igen, akkor képes-e elhinni, és ha elhitte, akkor hajlandó-e úgy élni, hogy ne maradjon “szamár”?
A hozzászólások tömege azt mutatja, hogy a szamarak 99%-a fel sem ismeri, hogy szamár, helyette szidja a barackot, amiért ácsingózik:)
AVE
Jujj de rosszindulatú képzavar, hogy a hímnemű helyett szamarat mondasz..
Amúgy a “Juszt is a dagadt nők” cikkhez írt utolsó hozzászólásodra a válaszomat csak nem olvastad, vagy nem tudtál érvet mondani ellene?
Karinthy szóhasználata, semmi rosszindulat nincs benne.
Olvastam az említett hozzászólást, nem tudom, hogy tényleg úgy van-e, mint amit te vélelmezel, és nem gondoltam, hogy válaszolnom, vagy akár ellenkeznem kéne vele. Egyszerűen továbblapoztam.
A szóhasználatod mint pl. a “nemszerelmes” meg a hasonlók engem irritálnak, a “gondolkodásra késztető” utalások és rejtélyes, akár két, vagy többértelműen értelmezhető magyartalan szavak fárasztanak. Bocs.
AVE
No de te nem a szamarakhoz írtad általánosságban a hozzászólásodat, hanem annak aki olvassa a véleményed. (ugyanezért provokáció minden falfirkák őse, a “hüje aki olvassa”)
Dehogy olvastad. Ha olvastad volna, akkor tudnád hogy nem általánosságokat írtam (ami vagy úgy van vagy nem).. de nagyon jó saxöveg az hogy nem tudtad mit is kéne kezdened vele. Legalábbis egy női elmétől jóduma.
Csak a tiéd nem női elme.
Az irritációról.. hm.. köszönöm hogy szóltál.
Aki nem, az lehet, hogy az is marad.
Olvastam, kíváncsiságból, de mint mondtam, engem finoman szólva zavar , de inkább irritál a “stílusod”, a személyedet pedig ettől függetlenül, már rég a “helyére tettem” magamban, épp oda, ahová való, reményeim szerint ott is maradsz.
Ha el is olvasom, általában elengedem, mert első körben fáraszt, így hát őszintén nem érdekel, hogy te mit és hogyan értelmezel, vagy akarod értelmezni, és annak kapcsán te mit hiszel rólam, vagy miket látsz bele az írásaimba, esetleg milyen hibákat vélsz felfedezni, nem érdekel.
Attól írhatsz jót, sőt, néha, nagy ritkán még like-olom is, ha ráveszem magam, hogy elolvassam és esetleg jónak találom, ha értelmesen és nem nyakatekert baromságok öntörvényű egymásutániságából kell kihámozni a feltételezett gondoltaidat, csak épp ez nem változtat semmit azon, ami vagy és ami tettél.
Eddig is kettővel több választ írtam neked, mint ami szükséges.
A véleményedet, értékeléseidet pedig megsütheted.
Hanyagolj. Én azon leszek.
AVE
Nem személyesen akarlak megkeresni, ne így hanyagoltasd magad – csak az írásaid hibáiról írok.
Az hogy te is találsz az enyémekben hibákat.. hm.. na nem baj.
Az pedig hogy nem vagy arctalan és névtelen, az kifejezetten jót tett veled.
..neked.
Ne is válaszolj, tudom-tuudom..