0 megosztás

Radikális

Nem, ezt a képet nem azért rakom ide, hogy indulatokat gerjesztve az utcára zúduljunk törni-zúzni. Nem is azért, hogy valakiket sározzak vagy magunkat fényezzem. Egyszerűen annyi a célom, hogy lássuk, ilyen emberek léteznek a világban. Itt tartunk; az egyszeri nők feje ennyire tele van mérgező feminista ideákkal. A “nemek harca” régen jópofa összekacsintás volt, aztán üres lózung, de mára a feminista locsolgatás és gondozás hatására beérett, és lehet szüretelni. Mi a termés? Férfigyűlölet.

És hát oké, tudjuk mindannyian, az interneten semmi sem biztos. Lehet hogy ez egy idióta troll – de a komment épp annyira lehet “valós” is. Én legalábbis – főleg a korábbi esetek tükrében – nem tartom annyira hihetetlennek, hogy élnek a világban ilyen feministák:

Breastfeeding

Aki nem tudna angolul, annak itt a hevenyészett fordítás:

“Azok az anyák, akik fiúgyermeket szoptatnak, azonnal álljanak le. Több nőt kell felemelnünk a világban, és azzal, hogy kisbabaként szoptatjuk őket, jó úton indítjuk el őket az életbe – amit jobban megérdemelnek, mint a fiúcsecsemők, amik amúgyis fizikailag erősebbek. Feminista nézeteket vallok, és nem szégyellem bevallani. Egyetlen fiúcsecsemőt sem fogok szoptatni, ha olyan balszerencsés leszek hogy fiút szülök. Bébitáp megy neki és körül is lesz metélve, hogy ne élvezze annyira a szexet ha felnő.”

Ezt a szoptatásról szóló (breastfeeding) facebook oldalra tette ki a “hölgy”, de aztán leszedték a nemzetközi felháborodás hatására. Nem úgy néz ki, mint ha viccnek szánta volna…

Ezen az oldalon többen is foglalkoznak az esettel, az egyik komment érdemel némi figyelmet:

“Nem tudom mit csodálkoztok. Csak azt teszi, amiről a nőmozgalom mindigis szólt, és ez a nevében is benne van: feminizmus, mozgalom, girl power, satöbbi. Nem mintha a feminizmus az egyenlőségért küzdene, vagy humanista lenne, vagy ilyesmi.”

Post Author: Deansdale

Külön bemutatkozni nem szokásom a neten, beszél helyettem a véleményem - azt nem rejtem véka alá. Eleget foglalkoztam a feminizmussal ahhoz, hogy véleményt merjek formálni róla. Akkor is, ha ez a polkorrekt széllel való szembevizelést jelent.
f Facebook
0 megosztás


6
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
4 Egyéni hozzászólás
2 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
6 Hozzászólások szerzői
CigarettazoDietrichKodoborostaClementdon Fefinho Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Balubacsi
Olvasó
Balubacsi

55,- Ft.

:-)

don Fefinho
Újságíró

Na pontosan az ilyen nők és ezzel a hozzáállással nevelik ki azokat az egyedeket, akik aztán majd felnőve tényleg verik és megerőszakolják őket; de mindegy, majd lehet mutogatni.

 

Clement
Olvasó
Clement

ha valamire jó a facebook, akkor adattal való visszaéléssel. Márpedig az ottani hatóságnak innentől figyelni kéne, hogy valóban szül-e fiúgyereket és ha igen, el kell tőle venni. Aztán majd talán meggondolja ötvenszer is…

Belleville
Újságíró

Ha nekem ilyen anyám lett volna, akkor az éjszaka közepén kimásztam volna a gyerekágyból, és úgy ráharaptam volna a csecsére, mint egy harapófogó. Aztán ott himbálóznék, ő meg jajveszékelhetne. Gyermekcsonkítás, basszus már az a hajszál sem választja el ezt a nőt az afrikai csikló kivágó törzsektől. jellemző, hogy egy az élettől elrugaszkodott torz eszme tud csak így hatni az emberre. Szégyen!

 

Kodo
Újságíró
Kodo

Akármi is lehet ez…
Mindenesetre, ha hülye vicc, akkor is érdekes, hogy bármi más baromság helyett éppen ilyesmi jutott eszébe…
Szép példája lehet a tudatalatti müködésének.

CigarettazoDietrich
Olvasó
CigarettazoDietrich

Vicc? Nem. Én ezt simán kinézem egy femináciból. Mondtam, hogy betegek, a szó orvosi értelmében